a) A Rk országos ütései a békési sérelem, magyar nyelv, urbéri resolutio, és arányosító per tárgyában.
a)
A Rk országos ütései a békési sérelem, magyar nyelv, urbéri resolutio, és arányosító per tárgyában.
A Rk országos ütései a békési sérelem, magyar nyelv, urbéri resolutio, és arányosító per tárgyában.
Pozsony, nov. 28. 1835.
A KK és RR 23-ik novemberi országos üléséből csupán a békési commissio miatti sérelem tárgyában költ 2-ik izenet maradt hátra múlt levelem közlésiből. Erre nézve
a PERSONALIS nem akarván ismételni az okokat, mellyekkel már máskor megmutatni igyekezett,* hogy e dologban sérelem nincs, s hogy az 1805. törvény következésében jusa volt Ő felségének kir. biztost küldeni: csupán oda óhajtá a RR figyelmét vezérleni, hogy országgyülésünk közelgő végén mennyire kivánatos az egyetértést mindenekben előmozditani. E tekintetből felszóllitá a Rket, hagynának fel azon keményebb kifejezésekkel, mellyek az egyezkedést gátolják inkább, mintsem segitenék. Ide számolá többek közt a barsi főispán megemlitését,* a bizodalmatlanságnak tetteli eloszlatására intézett felszóllitást, s a t. A RR maradjonnal feleltek,
Az okt. 12-i országos ülésben. (L. előbb, 120. o.)
A kérdés körüli korábbi vitákat l. 58. kk., 120. kk. és 174. kk.
FÁY pedig némileg részletesen is megmutogatá, hogy a főRR izenetére csak igy, s nem máskép lehet felelni, mert a főRR nemcsak Békés V[árme]gyének alkotmányos állását, de magának a Statusok táblájának méltóságát is megtámadják; midőn Békésnek kérdéses tettét lázitónak nevezik. Mivel ha ez állana, ugy a józan logica szerint a lázitás vádja e táblát is sujtaná, melly Békés panaszát országos sérelmül pártolta. Átajában a főRR izenete olly mód van szerkesztve, hogy gyámokul szolgálhatna a nagy Franklin* véleményére, aki soha sem tudta megfogni, mi végett legyen jó vagy szükséges a két kamara.
Franklin Benjamin (1706–1790) államférfi és természettudós, az amerikai függetlenségi nyilatkozat egyik szerzője.
A PERSONALIS tagadta, hogy a fő RR ezen táblának méltóságát csak távolról is kivánták volna sérteni.
SZOMBATHELYI pedig kijelentette, miképen ő soha nem fogja az 1805-ki törvénynek olly alkotmány ellenes magyarázatát elfogadni: hogy midőn egy megye törvényhozási részvéte jusát gyakorolja, emiatt a kormány reá commissiót küldhessen.
Az izenet ellen csak JUSTH szóllott, SZENT IVÁNYI pedig a barsi főispány megnevezésének kihagyására elnökileg tett javaslatot pártolá. De pártolá SZIRMAYnak is inditványát, aki figyelmezvén a békési körlevél érdemleges tárgyára, az V-ik t. cz. 2-ik §-át s a 8-iknak elsőjét* törvénybe igtattatni sürgeté. E tárgy azonban DEÁK pártolása után is elmellőztetvén, az izenet egészen helybehagyaték, csupán mivel az emlitett V-ik t. cz. kerületileg az excerpták sorába fel nem vétetett, azon pontban, melly a fő RRket oda utasitja, hogy jelen van az alkalom, mellyben az érintett czikkely pártolásával a bizodalmatlanságot eloszlathatják, e szavak jelen van az alkalom DEÁK inditványára igy módosittatták: lesz alkalom.
Vö. az 50. o. 4. jegyzetével. – Az indítványt kerületi ülésben már egyszer elvetették. (L. előbb, 207. o.)
A november 24-én tartott országos ülésből a magyar nyelv tárgyában Nagy Pál beszédét közlöttem. A többi vitatások igy következnek:
A PERSONALIS örömest kinyilatkoztatá: hogy szivesen osztozik a RRnek azon hazafi törekvésökben, miszerint a honi nyelvet közönségesé tenni iparkodnak, s előbbi felirásaikban kijelentett amaz óhajtásban is, hogy a törvények magyarul alkotassanak. De őszintén megvallja azt is: hogy a tettleges lépéshez véleményével nem járulhat, részint mivel azt törvényeinkkel ellenkezőnek találja, részint mert czélravezetőnek sem hiszi. Megemliti ezeknek bizonyitványául az 1805 törvény tartalmát, miszerint a felirásoknak deák és magyar nyelven kell tétetni, s azt a következést huzza, hogy a törvények sem alkottathatnak szerintén másképen, mert a törvénynek a felirásokból és királyi válaszból kell készülni; de a törvényjavaslatot is csak a fejedelem hozzájárulása emelheti törvénnyé, következésképen fel kell szintén terjesztetnie, a felterjesztés pedig azon törvény szerint csak két nyelven történhetik. Továbbá emlékezetökbe hozza a Rknek a folyvásti gyakorlatot, melly a törvény alkotására nézve mióta csak diaeták tartatnak, mindég szokásban vala; ugy azt is, hogy a törvényeknek csak honi nyelven leendő alkotását a RR önmagok is számos felirásaik által kérelem tárgyának s kölcsönös egyezkedésseli törvényváltoztatás utján eszközlendőnek elösmerték, s ezek után a szólló Personalis azon lelki megnyugvásban van, hogy valamint a királyi resolutio az ország Rendeinek hozzájárulása nélkül törvényt nem szab, ugy a törvényes erejü régi szokást, mellynek megváltoztatására felirás utján kért egyezését Ő felsége megtagadta, a KK és RR tettleges lépéssel fel nem forgathatják. Ezen kölcsönösségben találván alkotmányunk kezességét, amint óhajtja, hogy a RRnek a szónok által is osztott kivánatjok teljesülésére Ő Felsége engedelmét megadja, ugy éppen ezen czél biztosb elérése miatt is kéri a Rket, hogy a tettleges lépéstől annyival inkább álljanak el: mert a törvényeknek a kir. válaszokból is kelletvén készülni, erre pedig a RR tettleges lépése hatását ki nem terjeszthetvén, a törvényt megsértenék anélkül hogy czéljokat elérnék. Ujabban is kéri tehát a RRket, hogy az eddigi felirásaikban követett sokkal bizonyosb s czélszerübb ösvényen maradjanak.
JUSTH az izenethez szintén nem járul, mert azon véleményben van, hogy minden kénszeritő lépés visszahatást és ellenszegülést szül, s amint szeretné, hogy a királyi válasz tovább terjedett s a magyar nyelv jövendőbeni közönségessé tételére utmutatást adott volna, úgy épen azért, mivel ezt kivánja: a kerületileg elhatározott tettleges lépést nem pártolhatja. Annyival kevésbé pedig, mert 1.) magyar felirásból s deák resolutióbul magyar törvény nem készülhet. 2.) Mert a KK és RR magok reá állottak a sérelmek és kivánatok sorában, hogy Horvátországnak a magyar nyelv megtanulása végett 10 esztendei idő haladék engedtessék.* 3-or végre, mert tettleges lépésseli törvénytörésre a kormánynak példát adni nem akar. S azért kéri a RRket, álljanak el mindennemű kénszeritéstől, ha kivánják, hogy óhajtásaik valaha sikerüljenek.
A sérelmek és kívánatok sorában a nyelvügy vitája kerületi ülésben márc. 26–31. között folyt. A vita részletes ismertetését 1.: Országgyűlési Tudósítások. IV. köt. 290. kk., a társországokra vonatkozó határozatot: 297. o.
PONGRÁCZ (Liptó) hasonló okokbul oda szavazott: hogy a magyar szerkesztés legyen ugyan az eredeti, de a deák is ki ne zárassék. A tettleges lépés ellen az előtte mondottakon kivül még azon okkal is élvén: hogy ez a kormány erányában illusióvá válik, mert ha hatalmuk van a RRnek azt tenni, mi végett járultak hát kérelemmel a fejedelemhez, minek most is a felirás? – RÉPÁS pedig azon észrevételt teszi, hogy ha a RR által most ujólag választott ut az 1805-ki törvény mellett is szabadosnak tekintődhetnék, koránt sem kételkedhetünk, hogy a nemzetiség iránt nem kisebb lelkesedéssel viseltetett 1825-ki s 1830-ki országgyülések sem mulasztották volna el annak használatát. Osztozik a követ a RR óhajtásában, de nem tettleg, hanem a századok által felszentelt gyakorlat ösvényén kivánja azt elérni.
FÁY: Nyolcz diaetának lefolyása alatt minden hazai nyelvünknek elősegéllésére nyert törvényeinket ugyanannyi áldozatokon vásároltuk meg a kormánytól. Habár természeti sajátunkat vásárlók is meg, nem sajnáljuk azokat, mert hiszen a haza oltárán tevők s alkotványos thronunk védelmére szolgáltanak. De biztosan kelle reménylenünk, hogy miután a kormány hazai nyelvünk eránti engedményeit rendesen mintegy száj édesitőül szokta használni a keserü áldozatoknál, miután 3 évi fáradozásunk, s a hazának milliókba telt költekezése után is, inkábbára ismét csak a kormány számára munkálódánk, miután az urbéri tárgyakban az adózó fundus biztositására uj áldozatokat tevénk anélkül, hogy tulajdonképpen viszont valamit nyertünk volna: miután a szólásszabadsági hármas sérelemmel nőtt keserü érzetünkre nézve, száj édesítőre szükségünk igen is fogott volna lenni – biztosan kelle reménylenünk, hogy ezzel a kormány szükmarkú most annál kevésbé leend, hogy illy természeti nemzeti jognál diplomatikai alkudozásra sem vala szükség, s csak azt fogta volna megadni a kormány a nemzetnek, mit már kérnie is, annyival inkább meg nem nyernie, egész Európa előtt szégyene. Azonban mi történt?! Miután Magyarország századokig lévén bástyája keresztyén Európának a pogány ellen, s csata mezeje az egymást felváltott háboruknak, figyelmét nem fordithatá hazai nyelve mivelésére, s igy e részben jó fél századdal vala kéntelen elmaradni Európa mivelt nemzeteitől, kettőztetett sietés és serkentés helyett harmincz s illetőleg negyvenhárom évvel utasittatunk hátra* a Fenséges királyi resolutióban, hogy igy a különben is későbbi kezdet csekély haladásánál vesztegeljünk. Hát már az 1792-ik 1805-ik czikkelyekkel elértük a fő fokot, a ne továbbot? s az 1830-ik 8-ik t. czikkellyel* nem léptünk volna előre? Hát majd fél századnak lefolyt ideje sem elégséges arra, hogy saját nyelvünket teljesen birhassuk? vagy tán nyelvünk mégsem alkalmatos, a rajta alkotandó törvények elfogadására? Már a kerületi ülésben érintettem volt, hogy minden nemzetnél aránylag jár a nyelvbéli miveltség egyéb miveltségi fokkal,* és a nemzet nyelvbéli s miveltségi kifejlődésének históriája mindenkor ugyanazon egy; minthogy tehát a törvények a nemzet életéhez, szokásához, és miveltségi fokához alkalmaztatnak, ki merné állitani: hogy honi nyelvünk törvények alkotására alkalmatlan, s csak szolgai forditásokra alkalmatos?
Célzás az 1792-i és 1805-i törvényre való utalásra.
Vö. a 194. o. 2. jegyzetével.
Fáy András korábbi felszólalását l. 189. kk.
Nem tagadhatom, a kormánytól legkevésbé vártam e részbeni ellenkezést, mert azonkivül, hogy hazai nyelvünk iránti engedményei neki semmibe sem kerülnek, hinni nem akarom oda czélzását, hogy valamint Kamaránk, Egyetemünk, bányavárosaink, kikötőink és vámrendszerünk nem függetlenek, ugy hazai nyelvünk se legyen független. Fontosak ugyan ama jelenségei országunk törvényelleni függésének, de szintoly fontos; sőt fontosabb hazai nyelvünknek függése. Mert ha még nyelvünk sincs, pedig nincs, mig az nem országos, mig törvényeink idegen szavuak, addig nemzet sem vagyunk, hanem csak azon egy fejedelem, s törvény alatt élő külön osztályu nép csoportok, nem diszes és állandó épület, hanem csak egy kőrakás minden öszvefogó czément nélkül, melly első rezzenésre összveomlással fenyeget.
Inkább féltettem hazai nyelvünk haladását azon éj, vagy legalább estve homályát előidézgető két osztályától hazánk lakosinak, kik közül az eggyik attól fél untalan, hogy a római nyelv járma levetésével, gyermekink az oskolákban deák szó helyett majd sok okosat, sok szükségest fognak tanulhatni, s igy csakhamar eláraszt bennünket a veszélyes világosodás, mely az álló rendnek nem mindenkor barátja. A másik osztály egy szerencsétlen előitélettel küzd, melynek mint lidércznek fényétől csalogattatva, magát az igaz hazafinak szent tisztébe, szent érzeteibe beavatni nem birja. Ezen osztály a hazai nyelv pártolásában, terjesztésében nem lát egyebet felekezetességnél s vakbuzgóságnál, melly merő hivságból arra czéloz, hogy a hazában divatozó több nyelvek rovására, a magyar nyelv ültettessék fel a fény s diplomatikai uralkodás pólczára.
Legyen szabad az első osztálynak, a homályoskodónak, röviden azt felelnem: Ha félelme nem vólna is alaptalan, s az égnek leánya a világosodás gazdagabb sugárokkal köszönne be hozzánk, tagadjuk e azért a tüzhelynek hasznait, hogy a vigyázatlanság egyszer másszor kártékony lángokat gyulasztott azon? Aggodalmasan őrködik a censura a magyar literatura körül, azzal pedig, hogy törvényeink magyarok leendnek, nehezen fog még a deák nyelv egyhamar kiküszöböltethetni oskoláinkból. De ha, mint óhajtható vólna, végkép kizárattathatnék is, kérdem: ollyan e jelenleg oskoláink szerkezete, hogy a világosodás eláradásától olly igen remegnünk kellessen?? Nem vonom félre a fátyolt, mert félrevonásának sem helye, sem ideje, csak azt jegyzem meg: hogy valóban azok, kik a deák nyelv eltörlését rettegik, hasonlitnak azon egykori öreg prusszus katonatisztekhez, kik midőn a porosz hadseregnél a botoztatás végképen eltöröltetett, kétségbe estek a katonai fenyiték* fenntarthatása felől. A másik osztálytól, az előitéletestől azt kérdem: mellyik nyelv légyen tehát hazánknak országos diplomatikai nyelve? tán a tót? hogy az egész Európát elnyeléssel fenyegető napkeleti óriás nyelvével egyesüljünk, avagy tán a miveltebb német nyelvet választjuk? hogy azt, mitől örök repraesentatiónkban és sérelmi felterjesztéseinkben mindenkor óvakodni kivántunk, a provinciává levést, mintegy magunk előzgessük? Vagy tán Rómának kihalt s mystificatiókra alkalmas nyelvét ültessük a diplomaticai pólczra? Miért? Tán többen értik azt, mint a magyart? Vagy éppen azt kivánjuk, hogy törvényeinket, mellyek minden polgárt egyaránt köteleznek, csak azok értsék, kik oskolákat jártak? Vagy illőbb, igazságosabb dolog, kihalt idegen nyelvet tanolgatni, mint élő nemzetit?
Ti. fegyelem.
Nem akarom tovább fejtegetni Tek. KK és RR a szembeötlő következetlenséget; mert* a ki azt nem látja, az látni nem akar, s az ilyenről minden okok lesiklanak. Aki nem látja, hogy itt a hazai nyelv ügyében nemzeti függetlenségről, saját typusu nemzetiségről, az ország külön népeinek a legbiztosb eszköz által egy nemzetté olvasztásáról van szó, – ki azt nem érzi, hogy a nyelv a nemzetnek egyik becsülete, s hazájához legédesb kötő láncza, – ki ezeket nem érzi, azt okok meggyőzni nem fogják. Elmondá továbbá a szónok, miképen hajdan alig volt nemzet Európában, melly ideig óráig a deák nyelv járma alatt ne nyögött volna, de mind szerencsésen lerázta ezen jármot nyakáról. Csak a magyar vonja e az igát örökké? szégyenére Europa előtt? Nemzeti méltóságának siralmas csorbulatára? Elbeszélte azt is, minő előkészítő eszközök történtek már az 1805-ki törvény óta is, ugy hogy pirulás nélkül senki erőltetésről nem vádolhat. A szónok megérettnek hiszi nemzetünket arra is, hogy egyedül magyarul irjon fejedelméhez, s tudja hogy többen az uralkodó házbol meg fogják érteni a nemzet szavait, mit fájdalom nem minden magyar főházakról merne feltenni. Megérettnek hiszi többekre, mindenekre, de ha mindezeket el nem érhetné, minthogy sajnos divatba jöve csak léptenként haladni nyelvünk ügyében, legalább a magyar törvény szerkesztéséhez állhatatosan ragaszkodik, s attól szakadni nem kiván, hogy három évi fáradozásunk jutalmául, ezt vihessük legalább haza nemzetünknek.*
Fáy András beszéde a fogalmazványban idegen kéz írása; innen ismét Kossuth veszi kezébe a tollat.
Fáy beszéde – az utolsó, összevont bekezdéstől eltekintve – szóról szóra megegyezik a Jegyzőkönyv szövegével. (XII. köt. 450. kk.)
PFANSMID Pesth V[ármegye] követének beszédjét átaljában a magyar nyelv előmozditására irányzottnak itéli. Ez azonban nem tárgya a napirendnek, s ez ellen a szólló követ sem szóll, mert tudja hogy a nemzet jövendője a nemzetiség diadalmával össze van köttetve; de nem akar e czélra olly módokhoz nyulni, mellyek által küldői (kik a magyar nyelvet még sajátjokká nem tehették) törvényhozási béfolyásoktul megfosztassanak, és nem akarja a törvényjavaslatokat aként terjeszteni fejedelmünk elébe, hogy azokat a felterjesztés nyelvén ne értse. Továbbá azt sem akarja vitatni, valjon az országgyüléséhez, vagy pedig a nemzet egyeteméhez tartozik e azon idomnak kijelelése, mellyben a nyelvnek terjesztetni kell; csupán a tárgyhoz szóllva, a kerületi izenetet három okok miatt el nem fogadja: 1.) Mert mig az egész törvénykönyv hitelesen magyarra nem fordittatik, addig a deák Corpus Jurisba magyar törvényt helyesen igtatni nem lehet. 2.) Az 1805-ki törvény szellemét s a törvényerejü százados gyakorlatot tettleg felforgatni nem kivánja. 3.) Mert miután a RR 3 év leforgása alatt mindent két nyelven terjesztettek a fejedelem elébe, mostani lépésök által önmagokkal ellenkezésbe jőnek. Meglehet, hogy 1830-ban tehettek volna ilyesmit az ország Rendei, és meglehet, hogy a kormány akkor magyar törvénnyel is elfogadta volna a kért ujonczokat, de most az ily kénszeritésre nincs helyes alkalom. Azonban korántsem egyezik meg a szónok a királyi válasznak azon részében, melly a deák nyelvet a magyar nyelv birájává emeli, hanem voxát abban határozza, hogy a RR meg nem nyugvásukat ujabb felirásban azon hozzátétellel jelentsék ki, miképen a deák textust eredetinek soha el nem ösmerik.
MARKOVICS (Posega) az egyedüli magyar törvényre reá nem áll, ha csak küldői engedelmet nem kapnak, hogy valameddig magyarul meg nem tanulnak, a törvényt megtartani kötelesek ne legyenek.
SZALOPEK arra emlékezteti a RRket, hogy a sérelmek és kivánatok sorában magok elösmerték, miképen a kapcsolt részeknek némi időhaladékot kell a magyar nyelvre nézve engedni.* Most tehát ennek ellenében a rögtönös változtatást annál kevésbé fogadhatja el, mert megyéjében a magyar törvényt még magok a birák sem értenék, s igy az igazság kiszolgáltatása is hátramaradást szenvedne.
Vö. a 245. o. 5. jegyzetével.
ANDRÁSSY elösmeré, hogy a nemzetiség minden polgári társaságnak legszentebb ereklyéjét, s csak ez szülheti ama kapcsolatot, melly a nemzetet egyesiti, s egyesités által boldoggá és virágzóvá teheti. Őszintén megvallja továbbá, hogy midőn a kir. válasz a nemzet legigazságosb reményeit elcsüggesztette, méltán kell tartanunk, hogy más tárgyakban sem olyan lesz, mint a hon java kivánná. És valóban, miután a magyar nyelv ellen csak tetszőleg is szóllani nemzetiség sértésének látszatik, meg kell vallania, hogy kellemetleneb érzéssel soha sem szóllott, mint most. Őt azonban az izenet ellenzésére magasb érdek vezérli. Polgári társaságban a törvénynek minden egyes érdekek felett kell állani, mert a törvény az összes érdekeknek egyesülete. Csak ugy és akkor nyujthatna tehát a kerületi izenet megállapitására segédkezeket, ha bébizonyittatnék, hogy a tettleges lépés törvény engedelmével történhetik. Itt azonban ellentáll az 1805: 4. cz [ikkelly], mellyre nézve ha elmellőznénk is, hogy a törvény a felirásokból s kir. válaszokból készül, s igy deák resolutiobul magyar törvényt alkotni nem lehet, annyi minden esetre igaz, hogy e törvényt magok a RR 3 év óta folyvást akként magyarázták, hogy két nyelven terjesztették fel törvényjavaslataikat. Számtalanszor volt e teremben mondva, hogy a nemzet kétségtelen jusait resolutio alá bocsátani vétek. Ha volt a Rknek jussok tenni, amit most tesznek, miként bocsáthatták három esztendő alatt, nemzetünk legszentebb jussát kir. válasz alá? Furcsán is áll az egész dolog. Ismételt felirások által ismerik el a RR, hogy óhajtásuk teljesülése kérelem tárgya, s midőn kérelmök nem teljesitetik, az országgyülési egyezkedések természetével merőben ellenkezőleg tettleges lépéshez nyulnak. Tapasztalta sokszor a szónok, hogy az ország Rendei megtagadó válasz után sem állottak el kivánságoktul; azt is tapasztalá, hogy alku közben mindkét rész egymáshoz közelitgetett; de hogy midőn a kir. resolutio megtagadja a kérelmet, ez még tovább terjesztessék, már ez egészen uj tünemény. Igy lehetetlen egyezni, még kevésbé törvényt hozni. Diaetánk vége közelget. Mindenki óhajtja, hogy adózóink a hozott törvények jótékonyságába mihamarébb részesittessenek. Tegyék a RR szivökre kezöket, van e csak egy is, aki azt hinné, hogy e lépéssel az esengve várt törvények teljesedése siettetik? A szónok a tettleges lépéshez soha meg nem egyezik
Szóllottak még az izenet ellen MARICS, MÓRICZ, POSZAVECZ, BUSÁN, BENCSIK és JOSIPOVICS (Turopolya). KRICSKE ismét és ismét az oskolák általi nyelvterjesztést sürgeti. Csak ezt tartja a magyar nyelv közönségessé tételére egyedül helyes eszköznek, s a terv kidolgozására nyomban országos küldöttséget neveztetni kiván.
MARCZIBÁNYI jobbnak tartaná, ha a kormány éppen semmi választ sem ád, mint ily gúnylót, melly a magyar diaetát forditókká akarja alakitani. Ennyire tán csak mégse süllyedtünk. Ezt kiki othon is megteheti, ez a nemzetiség nyilvánvaló sérelme. Az orvoslásra két utat lát. Egyik a kérelem ismétlése, másik a kerületi végzés. Az elsőnek ellene vetni lehet, hogy kérelem utján jót soha nem várhatunk; a másiknak, hogy törvényt s törvényerejű százados szokást megváltoztatni a legislatio közös jusa. Azonban mind a két út végképen egy czélra vezet. Törvényt a fejedelem hozzájárulása nélkül nem alkothatunk. Illy értelemben tehát, hogy ő Felségének béfolyása sértetlen maradjon, az izenetet pártolja, de nyilván kiköti, hogy akárminő kir. válasz érkezzék, a szónok urbér nélkül haza menni nem akar. – FRIM hasonló értelemben nyilatkozott.
(Itt következett Nagy Pálnak nagyhatású beszéde.*)
L. az előző számban, 242. kk.
BENYICZKY előterjeszté: miképen küldői az urbérnek s azzal összekötött tárgyaknak bérekesztése után a diaetát eloszlattatni, egy esztendő múlva azonban az országgyülése coordinatiója* végett ismét összehivatni kivánják.
A Publico-Politicum munkálat első része.
Ezen előterjesztést a kir. városok közül GÁLL, KÖRBER, és HASKE pártolák. – MARKOVICS hasonlóképpen, de a napirenden forgó tárgyra nézve az előtte szóllókkal ellenkezően a kerületi izenetet szórul szóra elfogadá. BUJANOVICS hasonlóképen: Quod (ugy mond) suam Ma[iesta]tem adtinet: censeo quod Rex Hungariae, legislationem Hungaram, hungarice debeat interrogare an lex placeat? Egyébiránt a lőcsei követ előadását* pártolja, mert áldozatok nélkül soha sem leszünk minnyájan magyarok. Ami pedig a zólyomi inditványt* illeti: sohase szünik meg kiáltani: coordinatio! és 3-szor coordinatio.*
Vö. Kricske előbbi felszólalásával, 249. o.
Beniczky indítványát.
A városi követeknek minden okuk megvolt rá, hogy az országgyűlés elrendezését mindennél inkább sürgessék: ezzel volt ugyanis összekapcsolva a városok országgyűlési szavazatának kérdése. (Vö. a 150. o. 12. jegyzetével.)
A PERSONALIS a hangosan harsogó maradjon következésében kijelenté, hogy a magyar nyelv iránti ker. izenet megállapittatik.
Felvétetett ezután az october végével érkezett urbéri kir. válaszra feleletül készitett izenet.*
L.: Iratok. VI. köt. 26. kk.
A resolutiónak Alsó Tótország nevezetére, s a község biráinak választására nézve lett el nem fogadását* a PERSONALIS s még némelly megyék, a bolt kibérlés megszoritása iránti elfogadását pedig LÓNYAY ellenzék, s különösen megbotránkozott, hogy a kormány, mellynek rendeltetése szerint minden pártok és magános érdekek felett kellene állani, e tárgyban ismét csak az olygarchia magános hasznának hódolt és áldozott, a nemzet kárával.
A leirattal kapcsolatos kerületi vitákat l. előbb, 202. kk.
A végső pontnál, melly a diaeta eloszlásábani megnyugváshoz kötött feltételekről, s az excerptáknak az urbérrel együtt és egyszerre leendő felterjesztésökről szóll, a PERSONALIS mind a kettőt ellenzé, s ő Felségének azon nyilatkozásában, hogy a törvényes idő alatt országgyülést tartand, elegendő biztosságot találván, kéri a RRket, hogy minden excerptáktól álljanak el. – PFANSMID az uj urbért csak a többi rendszeres munkákkal, vagy legalább a kereskedésivel együtt kivánja törvényesittetni, addig küldői nevében a Theresianum urbariom mellett marad. (Nevetés.) De ha sanctionáltatnék is az uj urbér, a regressust minden esetre a jövő törvényhozásnak is feltartja. – JUSTH ezt a legislativus hatalom természetében fekünni véli. Egyébiránt attól fél ugyan, hogy Nagy Pál ismét nevetségessé fogja tenni a ker[ületi] izenet ellen szóllók előadásait,* azonban utasitásánál fogva kijelenti: hogy neki excerpta nem kell, annál kevésbé pedig ezeknek az urbérrali összekötésük, mert ez csak a diaeta bérekesztését hátráltatná. – SZABÓ ismét előadá, hogy küldői a fel nem vett rendszeres munkákat, ugy amint az Országos Küldöttség által kidolgoztattak, provisorie törvénybe igtattatni kivánják.* A RR nagyot nevettek, s a szóbanforgó izenetet a felirás javaslatával együtt szóról szóra helybehagyták s megerősitették.*
Mint ahogy a magyar nyelv tárgyában készített izenet ellenzőivel tette. (L. előbb, 242. kk.)
Hasonló korábbi indítványát és fogadtatását l. előbb, 213. o.
A nov. 24-i országos ülés naplóját l.: Jegyzőkönyv. XII. köt. 445. kk.
November 25-én országos ülés a RRnél.
Felvétetett a T. art[icu]lust tárgyazta 2-ik izenet.* Itt már csak leginkább a deperditákról szólló 6-ik § lévén még vitatás alatt, minthogy a többire nézve (kivévén a puszta telkek megszállóinak adandó adómentség határidejét) már egyeség van a két tábla közt. – A PERSONALIS röviden ismételé az érdeklett 6-ik § elleni okait.* – PÉCZHY felolvasá utasitását, miszerint Abauj Rendei az egész T. art[icu]lust mint alkotmánysértőt ellenzik. – TARNÓCZY előterjeszté, hogy küldői a puszta telkek népesitése iránt nem az 1723-ki összeirást, hanem az urbér béhozatalát kivánják alapul vétetni.
L.: Iratok. VI. köt. 35. kk.
Vö. korábbi felszólalásával, 148. o.
Erre NOSZLOPY olly értelemben nyilatkozott, hogy ámbár küldőinek akaratja és saját meggyőződése ellen ütött ki a RRnek e tárgybani végzése,* tisztelvén még is a két tábla megegyezésével erősült országos végzést nem szóllana, ha csak azon óhajtás nem késztetné szóllani, hogy miután ezen fontos tárgyban többnyire egy két szó többséggel dőltek el a legnyomosabb kérdések: bár némelly megyék követei már akkor úgy szavaztak volna, mint ahogy most azóta érkezett utasitásaiknál fogva nyilatkoznak. Igy a dolog egészen máskép ütött volna ki.
Noszlopy állásfoglalását e tárgyban l. előbb, 149. kk.
TARNÓCZY felelt: hogy ez vagy megbirálás, vagy intés, vagy pedig tanács. De ő Veszprém követét birájának el nem ösmeri, az intés késő érkezik, tanácsot pedig mint követ küldőit kivéve senkitől nem kér. Figyelmeztetését tehát semmikép el nem fogadván, arra kéri követ urat, győződjék meg: hogy midőn ő, amint mondja, kötelességét teljesitette, Bars v[árme]gyének voxa is mindég oda adatott, hová a kötelesség kivánta; amint a szólló követ most sem tesz egyebet kötelességénél, midőn küldői kétségtelen jusoknál fogva mást hagyván meg követeinek, azt itt előterjeszti, s a RR pártolásába ajánlja. Végre még arra is figyelmezteti Veszprém követét, hogy Bars v[árme]gye csupán a pusztákra nézve kivánta az urbért s nem az 1723-ki esztendőt epochának vétetni, egyébiránt a jobbágy nemesek adóztatását valamint mindég, ugy most is kivánja.
Erre viszont NOSZLOPY felelt, s ezen vitatás alkalmat szolgáltatott a T. t. cz. ellenzőinek, hogy mivel a dolog még teljes mivoltában országos végzésbe nem ment, az egyesülést nyert pontokat is ujra felvétetni, s az egész discussiót előrül kezdetni sürgessék; okul adván, hogy a tanácskozások hirtelenitve voltak, s a küldők szándékjokat előre ki sem jelenthették, mert a vitatások folytában olly tárgyakra is kiterjedett a végzés, amik messze tulhágnak a jobbágy nemesek adóztatásának kérdésén. Átaljában ezen mai vitatást ugy lehetett tekinteni mint utolsó küzdését a T. t. cz. ellenzőinek, kik ha többséget tettek volna, soha sem lett volna megalkotva a T. t. cz.; de épen azért alkottatott meg, mert többséget nem tettek az ellenzők, és ez a kisebb szám többségé most sem vált, következőleg a már egyesülést nyert T. t. cz. pontjai ujabb feszegetés alá nem kerültek.
A napi renden lévő 6-ik §-ust illetőleg LÓNYAY kijelenté, hogy a deperditák megszüntetését olly conditio sine qua non gyanánt kivánja kijelentetni, melly nélkül a T. t. czikknek sanctionálására soha reá nem áll. Némellyek pártolák, mások megelégedtek azon nyilatkozással, hogy akár ki lesz téve akár nem, attól soha el nem állanak. E kérdésnél a baranyai követek egymás voxát ismét elidálták, KAJDACSY a kérdéses 6-ik §-tól el nem állásra, RÉPÁS elleneszavazván.
A T. t. czikkeket tárgyazta 2-ik izenet tehát felkiáltással helybehagyatván, hasonló történt az arányositó per tárgyábani 2-ik izenettel is,* mellyhez egyébiránt PALÓCZY inditványára hozzá tétetett: hogy a már folyamatban lévő proportionális perekben folytató keresetlevél mellett szabad legyen a keresetet összesitésre (commassatiora) és tagos osztályra is kiterjeszteni.*
L.: Iratok. VI. köt. 36. kk.
A nov. 25-i országos ülés naplóját l.: Jegyzőkönyv. XIII. köt. 1. kk.
