b) A legközelebbi napok rövid történeti rajza. E közt királyi resolutio az előleges sérelmek iránt. A partiumbeli megyék Magyaror…
b)
A legközelebbi napok rövid történeti rajza. E közt királyi resolutio az előleges sérelmek iránt. A partiumbeli megyék Magyarországhoz visszacsatoltatnak.
A legközelebbi napok rövid történeti rajza. E közt királyi resolutio az előleges sérelmek iránt. A partiumbeli megyék Magyarországhoz visszacsatoltatnak.
Rövid tudósitás a legközelebbi napokrul:
Nov. 26-án a kir. városok megujították voxaiktól lett megfosztások miatti panaszaikat. Élénk, heves nyilatkozások. Egyébiránt a szóbeli és a vásári biróságról szólló excerpták* megvisgáltattak s itt személyeskedés támadt PFANSMID és HASKE közt. Majd actio lett belőle. A fő RR a sérelmekkel foglalatoskodtak.*
A két törvényjavaslatot l. uo. 39. kk., 41. kk.
A rendkívül érdekes vita részleteire Kossuth később még visszatért. (L. 263. kk.)
Nov. 27. A RR a fiumei itélőszékről* és a dézma kérdésében* tanácskoztak, a kerületi izenetet helybehagyván. A fő RR a békési sérelmet újólag el nem fogadták. Az urbér kérdéses pontjainak felterjesztésébe megegyeztek, de abban nem, hogy az urbér az excerpták nélkül felirásba ne menjen.
Az izenetet és a törvénycikk javaslatát l.: Iratok. VI. köt. 45. kk.
A törvénycikk javasolt szövegét l. uo. 46. kk.
Nov. 28. Elegy ülés: Kir. resolutio hirdettetett az előleges sérelmek tárgyában.* Legkedvezőbb része: hogy a Partium nevü erdélyi 3 megye s Kővár vidéke Magyarországhoz visszacsatoltatik!! A RR a dézmát, nemtelenek actoratusát,* és criminalis appellatáját,* a ker. végzést jóváhagyva bevégezték.
Uo. 60. kk.
Uo. 48.
Uo. 48. kk.
(Majd bővebben.)*
Kossuth be akarta váltani ígéretét és elkészítette a nov. 27-i országos ülés ismertetését, anyagtorlódás miatt azonban le kellett mondania a közlésről. A további, a 303. szám kezdetéig terjedő rész így nem került be a Tudósítások szétküldött számaiba.
November 27-én a KK és RRnél tartatott országos ülésben Fiume városának itélőszéke iránti törvény javallat s e részben a 2-ik izenet vétetett fel, az egész tavalyi javallat mellett* a KK és RR érdekére nézve megmaradnak, a 6-ik § kihagyásában mindazáltal megeggyeztek, oly módositással: hogy az 1-ő §-ba nyilván kitétessék: hogy a cambio mercantile judicium tárgyabeli pereket kivévén, ezentul ott is a magyar törvény és törvényes rend tartasson meg.
Vö. a 193. o. 34. jegyzetével.
Ugyszinte azon excerpta mellett, hogy a H[elytartó] tanácsnál 5 tagból álló commissio referálja az urbéri tárgyakat,* maradtak a RR felkiáltással.
Vö.: Iratok. VI. köt. 46.
Végre felvétetett a papi dézma iránti kiszemelt törvényjavallat,* s még az 1-ő § felolvastatása előtt igy szólt
Uo. 46. kk.
KUBINYI: A keresztény vallás a népek idegenkedő érzéseit buzgóbb részvételre nem ébreszthetvén, nem biztosithatta szolgáinak élelmét. A hajdankor rabló bajnoki az Egyház fenntartására adott javakat szabadon prédálták, és amit elfoglaltak, nem oly könnyen adták ki kezeikből. Illy helyheztetésben vallásokban buzgóbb fejedelmek csak egy módot láttak az Egyház fenntartására, a tized behozását. De most már, minekutánna a keresztyén hit uradalmát az erkölcsiségbe helyhezteti, megszünt a tized behozás oka. Megszünt a szükség, miszerént azt adni az adózó köteleztetett. Itt mutogatja a szónok, miképen Sz. István idejében a fentemlitett ok miatt hozatván be főképen, ezután is hazánkban a körülmények sujtván bennünket megmaradt, de enyhitve, kissebbitve, váltásba leszállitva maradt meg több vidéken, s a belőle jövő érték várak épitésére, seregek s hadi költség pótlására adattak. – A nevelés, oskolák és parochiák feltartása kötelességgé tétetett az Egyháznak. Mindezen okok most mind megszüntek, az Egyházi Rend ezekre semmit, vagy igen keveset ad, s ezen terheket az adózó nép viselvén, mint lehet kivánni, hogy még tovább is a teher alatt sorvadjon? Majd mutogatá a szónok, mily kárára van a természetbeni dézmafizetés a statusnak, mily nyommasztó iga alá veti a szorgalmat, mint fizet igazságtalanul ön termésétől véres verejtékétől az adózó egy harmadiknak, kitől semmi kedvezést nem vár. Változnak a körülmények, az esztendők s a kor haladása ezen igazságtalan nyomasztásnak megszüntetését, vagy legalább enyhitését kivánja. Eredetikép a királyt illette, majd Egyháznak s világiaknak is adatott, leszállittatott, megszűntetett s most is azt kivánván a haza java, mielőtt a javallat felolvastatnék, s tanácskozás alá vétetnék, annak megszüntetésére szavaz.*
A beszéd jóval logikusabb formában van meg a Jegyzőkönyv-ben, XIII. köt. 54. kk.
SZLUHA: Ha a történetek hosszu során visszanézünk, már az első időkben is bizonyos és kétséget sem szenvedhető nyomára találunk annak, rogy már akkor is minden föld termésének tized része a papi rendet illette, de későbben is, jelesen 779-ben Nagy Károly törvény által a föld termésének tized részét az egyházi rend tulajdonának lenni kimondotta,* kinek példáját azon időben ugy szólván minden keresztyén fejedelmek követték. Azonban ezeket elmellőzvén elegendő, számos és világos adatokra találunk ön törvénykönyvünkben. Már Szt. István első királyunk idejében az Egyházi Rend tulajdonosa volt a tizednek, mint ez megtetszik Sz. István 2-ik könyvének 2-ik fejezetéből.* Sz. László 1-ő k[önyve] 27, 31, 40-ik* és Kálmán király 1-ő könyve 66-ik czikkelyéből* s más törvényekből, mellyeknek óltalma alatt az Egyházi Rend sérthetetlenül, még pedig olly sérthetetlenül birta tulajdonba a tizedet, hogy azon időpontban is midőn hazánk a legveszedelmesebb fegyverzörgések viharai közt küzdve 1609-ben az ország Rendei a 10-ik t. czikkelyt alkották, az ellenség által elvétetett vidékekből járó tizedet az egri káptalannak más móddal kipótoltatni sürgeték.* Még világosabb azonban ezen tulajdoni jussa az Egyházi Rendnek az 1659: 54-ik t. czikkből, hol az mondatik: „Decimam etc. Domini terrestres veluti praeemtionis jure potiores, a domino ejusdem proprietario pro se se arendare percipereque possint.* Minekutána tehát most a magyar Egyházi Rendnek tized iránti jussa korlátozása, vagy a megállapitott csekély váltsági bért tekintve végkép megszüntetése forog kérdésbe: azon tagadhatatlan tulajdonnak, mellynek békességes birtokába nyolcz századok lefolyta alatt ez ideig bent vólt, a szóló megyéje voxával a tulajdon ellenére semmi szoritó törvény által annak bérbeadására kötelezni az egyházi rendet nem akarja, mert előre látható: hogy azon bér a tulajdonnak csak árnyékát képezvén, első postája lenne annak, hogy az végképen megszüntessék. Ha tekinti továbbá azt, hogy a tized tulajdona éppen olly kiváltságok s adománylevelek mellett biratik, mint a nemesi tulajdon, előre tekintve a jövendőre, lehetetlen méltó aggodalmát eltitkolnia; ugyanis gondos eleink igen mély bélátással bölcsen kötötték öszve az egyházi és nemesi birtokok egyforma tulajdonosságát, fél tehát attól, hogy amelly módon a tized tulajdona korlátoltatik vagy megszüntetik, az éppen olly jussal birt nemesi tulajdont is hasonló sors fogja érni. S mivel meg van felőle győződve, hogy a RR alkotmányos alapos jussainkat és nemesi tulajdont tovább is a maga épségében feltartani kivánják, az ezzel egyforma tulajdonosságu tizedet is a maga tellyes épségében kivánja fenntartatni.
Nagy Károly a szászok részére 775–790 között kiadott capitularéjában elrendelte, hogy a fiscusnak bármi címen fizetett adók és bírságok tizedrésze az egyházat illeti, s mindenki köteles jövedelmének tizedrészét az egyháznak adni.
Szent István II. dekrétuma alatt tulajdonképpeni törvénykönyve értendő; a Corpus Jurisban idézett 2. cikkely csak általánosságban szól a püspökök hatásköréről, az egyháznak szolgáltatandó tizedről az 52. cikkely rendelkezik.
Az idézett cikkely azt rendeli el, hogy az apátok szabad népei is tartoznak tizedet adni a püspöknek.
A cikkely szerint „Presbyteri et abbates, seu cuiuslibet personae dignitatis, ecclesiae decimationem persolvant, in cuius territorio agriculturam exercent aut vindemiant.”
Az országgyűlés az 1609: 10. tc.-ben kérte a királyt, hogy az egri káptalan fenntartásáról a végvárak fenntartásának igénybevett tizedei fejében más alkalmas módon gondoskodjék.
A tc. a Zólyom megyei tizedek kibérlésében a besztercebányai kamarával szemben biztosítja a földesuraknak az elővételi jogot.
FÁY: Keresztyén Európa mint számos más intézkedéseket, régibb nemzetek szokásiból kölcsönzé által a tizedet. Nagy Károly császár mint buzgó, tudományokat kedvellő, de egyszersmind országokat hóditó fejedelem, hozá azt először roppant birodalmába be; mert téritésekre, főkép a pogány szászokra nézve, académiák és oskolák felállitására, az olasz országból nagy bölcséggel beédesgetett tanitók fizetésére, és hóditó háborukra kölcségül tetemes és folyvásti adóra vala szüksége. Hogy a tized statust illető adó neme vólt, és sem papság sem egyház tulajdona, bizonyitják a Carolingiak számos intézkedései, valamint az is, hogy a tizedszedésben későbben számos világiak is részesültek. Hogy azonban a clerus még Nagy Károly császár életében, sőt gyáva utói korában is legtöbbet birt magához vonni a tizedből, az bizonyos; s ez az akkori körülményekben nem is lehetne máskép. Azon kornak divatozó elve vala az, hogy a birodalmakat s világi koronákat egyedül a római hármas korona osztogathatja? s minthogy Nagy Károly császár számos országot hódita fegyverrel meg, mellyet néki törvényes birtokká tenni kelletett, természetes hogy III-ik Leo pápa a nyugoti császári, és olaszországi vas koronát az ő fejére feltenni, két fiját pedig szinte megkoronázni hajló légyen, kéntelen vala clerusnak kedvében járni. Utói a folyvásti osztozkodás és viszálkodások miatt kéntelenek valának a Szentszéknek akkoron igen hatalmas pártfogását keresni, s ez vala első ok, és alkalom arra, hogy a tizednek, a status ezen adójának fő fő részét a clerus magához vonni birhatta.
A keresztyénségnél tehát a tized csalhatatlanul a sötét középkornak szüleménnye, azon koré, melly eggyes felcsillámlásai mellett az emberi méltóságnak, s eggyes fellobbanásai mellett az értelmi fáklyájának is tagadni nem lehet, homálynak vala kora. Szent István, a kegyes fejedelem a Carolingiak példája után hozá hazánkba eszközül a tizedet, fenséges czéljának, a keresztyénség terjesztésének kivivhatására. Előszámlálá a szónok: mikép a sanyaru és veszélyes téritői pályára szükséges lehetett nagy ajándékokkal édesgetni az idegen fő papságot, vélhetni ezt Sz. Gellért szomoru példájából, Kupával és Gyulával folytatott háborukból s abból, hogy a pogány vallás melletti buzgólkodás még 1-ő András király idejében is emelgette fejét. S az ország vagy méltatva illy sanyaru fáradozásait a clerusnak, vagy tekintetével immár nem birva, a tizedet nem mint tulajdonát, hanem mint a status által tisztviselőinek élelmére szánt, szabad rendelkezése alá tartozó téteményt meghagyá kezeinél a tizedet.
Nem szükség felhordania azon számos törvényeket, mellyek az országnak a tizeddeli folyvásti intézkedéseit bizonyitják; elég példa itt a földesuri praearendatio általi megszoritás, a ráczok, ruthenusok és oláhoknak az alóli felmentésök.* Sőt az ország tovább is terjeszkedve, a tizedet nem mint papnak, hanem mint nemesnek adatni parancsolja.* Teheté vala e ezt az ország a papság vagyonában? És hogy az ország ezt csak némikép korlátolá, nem egészen törlé el, nem azért cselekvé, mintha azt tenni joga nem lett vólna, hanem mivel a keresztyénségnek a törökkeli háboruja szükségessé tették a papság banderiumait és a hadi segéllyeket, mellyeknek terhei mellett ismét meghagyatott a tized a clerusnál. Fennállanak e még felhordott okai a tizedadásnak? Van e még a duzs clerusnak dotatióra szüksége? S a paraszt, ki 1715 óta egyedül viseli a had terheit, igazságosan fizeti e még a tizedet, a RR bölcs itéletére bizza. Itt átmegy a szónok a tized természetére, s azt állitja: hogy ez a legszentségtelenebb, legkárosabb neme az adózásnak. Kivivott elv a politicusoknál, hogy minden adónak csak a tiszta, nem pedig le nem vont jövedelemtől kell fizettetnie; ez pedig az ugynevezett bruto jövedelemből vétetvén ki, a Status fő czéljának ellenére a hazai szorgalmat nyomasztja, a szorgalmast bünteti, a restet lágyabban sujtja. De legis gyülöletesebb adózás a tized. Tekintjük a parasztot a maga körülményeiben: mily elbusulás nem dulhatja szivét, midőn sovány vagy csapásos esztendőkben, nem maradván vetni s élelemre való, megvonván magától, számos háznépétől az elkerülhetetlenül szükségest, a tizedet kiadni kéntelen? S kinek? azon háznéptelen duzs főpapságnak, melly az élet minden javaival szintén a fényüzésig ellátva van, kit gyakran hirében is alig esmér, melynek gyakran semmi szolgálatával nem él, mint a protestans jobbágyság a catholicus papságéval? Ő, a ki maga papját külön fizeti, templomait, parochiáit, oskoláit maga tartja fenn? Hiszen az 1574: 4-ik törvény épen ezen oknál fogva oldja fel a ráczokat, oláhokat s a t.,* s azt, mit az ország idegenekkel teve, valyon ne tegye a saját véreivel, rokonaival?
Először az 1495: 45. tc. mondta ki, hogy „ab ipsis Rascianis, Ruthenis et Valachis, et aliis schismaticis, in quibuscunque terris Christianorum residentibus, nullae penitus decimae exigantur”.
„De még tovább is terjeszkedik az ország szabad rendelkezésében a tizedről, amidőn azt a nemtelen püspököktől megtagadni rendelé …” Jegyzőkönyv. XIII. köt. 58. – Az 1514-i jobbágyfelkelés megtorlásáról intézkedő törvények sorában az 1514: 24. tc. mondta ki, hogy a király nem tehet paraszt származású egyházit püspökké, s ha mégis megtenné, az ilyennek senki se tartozzék tizedet fizetni.
A földesúri előbérlés jogát az 1546: 55. tc. állapítja meg először. – Az 1574: 4. tc. 2. §-a értelmében a rutének és románok „a reddendis decimis videntur exempti esse debere, postquam eas ipsi suae religionis episcopis et sacerdotibus dare soleant”.
A tisztelendő clerus a tizedszedésre nézve fő erősségnek helyhezteti: hogy ez régi, s idő avatott. Szokásokat és törvényeket kor lelke alkot, s az töröl el. Rossz szokásoknak és törvényeknek, mennél régebben kártékonykodnak, annál inkább kell sietnünk eltörlésökkel. A törvényhozásnak az a feladatja: hogy a haladott kort, multat és jövendőt megfontolva, s bölcsen használva javitson, törüljön régi törvényein, vagy azokat végképen a historiának adja által. A szónok az ősz öreg embert is csak ugy kivánja megkimélni, ha kárára nem élt az emberiségnek, és csak ugy tisztelni, ha javára élt annak. Hallotta azon ellenvetést: hogy a tized kir. privilegiumon épülvén, változás alá nem eshetik. Elmellőzvén a Verbőczy II-ik r. 8 és 9-ik czimeit, mellyek azt mondják: hogy a fejedelem csak olly privillegiumokat osztogathat: quae in damnum aliorum et in derogamen communis constitutionis non vergunt,* kérdi: olly változás alá nem eshető privilegiumnak tekintette e az ország a tizedet, s időről időre nem rendelkezett e arról?
Az idézett két cím azokról az esetekről szól, amikor a kiváltság ellentétben áll a köztörvénnyel; az idézett mondat azonban ezekben nem fordul elő. Csaknem szószerint előfordul azonban a törvénytelenül adott kiváltságokról szóló 11. címben.
Nem tagadhatja a szónok azt is hogy korunkban a tized, s ennek beszedése gyülöletes voltának káros befolyásától a köznépre, az egyházi dolgok iránti elhidegüléstől tart. Azon gyengénk van, hogy az Egyházi Rendet inkább az égiekkel foglalatoskodónak kivánjuk, ugy vélekedvén, hogy az ő országok nem e világból való. Már pedig a tized beszedésében gyakoroltatni szokott visszaéléseken, bizonyos kedvetlen szaga érzik a világiakon kapásnak. S a tized ezen gyülöletes volta szülte Európában a megtagadási szomoru eseteket, mellyek valamint a clerusra, ugy a törvényhozásra is intő példák lehetnek.
Midőn tehát Filangieri hires törvénytudó* ezen szavaival rekeszti bé beszédét: „Elvesztett csaták és tartományok csak ideigleni csapások az országokon. Egy pillanatja a szerencsének meggyógyithatja a sebet, de egy politicai vagy törvényhozási hiba gyakran századok nyomoruságának vetheti meg talpkövét”!! s illy hibáknak tekintvén a kor, nemzet, és emberiség kivánatai ellenére követetteket, illy hármas kivánatnak ösmeri a tized végképeni eltörlését. Ha pedig ezt ezúttal el nem érhetné, legalább a protestánsokra nézve megszüntetését, a többi lakosokra örökös megváltását erős meggyőződéssel kivánja.*
Filangieri, Gaetano (1752–1788) olasz jogtudós. Befejezetlen munkája: La scienza della legislazione (Napoli, 1780–88. 8 kötet) rendkívül népszerű volt, számos nyelvre lefordították.
Fáy Adrás beszéde csaknem szószerint azonos a Jegyzőkönyv-ben közölt szöveggel. (XIII. köt. 58. kk.)
BEÖTY: A setét századok szüleménye, a római hyerarchia egykori csillogó fényét egész Európában büszkén hurczoló régi selejtes maradvány a dézma, nem is hazánkban jöve ez először szokásba, hanem még az Isten választott népe, a zsidóság között divatozott, s onnan szivárga át divatkép más nemzetekhez is; azonban bármiként fontolgassa is a szónok a hajdani s mostani tizedet, bár eredetére egy, természetére nézve azonban felette különböző. A zsidó népnél a papnak más jövedelme nem vala, hazánkban pedig erre az első időkben hasonlókép meglehet hogy elkerülhetetlen szükség vala, s a sujtó körülmények miatt fel kelletett tovább is tartani, azonban változván az idő, változván a körülmények, ehhez csak azért mert régi, csak azért mert őseink által is megadatott, olly igen ragaszkodni? a kor lelkével szemközt állani? tán az Egyházi Rendre sem volna egészen tanácsos. Mert megjegyezvén azt: hogy ami régi elavult, nem is tisztes mindenkor, a szónok soha a tizedet Egyházi Rend tulajdonának el nem ösméri. Szabadon rendelkezett azzal mindenkoron a törvényhozás, s a terhet, melly alatt az adózó zsibbasztva nyög, több törvényekben megszoritva korlátolá, s ennek nyomát láthatni több megyékben és vidékeken, hol ezen teherről semmit nem is tudnak. És ha olly tulajdona mégis az Egyháznak a tized: miként rendelkezhettek már őseink is ezzel olly szabadon? és ha tulajdona egy, miért nem más megyében, ha a föld termésének tizede a fő tisztelendő egyházé, csudálkozik, miért nem veszi meg azt mindenhol? miért nem adja ezt meg minden polgár? Ezek ugyan a Fehér vármegyei követ* állitásával talán nem is egészen meg eggyeztethetők. Most a puszták bénépesittetni rendeltettek:* csudálkozását jelenti a szónok, miként késhet az Egyházi Rend előre kikérni a collationalist? mert hiszen a pápa Amerikát tüstént felfedezésekor conferálta a portugalli királynak. A követ valahányszor ezen tárgy előkerül, eltörlésére fog szavazni. Elő is adta küldői e részbeni szándékát a kerületekben,* a RR azt el nem fogadván, kéntelen küldőinek azon más szándékát kijelenteni: hogy ha már a tized végképen el nem töröltetik is, legalább a protestansok ezen igazságtalan teher alól mentessenek fel. És ha a görögök s mások a tizedfizetés alól felmentettek, igazságtalanság, hogy ezek mégis adózzanak azon czélokra, mellyek reájok nézve még úgy is nyomasztva állanak, ha a dézma adás a fehéri követ által állitott rendeltetésnek megfelelne. Hallotta ugyanis a szónok hatalmas ok gyanánt felhozatni azt, hogy ennek egyik fő rendeltetése volna a nevelés; de mivel az evangelicusok nevelésére ebből semmi sem fordittatik, égre kiáltó igazságtalanság, hogy a terhet mégis hordják. Nem elégitvén tehát küldőit ki a szerkeztés, a tizednek, ismét kimondja, eltörlésére szavaz, s ha az el nem fogadtatna, legalább a protestansokat kivánja alóla felmenteni.
Vö. Szluha beszédével.
A jobbágytelket használó nemesek megadóztatásáról szóló törvény ama pontjai által, amelyek a deserta telkek újból való megtelepítését elrendelik.
Beőthy kerületi ülésben tartott beszédét l. előbb, 225. kk.
BORCSICZKY: Sokszorozva hallotta a szónok előhozatni azt, hogy a tized egyházi tulajdon, s Fehér követe ennek bébizonyitására több törvényeket hozott elő, azonban eggyet sem tudott mutatni ollyat, melly tisztán tulajdonkép s minden feltétel nélkül mondaná ki a tulajdont; s minthogy illyet mutatni nem lehet, és csak feltételek mellett adatott át, bé nem töltetvén a feltételek, megszünvén a szükség, pótolékra többi szükség nincs. És ha olly tulajdona a tized az Egyháznak, mint akármely nemesi tulajdon, hogy disponálhatott ezzel az ország a körülményekhez képest szabadon, mint ennek nyomát az 1563-ki, 1569. 1606. és 1647-ki törvények* mutatják, hogy lehetett a Tiszán inneni dézmát a papságtól elvenni s Bocskaynak adni? hogy tarthatta meg a tiszántulit a fejedelem magának a hadviselés terheire?* Ez valóban a tulajdon természetével meg nem egyezik, mert ezt a tulajdonos kizárólag használja, többé el nem vétethetik. Nem is eggyezik meg ez az isteni törvényekkel sem, mert ott az van: keressétek az égieket,* az Egyháznak birtoka tehát az égben van kimutatva, s itt alant tulajdont nem kereshet. Nem a Jus Canonicum elveivel, mert az a szegényeknek segitéllését, s azt parancsolja: hogy tisztelendő urék adják mindenöket a szegényeknek, s valóban ha kötelességök szerént ezen szabályokat követnék, nem ragaszkodnak a szegény adózó véres verejtékéhez, nem kereskednének még ott is, hová semmit sem tettek, nem aratnának duzs gazdag léttekre a rongyos adózó háza népe eltartására szánt kevés holdjain, s nem aratnának vetés előtt. Azonban tapasztalja a szónok, hogy az Egyházi Rend szegény földhöz ragadt embertársairól megfelejtkezve, fényben, pompában éli már e földön égi világát, s bármiként intsenek is a körülmények, a rendeltetéssel, intézetekkel (mellyekre keveset ad) áll elő. Mivel azonban az előtte szólók már bőven megmutaták, hogy reá szükség nincsen, isteni és emberi törvények szerént küldői kivánják ennek eltöröltetését, és ha ezt el nem érhetné, akkor a megváltásra nézve azon summához áll, ami legkevesebb.
Az 1563: 68. cikkely a tized beszedésének és bérbeadásának módját szabályozta. – Az 1569: 27–31. tc.-kek különösen a tized haszonbérbe adásának eseteiről szólnak. – Az 1606-i bécsi békében Bocskai megkapta a tiszántúli tizedeket. – Az 1647: 95. tc.-re l. a 220. o. 16. jegyzetét. – A Jegyzőkönyvben az id. tc.-kek helyett az 1552: 3., 1555: 5., 1557: 16., 1608: 4. és 1647: 95. tc. szerepel. (XIII. köt. 60.) – Az 1552: 3. tc. 5–7. §-a a tized fejében állítandó katonákról intézkedik. – Az 1555: 5. ugyanerről szól. – Az 1557-i törvények közül nem a 16., hanem a 12. tc. szól a tizedről: a bérbeadás tekintetében megerősíti a korábbi végzéseket. – Az 1608-i koronázás utáni tc.-kek közül nem a 4., hanem az 5. szól a tizedről: elrendeli, hogy a dézsma ügyét ezentúl ne a szentszékek, hanem a vármegyék vizsgálják meg. – Az 1647: 95. tc.-et l. előbb.
A Jegyzőkönyv itt világosabb, ti. az emlitett tc.-kek felsorolása után írja: „Továbbá a bécsi pacificatio által a Tiszán tuli tized Bocskaynak engedtetett …” (XIII. köt. 60.)
„Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: mit együnk? vagy: mivel ruházkodjunk?… Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek.” Máté 6. rész 31–33. vers, Lukács 12. rész 31. vers.
A PERSONALIS: Előre bocsátván, miképen a vitatás alá vett tárgy minekelőtte felolvastatott volna, már eltávozott a napirendről. Már magok a RR kerületi izeneteikben megváltást s nem eltörlést sürgetnek. Ezen kérdés volna tehát csupán a napirenden, s az izenet tartalmát fel kellene először olvasni, s csak a megváltáshoz szóllani. A szólló Personalis ezen nyomon indul s nem vitatja azt, miért adatott Bocskaynak a tized, eléggé megmutatják azt azon törvények, mellyekben ez kimondatik. Világos ezekből, hogy a tizedhez kötelesség volt szabva. És ha az, ugy magában folyik, hogy minek előtte a tized eltörlése, vagy a kerületi csekély ároni megváltása megállapittatna; szükség a kötelességekről és azon intézetekről rendelkezni, mellyekre ez adva vala: ki fogja azokat vinni, ki fogja azon szükségeket kipótolni, s mivel ez a RR czélzatán tul van, mivel ez szoros öszveköttetésbe van más munkálattal,* felszólitja a Rket, hogy ezen javallattól állanának el a RR annyival is inkább, mivel a jelen rendelkezésben egyerányuságot sem lát.*
Ti. a Banderiale, a Literarium és az Ecclesiasticum munkálattal; az elsővel a papság honvédelmi kötelezettsége, a másodikkal az iskolák fenntartása, a harmadikkal a lelkészkedő papság fizetése miatt.
Ti. a haszon és a kötelezettségek közötti arányt.
ANDRÁSY: Legkellemetlenebb állását mondja lenni annak, ki ott is védelmezni tartozik magát, hol jussai törvényesek s kérdésbe sem vehetők, amilyen az Egyházi Rendé a tizedre nézve. Örömest tapasztalta a kerületben hogy a RR eltöröltetését nem kivánák, hódolna a M[éltóságos] Personalis felszóllitásának is, de ollyanok mondattak itten, mellyeket el nem hallgathat. Mi okozta a tized béhozatalát; nem vitatja, elég az hozzá, hogy az egész Európa s hazánk is több törvényeink által elesmeré azt, hogy a tized az Egyházi Rend elsajátithatatlan tulajdona. S habár feltéve status tulajdona vólna, minekutánna ehhez kötelesség van kötve, nem tennének a RR czélirányost, ha azt a kerületben megállapitott csekély áron megváltatni, annyival inkább eltöröltetni határoznák. Hogy a tized az Egyházi Rend tulajdona, nem megy Trencsény követével* az isteni törvények visgálásába, hanem a hazai törvényekbe keres menedéket. És a trencsényi követ – ő ki az isteni törvényeket olly bőven hordja elő, ő, ki a Cánon szabályait visgálja; ő ki a constitutiót védi – s mégis midőn a tulajdonról van szó, minden törvényen olly könnyen keresztülfut, hogy áll a constitutio védelmében, meg nem foghatja? (Zúgás és kedvetlenség.) Mert ennek csak úgy áll védelme a tizedre, mint a nemesi tulajdonra nézve. Azt mondá: hogy kötelesség van hozzá szabva, azért status tulajdon? Nem akarnám ezen elvet hazámban megállapitani, mert az következnék belőle: hogy mivel a jobbágytelkekhez kötelesség van kötve, tehát azok is status tulajdonai. Bihar követének azon állitását: azért hogy régi nem is tisztes mindenkor,* nem oszthatja, mert habár áll is ez a közönséges életben, de constitutionális kérdésben messze vezetne, és csak az következhetik belőle, hogy azt, mi századok óta nyugalmasan fennáll, hirtelen pennahuzással elrontani nem tanácsos, s megérdemli mindenkor, hogy rendszerileg megfontolva intéztessék el. Mondják, hogy a duzs gazdag püspököknek erre nincsen szükségök, s hogy status java, következéskép szabadon lehet rólla intézkedni. De vannak szegény plebánosok, kik ebből tartatnak (zajos kaczaj és zugás), s ha amint állittatik, status tulajdona, igy is figyelmetesen kell annak elrendezéséhez olly fontolva nyulni, hogy azon szükségek is megvisgáltassanak, mellyekre szokta a status annak jövedelmét forditani. Vallyon ollyan e nevelésünk, hogy ennek jövedelmére többé szükségünk nem lenne? Azért vagyunk olly hátra minden intézetekben s a mivelődésben, mert intézetekre adónk nincsen, s ha csupán erre volna is a tized szánva, ön meggyőződése szerént, ha nem növelné, de soha nem is csonkitaná ezen tőkét. Pest követének előadására, ki a sötét századok maradványának állitá, eléggé megfelelt Fehér követe,* s erre csak azt jegyzi meg: miképen Francziaországban is azért támadt a revolutio, hogy a tizedet eltörlék. (Nagy kaczaj.) Végtére Trencsény követének; ki azt javaslá az Egyházi Rendnek, hogy adná által ezt a szegénységnek, azt felelvén, hogy Angliában sem volna szükség az Armen taxákra,* ha a tized régi állásában megmaradt vólna, beszédét Montesquieunek azon szavaival végzi: az Egyházi Rend hatalmát kiterjeszteni káros, de régi korlátai közt megtartani szükséges.*
Vö. Borcsiczky felszólalásával.
Vö. Beőthy szavaival, 257. o.
Vö. Fáy András és Szluha felszólalásával.
A szegények eltartását Angliában már a XVI. század közepe óta közvetlen vagy közvetett adó útján eszközölték, amelyet a vagyontárgyakra és bizonyos jövedelmekre vetettek ki; 1834 óta a szegények gondozása főként dolgozóházakban történt. A szegénygondozás az egyház közbejöttével történt. A gondozás azonban nyomorúságos életszinten történt és gyakran együttjárt a gondozottak munkaerejének kizsákmányolásával.
A De L’esprit des lois XXV. könyvének ötödik cikkelyében fejtegeti Montesquieu, hogy mivel a papság nem szaporodik mint a családok, birtokainak a szaporítása is indokolatlan. „Szenteld meg és tedd sérthetlenné a papságnak régi és szükséges uradalmait. Hadd birja ezeket örökké: de ne szerezzen uj uradalmakat.” (Montesquieu művének első teljes magyar fordítása az országgyűlés ideje alatt, 1833-ban jelent meg Pozsonyban A törvények lelkéről cím alatt. Az országgyűlés résztvevői nyilván elsősorban ezt a kiadást forgatták.)
PONGRÁCZ, LA MOTTE és PFANSMID osztozának a Personalis és előtte szóló követ előadásaiban. S mivel az ezen tárggyal öszvekötött rendelkezések bevágnának a Banderiumba, mivel sok helyeken az evangelicusok lelkészei, mint Gömörben a kishonti járásban és Szepesben egyedül a tizedből fizettetnek, s a jelen rendelkezéssel azok koldusbotra szorulnának, a szerkeztés ellen szavazván, a tárgyat a rendszerre* kivánják halasztatni. Igy szavazott JUSTH is. Ellenben
Ti. az operátumok rendszeres tárgyalása során a Banderiale, Literarium és Ecclesiasticum tárgyalására.
BALOGH nyilván kijelenti, hogy a tizedet az Egyház tulajdonának soha nem tartja, hanem vagy olly status tulajdonnak nézi, mellyet a törvényhozásnak felemelni, leszállitani, s körülmények mint most ugy hozván magukkal eltörölhetni is szabadságában áll. Nem mutathat senki törvényt, mely azt megmutatná, hogy a tized egyházi tulajdon. S midőn a RR rendelkezhettek a kilenczedről, hogy a dézma nagyobb tulajdon volna, azt soha el nem ösméri, s ha többet el nem érhetne, s a nógrádi és bihari inditványok* elesnének, a szerkeztés mellett szavaz. Igy szavaztak BÜKK, MARKOVITS (Bártfa), ÖTVÖS, CSEPCSÁNYI és SZENTPÁLY.
Ti. a teljes eltörlést kívánó indítványok.
Ezek ellenében szavazott SÁGHY (szombathelyi káptalan), EGRI, KALOCSAI és ZÁGRÁBI KÁPTALANOK. Ezen egyháziak hivatkoztanak a fennálló törvényekre s jelesen az 1550: 17, 1548: 61, 1647: 95, 1659: 54.,* ezek szerént feleletül az ellenvettettekre mutogatván, hogy a tized egyházi tulajdon. Az EGRI KÁPTALAN KÖVETE hivatkozott az 1690-ki tized iránti adományra.* Inté végtére a Rendeket, hogy a politicánál fogva nagyobb váltságbért ajánljanak a RR, mert máskép ez elő postája lévén a tulajdon megsemmisitésének, maga után vonná a kilenczed megszüntetését.
Az 1550: 17. tc. a világiak kezére került tizedek visszaadását rendelte el. Az 1548: 61. tc. úgy intézkedett, hogy a tizedeket csak a birtok földesura veheti bérbe. Az 1647: 95. tc.-re l. a 258. o. 53/a jegyzetét. – Az 1659: 54. tc.-re l. a 258. o. 53/a jegyzetét.
Ugyanő egy sor korábbi törvényt ismertetett, s így folytatta: „Mindezek olly időkben rendeltettek, amidőn hazánk teli volt katonaságokkal, a püspök, egyházi személyek török s más ellenségek végett lakhelyekből többnyire ki voltak üzve: de minekutánna nagy Leopold császár és király alatt a török szerencsésen kiüzetett majdnem az egész hazából, akkor ugyan Leopold 1690-ik esztendő aug. 11-ik napján decretuma által ujra visszahelyheztette előbbi lakhelyére visszatérő püspököknek s egyházi személyeknek minden birtokait: ’Damus, donamus et conferimus bona et Decimas’ és pedig ex voto, mellyről emlékezett ugyan 1715: 60-ik törvényben.” Jegyzőkönyv. XIII. köt. 74. – Az 1715: 60. tc.-ben a király utalt I. Lipót fogadalmára s ígéretet tett, hogy az elidegenített egyházi javakat visszajuttatja az egyháznak.
Ezen s más ellenvetésekre Borsiczky és Palótzy feleltek.
A TRENCSÉNYI KÖVET ismét megmarad a melletti véleményénél, hogy a papság a jószágának nem tulajdonosa, mert hiszen directum dominiuma nincsen, csak utile,* nem adhatja el azt, csak hasznát veheti, igy áll ez a tizedre is, és semmi esetre parallelába a kilentzeddel nem tétethetik, ott a f[öldes] ur tulajdonos, azt szabadon eladhatja, nem is ugy áll a tulajdon erre, mint amarra, itt a földesuré a föld, amott egy harmadik ingyen istentelenül elragadja a szegénység véres verejtékét. Nem áll azon ok sem, hogy a törvényhozás a tizedet tulajdonnak elesmerte volna, soha nem kérdezte azt az ország a clerustól, mit tehet a dézmával, hanem rendelkeztek arról szabad tetszés szerént. Azt mondá Esztergom követe, hogy a szónok minden törvényt semminek néz, s könnyen fut,* 3 diétán volt már jelen, s a RR tegyenek bizonyságot, ki védelmezte jobban a constitutiót, Trencsény e vagy Esztergom? (Tetszés, Trencsény! Trencsény!) s annak megitélését nem Esztergom követétől, kit birájának el nem ösmér, hanem az ország atyáitól várja. Azt mondotta Esztergom követe; hogy a franczia revolutiót is a dézma eltörlése okozta? Mi vólt a franczia revolutió kiütésének oka? Tudja kiki, hogy még a XIV-ik Lajos idejében el volt nyomva a nép, a rosz status oeconomia s a roppant adósságnak a népre rovása annyire vitték a dolgot, hogy XVI-ik Lajos vérével adta meg árát az elnyomásnak. Nem a tized eltörlése volt tehát oka a revolutiónak, mert a National Convent azt nem erőszakkal törölte el, nem erőszakkal adta vissza jussait a népnek, hanem a nemzet önkéjes akaratjából.* Azt is mondotta Esztergom követe: hogy Angliában nem volna szükség Armen taxákra, ha a tized régi természeti állásában megmaradt volna. Nem a tized megszoritása okozta Angliában a szükséget, hanem a gőz erőmüvek s maschinák vevék el a szegénység keresetét s aki Angliának historiáját tudja, tudja azt is, hogy Angliában a tized micsoda változást szenyedett, tudja hogy a tized ott is fennáll, mert az angoly clérus csak ugy akarta a reformatiót elfogadni, ha parlamentalis joga, jószágai, és tizede megmarad,* s illyen bélyeggel talán csak nem akarja Esztergom követe a magyar clerust bélyegeztetni?
A római jogból átvett fogalmak; jelentésük az, hogy a papság nem tulajdonosa, hanem csak haszonélvezője az egyházi birtokoknak.
Vö. Andrássy felszólalásával.
A francia nemzetgyűlés 1789. aug. 4-én a nemesi előjogokkal és a paraszti szolgáltatásokkal együtt eltörölte a tizedet is, miután annak fizetését a forrongó parasztok ekkor már országszerte megtagadták.
Angliában a XVI. században bekövetkezett reformáció óta az egyházi tized bizonyos hányadát királyi adományból a kegyuraságot gyakorló földesurak kapták meg. Ezeknek az így átruházott tizedeknek a birtoklói akadályozták meg, hogy a forradalom alatt a parlament eltörölje a tizedet.
PALÓCZY azt mondá, hogy az egyerányúságtalan a dézma szedéssel ott van, hogy a clerus ott is arat ahol nem szántott, ott is szüretel, a hol a szőlőt mivelni nem is segitett.* Sok mondatott már a tized védelmezésében tavaly és most a kerületekben, de soha senki gyengébb okokkal nem védette, mint az imént szóllt egri káptalan követe, ki az 1550-ki 17-ik t. czikkre* hivatkozván, a tizedet egyház tulajdonának kivánta megmutatni. Azonban megjegyzi, hogy midőn valaki törvényre hivatkozik, vizsgálja meg a törvényhozás körülményeit. Kiki tudja, hogy 1517-be kiütött a reformatio, 1526-ban felvirradt hazánkra a szerencsétlen mohácsi gyásznap, elestek ott az érsekek, püspökök, elveszett a király is, s az olygarchák és hatalmasok az egyházi javakat elfoglalták majd 1550-ben visszanyervén a törvény az őtet illető erőt, a 17-ik t. czikk szerént az egyházi javak és tized visszaadatni határoztattak. Igy tehát midőn az akkori törvényhozás az Egyházat erőszak ellen védelmezte, a dézma iránti jussát az Egyháznak nem adhatta. Gyenge védelem az is: hogy a tizedet az Egyháznak királyi hatalom adta, mert hiszen minden hatalmat a fejedelemnek a törvény, következéskép az Egyháznak is a tizedet ez, s nem a fejedelem adta, nálla meghagyta, s tőlle ezt vissza is veheti. Hivatkozott az egri káptalan sok régi törvényekre, igaz ott vannak ezek s mennyivel hátrább megyünk a homályos századokra, annál több törvényt találunk a dézma eránt, s hogy ez a papságnak általadatott, ám hiszen az elébb Fehér követe egész Nagy Károlyig ment, holott az Magyarországnak királya sem vólt, s hazánk nem is létezett. De ne csak hátra, hanem néha előre is tekintsünk, az idő senki után nem várakozik, s ha a clerus mindég csak hátra néz, félő hogy az idők véle hátra nem menvén, a clérus elkésik, s a mult és jövő idő között a padon hagyva marad. Hivatkozott az egri káptalan az 1690-ki augustus 19-én* kőlt Leopold király donatiojára, ezen felvilágositásért köszönettel tartozik, mert eddig ugy vélte, hogy az egri káptalan tized iránti jussa erősb lábon áll, mert az 1690-ki donatioja az amortisatio törvény* meghozása után keletkezvén, semmit sem ért, s igy az egri káptalan törvény ellen birja a dézmát. Végtére a politica iránt azt feleli a szónok, hogy ez nem is ok, mert ha a kilenczed megváltásáról lesz szó, a világi nemesi rend nem fogja olly fösvénykedéssel és szükmarkúsággal magát megjegyeztetni, mint a papság. A szónok tudna még mondani sokakat és többeket, de ezeket már részént későieknek, részént szerfelettieknek véli, egyéb eránt ugy voxol, mint követtársa kijelenté.*
Ez válasz a személynöknek, aki felszólalásában (l. 258. kk.) azt mondta, hogy „a jelen rendelkezésben egyarányuságot nem lát.”
Vö. a 260. o. 65. jegyzetével.
A Jegyzőkönyv szerint aug. 11-i. (L. XIII. köt. 74.)
Az utalás valószínűleg az 1647: 17. tc.-re vonatkozik, amely újból megerősíti a világi javaknak egyháziak részére való eladományozását tiltó korábbi törvényeket.
Vö. Bük Zsigmond szavazatával, 260. o.
Szólottak még rövideden többen a tárgyhoz, s midőn az 1-ő § felolvastatása után is kisebbségben maradt a tizedet hajdani formában meghagyni kivánók száma, az 1-ő § felkiáltással meghagyatott amint volt.
Emlitést érdemel még az is, hogy ezen tárgy vitatása közben
BALOGH figyelmezteté a RR-ket, hogy a tanuló ifjuság az országos ülésekbe való járástól elzáratott, igy tehát részére a diaetalis praxist csupán a durva önkéj miatt meg nem szerezheti.* Felszóllitja tehát a Rket, hogy mint a haza atyái, erre kiterjesztvén méltó figyelmöket, s bétekintvén a panaszba, eszközöljék ki azt, mit már sok szülék elérni kivántak, most pedig már tőlle elestek.
Az ifjúságnak a tárgyalásokon hallgatóként való részvétele kezdettől sok gondot okozott a kormánynak, s korlátozásáról sokat tanácskoztak. Az országos ülésekről való tényleges kizárásuknak azonban nincs írásos nyoma a szóbajöhető iratokban.
Kiadatott nagyobb vitatás nélkül a kerületekre.*
Kossuth tudósításaiban ez a kérdés nem fordul többé elő.
