a) A Ludovicaea s Museum felőli vitatások a fő RRknél másod,
a)
A Ludovicaea s Museum felőli vitatások a fő RRknél másod,
A Ludovicaea s Museum felőli vitatások a fő RRknél másod,
Pozsony, april 20-án, 1836.
Ez alkalommal azon vitatásokat közlöm (mint a többiek között érdekesbeket) mellyek a Ludovicaea, Museum tárgyánál a fő RRknél másod, a KK és RRnél pedig harmadizben közbejöttenek.
E tárgyat a fő RR april 12-én vették fel.
A KK és RR izenetében legelől (lásd 336. számu levelemet) a fő RR azon észrevételére, hogy az ajánlások ezentul vegyes küldöttségekben initiáltassanak, s hogy kénszeritett országos segedelem a hon védelmének esetén kivül ajánltatni nem szokott, s nem is ajánltathatik, azon felelet fordul elő, hogy a KK és RR inditványi jusokhoz ragaszkodnak, a második thesist pedig egyátaljában el nem ismerik, s a köz kifejlődés, nemzeti virágzás, szóval a törvényhozás által szükségesnek ismert közczélok eszközlésére országos segedelem ajánlástól magokat elmozditatni nem engedik, s e részben a szokatlanság vádját is tagadhatatlan példák felhivásával czáfolják meg.*
A rendek második izenetét l.: Iratok. VII. köt. 103
B. EÖTVÖS attól tartott, hogy ha jövendőre nézve gátat nem tesznek a főRR, országgyüléseink sok esztendőkig nem lesznek egyebek, mint örökös ajánlások kútfeje, még pedig azoknak meghallgatása nélkül, kiknek erszényeik leginkább érdekeltetnek; kivánja tehát, hogy miután a RR valamelly ilyes tárgyat initiálnak, annak részletei, s különösen a módok felőli tanácskozás elegyes küldöttségre utasitassék.
GR. SZÉCHENYI ISTVÁN meg nem foghatá, miképen lehet a RRnek szemére vetni, hogy az ajánlgatások sine nobis, de nobis történnek. Egyrészről az utasitások készitésébe a fő RR is béfolynak, béfolyhatnak legalább, s ha nem teszik, saját hibájok: mert aki ön javáról s hasznáról nem disponál, más fog felőle disponálni, és én cum signo exclamationis szeretném hozzá tenni, méltán! Másrészt nállunk a mágnások születésöknél fogva, közvetlen befolyást nyernek a törvényhozásba, s gyakorolhatják ama felséges just, mellyet alkotványos nemzetek mindennél főbbnek tartanak. És valóban lehetetlen nem fájlalni, midőn látjuk, miképen (hogy mást ne mondjon a szólló gróf) nincs annyi becsületérzés, hogy a jus, mellyet a kiváltságolt osztály tagjainak a születés vak története megadott, teljes becse szerint gyakoroltatnék, ámbár azokhoz hasonlitva, kik bátorságos dombrol nézvén az ütközetet, gáncsolják a hadi fordulatok hibáit, éppen ezek szokták legélesebben critizálgatni az országgyülés cselekvéseit, mellyekből magokat részvétlenül elvonniok, legalább is szégyen.* Illy jusok, ily béfolyás mellett tehát méltatlan a panasz, hogy a KK és RR sine nobis de nobis bőkezűsködnek. De nem is tanácsos a másik táblának inditványi jussába aggatódzni, mert majd sokaknak eszökbe juthat egy kissé beletekinteni a mi jusainkba, s a nemesség majd tán nagyobb jussal kérdeni találja, minő igazsággal kivánhatják a fő RR, hogy a követválasztásban, utasitásadásban is részt vegyenek, s azon felül még itt is személyes béfolyást gyakoroljanak? Ezeknél fogva a szólló gróf azon véleményben volt, hogy az ajánlások tárgyai vegyes küldöttségek nélkül is initiáltathatnak. Ami a második thesist illeti, megvallja az érdemes gróf, hogy midőn a főRR izenetét olvasná, keserüség szállotta meg kebelét, hogy pirulást ne mondjon. Mert a hazafiságról egészen más véleményben van, mintsem elismérhetné, hogy béke idején a hon javára subsidiumot határozni nem lehet. És ámbár egyrészről tudja ugyan, hogy a magyar ha simogatják könnyen elalszik, mégis a hazafiságot szerfeletti bokrosságba, házsártoskodásba nem helyhezteti, ugy másrészről a hon javára szánt áldozatot, nemcsak háboru, de béke idején is, s nemcsak a külső ellenség, de az ennél is kártékonyabb előitéletek legyőzésére, köz előmenetelre, virágzásra, olly szoros hazafi kötelességnek ismeri, miszerint ha maga marad is, sohasem fog abban megegyezni, hogy kik az alkotványnak, kik a honnak minden javával a legbővebb mértékben élnek, a haza javára áldozni ne köteleztethessenek.
A főrendi táblán megjelenésre jogosultak és egyben kötelezettek száma 500 körül mozgott; az országgyűlésen azonban már kezdettől ezeknek csak egyrésze jelent meg, másrészük helyettessel képviseltette magát, vagy egyszerűen távol maradt. Az országgyűlés elhúzódásával a megjelentek jórésze is eltávozott. A főrendi tábla helyzetére jellemző Nagy Pál 1835. jan. 21-i leírása: „Most hogy áll a fő tábla? Ott van egy két zászlós ur, öt hat püspök, 10–12 főispány, s ezzel punctum. De az ellensulyt képezhető regalistákból alig láthatunk egyet is. Bécsben a Burg Theátromnak majd minden loge-jából kikandikál egy-kettő, vagy otthon a jószágain panaszkodik ellenünk, de itt egy is alig van. Miért nem jönnek védeni jussaikat. S ha nem jönnek, mire törvény szerint kötelesek lennének, miért nem büntettetnek?” Országgyűlési Tudósítások. IV. köt. 136.
A NÁDOR megjegyzé, miképen a főRR egyrészről azon jusnál, melly minden nemessel közös, részt vesznek ugyan a követ választásban s utasitásban, de alkotványunknál fogva másrészről különös helyzetök is van; aminek elég világos jelét viseli az országos tanácskozás rendje, miszerint bár egy testületet képeznek a Karokkal és Rendekkel, mégis külön tanácskoznak, és specificus részt vesznek a törvényhozásban. De ezen különösen kedvező helyzet következésében a Főherczeg Nádor igen ohajtaná, hogy akiknek jusok van, a köztanácskozásokban nagyobb részt vennének, s valamint már másszor, úgy most is sajnálkozását nyilván kijelenti, miszerint igen kedvetlenül veszi, hogy a főRRnek ritkábban látott tagjai csak amugy némelly egyes tárgyaknál jelennek meg, s occasionaliter előtünvén, mihamar ismét odahagyják a közgondokat, s a nyugalmas háziéletbe visszasietnek. (A nemzeti szinház tárgya miatt számosabban voltak jelen a főRR, mint régóta.)
GRÓF ANDRÁSSY GYÖRGY nem látta szükségét, hogy a vegyes küldöttségekbeni initiálás felől sok szóváltás történjék; mert a jelen esetre nézve a fő RR már béereszkedtek az ajánlás tárgyába, jövendőre nézve pedig a szólló gróf úgy vélekedik, hogy aki a maga jusait védeni nem tudja, azokat meg sem érdemli. Ami pedig a második kérdést illeti: Verbőczy, kire ma már nem igen szeretünk hivatkozni, azt mondja, hogy a nemesek pro patria militare tenentur,* úgy de most háboru nincs, a hazáért tehát máskép nem militálhatunk, mint igy, ahogy a RR javalják, a szónok tehát azt tartja, hogy militáljunk. – GR. KÁROLYI GYÖRGY azon gyámokkal élt, hogy a KK és RR népszerű inditványára hideg vizet önteni még akkor sem lenne tanácsos, ha jusok volna a fő RRnek aggódni a változtatás felett. – B. PRÉNYI (ugocsai főispán) tudna a vegyes küldöttség mellett, tudna ellene példákat mutatni, de kérdi, valjon ha soha szokásban nem lett volna is az ut, mellyen a KK és RR elindultak, lehet e az ártalmas? A szólló főispány sértésnek tartaná, ha úgy nem vélekednék, hogy az ártalom s kicsapongás ellen maga ezen nemzeti gyülekezet ereje elegendő kezességet nyujt. Aztán magok a főRR is béereszkedtek az ajánlás egyes pontjaiba, lehetetlen tehát, hogy a dolog ártalmas legyen, mert bár van is némi moralis kénszerités, melly a RR ajánlatának ellenzését tilalmazza, nincs mégis olly mértékben, hogy a fő RR ellent nem állhatnának, ha ártalmasnak látnák az engedést. Röviden felelve tehát, hogy ezen tábla a régi szokáshoz ragaszkodik, egyébiránt az ajánlatokba pontonként kellene béereszkedni, annyival inkább, mivel valamint a RR inditványi jogát, úgy az általok felhozott példákat is nehéz volna tagadni, megczáfolni még nehezebb. – B. BEDEKOVICS erős nyomait látja ugyan törvénykönyvünkben azon elvnek, hogy a magyar nemest csak hon védelme végett lehet ségedelemadásra kénszeriteni, de az időkkel a körülmények is változtak. Hajdan a magyar nemes kardja tokjában sohasem nyugodott, mert örökös viharok dúltak hazánkban s hazánk körül, most rozsda emészti fegyverét, mert alig van alkalom honja védelmére kivonni. Megmaradtak a törvénynek minden jóvoltai, de megritkult az ezérti kötelesség teljesitésének minden esete, úgyhogy valóban óvakodnunk kell, nehogy a kitünő közhaszon javallotta adakozásra a törvényhozás szerfelett szük korlátokat szabjon.
„…militare dumtaxat pro regni defensione tenentur.” (Hármaskönyv I. rész 9. cím, 5. §.)
B. VAY MIKLÓS: Amennyire ismeri alkotványait a pallérozott Europának, nem tud nemzetet, mellynek egy osztálya illy kitündöklő kedvezésekkel birjon, mint a magyar nemesség, másrészt pedig semmi rendes adózást ne viseljen, s még a legrendkivülibb eset, a végveszély esetében is maga tanácskozzék s végezzen, hogy a hon védelmére mit adjon. E tetőpontját a szabadságnak a szónok meg akarja tartani, de ha visszatekint az eszközökre, mellyekkel őseink e szép szabadságot szerezték, s 8 századok viszontagságain keresztül megtartották, azt látja, hogy vérrel szerezték, s fejedelmök eskü biztositotta oltalmával, ön moralis erejökkel s áldozatokkal tarták fenn. Ha külső veszély fenyegetné szeretett honunkat, felejtve puhultságunkat kardot rántanánk, de a béke olajága szelid jóvoltit árasztja reánk egy negyed század óta, s ha őseinknek az a szerencse jutott, hogy halhatatlan érdemet szereztek magoknak, véröket ontván édes hazánk megalapitásáért, nekünk az a könnyebb dicsőség, szelidebb kötelesség juta osztályrészünkbe, érdemet szerezni áldozatokkal a haza virágzásáért. (Hangos tetszés.) Csak azt lehetne tehát ellenvetni, hogy kénszeritett segedelmezés sarkalatos kiváltságinkkal ellenkezik. Igenis ellenkezik, mellyet akaratunk ellen róvna reánk a fejedelem, de nem kénszerités az, amit önként teszünk, és szabadságunk nem volna szabadság, ha honunk javára áldoznunk szabad nem lenne. Igaz ugyan, van némi moralis kénszerités a dologban, olly kénszerités t. i., melly mindennek ami jó, hasznos, és idvességes, elfogadására annak természetében feküszik; de ez megegyezésre int inkább, s nem arra, hogy a mágnási rend, mellynek nevezete a generositással synonymon* hazánk évkönyveiben, ellene szegezze magát az ország nemesei nagyobb része akaratjának. E részben tehát a RRkel tart, de épp ezeknél fogva, s hogy a fő RR kellemetlen vetójára mentől ritkábban legyen alkalom: a vegyes küldöttség iránti óváshoz, mint a két tábla véleménye kiegyenlitésének legsikeresb eszközéhez ragaszkodik.
A magnanimitas és a generositas szavak jelentésbeli hasonlóságára utal a szónok.
Az ORSZÁGBIRÁJA: A KK és RR inditványi jogát, ámbár csak szokáson alapul, alkotványunk természetével legszorosb egybenhangzásban lenni tartja, s fogja mindég tartani. De ez az initiativa csak annyira terjedhet, hogy a RR kijelentik, miképen ez vagy amaz intézet felől gondoskodni akarnak; a mód, a summa, s minden előkészitő pertractatiók vegyes küldöttségre valók, s oda is utasittattak mindég, kivévén talán a legsürgetőbb szükség, vagy illendőségi disz esetét, p. o. a koronázási honoráriumok alkalmakor. Az hogy a fő RR tanácskozása s hozzá járulása vagy nem járulása szabadon marad, a szóllót épen nem mozditja, mert egészen más valamit elvetni, miután felhozatott, mint kölcsönös felvilágositás és kiegyenlités után felvenni. A szónok 1790 óta van jelen az országgyüléseken, s mindég úgy volt lelkesülve, hogy örvendett, valahányszor a haza virágzására történt valami, de csak a maga utján módján történjék. A fő RR óvását tehát a szokás, melly törvény erejével bir, a vélemények egyesitése s a könnyités tekintete javallá, s igy méltán kivánják s várják, hogy a KK és RR testvéri kezeiket, a rokon érzelmü főRkével összecsatolni ne irtódzanak. Ami a másik thesist illeti, nem volt a fő RRnek szándékjokban azt mondani, hogy béke idején soha és semmi esetben országos ajánlásnak helye nem lehet, hanem csak az, hogy az illy kénszeritett ajánlásokhoz csak a legnagyobb szükség s kitünő haszon esetében kell nyúlni, s egyedül akkor, midőn a czélt máskép elérni nem lehet. Csak arra kivánták tehát a RRket figyelmeztetni, hogy mérsékletten s vigyázva nyuljanak ezen eszközhöz, és soha se felejtsék, hogy a törvényhozás a polgárok vagyonának depositoriusa, s hogy valamint mindenre, mit a haza java sőt csak disze is kiván, ügyelnie kötelesség, úgy nem mindég szükséges azt, ami hasznos, áldozatok útján eszközölni, és helyes mértéket kell tartani, nehogy a példák az erő ököl törvényévé fajuljanak, mert ez úgy egyes despota, mint összes törvényhozás kezében mindég tyrannismus. Ami az utasitásokról mondatott, arra a szónok emliteni se kivánja, miképen a megyei közgyülések még adót sem ajánlhatnak, annál kevésbé subsidiumot; annyi mindenesetre áll, hogy ilyesmikre csak az eredeti utasitás terjedhet, s a pótló utasitások csupán előre nem láthatott terjesztvényekről szólhatnak. De midőn az anya utasitás, az egész közönség hozájárulásával minden teher elvállalását tiltja, hogy későbben, amikor a fő RR kötelességöknél fogva tartozván az országgyülésen jelen lenni, a megyei tanácskozásokban részt nem vehetnek, ellenkező értelmü pótló utasitások készülvén, ezek a közakarat tolmácsainak vétethessenek, azt a szólló el nem ismeri. Végre magasztalva emliti a magyar nemzetnek azon lelkesedését, miszerint a közhasznú intézetek önkéntes ajánlások utján létesültek, s egyes eseteket is emlitve, különösen Gr. Széchényinek a Magyar Tudós Társaságra tett nevezetes ajánlatát érinteni látszatott,* s megjegyezvén, hogy a nemesség ez országgyülésen az urbér, a diurnumok s egyéb engedélyek által már úgyis temérdeket áldozott, az ajánlásokbani mérséklést annyival inkább szükségesnek látta, mivel a kivetésnek divatban lévő módja* tele van fogyatkozásokkal.
Széchenyi az 1825. nov. 2-i kerületi ülésben ajánlotta fel egyévi jövedelmét a létesítendő Akadémia céljaira.
Vö. az 596. o. 37. jegyzetével.
Erre GR. SZÉCHÉNYI: Az előttem szóllott Országbiró beszédjének vonásaiban lehetetlen volt személyemre nem ismernem, s azért kéntelen vagyok megjegyezni, miként valódi keserüséggel látom, hogy emlitést is alig érdemlő 1825-i tettem által egy józanabb systema ellen argumentumul szolgálok. Az a tanács: hogy per libera oblata szabad adakozni, akinek tetszik, nem nagy köszönetet érdemel, mert arra, hogy a magáéból adjon valaki, istennek hála engedelmet senkitől nem kérünk. Én bocsánatot kérek, ha ezen ügyet melegebben veszem, de itt principiumról van szó, s igen sok függ az első bényomástól. Már ismételve hallánk magasztalva emlittetni, hogy mi temérdek szép és dicső történt 1790 óta. Meglehet ennyi fény némelly szemeknek elég, de 800 esztendős szabadság és alkotvány után, kérdem én: hol van az a nagy csuda, amivel dicsekedhetünk? Az ephemer alkotványu apró külföldi nemzeteknél annyit lát az utazó, ami köz hozzá járulással létesült, hogy örömtől dagad az ember kebele. No nézzünk szélt hazánkban! Csak e teremre vessünk egy pillanatot, a fővárosra, az egész hazára, mink van? Az a kis Academia? ennyi idő után! A roskadó félben lévő museum? Ő Excellentiája a Főpohárnok attól fél, majd sok lesz a fizetni való jövő diaetáinkon.* Boldog Isten! Mi különböző dolgoktól félnek az emberek! Lám én attól félek, hogy nem lesz. Ő a fizetéstől, én a nem fizetéstől borzadok. Sokat gondolkoztam én a hazafiságról, s azt pénzben bizony nem keresem, hanem hálás szivvel áldom az Istent, hogy többet adott, mint sokaknak, mert bővebb mértékben kóstolhatom azon mennyei örömet, mellyet érzünk, midőn hazánknak szolgálunk. Jól tudom én, e beszédre sokan azt mondják: phantasta vagyok. Pedig én bizony nem mindég lovaglok a Pegasuson. Midőn pesti hidról, gőzhajórul van szó, azt igenis hideg kereskedői szemmel nézem, s azt tartom, nem kell reá subsidium, sőt oblatum sem, ezt majd előviszi a nyereség hatalmas rugója. De vannak tárgyak, mellyekre tisztán hazafi szemmel kell tekinteni. Ha látjuk, hogy e nemzet, mellyet az Isten megsemmisitésre talán azért nem kárhoztatott, mert annyi gaz közt egy két becsületes ember mindég találkozott, kiért a Mindenható az egészt veszni nem hagyta, ha látjuk miként bünhődött kinos küzdések közt azért, hogy szentségtelen lábbal maga magát tapodta, s most midőn loyalis kormányunk alatt újon születése virrad a nemzetnek, midőn Fenséges Nádorunk közbenjárása egy uj aerát nyit számára, mellynek valódi becséről a jövő kor fog igazán méltányolva beszélni: hogy illy körülmények közt a KK és RR által felszóllittatván, adakoznánk édes honunk javára, mi azt vitatgatjuk, hogy mixta deputatio, meg terv, meg Isten tudja mi kellene, … ez valóban fáj! Mert valamint vannak az embernek pillanati, mellyekben szükség hogy csak gazda legyen, ugy olyanok is vannak, mellyekben csak hazafinak kell lenni.*
Vö. Eötvös Ignác felszólalásával.
Széchenyi erről az ülésről azt írta naplójában: „Sitzung Ludovicaeum und Musaeum. Mich der Erzherzog zweimal zur Ordnung gerufen und so weiter mich sitzen lassen.” (Viszota Gy.: Gróf Széchenyi I. naplói. IV. köt. 651.)
NÁDOR: Igaz ugyan, hogy Magyarország Rendei nem gyülnek össze olly fényesen ékesitett palotákban, mint más nemzetek törvényhozói, de az 1723-ki organicus országgyülésen őseink még szűkebb helyütt, szegényebb butoroktól környezve tanácskoztanak,* s az idő szerint mégis bölcsen megtartották a hazát. Én a sikert szeretem tekinteni, és belső becsök szerint méltánylom a dolgok érdemét. Ez országgyülése sok, igen sok hasznost tőn a hazának, – a mult idők férfiai szintén alkalmas lépéssel haladtak. Kik jártak jobb uton? nem vitatom; de 40 éve lakom e hazában, tanuja valék aggodalminak, iparkodásinak, tetteinek hosszú évek során keresztül, boldog és boldogtalan időkben, s úgy vagyok meggyőződve, hogy a mult országgyülések nem kevésbé valának hasznosak az alkotványnak időszerintén, mint a jelen. Nem ellenzem én, hogy haladjunk az idővel, hogy közintézeteket alapitsunk, de gondolom, a hibák orvoslásában, hijányok pótlásában akként kell munkálódnunk, hogy a nemzeti érzést ne sértsük, s jó volna, ha azok, kik hibát fedeznek fel, egyszersmind orvosló szert is javaslanának azonnal. Igy gondolkozom én, s ha mindenki igy gondolkoznék, azt hiszem: melius esset prospectum de salute patriae.
1753-ban épült fel az országház épülete, amelyben az 1848 előtti országgyűléseket tartották; korábban nem volt állandó épülete az országgyűlésnek.
Ezek valának a vitatásnak érdekesebb részei. – A végzés egyébiránt oda lőn kijelentve: hogy a fő RR a KK és RR inditványi jogát helyes és törvényes értelemben véve kétségbe nem hozzák, – de annak meginditása között: legyen e valami tárgy felett tanácskozás, vagy nem? és mi módon intéztessék az el? nagy a különbség. Amaz a RR initiativájára, ez elegyes küldöttségre tartozik, ily nézetből indulva tehát előbbi értelmekhöz ragaszkodnak. Továbbá nem tagadják ugyan, hogy országos segedelmek a védelmezés esetein kivül is határoztathatnak, állitják mégis, hogy magánosok vagyonához a törvényhozás csak akkor nyulhat, ha a közjónak vagy mulhatlan szüksége, vagy egyébkint el nem érhető nagy haszna, és a nemzet disze, szorgolják a rendkivüli adózást.
Ami azt illeti hogy a KK és RR még ez országgyülésen küldöttség által kivánták az oktatási rendszert kidolgoztatni,* GR. ANDRÁSSY GYÖRGY és GR. KÁROLYI GYÖRGY a RR argumentumait czáfolhatlanoknak mondották. Az utóbbi nevezetesen a TÁRNOKMESTERnek ellenébe, ki a nevelés dolgát a kormányra tartozónak állitotta, ezen elvet nemcsak átaljában el nem ismeré,* de különösen erősitette, hogy olly intézet iránt, melly nemzeti áldozatokbul alakult, arra való felügyelését, ha valjon megfelel e a nemzetiség tekintetének, s átaljában a czélnak, melly végett alapitatott, s egyébként is egyenes béfolyását a nemzetnek sem tagadni, sem elvenni nem lehet.
Ti. a Ludovika Akadémia oktatási rendszerét.
Az ellenzéknek az operátumok felülvizsgálása során országszerte sikerült diadalra juttatnia azt az elvet, hogy a nemzeti nevelés elveinek megállapítása és a vele kapcsolatos intézkedések joga nem a kormányt, hanem az országgyűlést illeti. Ezt a véleményt a megyék a Literarium operatumhoz fűzött megjegyzéseikben hangoztatták.
S a végzés nem is lőn ezen nemzeti just tagadólag kijelentve, hanem csak olly értelemben, hogy a javalt küldöttség munkálódását e diaetán már bé nem végezhetné, s az 1808-ki rendszer helyességért annyiban legalább kezeskedhetvén az akkori országgyülés bölcsessége, hogy szerintén az intézet még ezen esztendőbeni megnyitása hátráltatást ne szenvedjen, a gyakorlat majd jobban ki fogja mutatni a fogyatkozásokat, s czélirányosabban javithat rajtok a jövő országgyülése.
Ami a többi pontokat illeti: a Museum új épületére tett 500,000 p. ftnyi ajánlásban megegyeztek a fő RR. Ezen intézet gyarapitására Pyrker László patriarcha egri érsek 140 darabokból álló képgyüjteményét, mellyet Velenczében nagy költséggel gyüjtött, s mellyben a legnevezetesebb olasz mesterektőli eredeti festvények találtatnak, a nemzetnek ajándékozá.
Horváth István 2000 p. ftnyi évpénzére nézve a fő RR megnyugodtak. A Ráday könyvtár megvételét a Nádorra bizatni kivánják olly móddal, hogy elébb vizsgáltassa meg, ha valjon méltó e arra, hogy a nemzet számára megszereztessék. Végre a Museumbani tárgyak kiadatásának tilalmára nézve azt jegyzik meg, hogy teljes kezesség és biztositás mellett a kiadást az intézet közhasznusági czélja megkivánja.
