c) Malachowski gróf lengyel külügyminiszter beszédének Kossuth által készített fordítása. (1831 tavasza.)
c) Malachowski gróf lengyel külügyminiszter beszédének Kossuth által készített fordítása. (1831 tavasza.)
Gróf Malachowszky* beszéde
Gustaw Malachowski gróf a lengyel forradalmi kormányban külügyminiszter volt, Czartoryski herceggel együtt intézte a külügyeket.
(A Német Közönséges Ujság* 64. számjának rendkívül való toldalékjából No. 78. és 79. (5. Martzius.)
Az Augsburgban megjelenő liberális Allgemeine Zeitung.
Minekutánna Swidzinsky Úr, a lengyel országgyűlésének február 12-én tartott ülésében a franczia diplomatikáról Lengyelországra nézve előterjesztését bévégezte volna, – a külső dolgokra ügyelő minister helytartója, gróf Malachowsky igy szóllott:
Illyes kérdésekre minden lehető parlementomi világosításokat megadni mindég készen vagyok, kivátl midőn azok a Status interesséjétől elválaszthatatlanok, a dolgok mivoltán alapúlnak, s a nemzeti függetlenségnek legnagyobb bizonyságai. Soha sem fogom magamat azon kötelesség alól kivonni, amely a nyilvánossághoz (publicitas), a repraesentativus uralkodás ezen első feltételéhez oly szorossan van kapcsolva. De engedjétek meg Méltóságos Képviselők! hogy kijeleljem azon határ lineát, amellyet tisztemnek elvállalásakor előmbe vontam, s amellyet Ti az itt szükséges tartózkodás tekéntetéből, mint a józan politica által parancsoltat, bizonnyal jóvá fogtok hagyni. – A múltnak történetei tietek egészlen, a bérekesztett negociatiók (alkudozások, kötések) vagy levelezések kivétel nélkül előtökbe fognak terjesztetni. A pétervári küldöttség iroványaira nézve ez már rég megtörtént, s a burkus general consullal, Schmidt úrral folytatott levelezés kevés napok előt szabad megtekintésre a Senatus cancelláriájába letétetett. De engedjétek meg, hogy a jövendőt, a még bé nem rekesztett alkudozásokat mély hallgatással elmellőzhessem. A jövendőt, mellyet az Isten talán az emberiség javára burkolva tartni kiván, ezen rejtelmekkel s reményekkel tellyes jövendőt közöljem é időnek előtte? midőn egy illyes közlés által minden politicus combinatiók egyszerre semmivé lehetnek? Nem, ez nékem nem czélom, ez nem lehet a Ti czélotok.
Most már tisztelt tiszttársamnak, a diplomaticus osztály tagjának kérdéseire akarok felelni. De engedjétek meg minden mások előtt megérintenem, hogy az előmbe tett kérdésekre adandó világosításokat, mint minister szájából jövőket, előterjesztésem hátralévő részét pedig, mint egy nemzeti képviselő által mondottakat, kivánom tekintetni.
A mi azon első kérdést illeti, igaz é, hogy a franczia ministerium valósággal azt nyilatkoztatta légyen ki, hogy a muszka által a franczia ellen készített háborúról semmit sem tudott? s vallyon tudatlanságon, vagy ártani kívánó rossz szándékon épüljön-é ezen nyilatkoztatás? – azt felelem: hogy senkit sem lehet rossz szándékkal vádolni, legkevésbbé pedig egy hajdani generalist, aki annyiszor vezérlette a lengyeleket, aki veszedelmeiknek sorsosa, vitézségeknek tanúja vala, kivált, ha meggondoljuk, hogy mint követ a nemzetnek, mint minister a királynak bizodalmát bírja. Mindazonáltal meg kell vallanom, hogy ha talentumaira s patrioticus gondolkodása módjára megemlékezem, állított nem tudása felett csudálkoznom kelletik. – Russiának a Rhénushoz intézett hadimozdulatja s revolutiónknak közelgető kiütése titok senki előtt nem lehetett. A franczia háborúhoz való készületek titkolódzás és tartalék nélkül tétettek.
Miklós császár nem tekintette másnak a franczia nemzet királlyát, mint ő felsége X-ik Károly által béhelyeztetett királyi helytartót, s a franczia diplomatica bisztossan következtethette a czárnak további szándékait. – Azon tartózkodás, amellyet, Uraim, Ti is bizonnyal helyben fogtok hagyni, parancsolta, hogy ezen világosítást mindeddig nyilvánossá ne tegyem, nem akartam a francziák becsülletét segedelmünkre kénszeríteni annak megmutatásával, hogy mi elhatároztuk magunkban némely részben érettök harczolni, s talán érettök el is veszni, de most, midőn a tiszteletre méltó Mauguinnak* ama igazságos szavaira: „hogy mi el fogunk veszni, mivel megszoktuk a francziákért meghalni”, oly elégtelen felelet adatott, nincs ok többé, miért tartózkodjam némely iroványokat uraságtoknak tudomására, a Senatus cancelláriájába letenni, mellyek az orosz uralkodásnak szándékait nyilvánossá teszik. Mindenkor készen leszek a többi iroványokat annak elébe terjeszteni, akit netalán a franczia uralkodás ezeknek megtekintésére meghatalmazna. Hasonlót nyilatkoztatok ki a más uralkodói házakra nézve is, akik netalántán meg kivánnák tudni azon csalárd bánás módját, melynek sinór mértékén némely udvarokra nézve elindultak volt. Mindezt így foglalom öszve: köztudomású dolog, hogy a mi revolutiónk kiütésének momentanaeus oka azon parancsolatban feküdt, melly szerént meghagyatott, hogy seregeinknek, s bajosan szerzett statusi vagyonunknak erejét, egy a népek szabadsága ellen intézett gyilkos háborúban elpazéroljuk. Lengyelország az Istennek s a népeknek küldöttje, hogy az Europát fenyegető áradsát feltartóztassa. Mint az Isten a tengerekhez, úgy szóllott a lengyel a megtámadókhoz: „Ne tovább!” – Csak egy tekintetet kell a historiára vetni, hogy ezen igasságnak bizonyítványát felleljük. – Lengyelországnak kellett volna a megtámadást segíteni, de a gondolkozó fegyver az illyes használatra nem alkalmatos kézben visszafordult, s megsebesítette a megtámadót. De meg kell vallanom, hogy lelkesedésünk sem számvetést, sem önhaszonkeresést nem esmért. Hagyd beszéljenek üres kivánságokról tovább is azon erősebbek, akiknek szabadításokért magunkat feláldoztuk, hagyd gyászolják majdan hasztalan, érettök feláldozott életünket, mi e nagy bajvívásban egy lépést sem hátrálunk, s megigazoljuk a franczia ékessen szólónak ama magossabb sejdítését, aki jövendőket ama fenséges szavakkal festette: „vesszenek el szokások szerént érettünk.”
Mauguin, François (1785–1854), francia liberális államférfi, a lengyel ügy szószólója.
Gyengének nevezik XV-ik Lajosnak uralkodását, s nékie, hogy a lengyelt elhagyta, vétkül tulajdoníttatik, s mégis ezen monarchának uralkodása alatt Dumouriezt, Viomerilt, Choisyt franczia hadseregekkel láttuk Krakónál s Lanckorónánál. – Ma csak egy couriert sem láttunk még.
Hátra van még egy, a Camarát megnyugtató felelet, némely, Franciaországból lengyel földre utazó személyeknek egy országgyűlési tag által megemlített elzárattatásokra nézve. – A reám bízott departmentumnak (osztálynak) kormányát csak addig fogom vinni, még azt méltósággal vihetem. Ha ellenkező történne, mindég marad még egy reménység hátra, a hazáért való halálban, mellynek kiséretében soha sincs a gyalázat. Minthogy gondviselésemre van bízva a nemzeti becsüllet legdrágább zálogának idegeneknél való fenntartása, igyekezni fogok azt szeplőtelenül megőrizni. Azomban a népek törvényének principiumai szerént csak ön úti leveleinknek megsértése felől szabad panaszkodnom, s ezt tekintve annakidejében megnyugtató, hellyes nyilatkoztatás adatott. Nem kételkedem, Uraim, ha én bár az egyenetlen viadal esetében is, a nemzeti becsüllet fenntartására egy új háború szükségét terjeszteném előtökbe, nem kételkedem, mondom, hogy elhatározástokban csak egy pillantatig is kétségeskednétek. De erre csak a legtávolabb való tetsző ok sem forog fell. A lengyel földre utazóknak úti leveleit nem mi adtuk ki, és így a szükséges reclamatiókat megtenni nem mireánk, hanem azokra tartozik, akik azon úti leveleket kiadták. A francziák királyának nevében kiadott úri leveleknek tisztelése ministereinek gondviselésére van bízva. Ha hogy némely okoknál fogva, amellyek előttem, minden közösüléstől el lévén zárva, tudva nincsenek, ezen ministerek szükség feletti dolgonak tartják e részben a szükséges lépéseket megtenni; nem látom által, micsoda igazunk legyen nékünk az ő magános interessejekbe annyira béavatkozni, hogy midőn máris érettek harczolunk, még a kirekesztőleg őket érdeklő sértésekért is eggyes egyedül mi kérjünk s eszközöljünk elégtételt!
Uraim! a mostani kiasszott, száraz történeti időszakban, ahol olly számos factumokra, de olly kevés tiszta feláldozásra találunk, a lengyel becsületnek vigasztalásául szolgál, hogy nincs szebb, nincs bátrabb, nincs a haszonvadászattul távolabb történet, mint a mi revolutionk, amelly szeplőtelen, s a legfenségesebb érzeményekkel, heroicus gondolatokkal s vitézi gyengéd érzelmű cselekedetekkel töltve van, s valóban revolutiónk meg is érdemli ezen tisztelő nevezetet, ha az orosz seregeknek szabad eltávozását, hazautazására nyújtott elősegítésünket, a manifestumot! ezen, egy a halálra készülő népnek örökre nevezetes testamentomát,* s a harczban elfogott oroszoknak ön költségünkön lett haza küldését emlékezetünkbe visszahívjuk. – Ismétlem, hogy revolutiónknak történetei a mai politicának kopár pusztái között ama gyönyörködtető oasekhoz hasonlítanak, melyek virágokkal hímzett tiszta forrásaira rábukkan a szomjúhozó vándor. Végezzünk úgy, amint elkezdettük, – nyugodt érzéssel, aczél mejjel, s ha reánk van mérve meghalni a hazáért, ezen halál a legszebb, legdicsőségessebb lész, s a mái Lengyelországnak utolsó visszhangja gyönyörködtető fog lenni, mint a haldokló jósolónak varázshangjai. De ezen szempillantásnyi halál sem maradna viszontszületés, nem mardna megboszulás nélkül, mert egy bűn sem marad büntetlen úgy ezen a világon, mint ama másikban, ahol viszont meglátjuk egymást.
Vö. a 226. kk. o.-on közölt irattal.
Sk. ered. MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms 4850/94. sz.
