52. Pozsony, [1833 március közepe] Kossuth levele Lónyay Gáborhoz, az Országgyűlési Tudósításokról és a nemzeti közvélemény ébred…

Teljes szövegű keresés

52.
Pozsony, [1833 március közepe]
Kossuth levele Lónyay Gáborhoz, az Országgyűlési Tudósításokról és a nemzeti közvélemény ébredéséről.
Tekintetes Lónyay Gábor úrnak Kossuth Lajos szaves tiszteletét!
Martius 7-éről írott becses levelét* vettem, – látom abból még annak írtával nem kapta volt tudósításomat, melly által jelenteném, hogy országgyűlési levelezésemért havonként 10 pengő forintnál többet el nem fogadok.* A köszönettel vett 40 pengő forintos váltólevél tehát 4 hónapra szolgáland. – Ámbár a történetek száraz jelentésére szorítva (ha levelezésemet megszüntetve látni nem akarom), s a szabad férfiút igen is megillető szabad véleményi súrlódás sorompóiból kizárva, tudósításaim nem lehetnek oly érdekűek, mint a millyeseknek azokat olly örömest tenném, lehetetlen mégis azon részvéten nem örvendenem, mellyet hazánknak, sőtt Bécsnek is legkülönbözőbb árnyékolatú részein nyerni szerencsések valának. – Nem hiúság szüli örömöm, hanem azon meggyőződés, hogy nemzetem a tespedésnek mély álmából lassan csakugyan ébredez, hogy az őtet érdeklő kör nem kereng többé a bokros pipafüst lepte kályhától a szérűskertig és vissza, hanem százados lethargiája után kezd érdekeltetni a magasb, nemesebb, az emberiségi s nemzetiségi kérdések felől. Ezen érdekleti ébredezés közben érzi a nyilvánosság keserves hijányát, s vigasztalást, pótlást keres mindenben, mi ahhoz közelíteni látszik. – Cátó* mondá valaha: a férfiú még az istenség – mit ő fátumnak neveze – akaratjától is független, s előtte semmi sincs lehetetlen, mihelyt valamit akar, igazán akar. – Ő ezt méltán mondhatta, mert keblében egy erős nemzetnek egybenpontosított erkölcsi ereje lakozott. Én csak nemzetről mondok hasonlót, s azt hiszem, mihelyt a nemzet – józanon gondolkozva – valamit igazán akar, azt ki is viszi. De mikor fog igazán akarni? Nem hamarább, míg a hijányt, a szükséget mélyen nem érzi, – de mihelyt igazán érzi, azt pótolni, orvosolni is fogja. Mihelyt a nemzet igazán érezni fogja, hogy nyilvánosság nélkül szűkölködik, lesz nyilvánosság, – mihelyt melegen érezni fogja, – még pedig a nép, a szegény, emberi méltóságából kivetkeztetett nép (fájdalom, hogy nemzetnek nem nevezhetem) fogja érezni, hogy a kormány s 600 ezer despota önkénye alatt nyög, – nem soká fog felettök önkény uralkodni. – A nyilvánosság hiánya érzetének ébredését látom én azon részvétben, mellyre tudósításaim méltattatnak, nevelik ezen szükség érzetét magok tudósításaim, – mellyeket minden csonkaságok mellett is olly drágán kaphatják csak, még pedig drágán a nélkül, hogy a drága árból szörzőjökre havonként csak 2 pengő forint háramlana, – s ez az, ami engem örvendeztet, mert hidjen szavamnak édes Gáborom! a szükségnek ezen érzete ki fogja vívni a szabad sajtót, – más részről a kormány is látván, hogy azon szót, mellyet szerzője közhírré tenni állhatatosan akar, csakugyan el nem nyomhatja egészben, tanácsosabbnak látandja engedni a sajtóra nézve, hol legalább némi controlleriát gyakorolhat, mellynek gyakorlása írás mellett hatalmában kevésbé van. Én tehát azt hiszem, napról-napra szélesbre terjedő tudósításaim, midőn egy részről a nyilvánosságnak egykét sugárit hintik el az álomkórságot szülő vastag sötétség felett, midőn egyszersmind ingerül szolgálnak a köztárgyak iránti részvételre, más részről eszközei lesznek a terjedtebb nyilvánosság kivívásának, nem mondom holnap holnapután, nem ezen diaeta alatt, – mert ezen féle embereknek, kiknek a legszebb alkalom nyílt azt félannyi erővel, bátorságal is kivívni, mint amennyivel egy magános férfiúnak bírni illik, nemzet képviselőjének pedig nem bírni gyalázat, ezen félembereknek mondom moralis erejök nádistáp – de bizonnyal nem sokára, bizonnyal a jövő országgyűlésre. S örömmel vallom meg, hogy azon csekély jónak, mellyet tudósításaim közvetlenül s közvetve eszközölhetnek, s melly mindenütt más helyen csekélység lenne, csak nálunk nem az, legfőbb, első eszköze maga, édes jó Gáborom, – magánál támadt az első gondolat, maga nyújtott első, baráti segédkezeket, s amit teszek, tehetek, aminek egyébként is itt-ott csekély eszköze vagyok, vagy lehetek, – a maga míve!! Vegye érette szíves, buzgó köszönetemet.
Lónyay Gábornak ez a levele nem ismeretes.
Vö. az előző szám alatti, márc. 6-i keltezésű körlevéllel.
M. Porcius Cato Censorius (i. e. 234–194), római konzul, hadvezér és jogtudós, a puritán erkölcsökhöz való ragaszkodás példaképe.
Országgyűlésünk szomorú kinézeteket nyújt, – hol fekszik, nem a principiumok hibája, hanem a materialis baj? – azt Temes vármegye követeinek küldőikhez írott jelentésökből, mellyet mint igazi szempontból vett rajzot s az egyedül lehető orvoslási doctrina – (be irtódzom a tollamból kisikamlott doctrina kifejezéstől) – útmutatását: ide rekesztve, szükséges haszonvétel s közlés végett megküldeni szerencsém vagyon, átlátni méltóztatik. Ajánlom az ott kitűzött módot mint egyedüli specificumot, hathatós munkásságába. Csak maga ne csüggedjen el az oly annyira nyomorult Zemplénben!!
Charta deficit – éljen boldogul.
Közölve a Pesti Napló 1880. 149. (jún. 13.) számában.
A fenti levél közreadása adott alkalmat a még élő, 75 éves Lónyay Gábornak arra, hogy a Pesti Napló szerkesztőségéhez intézett levélben elmondja az Országgyűlési Tudósítások keletkezésének történetét. Visszaemlékezései szerint ő volt az, aki elsőnek kérte meg az országgyűlésre induló Kossuthot, hogy rendszeresen számoljon be neki az országgyűlés eseményeiről, s fáradságát havi 10 forinttal honorálta. Példáját csakhamar követték a zempléni ellenzék más vezető személyiségei – Vécsey Pál, Soós János és mások –, sőt a megye néhány mezővárosa is, és ebből a kezdeményezésből nőtt ki rövid idő alatt Kossuth országos érdeklődést keltő vállalkozása. „Egy kisszerű gondolatból nagy dolgok következtek, a kis szikra gyakran nagy tüzet gerjeszt.” Lónyay szerint a sajtószabadság hiánya, a nyilvánosság szüksége késztette őt és társait Kossuth kezdeményezésének felkarolására. Arról a válságról, amely Kossuth helyzetét Zemplénben lehetetlenné tette, s amely végül is az országgyűlésre való távozását előidézte, Lónyay – nyilván a még élő Kossuthra való tekintettel – nem szól levelében. Ugyanebben a levélben elmondja azt is, hogy az országgyűlési ellenzék vezetői 1836 áprilisában az ő lakásán tartott megbeszélésen határozták el a Törvényhatósági Tudósítások létrehozását, s itt kérték fel Kossuthot a szerkesztés elvállalására. (Lónyay Gábor levelének fogalmazványát l. OL, Lónyay család levéltára, 69. csomó, megjelent a Pesti Napló 1880. 159. számában.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem