73. Pozsony, 1835 december 23. Kossuth levele K[eglevich] Gábor* grófhoz: elutasítja az általa felajánlott jószágigazgatói állást.
73.
Pozsony, 1835 december 23.
Kossuth levele K[eglevich] Gábor* grófhoz: elutasítja az általa felajánlott jószágigazgatói állást.
Pozsony, 1835 december 23.
Kossuth levele K[eglevich] Gábor* grófhoz: elutasítja az általa felajánlott jószágigazgatói állást.
A levél címzettjét a levél közlője csak rövidítés formájában adta meg; a név feloldására a levélnek az az adata nyújt lehetőséget, hogy a címzett testvére, János, a sajóvámosi (Borsod m.) uradalom tulajdonosa. Az uradalom ugyanis Keglevich János grófé, testvére Gábor koronaőr és nógrádi főispán. Kossuth az országgyűlésen köthetett vele ismeretséget, bár az „urambátyám” megszólítás Kossuth részéről a nagyhatalmú és erősen aulikus arisztokratával szemben kissé szokatlan.
Pozsony, december 23. 1835.
Kedves Uram Bátyám!
Erántami szíves megemlékezését, miszerint a Sajó-vámosi uradalma igazgatói hivatalának megürülése figyelmeztetni méltóztatik, hálás köszönettel veszem; és ámbár ugyan annak elnyerésére lépést tenni nem fogok, de kötelesnek érzem magamat okaim egy-két szóvali kifejtésére. Az a jószág nem K[eglevich] Gáboré, hanem K[eglevich] Jánosé, ki diaeta alatt folyvást itt levén előttem, de azon kudarc ármánykodásai által, mellyekkel a derék B.-t (istennek hála haszontalanul) követi székéből kitúrni igyekezett,* az egész ország [előtt] is nagyon ösméretes. – Elég szerényen említenem az állást, mellybe csekély tehetségim középszerűsége mellett is a nyilvánosság szükségének meleg érzete állított; elég azt említenem, hogy önként kitetszék, miképpen én, kit úgy ismer a haza, aként gyűlöl a kormány, mint a liberális gondolkodás terjesztésének egyik fő eszközét, elveimet, miket 3 év folytában az ország színe előtt írásommal vallottam, annyira meg nem tagadhatom, hogy egy illy embernél, mint K[eglevich] János, hivatalért koldúljak. Kétségbe kellene esnünk hazánk sorsa felett, ha tapasztalni kényteleníttetnénk, hogy akiket önmegtagadással teljes hazafiaknak tanul ismerni, magános haszonért képesek meghazudtolni nyilvános charakteröket s azonban mászva csúszni ezek előtt, kiknek usurpált hatalmát annyiszor kárhoztatták országul (sic!). – A publicistai ösvényről letérni nem lehet amúgy észrevétlenül, s én tűrni, szükséget szenvedni, ínséggel (ha kellene) küzdeni nem átallanék, csak characteremet megtagadni nem tudom – és azokat is, kikért gondoskodni magános gondjaim legédesbike, rég megkértem, hogy minden áldozatra kész vagyok érettök, csak azt ne kívánják, hogy magam előtt pirulnom kellessék. Ők elég jók voltak ezt nekem megígérni, s így én szerencsében, szerencsétlenségben, ínségben, veszélyben, sőt ha hazám sorsa, a becsület s polgárság kötelessége úgy kívánná, a vesztőhelyen is sohasem fogom szóval vagy tettel megtagadni az elveket, miket istenem után szenteknek tisztelek. – Én illy ember előtt, mint K[eglevich] J[ános] nem bókolhatok! – Aztán, (bár ez maga elegendő oknak látszik is,) én a gazdálkodási jószágigazgatáshoz nem tudok, illy hivatalt sohasem viseltem, és nem vagyok elég szemtelen másnak kárával tanulni, vagy hazudni. Továbbá a 3 esztendő, mellyet hazám színe előtt töltöttem, megedzette characteremet, a kérdéses hivatal rendes fizetése nem olly nagy, hogy miatta magamat a magános gazdasági foglalatosságokba temetve, egy ember kegyelmétől függő szolgának tegyem, mellékes utakat pedig követni sohasem fogok s én úgy, mint Rajner, 60 ezereket néhány év alatt magamnak csinálni sem tudnék, sem akarnék. – Végre érett megfontolás után arra határoztam magamat, hogy miután a sors engem javakkal nem áldott meg, s így munkával kell keresnem magamnak s kedves enyimeknek mindennapi kenyerét, egy emberhez kötött ügyvédség, ez a hivatal, melly még leginkább összeegyeztethető keblem függetlenségének feltarthatásával; – azért én Pestre megyek lakni, ott procátoroskodom. Ismeretségeim szélesek a hazában és a publikum elég kegyes, tehetségeket hinni bennem, mellyekkel én hízelkedni magamnak nem merek. Reménylem, munka, szorgalom és takarékosság után, kivált midőn már ifjabb korom ostoba könnyelműségiből kivetkezém, elélek, mert elég erőt érzek magamban a szegénységet szégyennek nem tartani, eleget, száraz kenyérnél is becsületes embernek maradni.*
A Balogh János barsi követ elleni hajszáról lehet szó. (Vö. 442. kk.) Keglevich János gróf ugyanis barsi főispán volt.
Indokolt a feltevés, hogy Keglevich Gábor akciója mögött a kormány állott; ilyen módon akarták talán elejét venni annak, hogy Kossuth – akinek képességeit és politikai elveit az országgyűlés alatt megismerték – az országgyűlés közelgő befejezése után a publicisztikai pályán maradjon, és tollával továbbra is a haladó ellenzéki mozgalmat szolgálja.
Kossuth Lajos
Közli Pap D. a Győri Közlöny 1868. ápr. 23-i számában. (Az Életképek 1848. évf. után.)*
Közli Pap D. a Győri Közlöny 1868. ápr. 23-i számában. (Az Életképek 1848. évf. után.)*
Pap Dénes azért tartotta szükségesnek 1868-ban a levél újbóli közlését, mert „a Haynau–Bach kormány 1848/49-iki lapjainkat annyira elpusztítá, hogy alig van azokból fenn néhány példány”.
