b) Pest vármegye közgyűlése november 15-én s következő napokon.
b)
Pest vármegye közgyűlése november 15-én s következő napokon.
Pest vármegye közgyűlése november 15-én s következő napokon.
Olvastatván az időközbeni kisgyűlések jegyző könyvei: ezek közt előfordult azon kisgyűlési végzés is, melly a jelen levelezésre mondott második tilalomnak két közgyűlési végzés ellenére lett végrehajtása miatt beadott tiltakozásomra* október 5-én költ olly értelemben: hogy a megye Rendei azt, miszerint különben köz tiszteletben álló tisztviselőik magokat egy törvénytelen elven alapult parancs végrehajtásának eszközeivé tették, nem helyeselhetik, és mivel az 1723: 58. czikkely 4-k §-a nyilvánosan azt rendelé, hogy a közgyűlések határozásai a kisgyűlések, annyival kevésbé pedig a fő- vagy alispányok vagy más akárkik által meg ne változtassanak,* szoros kötelességüknek ismerik ezen törvény tilalma ellen tett eltíltást, mint törvény ellenit erő nélkülinek, és semmisnek kijelenteni.*
L. előbb, 91. sz. alatt, 512. kk.
Vö. az 509. o. 6. jegyzetével.
Vö. Kossuth erről szóló leveleivel, 92–96. sz. alatt, 514. kk. – Magát a végzést l. előbb, 513. o.; a hozzákapcsolódó kormányintézkedéseket részletesen ismerteti Viszota Gy. id. tanulmányában, Budapesti Szemle, 206. köt. (1927) 401. kk.
Felolvastatván ezen jegyzőkönyv, s reá az én tiltakozásom (protestatiom) is kihírdettetvén:
FÁY ANDRÁS úgy nyilatkozott, hogy a közgyűlés mást nem is tehet, mint azt, hogy helybenhagyja a kisgyűlés végzését. Miután azonban itt lakván K[ossuth] L[ajos], Pest vármegye úgy tekintetik, mint a nemzet egyik fő kincsének, a szabad levelezésnek őrje: hogy ne csak hideg elvekkel, hanem tettleges meleg részvéttel is kimutassa pártfogását, szükség, hogy a tudósítások egy példánya a statusok pénztárából a megye számára megrendeltessék. (Helyeslés.) PATAY két példányt akart, a másikát t. i. különösen a tisztviselő kar számára.
GR. RÁDAY: Minthogy e tárgyban nem egyes személy dolga, hanem a nyilvánosság nemzeti nagy ügye forog kérdésben, szükségesnek tartotta még azt is nyílván kijelenteni, hogy ha a kérdéses levelezés önkény és hatalom által meggátoltatnék, lesznek több lelkes hazafiak, kik azt folytatni fogják, s ezt az ügyet soha többé elnyomni nem lehet.
ÁGOSTON JÓSEF az erőszaknak hatalmas fenyegetései tekintetéből a jövendőre néz, s azért pártolván az indítványokat, a tárgyat némileg bővebben fejtegeté: mi rémképet lát a kormány, úgymond, e tudósításokban, nem tudom, s csak akkor tudnám megfogni, ha azt hinném (mit hinni nem akarok), hogy a kormány nemzetünk kifejlésének nem barátja. Ellenben ami a nemzetet illeti: ennek fő érdeke a nemzeti lélek kifejlődése, mert ezen léleknek erőteljes feltűnése ad az alkotmányos szabadságnak s törvények szentségének legerősb garantiát. De nevezetes hatást mindaddig nem nyerhet, míg az erkölcsi erő a megyék közt megszakadozva áll, míg bizonyos irányt nem nyer, s egy tűzpontba nem egyesül; mi ismét másként nem eszközölhető, mint az egésznek az egészrőli értesítésével, vagyis azáltal, ha minden megye tudja, legalább tudhatja, hogy bizonyos nemzeti érdekű kérdés felett mi nézetek fejlődtek ki más megyékben, minő irányt vett az erkölcsi erő, s mi szempontból történt a kiindulás; ezt pedig csak a nyilvánosság eszközölheti, s ezt olly megbecsülhetlen kincsnek is tartja a szóló, hogy valamint azon nyílt homlokkal, mellyre igazságunk érzete felhatalmaz, tanácskozásink folyamát, végzéseink indító okát isten és ember előtt nyilvánosoknak óhajtja, úgy arról is meg van győződve, hogy a nyilvánosságot, nemzetünknek eme szent és elidegeníthetlen tulajdonát a magyar nemzet semmiféle más garanciákért fel nem cseréli, s akármelly szín s feltételek alatt is fel nem adja. Ezen nyilvánosságot pótolják némileg a kérdéses tudósítások, a szóló tehát ezeket mindenképp pártolni, oltalmaztatni, s a tudósítót a megye megbízottjának nyilatkoztatni kívánja; de ama nemzeti just egyesek állásától fel nem függeszthetvén, személyhez sem köthetvén, a végzésben nyílván kitétetni javasolja: hogy valamint azt ami itt történik, mindenki hallhatja, sőt praesumptive hallja is, mert a végzések a távollevőt is kötelezik, úgy azt mindenütt s mindenkinek hirdetni a szónok is, mások is, százan meg százan bizonyosan el nem mulasztják, és valamint azoknak rendezettebb tudatására a megye Rendei most Kossuth Lajost megbízzák (mit ő különben megbízás nélkül is teljes joggal tehet) úgy, ha ő e pályáról lelépne, a dolgot azért elesni nem hagyják, hanem diariumot fognak vitetni, s eképp teszik közönségessé tanácskozásikat. Továbbá: hogy a nyilvánosságnak s egyeneslelkűségnek általános baráti lévén, koránt sem ellenzük, hogy a kormány is ha neki tetszik, bármi úton hirdethesse elveit, nézeteit s határozatait, és noha azok nem igen fognának a mi érdekünkben szólani, mégis, bármi színt öltsenek magokra, még financziális tekintetben is készek lennénk talán pártolni. Felfogja ezután a tilalomnak azon részét, melly tudósításim folytatásáért törvényes büntetéssel fenyeget. Tud a szónok törvényeket, mellyek a levelezést nemzeti közhitel oltalma alá veszik, s gátlóit, hátrálóit büntettetni rendelik, tud ollyakat is, mellyek a megyék gyűléseit tökéletes nyilvánosságúaknak rendelik, de olly törvényt, melly egy törvényes, alkotványos nemzeti jussal való élést büntetés alá vetne, sem a szónok nem tud, sem más akárki nem tudhat. És mivel az a felsőbb rendelet, mellyre ezen tilalom hivatkozik, előmutatva nincs, szeretném, úgymond a szónok, főszolgabíró úrtól magától hallani, mit értett azon törvényes büntetés alatt? (Zajos helyeslés.) Ha pedig ezen fenyegetés csakugyan a kormány fenyegetése, kívánom neki kijelenteni: hogy ha rémképet lát ezen levelezésekben, magával a tulajdonossal, azaza a nemzettel, a törvényhatóságokkal váltson szót iránta, egyes polgár ellen pedig, ki szabados jussának gyakorlásán túl megbízóinak rendeletét, s úgyszólván a nemzet parancsait is teljesíti, ön tekintetének csonkításával ne lépjen fel. (Tetszés.)
BLASKOVICH BERTALAN azt, mit a megye általi megbízásról hallott mondatni, csak úgy látná eszközölhetőnek, ha Kossuthnak a jegyzőkönyvek adatnának ki; azt azonban, úgymond a szónok, mi magunk is kivehetjük s közölhetjük, ő reá tehát e részben szükségünk nincs. Aztán, mi hitele is lehet magános levelezésnek, hátha mást talál írni, mint ami történik. (Zajos zúgás miatt beszédét nem folytathatja, míg Fáy András a szabad szólás nevében hallgatásra nem kérte a RRket.) Nem egyezhetett meg továbbá a kisgyűlés végzésében, s nem kárhoztatja első alispán urat, mert akármelly privat requisitióra is köteles ő bírói intést tétetni, lesz e sikere? az későbbi kérdés, maga a megintett félnek protestatiója is törvényes lépés. Ő tehát a kisgyűlés jegyzőkönyvében kíméllő változtatást kíván.
Pirulva kell említenem PATAY JÓSEF táblabírónak reám nézve igen hízelkedő válaszát, miszerint tudósításaim 4 éves hűségére alapítván a hitelt s bizodalmat, mellyet Blaskovich úr magános levelezéstől megtagadott, köszönetre méltónak mondotta, ha a nyilvánosságot tovább is hirdetem. (Fogom is! erős váram nekem a törvény, s hazámnak törvényszeres oltalma, e kettőnek szárnyai alatt: nec minae me terrebunt, nec aurum me movebit.)*
Kossuthnak ez a mondata később, az ellene indított per során többször szerepelt a vádiratban, a fiskus replikáiban és ítéletének indoklásában is, annak a bizonygatására, hogy milyen vakmerően szegült szembe Kossuth a felsőbb parancsoknak.
FÁY ANDRÁS: A haza szent ügye tőlem is feleletet kíván. A kisgyűlés csupán a közgyűlés határozásait tartotta fenn, s ez kötelességében állott; kímélléssel én is örömest vagyok, mert a gyengéd viszony, melly az eltiltást parancsoló s végrehajtó között fennforog, ha a tettet nem is, de a személyt némileg mentheti.* Ezért kívánok a kisgyűlés végzésénél megmaradni. Ott nem törvénykezési, hanem publico-politicus tárgy van kérdésben. A nemzet ügye, a nemzet joga, melly semminémű bírói eljárások alá nem tartozik. A kisgyűlés végzésének meg kell maradni.
Ti. a nádor parancsolta az eltiltást, aki egyben Pest megye főispánja is, és mint ilyen, közvetlen fölöttese a megyei tisztikarnak, nehéz lett volna tehát utasításának végrehajtását megtagadni.
DOMBY a kívánt hitelességet a felelősségben leli fel, egyébiránt azt kívánta: hogy mivel a megye végzésének kinyomtatása kétségen kívül szabad, a kérdéses tudósítások illy formán a közhírlapok sorába kiemeltessenek.
DUBRAVICZKY első alispán így fejezte be a tárgyat: Míg itt ülök, kötelességem a RR akaratja szerénti végzést híven kijelenteni, legyen az kellemes vagy kellemetlen magamra nézve. Így értem a RR akaratját: hogy a Tekintetes RR két közgyűlési végzéseikhez szorosan ragaszkodnak, s ezeknek megerősítése és azon resensusnak kinyilatkoztatása mellett mellyel az eltiltást veszik, Kossuth Lajost a RR oltalmuk alá fogadják, s ennek kitüntető jeléül tudósításait a közönség számára egy példányban megrendelik. A Domby úr javaslatát talán K[ossuth] maga sem kívánná. Már így is talált akadályokra, meglehet, még majd amúgy többekre, s legyőzhetetlenekre találna. Így a protocollum kiadására nézve is, nem gondolom, hogy ő maga is diplomaticus erőt kívánna magának tulajdonítani, hanem úgy, mint eddig, a privát levelezés körében akar maradni, s itt a megrendelés által legtisztábban mutatkozik a RR pártfogása.
De legnevezetesebb tárgya volt e gyűlésnek azon küldöttség jelentése, melly az ifjak dolgábani felírásnak Fejedelmünk kezeibe átadására volt megbízva.* A jelentés kivonatja itt következik:
A küldöttség megbízatását l. 730. kk.
A küldöttség (Földváry alispán, gr. Károlyi István, B. Bánfy Pál, Gr. Ráday Gedeon, Patay Jósef, Tahy Károly, Szentkirályi Móricz) october 10-én Bécsbe érkezvén, másnap magát Ő Felségénéli audientia nyerés végett a cancellárnál bejelentette. A cancellár magyarul kérdezte, kik legyenek? FÖLDVÁRY alispán felelt: mi Pest vármegye küldöttei vagyunk. Előterjesztette, minő törvényes nézetek vezérlették Pest vármegye Rendeit, hogy az ifjak dolgában felírással járuljanak Ő Felségéhez orvoslásért, hogy felírásukra választ nem kaptak, a sérelem azonban folytattatik, sőt a törvénykezési rendszer is sértetik, és a szabad védelem a vádlottaktól megtagadtatik. Mindezeknek előterjesztésére, mind azért is, mivel első felírásuknak Ő Felsége kezébe jutásáról kételkedniök kell, (mert választ nem kaptak,) újabbi felírásukat e küldöttségre bízták. Végre kérte a cancellárt, hogy Ő Felségénél audientiát eszközölni méltóztassék. Erre a cancellár deákul* így felelt: Duo sunt quae V[estra] D[omi]natio mihi proposuit, unum, quod Co[mita]tus Pestiensis supponat repraesentationem, quam via legali per Cancellariam Hungarico-Aulicam suo Ma[iesta]ti substernendam voluit, ad altissimas manus haud pervenisse. Cum dolore experior diffidentiam illam, quasi legale hoc Dicasterium off[ici]o suo haud fecisset satis, et D[ominationes] V[es]tras securas reddere possum, quod illa omnino suae M[aiesta]ti substrata, prout rei gravitas exposcit, in maturam deliberationem assumpta, et jam altissima resolutione superata etiam sit, quam V[estris] D[omi]nationibus per legalem canalem, via quippe cancellariae aulicae intimaturus sum, quae quidem ea ex ratione tanto tempore edita non est, quod rei gravitas maturam, et longiorem, quam communia negotia exegerit deliberationem.* – Quod rem ipsam concernit, si Co[mita]tus Pestiensis leges, benignas item in hac parte praevigentes resolutiones uberius pervestigasset, si in id, quod factum est, penitius inquisivisset, et non tantum secundum id, quod ex discursu innotuit, processisset, convinci poterat nullum, gravamen subversari, ex eo enim, quod secundum strictos legum tenores agitur, gravamen formari non potest. Arti[culus] 5: 1723. (inkább talán 14: 1687)* non de Crimine laesae ma[iesta]tis, sed de aliis malefactoribus agit, qui sub jurisdictione Co[mita]tus constituuntur. Crimen vero illud, postea quam pro ferendo judicio ad Curiam regiam derivatum est, illa existit legum dipositio, ut rei quidem immediate intercipiantur; quoad modalitatem vero interceptionis art[iculus] 5: 1805 Suo Ma[jesta]ti plenum tribuit jus illis utendi mediis, quo pro ratione circumstantiarum publico tranquillitati maxime conveniunt.* In complementum legalium harum Dispositionum edita est B[enigna] Resolutio R[egia] de anno 1793. et secundum hanc processum est nunc, prout in aliis casibus.* Quae procedendi ratio, quod menti Statuum et Ordinum Anno 1805. diaetaliter congregatorum apprime conveniat, ostendit illa Repraesentatio, cui Art[iculus] 5: 1805. superstructus est.* Haec legibus et consvetudine stabilita procedendi norma, in nullius unquam favorem aut odium alterari potest, huic in omni constitutionali regno strictissime inhaerendum est, et ego haec, quae prima statim occasione suae Ma[iesta]ti manifestavi, V[es]tris quoque D[ominati]onibus, quod rem ipsam attinet declarandum habeo.
Kossuth azért tartja szükségesnek hangsúlyozni, hogy a kancellár latinul beszélt a küldöttséggel, mert – mint láttuk – több megyében vita keletkezett a megyegyűlésen akörül, hogy az új kancellár tud-e jól magyarul beszélni vagy nem.
Az egyidejűleg kiadott válasz szövegét közli Kossuth alább, 826. o. A megyék általában azonos szövegű választ kaptak az ifjak ügyében felterjesztett felirataikra. A válaszok kiadását nagyszabású előkészületek előzték meg a Kancelláriában. Az érdekelt megyék főispánjai és adminisztrátorai külön királyi utasítást kaptak, hogy szervezzék meg a kormánypártiakat, nyerjék meg az ingadozókat, s a választ kihirdető közgyűlésen személyesen elnökölve tegyenek meg mindent, hogy a többség elfogadja a királyi választ. (Ilyen tartalmú iratok fogalmazványai nagy számmal találhatók a Kancellária 1836 őszi iratanyagában.)
Vö. a 633. o. 26. és 637. o. 37. jegyzetével.
Az 1805: 5. tc. 6. §-a kimondja, hogy a vádlottakat a törvény rendes útján kell elítélni, a pártütéssel vádoltak esetében azonban fenntartja a királynak a jogot, „circa… incusatorum interceptionem prius etiam, ac lite convenirentur, ea, quae securitas status publici et legum dispositio exigent, disponendi”.
Vö. a 705. o. 27. jegyzetével.
Az 1802. okt. 2-án kelt felterjesztést l. az országgyűlés Írásai-ban, a javasolt törvény szövegével együtt, 39. kk.
Alterum est quoad audientiam: in hac parte jam non mea sensa, sed ex positivo suae Ma[iesta]tis jussu D[ominationibus] V[es]tris notificandum habeo: quod legalis pertractandorum negotiorum ordo sit, ut si Co[mita]tus quidpiam suae Ma[iesta]ti substernere volunt, illud ad altissimas ejusdem manus per legalem canalem, via quippe Cancellariae Hung[aricae] Aulicae perveniat, tanto etiam minus: quod procedendi modus per Comitia quoque Regni semper observari solitus, ut eatenus indultus regius praevie imploretur, hac occasione per Co[mita]tum Pestiensem neglectus sit. Quod si tamen D[ominationes] V[est]rae Repraesentationem, quam secum adtulerunt, mihi tradiderint, ego illam Suae Ma[ies]tati lubentissimo animo substraturus, et de iis, quae V[estrae] D[ominatio]nes mihi hac occasione proposuerunt, adhuc hodie relationem praestiturus sum.
Erre az ALISPÁN válaszolt: hogy Pest vármegye a törvényt tudja, s azt meg is vizsgálta, hanem éppen azon eljárási módot, mellyet a cancellár említett, azon egy esettől, mellyben talán gyakoroltatott, törvényes szokásnak el nem ismeri. Hogy a vádlottakat, ha vétkesek, büntetés alól elvenni nem akarja, de azt, hogy katonai hatalommal fogattattak el, s katona őrizet alatt tartatnak, védlőiktől elzárattak, s így mielőtt közönségesen csak az is tudatnék, mi cselekedet által keveredhettek vétekbe, már büntettetnek, sérelemnek találja. Ami a kiküldetést illeti: ezt az eset rendkívülisége miatt választották küldőink, fel sem tehetvén, hogy midőn egyes polgár előtt sem lehet elzárva az Ő Felsége kegyelmes színe eleibe járulhatás, akkor az ő küldötteik oda ne juthassanak. Ennélfogva utasításunk az lévén, hogy a felírást, mellyet magunkkal hoztunk, egyenesen Ő Felségének adjuk át, azon nem reméllett esetre, ha Ő Felsége eleibe nem juthatnánk, azt ismét magunkkal küldőinknek visszavisszük.
Ismét a CANCELLÁR (elővévén az asztalán felnyitva fekvő törvénykönyvet): Ut D[ominationes] V[est]ras uberius convincam, haec sunt verba art[iculi] 5: 1805. (Felolvasta a törvényt, de felolvasásában ezen szavak: et legum dispositio hibáztak.)* Valde doleo, quod Co[mita]tus Pestiensis hanc extraordinariam viam arripuerit. Quod continuus usus in norma contra tales reos procedendi provocari non possit, hoc in laudem, imo gloriam nationis, illi tribuendum est, quod laesae Ma[iesta]tis casus admodum rari fuerint, ab anno 1790 tantum duo numerantur,* in his vero semper eodem modo, atque nunc processum fuisse D[ominationes] V[es]tras securas reddere possum. Végre újitotta a felírás átadása iránti ajánlatát, ezzel végezvén beszédét: Caeterum D[ominationes] V[es]trae probabilius mandatis suis sunt circumscripti. – Mindezeket pedig ő excellentiája olly dorgáló hangon és módon ejtette, hogy azt csak annál fogva lehetett bővebb észrevétel nélkül elhallgatni, mivel azt bocsátotta előre, hogy Ő Felsége egyenes parancsából szól. A küldöttség a felírást magával visszahozta.*
A törvénykönyv kétféle kiadása közötti különbségből adódó problémát l. előbb, 635. kk., és a további vitákat is.
Vö. az 529. o. 7. jegyzetével.
A pesti küldöttség megérkezéséről és a fogadtatás fenti részleteiről Pálffy kancellár már okt. 11-én részletes felterjesztésben számolt be a királynak. (Vö. OL. M. Kanc. eln. 1836: 1396. sz.)
Ezen jelentés felolvasása alatt az egybegyűlt RR érzelmei többízben hangosan nyilatkoztak. Földvárynak minden beszédjénél éljen!, a cancellár ő excellentiája több rendbeni mondásaira pedig hangos rosszalás, tompa zúgás és a bosszankodás kitörései, leginkább midőn azt hallották, hogy deákul válaszolt a megye küldöttségének. A dologhoz első szólott
FÁY ANDRÁS: E tárgyban úgymond, minden lépéssel súlyosodik a fájdalom. Már út sincs kiöntésére. Íme bezáratnak előttünk a Fejedelem ajtai. Hol és hogy adjuk hát már elő fájdalmunk panaszát? De honnan ez újabb égető seb? még tisztában nem vagyok, mert nem hihetem, hogy azon fejedelem, ki minden alattvalóját zsámolyához ereszti, csak egyedül a magyar előtt zárja el a közelíthetést, vagy csak akkor eressze azt magához, midőn tisztelkedni jő, de ha panaszkodik, zárvák maradjanak előtte a királyi lak ajtai. Másrészről azonban azt is alig tehetem fel, (pedig fel kell tennem,) hogy a magyarországi cancellár maga fejétől merje mindezeket elkövetni, mert valóban az egész bánásmód, az a dorgáló professori hang, mellyet egyes ember egy alkotványi hatóság, egy tisztes erkölcsi testület ellenében használni merészel, s a jelentésben előnkbe adott minden körülmények mind megannyi megfoghatlan méltatlanság. Felfüggesztem tehát bővebb kifejtésig véleményemet: de azon erős meggyőződéssel függesztem fel, hogy ha kisül, hogy mindezek Fejedelmünk akaratján kívül történtek, a megbántott nemzet ismerni fogja a maga jusait, a maga törvényes hatalmát, s az 1507: 7. czikkellyel* felfegyverkezve szigorú büntetésre fogja vonni azon honáruló hűtelen tanácsosokat, kik Fejedelmünk szívét hű magyarjaitól elidegeníteni, a király és a nemzet közötti bizodalom kötelét megszaggatni és panaszos fohászaink előtt még a királyi ajtaját is elzárni nem iszonyodtak. Addig fessük le újabb felírásban fájdalmunkat, ha képesek vagyunk szavakat találni lefestésökre. Ezer és ezer okok intenek, hogy ismét és ismét felszóllaljunk, mert lám néhány ügyvédnek nyomorult gyávaságát is fegyverül meri nemzetünk ellen fordítani a magyar cancellár, tagadni meri, hogy a nyílt és szabad védelem minden esetben megtagadhatlan nemzeti jus, mert 40 év előtt egy-két gyáva prókátor titokban titoktartásra esküdött.* Kívánom e felírásban megemlíteni: hogy amint Lovassynak az atyának folyamodásából* tudjuk, ezen szerencsétlen ifjak 5 hónap óta istennek szabad egét nem látták, szabad levegőjét nem szívták, ez a praeventiv detentio határán túl van, s vagy kínzás vagy büntetés, s emez ítélet előtt, amaz a 19-ik században borzasztó dolog. Hogy pedig felírásunk sikerét mentől inkább előmozdítsuk, szemünk előtt tartván a Helytartótanácsnak az 1723: 101. és 102. törvényben* kifejezett kötelességét a törvények iránt, ezen fő kormányszéknek minden e részbeli sérelmeinket írjuk meg, azon illedelmes, de energicus felszóllítással, hogy azok orvoslását előmozdítsa; kívánom egyszersmind, hogy ezen végzés a küldöttség jelentésével egyetemben minden megyékkel közöltessék. – Végtére, miután az egész haza köz megilletődéssel tapasztalja, hogy ámbátor az 1791: 56. a felségsértési s egyéb perek között sem a törvénykezési módra, sem a védelem szabadságára nézve különbséget nem teszen, ámbár vannak törvényeink, mellyek biztosítanak, hogy királyi rendeletek által nem kormányoztathatunk,* vannak még mások, mellyek a bírói hatalmat különösen is függetlenítik, s csak a törvényekhez kötik,* mégis a királyi Tábla e jelen esetben nem törvény, hanem kormányrendelet szerint munkálódik, a leváta* kikiáltását, mellynek nyílt ajtóknál kell vala az ítélőszék előtt megtörténni, a zárt tömlöczben viteti véghez küldöttség által,* melly magára az egész Tábla bírói hatalmát törvénytelenül ruházza, a vádlottaktól szabadon választott ügyvédek általi szabad védelmet megtagadja, s ezektől úgy kötelességökkel, mint az egész haza megnyughatásával ellenkező hallgatási esküt kíván, valóban lehetetlen buzgó óhajtásomat ki nem jelentenem: hogy bár a királyi Tábla azon alkotványszerű függetlenségét, mellyet elvesztenie nem lehet anélkül, hogy tekintetét is el ne veszítse, mindég s különösen most, s különösen a felségsértési pereknél is feltartaná.
A királynak kártékony tanácsokat adó tanácsosok megbüntetéséről szólt. (Vö. a 685. o. 25. jegyzetével.)
Vö. a 499. o. 13. jegyzetével.
Az utalás Lovassy István első, szept. 8-i keltezésű, Kossuth fogalmazta beadványára vonatkozik. (Vö. 88. sz., 492. kk.)
Az 1723: 101. tc. a Helytartótanácsnak a királlyal való érintkezési módját szabályozta. – Az 1723: 102. tc. kimondta, hogy a Helytartótanács az ország törvényei ellen semmit sem határozhat, hogy köteles a törvényeket foganatosítani, s hogy a tanácsban hozott határozatokat nem szabad a tanácson kívül megváltoztatni.
Az 1791: 12. tc. ilyen értelmű intézkedésére l. az 500. o. 16. jegyzetét; az 1727: 3. tc.-ben a király – az országgyűlés alkotmányvédő harcainak eredményeként – a többi alaptörvénnyel együtt ezt a törvényt is újból megerősítette.
Vö. az 1659: 45. tc. (739. o. 19. jegyzet) és a benne idézett korábbi törvények intézkedéseivel.
A per megkezdése.
Vö. az 531. o. 12. jegyzetével.
Az ELSŐ ALISPÁN kötelességének tartotta a RRkel tudatni: miképpen az országgyűléseken csakugyan az a szokás van, hogy ha küldöttség neveztetik Ő Felségéhez, mindig engedelem szokott kéretni.
TAHY KÁROLY táblabíró a felíráshoz szorosan ragaszkodik, meg is van győződve, hogy azon hű alattvaló, ki esedezve járul Fejedelméhez, ezzel soha sem hibázik; nehogy pedig a törvényeknek nem eléggé határozott szavai ezen sérelmek ismétlésére alkalmat szolgáltathassanak, a jövő országgyűlésen e tárgyat praeferenter felvétetni kívánja.
ENZSEL: Minden magyar király a legrégibb idő óta törvény által volt kötelezve, hogy a trónusához kötött kihallgatást el ne mulassza. Már Szent István 1-ő könyv 10-ik fejezetében így szól koronája örököseihez: Precor et jubeo ut propitius sis cunctis ad Te venientibus,* mert cak az a jó fejedelem, aki mindent kihallgat. E parancsát első szent királyunknak meg is tartották utói. 4-ik Béla sértette meg azt, s meg is lakolt miatta az egész ország szerencsétlenségével.* De későbben is már a felséges Austriai ház alatt a nemzet magának számos diplomákkal, s még számosabb törvényekkel kikötötte, hogy a király itt lakjék az országban, hogy az esedezők könnyebben hozzá járulhassanak.* Íme minekünk Bécsbe kellett mennünk küldötteink által, s még csak meg sem hallgattak. Ha a meghallgatást Ő Felsége tagadta volna meg, úgy ollyasmit tagadott meg, amit magyar király meg nem tagadhat. Ami pedig a cancellárt illeti: én őtet ollyan személynek ösmerem a törvényekből, aki expeditiókra van rendelve, nem pedig arra, hogy egy megyét s akárkit is dorgáljon, s nem arra, hogy a Fejedelem ajtaját előttünk elzárja. (Zajos tetszés.) Sajnálva értettem azt is a jelentésből, hogy egy ország cancellárja olly törvénykönyvet mutatott elő, s ollyanból argumentálódott, amelly törvénykönyv hamis (értvén a csonkán felhozott 1805: 5. czikkelyt);* hamis törvénykönyv az ország cancellárjánál rettenetes vétek. Ha hamis könyvet nem tartana, nem mondaná, hogy Pest vármegye a törvényt nem tudja. Úgy látszik, ő s akik ezen törvénytelenségekben részt vettek, igenis ők nem tudnak semmit Mátyás törvényéről (1486: 46.)* különben csak úgy, holmi simplex querela következésében, anélkül hogy a dolgot a vármegye által megvizsgálnák, s ország tanácsa kihallgattatnék, felségsértőnek senkit sem mondanának. Tudniok kellett volna, amint mi tudjuk, az 1507: 12., 1723: 7. czikkelyt,* s ezekből és a hozzájok tartozó törvényekből megtanulhaták, hogy e jelen esetben a salvus conductust is megsértették, mert ezen szerencsétlen ifjakat a dieta helyén a dieta alatt állítólag elkövetett vétkökért ott kellett, csak ott lehetett volna törvénybe idézni, nem pedig bevárni, míg az országgyűlés eloszlik, s akkor, midőn az ottani dolgokért többé kérdőre nem vonathattak, katonai erővel reájok rohanni. Végre tudniok kellett volna, miképp Werbőczy ezeket mondván: „sua Majestas evidenter et juridice procedat” a Fiscusnak minden keresetére nézve a nyilvánosságot és törvényességet szabályul állítja.* Így mutatjuk mi meg, hogy Pest vármegye tudja a törvényt, s nem hamis törvénykönyv szerint tudja, hogy ellenben nekik minden lépésök törvénytelen e tárgyban. Ami pedig azt illeti: hogy küldötteinket Ő Felsége elibe sem bocsátották, erről is van törvényünk 1485-ben, melly azt rendeli, hogy a nádor gondoskodjék, ha a Fejedelem ki nem hallgat.* De van ollyan törvényünk is 1507-ben, mi szerint megkívánhatjuk, hogy akik elutasításunkban részt vettek, mint világos proditorok proscribáltassanak,* s én ezt az országgyűlésre feljegyeztetni kívánom.
„Precor, jubeo, ut… non solum parentelae et cognationi, vel principibus, sive ducibus, sive divitibus seu vicinis et incolis sis propitius, verum etiam extraneis et cunctis ad te venientibus.” A törvénykiadásokban István I. törvényeként szereplő Intelmek 10. fejezetéből.
IV. Béla – a szónok szerint – nyilván azáltal sértette meg Szent István intelmét, hogy uralkodása kezdetén megtiltotta, hogy a főurak a királyi tanácsban az ő jelenlétében telüljenek, székeiket kidobatta, a kérvényezőknek pedig előírta, hogy kérésüket írásban nyújtsák be.
Ilyen törvények az 1550: 4., az 1723: 8., az 1741: 7., az 1764: 1., az 1791: 9., az 1792: 5. tc. – Vö. még az 1832/36-i országgyűlés e tárgy körül folytatott vitáival, különösen Országgyűlési Tudósítások V. köt. 331. kk., 370. kk.
Vö. a 821. o. 18. jegyzetével.
Az 1486: 46. tc. arról szól, hogy a király egyszerű panaszra, bármily súlyos legyen is az, senki jószágait el ne foglalja, a nyomozást a megye útján tegye meg, s a bárók és főpapok tanácsának meghallgatása nélkül hűtlenség vétkében senkit ne marasztaljon el.
Az 1507: 12. tc. elrendeli, hogy országgyűlés alatt mindenféle törvénykezés szüneteljen, ha pedig valaki az országgyűlésen követne el különböző vétkeket, meg kell idézni és fölötte az országgyűlésen kell ítéletet mondani. – Az 1723: 7. tc. az országgyűlés tartására vonatkozó szabályokat írja elő, 8. és 9. §-a tartalmazza az országgyűlés résztvevői személyének biztonságát érintő intézkedéseket.
Vö. Tripartitum II. 54. cím, 7. §.
Az 1485-i ún. nádori törvények sorában a 7. cikkely szerint, „si quando contigeret regem simplicem aut negligentem esse ad audiendum oratores, vel etiam ad respondendum illis, palatinus ex officio providere et illius defectum supplere debet et tenetur”.
Vö. a 685. o. 25. jegyzetével.
Most PERGER királyi táblai ügyvéd szóllalt fel: Én mint a törvénytelenül fogvatartott két Lovassynak törvényesen választott ügyvédjök ezen protestatiot nyújtom be a Tekintetes RRnek, (halljuk! halljuk!), és felolvastatott az ellenmondás. – Én vagyok, úgymond az ellenmondó, kit sanyargatott, szerencsétlen, de nemeslelkű polgártársaim, a két Lovassyak, bizodalmukkal megtiszteltek, s védelmükre felszóllítottak. Nem szóllottam fel eddig, bár egyik törvénytelen lépést a másikkal tetéztetni tapasztalám, mert vártam, hogy Hazánk bölcs kormánya, egész tisztelettel legyen mondva, valahára átlátván hamis vádak utáni indultát, s abból származott csalódását, önként fel fog hagyni mód nélkül szigorú s önkény vezérlette lépéseivel. S így néztem el (ismét tisztelettel szólva) az önállásúnak lenni kellő fő törvényszék előtt bezárt ajtóknál történt proclamátát, törvénytelen titoktartási esküre sürgetett erőtetést és a t. (Elszámláltatnak a többi sérelmek.) De midőn csakugyan látom, hogy ezen perekben ügyvédi letett hitem után is országunk bármelly törvényszéke előtt megengedett ügyvédői védelmezéstől elzárattatom, midőn hallom, hogy védenczeim védelme nyilvános és elhatározott akaratjok ellenére némelly szegények ügyvédeire bízatott, kikhez mint szintén kormány embereihez semmi bizodalmunk sincs, s kik közül némellyek a szenvedő felek ügyét már előre láttatlanban is kárhoztatták: lehetetlen fel nem szóllalnom egy olly nemes megye színe előtt, hol még eddig az önkény nyílt karokkal nem fogadtatott. Úgy is tehát, mint törvényes ügyvéd magam személyében, úgy is mint fogvatartott és sanyargatott polgártársaim szabad akaratból s törvényesen választott védelmezőjök egyenesen kinyilatkoztatom, hogy én azon törvénytelen lépés ellen, miszerint feleimnek szabad védelmezésétől elzárattatom, s védenczeim a szabad védelemtől, ezen legfőbb, legtermészetesebb polgári jogtól megfosztattak, nyilván protestálok, ellene mondván minden lépéseknek, mellyek e nagy polgári ügyben az én s védenczeim szabad nyilvános akaratunk, s jóváhagyásunk ellen tétettek és tétetnek, s kérem ezt jegyzőkönyvbe iktattatni, hadd lássa meg a jövendő kor, hogy a 19-ik században illy szembetűnő törvénytelenség is történhetett a magyar hazában.
GR. RÁDAY ezen ellenmondást az egész országgal közöltetni javaslotta, hogy megtudja nemzetünk, miképpen önkény és erőszak tolta nyakukba a szerencsétlen ifjaknak azon szegény ügyvédeit, kik perökben dolgoznak. (Köz értelműleg elfogadtatott.)
A vitatások többi részeit (szólottak pedig ÁGOSTON, BENYOVSZKY, B. BÁNFY, DOMBY, ROSTY ALBERT, ENZSEL, GR. TELEKY SÁMUEL és GR. RÁDAY) most már nem közölhetvén,* közlöm a Decretumot, melly a megyének e tárgybani első felírására érkezett, és szintén a mái vitatás tárgya volt.
A közgyűlés ismertetését Kossuth a következő számban folytatja.
„Sacrae Caesarae etc. Representationem Co[mita]tus hujus causa juvenum, qui detestandi criminis perduellionis postulantur, nuper submissam, altefatae Suae M[ajesta]ti eo magis inexspectatam fuisse, quo luculentius ex eadem liquet Co[mita]tum hunc nec legalem illam ex ipsa avitarum morum disciplina profectam providentiam, qua SS et OO regni in Comitiis anni 1805. congregati, dum de roganda super praecavendis sinistris delationibus lege agerent, sua prorsus sponte jus regium circa perduellionis notae incusatorum interceptionem prius ac lite convenirentur, ea, quae securitas status publici exigit disponendi, totidem his verbis medio repraesentationis suae de 2-a Novembris 1805. porro quoque salvum et illibatum esse voluerunt,* – nec vero severum illud artic[u]li 3: 1827. monitum, quod si juribus seu regis, seu regni statuum quidpiam decerpatur, legum et legalis regni systematis compages saeculorum usu roborata subruenda sit,* quidpiam pensi habuisse. Invitis itaque legibus moribusque patriis Co[mita]tum hunc vices suas in rem commodasse, quae siquidem modo et ordine medio inde a condito articulo 56: 1791. tempore constanter observatis geratur,* omnem fundatam querulandi causam in respectu etiam articuli 14: 1687. in repraesentatione Co[mita]tus hujus provocati,* velut qui de alio indubie jurisdictioni Co[mita]tuum obnoxio ordinarioque criminum genere agere dignoscitur, penitus excludit. Factum proinde illud, altefatam Suam Ma[iesta]tem Co[mita]tui huic cum e praemissis, tum vero quod fiduciae, quae ex stantissimis justitiae benignitatisque ejusdem monimentis debetur, repugnet; districtim eoque addito improbandum benigne praecepisse, quod quemadmodum eadem Tabulae suae R[egiae] Jud[icia]riae benigne committendo, ut processum contra reos Criminis laesae Ma[iesta]tis postulatos actore Causar[um] Reg[alium] Directore confestim erigendum cognoscat, et in eodem of[fici] o suo prout legis est, modoque et ordini superius attactis hactenusque observatis congruit, defungatur, id quod regii sui muneris est, pro sua in leges observantia clementer disposuit, ita vicissim ad partes homagiales Co[mita]tus hujus spectet, ut altissimas has ejus dispositiones e supremo jure, munereque ejus regio profectas, et ad solam tantum legum, avitaeque constitiutonis incolumitatem, contra quosvis temeratores conservandem directas, pro specimine curae illius, qua saluti publicae intendit, grato animo veneretur s.a.t. Comes Fidelis Pálfy.”
Vö. a 821. o. 20. jegyzetével.
„Sua Majestas Sacratissima de eo plene persuasa, quod felicitas regis et Regni, exacta legum observantia et incolumitate nitatur, atque si juribus seu regis, seu Regni statuum quidpiam decerpatur, legum et legalis regni systematis compages, saeculorum usu roborata, subruenda sit, benigne declarata est” stb., következik az ország alaptörvényeinek megerősítése.
Vö. a 498. o. 10. jegyzetével.
Vö. a 637. o. 37. jegyzetével.
A megye végzésének sommázatja: El nem titkolhatják elkeseredésöket a megye Rendei, hogy annyi hűség példái után hódoló tiszteletre intetnek, s el nem hihetik, hogy felszóllamlásuk Ő Felsége helyben nem hagyását érdemelhetné. Megmutatják újólag: hogy a felírásokbani törvények helyesen valának felhíva s alkalmazva. Az 1805-ki felírás ugyan a Felségre bízta a szükséges rendelkezést, de a Felség viszonozván a nemzet bizodalmát, maga kívánta magát törvények közé szoríttatni, s így született az 1805: 5. ezen szavakkal: „et legum dispositio”, nem pedig nélkülök, mint a cancellár felolvasta.* (Pedig B. Bánfy mint a küldöttség tagja, nyilván észrevette: hogy azon törvénykönyv a Cancellaria használására szolgáló példány volt, és mégis hibás!!!) Méltó nehezteléssel hallják továbbá a RR, hogy a cancellár egy megye küldöttségével, mellynek habár Ő Felsége nevében szóllott is ő excellentiája, egyes polgár mindig kíméllettel tartozik, olly hangon s módon beszélt, mellyet csak a Felség nevében szóllás miatt lehetett elhallgatni, és pedig diákul beszélt egy magyar megye küldöttségének magyar megszóllítására. (Erre mondotta Gr. RÁDAY hogy ha nem tud magyarul, az igen fájdalmas, de úgy hát ne legyen magyar cancellár; ha pedig tud s nem akar magyar nyelven szóllani, úgy büntetést érdemlő vétket követett el.) – Hogy Ő Felsége akaratjából utasíttatott volna el a küldöttség kihallgatás nélkül, azt a RR nem hihetik, s azért kívánják, hogy akik az 1547: 39.* ellenére a Felség elibe juthatást gátolják, az 1507: 7. szerint büntettessenek, ezt utasításul is adván a jövő országgyűlésre. El nem mulaszthatják az ifjak sanyargattatását a szabad védelem megtagadását és soha el nem ismerik, hogy az 1790. utáni egy-két eset, mellynek módja szinte törvénytelen volt, akár gyakorlati törvénnyé válhassék, akár a nemzet elavulhatlan jogainak árthasson. – Illy értelmű lesz a felírás, mellynek sikeresítésére a Helytartótanács is felszóllíttatik, s a többi megyék is a küldöttség jelentésének, és Perger ellenmondásának közlésével megkerestetnek.
Vö. a 821. o. 18. jegyzetével.
A tc. szerint „Majestas Regia privatas fidelium subditorum supplicationes, quas oratores ad suam Majestatem missi exhibuerunt, gratiose revideri et de illis clementem facere relationem dignetur”.
Végre a jegyzőkönyvben azon óhajtás fejeztetik ki, hogy a királyi Tábla nem királyi parancsok, hanem törvény szerint munkálódjék, s kötelességére lélekisméretesen megemlékezve, önállását s bírói függetlenséget tartsa fenn.
A gyűlésen (mellyen a következett napokon folyvásti terhes betegségem miatt személyesen jelen nem lehettem) egyéb nevezetes tárgyak is előfordultak. Illyen a tisztválasztási Normatívum, mellyet a RR tisztelettel seponáltak, illyen a két nyelven írásra utasító felsőbb rendelet, mellyet szintén el nem fogadtak.*
A nov. 15-én kezdődött Pest vármegyei közgyűlésről a következők küldtek részletes jelentést a kancellárnak: Keglevich Gábor kamaraelnök, Steinbach Ferenc kamarai ügyész, Nádasdy Ferenc váci püspök, Mérey Sándor helytartósági tanácsos. (Vö. OL, M. Kanc. eln. 1836: 1587., 1588., 1602., 1604., 1619. sz.) A jelentések elsősorban Kossuth ügyével foglalkoztak s hozzájárultak ahhoz, hogy a kormány köreiben újult erővel készítették elő a Kossuthtal való leszámolást. (Vö. Viszota Gy. i. m. 408. kk.)
Fejér vármegyében october 25-én és következett napokbani közgyűlésen olly lélek emelkedett fel, aminőt az országbíró főispánnak még az előtt nem nagy alkalma volt megszokni. Hasonló volt a tisztválasztás is november 3-án. A restaurationale Normatívum itt sem fogadtatott el. Az ifjak dolgában ugyan felírás nem történt, de csak szokatlan jelenettel lehetett az erős vitának véget szakítani. – Borsodnak a vallás dolgábani felszóllítása következésében küldöttség neveztetett, a kormány intézkedésinek megvisgálására, s.a.t. (Majd bővebben.)*
A közgyűlés részletes ismertetését l. a 15. számban.
Békésnek is igen nevezetes közgyűlése volt october 24-én. A Normatívumot szinte el nem fogadta. Az ifjak dolgában újólag felírt. (Csak magyarul.) A cancellárnak nem tisztelkedett. A követeket 6 esztendeig minden királyi hivataltól eltiltotta s.a.t.*
A békési közgyűlésről a részletes tudósítást l. a 16. számban.
