b) Zala vármegye Rendei
b)
Zala vármegye Rendei
Zala vármegye Rendei
még a múlt október hónapban kegyeskedtek Törvényhatósági Tudósításaimat a nemesi kar költségén közlevéltáruk számára megrendelni, erről azonban alkalom hiánya miatt (minthogy a postaintézet jóvoltából csekély személyem már egészen számkivettetett)* csak nemrégiben értesíttetém. Jelenleg azoknak a száma, kik tudósításimat megrendelték, 140-et halad, e közt vármegye – meleg hálával említem – már van 20. Legtöbb példányt írok s küldök Somogyba, t.i. 13-at, Pestbe 11-et.*
Vö. a Kossuth által a budai főpostahivatal ellen indított pör irataival, 118. sz. alatt, 597. kk.
A Törvényhatósági Tudósítások előfizetőinek Vörös Antal másolatában fennmaradt – e kötet végén közölt – lajstroma 127 egyéni és közületi előfizetőt tartalmaz; ez a jegyzék azonban kb. az 1836. év végén örökíti meg az előfizetőket. Április végén az utolsó szám már 160 példányban készült.
Nemes Zala vármegyének azon közgyűléséből, melyből a bécsi küldöttség eljárását, s annak következésébeni végzést már utóbbi levelemben közlöttem, a többi nevezetesebb tárgyak itt következnek:
A B. Wesselényi Miklós személyében megsértett szólásszabadság oltalmára még múlt évi június 20-án felírtak a megye RRei.* Most ily tartalmú választ kaptak felírásukra:
Zala megyének Balogh János és Wesselényi ügyében készített felterjesztéseit és elintézésüket l. OL, M. Kanc. ált. 1836: 6884., 10448., 12451., 15251., 17038. sz. alatt.
Sacrae Caesareae etc. benigne intimandum: Qam Co[mita]tus hic ex generali congregatione sua die 20-a Junii a[nni] c[urrentis] celebrata, intuitu causae contra nominatum inibi individuum actore Fisco Regio decurrentis amnestiandae substravit repraesentationem altefatae Suae Ma[iesta]ti S[acratissimae] tum ideo, quod super negotio coram jure vertente, ac signanter in quantum Co[mita]tus hic ipsam actionem perstringendam duxit, eidemque locum esse nequire asseverare non dubitabat, partis judicisque occupare vicem dignoscatur, tum vero eo etiam ex capite prorsus ingratam fuisse, quod non meminerit: votorum vocisque publicae libertatem genuino proficuoque intellectu sumptam, quatenus nempe illa inter justos, quos lex et tenendus in omnibus rebus, quam maxime autem in bene ordinata civitate modus suapte assignat, limites persistit justitia et providentia Summefatae Ma[iesta]tis S[acratissimae] ita tutam esse: ut eadem, tantummodo abusum eius, in icolumitatem avitae constitutionis, et ipsum adeo finem societatis civilis inpingentem, a vera autem libertate adeo alienum, ut haec ipsa consistere cum licentia illa fraeno soluta nequeat, damnet; imo vero e stricta supremi sui muneris ratione suppetentibus quibusque adminiculis coercendum firmissime sibi propositum habeat. Jure proinde desiderare Suam Ma[iesta]tem S[acratissimam] atque hoc ipsum Co[mita]tui huic praecipiendum benigne jussise: ut cum latere eum nequeat cunctos illos, qui aliquando non sibi tantum exitium, sed vero publicam etiam popularibus suis calamitatem adpararunt, tetrum hocce opus suum eo exorsos ausu fuisse, ut gravitatem et modestiam, et quas consiliis publicis, ut haec salutaria sint praeesse virtutes oportet, arbitrio impetuique animi sui posthaberent, ad haec mentem advertere, legesque ac avitas approbatas consvetudines non verbis tantum, sed quod justae in manutenendo praecipuo legalis libertatis praesidio, bono quippe ordine sollicitudinis ratio imperat, moribus etiam ad amussim earum accomodatis recolere, et semet intra limites activitatis suae continendo, id quod e systemate Constitutionis patriae, judicis, tribunaliumque pro diverso causarum genere constitutorum est, his salvum et illibatum servandum esse noverit. Datum Viennae, 25-a Decembris 1836. Comes Fidelis Pálfy, Georgius Bartal.*
A kancelláriai felterjesztést és a megyéhez intézett leírat fogalmazványát l. OL, M. Kanc. ált. 1836: 17038. sz. alatt.
A megye RRei ennek ellenébe újra felírtak, mégpedig a szerencsétlen ifjak ügyében leérkezett udvari válasz* következésébeni újabb felírásukkal egybefoglalva. Előadják itt a megye RRei, miképpen ők nem bűnt védeni szóllaltak fel, hanem felszóllaltak követelni azt, mit törvény s igazság ennek kiszolgáltatására személyválogatás nélkül megtartani rendelnek, és követelik azt, mint ollyanok, kik nemzetünk és az uralkodó ház közötti szövetséges kötések szentségéhez állhatatosan ragaszkodnak, kik törvényes szabadságnak, de nem féktelen zabolátlanságnak, törvénynek és nem önkénynek hódolnak. Így esdeklettek ők forró esdekléssel, alattvalói alázattal, de orvoslás helyett újabb sérelem súlyosította vérző kebleik égető sebeit, mert királyi neheztelés adatott tudtokra, s alkotványos szózatjuk törvény s ősi szokás ellen vétkezőnek mondatik. Törvényeink: jelesen az 1715: 7. felségbántás és hazasértés bűneiért a befogatást idézés és lemarasztalás előtt egyedül azért engedvén meg, hogy a vétkesek meg ne szökhessenek,* s bűnös czéljaikat foganatba ne vehessék a törvénykezési rendszer mellőzésére szabadságot nem adnak, sőt Ulászló I: 10. azt, hogy Ő Felsége egy bírót is a fennálló rendszernek valaki kedvéért változtatására ne kénszerítsen,* – az 1659: 45. hogy törvénytelen parancsok ki ne adassanak, a kiadottaknak egy bíró is helytadni ne tartozzék, s az ezek mellett támasztott perek erőnélküliek légyenek,* – az 1791: 12. és 56. azt, hogy hazánk soha parancsolatokkal, mik az ítélőszékek által el sem fogadhatók, ne kormányoztassék, hogy a törvényben határozott, vagy határozandó törvénykezési rend királyi hatalom által meg ne változtattassék, s a felségbántás és hűtelenség bűnei ezentúl a rendes törvényes bíróságoktól el ne vonattassanak,* – az 1805: 5. végre azt: hogy a vádlottak ítéletet a rendes törvényes úton kapjanak,* egyenesen parancsolják. Ezek így lévén nem felejtkeztek meg a megye Rendei az 1805-ki országos felírás szavairól, nem az 1827: 3. rendeletéről. Amaz a közállomány bátorsága végett olly szabályok használását ismeri el, mellyek törvényen alapszanak, s azok szerint gyakorlandók, nem pedig ollyanoknak, mik önkényből s egyoldalú kormányrendeletekből származvák;* világosan megmondja ezt a törvény, melly ama felírásból következett,* az 1827-ki pedig oly sérelmek megszüntetéséről s jövendőre nem történésükről nyújt biztosító kezességet, mellyek nemzeti önállásunkat végveszéllyel fenyegető, s még boldogult királyunk által is ilyeseknek elismert egyoldalú kormányrendeletek szomorú következményi valának.* Azt mondja a királyi válasz, hogy az elkezdett perek a törvény szoros rendelete szerint folytatandók, és mégis sem a perben, sem annak folytatásmódjában, sem az előző letartóztatásban törvény s igazság rendszere nincsen megtartva, és ez az, mit különös felírással, s választott küldöttség által szóval is óhajtottak előterjeszteni a megye Rendei, de küldötteiktől a királyi szék elibe juthatás megtagadtatott. Látni, hogy midőn az alkotványos Európában tettleges felségsértők felett is teljes nyilvánossággal lép fel a büntetőtörvény szolgáltatás, akkor minálunk törvény s alkotmány paisa alatt élő szabad polgárok ellen a bosszuló igazság titok leplébe burkózik, az ügyökbeni felszólamlás mégis királyi nehezteléssel rosszaltatik, s a törvényhatóságok, melyektől tisztelkedő és szerencsét kívánó küldöttségek annyiszor elfogadtattak, attól, hogy roppant fájdalmaikat s törvényes kívánatikat szeretett Fejedelmük előtt szóval is kifejezhessék, a hatalomnak nem akarom szavával elzárattatnak; ezt látni valóban legkeservesebb s a jövendőt legborzasztóbb képekben tüntető jelenet. Mert hol ezek történhetnek, hol a szabadsága fosztott polgár még a törvénykezés rendszerében sem kereshet oltalmat, hol a szabadságvédelemnek örök szent igaza önkény által elfojtatik, s minden lépést titok rejt, titok bélyegez, ott a közbátorságnak s a törvénynek szentsége a polgárok szabadságát nem védi, ott nincs a vádlottat s hazát nyugtatható kezesség arról, hogy nem önkény gyakoroltatott. Az emberi természetnek kiolthatlan érzése, hogy a békés polgár a titok hatalmától gyanakodva rettegjen, s azért mindíg kételkedik azoknak bűnös voltukról, kiket titkos törvénykezés kárhoztatott, de a nyilván hozott törvényes ítéletet bizodalom telve hallgatja, s hol a törvényt mindenki felett látja állani, ott kénytől s üldöztetéstől magát is mentnek érezi. Igen is, csak azon belső meggyőződés, hogy a végrehajtó hatalom nyilván tett mindent, s egyedül azt tette amit törvény parancsol, és hogy a törvény még e hatalmon is felül áll, csak ez szül bizodalmat nemzet és kormány között; pedig egyedül bizodalom az alkotmánynak s királyi széknek soha nem ingadozó talpköve, ez az, ami minden hatalomnál, minden képzelt erőnél biztosabb, s egyedül ez, mit külső sugallás meg nem törhet, belső fondorkodás megrázni nem képes.
Zala megyének az ifjak ügyében tett felterjesztését és elintézését l. OL. M. Kanc. ált. 1836: 10073., 12452., 14007. sz. alatt.
Vö. a 448. o. 9. jegyzetével.
Az 1492: 10. tc. 2. §-a. (Vö. a 449. o. 14. jegyzetével.)
Vö. a 739. o. 19. jegyzetével.
Vö. az 500. o. 16. és a 498. o. 10. jegyzetével.
Vö. a 821. o. 18. jegyzetével.
Vö. a 821. o. 21. jegyzetével.
Ti. az 1805: 5. tc. 6. §-a, amikor azt mondja, hogy a feljelentés folytán bevádoltak ítéletet „in ordinaria juris via recipiant”. (Vö. a 836. o. 19. jegyzetével.)
Az 1823-i törvénytelenségek országgyűlési számonkérése során, 1825 őszén jelentette ki a király egyik leíratában, hogy a törvénytelenségek fájnak királyi szívének; e vitákból született meg a rendi alkotmányt újból körülbástyázó 1827: 3. tc., amelyben a király kötelezte magát, hogy az alaptörvényeket be fogja tartani és nem nyúl az alkotmányellenes kormányzás eszközéhez.
De kétszerezve újult meg a RR kebleit vérző sebek fájdalma, midőn a szólásszabadság iránti rosszaló királyi választ olvasták. S erre röviden csak azt felelik: miképpen a nemzet képviselői s országgyűlés óta számos törvényhatóságok czáfolhatlanul kifejtették, hogy a megyék közgyűlési tanácskozásiban ejtett szavak hűtelenségi keresetnek s a királyi Tábla bíróságának tárgyai nem lehetnek, – mert világos az 1723: 9., miképpen hívtelenségbe csak az keveredhetik, ki magát hon és alkotmány ellen tettlegesen felemeli.* Kérik ezeknél fogva a RR Ő Felségét, enyésztesse el a szegény ifjak elleni törvénytelen lépéseket, mellyeknek mindenike annyi meg annyi sérelem, adja meg őnékiek, mit embertől s alkotmányos polgártól jogal megtagadni nem lehet. Szűntesse meg Wesselényi Miklósnak hűtelenségi perrel üldöztetését, s perét eltörülve, törülje el a szólás törvényes szabadságán ejtett nem kisebb nemzeti sérelmet, s eképp jövendő vészeitől rettegő hű magyarjait a kétségbeesés aggodalmainak örvényeiből kiemelvén, helyezze tántoríthatlan alapra a bizodalmat és szeretetet nemzet s királyi szék között.*
Vö. a 720. o. 19. jegyzetével.
Zalának az ifjak és Wesselényi ügyében tett újabb lépéseire l. OL, M. Kanc. ált. 1837: 1257., 2943., 8881., 8888., 11339. sz.
A népnevelésre nézve Zala Rendei még júliusi közgyűlésökből választmányt neveztek, mely véleményt adjon, mellyek a tehető lépések közül legsikeresebbek e czélra.* E választmány mindenekelőtt szükségesnek látta a falusi iskolák jelen állapotjáról, hiányairól, ezeknek okairól s a legkönnyebb segédeszközök megszerzésének módjáról körülményes tudományt szerezni; felosztották tehát az egész megyét magok között, úgy hogy minden tagnak egynehány falu jutott, amennyire lehet, lakása közelében. Ezen faluk iskoláit tartozik ő megvisgálni, s azokra minden tekintetben felügyelni; hol vagy a mestereknek kevés a fizetésök, a mester nem tanítónak való, vagy az iskola épülete nem alkalmas, ott a földesúrtól, vagy hol a helység elgyőzi, a lakosoktól segédet, pótlást kérni, sürgetni, eszközölni. Mert pénzalapja nem lévén a megyének, egyesleg minden előkerülő hiánynál buzdítással, kéréssel, habár alkalmatlankodásnak, erőködésnek neveztessék is, több segély remélhető, mint általános collectákból. De felszóllíttattak ezen felül a megyei birtokosok adakozásra, hogy a választmány olly hiányokon is segíthessen, mellyeket helység vagy földesúr pótolni nem akar, vagy nem pótolhat. Végre ha elegendő pénzalap gyűlne össze, praeparandiát is kívánnak állítani. De a birtokosok egy része sequestrum alatt, a közép osztály pedig kevéssé tehetős, azonban néhány ezer forintja mégis van már a megyének. Ugyanis Inkey Ferencz kamarás meghalálozván, szerzeményének legnagyobb részét tulajdon leányának hagyta, némely legatumokat pedig jótékony czélokra. Nevezetesen többezer kötetből álló könyvtárát s hangszereit a megyének, ezüstjét, melly jóval több egy mázsánál, az alispáni hivatalnak, 60.000 forint hagyományt pedig a szegényeknek olly móddal, hogy ennek kamatjai (lehúzván a könyvtár szaporítására s feltartására évenként rendelt 600 forintot, s a gondviselők fizetését) a megyei szegények között, kiket a megye érdemeseknek ítélend, minden évben készpénzül kiosztassanak. Óhajtották volna a megye tagjai ezen 60.000 forintot a szegény nép nevelésére fordítani, mert így legjobban részesültek volna a szegények belőle, de ezt tenni nem lehetett, mert a végrendelet szavai határozottak s megkötők. Az alispáni hivatalnak hagyott ezüstre nézve azonban azt határozták a RR, hogy azt el nem fogadják, az tehát mint örökös nélküli hagyomány végintézetlen állapotra, vagyis a végrendelő leányára visszaesett. Ő pedig a lelkes honleány Inkey Karolina, Horváth Eduárd úr hitvese visszaajándékozta azt a népnevelésre, s így e szent czélra 4 vagy 5 ezer pengőforintot áldozott.
Vö. az országgyűlés alsótáblájának a népnevelésre vonatkozó határozatával, 652. o. 32. jegyzet.
Zala Rendei a megye pecsétjét szintúgy még júliusi közgyűlésökben magyar körírással készíttetni rendelék, s a Helytartótanácsot megkérték, hirdesse ki köztudomásul országszerte, hogy Zala vármegye ezzel fog élni 1837 kezdetétől. A Helytartótanács e helyett egy intéző levelet küldött a megyéhez, s azt oda utasítja, hogy az 1550: 62. és 1600: 25. értelmében* előleg Ő Felségéhez folyamodjék engedelemért.* Mivel azonban e törvények csak arról szóllanak, hogy amelly megyéknek pecsétjök nincs, kérjenek Ő Felségétől, Zala vármegye Rendei pecsétet kérni nem fognak, mert nekik van, s annak körírását magyarul készíteni különös engedelem és kiváltság nélkül is szabadnak hiszik. Van ezen kívül egy gyakorlati példájuk, mely a gyakorlathoz vakon ragaszkodókat is meggyőzheti igazságukról, t. i. 1790 előtt a megye pecsétjére nem volt évszám metszve, ekkor új pecsét metszetett, s körírása azon évnek feljegyzésével megtoldatott, és ez minden különös engedelem nélkül történt, pedig ha a körírás magyarítása változtatásnak tekintetnék, méginkább változtatás volna az évszámmal is megtoldás. Minthogy akkor sem kértek kiváltságot, azt kérni most sem fognak. Ez azonban csak erősségül hozatott fel, mert a határozat tisztán azon elvből indul, hogy nincs törvény, melly felsőbb engedelem tárgyává tenné, ami a megye jussainak s az 1836-ki törvényeknek* egyenes következése. Megírták ezt a Helytartótanácsnak, nem kételkedve, hogy a hirdetést teljesíti, de a folyó év kezdetétől a magyar körírású pecséttel már tettleg élnek, s hogy zavar ne támadjon, arról e gyűlésökből minden törvényhatóságokat tudósítottak.
Az 1550: 62. tc. elrendelte, hogy az addig használt sokféle pecsét helyett „inposterum in singulis comitatibus sub uno sigillo literae, nomine comitatus expediendae, ex benigna concessione Regiae Majestatis expediantur”. – Az 1600: 25. tc. úgy intézkedett, hogy Bihar, Máramaros, Kraszna és Közép-Szolnok megyében a végrehajtások a békésebb idők beálltáig úgy történjenek, mint az erdélyi vajda alatt történtek, s hogy ezek a megyék „impetrent sigillum a Sua Majestate”.
Zala megye pecséthasználatával kapcsolatban l. az OL, M. Kanc. ált. 1837: 190., 13461. sz., valamint a Helytartótanács, Dep. pol. Comitatuum 1837. 47. kútfő alatti iratokat.
Az 1836: 3. tc. ugyanis olyan mértékben kiszélesítette a magyar nyelv érvényesülését a közigazgatásban, hogy a magyar köriratú pecsétre való áttérés az előrelépés logikus következményének volt tekinthető.
A zalai követjelentést, mellyet a megye rendeletéből veszprémi könynyomtató Szammer Alajos (ki Zala vármegye számára Egerszegen egy kis fiók műhelyt tart) kinyomtattatott, most midőn a kinyomtatás óta fél év elmúlt, s a példányok nagyobb részben elkeltek, a kormány rosszallani kezdi,* s a Helytartótanács azt írja Zala vármegyének: hogy az egerszegi fiók könyvnyomtató sajtó felállítása legfelsőbb határozatnál fogva (1821 április 17.) egyedül a tiszti iratokra engedtetett meg, ezeken kívül a könynyomtató más tárgyaknak a helybeli censor engedelme s megállapított könyvvisgálat nélkül nyomtatásától felelet terhe alatt letiltatván, a tiszti hivatalos iratok neve alatt pedig 1795 január 7-én és 1811 augustus 6-án kelt s országszerte kihirdetett parancsok szerint csak azon iratok értetődnek, melyek a közdolgok folytatásához szorosan tartoznak, millyenek p.o. az adóösszeírási lapok, útilevelek példányai, s más efféle jegyzékek. Oda utasíttatnak tehát a megye Rendei, hogy magokat ezen szabályokhoz pontosan alkalmazzák, s más irományok kinyomtatásával mint ez az országgyűlési követek jelentésére nézve történt hagyjanak fel. Költ Budán december 6-án 1836.*
Vö. a 709. o. 38. jegyzetével.
Az ügyre vonatkozó iratokat l. OL, Helytartótanács, Dep. pol. Comitatuum, 1836. 110 kútfő, 1837. 117. kútfő, és Kanc. ált. 1837: 190., 4589., 4681., 5635., 9545. sz. alatt.
A megye Rendei ezen intéző levél elveit sem általában a könyvvisgálat, sem különösen a megyei hatóság tekintetében, valamint annak tiltó tilalmát is el nem fogadták. Azonban amelly példányok a kinyomtatott követjelentésből még a könyvnyomtatónál voltak, azokat tőle az oskolai director, mint helybeli censor elvitte, s Szammernek aláírás végett egy jegyzéket átadott, miszerint el kellene ismernie, hogy azon követjelentésből csak 300 példány nyomtattatott és kinek rendeléséből? hogy többé azt senki parancsára nyomtatni nem fogja, hogy clanculariae hujus, et altissimo loco graviter subsumptae impressionis adjuncta írásban előterjeszti, s hogy ne pro futuro simili ratione peccebat néki jelentetett, miképpen a hivatalos iratok neve alatt csak tabellae dicationales, formularia passualium et alia his similia értetődnek, s ezeket is csak megyei végzés mellett s csak a vármegye által kívánt számban szabad nyomtatni. Reliqua vero acta officiosa, quae stricte ad manipulationem negotiorum publicorum haud pertinent, inprimere nullatenus licet citra praeviam altissimam censuram, sub amissione privilegii typographici.
Én azon követjelentést, valamint már elkezdettem, úgy mindvégig közölni fogom, s helykörülmény szerint későbben bár, de bizonyosan.*
Kossuth a Törvényhatósági Tudósítások 5., 8., 9., 10 és 13. számaiban közölt részleteket Deák és Hertelendy Károly követjelentéséből. A folytatásra irányuló ígéretének a 22. számban tett eleget, de a közlést elfogatása miatt nem tudta befejezni.
Felvétetett B. Wesselényi Miklósnak tudósítása is, melyben a perébeni beírásokat a megye Rendeinek megküldi, azon oknál fogva, mivel azon törvényhatóságok, mellyek ezen pert a szóllás törvényes szabadságán ejtett nemzeti köz sérelemnek vették s veszik, méltán kívánhatják tudni, ami ezen nemzeti közügyben történik. A megye Rendei igen szívesen vették a közleményt, s azt nyilván az ülésben egész terjedelmében felolvastatván, a levéltárba tétetni rendelik.* Végre a Törvényhatósági Tudósítások ügye a második tilalom utáni folyamodás* következésében ismét szőnyegre kerülvén, az a megye Rendeinél, (kik a Tudósításokat már októberben meg is rendelték, előbb pedig felírtak, s a pártolásbani közremunkálásra az egész országot felszólították,) most is, mint egyébkor közértelmű s általánosan forró pártolásra talált, s újabb felírás határoztatott.*
Wesselényinek a megyékhez intézett köriratát több változatban is közli a pör iratai közt Jakab Elek, i. m. II. rész, 52. kk.
Vö. 92. sz. 514. kk.
Zala megye jan. 9-én kezdődött közgyűléséről Deák Ferenc is hosszú levélben számolt be Kossuthnak jan. 27-én; Kossuth ebből a levélből néhány részletet csaknem szószerint átvett tudósításába. Vö. Jakab E. i. m. II. rész, 64. kk.
