c) Békés megye főispáni helytartójának Aczél Antal úrnak székfoglalása júl. 28-án.
c)
Békés megye főispáni helytartójának Aczél Antal úrnak székfoglalása júl. 28-án.
Békés megye főispáni helytartójának Aczél Antal úrnak székfoglalása júl. 28-án.
A székfoglalás napjául júl. 28-át kitűző helyettesi hivatalos levél a megyének ugyanazon hónap 12-én tartott törvény hirdetési közgyűlésében lőn kihirdetve. Azon (már harmadik levelemben közlött)* szabályos végzés következésében, miszerint elhatároztatott, hogy a megye részéről semmi tisztelkedés nem tétetik, saját bélyeget öltött a közvárakozás magára, mellyet még különösebbé tőn a szomszéd Aradból előre átszárnyalt azon hír, hogy a Békés részérőli tisztelkedések hiányát a helyettessel együtt nagy számmal bejövendő aradi és temesi urak fényes kísérete fogná helyre pótolni. Azonban az ekként várt főispáni helytartó júl. 27-én estve 7 órakor Arad felől csupán testvéröccsével, Aczél József úrral egy 4 lovú kocsiban ülve érkezett Gyulára. Kíséretét csak egy üres kocsi s kis idő vártatva, hihetőleg csupa történeti találkozásnál fogva 3 paraszt szekerén utána bejövő aradi czigány hangász-kar tevé. Amennyiben pedig a megye végzése egyes tisztelkedni vágyóknak az utat tárva hagyá, akadtak Gyulán némelly rábírt önkéntesek, kik a helyettesnek eleibe menve, kocsija előtt s mellett lovagoltak. Számszerint valának ezek körülbelől 24-en, nemes közülök lehetett mintegy 8, a többi lovagok pedig Gyula városának adófizető bírái, hentesei, mészárosai voltak, saját ünnepi köntöseikben, ki kardosan, ki kard nélkül, némelly része nyereggel, némelly pokróczal, sőt némellyek csak szőrén ülve lovaikat. A gyulai mészárosok hatalmas karikás ostoraikat részint vállukon keresztülvetve, részint kezükben tartva vezeték ezen lovagokat, leghátul pedig az említett 8 nemesek lovagoltak, ketten közülük a helytartó kocsija mellett levett süveggel, s az utszára tóduló gyermekeket éljen kiáltásokra szűntelen nógatva. Ezen előlovagoknak folyvásti de sehonnan vissza nem hangoztatott éljen kiáltásai között érkezett főispáni helytartó úr a megye udvarába, s ott röviden megköszöné az előtte lovaglók fáradozásait, kik azt újabbi éljenre riadásokkal viszonozták. Az egész látvány összességét az is igen különösítette, hogy történetből ép akkor ütötte föl alkotmányát egy szekérre bizonyos kóbor majom oktató, s majmait síp- és dobszó mellett folyvást ugrándoztatá.
Az előzményeket l. 674. k.
Főispáni helytartó úr kiszállván kocsijából de (a végzés szerint) semmi küldöttségtől nem fogadtatván, szobáiba távozott, nem sokára elmentek hozzá a két alispán* urak, a megye Rendei közül is nehányan (Stummer János salarisatus táblabíró, Lengyel Márton fő-, Stummer Imre alügyész, és Paulovics esküdt urak említtetnek), s a Gyulán lakó köznemesség is, keveset kivéve, melly keveseknek elmaradását némelly kardot kötött nem nemes mesteremberek pótolták. Helyettes úr a nála megjelent tagokat (kik közül a főügyész* elmaradt), a megyebeli mágnásokat (B. Wenkheim Bélát különösen említi levelezőm) s később érkezett aradi mintegy 8 vendégeket a megye teremében vendéglette meg vacsorával. A gyulai köznemességnek és azok számát nevelőknek pedig egy arra rendelt külön helyen adatott lakomát.
Cseh Ferenc és Horváth Antal volt a két békési alispán.
Lengyel Márton volt a békési főügyész.
A status többi része azonban Békés tisztikarával együtt az estvét a helybeli Korona vendéglőben töltötte, a megye minden részeiről begyűlt kül nemességet megvendégelvén. Különösen ez alkalomra készített sátor alatt történt a vendégelés, mellynek folytában Lánczy főispánért, a megye volt követeiért, Deák, Klauzál, Török, Beőthy, Palóczy stb. urakért s Luka Sándor úrért, Hontnak volt érdemes követéért, kinek örvendetes jelenlétét a vele rokon érzelmű gyülekezet nagy örömmel fogadta, öröm poharak üríttettek, Luka úr magasra emeltetvén, és sokszoros harsány éljen! kiáltásokkal megtiszteltetvén.
Másnapra, azaz júl. 28-ára kelve, korán tömve volt a megyének különben sem igen tágas, de ízléses tereme, s a tagok lelkesebbjei, valamint a lelkes vendég Luka Sándor is beléptükkor sorba harsány éljen kiáltásokkal üdvözöltettek. Bejövén ezek után az ELSŐ ALISPÁN, csend lőn: mellyben tudatá a Rendekkel, hogy helyettes úr előbb, hogysem székét elfoglalná, szent mise hallgatása végett az egyházba szándékozik menni, hová a RR is hivatalosak. Mielőtt azonban az megtörténnék, táblabíró BOCZKÓ DÁNIEL indítványt tőn az iránt, hogy főispáni helyettes úr az esküt magyar nyelven és ne egyházi személy kezeibe tegye le. Ezt köz helyeslés követvén, a leküldött latin hitformának magyarra fordítása nyomban felolvastatott s hívnek találtatván, megállapíttatott, egyszersmind septemvir s táblabíró KÁRÁSZ MIKLÓS úr javaslatára a fordítás előleges megtekintés végett főispáni helyettes úrral az első alispán által közöltetni határoztatott. Ez megtörténvén, s idő közben a szent misének is vége lévén, jelenté ugyanazon ALISPÁN, hogy a főispáni helytartó tüstént megjelenend elnöki székét elfoglalandó. Úgy is lőn. Beléptekor a terem felső részén, az előlülői szék körül kihelyezett gyulai nemesek közül nehányan éljen kiáltásra fakadván, azt a tömeg azzal hangoztatá előbb vissza: „éljen a haza! a haza éljen!” de utóbb a legerősebb piszegések, sőt több élesen kihallott füttyentések is keveredtek azon nehány éljen kiáltások közé.
Ez huzamos ideig tartott. Végre beállván a csend, legelőször is azt nyilatkoztatá ki főispáni helyettes úr, miként igen örvend azon, hogy a Rendeknek első kívánatát, miszerint felszóllították, hogy az esküt magyarul s polgári személy kezeibe tegye le, teljesíthetni szerencsés, annakutána olvastatá a kinevező királyi levelet,* mellyben Lánczy József főispán neve előfordultával hangos éljen, a helyettes érdemei elszámlálásánál pedig tompa moraj nyilvánítá a közérzést s véleményt; már a múlt estveli vacsorakor is említésbe jövén a nemesség közt, hogy Aradnak első követe az adó, vallás tárgyában s egyebekben miként szavazott az országgyűlésen.* Vége lévén az olvasásnak, helyettes úr az eskü magyar formáját Novák Antal főjegyzőnek átnyújtotta, s ennek előmondása mellett a hitet letette. Ezt követve írásból egy beszédet tartott, mellyben fogadá: miként fő törekvése leend, hogy közös erővel s egyetértéssel a megye javát, boldogságát s dicsőségét előmozdítsa, megígérvén különösen a tisztikarnak, hogy benne barátot, pártolót s jóakarót fog tapasztalni.
Szövegét l. előbb, 674. o.
Aczél a vallásügy 1833 tavaszi és nyári vitái során mindvégig a főrendek álláspontját pártolta a rendi tábla véleményével szemben, s nemegyszer indulatos vitába is keveredett ellenzéki követtársaival (Vö. pl. Országgyűlési Tudósítások I. köt. 519., 525., 541. stb. o.)
Beszédjére senki sem felelt, hanem miután a dolog ekként végbement, történetének jegyzőkönyvbe igatása elhatároztatott. Táblabíró SZOMBATHELYI ANTAL úrnak azon közönségesen igazolt észrevétele folytában, hogy mivel a leküldetni szokott főispáni hitforma sem a törvényekre, mint alkotványi fennállás egyedüli alapjaira, sem az adófizető népre nyilvános értelemben ki nem terjeszkedik, kívánatos lenne olly szerkezetnek országgyűlési megállapítása, mely által valamint a Fejedelemnek, úgy a nemzetnek is összes s egymástól el sem különözhető érdekei egyiránt legyenek biztosítva. Megbízatott azon választmány, melly a jövő országgyűlésre adandó utasítások előkészítése végett a megyében fennáll, hogy a főispáni hitformának czélszerűbb szerkezete iránt javaslatot adjon.
Ezek után főispáni helyettes úr számos táblabírót nevezett ki, kik közül csak személyesen jelen volt Kárász István kineveztetését fogadták a Rendek éljen kiáltással, sőt minthogy a megyében egészen ismeretlenek foglaltattak a kinevezés sorában s többnyire ollyanok, kiknek gondolkozása a megyéjével merőben ellenkező: SZOMBATHELYI felállván, nem akarta ugyan ez alkalommal feszegetni a táblabírák kinevezésének főispáni jogát, de úgy vélekedik, hogy mindennek van határa, s ha az e részben fennálló szokást* tekinti, e jusnak mostani gyakorlatát visszaélésnél egyébnek nem állíthatja; mert eddigelé az illy székfoglalási vagy tisztválasztási innepeknél a vidékiek közül vagy ollyanok neveztettek táblabírákká, kiket a megyével rokon gondolkozás személyes megjelenésre indított, vagy kiknek érdemeik olly tündöklők s ismeretesek, hogy a megye ösztönt érez magában kitüntetésökre az alkalmat örömmel fogadni. Már pedig (a jelenlévőkről nem szólva) a vidékiekre nézve kérdi: ismeretesek e a kinevezettek nagyobb részének érdemei a RR előtt? mellyek azon érdemek? s nemde gondolkozásuk Békés megye elveivel merővel ellenkezik? A szónok valóban ha nem állítja is, hogy a megye díszére illy egyesek által homály háromlolhat, azt mindazáltal nyilván kimondja, hogy ezen kinevezés a megyének dicsőségét nevelni nem fogja; és ha nem mondja is a kinevezetteket érdemteleneknek, de érdemeiket csakugyan nem ismeri, s e nyilatkozással a megye méltóságának tartozott. Ezen előadásra élénk helyeslés nyilatkozván, főispáni helytartó úr megjegyezte, miképen a kinevezett táblabírák érdemes voltát már csak az is eléggé bizonyítja, hogy Ő Felsége által jobbára királyi hivatalokra neveztetéssel, s egyéb megtiszteléssel jutalmaztattak. Mire SZOMBATHELYI: ha jutalmaztattak is, én nem tudom miért jutalmaztattak.
Az érvényben levő gyakorlat szerint ugyanis a rendek csak kérhették a főispánt, vagy a főispáni helytartót, hogy az általuk javasolt egyéneket nevezze ki tiszteletbeli táblabírónak, az azonban nem volt köteles kérésüknek eleget tenni.
Táblabíró OMASZTA ZSIGMOND mellőzve a kérdéses vitát, főispáni helyettes urat felszóllítólag kijelentette: miként t. i. igen kedvesen vennék a megye Rendei, ha Hont vármegyének köztök ezennel jelenlévő volt követét, Luka Sándor urat nevezné ki táblabírónak.* Ezt az egész terem élénken pártolá, helyettes úr pedig teljesítette olly nyilatkoztatással: hogy önként is így teendő lett volna, ha ittlétét előbb megtudá. Luka úr erre felemeltetett, a RR pedig sokáig tartó éljen kiáltozással s köz tapssal nyilváníták azoni örömöket, hogy táblabíráik száma illy jeles honfival növekedett. Ezek után még intézőleg némi helybeli érdekű tárgyak vétetvén tanácskozásba, a közgyűlésnek vége lőn.
Luka Sándor az országgyűlésen következetes ellenzéki szellemben képviselte Hont megyét; később, a negyvenes évek elején országos feltűnést keltő árulással ment át a kormány táborába, s Hont megye főispáni helytartójaként a kormány érdekeinek kíméletlen előmozdításával szerzett további érdemeket.
Helyettes úr a maga vendégeit ez nap is a megye teremében fogadá. A megye Rendeinek számtalanszor nagyobb része pedig a tisztikarral együtt, (melly új viszonyainál fogva magát az eskető közgyűlés után a főispáni helyettes úrnak egy tömegbe bemutatá,) ismét a Korona fogadóban vendégelé meg a megyei nemességet, hazánk lelkesebb fiaiért ezúttal is örömpoharakat emelve. Éjjel több csapatok jártak hangászoktól kísérve, közölük egynek éljen Aczél, de a többinek éljen a haza vala jelszavuk.
Másnap (júl. 29-én) ismét közgyűlés volt, mellyben a tegnapi jegyzőkönyv meghitelesítése alkalmával helyettes némi kölcsönös gyakorlati jusokróli vitályozásokat idézvén elő, miután azokból végre kibontakozott, szóba hozatott SZEGHŐ JÓSEF úr által, miként a megye tudvalévő körülményeiben már jóval elhaladván a tisztválasztás tartásának törvényes ideje, szükséges, hogy a helyettes úr azt minél előbb megtartsa. Mire ő azt felelte, hogy székét csak tegnap foglalván el, rögtön ugyan a tisztválasztást nem tarthatja meg, bizonyossá tevé azonban a Rendeket, hogy azzal késni teljességgel nem fog. Mihez képest végzésbe ment, hogy a tisztújító széket 8 nappal előbb tartandó készületi közgyűlés előzze meg.
Több érdekes tárgyak elő nem fordulván, a közgyűlésnek vége szakadt, helyettes úr pedig kevéssel azután tegnapelőtti önkéntes lovagjainak kíséretében el is utazott.*
Aczél Antal adminisztrátor további békési nehézségeiről jó áttekintést nyújt az a felterjesztés, amellyel a kancellár őt 1837. febr. 12-én az udvari tanácsosi cím elnyerésére javaslatba hozta a királynak. A javaslat felsorolta Aczél érdemeit, kitartását a kormány érdekeiért vívott harcban, s főleg azzal indokolta a kérést, hogy a közgyűléseken a szónokok következetesen a „Tekintetes” címmel illetik az adminisztrátort, mint udvari tanácsosnak viszont kijárna neki az „Illustrissime” megszólítás. (Vö. OL, M. Kanc. eln. 1837: 232. sz.) A beiktatás részleteit Kossuth abból a részletes jelentésből vette, amelyet Gyuláról „egy névtelen ifiú” küldött neki. (L. az MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms 4849/61. sz.)
