29. Pest, 1837. október 13. Kossuth harmadik, Benyovszky által benyújtott szóváltása.
29. Pest, 1837. október 13.
Kossuth harmadik, Benyovszky által benyújtott szóváltása.
Kossuth harmadik, Benyovszky által benyújtott szóváltása.
Tartalma: tiltakozik a Fiskus ferdítései ellen; kéri, hogy a Tábla ítélettel rendelje el szabadon bocsátását; a törvények bölcs megfontolásból mindig is lehetővé tették a politikai vétségekkel vádoltaknak a szabadlábon való védekezést. A Fiskus felforgatással vádolja őt, aki a törvényes, békés haladás híve. Cáfolja a Fiskusnak az elfogatás törvényes volta mellett felhozott érveit.
Feyes augusztus 25-i, Pálffyhoz írt jelentésében megindokolta, miért idézett olyan nagyszámú dokumentumot: a bírák bizonyos ügyekben nemcsak a bizonyítékokra hivatkozást kívánják, hanem a bűnösséget igazoló részek betű szerinti megjelölését is. Somssich személynök is azt tanácsolta neki; „ut cuncta, quae in probam, non tantum actionalis reatus sed et aliorum complicitatis deservire possunt, adminicula, absque omni erga cujuscunque compromissi personam respectu, producam”. Kérte, hogy további iratokat peresíthessen be (OL Kanc. eln. 1837: 1403.). Az uralkodói jóváhagyás (OL Kanc. eln. 1837: 1494.) után Feyes szeptember 18-án terjesztette fel replikatervezetét. A per állását igen kedvezőnek minősítette: meg van győződve arról, írta, bizonyítékai annyira terhelőek, hogy a Fiskusnak érdeke a per mielőbbi eldöntése. Tervezetét kisebb változtatásokkal jóváhagyták (OL Kanc. eln. 1837: 1523.). Tartalma: Az Alperes három hétig tartotta magánál a pert; védelme előadása helyett szabadlábra helyezése iránti kérelmét újítja meg, ugyanakkor önkéntes vallomásában és előbbi szóváltásában a pör érdemébe bocsátkozott azzal, hogy az Országgyűlési Tudósítások példájára hivatkozva bűnösségét tagadta. Felperes ezért tov?bbi bizonyítékokat hoz fel Alperes bűnősségének igazolására. Szemere Bertalan leveleiből kitetszenek Alperesnek és társainak felforgató törekvései. Ujházy László levelei bizonyítják, hogy Alperes buzdította őt lázításra, és hogy a józanul gondolkozókat nyilvánosan megszégyeníteni igyekezett. Alperes Vladár Kristófnéhoz intézett levele fogalmazványa bizonyítja, hogy elveibe még a női nemet is beavatni igyekezett. Szoros barátságban és elvrokonságban állt a felségsértési perbe fogott Lovassy-fivérekkel; folyamodványaikat ő készítette, melyek közül a Bihar vm.-nek küldött lázító tartalmával tűnik ki. Jurátusokat vett rá arra, hogy Lovassyékért kezesül ajánlkozzanak, folyamodványukat ő írta; egyszóval a Kúriát az ifjak perével kapcsolatban ért minden gyalázkodás Alperes műve. Mindezen, s a korábbi felperesi szóváltásban foglalt súlyos vétkek alapján Alperes kérelme szabadonbocsátása iránt nem teljesíthető. Az Alperes az 1723: 5. tc.-re hivatkozik; ám mivel senki sem tagadhatja, hogy a hamis pénzverőket, akiknek vétkét az 1723: 9. tc. hűtlenségnek minősíti rögtön el kell fogni; és ha a kisebb vétkeseket, ha birtoktalanok, sőt a birtokosokat is, ha vétkük nyilvánvaló, el lehet fogni, sokkal inkább elfogatható az, aki a királyi parancsokkal szembeszáll és lázít. – Alperes nemessége Pest vm.-ben kihirdetve nincs, így kiváltságával nem élhet. Alperes nemesi bizonyítványa nem az előírt tanúvallomásokon alapszik. Az Alperes által birtokos volta mellett felhozott birtok apja birtoka, s mivel ez él, nem az övé; egyébként a Kossuth család részére történt gyűjtés apja szegénységét bizonyítja. – Az Alperest a Törvényhatósági Tudósítások kiadásán tetten érték, azon a napon, május 7-én, amikor a 23. számot közrebocsátotta. A katonai hatalommal történt elfogatással szemben Felperes az 1546: 19. és 20. tc.-kre hivatkozik (OL Kossuth-gyűjt. I. 45/a /VA 229. I./ 64–74.; OSzKKt. Fol. Hung. 1388. 13r–16v; MTAKKt. Jogt. Ált. 4° 64. 13r–14v; egykorú magyar kivonata: OL Extr. crim. 12149. 30–37. /B. 1./); a Fiskus replikájában a következő levelekre hivatkozott: Szemere Bertalan hat levele Kossuthnak (lásd a 126. l. 48. jegyzetet), Ujházy László Kossuthnak, 1836. május 26., 1837. január 8. (közölve: JAKAB, 1876. II. 78–79., ill. MTAKKt. Ms. 4850/4.), végül Kossuth – Vladár Kristófnénak, 1836. december vége (MTAKKt. Ms. 4850/97., közölve: KLÖM VI. 541–543.).
Feyes a jóváhagyott replikát szeptember 26-án iktatta a perbe. Október elején, az uralkodótól a per gyorsítására kapott utasításnak engedelmeskedve, beküldette a pert Kossuthnak, aki egyúttal papírt és írószert is kapott, hogy védelmét előkészíthesse. Október 4–5-én mintegy 10 órás munkával 8 ívben foglalta össze álláspontját, mint október 24-i leveléből (lásd alább, a 208. oldalon) megtudjuk, „némi pontokra nézve utasításul s ... felvilágosításul” ügyvédje részére, aki őt börtönében október 5-én fel is kereste. Pompéry Aurél még látta a perbe iktatott, alább közölt szóváltás fogalmazványát, az elejét Benyovszky, a többit Kossuth kézírásában (POMPÉRY, 1913. 163.). Kossuth édesanyjának közlése, amelyet az idézett Kossuth-levélből ismerünk, szintén megerősíti, hogy a fogoly fogalmazványa szolgált a végleges szóváltás alapjául. E fogalmazvány eredetije mára elveszett vagy legalábbis lappang, szövegét azonban másolatból ismerjük (OSzKKt. Fol. Hung. 996. 25–33.; az uo. Fol. Hung. 1123. 45r–52r található irat nyilvánvalóan romlott másolat). E másolat értékelésére részletesebben is ki kell térnünk.
A szöveg felépítése, gondolatmenete megegyezik a végleges változatéval, sőt azzal legnagyobbrészt szövegszerűen is azonos, bizonyos amott megtalálható szövegrészek azonban másolatunkból hiányoznak. A leglényegesebb eltérések az első öt bekezdésben lelhetők fel: ezek általában stilárisak, egy ponton azonban (lásd az alább, a 189. l. 3. jegyzetben mondottakat) a különbség tartalmi. Mindez kizárja, hogy a végleges replika romlott szövegéről lenne szó. A szóváltáshoz, tudjuk, csak Kossuth készített tervezetet. De további érvek is szólnak amellett, hogy Kossuth elveszett tervezetének másolatával van dolgunk. Sebes Károly kapitány ugyanis felettesei számára mintegy két oldalon összefoglalta Kossuth jelenlétében készített tervezetét (OL Informprot. 1837: 61. 4–7.). A leírás ráillik másolatunkra. Ezenfelül: másolatunkban az alperes – a korabeli feleselési szokásoktól eltérően – több ízben is első személyben szólal meg, s egy helyütt („Törvényeink, mellyeket figyelembe vétetni kérek, első védelmi iratomban felhivattak...”) a szöveg írója nem a bírósághoz fordul: sokkal inkább a vádlott szól ügyvédjéhez.
A ránkmaradt irat azonban mégsem tekinthető az elveszett eredeti pontos másolatának. Sebes jelentéséből az is kiderül, hogy Kossuth eredeti szövege olyan részleteket is tartalmazott, amelyek másolatunkban nem találhatók meg. Kossuth szövege mind másolatunk, mind pedig a végleges változat szövegétől eltért a 191. oldalon olvasható ellentmondás 1. pontja vonatkozásában, míg az ezt követő 2. pont és a perbe fogott álláspontjának a végleges változat legvégén olvasható négypontos összefoglalása Kossuth szövegéből került át a végleges változatba. Másolatunk azonban ezeket a szövegrészeket nem tartalmazza. Kossuth – elveszett vagy lappangó – eredeti szövegét tehát nem tudjuk megnyugtató módon, pontról pontra rekonstruálni. Ezért nem az említett másolatot választottuk közlésre, hanem a végleges változatot, amelynek pontos szövege megállapítható.
Másolatunk segítségével azonban valószínűsíthetjük, mennyire dolgozta át Benyovszky védence szövegét, ha ezt egyértelműen kimutatni nem is tudjuk. Kossuth Lászlóné szerint az ügyvéd úgy iktatta volna a perbe Kossuth jegyzeteit, ahogyan azt ez írta. Kossuthnak ez nem tetszett: nem volt az „kidolgozott munka, csupán... rapsodicus jegyzetek”, jegyezte meg (lásd alább, a 208. oldalon). Ennek viszont Pompéry idézett tanúsága ellentmond, s ezt erősíti a két szöveg egybevetése is: a végleges szóváltás első öt bekezdése – ebben a formában – Benyovszky munkája tehát. Pompéry további változtatásokról nem szól ugyan, eléggé valószínűnek tűnik azonban, hogy a további eltérések (ezek főleg többletek az OSzKKt. Fol. Hung. 996. alatti másolathoz képest) nem a másoló esetleges hanyagságából származnak. Valószínű tehát, hogy Benyovszkytól származik a Kossuth család kétségtelen nemességét Bél Mátyás-idézettel is bizonyító bekezdés és a Giovio-idézet, s az is, hogy az ügyvéd kiegészítette a törvényhivatkozásokat, s helyenként bővebben kifejtette azok értelmét. Mégis: az alább következő szóváltást alapvetően Kossuth munkájának tekinthetjük, különösen annak leglényegesebb részét, amely az ún. politikai bűntettek természetét, az azokkal kapcsolatos liberális felfogást fejti ki.
Az Alperesért: Illetlen a történteket nem híven előadni, de sokkal illetlenebb a törvények őrségével felruházott, s mivel a Szent Korona fiscalisa nem csupán vádlónak, sőt minden nemes, mint a Korona tagja védőjének is tekinthető Királyi Fiscus nevében szóllaló ügyész tollából folyni. Nem való, hogy a szentistváni terminus kezdetétől, s nem való, hogy september 16-ig tartotta ezen pert Alperes magánál; magánál Alperesnél 24 óránál túl nem volt, ügyészénél pedig csak néhány nap. Tudja a felperesi ügyésznek alkormányzója, tudnia kell tehát magának is,* hogy az alperesi előbbi ügyész lemondása után a védelemre felszólíttatott mostani pártoló óhajtotta volna a terminus kezdetekor azonnal megtekinteni e pört; de mivel előadó ítélőmester úr a védő változásáról kételkedve a pört ki nem adta,* tudatni kellett ezt a fogoly Alperessel, nyilatkoztatná ki a Directoratusnak, hogy védőjének mostani ügyészét kívánja.
A Kossuth elleni pert ugyanis formailag Eötvös József ügyész vitte; de, amint ez az előbbiekből is kiderült, a replikákat valójában Feyes Antal helyettes jogügyigazgató fogalmazta meg, és a Kancellária titkos bizottsága hagyta jóvá.
Lásd a per kivételével megbízott Vörös Antal utólag készített, kiigazításoktól sem mentes beszámolóját a Végh ítélőmesterrel folytatott beszélgetésről: OL Kossuth-gyűjt. I. 49. (VA 233.) 23–29.
A Directoratus tulajdon foglyának szóló leveleket nem szokván kezébe szolgáltatni addig, míg a katonai hatalom vizsgálatán át nem mennek, s placetjét nem nyerik, a nyilatkozást kívánó izenet csak mintegy egy hét múlva jöhetett vissza, s adathatott értésére referens úrnak, miszerint csak september 2-kán kapható ezen ügyvéd kezéhez a pört.
Védelmét a vádlottnak tudta nélkül beiktatni a tárgy fontossága tiltván, szent kötelességének vélé az ügyész közölni védenczével a pört egész kiterjedésében, s mivel eredetileg a pört átküldeni nem lehetett, le kelletett másoltatni. Három nap alatt a lemásoltatott példány september 6-kán beküldetett a vádlottnak, s utána való nap maga az ügyvéd is személyes értekezés végett felmene hozzá. Értekezése következésében 8-án, 9-én, 10-kén a védfelelet elkészült s beíratott, és 11-kén a pör a procuratoriára felküldetett; de mivel a reversalis referens úr házánál volt, utána való nap oda beadatott, miről a felperesi ügyész értesíttetett is.
Ezeket az alaptalan vádra előlegesen megjegyezvén, hogy az Alperes valameddig szabadsága vissza nem adatik, velős védelmébe nem bocsátkozhat, igen természetes, mert ha e részben nem tartatik meg törvényünk, úgy garantiája nincsen védelmének méltánylása iránt is.
Nem elég, hogy a Királyi Fiscus valóságos törvényünk s alkotmányunk alapos oklevelei ellenére az Alperest elfogatta, s törvénytelen úton-módon fogatta el; nem elég, hogy már 6 hónap óta fogva tartja, minden közösüléstől, még szüleinek látásától is elzárja, sőt választott ügyvédével is csak királyi fiscalis és katonatisztek ellenőrsége alatt engedi tanácskozni, s levelezését is csak ezen úton, szigorú bírálat s gyakori letartóztatás mellett bocsátja családjához; nem elég, hogy a törvény biztosította jogok gyakorlatát bűnné, a közdolgok iránti részvétet s törvényekhez ragaszkodást statust felforgató ellenszegüléssé, a politicával csak távolróli foglalatoskodást is (itt ezen alkotmányos országban, hol a törvényhozásban előkészítőleg részt venni minden nemesnek joga, sőt kötelessége van) lázadássá, a nyilvánosságot, mellyet törvényünk s institutiónk minden ágaiban megkíván, s a közvéleménynek fejlődését status elleni támadássá, minden véleményt, melly az ő (szintúgy, mint más embernél történik, hibázható) véleményével ellenkezik, gonosz machinatiokká keresztelni igyekszik; nem elég, hogy az Alperes lakját katonai karral megtámadván, szekrényeit feltörette, írásait (mellyek a személy iránti színlett biztosítással teljességgel semmi összeköttetésben nem állanak) törvény s alkotmány ellenére elfoglalta, s ezáltal magát az Alperes házi s baráti és hivatalos viszonyainak birtokába erőszakolt úton helyezvén, most már találékos szorgalommal minden virágban nem mézet, hanem mérget keres, s ahol egy ínye szerinti szóra, betűre talál, azt elszakasztva s értelmét összeköttetéséből kiemelve fonák magyarázatokkal rémként állítja elő; nem elég, hogy az Alperest (ki mint a vád alá vett levelezésnek kiadója szükségkép sok vidékbeli ismerős- és soha nem látott ismeretlenekkel levelezésben állani el nem kerülhette) fél Magyarország gondolkozásáért, gyűlésben mondott szavakért, levélben írott kifejezésekért felelőssé tenni akarja (melly felelősséget azonban az Alperes a dolog érdemének és a subsumált kifejezések törvényes vagy törvénytelen voltának minden feszegetése nélkül egyedül azon oknál fogva el nem vállal, mert más szaváért s tetteért felelni nem köteles, s a beszélők vagy írók magokért felelni tudnak is, fognak is), de ezen leveleket is igen ellenséges kivonatokban szemeli ki, sőt néhol még egyenesen máskép lemásolva is terjeszti elő, mint nevezetesen (a HH. alatt sub 4.) az eredeti levélben e szavakat: „ön talán szomorúan is tapasztalja, hogy pioczakint ragadtam bele, mint Ausinia (azaz a diákság vagy diák nyelv) hazánkba” így adja elő a perben: „mint Austria hazánkba”.*
Az idézet Szemere Bertalan 1836. szeptember 5-i leveléből származik (MTAKKt. Ms. 4849. 73.; közölve: JAKAB, 1876. II. 75–76.). A vitatott szó: Austria; a t fölé helyezett pont, amelynek segítségével Ausinia olvasható, más tollból származik. Magyarázkodással van tehát dolgunk. Ezt bizonyítja az is, hogy Kossuth szóváltástervezetében (lásd az irat bevezetőjében mondottakat) ügyvédjétől eltérő módon érvelt: szerinte ugyanis Szemere levelének kérdéses helye így hangzott volna, szemben a Fiskus előadásával: „mint Austria nyelve (s a diák)”.
Ezt pedig nem mentheti a Felperes történetes tévedésnek, mert midőn causarum regalium vicedirector úr a perben dolgozó királyi fiscalis kíséretében az Alperest vallatás végett tömlöczében meglátogatná, s a kérdéses levelet előmutatnák, az Alperes ezen olvasási hibára a tisztelt urakat világosan figyelmezteté, mire Vicedirector úr maga tevé a megjegyzést, hogy a kérdéses szó tehát nyelvet fog jelenteni. Nem elég végre, hogy amit az Alperes mint ügyvéd két szerencsétlen ifjú bús atyáinak kérésökre védelmül ügyvédi körben írt és tett, ellene már az is égre kiáltó méltatlansággal fegyverül használtatik; sőt ezen Isten, természet, emberiség, törvény s ügyvédi eskü parancsolta szent kötelességnek teljesítése vétekké, bűnrészesüléssé magyaráztatik; s mindezeket epébe mártott tollal, becsületet gázoló kifejezésekkel teszi, s a perversa indoles és Isten tudja, minő immoralitások epithetonjait annyira hántorgatja, hogy ha fájdalmával nem parancsolna az Alperes, s a civilisatio szelíd intéseire nem ügyelvén, hasonló mértékkel viszonozná, aligha a szóváltásokból nem kerülne olly munka elő, melly hazánk míveltségének díszére nem válnék.
Ha csak maga érdekeltetnék az Alperes, türelemmel fogadná ezen súlyos csapásokat is, de becsület kötelessége tiltja hallgatnia akkor, midőn a felperes ügyész kedves epithetonjaiban kímélés s különbség nélkül olly személyeket is egyaránt részesít, kiknek nevök a lefoglalt levelezésekben előkerült, kik a perbe idézve nem lévén, megtámadtatásuk ellen magokat nem védhetik, s kik között többen országszerte minden színű s minden politicai hitű emberek, sőt bátran állíthatni, akármelly főkormány vagy törvényszékek tagjai előtt is kitűnő becsületben állanak.
Hihető: nem fogja a Királyi Fiscus állítani, hogy vádja már ítélet is legyen; tehát hogy akit ő vádol, már bűnös is. Engedje a Felperes hinni, hogy ha az 1723: 58-ik czikk szavai szerint palam et publice történő közgyűlési dolgok másakkali közlésére, s ennek 3 1/2 esztendei folyvásti szabad és soha még csak nem is ellenzett gyakorlat után a 4-dik év második felében is (anélkül, hogy időközben a törvények változtak, s a polgári jogok megszorítást szenvedtek volna) folytatására a Királyi Fiscus kívánsága szerint az ország fő ítélőszékei azt mondanák is, hogy ez valósággal erectio contra statum publicum Regis et Regni (melly regnumnak megyei közgyűlésekben törvényesen egybesereglett többsége a vád alá vett közlést maga elleni erectióra nem magyarázta, sőt törvényesnek nyilatkoztatta, s nagy részben, úgyszólván parancsolta is); igenis, ha így találna is a Tekintetes Bíróság ítélni (amit hogy tenni bizonyosan nem fog, csak védhesse szabadon magát az Alperes, teljes reménnyel van), ítélete nem fogná tetézni a megítélt Alperest olly becsületcsonkító nevezetekkel, minőkkel a csak vádolt, de nem vétkes Alperest, és sok, nem is vádolt érdemes hazafiakat tetézni magának szabadságot vőn a Felperes. Illy indulatosság aligha tartozik tisztéhez, s aligha vádlói kötetessége (ha csakugyan kötelességének véli a törvényhez mindig hű Alperest törvényhez ragaszkodásáért vádolni) enélkül is nem teljesíthető.
Egyébiránt akármikint igyekezzék is a Felperes törvényes szabad védelem feletti kívánságát az Alperesnek gátolni, azt ártatlansága iránti bizodalmatlanságnak s a Tekintetes Bíróság moralis kényszerítésének nevezvén (ami, mint a Tekintetes Bíróságnak az Alperes elleni felingerlésére irányzás ellen óvást tenni kénytelen az Alperes) a kérdés eldöntésének törvényes kérelmét (mintegy gúny gyanánt s szabadsága fosztott Alperes szenvedő tehetetlen állapotának, hol a vádló fél ellenőrsége s jóváhagyása nélkül egy szót sem szólhat, egy betűt sem írhat) imperiosa sürgetésnek keresztelje is, az Alperes mégis elhatározottan kijelenti, hogy a szabadságbóli védelem követeléséhez joga van, annak kérésétől tehát magát elvonatni semmikép nem engedi, éspedig azért
1-ször: Ünnepélyesen ellene mond azon állításnak, mintha ügyvédje vagy maga az Alperes azáltal, hogy a benevolumkor felelt a kérdésekre, a per velejébe bocsátkozott volna, s ennélfogva a szabad védelem előleges kérdését többé nem követelhetné. Különös valóban! Tömlöczre vetik az embert, vallatják; ha nem felel, makacsnak, ellenszegülőnek nevezik; ha felel, többé az alkotmány kezesítette védelmi jogot ne követelhesse?
2-or: Ellene mond azon állításnak, quod reus conventus causam apud se detinuerit. Hogy sem maga az Alperes, sem ügyvéde a pert le nem tartóztatták, a szóváltás elején megmutattatott; de különben is ügyvédjével az Alperes személyét csak akkor lehetne identificálni, ha törvénytelenül elvett szabadságába visszahelyeztetvén, ügyvédjével akármikor az ellenfél ellenőrsége nélkül szabadon tanácskozhatna.
3-or: Ellene mond az Alperes azon rettenetes állításnak, mellyel a Felperes Fiscus a sürgetett szabad védelem ellenzésébeni állásában gyengeségét borzasztó ugrással támogatván, nem átalja azzal vádolni az Alperest, quod intimus cum judicatis criminis laesae majestatis reis nexus et acceptatio ac conservatio litterarum sub QQ* pariter et ipsam Partem Incattum reum faciant.*
A, B, C: EE. Javítva a szövegösszefüggés alapján.
Lovassy Ferenc 1837. április 3-án, hazatérte után írott levelében így ír: „szüleim láthatásán kívül örülhetek-e egyébnek, hiszen szabad nem vagyok, s a különbség most és egy hónappal ezelőtti helyzetem között csak annyi, hogy akkor 3 öl hosszú és másfél széles volt börtönöm, most néhány ezer mértföld terjedelmű...” (MTAKKt. Ms. 4850/42.). A perben hozott végítélet (72/c szám) nem rótta fel külön Kossuthnak az ifjakkal fenntartott kapcsolatát. – Kossuthnak a Lovassy fiúk perében vitt szerepére lásd a 123. l. 44. jegyzetet. Lovassy Ferencet egyébként – Kossuth állításával ellentétben – nem mentették fel „egészen”, hanem büntetését a fogságban töltött kilenc hónappal kitöltöttnek vették.
Tekintetes Főtörvényszék! Vannak a megtámadásoknak olly nemei, mellyek az emberiség éltető gyökerét olly keserves csapással illetik, hogy a fájdalmában elfogult lélek alig talál szavakat. Elég tehát itt is csak a történetnek úgy, mint az egész országnak tudomására áll, egyszerű elbeszélésével felelni.
A két ifjú Lovassyt a Királyi Fiscus elfogatja, s felségsértési pörbe idézi. Egyiket látásból sem ismerte az Alperes, a másikkal történetes találkozásban életében kétszer szóllott. Ez ügyvédjének kívánja az Alperest, az neki nem engedtetik meg. Mind a kettőnek szerencsétlen atyái feljőnek Pestre fiaik mellett tenni, mit Isten s természet parancsa szerint tenni tartoztak, s kérik az Alperest, lenne bánatjokban ügyvédi segedelemmel. Szánakodó kebellel, mint egész életében minden szenvedőt, minden szerencsétlent fogadott, fogadta ő az ismeretlen szerencsétlen atyákat. Az egyik atyai hatalmát átruházván a másikra, hazamegyen, a másik itt marad, s hónapokig mulat itt fellépni fia s öccse védelmére amint lehet, amint sors s körülmény engedik. Az Alperes, mint bizodalommal felszólított ügyvéd, lelkiismeret s kötelesség és ügyvédi eskü szerint tesz, amit tehet, az atya részére s általa fia védelmére. Végre az ítélet elkövetkezik. Az egyik vádlott egészen felmentetik, a másik a felségsértési törvény súlya alól szinte felmentetik, hanem tettei más (és így nem felségsértési) imputatióba vétetvén, 10 esztendőre ítéltetik. Amaz hazamegy, s hazulról szabadságának első boldogságából ír néhány sorokat, mintegy tartozást e részvétért, mellyet felebaráti s ügyvédi kötelessége hű teljesítése igenis megérdemlett, s mintegy mentséget, hogy fogságának történetét, mellyet résztvevő szívvel vágyott tudni, még nem közlötte vele. És ezt Tekintetes Bíróság, az emberi, felebaráti, ügyvédi kötelességnek hű teljesítését, a hálának ezen legnemesebb s épen ezért – fájdalom – olly ritka emberi érzelemnek ím ez ártatlan nyilatkozását, a Királyi Fiscus felségsértésnek nevezi!! Sértené tán a Tekintetes Ítélőszék magas nagylelkűségét az Alperes, ha hinné s hihetné, hogy itt szóra szükség lenne; hallgat tehát, a Királyi Fiscust pedig saját keresetlevelére utasítja.
Az tehát a kérdés: joggal mondhatja-e az Alperes, hogy hűségtörésről vádoltatván, idézés előtt elfogatnia szabad nem volt, s hogy mégis elfogatván, védelme végett szabadságba kell helyeztetnie? Törvényünk, melly nota eseteiben szabadságbani védelmet enged, tisztán áll, s tartalmát bármi mesterségesen elcsavarni nem lehet; s Tekintetes Bíróság egyes ítélő tagjainak pedig melegen szívökbe van vésve a bírói hatalom köre s hatása, melly nem a törvényről, hanem törvény szerint ítélés végett nyeré mintegy élő törvény s személyesített igazság nagy, fontos, sőt dicső hatalmát.
Törvényeink, mellyeket figyelembe vétetni könyörög az ártatlanul üldözött Alperes, következők: Verbőczy 1-ső Rész 9-ik czím, 1, 2, 4-ik szakaszai, egybevetve az 1-ő Rész 2-ik czímje 1-ő szakaszának tartalmával, mely szerint minden rendű s rangú nemesek kiváltságaikra s jogukra nézve egyenlőségbe helyeztetnek. Alkotmányos létünk alapjának, 2-dik András Aranybullájának 2-ik czikkje, s az azt megerősítő 1-ő Lajos és 1-ő Mária királyi hitleveleik, Albert királynak 1439: 27-ik czikkelye, Mátyás király 1471: 2. és 1478: 10. czikkelye, Ulászló 1492: 11. czikkje, 1-ő Ferdinánd az Aranybullát megerősítő hitlevele és 1536: 11-ik czikkelye, a bécsi békekötés 11-dik pontja, s az 1608-ban koronázás előtt költ 16-dik czikk; Maximilian, Rudolf, 2-dik Mátyás és minden utána következet nagy emlékezetű királyainknak mostan dicsően uralkodó felséges urunkig koronázási esküik, s ezeken kívül az 1613: 34, 1618: 14, 1681: 10; 1687: 4-ik szakasz 2-ik és 1687: 6-ik szakasz első, továbbá az 1715: 7 czikkely igen világos és elmagyarázhatatlan 2-dik szakasza, mellyet az 1791: 56. czikk is megerősít; és végre a szinte elmagyarázhatlan 1723: 5., melly hogy a hazafiakat a királyi fiscusoknak – fájdalom! – századok tapasztalása szerint (mint alább említtetni fog) igenis sűrű visszaélései ellen megóvja, „in omnibus casibus et causis, etiam criminalibus, aut notam infidelitatis de jure municipali Hungariae adhuc inferentibus, vel ad alias poenas reductis” kétségtelenné teszi, hogy nota eseteiben az elfogatásnak per előtt helye nincsen, mint az 1715: 7. szerint semper meg kell tartani, és nullo sub titulo elmulasztani, következőleg sem az állított birtoktalanság, sem a közönséges büntető jog alapszabályai s fonákul forgatott sophismáinak ürügye alatt.
Megjegyzésre méltó, hogy az 1723: 5. czikkely akkor hozatott, midőn a Pragmatica Sanctio elfogadásával a magyar jus publicumban nevezetes módosítás történt; és épen akkor, midőn az ország rendei gondos figyelemmel elszámlálják mindazon alkotmányos jogokat, mellyeket különösen megóvni kívántak; az idézés s megítélés nélküli el nem fogathatást annyira főtekintetűnek tartották, hogy a Pragmatica Sanctiót törvényesítő 2-ik czikk után általánosan minden szabadságaink biztosításának a 3-ik, s a nádori hatalom, mint egyik legfőbb kezességünk megerősítésének 4-ik czikkbe foglalása után semmit sem tartanak sürgetőbbnek, szükségesebbnek, fontosabbnak, mint a Királyi Fiscus önkényes üldözése ellen a hazafiakat nyomban az 5-ik czikkben megóvni, s ezt minden más, szinte nevezetes alkotmányos jogainknak utóbb tett biztosításánál elsőbbnek s fontosabbnak ítélték.
És íme ennyi törvények, ennyi királyi eskük, ennyi diplomaticai biztosítások sem voltanak a Királyi Fiscus előtt szent intések eléggé. Ő az Alperest hűségtelenséggel vádolja, s mégis elfogatta, éspedig polgári hatóságnak (mely alatt mint polgár él) tudta, híre, befolyása nélkül, és a polgári törvényhatóság felszólítása nélkül, illy czélokra nem is használható katonai erővel fogatta el, nemcsak így fogatta el, hanem fogva is tartja; nemcsak fogva tartja, hanem katonai hatalom, s olly katonai törvények szerint tartja fogva, mellyeknek alkotásukról ezen, csak saját befolyásával hozott saját törvényei szerint kormányoztatható nemzet semmit sem tud; s nemcsak így tartja fogva, hanem midőn a szabadságbóli szabad védelem visszaadása végett a perben a Tekintetes Bírósághoz intézi alázatos törvényes kérelmét, nemcsak ellenzi azt, sőt ártatlansága iránti bizodalmatlanságnak, a Tekintetes Bíróságot moralis kényszerítésbe helyezni akaró imperiosa alkalmatlanságnak nevezi; de még azt is tagadja, hogy a Tekintetes Bíróság a Királyi Fiscus által megsértett törvényt életben tarthassa, s az Alperest a törvény ótalmában részesíteni, természetes és törvényes jogaiba visszahelyezni hatalma legyen.
Ha ez így volna, ha ez így lehetne, a Királyi Fiscus a törvényeken felül állana, úgy a szent igazság az ő kényének rabszolgájává alacsonyulna; úgy a bíróknak, mint személyesített törvénynek s igazságnak az erős, el nem fogult kézzel tartott mérlegben nem az igazságot fontolniok többé, hanem csak a Királyi Fiscus törvény ellen előrebocsátott hatalmaskodásait hallgatva sanctionálniok kellene.
De engedje meg a Királyi Fiscus kérdeni: kitől várja tehát az Alperes a törvények életben tartását, ha nem a Tekintetes Bíróságtól? Az igazgatási kormányszékek vagy semmit sem felelnek, vagy azt mondják: bíró előtt áll a dolog, annak köre független s önállású.* A bírói hatalomnak pedig egy interdictumot kiált a Királyi Fiscus, hogy erről nem is ítélhet. De kicsoda az hát, aki ítélhet? Mert valakinek csak kell ítélnie; nem azért hozatott a törvény, hogy az holtan a betűkben heverjen, hanem hogy ótalma alatt a polgárok minden önkény és erőszak ellen nyugton élhessenek, s ha megtámadtatnak, a bíróságban védhatalomra találjanak. Ha Austriában, hol a Felségnek rendeletei, korlátlan törvények, főítélőszékek határozzák el: criminalis rendszabályok alá tartozzék-e a feladott eset, s így fogva tarthatik-e a vádlott vagy sem, itt, ez alkotmány s törvények értelmében kormányzott országban annál inkább szükséges ezen előleges kérdést eldönteni.
Vö. a 138. l. 4. jegyzetben mondottakkal.
Igaz ugyan, ha a Királyi Fiscus a törvények megtartásának kötelessége alól magát feloldozva nem képzelné, a kérdés elítélésének a Tekintetes Bíróság elibe nem kellett volna kerülnie, mert nem kellett volna az Alperesnek törvény ellen elfogattatnia, s ha elfogattatott, ítélet nélkül is szabadon kelle bocsáttatnia.
Ha mégis csak arról volna szó, hogy csupán az elfogatás essék a törvény kárhoztató szava alá, talán inkább lehetne mondani: a múltat az Isten sem varázsolhatja vissza, ami megtörtént, megtörtént, erről tehát nem kell ítélet. (Jóllehet a Királyi Fiscusnak múlt cselekedete is bírálat, ítélet és felelősség alá annál inkább is tartozik, mivel az 1567: 27. cikkely szerint juramentum calumniae által honunk fiait igazságtalanul háborgatni tilalmaztatik.* Azonban itt nemcsak a megtörtént elfogatásról van szó, hanem arról is, hogy jövendőre biztosítva legyen minden vádlott, hogy magát úgy, amint a törvény engedi s parancsolja, védelmezhesse; ne pedig hogy szabadságától fosztva, védeszközeinek összeszerzéséből kitagadva, minden szavára, minden betűírásra nézve a vádló félnek, és így (ha nem személyes is, de hivatalos és perbeli) ellenségének bebilincselő ellenőrsége alá vetve, a szabad védelem satyrájával, valóság helyett árnyékkal legyen kénytelen megelégedni, s így roskadni öszve a Királyi Fiscus sújtó karja alatt. S mégis, erről ne legyen-e hatalma a Tekintetes Bíróságnak ítélni? Azon bíróságnak, mellynek eljárási hatalma sarkalatos törvények által van úgy meghatározva, hogy kihallgatlanul, védetlenül senkit meg nem ítélhet.
Az 1567:27. tc. rendelkezése szerint az ügyvédek – és a királyi jogügyigazgató is – patvarsági esküt (juramentum calumniae) kötelesek letenni, hogy törvénytelen ügyet tudva nem vállalnak, a pereket tiltott módon nem húzzák.
De azt mondja a Felperes: „Inclytum eminens Judicium non instructivo sed decisivo modo procedit.” Igenis, de hogy decisivo modo procedálhasson, múlhatatlanul megkívántatik, hogy a vádlott fél kihallgattassék, s kihallgatás pedig e jelen esetben törvény szerint csak szabadságbóli szabad védelem útján történhetik.
Mondja továbbá a Felperes azt is, hogy a Tekintetes Bíróság csak arról ítél „an Pars Incattus rea sit vel innocens”. Úgy van, de hogy ezt megtudhassa, s hogy erről ítélhessen, módot kell adni az Alperesnek, magát törvényesen védeni, védhetni.
Végtére pedig még azt is mondja, hogy mivel „jam actio erecta est, non quaeritur, an actio locum habeat”. Ezen állítás törvényeinknek, s törvényes procedúránknak valóságos gúnya, mert ha az actiót kérdésbe venni nem lehetne, úgy az ügyelet (institutum)* is kétségbe nem jöhetvén, a Királyi Fiscusnak szabadságában állana világos adósságokat is nota actióval s ügyelettel keresni.
Más, egykorú néven: perintézet; a keresettel (actio) szemben, amelyben a felperes követelését adja elő, a kereset címe; a felperes itt jelöli meg azokat a jogszabályokat, amelyre követelését alapozza. Amennyiben a kereset nem alapozható törvényre, vagy a cím nem illik a felperes követelésére, a pert leszállítják (KÖVY–FOGARASI 1842. 855. §).
Lássuk azonban a felhívott, s napvilágosságú törvények elmagyarázhatatlan szavai ellen mi a Felperesnek egyedüli ellenvetése. Az a kis csodálatos sophisma: hogy igaz ugyan, a törvény így szól, de ezt csak cohaerenter ad communia juris criminalis principia kell venni, mert – úgymond – a hamis pénzverés is hűtlenség, s ki magyarázta valaha úgy a törvényt, hogy a hamis pénzverőt szabadságban kelljen hagyni, s vétke folytatását továbbra is lehetővé tenni!
Ezen kérdését a Felperesnek feleslegesen megczáfolja egy hasonló kérdés: ki magyarázta, vagyis inkább ki erőltette valaha Verbőczy 1-ő Rész 14-dik czimjét* oda, hogy aki az ország és vármegye gyűlésein palam és publice történő közdolgokat másoknak megírja, s ezt 3 1/2 évig háborgatás nélkül folytatván, a 4-dik év végén egy szolgabírónak törvényellenes és megyéje által egyenesen rosszallott tiltására, kivált, midőn a hivatkozott királyi parancsot kérésére is soha nem mutatta elő, ezen törvényes jognak további gyakorlásától el nem áll, hanem megkérdezvén az ország törvényhatóságait, miután rosszallást egytől sem, helyeslést pedig közel 40 megyétől vőn, közléseit tovább is folytatja, hogy egy illy hazafi „evidenter semet erigit et opponit contra statum publicum Sacrae Coronae, Regiae Majestatis et Regni”.
Címe: A hűtlenség eseteiről.
S minthogy a nota esetek között egy törvényünk sem tesz különbözést, a felebb felhívott 1723-dik esztendei 5-ik czikk pedig: notam infidelitatis de jure municipali Hungariae adhuc inferentibus vel ad alias poenas reductis azon esetek között, mellyeket az ugyanazon országgyűlése a 10., 11. és 12-ik czikkek által a hajdani nota eseteiből más vétségekre általvitteken kívül 9-ik czikk szerint még egyedül (adhuc) hűtelenségnek hagyott meg, a hamis pénzverést is ide említené, kétségen kívül senki nem fogja a Felperes kívánsága szerint azon törvényt akkép magyarázni, hogy a hamis pénzverőt is el lehessen fogni.
Azonban a Felperes felebbi sophismájának állása gyengeségében már azon támogatásra szorult, hogy az Alperes mint ügyvéd az OO. alatti folyamodást* mások részére egykor feltevén, maga állította, „quod articulus de crimine laesae majestatis solummodo cohaerenter ad communia juris criminalis principia debeat sumi”. Ezen OO alatti folyamodásra nézve a meritorius védelmet maga idején tartván fel, itten előlegesen csak annyit jegyez meg az Alperes, hogyha már a vádló Királyi Fiscus a törvényszolgáltatás minden nemzeteknél egyaránt tiszteletben tartott elve ellenére azt, amit valaki mint ügyvéd, szolgálatját kívánó felek kérelmére ír, az író saját személye ellen vádul használni, s ezáltal az ügyvédi foglalatosságot, s vele a törvényekhez folyamodó felek ótalmát eddig hallatlan veszéllyel csakugyan fenyegetni akarta, igen jól cselekedte volna, ha a dolognál marad, s csak azt adja elő, hogy azon folyamodást az Alperes tette fel, de nem adja hozzá (amire az Alperes magános élete minden gyengéd viszonyaiba törvénytelenül beavatkozva sem talál a Felperes semmi adatot), hogy a folyamodókat az Alperes izgatta fel, mi ha történt volna is, vétek nem lehetne, de nem is történt; azt tehát alaptalan koholmánynak nyilatkoztatja.
Farkas János, Orczy Antal és Varga Lajos Kossuth fogalmazta beadványa a Királyi Táblához: kezesül ajánlkoznak fel a bebörtönzött ifjak helyett. Közölve: KLÖM VI. 502–504.
De már annak a szabad védelmet biztosító törvények magyarázatára alkalmazását tekintve, habár mondani lehetne azt is, hogy az ügyvéd nem mindig írja, s nem is írhatja mindig meggyőződésének világos véleményét, hanem gyakran azt, mit az ügy kíván, s a körülmény parancsol; lehetne mondani azt is, hogy nem az Alperes ottani vélekedése dönti el a dolgot, hanem a Tekintetes Bíróság ítélete; ez pedig az Alperes okoskodására nem hajolva, megtagadta a folyamodóknak kérelmét, következőleg hogy a Tekintetes Bíróságnak ezen esetbeni határozása egyenesen az Alperes mellett szól, ki a törvények világos szavaihoz ragaszkodik.
Azonban, hogy a Felperes meggyőződjék, miképen királyaink s őseink midőn 1222-dik óta a legújabb időkig számtalan törvényben elrendelték, hogy a hűségtöréssel vádlottak magokat szabadságból védelmezhessék, ezáltal a büntetőtörvény (jus poenale universale, és nem jus criminale, mert a nota nem criminalitas, szintúgy, mint az actus majoris potentiae nem az) általános alapszabályaival, s a polgári társaságok öszveállását feltételező sarkelvekkel igenis jó öszvehangzásban voltak, s vannak, elég legyen említeni következőket.
Igaz ugyan, a büntető igazságnak hatósága s czélja a bűnösöknek megbüntetése, de csak a bűnösöknek, s azért e czél létesítésének lényeges feltételező tulajdona a büntető igazság kardjához mérleget csatolni, melly nélkül az igazság üldözéssé változnék. Lényeges requisituma mindazon személyeknek, kiket a büntetés keze fenyeget, az igazság kivilágosítására minden lehető módokat nyújtani, mert az igazság kiszolgáltatása nem az a bosszúálló istenség, melly csupán véráldozattal engesztelődhet meg, s egy ártatlannak elkárhoztatása a civilisált polgári társaságok alapját tevő szelíd keresztény moral isteni tanítása szerint is nagyobb szerencsétlenség, mint 99 bűnösnek büntetlen maradása. Aki vagyonban károsodott, annak kára vagyonban pótolható, s erre könnyű vala következő (subsecutiva) káratlani szabályokat alkotni. Egy igazságtalanul elvesztett per kárán novum, s ezen novum cum gratia* orvosolhat; de a vesztőhelyen ártatlanul kiontott vér csak az égre kiált, e földön semmi megbánás, semmi igazolás nem képes a néma sírba életet önteni. Egy botütésnek fájdalmát nem szenvedetté földi hatalom nem teheti. A vesztett szabadságnak egyetlenegy órai elvesztét a legdúsabb fejedelem félisteni szívjósága sem képes kiegészíteni. E magas, e fő tekintet mellett tehát, hogy az igazság üldözéssé ne fajuljon, minden más tekinteteknek hátrább kell állania.
Egyszerű, keresetlevél benyújtásával történő perújítás, illetve kegyelemmel (a Kancelláriából váltandó királyi parancs mellett) történő perújítás. KÖVY–FOGARASI 1842. 1056. §.
Ha ez általában minden büntető igazságra nézve ellenmondhatlanul így áll, kétszeres erővel áll az úgynevezett politicai vétségeknél, és sok tekinteteknél fogva áll így kétszeresen. Ezekre in abstracto nem mindig van ütve az erkölcstelenség bélyege, magától a természettől van gyakran, de nem mindig; gyakran különös politicai szövetkezések, s egyes összetornyosuló állapotok szülte specialis törvényekből erednek, úgy, hogy gyakran a legfelségesebb moralis erény politicai vétekké alakul, mint p. o. azon polgárnak erénye, ki az ellenséges erővel elfoglalt várost, miután a hódítónak hűséget esküdött, előbbi fejedelmének birtokába visszajátszani igyekszik, ellenben törvényünk, jelesen Ulászló 1498: 46-ik czikkje szerint nem hűtelenség, és így nem politicai vétek, ha valaki ura által hűségére bízott várat fejedelme seregei ellen állhatatosan védelmezi.
Ezen politicai vétségek többnyire véleményi harczokkal vannak egybekötve, a vélemény pedig az ember keblének földi istene; ezért közönségesen szenvedelmes indulatokra gerjed, mellyek az igazság szolgáltatásában mostohák. Innen van, hogy alig tudunk a historiában vádlót nevezni, ki maga is ne örvendett volna, ha a közönséges gonosztettről vádolt ártatlanságát bebizonyítja, ha alig hihetünk olly cannibali szívet, melly valakit gyilkosságról vádolhatni örvend; a politicai vétségek üldözésébe igen gyakran indulat s szenvedelem keveredik. Jól megértse azonban a Felperes, önmaga hívta ki e mezőre az Alperest: nem egyes esetekről, s nem applicative, hanem általános statuspoliticai igazságról van itten szó.
Azonban a vélemény emelkedik s hull, mint a hullám, változnak az idők, s változik velek a vélemény. Idvezítőnkre ma hosánnát, holnap feszítsd meg-et kiáltott a nép; a bíró halált mondott, s halálából a civilisált világ imádása következett, s a gyalázatos halál eszköze idvesség jelévé lőn. Midőn Napoleon, ki mint közellenség, a kegyes fejedelmeik iránti hűség s szeretettől lelkesített Europának nemzetei által élet s vagyon feláldozásával legyőzve Elbából kiszabadulván, a franczia földre kiszállani merészlett, haladásával az iránta volt vélemény, s a hírlapok jelentései is változtak. A Moniteur-ben I-ő jelentés volt: „A szörnyeteg számkivetése helyéről kiszökött.” 2-ik jelentés: „A korsikai farkas Cap Inannál szárazra szállott.” 3-ik jelentés: A tigris Capnál mutatván magát, minden seregek ellene indulnak, pályáját mint nyomorult zarándok végzendő, a hegyek közt fog tévelyegni, de ki nem szökhet.” 4-ik jelentés: „A rettentő valamelly árulás által Grenoble-ba szaladhatott.” 5-ik jelentés: „A zsarnok Lyonban mulatott, látására minden lakos borzadott.” 6-ik: „Az usurpator vakmerősködött az anyavároshoz 60 órányira közelíteni.” 7-ik: „Bonaparte kettőztetett lépésekkel közelget, de soha Párisig nem jut.” 8-ik: „Napoleon holnap Páris falai alatt lesz.” 9-ik: „A császár, Napoleon Fontainebleau-ban van.” 10-ik: „Tegnap estve tartotta fényes bejövetelét Ő Felsége a császár s király a Tuilleriákban, minden kebel kimondhatatlan örömet érze.”
Ezen jelenetek a politicai horisonton a politicai vétségeknél gyakran ismételődnek. Nem szükség példákat más nemzeteknél keresni, nem szükség Algernon Sidney, Russel vagy Moor Tamás* eseteit említeni; saját történetink gazdag, de gyakran szomorú tárháza elég példát nyújt elő. Kont mint lázadó, hóhérpallos alatt veszett;* néhány év múlva a nemzet ellenkező véleményét a siklósi kedvetlen történettel* túlságosan bizonyította, s Kont 400 év múlva is fénylő csillag gyanánt áll historiai egünkön, mellyet minden magyar, ha nemzete nagy férfiai felől kérdeztetik, legyen bár a reform vagy stagnatio barátja, felejtve a nappal kelő, nappal szálló véleményt, dicsekedve említi a magyar hon sajátjának. Hunyadi László hóhérpallos alatt veszett, s a nemzet engeszteléséül testvérét királyi székbe ülteté. A 16-ik században, mellynek két király között megoszlott, s egy harmadik idegen hatalom által is marczangolt szerencsétlen időiben a körülmények szükségeihez pillanatnyi orvoslásul alkotott törvényeire a Királyi Fiscus valódi értelmöket elmagyarázva, annyira szeret hivatkozni, alig múlt el év, alig hónap, hogy egy vagy más notoriussá nem proclamáltatott volna; ma itt vádlói, bírái pedig holnap amott. Verbőczy István nádorrá neveztetett, egy év múlva proscribáltatott; ellenben Báthory István ma nádori hivatalából letétetett, egy év múlva visszahelyheztetett. Illésházy Istvánt hűtelenné proclamálta a Királyi Fiscus és per útján megítéltetvén, minden javait valóságosan el is foglalta; két év múlva kénytelen vala látni, mikint az 1608: 23. koronázás utáni czikk az egész procedúrát mint törvénytelent megsemmisítette; a Királyi Fiscus az elfoglalt jószágot visszaadni kényteleníttetett, Illésházy pedig nádorrá választatott. Alig másfélszáz éve még csak, hogy Keczer András bírói ítélet következésében hóhér pallosa által végeztetett ki,* s egypár év múlva már az 1687. országgyűlés kimondá kárhoztató szavát a tettre; az akkori országbíró e rettenetes bíróság egyik tagját, az ország rendes bíráinak egyikét kérdezvén, hogy adhatta szavát a tettre, ő magát azzal mentvén, hogy hallgatott, mert ki ellenkezni mert volna, az ablakon repítteték alá, azt felelé: aki saját személyes tekintetéből hallgat, midőn az igazság bátor szót parancsol, az gyilkolt.*
Sidney, Algernon (1622–1683); Russell, Lord William (1639–1683): angol politikusok, a restauráció idején az udvar abszolutisztikus törekvéseivel szemben álló, az alkotmányosságért küzdő country party vezetői; 1683-ban felségsértésért halálra ítélték és kivégezték őket. More, Sir Thomas, Morus Tamás (1478–1535): angol humanista; mivel megtagadta VIII. Henrik egyházi fennhatóságának elismerését, felségsértésért halálra ítélték és kivégezték.
Hédervári Kont István (?–1393): a Zsigmonddal szemben álló ún. nápolyi párt tagja, kivégezték. Tragikus alakját – viszonylag csekély történelmi szerepe ellenére – a reformkorban Vörösmartytól (A bujdosók, dráma, 1830, bemutatva 1844-ben) Kisfaludy Sándoron, Garay Jánoson keresztül Petőfiig (Kont és társai, Vérmező) költők sora választotta témául. A Konttal foglalkozó költői alkotások legkiemelkedőbb darabja, Garay Kont című, 1838-ban írt, méltán rendkívül népszerű balladája már a liberálisok ellen indított persorozattal szembeni tiltakozást is tükrözi. Garay – Vörösmartytól vett ötlettel, a történeti valóságtól azonban eltérően – közvetlen okozati összefüggésbe hozta Zsigmond elfogatását (vö. alább a 13. jegyzettel) Kont kivégzésével, és a zsarnok bűnhődésében felmutatta Kont halált is vállaló helytállásának értelmét (Vörösmarty Mihály összes művei 8. A bujdosók. S. a. r. FEHÉR GÉZA. Bp. 1962. 368. s köv.).
Zsigmondot az őt kézben tartó főurak 1401-ben elfogták, és csak több hónapos, részben Siklós várában töltött fogság után, jelentős engedmények fejében engedték szabadon.
Keczer András (?–1687): jómódú birtokos nemes, a felvidéki evangélikusok egyik vezetője, az eperjesi vésztörvényszék áldozata.
Rezik János beszámolója szerint (Theatrum Eperiense anno 1687. erectum sive laniena Eperiensis, 14. §, a német fordítást – Magazin für Geschichte, Statistik und Staatsrecht der österreichischen Monarchie. II. Göttingen, 1808. – Kossuthék is ismerhették) Megyery Gábor sárosi követet vonta felelősségre megközelítőleg az említett szavakkal néhány előkelő. Hogy Kossuth innen merítette adatát vagy máshonnan, ami az eltéréseket magyarázná, nem tudtam megállapítani. Itt jegyzem meg: Kossuth számon tartotta, hogy anyai ágon egyik ősét, Weber Andrást vallása miatt szintén Caraffa idejében űzték el Eperjesről (lásd tinnyei önéletrajztöredékét, 1844. július; közölve: GRACZA GYÖRGY: Kossuth Lajos élete és működése. Bp. 1893. 4–7; vö. még: Kossuth – Halász Pálnak, 1874. május 4. KLI VIII. 499–502.).
Midőn a politicai vétségek illy állását szemlélték őseink, midőn látták, mi gyakran változik ezekre nézve az igazság üldözéssé; mi gyakran keveredik párt, harag, indulat és bosszús szenvedelem a véres játékba, igenis bölcsen és a büntető igazság alapszabályaival igenis megegyezőleg cselekedtek, midőn újra meg újra törvényt hoztak, hogy a politicai vétségekről vádoltattak magokat szabadságból védelmezhessék, sőt eleinte egyenesen az ország gyűlésének tartották fel azon hatalmat, hogy a kormány részéről hűségtörésről vádolt személy fölött ítélet hozathassék. És mélyen ítélve a felebb említett igazságokról, ítélő hatalmuk gyakorlásában. is többnyire azon nemes érzelmű kímélettel bántak, hogy bár kimondák a halál- s jószágvesztés ítéletét, végrehajtását mégis bizonyos ideig felfüggesztették, hogy azalatt a megítélt szűnjék meg vétkét folytatni, s megtérésével az ítélet súlya alól megmenekedjék, mint ezt a Keglevich Péter és Podmaniczky testvérek ellen a Felperes Fiscus által annyira kedvelt 16-dik században az 1542: 43. és 44. czikkelyekben foglalt megítélés mutatja.*
Az idézett törvénycikkek hűtlenség terhe alatt felszólították Keglevichet és a Podmaniczky fivéreket, hogy a jogtalanul hatalmukban tartott birtokokat két hónapon belül szolgáltassák vissza.
És valóban volt is okuk az ország rendeinek, a Királyi Fiscusnak és hazánkra nézve gyakran ellenséges indulatú tanácsnokoknak üldözései ellen az ország polgárainak bátorságukról gondoskodni, s ezen biztosítást a szabadságbóli védelem ismételt megállapításával bátorságosítani. Itt is nem önvéleményt hanem törvény és historia szerint említi az Alperes. Már az Aranybulla is bevezetési 2-ik §-ban ekkép kezdődik: „Libertas nobilium et aliorum per aliquorum regum potentiam ulciscentium aliquando iram propriam, aliquando etiam attendentium consilia falsa hominum iniquorum vel sectantium propria lucra fuerat diminuta” – Jovius Pál püspök historiájában* 1-ő Ferdinánd idejéről írja: „Mos etiam amicorum intimis obtrectore alienae virtuti improbe suspicari, et neminem in aula pati, qui certa virtuta ad Regis gratiam niteretur.”
PAULUS JOVIUS (Giovio) humanista történetíró Historiarum suae aetatis libri XLV. c. műve (Basel, 1567; újra kiadva KOVACHICH MÁRTON GYÖRGY: Scriptores rerum Hungaricarum minores c. gyűjteményében. 1798-ban). Az idézetet (vö. az irat bevezetőjében mondottakkal) valószínűleg Benyovszky iktatta a szövegbe.
És hogy különösen a Királyi Fiscus visszaélései miatt szükséges vala az említett törvényeket meghozni, azt Pekry Lajos, Perényi István, Balassa János, Dobó István, Zokoly Péter 1609: 60,* Illésházi István 1608: 23. koronázás utáni,* és számtalan esetek egész az eperjesi commissiónál* a Királyi Fiscus nevében foglalatoskodó vádügyész tettéig és Székely Farkasnak s Andrássy Lászlónak 1715: 67. czikkben érintett esetéig* folyvást következett törvénysértések s visszaélések, mik az ország rendeit olly sokszor foglalatoskodtatták, olly sok orvosló specialis törvényre adtak alkalmat, sokkal világosabban bizonyítják, mintsem hogy kételkedhetnénk az illy üldözések meggátolására hozott törvények bölcsességéről, midőn századok tapasztalása bizonyítja, miképen a Szent Korona ügyvédjében a Szent Korona tagjai nem védőre, hanem többnyire csak jogsértőre találtak.
Pekry Lajost 1537 és 1544 között hatalmaskodások és rablások miatt, Perényi Pétert (és nem Istvánt)1542 és 1548 között a törökkel való összejátszás vádjával, Balassa Jánost és Dobó Istvánt 1569-ben összeesküvés koholt vádjával bírói ítélet nélkül fogságba vetették; Balassa rövidesen megszökött, Dobót azonban több évig tartották fogságban. Szokoli Pétert személyes ellenfele, Homonnai György 1608-ban azzal vádolva, hogy az uralkodót és Mátyás főherceget gyalázta, lefogatta; az idézett törvénycikkben a rendek kezesség melletti szabadon bocsátását kérik. (Utóbbi adatot Benda Kálmánnak köszönöm.)
Az idézett tc. semmisnek nyilvánította az Illésházy ellen koholt vád alapján indított hűtlenségi perben 1603-ban hozott ítéletet.
Az 1687. évi eperjesi vésztörvényszék.
Az idézett tc. 4. §-a elrendelte, hogy Székely és Andrássy ügyét – akik panaszolták: „se in manifestum nobilitaris praerogativae praejudicium enormiter laesos esse” – a nádor elnöklete alatti bíróság rendkívüli eljárásban döntse el. – Andrássy ügyét Benyovszky a per későbbi szakaszában is előhozta, vö. alább, 352. és 526. l.
Hogy historiai alapú alkotmányos országban a törvények lelkének valódi értelmét, az azok alkotását szülő s kísérő történeteknek ismeretéből s megfontolásából kell és lehet csak hibátlanul kivenni, ha különben nem tudta volna is az Alperes, a nagyméltóságú országbíró ő excellentiájának saját szavaiból* megtanulta; s ezen bölcs diplomaticai tanítást követve, úgy hiszi: feleslegesen is bizonyítá, hogy azon törvények, mellyek az Alperes személyében a Királyi Fiscus által újólag megsértettek, ha kétséget nem szenvedő világos szavaik által minden feszegetést meg nem czáfolnának is (amit kétségkívül megczáfolnak) a büntető igazság általános szabályaival s alapelveivel a legnagyobb öszvehangzásban vannak, és így az Alperes, midőn azoknak életbe hozásaikért könyörög, azzal sem jő összeütközésbe, amit sub OO.* mint ügyvéd írt s állított.
Cziráky Antal, kora egyik legelismertebb közjogásza hivatkozott kijelentését nem tudtam azonosítani.
Lásd fentebb, a 9. jegyzetet.
Hogy a nemzeti gyülekezetek, legyenek azok országosak vagy megyeiek, gyakran heves kifakadásokat szülnek, az a népgyűlések természetében fekszik, s így van az egész világon. Amint mai időben vannak gyakran heves, talán néha túlságos kifakadású vitatások a közgyűlésekben, úgy voltak hajdan is mindenkor. Aki erről kételkednék, ám olvassa meg a híres babocsai, bélavári, kenesei, sajószentpéteri,* a múlt század utolsó éveiben elhíresült mádi,* s a legközelébb múlt tizedben a nyitrai, trencséni, barsi, nógrádi, honti, zalai, zempléni, soproni gyűlések* történeteit, csak azon különbséggel talán, hogy most nem ragadnak a tanácskozók egymás szakállába, mint Szalkán László esztergomi érsek és Frangepán Kristóf a 16–dik században;* de azért sohasem képes valaki példát mutatni a historiából arra, hogy gyűléseni beszédért valakit notaepörbe idéztek volna. Most a Királyi Fiscus már ezt is divatba vette, s ha az ő felebbi sophismájának hely adatnék, akkor akárkire, kinek beszédje neki nem tetszik, azt mondhatná, hogy az túlhágott a törvény parancsolta moderamen határain (melly határokat ő szabja meg önkényesen), következőleg notorius; és bár azt parancsolják is a törvények, hogy a notoriusok magokat szabadságból védhessék, de ha szabadságban hagyatnak, ismét beszélleni, a moderament ismét áthágni fogják, tehát akármit mond a törvény, tömlöczbe velök, mert a hamis pénzverő, ha szabadságban hagyatnék (pedig törvényeink szerint csakugyan szabadságban kell ennek is védhetni magát) tovább is pénzt verne. Így vajmi hamar nem volnának elég tágasak a katonai laktanyák a foglyok elfogadására; a nemzetnek egyik fele a tömlöczben, a gyűlésekben pedig csak azok maradnának, kiket a Királyi Fiscus recte sentientes–i névvel nevez; de valóban maga is fog csodálkozni majd a pörnek meritumában, hogy kiket és mit tisztelt meg e nevezettel!
Mindkét uralkodó párthíveinek részvételével tartott rendi gyűlések 1531–1532-ben, illetve 1541-ben.
Utalás Zemplén vármegye 1793. október 30-i közgyűlésére, amelyen – heves vita után – a megye fiskális akcióval fenyegette meg a Franciaország elleni háborúra saját pénzükön katonát fogadó Almássy fivéreket. E határozat után udvari vizsgáló bizottság kiküldését mérlegelték (Mályusz, 1926. 644–646., 659–661.; Kossuth később is hivatkozik az itt történtekre, lásd alább, 371. l.).
Utalás a rendeleti adóztatás és újoncozás ellen tiltakozó, 1822/3. évi vármegyei ellenállásra.
Utalás a Szalkay és Frangepán között 1525-ben a királyi tanácsban lezajlott, tettlegességbe torkolló vitára. (A Szalkán névalak az Istvánffy Miklós által használt Salcanus név elterjedt hibás visszamagyarítása.)
Valóban a Királyi Fiscusnak követeltségét megfogni alig lehet. A pörbeli szóváltásaiban mindazokat, kik egy vagy más institutiót, törvényt a törvényhozás rendes békés útján módosítani, változtatni óhajtanák, statust felforgató újítóknak, azaz revolutionariusoknak nevez, holott a revolutionariusság minden ember tudomása szerint a fennálló rendszernek erőhatalommali felforgatásában áll, amazzal tehát in principio et thesi ellenkezik, sőt az Alperest azért, mivel a KK. alatti levélfragmentumban* ezeket írja: jog és szabadság (jog, mellyet felséges urunk ótalma alá venni jelszavának választott, és szabadság, ami nem más, mint a törvények hatalma, a törvények iránti engedelmesség) időnknek jelszava. Maga a jog és szabadság (mellyel hogy honi törvényünk szerint ne bírna minden nemes ember, s hogy azt bírni ne óhajtaná, egy magyar, sőt a Királyi Fiscus sem fogja tagadni) értelme ellenkezik a revolutióval, melly minden jogot, minden szabadságot kirekeszt. A jognak s szabadságnak nem romboló revolutiókkal, hanem törvényes úton kell létrejutnia, s amint Genz statustanácsos a mostani burkuskirálynak trónraléptekor benyújtott írásában helyesen mondá: „um frei zu sein, müssen wir gerechtig sein”,* az igazság tökéletes kiszolgáltatásával lehet csak felállania. Erőszak nélkül kell azoknak létrejőni, mert a czél nem szentesíti az eszközöket, s az Alperes erkölcshöz kötvén a politicát, véteknek tartaná a jogot jogtalan eszközökkel kivívni.
Kossuth levele Vladár Kristófnéhoz, 1836. december vége. KLÖM VI. 540–543.
Az idézetet nem találtam meg Friedrich Gentz (1764–1832) porosz, majd osztrák szolgálatba lépett író és publicista 1797-ben, III. Frigyes Vilmos trónraléptekor benyújtott, nagy feltűnést keltő memorandumában (Sendschreiben an Seine Königliche Majestät Friedrich Wilhelm III. bei der Thronbesteigung alleruntertänigst überreicht. Ausgewählte Schriften von Friedrich Gentz. Hrsg. Wilderich Weick. V. Stuttgart–Leipzig, 1838. 7–18.).
És azon szavakért, mellyekre az Alperes még tömlöczében is nyugodt önérzéssel tekint, őtet is status felforgatásra intézett czélról vádolja; de ő az 1715: 7., s 1723: 5. czikkelyt, s magát az alkotmány alapját tevő Aranybullát, minthogy neki nem tetszenek, czéljainak meg nem felelnek, s a büntető igazságról magának alkotott új theorema kívánatival össze nem hangzók, via facti, erővel, erőszakkal eltörli; s ha az ellen a bírósághoz folyamodik az Alperes, még azt is tagadja, hogy a bíróság ótalmat adhasson; és mégis ezen tette nem revolutionalis tett; ez nem via facti felforgatása a fennálló rendszernek, nem – oh nem –, ez nem egyéb, mint szelíd bánásmód!!!
Megmutattatott, hogy a kérdéses törvények a büntető igazság elveivel is egybehangzanak; de lennének bár hibásak, lennének hiányos, lennének egészen rossz törvények, de mégis törvények, a Királyi Fiscusnak meg van adva azon szép jog, hogy az országgyűlésre postulatumokat tehessen, s kérje megváltoztatásukat; s ha királyunk s az ország rendei bölcsessége meg fogja azokat változtatni, a honfiak, mint a törvény iránti engedelmesség hű fiai, azokhoz fogják magokat alkalmazni. De míg azok megváltoztatva nincsenek, sőt míg azok alkotmányos szabadságunk talpköve gyanánt állanak, addig ne ellenezze a Felperes, hogy jóvoltukat tisztelettel reclamalhassuk, aminthogy az Alperes e részbeni alázatos kérelmét újólag tisztelettel ismétli.
Azon észrevételére a Felperesnek (melly ugyan magában sophismának is csodálatos), hogy ha az 1687: 14. czikkely és egy kisebb bűn esetében is lehet nemest elfogatni, hogyne lehetne a nagyobban, mint a hűségtörés: ezen törvény eredetét s tárgyát is diplomatico-historice szinte fel lehetne világosítani, ha untatni nem átallana az Alperes; felelhetné azonban, hogy az 1687: 14. czikkely criminalitásokról beszél, a Fiscus pedig notat követel, melly kettő között sem fokozat, sem lépcsők, sem inductio nem lehet, mert különböző természetűek, melyeket öszveadni ép úgy nem lehet, mint egy almát és egy üveget; felelhetné, hogy midőn Pest vármegye rendei Lovassyak esetében ezen törvényre, de nem az elfogatás lehetsége vagy nem lehetsége, hanem csupán módjára nézve hivatkoztak, a felírásra érkezett legfelsőbb válaszban világosan az mondatott, hogy e törvény egészen más, a megyék hatósága alá tartozó esetekről szól, mire nézve ha voltak a nemes vármegyének észrevételei a Királyi Fiscus ellen, ki azon törvényből nemcsak az elfogatás módjára (mint azon nemes megye tevé), hanem magára az elfogatásra is világos törvények ellenére következtetést akar vonni, kétségkívül tökéletes próbát teszen.* De mindezeket mellőzve csak az 1723: 5. czikkre hivatkozik az Alperes; világosan mondja ez, hogy az 1687: 14. esetében elfogatásnak helye van; de világosan mondja azt is, hogy nota esetében az elfogatásnak helye nincs. Már ahol ugyanazon egy törvény e két dolgot olly világosan contradistingualja, s ahol csak kikötött specificus esetekben engedi az elfogatást meg, eddig ismert logicai törvények szerint hogy lehessen egyikről a másikra okoskodni csak akarni is, valóban megfoghatatlan.
A dekrétum (szövege: KLÖM VI. 826–827.) visszautasította a vármegye tiltakozását, és elutasította az 1687:14. tc.-re való hivatkozást is, „velut qui de alio indubie jurisdictioni comitatuum obnoxio ordinarioque criminum genere agere dignoscitur”. A törvénycikket, a másodalispán, Földváry Gábor javaslatára azért hozták fel, mivel annak értelmében a birtoktalan nemeseket is csak „prehabita evidenti et sufficienti criminis cognitione” és „per competentes comitatuum magistratus” lehetett elfogatni (Uo. 637–38.)
Ami az Alperes nemességének, mivel e megyében nem publicáltatott, s mivel homlokára nemessége írva nem lenne, kétségbe vételét illeti: maga a Felperes is megvallja, hogy hibázott, amidőn azt csak ex superabundanti mondottnak, s így semmit sem nyomó argumentumnak megismeri; de ha ezen argumentum is superabundans, semmi sem marad az elfogatás törvényesítésére alapos okul. Azonban csodálatos is egy olly nemzetség ellenében, melly 600 éveknél régibb időt állván a magyar nemesek sorában, s több megyékre elterjedvén, az ország első nemzetségei közül többekkel közel vérségi összeköttetésbe jövén (menyről Bél Mátyás ismeretes munkájában régen azt írja: produxit numerosos viros, manu fortes, consilio graves),* hogy egy illy nemzetség s név ellenében a Királyi Fiscus úgy beszél, mintha valami jöttment, kétség és sötétség környezte ismeretlenről volna szó, és kivált a nemzetség olly tagja ellenében, kit a Királyi Fiscus idézőlevelében maga is egregius czímmel, a nemességnek ezen megkülönböztető jelével szólít, ki a Királyi Fiscus tudomására a múlt országgyűlésen némelly jelen nem levő mágnások követje volt (ami nemetlen nem lehet), ki végre a Királyi Fiscus szeme előtt egy esztendő óta itt e nemes megyében minden nemesi jogokkal élt. Azonban ha a Királyi Fiscus megvallja, hogy csak azért fogatott el az Alperes, mert nemességét nem tudta (noha a nem tudás nem mentség), nemesi joga sértéséért megbocsát az Alperes, azon hozzátétellel, hogy most már tudván, szabadlábra helyheztetését tovább ne ellenezze. Nem lévén ez productionalis pör, sem actus majoris potentiaeról szó, bővebb probák nem szükségesek. De ha a Királyi Fiscus azoknak feszegetését maga is csak ex superabundantinak nem vallaná, mint nemességet tagadó ellen törvényszabta büntetést kérni nem mulasztaná el az Alperes.
Vö. BÉL, MATTHIAS: Notitia Hungariae historico-geographica. II. Bécs, 1736. 332. (Kossuthfalva leírása.) Az ezzel foglalkozó egész bekezdést valószínűleg Benyovszky iktatta a szövegbe (vö. az irat bevezetésében mondottakkal).
Azon ellenvetés, [mintha az 1-ő szám alatti Bubekiana commissiót magára nem applicálná az Alperes, s a 2-ik szám alatti bizonyítványban törzsök ne lenne,* valóban feleletet sem érdemel, ha csak azt nem véli a Felperes, hogy ezelőtt 5 századdal meg lehetett volna már nevezni a mostan élő Alperest is. Vesse össze Felperesi Ügyész az 1-ő és 2-ik szám alatti okírásokat, és felleli az applicatiót, meglátja a nemzetségek régiségét, láthatja a nemesi jogok szakadatlan gyakorlatát, láthatja a gentilitium jószág kétségtelen gyökös birtokát.
Lásd fentebb, a 176. l. 2. és a 177. l. 4. jegyzetet.
Ami már]* az in flagranti elfogatást illeti: Ezt is, bárha nem ex superabundanti állította csak a Felperes Ügyész, mondhatná az Alperes, hogy a Tudósítások írásának és kiadásának 5-dik évében az első állítólagi tilalom után 10, a második után 7 hónappal, s nem is majus 7-kén, mint a Fiscus hibásan állítja, hanem majus 5-kén, s nem is a Tudósítások kiadásának helyén, Pesten, hanem Buda határában több hetek óta lakott mezei magányában, éjjeli nyugalmából felzavarva, törvény ellenére történt elfogatására az Alperesnek különösen hangzik az in fiagranti szó. Azonban ezt is mellőzve, az 1715: 7-ik czikk szavaival elég felelni: „citationem ante capturam in casibus notae infidelitatis semper observari, nec ullo sub titulo omitti debere”.
A, B alapján. C: kimaradt. Vö. a 14. l. 11. jegyzetben mondottakkal.
Ekkép áll a birtokosság kérdése is. Itt azonban a Királyi Fiscus elég gyengédtelenül azt is említvén, hogy az Alperes családja szükségeinek pótlására némi aláírások történtek, ebből birtoktalanságot akar következtetni.
Megkeseredett szívvel kénytelen az Alperes erre némelly megjegyzést tenni. Királyunk iránti hűsége, s ezzel egybekapcsolt honszeretete és saját becsülete sugallásain kívül még egy vezérelve vala életének, szent és nemes, mint a természet, melly azt szívébe oltotta; és ez hű szeretete azoknak, kiket a kegyes Isten a vérnek szent kötelével csatolt hozzája. Ezt híven ápolta, abból folyó kötelességeit híven teljesítette mindenkor. S ennél fogva, ha azt, hogy a Királyi Fiscus szabadságától megfosztotta, mint embernek, s mint polgárnak mélyen fájlalni oka nem volna is, üldözését már csak az is elviselhetlen csapássá teszi, hogy családját ápolójától, hű gondoskodójától erőszakosan megfosztotta, és megszakította azon fiúi s testvéri kötelesség valósítását, mellyet olly kedves dolog vala teljesítenie; s most még ezt fegyverül használja ellene!! Igenis Tekintetes Bíróság! Az Alperes nem gazdag, vagyona jövedelmét szorgalma gyümölcseivel kell pótolnia, hogy családja szükségei fedezvék legyenek. Ezt nemcsak nem szégyenli, sőt az nemes önérzéssel emeli keblét; mert ha mindenáron gazdag lenni nem pirult volna, az Alpe?es csészéje is függhetne talán a gazdagság szökőkútja alatt; de munkássága, szorgalma vala vagyonbeli állapotának talpköve, ebben büszkélkedik. A Királyi Fiscus attól megfosztotta családját, s ép olly időben fosztotta meg, midőn reá történetesen legnagyobb szüksége vala.
Hogy hű baráti nem fogják hagyni családját ínséggel küzködni, hitte, remélte; de hogy aláírásokra kerüljön a dolog, ezt nem várta, ez keservesen sújtja.* Bocsásson meg a Mindenható a Királyi Fiscusnak, hogy ennyire süllyeszté házát az Alperesnek.
Wesselényi kezdeményezésére országszerte gyűjtés indult a Kossuth család javára. A gyűjtés eredményére lásd alább, 609–610. l.
Ez azonban szintúgy nem bizonysága a birtoktalanságnak, mint az, hogy herczeg Eszterházy Miklósnak jövedelmei szükségeire elegendők nem valának, őt birtoktalanná nem tették. Valamint az, hogy az Alperesnek atyja még él, a birtoktalanság czimjét reá olly kevéssé nyomhatja, mint főméltóságú herczeg Eszterházy Pált, Ő Felségének az angol udvarnáli követét, ki atyja haláláig roppant uradalmait ép úgy nem bírta maga, mint az Alperes atyja csekélységét, birtoktalannak mondani nem lehetett.*
Kossuth itt Esterházy („Fényes”) Miklós hercegre (1714––1790), a híres mecénásra, a „magyar Versailles”: Eszterháza megteremtőjére és Esterházy Pál hercegre (1786–1866), 1815 és 1842 között a monarchia londoni nagykövetére, utóbb a Batthyány-kormány felség személye körüli miniszterére gondol. – Kossuthtal egybehangzóan érvelt – a Madarász fivérek elfogatása kérdésében – Cziráky országbíró, a feudális jog kitűnő ismerője is (86. l.).
A kérdésben forgó subscriptio nem birtoktalanságnak, hanem csak annak bizonyítványa, melly igen nagy részt vesznek az érzékeny keblek az Alperes szerencsétlen sorsában.
Egyébiránt a törvény a birtokosság meghatározásában mértéket nem szabván, s valamint az atya nemessége a fiút nemesíti, úgy birtoka is, fiát birtokossá tevén (mit a filius a patre indivisusról szóló számos törvényeink is bizonyítnak), az Alperes birtokos voltát annál kevésbé veheti kétségbe a Királyi Fiscus, mivel akkor az aviticitas principiumát lenne kénytelen megtagadni, mit talán nem tehetne anélkül, hogy önmagát is perversa novatio vagy más kedves epithetonjai súlya alá ne vesse.
De különben ezen pontra is az 1715: 7. szavaival felelni, „nullo sub titulo omitti debere” elég.
Mi már az elfogatás módját illet: ezt ekkép igyekszik menteni a Felperes: „Quantum ad subsumptam sui manu militari interceptionem adtinet, inviatur Pars Incattus ad claram articulorum 19. et 20: 1546. dispositionem.”
Ezen törvények ekkép szólnak: „Sua Majestas habeat exercitium in Regno, et non solum ab extraneo hoste reliquiae Regni per omnes partes pro necessitate defendi et conservari, verum etiam inobedientes et rebelles coerceri et pro merito ubique puniri possint.” Furcsa valóban ebből azt következtetni, hogy a Törvényhatósági Tudósítások íróját a polgári hatóság elmellőzésével katonai erővel el lehessen fogni, ha általában elfogni szabad lett volna is, mit a törvények világosan tiltanak.
Majd annak idejében, midőn meritorius védelmét előadja az Alperes, meg fog a Királyi Fiscus győződni, hogy ha királyi parancsnak nem engedelmeskedés forogna is kérdésben (mit azonban az Alperesre fogni különben sem lehet, semmi parancsot nem látván), ezért őtet rebellisnek keresztelni, ellene notae actiót támasztani törvény szerint nem lehetne, amit majd keresetlevele alapját tevő 1556: 23. czikk ezen szavainak „juxta constitutiones praeteritorum conventuum”, azon constitutióknak felszámlálása, s az egész törvénynek az 1563: 78, 79, és 80-ik czikkelyben s ezt az elsővel együtt megerősítő 1625: 4. czikkben foglalt meghatározása kétségtelenné fogja tenni. Most az említett 1546: 19. és 20-ik czikkelyekre ezeket feleli:
Ezen törvényben a polgári hatóság elmellőzéséről szó sincs, s nem is lehet, mert alkotmányunk ép azon megkülönböztető jellel bír, hogy a végrehajtó hatalmat csak a törvény értelmében, „per legales Regni jurisdictiones” lehet gyakorolni, mellynek megkeresésére szükség esetében és csak specialis esetekben katonaság is fordíttathatik, s ezért szükség, hogy katonaság legyen. Ha katonaújonczokat, kiket az ország felajánl, a törvény elhatároz, katonai karral fogni nem szabad (mit a Fiscus sem fog tagadni), annál kevésbé szabad nemes személyhez katonai kéznek nyúlnia.
De felebb említtetett már, hogy a törvények valódi értelmét, azoknak alkotását megelőzött s kísért körülmények s a törvényhozás historiája teszi világosabbá. Ezen törvény localis és momentaneus szükségre alkalmazott specialis törvény s kérdés: mikép eredett?
A mohácsi gyásznap után az országnak egy részét a győztes török bírta maradványai (reliquiae Regni, mint a törvény szóll) két ellenkirály, 1-ő Ferdinánd és Zápolya János, később ennek özvegye Izabella s fia János Zsigmond között meg valának oszolva. Zápolya hívei a fejérvári, budai, rákosi, tokaji, debreczenyi országgyűléseken Ferdinand követőit rebelliseknek s tűzzel-vassal meghódítandóknak határozták. Ferdinánd hívei hasonlót határoztak a pozsonyi, nagyszombati, beszterczebányai országgyűléseken. Egyik félnek a másik meghódítására fegyveres erőre vala szüksége. Miután tehát az 1528: 2-ik czikk a Zápolya pártosait articulariter rebelliseknek s infideliseknek határozta s proclamálta, s azok mégis 1546-ban sem valának meghódítva, valóban az 1546: 19. és 20-ik czikkelyekre szükség vala. Ez volt egyik eredete a törvénynek.
Továbbá az 1542: (diaetae Novisoliensis) 1-ő czikkely az említett zavaros időkben elfoglalt jószágokat valóságos uraiknak visszaadatni parancsolván (ami hasonlókép specialis törvény) az ellenszegülőkre nézve az 5-ik czikkelyben az határoztatott, hogy „vicecomites, judices nobilium et universitas nobilium comperta rei veritate, alterutrum ex dominis capitaneis requirant”, hogy ezen jószágok visszavételére katonai segedelmet adjon, s hogy ez megtörténhessék, az említett 1546: 19. és 20. czikkely által kötelezni kellett magát a királynak, hogy katonát tart az országban. De épen ez legvilágosabb bizonysága annak, hogy Magyarországban még a törvény által világosan kijelelt esetekben is csak a nemes megyék közönségének requisitiójára használtathatott a katonai erő azon törvények végrehajtásában, mellyeket máskülönben végrehajtani nem lehetett.
Harmadik indító oka végre azon törvénynek: az érdeklett zavaros időkben voltak olly hatalmas mágnásai az országnak, kik egyik királynak sem hódolva, független regulusok gyanánt éltek, váraikban fegyveres népet tartottak, ezeknek mint a király s országos közbéke fegyveres megtámadóinak megzabolázására fegyveres erő kívántatott. Így a két ellenkirály ellenségeskedéseit felejtve, egy pillanatra egyesítette fegyveres népét Laszky Hieronymus vezérlete alatt csulai More Lászlónak (ki a palotai várából rablotta szélesen az egész vidéket) palotai várát bevenni, amit véres ostrom után teljesítettek is.*
1533–ban. (ISTHVANFFI, NICOLAUS: Regni Hungarici historia... libris XXXIV descripta. Köln, 1724. 118.)
Így és épen az 1546: 19. czikkely következésében vala kénytelen gróf Salm Egius 10000 fegyveres sereggel harczra kelni, Balassa Menyhárt csábrági, szitnyai és Léva várainak, és csoltói Basó Mihály murányi várának bevételére, ami hasonlókép sok vérbe, hosszas ostromba került.*
1549-ben, valójában Niklas Salm vezetésével (uo. 174–177.).
Vesse öszve a Felperes Királyi Fiscus az általa felhívott két törvényeket magának ugyanaz országgyűlésének 21., 25., 27. és 29-dik czikkelyeivel; látni fogja innen is akkori zavart állapotját szegény hazánknak, s leginkább nagyjaink egyenetlensége, irigysége, fény- és kincsszomja miatt; s átalláthatja azt, hogy csaknem minden törvény különböző specialis esetek miatt hozatott, s specialis esetekre szolgált.
Már most ítéljen akárki, minő joggal hivatkozik az Alperes ellen a Felperes Királyi Fiscus azon törvényekre? Hol vannak az Alperesnek várai, mellyekből rabolja a vidéket? Hol az ő fegyveresei, mellyek 10 000 főbőli seregnek hónapokig ellentállanak? Hol van a megyei requisitorium, melly a katonaságot az Alperes ellen felszólította?
Eszerint az Alperes elfogatása s fogva tartása támogatásául a Felperes Királyi Fiscus által felhozott okok, okoskodások, mentségek és ellenvetések meg levén czáfolva s kiforgatva, az 1723: 5. és 1715: 7. czikkelynek újabb törvény nélküli eltörlésében, s a Fiscus önkénye általi elenyésztetésében nem nyughatván meg s nem is egyezhetvén az Alperes, szabadsága visszaadásáért s szabadságbani védelméért újólag könyörög. Mert
1) A törvény azt megadja, ahhoz tehát ragaszkodnia kell is, szabad is.
2) Mert polgári kötelesség parancsolja, hogy az Alperes elfogatása jövendőben senki ellen például ne vétethessék.
3) Mert védelme lehetsége kívánja. Védelem nélkül Isten s emberek törvényei nem engednek megítéltetni senkit. Az Alperes pedig illy helyheztetésben védelme lehetségén kívül van, mert midőn a Királyi Fiscus és két katonai személy ellenőrsége nélkül még csak ügyvédével sem szólhat, és védokleveleit öszve nem szedheti, sőt ha azoknak összeszerzését lehetetlenítni nem akarja, azokról csak említést sem tehet, védelmeznie magát teljes lehetetlen.
4) Parancsolja ezen kéréshez ragaszkodást a természet által szívébe csepegtetett legszentebb fiúi s testvéri kötelesség, mert gondoskodnia kell, hogy árván hagyott szenvedő családját szükség ne nyomja, s mások nemeslelkű, de mindenesetre keserves elviselésű segedelmére ne szoruljon.
S így berekesztvén feleletét újólag és újólag szabadsága visszaadásáért ítéletet kér.
Egykorú másolatok: OSzKKt. Fol. Hung.
1388. 16v–25v. (A); MTAKKt. Jogt. Ált.
4° 64. 14v–20v. (B) és OL Kossuth-gyűjt.
I. 45/a (VA 229. I.) 74–112. /B. I./ (C) alapján.
1388. 16v–25v. (A); MTAKKt. Jogt. Ált.
4° 64. 14v–20v. (B) és OL Kossuth-gyűjt.
I. 45/a (VA 229. I.) 74–112. /B. I./ (C) alapján.
