a) Buda, 1837. november 16. Kossuth választervezete a Fiskus replikájára: tagadja, hogy velős védelmébe bocsátkozott volna: szaba…
a) Buda, 1837. november 16.
Kossuth választervezete a Fiskus replikájára: tagadja, hogy velős védelmébe bocsátkozott volna: szabadlábra helyezéséért benyújtott kívánsága az igazságszolgáltatás elengedhetetlen kellékére vonatkozik, így az nem exceptio.
Kossuth választervezete a Fiskus replikájára: tagadja, hogy velős védelmébe bocsátkozott volna: szabadlábra helyezéséért benyújtott kívánsága az igazságszolgáltatás elengedhetetlen kellékére vonatkozik, így az nem exceptio.
Feyes október 3l-én küldte fel jóváhagyásra replikatervezetét. A Kancellária felségsértési bizottsága november 5-én véleményezte és terjesztette fel a tervezetet az uralkodóhoz. A jóváhagyás után november 8-án küldték vissza a pert Feyesnek, aki replikáját 10-én beiktatta (OL Kanc. eln. 1837: 1693, 1723.).* A replika foglalata, amelyben ezúttal számos Stettnertől és Bartaltól származó, Kossuth gondolkodásmódjának és magatartásának veszélyességét hangsúlyozó betoldás található, a következő:
Itt jegyzem meg, hogy Vörös Antal állítása, amely szerint Stettner majdnem egy hónapig dolgozott a replikán, téves; a tőle származó nagyszámú betoldás viszont valóban lehetővé tehette egykori ügyvédtársainak, hogy felismerjék közreműködését a szóváltás elkészítésében (OL Kossuth-gyűjt. I. 45/a /VA 229. I./ 131.)
(Stettner és Bartal fogalmazása:) Az Alperes a kormány gyűlöletessé tétele végett sérelmezi, hogy szüleitől el van zárva, ugyanezen okból állítja, hogy védőjénél a per csak 10 napig volt; apja 1837. augusztus 26-i és anyja szeptember 16-i leveléből kitűnik utóbbi ellenkezője. – A Felperes tagadja, hogy értelmükből kiszakítva idézi a beperesített iratokat, a bíróság is látni fogja, hogy az, aki (Stettner betoldása:) mások féktelen beszédeit országszerte hirdette, sőt különösen az eltiltás után még élesebbé alakította, méltán tartható bűnösnek. – Fenntartja: az idézett levélben Austria és nem Ausinia áll. (Stettner betoldása:) Ez s naplója világosan mutatják, miféle emberekkel, köztük a felségsértésért elítélt ifjakkal állott kapcsolatban.
Az Alperes utolsó szóváltásában is a per érdemébe bocsátkozott, amikor szemére veti a Fiskusnak, hogy ő a törvényes jogok gyakorlatát vétekké stb. kereszteli, és amikor lépései törvényességét bizonygatja. A felperesi irományok azonban bizonyítják: az Alperes a vele a törvényes bizonyság által, azaz a legtörvényesebb úton küldött parancsnak ellenállt, és (Bartal betoldása:) segítséget keresett ellene a felizgatott törvényhatóságoknál – egyszóval fel akarta zavarni a közrendet. – Képzelni sem lehet inkább érdemi védelmet! Az Alperesnek a szabadlábra helyezés mellett felhozott érveivel szemben (Stettner betoldása:) az Alperes utolsó, törvénycsavarásokkal és kitérőkkel teli replikája mutatja, mennyire nem akadályozza fogsága és az ellenőrzés védekezésében. – Az 1588: 48. tc. bizonyítja: van példa arra, hogy a királyi tanácsosok megsértőjét hűtlenségi perbe fogták. (Stettner és Bartal betoldása:) Az Alperes azt állítja: a békés eszközök híve, és erkölcshöz köti a politikát; így, hacsak az engedetlenséget, lázítást, a felizgatott tömegszenvedélyekhez folyamodást törvényes eszköznek és erkölcsös politikának nem tartja, maga mond tette fölött ítéletet. – Az Alperes állítását, mely szerint a legiszonyúbb véteknek tartott hűtlenség nem lehet büntetőper tárgya, veszedelmes elvei teszik érthetővé. Az igazságszolgáltatás célja, hogy meggátolja, hogy a vétkek a közrendet veszélyeztessék, ezért (Stettner betoldása:) Alperest, aki a féktelen elvek hirdetésének kezdeményezője és irányítója volt, és jogot formált arra, hogy minden mai bolondériát hirdessen, el kellett fogatni, nehogy a métely tovább terjedjen. – Az 1546: 19. és 20. tc. ugyan egyedi esetből veszi eredetét, de minden törvény így keletkezett, az Alperes által idézettek is. Az Alperes okiratai nem bizonyítják nemességét; azt, hogy Pest vm.-ben nemessége nincs kihirdetve, maga is elismeri. Az Alperest tetten érték: utolsó tudósítása május 7-én kelt, és nyilván elfogatása idején készült. Kéri Alperes kívánságának elvetését és ítéletet a vádlevél értelmében. (OL Kossuth-gyűjt. I. 45/a /VA 229. I./ 112–131.; OSzKKt. Fol. Hung. 1388. 26r–29v.; MTAKKt. Jogt. Ált. 4° 64. 21r–24r.; OL Extr. crim. 12149. 50–58. /B. I./; OL Kanc. eln. 1837: 1723. alapján.)
Kossuthtal november 16-án közölték a pert, majd aznap délután tanácskozott Benyovszkyval. Jegyzeteket készített Benyovszky számára, ezeket a jelenlévő Czinege fiskális vette át továbbításra. Benyovszky szintén bemutatott egy – rövidebb – tervezetet, amellyel védence teljes megelégedését nyilvánította. (OL Kanc. eln. 1837: 1784.; OL Informprot. 1837: 72. 19.) – Kossuth tervezetét Feyes 1837. november 17-én Pálffynak írott jelentése mellékletét képező másolatból közlöm.
Jegyzetek a Királyi Fiscus 3-ik replicájára.
Az Alperesért: Hetedik hónapra terjedvén már az Alperes törvény elleni fogsága, hogy a Tekintetes Bíróság igazságos ítéletétől szabadságát végre visszanyerhesse, s a fennforgó kérdés már valahára ítélet alá kerüljön, a Felperes Fiscus különben is alaptalan észrevételire csak ezeket jegyzi meg:
Távol legyen az Alperestől, hogy (amint neheztelve említi a Királyi Fiscus) tisztére akarta volna őt tanítani, igen tudja az Alperes, hogy a Királyi Ügyigazgatóság bölcsessége mások tanácsára nem szorult, az Alperes pedig még őszintén azt is megvallja, hogy a királyi fiscusi hivatal kötelességei (amiket ti. szomorú tapasztalásból kötelességeinek gyanít) az Alperes szíve, lelke, értelme előtt olly idegenek, hogy azokra nézve teljes tudatlanságát, járatlanságát és nem alkalmatosságát egész alázattal elismeri, s csak azt kéri a Királyi Fiscustól, viszonzásul engedje meg, hogy amint az Alperes őtet tanítani nem akarta, úgy az Alperesnek is szabad legyen arra nézve, mi kötelessége van alkotmányos országban egy jó polgárnak, tanítóul nem a Királyi Fiscust választani.
A vádló Királyi Fiscusnak ezen neheztelése (mire ha akaratlanul valamikép okot adott az Alperes, egész illedelemmel bocsánatot kér) alkalmasint onnan eredhetett, hogy az Alperes magyar előadásait latinra fordítva veszi fel: Igaz, hogy a Királyi Fiscusnak ezt tenni vagy nem tenni teljesen szabadságában áll, de az is igaz, hogy ebből nem kis tévedések eredhetnek. Sok alperesi mondás egészen másképen hangzik a Felperes deák fordításában. Minő tévedések eredhetnek e két nyelv használatából, az Alperes egy példát kéntelen említeni, melly a dolog fontosságát igen szembetünteti.
Midőn a Királyi Fiscus a gyűlésekeni szónokokrul beszél, kik a kormányról szóllottak, e szót „kormány” így fordítja: „regimen”, mire aztán már egy párszor azt a következtetést építé, hogy mivel Verbőczy az 1-ő Rész 3-ik czímjében ezt mondja: „nobilitationis potestas, simul cum imperio et regimine authoritate communitatis in Regem translata est”, tehát aki a kormányról rosszalva szól, Ő Felségéről a királyról szól rosszalva. Engedelmével a Királyi Fiscusnak, tévedés van a szóban, s mivel ez van, a tévedésre épített okoskodás magában összerogyik. Nehezen van Magyarországban ember, aki tagadná (az Alperes legalább nemcsak nem tagadja, sőt nyilván elismeri), hogy „imperium et regimen est apud Regiam Majestatem”, magyarul: „az uralkodás és országlás Ő Felségénél a királynál van”, de a kormány úgy a jus publicum szabályai, mint a nyelvtudomány szerint egészen más. Nyelvtudomány szerint kormány annyi, mint gubernium. Így Hunyadi János és Szilágyi kormányzók, gubernatorok voltak. Így Erdélynek ma is van kormányzója, gubernatora, így a nagyméltóságú Magyar Királyi Helytartótanács kormányszék az országban, nem pedig országló szék, dirigit, gubernat, sed non regnat. A jus publicum szabályai szerint pedig szinte nem kell a kettőt összezavarni: nemcsak azért, mivel a jus publicum universale systhematis monarchico-constitutionalis azon általános szabályt tanítja: in monarchia constitutionali rex regnat, non gubernat, hanem azért is, mivel különösen hazánk törvényei szerint az országlás (regimen) Ő Felségénél van, kinek királyi személye szent és sérthetetlen, a kormány (gubernatio, gubernium) pedig azok által gyakoroltatik, kikre nézve az 1741: 11 czikkely azt mondja: Sua Majestas negotia Regni per Hungaros tractabit (§ 1.). Hungarorum opera et consilio utetur (§ 2.). Intra Regnum vero quaevis et publicum Regni statum concernentia negotia stabilita per leges modalitate medio Regii Locumtenentialis Consilii rite pertractari faciet. A fejedelemtől tehát a kormányt épen úgy meg kell különböztetni, mint amint Ő Felségének királyi személye szent és sérthetetlen, a kormány tagjai pedig Ulászló VI-ik decretum 7-ik czikkelye* szerint: si contra libertatem atque statuta Regni palam publice et temerarie agere niterentur, az ország gyűlése által megbüntettethetnek. A Királyi Fiscus pedig szótévedésből a kettőt összezavarja, s minő veszedelmes következtetést szerkeztet!* Szótévedésnek nevezi ezt az Alperes, mert azt nem akarja felőle feltenni, hogy e szavaknak elmagyarázásával talán a királyi sérthetetlenség palástját óhajtaná magának is megszerezni. Amúgy csak szótévedés, de így inconstitutionalis machinatio lenne.
Az 1507:7. tc.
Kossuth az előbbiekben a liberális ellenzéknek a Wesselényi perbe fogatása elleni tiltakozása során kikristályosodó alaptételével él, amely szerint, mivel alkotmányos országban a király uralkodik, de nem kormányoz, az uralkodó és a kormány nem ugyanaz. (Lásd KLÖM IV., különösen 586–600.; a regimen és a gubernium különbségére Klauzál beszédét: KLÖM IV. 592.)
Most tovább az Alperes panaszképen említé, hogy még szüléinek látásától is elzáratik. Ez tökéletesen igaz. Erre a Felperes így felel: „in quantum parentes quoque suos a se penitus arceri querelatur, a veri etiam studio abest infelix ejus facundia”. Már ugyan minő orczával vádolhatta a Felperes hazugsággal az Alperest, holott az Alperes panasza mind arra nézve, hogy szüleit nem láthatja, mind arra nézve, hogy még leveleznie sem szabad máskép velök, mint a Királyi Fiscus kezén által, ki némelly leveleket kézhez sem ád, vissza sem küld, másokat hetekig letartóztat, tagadhatlanul igaz. És mit hoz fel hazugságróli vádja támogatására? Két levél kivonatját.* Nem a legnagyobb bizonság-e ez maga, hogy az Alperesnek igazsága van? Tehát nemcsak elzárja az Alperest szülei látásától, nemcsak minden sor írást praeventiva censurája alá veszen, de még miután a kemény censurát kiállották is, lemásolja magának, s az Alperes ellen fegyverül használja a perben. Ez méltatlan bánás, Tekintetes Bíróság! Cujus felix vel infelix facundia abest a veri studio, méltóztassék kegyesen elítélni.
Lásd fentebb ezen irat bevezetését és alább, a 223. l. 1. jegyzetet.
Az Alperesnek úgy látszik, itt épen olly szerencsétlenül vádolta hazugságról Felperes úr az Alperest, mint aminő szerencsétlenül hivatkozik az 1546: 25. czikkely ezen szavaira: qui libertatem patriae et nobilitatis aperte violare non formidat, ei libertates Regni suffragari non debent. Ezen czím e szigorú ítéletet azokra mondja többek között, qui nobilitatem opprimunt, de quibus publicae querimonia regnicolarum vel comitatuum, non favore unius aut alterius personae, sed propter communem tyrannidem et oppressionem ad Regiam Majestatem deferuntur. Bátran kérdi az Alperes, ki felett tört itt pálczát a Királyi Fiscus? Az Alperes opprimálta-e az ő nemesi jogait, vagy a Királyi Fiscus az Alperesét? Az Alperes fogatta-e el s tartja zárva az Aranybulla, az 1-ő Rész 9-ik czímje, az 1715: 7., 1723: 5. ellenére a Királyi Fiscust, vagy ő az Alperest? Az Alperes ellen terjesztettek-e Ő Felsége elibe publicae querimoniae regnicolarum et comitatuum, vagy a Királyi Fiscus ellen? És mégis ő hivatkozik ezen törvényre!
De ami a fennérdeklett két levél kivonatokat illeti, azok legfeljebb csak annyit bizonyítanak, hogy a szülői megkeseredett szívnek egy napi, egy órai haladék is fájdalmas volt. Az alperesi ügyvéd azonban arra nézve, hogy mennyi időig volt kezei között a per, a mondottakhoz ragaszkodva, a kérdés további feszegetésével az Alperes egyenes kívánságára azon oknál fogva felhágy, nehogy míg a perben dolgozó ügyvédek vitatják, 10 vagy 20 nap volt-e, az Alperes újabb 20 napot szenvedjen. Elég legyen megemlíteni, hogy az Alperes a szabadságbóli szabad védelem iránt a levata napjain előterjesztette kérelmét, azóta már hatodik hónap foly – fogságban egy egész öröklét! –, s a kérdés még sincs ítélet alá bocsátva. Ugyan ki hinné, hogy ezt a szenvedő Alperes okozta?
Erőnek erejével reá akarná a vádló Fiscus fogni az Alperesre, hogy a per velejébe már bébocsátkozott, következőleg (ami magában furcsa következtetés) a törvény engedte szabad védelmet többé nem követelheti, ezáltal egyszersmind ügye gyengeségét árulván el a Felperes, különben nem irtóznék annyira a kérdés eldöntésétől. Azonban az Alperes kereken tagadja a per velejébe bocsátkozást, csak azokra nézve tett, és mindég csak a fennforgó kérdés szempontjából némi észrevételeket, amik akkint voltak az ellenfél által előterjesztve, hogy ha már előlegesen is minden szó nélkül hagyatnak, a dolog állását az Alperes kárára már a szabad védelem kérdésére nézve is meghomályosíthatják. Az illy világosítások korántsem velős védelem, mert p. o. ha a Királyi Fiscus azt veti fel: sano sensu (ti. amit ő ennek nevez) kell az 1723: 5., 1715: 7. és a t. czikkelyt venni, és az Alperes feleletül azt adja, hogy valóban sano sensu kellett volna az 1-ő Rész 14-ik czímjét vennie, s nem kellett volna a gyűlésekeni nyilvános történeteknek másokkali közlését erectiora contra statum publicum Regis et Regni csavarnia, békés polgárokat jogaik használatában öt éves szakadatlan gyakorlat után erőszakkal gátolnia, törvény ellen üldöznie, s ezzel illy kérdések feszegetésére kényszerítenie s a t., ez valóban igen természetes felelet az ő ellenvetésére, s korántsem per velejébe bocsátkozás.
Azonban ha per inconcessum az volna is (mit az Alperes el nem ismer), a Királyi Fiscus bizonyosan sokkal járatosabb törvénykezésünk szabályaiban, mintsem hogy ne tudná, miképen a törvényszerű védelem követelése korántsem tartozik a törvényileg úgynevezett kifogások sorába, mellyekre a per derekán visszalépni nem szabad.* A szabad védelem olly lényeges requisituma a törvényszolgáltatásnak, mellyet kérni per velejébe bocsátkozás előtt vagy után mindég szabad, sőt ami nélkül törvényes ítéletet törvény szerint hozni sem lehet; s azért, ha mindjárt kezdet óta nem sürgetné is ezt örökké az Alperes, ha megpróbálta volna is magát így az egész világtól (kivévén amellyet a Királyi Fiscus mutat) elzárva védeni, s csak későbben érezte volna, hogy ekképen magát nem védheti, s akkor állott volna elő a törvényes szabad védelmet kívánni, ez bizonyosan szabadságában állott volna. Mert hiszen csak gondolja meg a Felperes, mit kíván, azt kívánja, hogy az Alperes fejéről, mindenéről hozzon ítéletet a Tekintetes Bíróság, mégpedig védelem nélkül, mert a nem törvényszerű védelem semmi védelem! Ugyan minő szívvel tehet ez ellen csak egy szót is a Királyi Fiscus! Miként kívánhatja, hogy védetlenül szenvedjen az Alperes! Hiszen nem élünk a cannibálok között, nem állunk a Vehmgericht* titkos boltjaiban!! Még egyszer: szabadságbóli szabad védelmet kívánni nem kifogás, nem depulsorium remedium, hanem a pernek lényeges requisituma, melly nélkül sem kifogási, sem per velejébeni vitatás, ítélet nem történhetik.
Az egykorú perjogi irodalom (KÖVY, ALEXANDER: Elementa jurisprudentiae hungaricae. Sárospatak, 1823., KÖVY–FOGARASI, 1842.; SZLEMENICS PÁL: Közönséges törvényszéki polgári magyar törvény. H. n. 1823.) a kifogásoknak két nagy csoportját különbözteti meg. A perbe fogott leszállító kifogással (exceptio condescensoria, dilatoria, depulsoria) a bíró személye, a bíróság illetékessége, a vádlevél, az idézés stb. ellen általában csak a per kifogási szakaszában élhetett, bizonyos esetekben azonban a per elvállalása után is visszatérhetett rájuk. Ügydöntő kifogáshoz (exceptio peremtoria, meritoria) elévülés, patvarság, birtokképtelenség, a felperes perképtelensége esetében a per bármelyik szakaszában lehetett folyamodni. A hivatkozott munkák, Kossuthtal egybehangzólag, a szabad védelem követelését nem sorolják a kifogások közé.
Femgericht: pallosjoggal rendelkező bíróságok Németországban, virágkoruk a XIV–XV. századra esett. Feladatuk többek között az illetékességi körükön kívül elkövetett és a rendes bíróságok által megtorlatlanul hagyott főbenjáró bűntettek megbosszulása volt: eljárásuk titkos volt, és az elítélteket rögtön kivégezték.
Ugyanazon szempontból tehát, mellyet fölebb említett az Alperes, és mindég csak azon iránnyal, hogy a szabadságbóli védelem meg nem tagadhatását a Felperes okoskodásai meg ne homályosíthassák, ezen újabb okoskodásokra megjegyzi: a Felperes által az engedelmességről felhívott 1453: 2., 1548: 14., 15., 1556: 23. czikkelyek valódi értelmét annak idejében meg fogja az Alperes mutatni; ekkor majd meg fog arról is győződni a vádló Fiscus, hogy a királyi parancsok (mit az Alperes, mint már sokszor mondá, sohasem látott) természetökre, hatóságukra s következéseikre nézve nagyon különbözők lévén, mennyire tévedett ő, ha azt hitte, hogy a királyi parancsnak nem engedelmeskedést mindég, mindenütt és minden tárgyban különbség nélkül hűségtörési perrel lehet üldözni; meg fogja látni, mi legyen a királyi parancsok kiadásának útja és módja, s meg fogja látni, hogy igen sok eset lehet törvény világos szavai szerint, midőn illyesmiért notae pert kezdeni épen úgy nem lehet, mint ahogy nem képes a Királyi Fiscus megmutatni, hogy az ő legújabb próbatételéig* gyűléseni beszédért valaha notae per kezdetett volna, mióta csak Magyarország áll. Ezt sohasem képes megmutatni, mert a Debreczenyi György esetében is (mellyre hivatkozik) az 1588: 48. czikkely a megítélés alapjaiban világosan ezt is említi: propter violationem salvi conductus, ami a vármegyei gyűléseken fenn sem foroghat, s hogy ez és nem más volt, nem más lehetett a megítélés tulajdonképeni törvényes alapja, azt mind az 1-ő Rész 14-ik czímjének 9-ik §-a, Corvinus Mátyás 1-ő Decretum 2-ik czikkely szinte 9-ik §-a, s Ulászló 2-ik Decretum 4-ik czikkely* 8-ik §-a (melly törvényekkel különben azon ítélet ősszeütközésben volna) bizonyítják, mind a Királyi Fiscus maga is elismeri, midőn szavatolásának egy másik helyén ezeket mondja: „Largitur Pars Actor illum, qui in publico conventu alterum ibi praesentem et pari jure gaudentem verbis contumeliosis afficit, poenam notae neutiquam incurrere”, de arról is megfelejtkezett a Királyi Fiscus, hogy Debreczenyi György a királyi tanácsosokat de conspiratione fideique publicae et salvi conductus violatione vádolta, következőleg vádját be nem bizonyíthatván talio büntetésibe kellett esnie, mellytől azonban az 1593: 22. czikkelyben, s pedig nem puszta kegyelem útján, mert a megkegyelmezés csak a fejedelemnek s nem az ország rendeinek van hatalmában, feloldoztatott,* a köztanácskozásbani contumeliák büntetésétől pedig a későbbi törvények (név szerént az 1723: 7. s a t.) máskép is rendelkeztek. Meg fog továbbá győződni a Királyi Fiscus, hogy az Alperes soha sem tagadta a közgyűlésekeni tanácskozásokban az illő mérséklet szükségét s kötelességét; s ezt, bár számtalanszor szóllott életében közgyűléseken, mindég meg is tartotta; s csak azt tagadta, hogy ha valaki ott a törvény parancsolta mérsékletet áthágta; már mindjárt hűségtörőnek vádoltathassék, mert a törvény máskép szól; éspedig tagadta ezt avégett, hogy megmutassa, mi következések erednének abból, ha a Királyi Fiscusnak, midőn illy hallatlanul szélesítgeti hatalomkörét, még az is megengedtetnék, hogy akit ő vádolni jónak lát, azt törvény ellenére színlett ürügyek alatt el is fogattathassa s fogva tarthassa. Így majd meg fog a Királyi Fiscus győződni arról is, hogy ha van is az ország és megye gyűlései között a hatóságra nézve különbség, amint bizonyosan van, de a szólásszabadságra nézve a törvény különbséget nem tett, valamint hogy a szólás és írás között sem tett (mire majd Rudolf császár és király idejéből nevezetes példát is fog hallani, miként ítélt e kérdésrül a kormánytanács*), addig pedig meg fogja engedni a Királyi Fiscus, hogy ahol a törvény különbséget nem tett, ott a különbségtételt az ő hatalmában lenni el nem ismerjük.
Kossuth itt Wesselényi 1834. december 9-én, Szatmár megye közgyűlésén mondott beszéde miatt történt perbe fogására céloz.
Az 1461:2. tc., az 1495:4. tc.
Debreczeni György esetét korábban a felső tábla 1835. július 8-i ülésén, a Wesselényi perbe fogatása feletti vitában Pálffy Fidél gróf akkori tárnokmester annak bizonyítására hozta fel, hogy szóval is lehet hűtlenséget elkövetni, állítását Deák a másnapi kerületi ülésen azzal az érveléssel cáfolta meg, amelyet itt Kossuth reprodukál. (KLÖM IV. 551., 574.) Debreczeni esete Wesselényi perirataiban is előkerül.
Kossuth utalását nem tudtam azonosítani.
Valamint pedig ezen különböztetést s egyéb magának tulajdonítgatni kezdett hatóságokat törvényből sohasem lesz képes megmutatni a Királyi Fiscus, úgy azt sem lesz képes soha megmutatni, hogy az 1546: 19. és 20. czikkelyek a polgári hatóságok elmellőztetését megengednék. Ezen törvények értelme meg van mutatva világosan, s itt elég legyen hozzátenni, hogy igenis kell katonaságnak lenni szerintők az országban az ott nevezett czélok végrehajtására, de in sensu legis végrehajtására, márpedig hogy a polgári hatóságok elmellőzése s magyar polgárnak idegen, nem ismert, nem országgyűlésen hozott, sőt külföldi törvények alá vetése in sensu legum történnék, azt az Alperes merőben tagadja.
Nem abban fekszik tehát az Alperes e részbeni előadásának fő ereje, hogy e törvényczikkelyek különös esetre hozottak, hanem azért fejté ki a törvény genesisét, hogy a Királyi Fiscus követelte balmagyarázatot kiforgassa; és épen így a historiából felhozott adatok, s több egyes törvények is avégett idéztettek az Alperes által, hogy kitűnjék, miképen a jus poenale universale szabályaival épen nem jöttek ellenkezésbe őseink, midőn az annyi visszaéléseken, a polgároknak annyi üldöztetésein kapott Királyi Fiscus kezét az 1715: 7. és 1723: 5. törvényczikkely által megkötötték, hogy hűségtörési vád esetében idézés előtt a nemes embert – gazdagot vagy szegényt, mindegy – szabadságától meg ne foszthassa, éspedig nullo seb praetextu, mint a törvény szól. És erre s a Felperes ellenkező okoskodásának megczáfolására bizonyosan helyén voltak mind a felhozott adatok, mind az idézett specialis törvények, mikre nézve valóságos nevetség, sőt rágalom a Királyi Fiscusnak azon állítása, hogy „ad perterrendum Fiscum et judicem” vannak felhozva. Úgy látszik el szeretné felejteni a Királyi Fiscus, hogy az Alperest fogságban tartja; fogságban, hol az engedelme s fölvigyáztatása nélkül levegőt is alig szíhat az Alperes, miként illik már ezen helyzetre azon perterrendum szó? Minthogy továbbá a hamis pénzverőkrőli hasonlatra építé a Felperes törvény elleni okoskodását, azokon kívül, mik e részben már mondva vannak, még az 1471: 26. czikkelyből is láthatja a Felperes, hogy in specie a hamis pénzverők ellen is soha sem engedett a törvény elfogatást, hanem csak habita prius superinde debita revisione rendelte bűntettetni,* azonban az 1715: 7. erre nézve is kétségtelen; meglehet, hogy czéltalan s rossz e törvény a hamis pénzverésre nézve, de törvény, s mivel törvény, mindaddig kötelez, míg nem változtatik.
Kossuth valójában az 1464:26. tc. rendelkezéséből idéz.
A Felperes többi észrevételeire röviden ez a válasz:
Austria vagy Ausinia álljon-e a HH alatti levélben, majd kisül annak idején. Jól mondja a Királyi Fiscus, hogy a levelet nem az Alperes írta; kinek is a vallatáskori történet iránti előadása a Királyi Fiscusétól csak egy kérdőjelben különbözik. S afelett örömest hisz az Alperes többet a Felperesnek, mint saját emlékezetének, anélkül, hogy őt de studio a vero alieno vádolná, mire nézve oda utasítja a Felperest, hogy ha az egész per lefolyta alatt vallatásban, szóváltásban csak a legkisebb hazugságon éri egyszer az Alperest, ám nevezze annak minden szavát szabadon, de míg ezt nem tapasztalja, sértegetni kár is, nem is szabad.
A Lovassyakkali összeköttetés iránt az előbbiekre hivatkozik. Azon hozzátétellel, hogy 1) az Alperes igenis ügyvéde volt az atyának s általa a vádlottaknak. – 2) Hogy utóbbi szóváltásában a Királyi Fiscus már maga sem nevezi őket criminis majestatis reos, hanem csak judicati criminis rei. – 3) A felfogott ártatlan levél kezében volt már a Felperesnek, midőn keresetlevelét e perben benyújtotta, s hűtlenséget követelt; tartsa tehát magát (új ösmeretlen körülmény nem adhatván magát elő) magaszabta határai közt.
Hogy a hűségtörés és criminalis perek, ítéletek össze nem vegyíthető különböző dolgok, a kettőnek különböző természetére, különböző útjára, bíróságára utasíttatik a Felperes, és a 2-ik Rész 42-ik czímje 4-ik §-ára, hol az ítéletek így osztatnak el: 1) capitalis, 2) emendae capitis, 3) notae infidelitatis, 4) simplices (seu minores), 5) calumniae, – s a simplices szó értelmét Kittonich Capitulo 9-no, Questione 4-ta így fejti: qua omnium simplicium violentiarum damnorum et injuriarum dicitur, nec non omnium maleficiorum seu causarum criminalium.* Hiszen ha a per criminalis volna, a Királyi Fiscus fölperességi tulajdonnal sem bírna annak kezdésére, folytatására.
KITTONICH: Directio methodica processus judiciarii juris consuetudinarii inclyti Regni Hungariae. Nagyszombat, 17244. 95.
Azt is állítja a Királyi Fiscus: hogy neki hatalma van azokat, akik (tudnivaló az ő képzete szerint) a törvényeknek magokat ellene szegezik, „omnibus opportunis mediis cohibere, et si leniora media effectu carerent, personas quoque eorum detineri facere”. Ez, illy terjedelemben, különös egy doctrina alkotványos országban, Tekintetes Bíróság! Mert az Alperes úgy hiszi, hogy a hatalom nem születik a Királyi Fiscussal, mint a kegyelem a fejedelmekkel, hanem csak a törvényből s törvénytől jő, következőleg miután nem Törökországban élünk, hol a Bim Basi nádbotja ítéli el az opportunum mediumokat, hanem egy civilisált, keresztény alkotványos országban, hol ezt a király s ország rendei együtt határozzák el az országgyűlésén, a Királyi Fiscus okoskodását csak akkor fogja az Alperes helyesnek ismerni, ha az opportunis mellé e szót: legalibus, és a cohibere mellé ezeket: in sensu et ad exigentiam legum, mellé teszi. Mert megbocsásson a Felperes, Magyarország előtt még idegen azon doctrina, hogy ő a törvények felett áll, a polgárok pedig spiritu divinativo tartozzanak magokat ahhoz alkalmazni, amire őneki opportunitas színe alatt a sic volo, sic jubeo bélyegét reáütni tetszeni fog. Márpedig méltóztassék csak Királyi Fiscus Úr az Aranybullát, a 1-mae 9-nus, 1715: 7. s 1723: 5 s a t. czikkelyeket megolvasni, ezek egy kissé más doctrinát tanítanak.
A nemesség kérdésére nézve, praescindálván további feszegetéstől a Királyi Fiscus, az Alperes is praescindál. Csak a publicatio tekintetében jegyzi meg, hogy az Alperes nem vala egészen jövevény e megyében, mert itt már nemzetségének több tagjai is laktak s éltek nemességökkel. A birtok kérdése (mire nézve olly gyengédtelenül bánt a Felperes) hasonló szempont alá jővén, erre sem szükség többet szóllani. A rögtön fogatás iránt végre, azon ellenvetésre, hogy az Alperesnek utolsó levele majus 7-én költ, maga pedig 5-én fogatott el, világosításul megjegyzi, hogy levelei két héttel előre szoktak íratni, mint a kiadás datuma szóllott, a lemásolgatásra szükséges idő miatt. Megjegyzi még azt is, hogy az in flagranti elfogatásnak azon definitióját, hogy aki sem in loco patrati delicti, sem in continua persecutione fogattatik el, az in flagranti fogatott el, az Alperes életében most hallja először. Egyébiránt mindezekre az 1715: 7. szavai feleljenek: Citationem ante capturam nullo sub praetextu omitti debere.
Végre lehetetlen meg nem jegyeznie, mi roppant sérelmet szenvedett azáltal, hogy a Felperes Fiscus az Alperes távollétében, sőt elfogattatása után, minden ellenőrség nélkül szállására tört, szekrényeit fölverette, s minden irományait elvonszolta, ami a Királyi Fiscus tágasan gyakorolt hűségtörésüldözői százados praxisában is még eddig példátlan, hallatlan eset! Mi nagy legyen e sérelem, Tekintetes Bíróság, minden mást elhallgatva elég ennyit megjegyezni, hogy a Királyi Fiscus gyakorlott bölcsessége mellett is erre csak egy szót sem vala képes igazolásul felhozni.
A szabadság visszaadása s szabad védelem fennforgó kérdésére nézve egyébiránt a törvényekre hivatkozik az Alperes, a Királyi Fiscus méltatlan bánása ellenében ezekbe és a Tekintetes Bíróság igazságszeretetébe veti reménységét; s törvény szerint Alperesének kelletvén lenni az utolsó szónak, kéri a Felperest, ne akadályozza már, hogy e kérdés azonnal ítélet alá kerüljön; elégedjen meg az Alperes 6 1/2 hónapi szenvedésével, ki is e kérdésben a pert ismét és ismét ítélet alá bocsátja.
Egykorú másolat. OL Kanc. eln. 1837: 1784. ; (B. I.)
Feyes november 17-én terjesztette fel Kossuth replikatervezetét másolatban; szerinte nincs a szóváltásban semmi új, így (amint a személynök is vélekedik) a korábbi replikában már kifejtettekre hivatkozással, mely szerint az alperes már a per érdemébe bocsátkozott, ítéletre kell terjeszteni a pert. Tervét Pálffy – Bartal javaslatára – november 19-én jóváhagyta (OL Kanc. eln. 1837: 1784.).
