b) Pest, 1837. november 20. Kossuth negyedik, Benyovszky által benyújtott szóváltása.
b) Pest, 1837. november 20.
Kossuth negyedik, Benyovszky által benyújtott szóváltása.
Kossuth negyedik, Benyovszky által benyújtott szóváltása.
Benyovszky Kossuth tervezete alapján készítette el a benyújtandó replikát. Kossuth két legnyomósabb érvét – hogy a szabadlábra való helyezés követelése nem exceptio, így az a per bármely szakaszában hangoztatható; másfelől, hogy nem is bocsátkozott a per velejébe – saját megfogalmazásában a szóváltás legelején adta elő. A továbbiakban lényeges rövidítésekkel Kossuth szövegét adta elő, azt csaknem szó szerint követve, és azt mindössze két bekezdésnyi szöveggel bővítette.
Az Alperesért: Minden vádlottnak maga védelmezhetése annyira veleszületett emberi joga, hogy azt feladni nem állhat szabadságában, s ugyanazért hűtelenségi pörben szabadláboni védelemnek mindenütt s mindenkori követelhetése annyira szabados, amennyire az ítéletnek lényeges feltétele az, hogy védelem s csak törvényszerű védelem következésében mondassék ki, melly nélkül a bírói végzés nem ítélet, hanem hatalomszó fogna lenni. Ezt tehát az egész pör folyama alatt szabadon reclamálhatja az Alperes, mert a védelem s a szabadság olly természeti szent jogok, mellyeket sérteni annál kevésbé lehet, mivel Verbőczy is azt mondja Prologus 5. és 9-ik czimjeiben, hogy a polgári törvények a természeti jogokat csak módosíthatják, de el nem törülhetik; s különösen a jelen esetben, hol nemcsak törvény nem tiltja a szabad védelmet, hanem az 1723: 5. czikkely világosan parancsolja is, annak megtagadása nemcsak a természetes jogok, hanem az élő törvénynek is megsértése, és így méltatlanság lenne, sőt miután a szabadságtóli megfosztatás a legszigorúabb büntetés, ítélet nélkül pedig büntetni kegyetlenség, mellynek gyakorlását koronás fejedelmeink velük született kegyelmöknél s igazságszeretetöknél fogva, mint 3-ik* szám alatt* szigorúan tiltják, erős hittel remélli az Alperes, hogy tántoríthatatlan törvényességű s igazságszeretetű bírái törvény- s természetadta jogaiba visszahelyhezendik, s a kegyetlenkedést nem sanctionálják.
Vörös Antal másolatában (OL Kossuth-gyűjt. I. 45/a VA 229. I. 132–137.): 1-ő. Vö. a 14. l. 11. jegyzetben mondottakkal.
Benyovszky az 1816:23974. és az 1818:26841. számú, a törvényhatóságok számára a rabokkal szembeni egységes bánásmódot előíró helytartótanácsi körrendeletre hivatkozik. (Szövegük: OL Kossuth-gyűjt. I. 45/b /VA 229. II./ 319–320.)
Egyébiránt a törvény ellenébeni állításának gyengeségeit érezvén a vádló Felperes, s ennélfogva a Tekintetes Bíróság ítéletét nem ok nélkül rettegvén, a kérdést minden árért mellőztetni akarván, erővel reá fogja az Alperesre, hogy a pör velejébe már bebocsátkozott, következőleg szabad védelmet többé nem követelhet. Valóban különös következtetés, melly még akkor is különös volna, ha csakugyan a vád érdemében szóllott volna is már valamit az Alperes, mert a szabad védelmet az egész pör folyama alatt követelheti, valamint interessentiából a bíró elleni kifogást.*
Vö. fentebb, az 5. jegyzetben mondottakkal.
De mi által bocsátkozott hát az Alperes a pör velejébe? Talán, mivel nemcsak a törvény világos szavai értelmében kívánta a szabadláboni védelmet, hanem a törvény eredetének, czéljának s lelkének fejtegetéséből is; de hiszen az Alperest e mezőre a Királyi Fiscus vezette, aki nem támaszkodhatván a törvény szavaihoz, annak elmagyarázott fejtegetésével akarta tettét menteni, s így kénytelen volt az Alperes szinte a törvény eredetének s czéljának előadásával is bizonyítani, mikint annak lelke úgy az általános büntetőtörvény alapszabályaival, mint világos szavaival is pontos összehangzásban áll; miután tehát az Alperesnek minden okoskodása s historiai fejtegetési csak a szabad védelem körül forogtak, s arra alkalmaztatva voltak s vannak felhozva, a vád érdeméhez tartozandóknak annál kevésbé mondathatnak, mivel a Királyi Fiscus nem azért idézte őt e perbe, mivel szabadságában is azt állítá, hogy a hűtelenség esetében a törvény szabadláboni védelmet enged; ha vádlevelében ezt tette volna ki bűnül Felperes, akkor állíthatná csak az eddigieket vád érdemébe bocsátkozásnak.
Különben mind ezen, mind azon szörnyű (hogy a Felperes szavát használja ezen fél) imperiosa állítása, hogy e kérdés a Tekintetes Bíróság körére nem tartozik, igenis világos bizonysága annak, mikint állásának gyengeségét nagyon érezvén, az ítéletet kikerülni igyekszik; az Alperes ellenben erősen meg van győződve arról, hogy a Tekintetes Bíróság valamint a Királyi Fiscus eddigi tettére, úgy azon anticonstitutionalis állítására is, mintha neki joga lenne bárkit is elfogatni, a törvényesség bélyegét ütni nem fogja.
Ami már a Felperes által felhozott 1453: 2., 1548: 14. és 15. s 1556: 23-ik czikkelyeket illeti: valódi értelmöket annak idejében meg fogja az Alperes mutatni, s akkor meg fog a vádló Fiscus győződni arról, hogy a királyi parancsok (mit ugyan az Alperes nem látott) természetökre, hatóságokra s következéseikre nagyon különbözők lévén, nagy tévedés azt hinni, hogy a királyi parancsnak nem engedelmeskedést mindig, mindenütt s minden tárgyban különbség nélkül hűségtörési pörrel lehet üldözni; meg fogja látni, mi légyen a királyi parancsok kiadásának útja s módja; és meg fogja látni, hogy a törvény világos szavai szerint igen sok eset lehet, midőn illyesmiért olly kevéssé lehet notaepört kezdeni, mint a közgyűlésekbeni beszédekért nem lehet; s a Királyi Fiscus legújabb próbatételéig valóban soha sem kezdetett, mert a Debreczenyi György esetében is az 1588: 48-ik czikk a megítélés alapjaiban világosan ezt is említi: propter violationem salvi conductus, ami a megyei gyűléseken fel sem foroghat, s hogy ez és nem más volt, nem más lehetett a megítélés tulajdonképeni törvényes alapja, azt az 1-ő Rész 14. czimjének 9-ik §-a, Corvinus Mátyás 1-ő Decretum 2-ik czikkely szinte 9-ik §-a, s Ulászló 2-ik Decretum 4. czikkely* 8-ik §-a (melly törvényekkel különben összeütközésben volna a kérdéses ítélet) bizonyítják; de maga a Királyi Fiscus is elismeri, midőn szóváltásának egy másik helyén ezeket mondja: „Largitur Pars Actor illum, qui in publico conventu, alterum ibi praesentem et pari jure gaudentem contumeliosis verbis afficit, poenam notae neutiquam incurrere” – de arról is megfelejtkezett a Királyi Fiscus, hogy Debreczenyi György a királyi tanácsosokat de conspiratione fideique publicae et salvi conductus violatione vádolta, következőleg vádját nem bizonyíthatván, talio büntetésében marasztatott.* Az Alperes a köztanácskozásokbani mérséklet szükségét sohasem tagadta, s bár számtalanszor szóllott életében közgyűléseken, mindig meg is tartotta, csak azt tagadja, hogy ha valaki ott a mérséklet határait áthágta is, mindjárt hűségtöréssel vádoltathassék, mert a törvény másként szól. Ha van is az ország- és megyei gyűlések hatóságára nézve különbség, a szólásszabadságra nézve mégis a törvény különbséget nem tett, valamint hogy a szólás és írás között sem tett (mire majd a Rudolf császár és király idejéből nevezetes példát fog hallani, mikint ítélt a kérdés fölött a kormánytanács),* addig pedig meg fogja engedni a Királyi Fiscus, hogy ahol törvény különbséget nem tőn, ott a különböztetést az ő hatalmából folyónak el nem ismerhetjük.
Lásd fentebb, a 8. jegyzetet.
Vö. fentebb, a 9. jegyzetben mondottakkal.
Lásd fentebb, a 10. jegyzetet.
Azon rágalomállításra, hogy a felhívott specialis törvényeket s historiai adatokat ad perterrendum Fiscum et judicem hozta fel az Alperes, csak azt jegyzi meg, hogy nem felejté talán el a Fiscus, hogy a vádlottat olly fogságban tartja, mellyben engedelme és felvigyázása nélkül az levegőt is alig szívhat, mikép illhetik tehát a „perterrendum” szó reá? Minthogy továbbá a Felperes a hamis pénzverőkrőli hasonlatra építi okoskodását, megjegyzi, hogy elfogatást azokra nézve sem enged, sőt tilt az 1715: 7-ik általánosan. Meglehet ugyan, hogy czéltalan és rossz ezen törvény a hamis pénzverőkre nézve, de mégiscsak törvény, és így kötelez mindaddig, míg nem változtatik.
A Lovassyakkali összeköttetés iránt az előbbiekre hivatkozván, csak azt jegyzi meg: 1. Hogy az Alperes igenis ügyvédje volt az atyának s általa a vádlottaknak. 2. Hogy a Királyi Fiscus maga sem nevezi már őket criminis laesae majestatis reos, hanem csak judicati criminis rei. 3. A felfogott ártatlan levél keziben volt már a Felperesnek, midőn vádlevelét feltevé, tartsa tehát magát önszabta határai közt.
Hogy a hűségtörési s criminalis pörök össze nem vegyíthetők, s mind belső természetökre, mind a bíróságra nézve különbözők, mutogatni felesleges, s eszerint, hogy ezekben az ítéletek is különbözők, kétségen kívül van, minél fogva a 2-ik Rész 42-ik czímje 4-ik §-ra utasíttatik a Királyi Fiscus, hol az ítéletek így osztatnak fel: 1-ő) capitalis 2) emendae capitis, 3) notae infidelitatis, 4) simplices (seu minores), 5-o calumniae.
Végre azt is állítja a Királyi Fiscus, hogy neki hatalma van azokat, akik (tudni való, az ő képzete szerint) a törvénynek magokat ellene szegezik, „omnibus opportunis mediis cohibere et si leniora media effectu carerent, personas quoque eorum detineri fatere”. Ez illy széles általánossággal alkotmányos országban különös egy jog volna! Mert az Alperes úgy hiszi, hogy a hatalom nem születik a Királyi Fiscussal, mint a kegyelem a fejedelmekkel, hanem a törvényből ered az, és így a Felperes abbeli állítását csak akkor fogja az Alperes helyesnek ismerni, ha az opportunis mellé e szót: „legalibus” csatolja; s ha a „cohibere” szóhoz ezeket: „in sensu et ad exigentiam legum” teszi; mert, megbocsásson a Felperes, Magyarországban még idegen azon doctrina, hogy a Királyi Fiscus a törvények felett áll, s ne sajnálja az 1715: 7., az 1723: 5. s I-mae 9-nust s az Aranybullát megolvasni, ezek más doctrinát tanítanak, mellyeknél fogva hinnie kell az Alperesnek, hogy ha a pogány és zsidók előtt elegendő volt Szent Pálnak arra hivatkozni, hogy Romanus sum civis,* őt is minden további méltatlanságtól meg fogják az idézett törvények óvni, s elég lesz mondania, hogy alkotmányos magyar polgár vagyok.
Az apostolok cselekedetei, 22. 25–29.
Azt mondja ugyan a Felperes, hogy az elfogatásnak s letartóztatásnak egyedüli czélja az Alperes személye feletti bátorságosítás, de okosan mikép tehetni fel valakiről, hogy nemesi birtokától s kiváltságaitól, atyafiai, barátai és forrón szeretett szülötte földjétől önkényt megválva, a büntetésnek legsúlyosbikát, a számkivetést válassza, kivált midőn ártatlansága érzetében erős reménységgel van afelől, hogy a Tekintetes Bíróság minden bűn árnyékától is felmenti: különben a személy feletti biztosság megszerzése korántsem kívánta az Alperes lakának megtámadását, irományai elfoglalását s legtitkosabb házi viszonyaiba való erőszakos beavatkozást, valóban mindezeket nem kívánta, ha az 1723: 5. czikkely világosan nem tilalmazná is.
Ami utoljára a Királyi Fiscus által felhívott 1546: 25-ik czikket illeti, szól ez azokról, kik manifesti publicarum constitutionum violatores, legibus Regni et judiciis temere et violenter semet opponentes, nobilium et miserae plebis oppressores sunt, de quibus publicae quaerimoniae regnicolarum vel comitatuum ad Majestatem Regiam deferuntur. Ugyan vizsgálja meg kérem a vádló Felperes, valjon ő-e vagy pedig az Alperes az, ki az Aranybullát, az 1715: 7. és 1723: 5-ik törvény czikket manifeste sérté, s aki a Tekintetes Bíróságnak azon hatóságát, hogy a törvények szerint ítélhessen, kereken tagadja; kicsoda az, ki a nemesi jogokat elnyomni igyekszik? S valjon mellyik fél ellen mentek a hazafiaknak s törvényhatóságoknak panaszi Felséges Fejedelmünk trónja elébe? Valóban alig hiheti az Alperes, hogy a felebbi törvényre hivatkozás nem tévedésből történt; illy tévedéseket azonban találhatni az alperesi magyar előterjesztéseknek latinra áttételében is; mint p. o. ezen szót: kormány a Királyi Fiscus regimen-nek fordítja, mi pedig uralkodást tesz, midőn a kormány gubernium, kormányzó gubernator stb. egészen más értelmű; az illy tévedések sokszor igen fonák következtetéseket szülhetnének, miről a pör velejében bővebben fog az Alperes szóllani.
Végre nem hallgathatja el, bármi rövid óhajtana is lenni az Alperes, a Királyi Fiscusnak azon kitételét, hogy „in quantum parentes quoque suos a se penitus arceri quaerulatur, a veri etiam studio abest infelix ejus facundia”. Ugyan mikép vádolhatta itt is hazugsággal az Alperest? Holott ennek nemcsak azon panasza, hogy szüleit épen nem láthatja, hanem hogy leveleznie nem szabad anélkül, hogy azok a Királyi Fiscus kezén ne menjenek által, ki némellyeket kézhez sem ad, vissza sem küld, s másokat hetekig letartóztat, tökéletesen és szó szerint igaz! És mit hoz fel hazugságróli vádja támogatására? Két levelet! S valjon nem épen ezek-e a legnagyobb bizonyságai annak, hogy az Alperes panasza valóság? Nemcsak elzárja tehát az Alperest szülei látásától, nemcsak minden sor írást praeventív censurája alá veszen, de még miután a kemény censurát kiállották is, lemásolja magának, s a pörben fegyverül használja az Alperes ellen. Ez méltatlan bánás, Tekintetes Bíróság! És méltán kérdezni lehetne, cujus felix vel infelix facundia abest a veri studio? Minél fogva tiszta s őszinte lélekkel s egész bizakodással teszi az Alperes azon nyilatkozást, hogy ha őt az egész pör folyama alatt akár a vallatásnál, akár szóváltásaiban csak egyszer is hazugságon lepi a Királyi Fiscus, ám nevezze akkor minden tettét hazugságnak, addig azonban sértegetni kár, s nem is illő.
A felebbieknél fogva tehát szabadsága visszaadásáért s törvényszerű szabad védelem engedéséért könyörögvén, s e részben a felhívott törvények világos szavaiba s a Tekintetes Bíróság igazságszeretetébe vetvén minden reményét, miután az utolsó szónak törvény értelmében is az Alperesének kell lenni, kéri a Királyi Fiscust, ne akadályozza már, hogy e kérdés valaha ítélet alá kerüljön, s megelégülvén az Alperesnek hetedfél hónapi szenvedését, bocsássa a pört e kérdés fölött szinte ítélet alá.
Egykorú másolatok: OL Kossuth-gyűjt. I.
45/a (VA 229. I.) 132–137. (B. I.);
OSzKKt. Fol. Hung. 1388. 29v–31v. és
MTAKKt. Jogt. Ált. 4° 64. 24v–27r. alapján.
45/a (VA 229. I.) 132–137. (B. I.);
OSzKKt. Fol. Hung. 1388. 29v–31v. és
MTAKKt. Jogt. Ált. 4° 64. 24v–27r. alapján.
