Első fejezet Általános észrevételek a kisdedek neveléséről, s kisdednevelő intézetekről.*
Első fejezet
Általános észrevételek a kisdedek neveléséről, s kisdednevelő intézetekről.*
Általános észrevételek a kisdedek neveléséről, s kisdednevelő intézetekről.*
Kisded és gyermek. Kisdediskola, genus – species, óvó s előkészítő intézet.* Kossuth jegyzete.
Egyszerű s pipere nélkül szól e könyv az olvasóhoz. Czélja: a kora nevelés roppant fontosságát kitüntetni*, s e czélra nyújt talán némi értesítéseket, gyakorlati hasznot eszközölhetőket, mert saját tapasztalásból merítvék többnyire. Pedig tapasztalás az igazság próbaköve. Ügyekeztem megmutatni: hogy az ép, vallásos nevelés* a kisdedekkeli legkorábbi bánásmóddal egyesíthető, s hogy a nevelést, de kivált a szívképezést jókor kell is, lehet is kezdeni, vétkes hajlandóságok mutatkoznak gyakran a kisdedeknél, életök első éveiben már. Én tudom, én figyelmes szemet fordítottam reájok, én a legalsóbb néposztály körében gyakorta megfordultam tapasztalást gyűjtendő. És ki az, aki nem óhajtja, ha érző kebellel bír, hogy a gonosznak hatalmas csírája gyökeret ne verjen e kisdedeknél? Ha óhajtja, nyújtson segédkezet az óvórendszer terjesztésére, mellyet rajzolni indulok, mert nemes óhajtását valósítani ennél hathatósb eszközt aligha talál.
Különbség nevelés és oktatás között.* Kossuth jegyzete.
Vallás alatt nem kell e könyvben sehol egy vagy más egyházi felekezetet érteni, hanem religiót, a főleg tisztább értelmében. Vallás tulajdonkép = confessio: de a religio szónak kitételére nemcsak a magyarnak, de más nyelvű nemzeteknek sincs szavok.* Kossuth jegyzete.
Mélyen szomorító valóság, de valóság, hogy ámbár olly számos kegyes intézetekkel dicsekedhetik Anglia, a tömlöczök mégis tömvék maradnak; s bár a rendőrségi intézetek (politia) számban is nevekedtek, vigyázatban is jelesedtek, mégis a gonosztettek minden nemei szaporodnak inkább, hogysem fogynának.* Azon kegyes intézetek jótékony hatását nem lehet el nem ismerni. Nélkülök a gonosztevők száma sokkal nagyobb volna még bizonyosan. De ezen erkölcstelenülés kútforrásának kiapasztására aligha találhatni egy-egy sikeresb eszközt annál, hogy a gyermekeket óvó s nevelő házakba gyűjtsük az utczákról, hol sok rosszat tanúlnak, jót semmit vagy keveset. Hány kisded tanul csenni s lopni, midőn még nevét is alig gagyogja? (Fájdalom, szemtanú valék nemegyszer.) De miként segítsen magán a szegény özvegy, négy-öt gyermek anyja, kiknek legidősbike néha alig tízéves? Maga hon nem maradhat, dologra kell mennie, hogy kenyerét keresse; gondviselőt nem képes fizetni, s a gyermekek, kik kisdedségök miatt még köziskolákba sem fogadtatnak be, egészen magokra hagyatvák; s így szívnak elveket, így öltenek szokásokat, miket gyakran sem szüleik, sem gyámjaik, de még a törvények sem képesek kiirtani.
Ez Angliában. – Magyarországban hogy áll a jótékonysági intézet s politia dolga?* Kossuth jegyzete.
Régi példabeszéd: addig hajtsd az ágat, míg zsenge. Nemcsak tisztán emberi, de statuspolgári szempontból is kötelesek vagyunk a gyermekek mindennemű tehetségeire gondot fordítani. Nagyok és különfélék a veszélyek, miknek a kisdedek 2–7 éves korukban kitétetvék. Alig van hét, hogy nem olvasnánk a hírlapokban,* miképen itt egy gyermek legázoltatott, amott egy másik halálra égett s a t., mert magára volt hagyva. Ez testileg. De az uralkodó gonosztettek megelőzésére is legjobb mód, a kisdedeket utczán s általában gondviselés nélkül nem hagyni. Kinek egy szilvát, almát egyszer elcsenni sikerült, újra próbát tesz; s mikorra hét esztendőt ér, már a rosszban megkeményedett, s az utczán kószálást iskolának vagy bármelly hasznos foglalatosságnak elibe teszi.* És ki nem tapasztalta, hogy azon ember, ki valamelly hamis gyönyör hálójába bomlott, s emellett magát igen okosnak és boldognak hiszi, egyszersmind szerfelett átalkodott is, s hibás véleményét minden erejével védelmezi; sőt nekem egyszer kereken mondá szemembe egy vén tolvaj, hogy neki csak ép olly joga van élni, mint más akárkinek, már hiába, a lopás az ő mestersége, s azért azt csak gyakorolni is fogja. Beszédje világosan meggyőzött, miképen ezen emberben teljesen megfeneklett azon gondolat, hogy lopni nem vétek, csak senkin erőszak ne történjék. A tulajdoni jogról legtávolabb képzete sem volt, s magának tulajdona nem lévén, máséhoz nyúlni magát tökéletesen felhatalmazottnak érezte.
Nálunk nemigen olvassuk, de a szerencsétlenségek száma azért szintolly nagy, tán a szám, mivel nem olvashatjuk, még nagyobb.* Kossuth jegyzete.
Pozsonban ebédeltem egy vendéglőben. Belép egy gyönyörű leányka, mintegy 7 éves. Szerencsy István mostani referendárius s aradi főispán mint az ügyefogyott gyermekek ápolására rendelt hagyomán igazgatója megszólítja a fogadóst, ha nem volna-e hajlandó a gyermeket 60 ft esztendei jutalomért magához venni. Alig hallotta meg ezt a gyermek, kinek szemtelen kunyorálásától különben menekedni sem lehetett, és alamizsna nélkül villám sebességgel tűn el a teremből, s bár gyakran megfordultam azon vendéglőben, ott többet őt sohasem láttam. Mintegy egy év múlva tűnt ismét szemembe az utczán, s boldog Isten, mennyire megváltozott külsejében is! Tudakozódtam felőle, már ismeretes, fortélyos, kész tolvaj volt! (A Fordító jegyzéke.)* Kossuth jegyzete. – Kossuth valószínűleg Jettim József alapítványára gondol (Jelenkor 1836. 53. sz.) Vö. a fordító jegyzeteivel, 230. l.
Végetlenűl nehéz a gyermeket, kit rossz társalkodás megrontott, jó útra visszavezetni.
Társalkodás a leghatásosabb nevelő. A gyermekekre szólásmód, erkölcs, szokás, legyen az jó, legyen rossz, valósággal ragad a szó teljes értelmében. Közfontosságú dolog tehát, őket mihelyt járni tudnak, eltávoztatni a rosszra vezető utakról. Minap azt mondá egy valaki; kora dolog illy zsenge kisdedeknél kezdeni; nem szokás vetni napkölte előtt. Én nem tudom okát, miért nem lehetne vetni napkölte előtt is. És nem tudom, hogy ez a vetésnek ártana, de azt tudom, hogy a rossznak magva igen jókor csírázik a kisded fogékony keblében, s ha egyszer buja gyomként fölmagzott, gyom közé késő szórt jó magtól hasonlót nehezen reméllhetni. Azt is hallottam ellenvetni, hogy gyermekükre vigyázni a szülők kötelessége. Igaz – de teljesíti-é mindenki? Sokan önmagokra sem ügyelnek; gyermekeikre hát még kevésbé, mások legjobb akarat mellett sem ügyelhetnek.
Nem nyom valóban semmit azon ellenvetés, hogy a kisdednevelő intézetek a szülék kötelességeit magokra vévén, ezeket káros kényelembe ringatják. Ezen ellenvetés minden iskolák ellen szól, mert a szüléknek szintúgy kötelességök gyermekeikre hétéves korukon túl gondoskodni, mint akkorig. De én meg vagyok erősen győződve, ha addig veszteglünk, míg a szegények képesek is, hajlandók is lesznek gyermekeiket magok nevelni, még igen sokáig kell várakoznunk. Aztán a kisdednevelő intézetek a szülőkre is jótékonyan hatnak, nemcsak azáltal, hogy élelmök keresésében a gyermekekre ügyel és gátul nem szolgál (pedig fájdalom, a kézi munkások, napszámosok, sőt földmívelők nagyobb része is annyira szegény, és keresetök olly csekély, hogy a család élelmére az asszony épen úgy kéntelen dolgozni, mint a férj), de még azáltal is, hogy a kisdedek jó erkölcsei, miket a nevelő intézetben magokba szívnak, a szülék erkölcsösségére is jótékonyan visszahatnak.
Nem kevésbé gyenge ellenvetés, hogy a kisdednevelő intézetek, a szülék gondjain könnyítvén, a szegényeket házasságkötésre csábítják. Én e részben azon intézeteknek csekély befolyást tulajdoníthatok, mert valameddig a szegényekkel minden emberi indulatok, vonzalmak s hajlandóságok közösek, házasodni is fognak, s bármi nyomorúságot halmozzanak is kora házasságaik által önmagukra, s tán az egész emberi társaságra is, mindezt a nőtlenség keserves következményei sokkal felülhaladnák. Egyébiránt a szegény gyermekek száma csakugyan nagy, s talán mindenkor nagy marad; ügyekeznünk kell tehát őket lehetőleg boldogokká, s az emberi társaságnak a lehetőségig hasznosokká képezni.
Tudva van, hogy természetünknél fogva inkább hajlunk az alacson örömekhez, mint a magasabbakhoz, akkor van tehát a gyermekeknek legnagyobb gondviselésre szükségök, midőn az első gyönyörködtető benyomásokat magokba fogadják. E szót: „gyönyörködés” és „öröm” meggondolva írom, és sokszor fogom használni, mert úgy tapasztalám, hogy a kisdedek örömet éreznek a reájok ható első benyomásoknál, legyenek bár azok jók avagy rosszak, mindegy. De a különbség épen azért olly igen fontos.
A gazdagok gyermekeit örökös gond és figyelem kíséri, magokra ritkán vagy sohasem hagyatvák, rossz hajlandóságra szokniok nem engedtetik, s ha mégis becsúszik valamelly gonosz, korán észrevétetik, orvosoltatik. De a szegények szerencsétlen gyermekei mindennemű veszélynek és kísértésnek kitett martalékok. Nemrég olvastam a rendőrségi jelentésekben egy asszonyról, ki mintegy 10 gyermeket csábított el szüleiktől, őket magával vonzotta, s lopásra szétküldözgeté. Történheték-e ez, ha a gyermekek fölvigyázat alatt voltak volna? Kivált olly fölvigyázat alatt, hol örömest vannak, és magokat boldogoknak érezik? Pedig nem is tudjuk, hány száz meg száz szerencsétlen gyermek lőn hasonló csábítás áldozatja! Hiszen a gyermeket egy kis gyümölccsel, mézeskaláccsal is el lehet olly igen könnyen csábítani. Dr. Pole* írja, hogy azon gyerkőczék száma, kik Londonban jobbára csak zsebelésből, lopásból élnek, 1819-ben 1200-ra számíttatott.* Említ különösen egy embert a Wentworth utczából, kinek kormányzása alatt 40 illyen gyerkőcze állott, kiket ő saját zsákmányaik egy részével fizetett. Szerencsére mégis napvilágra jött gonoszsága, s a fenyítéki gyarmatba szállíttatott. Ha ezen 40 gyermek egy kisdedóvó intézet mentőszárnyai alatt volt volna, józanul gyaníthatni, hogy a borzasztó eset nem történik, s ím egy illy intézet hiánya hány szülőt fosztott meg gyermekétől, ki öreg napjaiban öröme, támasza lehetett volna. Könyvet, egész könyvet tölthetnék illy példákkal.
Pole, Thomas (1753–1829): kvéker orvos, a bristoli infant school alapítója. Observations relative to Infant Schools... című munkája (Bristol, 1823), amely az óvodák szükségességét szintén a gyermekbűnözés nagy méreteivel indokolja, egyike az első óvodapedagógiai műveknek.
Pesten legalább fényes nappal sem biztos senki, hogy az utczán zsebkendőjét, pipáját ki nem húzzák zsebéből.* Kossuth jegyzete.
Úgy hiszem tehát, hogy a kisdednevelő intézetek a honnak is tetemes hasznot hajthatnak:
1-őr: Azon irány által, mellyet a gonosztettek szaporodásának, s a gyakori baleset okozta életrövidítésnek meggátlására intéznek.
2-or: Mivel az idősebb gyerkőczék iskoláztatását is előmozdítják, kiket szüleik azon ürügy alatt tartanak vissza az iskolától, hogy kisebb testvérökre kell otthon vigyázniuk.
3-or: Meg vagyok győződve, hogy nemcsak a gyermekek, de a szülék javát is előmozdítják, s úgy hiszem, igen sikeresen munkálandnak a szentírás ama parancsának teljesítésére: (pag. 9.)*
Az idézet számára hely üresen hagyva. Vö. a fordító jegyzeteivel, 230. l.
Ha nem ültetjük a jónak csíráját, nem fog az kifejlődhetni, s a gyermeki, sőt általában az emberi kebel egy kerthez hasonlítható, mellyet ha nem míveltetik, mihamar gyom s dudva borít; s valamint ez legmélyebb gyökeret szokott verni a földben, úgy az erkölcsi gyom a lélekben minden jó indulatot és érzelmet, sőt magát a lelkiismeretet is elfojtja.
4-en: Az első benyomás rendesen leghatósabb. Ennek fontosságán kívül azonban mindaz, mit általában a nevelés mellett felhozhatni, a kisdednevelő intézetekre is alkalmazható. Idvezítőnk is fő figyelmét fordítá a kisdedekre, mert azt olvassuk az Evangeliomban (Márk X. 13–16.): „Akkor gyermekeket vittek hozzá, hogy kezével illesse azokat, de a tanítványok visszatartották azokat, akik őket oda vitték. Mikor ezt Jezus meglátta, neheztelt és mondá nékik: Engedjétek a kisgyermekeket hozzám jönni és ne akadályozzátok őket, mert az illyeneké az Istennek országa. Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, sohasem jut be abba. – S magához ölelte azokat és kezeit reájuk emelvén, megáldotta őket.”*
Kossuth nyersfordítása. Vö. a fordító jegyzeteivel, 230. l.
Ezek után a Szerző előadja, kik valának a kisdednevelő intézetek első alkotói Angliában, s mennyire terjedtek már azon intézetek; minthogy azonban Wilderspin úr munkájának megjelenése (1826) óta, különösen pedig a kisdednevelési társaság (Infant School Society)* hathatós munkássága által, a szóban forgó intézetek Nagy-Britannia minden részeiben igen megszaporodtak; a szerző leírásából csak annyit említünk, ami a következőkkel összefüggésben van. Ti. hogy ámbár Owen,* kié az első gondolat dicsősége, de a legelső kisdednevelő házat (akkoriban alsóház tagja, később lord, egyidőben lordkancellár) Brougham* és társai alkották Brewers Greenben, Westminsterben (londoni negyed).* Társai közt volt Wilson József is, ki maga saját költségen nemsokára más illyes kisdednevelő házat állított Spitalfieldsben (szinte London). E munka érdemes szerzője, Wilderspin S. úr ezen intézet igazgatója, de miután a fentebb említett társaság ideiglenesen, amíg ti. külön példányiskolát állítana, a Wilson úr alapította spitalfieldsi intézetet jelelte ki nevelők s nevelőnők képzésére is szolgálandó középponti intézetnek, Wilderspin úr az intézet igazgatásán kívül azon kötelességet is magára vállalta, hogy az országban utazásokat tegyen, s ahol kívántatnék, az alapítandó intézeteket elrendezze. (Itt e munkában tehát azon mód s azon siker adatik elő, melly a Wilderspin úr igazgatása alatt lévő spitalfieldsi mustraintézetben gyakoroltatik s tapasztaltatott, és valahányszor a Szerző magáról s intézetéről szól, mindig ezt kell érteni.)
Az Infant School Society 1824-ben alakult az óvodák elvi irányítására. Alakuló üléséről (1824. június 7.) Wilderspin alább részletesen beszámol.
Owen, Robert (1771–1858): az utópista szocializmus kiemelkedő alakja. 1816-ban a skóciai New Lanarkban létrehozta az első óvodát Angliában; melynek célja a gyermekek nevelése, jellemének formálása volt, részeként az általa tervezett új társadalom intézményrendszerének. Később nagy vita bontakozott ki arról, hogy ki hozta létre az első infant schoolt Angliában. Wilderspin azzal érvel a maga elsősége mellett, hogy Owen nem foglalkozott külön a kisgyermekneveléssel.
Brougham, Henry Peter (1778–1868): whig politikus, 1830–1834 lordkancellár. Jelentős szerepet játszott az 1820-as, 1830-as évek oktatási, jogi és parlamenti reformjainak megvalósulásában és a rabszolgaság elleni küzdelemben. Wilsonra lásd alább a 70. jegyzetet.
A Westminster Free Day Infant Asylum 1819-ben alakult. Wilderspin foglalkozásközpontú óvodájával szemben a kisgyermekek gondozását helyezte előtérbe.
Nem csekély dicséretökre válik ezen kisdednevelő intézeteknek az is (úgymond a Szerző), hogy a szerencsétlen vak és siketnéma gyermekeknek is kellemes menekvő helyül szolgálnak. Nálunk két vak gyermek van, egy fiú s egy leány, kik teljességgel nem okoznak több fáradságot, mint a nem vakok. Kivévén a betűismerést és olvasást, minden egyebet szintúgy megtanulnak, mint a többiek, s örülnek ezekkel játszhatni s közöttük észrevétetni. És mivel a gyermekek olly igen hajlandók az utánzásra, épen nem kételkedem, hogy a siketnémáknak is különös gyönyörűséget szerezne a többi gyermekek foglalatoskodásait szemlélgetni, s gyorsan utánozni is. Sőt úgy hiszem, nagyobb előmenetelt tennének hallók s beszélők, mint magukhoz hasonló szerencsétlenek között, mert a látás érzéke igen sok ismeretekre vezethet. A siketnéma gyermekek (így mondják) közönségesen nagyon gonoszak, ez nem is lehet máskép, mert sok más gyermekek úgy bánnak velök mint sepredékkel, de ha ezekkel együtt egy nevelőházba küldetnének, természetök is alkalmasint megváltoznék. Én (Wilson úr engedelmével) minden vak és siketnéma gyermeket befogadok, ha szüleik kívánják.
Számos kérdések intéztettek hozzám a kisdednevelő intézetek iránt, feleletem az illető fejezetekben föltalálható. Itt csak azt említem, mi az általános észrevételek körébe tartozik.
Az illy intézetek közvetlen haszna abban áll, hogy a lelki tehetségek fejlésre indíttatnak, sokkal korábban, mint ekkorig lehetőnek tartatott; s ekkép az erkölcsiség gyarapíttatik.
Csak kisdedek számára intézvék, kik addig maradnak ott, míg a nemzeti iskolákba befogadtatnak.
Nembeli tekintetben különbség nem tétetik, mert a természet sem teszen.
A nevelésben olly módszert követünk, hogy vallásbeli különbség nélkül minden szülők bízvást átadhatják gyermekeiket. Religiosus érzelmeket nyernek ott, de hitágazatokat, dogmát nem tanúlnak legtávolabbról sem; illyesmire még nagyon fiatalok.
Alkalmasak továbbá nemcsak szegény, de gazdag szülők gyermekeinek is. Mi gyakran csonkulnak el testben-lélekben gazdagok gyermekei időtlen kényeztetés miatt! azonban leginkább szükségesek ezen nevelőházak a nagyszámú, de szegény népség lakta helységekben.
Példa a leghatalmasabb rugó, jó vagy rossz indulatok ébresztésére az emberi kebelben; s a kisdedek épen úgy készek a jócselekedetek mint a vétek példáit elfogadni és követni. De mivel az utánzási ösztön igen jókor ébredez bennünk, kiválókép szükséges, hogy a legkorábbi benyomások jók legyenek, mert ha már egyszer a bimbó kifejlett, alig vagyunk képesek az erkölcsiség gyönyörű színezését megadni.
De épen annál fogva igen alkalmasak ezen intézetek a gyermeket valódi boldogságra vezetni, hogy ama veszélyes lelki gyomot, a tiltott örömökhöz vonzódást erőre kapni nem engedik, minden jónak növekedését előmozdítják, s a religio csíráit elszórják, mellynek fenséges vigasztalásai és tartós örömei képesek egyedül az embernek lelki békét nyújtani.
Azonban nemcsak a rossz hajlandóságok folytonfolyó gyengítése, s erényes érzelmek ébresztése vétetik itt czélba, hanem az is, hogy az értelmi tehetségek napontai gyakorlat által helyes irányt kapjanak. Egyébiránt is az erkölcsileg jóra ügyekezés olly szoros rokonságban áll az igazra ügyekezéssel, hogy midőn az egyikre hatunk, a másikat is könnyen előmozdíthatjuk. A lelkierők között azonban korántsem az emlékezőtehetség vétetik nálunk leginkább figyelembe. Illy egyoldalú képzés a többi erőket gyengítené, s a lelket legjobb segédkútfőitől megfosztaná.
És valóban a legjobb elvek is, miket a kisdedek emlékezetébe halmozni szokás, igen csekély befolyással vannak további önképzésökre, mert csak holt mechanismuson (műszerűségen), nem belátáson, nem meggyőződésen alapszanak.
Mielőtt tehát az olvasásnak, írásnak, számvetésnek műerőit képeznők, szükség a szemlélet (Anschauung), beszéd s elmélkedés alaptehetségeit kifejtőztetni, mert valamint az anyagi, úgy a szellemi építésnél is fő dolog szilárd alapot rakni, mielőtt épület emeltetnék, különben idő és zivatar romra döntik munkánkat. A nevelés eddig bevett rendszerében igenis sok figyelem fordíttaték tehetségeink mesterséges nyilatkozásaira, ellenben természetes kifejlésökre igen kevés. Oka alkalmasint ott fekszik, hogy az emberi nem míveltségi állapotja nem haladt oda még annyira, mennyi egy illy becses találmányra kívántaték. Jelek a dolgok valósága helyett vétettek a hatásoknak, s kölcsönözött ismeret tapasztalásnak tekinteték; megelégedtünk a felülettel, s a mélybe nem hatánk.
Végre még figyelembe vesszük az illedelmet is. Ez ugyan nem múlhatlanúl szükséges boldogságunkra: de mégsem fontosság nélküli, mert övé a varázserő, melly kedvessé tesz emberek előtt. Ezen intézeteknek a kisdedeknél mutatkozó jótékony hatása a szülőkre is kiterjed. Erkölcsi tekintetben lehetetlen, hogy gyermekeik jó példája idvességesen ne hasson reájok; a külső tisztaság pedig minket szokni kényszerítvén, s a gyermekek több órai távollétével nyert idő külső physicai jólétüket is emeli.
Mindezen siker a vén anyókák iskolái (dame school)* által el nem érhető. Tudatlan és tunya vén asszonyok kevéssé alkalmasok illy fontos ügyet kivinni, és e gyermekeknél találkozó képesség és szellemi fejlődés kívántaknak megfelelni.
Dame school (Wertheimer fordításában: Schule der alten Mütterlein): kezdetleges, lényegében a XVIII–XIX. század fordulóján elterjedt intézmény a kisgyermekek napközi gondozására. Fizetség ellenében egy-egy idősebb, rendszerint képzetlen asszony 20–30 gyermek felügyeletét vállalta, és némi oktatást is nyújtott nekik. A dame schoolt az infant school szorítja ki.
Mi a legszükségesebb eszközöket illeti, ennyiből állanak: Egy légtiszta, tágas iskolaterem, s játszótér, némi tanszerek, s munkás, gondolkodó nevelők, hivatásuk fontosságát mélyen érezők. Természeti tárgyak s képek alkalmasbak oktatási eszközül, mint könyvek, mert önszemlélet által erősben benyomulnak a tárgyak, mint ahogy puszta szó tehetné. Alig van valami ez eszközökben, mit újnak nevezhetnénk, de új az alkalmazás, s a czél maga is új. A szellem, melly intézetünket lelkesíti, a köziskolákétól szembetűnőleg különbözik. A kisdednevelő házak főelve: a szeretet szelleme. A nevelőnek legszebb és soha sem ernyedő ügyekezete legyen megnyerni a kisdedek szíveit, és önakaratját sajátjokká tenni. Figyelmök kültárgyak által ébresztessék, s a csak látszatosan csekély oktatás tegye szokássá bennök a figyelést és gondolkodást, mitől a legjótékonyabb következtetéseket vonhatni. Ellenben a nemzeti köziskolák minden lelkierőt legyengítenek avval, hogy a gyermekeket kényszerítik emlékezetöket idegen észrevételekkel megtömni, miből szegény kisdedek gyakran igen keveset értenek. Önálló gondolkodásra soha sem serkentettek, és ez olly gyökeres baj, melly a legszomorúbb következményeket vonzza maga után.
A fölveendő kisdedek számát a körülmények határozzák meg. Hol nincs akadály, úgy látszik, 150 a helyes szám, és inkább kevés, mint sok.
Indítványban van ezen intézetekkel bizonyos módon munkaiskolákat (work school, Arbeitsschule) összekötni. A rendszer előmozdítói folyvást javításon dolgozók, alkalmasint e tervet is létesítik mihamar. Ellenvetéseket intézetünk ellen csak azok tesznek, akik azt sohasem látták; mihelyt csak egyszer is meglátogatták, minden idegenségök eloszlott.
A test egészsége s a test ereje és munkássága nemcsak hogy nem szenved az intézetben, sőt, mivel a kisdedek a pihenő szabad idejükön kívül is mindég csak kellemes benyomással találkoznak, testi jólétök nem kevésbé mozdíttatik elő, mint a szellemi. A saját tapasztalás nyújtotta ismeretek tömege, mit a gyermek életének első 8–10 éveiben gyűjteni fog, korántsem akadály őt szint ez időkorban a valódi keresztény szellem elfogadására alkalmassá tenni, s keresztény engedékenységre, ama szellem egyik legszebb sikerére nevelni; s azért vétetik irányba őket korán odavezetni, hogy minden helyzetben elégedést találjanak.
A nevelésnek ím illy rendszere nemcsak nem ellenkezik a társasági renddel, de sőt inkább segélyül szolgál azt ismét helyrehozni, hol a természeti fejlésmód hiánya miatt veszve lőn. Meg fog a szegény is elégedni helyzetével, ha tapasztalja, hogy nemesebb örömök nyitvák az ő számára is, mint a barom ösztönök kielégítése; a gazdagok ellenben nagyobb szellemi munkásságra élesztve, hasonló mértékben emelkedendnek a műveltség magasabb fokára. Így fog virágozni majd minden osztályok között a kölcsönös jóakarat, a társasági egyetértés eme kötele, mert ki-ki megadja másnak a tiszteletet, mit azon állás követel, hová őt a gondviselés helyezni jónak találta.
Ha illy nemes következményeket ígérő intézetek hamarabb nem alkottattak, alkalmasint amiatt nem alkottattak, mivel a magasb osztályoknál a jónak előmozdítására elegendő sürgeség nem vala, s most is csak lassan ébrednek szunnyadásukból, csak lassan mutatják hajlandóságukat a vezérletre.*
Ha ezt Angliában joggal írhatá a szerző, – ott hol a Barátok Társasága (quackerek) magok között e czélra egyetlen egy napon 1000 fontsterlinget (10 000 pft) valának képesek gyűjteni, hol a Kisdednevelési Társaság legelső ülésében csak egy pár óra alatt 700 fontsterlinget tett össze, hol egyesek, s nem is saját jószágaikban, hanem idegen helyen egész nevelő házakat állítanak s tartanak, mit mondjunk mi Magyarországban, hol a kisdedóvó intézetek terjesztésére ügyelő egyesület minden igaz-, minden szívreszólás, minden biztatás mellett esztendő alatt nyomorú 6 pft évenkénti fizetésére* tagnál többet az egész hazában gyűjteni képes nem vala*.
*A szám helye üresen hagyva. Vö. a fordító jegyzeteivel, 231. l.
* Kossuth jegyzete. – A kvéker mozgalom (Society of Friends) igen jelentős szerepet játszott az infant school kialakulásában. – Az angliai adatok Wilderspin munkájából származnak. – A Kisdedóvókat Magyarországon Terjesztő Egyesület alapítólevele 1834-ben született meg, alakuló ülését 1836. március 5-én tartotta, több mint 60 taggal. (A magyarországi Kisdedóvó Intézeteket Terjesztő Egyesületről. [Szemelvény az Egyesület Kacskovics Lajos által szerkesztett 1837. évi Évkönyvéből.] Társalkodó, 1837. 72.)
Rajzolja ki-ki magának képzeletben, minő állapotban lennének a szegény szülők kisded gyermekei, ha minden parochiában csak egy illy intézet is találtatnék. A szülők boldogok annak tudásában, hogy amíg munkában izzadnak, kisdedeiket hon semmi veszély nem érheti; a kisdedek boldogok az egymás között társalkodásban, s gondolataiknak mindnyájok összes javára egymásnak kicserélésében. Körükből a gonosznak minden neme távol, idejök ártatlan és hasznos mulatkozás vidám folyása, s felettök a szeretet gondviselő szeme, melly minden alkalmat megragad őket igazságra, jóerkölcsre, jámborságra vezetni azon zsenge fogékony korban, melly valamint a szomjas föld a harmatot és esőt, olly kíváncsilag fogad, olly mélyre érzi minden oktatást! Elakadna tollam, ha csak század részét is le akarnám írni mindazon jónak, ami illy intézetek közönséges behozatalát követhetné.
