b) Pest, 1837. december 19. Kossuth ötödik, Benyovszky által benyújtott szóváltása: a törvények hűtlenségi perben is biztosítják …
b) Pest, 1837. december 19.
Kossuth ötödik, Benyovszky által benyújtott szóváltása: a törvények hűtlenségi perben is biztosítják a szabad védekezés jogát, amelyen a közbenszóló ítélet indoklása sem változtat; kéri a fellebbezés engedélyezését, irományai visszaszolgáltatását, elkobzott levelének a perhez csatolását; kijelenti: fogságban nem fog védekezni.
Kossuth ötödik, Benyovszky által benyújtott szóváltása: a törvények hűtlenségi perben is biztosítják a szabad védekezés jogát, amelyen a közbenszóló ítélet indoklása sem változtat; kéri a fellebbezés engedélyezését, irományai visszaszolgáltatását, elkobzott levelének a perhez csatolását; kijelenti: fogságban nem fog védekezni.
Az Alperesért: A közelebbi ítéletet appellálta az Alperes; az appellatának motívumait beírandó, referens Ítélőmester Úr azzal a nyilatkozásal, hogy a motívumok már különben is érdekelve legyenek a pör lefolytában, azokat beiktatni nem engedte, hanem az appellatát elfogadottnak jelentette. Ennélfogva az appellata beírva nem levén, az iránt hivatkozik magára Ítélőmester Úr ő nagyságára, s az appellatához ragaszkodik az Alperes. Egyébiránt törvényeink nota eseteiben szabadságbani védelmet engednek, sőt világosan parancsolnak.
Második András Aranybullájának 2-ik czikkje így szól: „Nec nos, nec posteri nostri aliquo tempore servientes capiant vel destruant favore alicujus potentis, nisi primo citati fuerint et ordine judiciario convicti.”
Ezen törvényt az 1687: 4. czikkely nem törölte el, él tehát ma is még, mint alkotmányos szabadságunk talpköve.
Albert király 27-dik czikkelye azt mondja: „Nullus nobilium pro quibuscunque factis, per quemcunque praeter talem, contra quem sententia capitalis juridice lata fuerit, possit detineri, seu quandocunque captivari.”
Ulászló király hitlevelének 15-ik ágazatja és 1-ő decretumának 11-ik czikkje* ekkép szól: „Ad simplicem quaerelam vel suggestionem neminem regnicolarum nostrorum, cujuscunque status et conditionis existat, in persona, possessionibus seu quibuscunque rebus aliquo modo praeter viam juris et partibus non auditis impediemus.”
1492:11. tc.
Ugyanannak 16-dik pontja következő: „Item, quod neque motu proprio, neque ad quorumcunque delationem vel quaerelam contra regnicolas cujuscunque status etc. aliquam occasionem nocendi, sive in personis, sive in rebus concipiamus, vel exquiramus.”
Verbőczy 1-ő Rész 9-dik czikkjének 1-ő §-a így szól: „Nisi citati vel vocati ordineque judiciario condemnati fuerint, in eorum personis ad quorumvis instantiam vel clamores aut praeces nunquam et per neminem detineri possint.”
Az 1618: 14. czikkely 1-ő §-a s az ebben megerősített 1613: 34. 1-ő §-a: „Nemo nisi legitime citatus et consueto juris ordine convictus in persona vel bonis, sub quovis colore damnificetur.”
Az 1687: 6. 1-ő §-a: „Si quospiam regnicolarum notorie delinquere contingeret, modalitate legum Regni superinde conditarum et processus in iisdem fundandi, contra eosdem procedi possit et debeat.”*
Az idézett törvénycikk az eperjesi delegatum judicium megszüntetését rendeli és elrendeli, hogy a jövőben a hűtlenségi pereket a törvények alapján folytassák le.
1715: 7. 2. §-ban ezek foglaltatnak: „Extra solum atrocis perduellionis seu criminis laesae majestatis citationem ante capturam, in aliis omnibus ac etiam notam infidelitatis de jure municipali inferentibus casibus, semper observari, nec ullo sub titulo omitti debere.”
1723: 5. czikk ezeket mondja: „Citatio ordinario juris processu in omnibus casibus et causis, etiam criminalibus aut notam infidelitatis inferentibus etc. observetur.”
Hogy mindezen törvények rendelete szentül meg is tartott minden időben, bizonyítják Mátyás VI. könyvének 47. és Ulászló III. könyvének 27. ágazataik,* mellyek közül az első szerint bárkinek is 12 napra, az utóbbi szerint pedig 40 napra házába befogadni és koronás fejedelmének személyesen vagy levél által ajánlani is szabad a notoriusokat.
1486:47., 1498:27. tc.
Bizonyítják ugyanezt az 1536: 5., 1542: 44., 1545: 47., 1715: 49. törvényczikkek is, mellyek szerint a notában marasztottak is hűségre visszatérvén, az ítélet súlya alól felmentetnek; pedig hűségbe visszalépniök nem lehetett, hanem ha szabadságban voltak.
Ennyi világos s alkotmányunk kezdetétől mostani korunkig folyton újított s erősített törvények adják azt a jogot az Alperesnek, mint magyar nemes polgárnak (kinek eleik nem kevés vért ontottak szabadságaink ótalma mellett), hogy szabadságban védhesse magát, s íme mély fájdalomra a közelebbi ítélet tőle a törvény ezen jótékonyságát megtagadta, két oknál fogva:
Egyik az, hogy az Alperes a Királyi Fiscus által beperesített probákkal terheltetik, s a Felperes végső ítéletet kér.
Második az, hogy az Alperes derék védelmébe bocsátkozott.
Vegye kegyesen a Tekintetes Királyi Tábla az Alperesnek némelly észrevételeit. Terhelik-e a Felperes által beperesített acták az Alperest, akkor fogna kitűnni, midőn a per érdemében az Alperes derék védelmét előadhatná, mivel a Felperes adatait ellenprobákkal is lehet erejökből kivetkeztetni.
De minthogy a Tekintetes Ítélő Királyi Tábla már kimondá, hogy azok terhelő probák, hatalmában nem állván az Alperesnek bírái ítéletét megmásítani, csupán azt jegyzi meg, hogy ha szinte probákkal terheltetnék is az Alperes, az mégis alkotmányunknál fogva nem foszthatná meg őt azon természetes jogától, hogy magát védhesse, éspedig elmagyarázhatlan törvényeinknél fogva szabadságban védhesse.
Az ítélet kötelességet szab az Alperesnek, hogy velős védelmét adja be, kér tehát módot is nyújtani szabadsága visszaadásával, hogy azt teljesíthesse, mert tudnia szükség, micsoda viszonyban áll a hatóságokkal, s azok, kiket a felperesi szóváltásból gyanítva hasonlókép idézve lenni gondol, mikép védik magokat.
Egyébiránt, habár a Felperes (meg nem engedőleg) terhelő probákat iktatott volna is a pörbe, emiatt az Alperes szabadságát követelhető jogától meg nem fosztathatik, mert így a Felperes, ki természetesen a pör siettetésén igyekszik, a törvény jótékonyságától mindig elzárná az Alperest.
De az is, hogy a Felperes végítéletet kért, az Alperesnek nem praejudicalhat, mert habár a Felperes közönségesen elmarasztaló ítéletet kér, mégis (aminthogy törvényünk lépcsőnkinti védelmet enged) hogy a bíróság a Felperes kívánságára elmarasztaló ítéletet hozni nem szokott, a tapasztalás mutatja, s az ítéletben említett végső ítélet is több ítéleteknek hozatalát teszi fel.
Ha a felhozott okok elégségesek az Alperesnek szabadsága visszaadása iránt tett kérelmétőli elmozdítására, úgy egyúttal marasztó ítélet is hozathatott volna, mit pedig hogy törvényesen nem lehet, maga ezen ítélet megismerte. Mert ha az 1622: 20-ik (mellyet a törvényhozó test akkori zenebonás helyzetében hazánknak, meghozni kényteleníttetvén, alkotmányunkkal annyira meg nem férhetőnek ismert, hogy annak kötelező erejét csupán a közelebbi országgyűlésig terjesztené ki) rendelete szerint még azokat is, kik fegyveres kézzel zenebonáskodtak, a törököket s a haza ellenségeit segítették, s velök czimboráskodtak, s így tettleg rebellisek és hűtelenek valának, törvényes forma szerint pörbe idéztetni, s ha magokat védni és menteni nem tudnák, védelmökre bővebb terminust is engedtetni parancsolt, mennyivel inkább törvényszerű lenne az Alperestől meg nem tagadni védelme módját s idejét.
A sententiának másik alapja az, hogy az Alperes is derék védelmébe ereszkedett már. Az Alperes eddigi szóváltásainak czélja s tartalma nem egyéb, mint szabadságának, mellyet törvényünk megkíván, visszaadatása. Ez nem meritum, hanem ollyan helyheztetés, mellyet sem a pör megindításakor, sem a pör lefolyta alatt, sem az elmarasztaló ítélethozás s felebbi ítélőszék megvizsgálása előtt az Alperestől megtagadni nem lehet; s ép ezért inti az ítélet érdekes védelmébe ereszkedésre.
Törvényes szabadságát annál fogva is kérheti pedig, mivel az 1832/6. esztendei 37. törvényczikk által országgyűlésről kiküldetett országos deputationak tagja levén, e részben is salvus conductus alatt vagyon.*
Az idézett törvénycikk a Nemzeti Múzeumról szól; az országos bizottságot a Múzeum gyűjteményeiből készítendő jegyzék meghitelesítésére jelölték ki.
Ezek így állván, az ítéletet appellálta s appellatáját megengedtetni kéri is az Alperes, annyival inkább, minthogy ha szinte óhajtana is megfelelni a Tekintetes Királyi Tábla ítéletének, azt mostani testi s erkölcsi erőltetett helyzetiben teljesítenie lehetetlen, mert irományai nincsenek kezén, ezeket a Királyi Fiscus törvényellenileg lefoglalván. Ezt hogy törvényesen nem tehette, maga a Felperes is meg lesz győződve. Ugyanis okoskodása ez: birtokost notában elfogni nem szabad, mert ezt törvényeink nem engedik; de birtoktalant, minthogy azt rablás eseteiben a megszökhetéstőli félelem miatt az 1687: 14. törvényczikk megyei hatóságok által befogatni s ekkép személye iránti biztosítást szerezni enged, nota eseteiben is (noha régibb s újabb világos törvények minden személyválogatás nélkül azt egyenesen tiltják) el lehet, éspedig nem is törvényhatóságok által, hanem katonai karral fogatni. Ha szinte ezen okoskodása a Királyi Fiscusnak egész terjedelmében állana is, hogy következtetheti ebből mégis azt, hogy írásait elkobozhassa, megfogni valóban nem lehet. Mert ha a birtokost befogatni, és így írásaitól megfosztani törvényszerűleg nem lehet, birtoktalant pedig csupán személye iránti biztosításkép lehetne letartóztatni, valamint a védelemtől nem, úgy nem lehet irományaitól is senkit megfosztani.
Egyébiránt bizonyossá tevén az Alperes a Királyi Fiscust, hogy ha szabadságát visszanyerendi is, azzal visszaélni nem fog, arra kéri, hogy ajándékozza meg bizodalmával, s legyen meggyőződve, hogy adott szavát soha megszegni nem szokta, s nem is fogja az Alperes.
Végezetre kényteleníttetik az Alperes a Tekintetes Királyi Tábla, mint törvényes bírája előtt mély fájdalommal nyilatkozni aziránt, hogy e napokban a Tekintetes Királyi Tábla ítéletének értésére adatása után gyámol fiokon búslakodó kedves szüleit vigasztalólag ezekhez írott levelében mostani helyzetéről említést tevén, ezért a katonai kormány, mintha a levél tartalma lázításra és fejedelme iránti bizodalmatlanságra gerjesztő volna, helyzetének jövendőre szigorúbb korlátok közé leendő szorítással fenyegeti.
Illő tisztelettel nyilatkoztatja ki az Alperes, hogy ő semmi viszonyokban s függésben nem állván a katonai kormánnyal, annak bíráskodását el nem fogadhatja, hogy őtet olly decisive kárhoztathassa. Van az Alperesnek törvénye, van törvényes bírája; ez által kívánván tehát azt, hogy valjon az említett levélnek foglalatja lázítónak mondathassék-e, megítéltetni. Arra kéri a Felperes Királyi Fiscust, hogy azon levelet egész terjedelmében csatolja a pörhöz.* Igazságos kérését az Alperesnek nem tagadhatja meg a Királyi Fiscus, nem, azért, hogy ha csakugyan ollyan foglalatú a levél, mint ollyan, csakugyan a pörhöz tartozik, ha pedig nem az, hogy a méltatlanul reá kent szenny alól fölmentessék; de úgy is mint tulajdonát, annál inkább kívánhatja előmutattatni, minthogy a Királyi Fiscus már két levelét az Alperesnek beiktatott.*
Vö. fentebb a 8. jegyzettel.
Lásd fentebb a 33. szám bevezetőjét, 211. l.
Mindezeknél fogva a fentebb vitatott szabadsági kérdésben az appellatát megengedtetni és a Felperes Fiscust törvényellenileg lefoglalt s letartóztatott irományainak kiadására bíróilag szoríttatni kéri.
Azon esetre mindazonáltal, ha azt, hogy magát a törvény értelmében szabadságban védelmezhesse, sem a Tekintetes Királyi, sem a Főméltóságú Hétszemélyi Táblától meg nem nyerhetné az Alperes, tartozó tisztelettel, de egyszersmind ünnepélyes határozottsággal kijelenti, hogy a sokszor idézett törvényekkel ellenkező fogságba kényszerített helyheztetéséből a Tekintetes Királyi Tábla ítéletének eleget tennie úgy természeti, mint méginkább erkölcsi lehetetlenségnek érzi; s azért esedezik, méltóztassék a Tisztelt Ítélőszék ezen moralis lehetetlenséget a törvény értelmében megszüntetni, különben nincs egyéb hátra, mint az, hogy Isten akaratjában teljes megnyugvással várja védtelenül ítéletét.
Egykorú másolatok: OL Kossuth-gyűjt. I.
45/a (VA 229. I.) 138–142. (B. I.),
OSzKKt. Fol. Hung. 1388. 31v–33v és
MTAKKt. Jogt. Áll. 4° 64. 27r–29v alapján.
45/a (VA 229. I.) 138–142. (B. I.),
OSzKKt. Fol. Hung. 1388. 31v–33v és
MTAKKt. Jogt. Áll. 4° 64. 27r–29v alapján.
