b) Pest, 1838. március 24. Kossuth Benyovszky által benyújtott, hatodik szóváltása. | KOSSUTH LAJOS ÖSSZES MUNKÁI

b) Pest, 1838. március 24.
Kossuth Benyovszky által benyújtott, hatodik szóváltása.

Tartalma: [I.] A törvények értelmében az Alperesnek joga van a fellebbezésre. [II.] A Királyi Tábla közbeszóló ítélete, amikor védelme benyújtására kötelezi az Alperest, valójában alapvető kérdést dönt el, mert a fogságban való védekezés fizikailag és erkölcsileg is egyaránt lehetetlen; az ítélet dönt az ügy érdeméről, és más alapvető alkotmányos elvekkel is ellenkezik; az ítélet nem incidentális, így megfellebbezhető. [III.] Az Alperes kéri a Hétszemélyes Táblát, változtassa meg az ítéletet, amelynek indoklása törvényellenes és nem is áll. [IV.] A Fiskus által beperesített bizonyítékok nem terhelők. [IV/a.] A törvények nem tiltják a tudósításokat nyilvános gyűlésekről. [IV/b.] Az állítólagos királyi parancsot sem vele nem közölték, sem a megye közgyűlésén nem hirdették ki, így nem volt minek ellenállni; a királyi parancsnak való nem engedelmeskedés egyébként sem hűtlenség. [IV/c.] Az Alperes a megyékhez mint az alkotmány által rendelt pártfogókhoz folyamodott. [IV/d.] Sem elkobzott irományai, sem a Lovassy-szülőknek nyújtott ügyvédi segítsége nem terhelheti. [IV/e.] A szándék önmagában nem büntethető; a Fiskus által az Alperesnek tulajdonított szándék, az agitáció, minden előrehaladás feltétele. [IV/f.] A megyei közgyűlési viták nem a Tudósításoknak, hanem a korszellemnek és a Fiskus törvénytelen lépéseinek a következménye; gyűlésen mondottakért mind ez idáig nem emeltek hűtlenségi vádat. [IV/g.] A korszellem állandóan változik, az újítás elve az egész történelem folyamán érvényesült; a többség a más véleményű kisebbséget nem vonhatja felelősségre. [V.] Az, hogy a Fiskus végítéletet kér, nem foszthatja meg az Alperest jogaitól. [VI.] Az Alperes nem bocsátkozott a per velejébe; nem kifogással élt, hanem a szabad védelemnek mint a peres eljárás alapvető, elengedhetetlen feltételének biztosítását követelte. [VII.] Az Alperes cáfolja a Fiskus legutóbbi replikájának néhány állítását; a pert a fellebbezés kérdésében ítéletre bocsátja.

Feyes 1838. január 2-án küldte fel a pert és a maga replikatervezetét. Benyovszkyval szemben (lásd 39. szám) azt állította: Végh ítélőmester – mint maga is megerősítette – elutasította az appellátát, és azt javasolta Kossuthnak, nyújtson be recursust a Királyi Táblához. Stettner azonban kifogásolta Végh eljárását: annál sajnálatosabb az, ami történt –mondta –, mert nem lebecsülendő ellenféllel van dolgunk. Véghnek a Szental-perre hivatkozva (lásd a 440. l. 32. jegyzetet) kereken meg kellett volna tagadnia a fellebbezést, így félő, hogy az alperes arra fog hivatkozni, hogy Wesselényi perében is megengedték először a prohibitát.* Magát a replikatervezetet kisebb változtatásokkal jóváhagyták (OL Kanc. eln. 1838: 32., 39.). Tartalma: Akárhogy is történt a vitatott dolog, több táblai ítélet értelmében is bűnperekben nincs helye közbeszóló ítéletek ellen a fellebbezésnek. Az Alperes tegyen eleget az ítéletnek és terjessze be védelmét; bűnperekben különben sincs helye perhalasztó kifogásoknak. Eddigi szóváltásai is azt igazolják, hogy fogsága korántsem gátolja őt védekezésében; szabadlábra helyezését csak azért kívánja, hogy tovább lázíthasson; védekezése elkészítéséhez nem szükséges ismernie a joghatóságok (amelyekkel semmilyen jogviszonyban nem áll) álláspontját, sem pedig azt, hogyan védi magát a többi perbe fogott. Nem a várparancsnokság, hanem ő fenyegette meg levelezése megszorításával; kérdéses levele szüleit illető részeit közölte velük; kérdése, hogy azt a perbe iktassák, mutatja, hogy célja valójában annak nyilvánosságra hozatala. A pert ítéletre bocsátja (OL Kossuth-gyűjt. I. 45/a /VA 229. I./ 142–146.; OL Extr. crim. 12149. 66–68. /B. I./ alapján).

A Királyi Tábla 1836. augusztus 25-i, a judicatust megállapító első közbeszóló ítéletét Wesselényi ügyvédje, Benyovszky azonnal tiltmányozta. A jogorvoslatot a per referense elfogadta, és előbb a Fiskus is jogfenntartással élt, és csak utóbb, a felségsértési bizottság 1836. decemberi elvi állásfoglalása után követelte annak elutasítását azon az alapon, hogy hűtlenségi perben nincs helye jogorvoslatnak. Így ítélt 1837. április 13-án a Királyi Tábla is (TRÓCSÁNYI, 1965. 377–379., 382.).

A replikára Benyovszky február elejére szerkesztette meg a Wesselényi által „felette hosszúnak” és „tarkának” ítélt választ, amely február 21-én juttatott be Kossuthhoz. Wesselényi sürgetésére Benyovszky 24-én tanácskozott védencével. Az ügyvéd még február elején meggyőzte másik védencét, Wesselényit, hogy mivel a Királyi Tábla 1838. január 16-i – Wesselényit derék védelme benyújtására felszólító – ítélete után már védelem nélkül is születhet elmarasztaló ítélet, nem védekezhet tovább csupán kifogásokkal, hanem, miközben továbbra is exceptióval (ezúttal: exceptio in actoratus) élnek, a szóváltásokba bele kell, hogy foglalják azt is, ami magára a dolog érdemére tartozik (TRÓCSÁNYI, 1965. 389.). Most Kossuthnak is hasonló eljárást javasolt, amelyet a replikatervezetben már érvényesített is; Kossuth a javaslatot el is fogadta. Megállapodtak abban, hogy Kossuth nem jegyzeteket fűz Benyovszky szövegéhez, hanem beledolgozza azt saját, más logikai rendben felépítendő szövegébe. Kossuth február 27-én készült el 14 íves szövegével, amelynek terjedelme így kétszerese lett Benyovszkyénak, s amely Kossuth állítása szerint „szinte szóról szóra” tartalmazta emezt. A tervezetet március 5. és 9. között Wesselényi (aki azt „igen derék munkának” nevezte) és Ágoston nézte át (és tette rá megjegyzéseit), majd Benyovszky öntötte a szöveget végső formába, amelynek beiktatására az árvíz közbejötte miatt csak március 24-én került sor (WESSELÉNYI: Napló, 1838. február 10., 19., 22., 24., március 5., 6., 8., 9.; Wesselényi – Kölcseynek, 1838. február 23. RL Szemere-tár.; Hardegg – Metternichnek, 1838. március 11. OL Informprot. 1838: 19. 8–9.; Kossuth – Kossuth Lászlónak, 1838. február 27. /lásd 44. szám/).

Az alábbiakban a Kossuth és Benyovszky közös művének tekinthető, Kossuth végső fogalmazásában készült szóváltástervezetet választom főszövegnek (A), és szövegkritikai jegyzetben hozom a perbe iktatott végső változatban (B) a tervezethez képest Wesselényi, Ágoston és elsősorban Benyovszky által tett módosításokat. Kossuth eredeti kézirata ma már nem lelhető fel Benyovszky Péter hagyatékában. Hogy azonban a közlésre kerülő szöveget valóban Kossuthnak tulajdoníthatjuk, több dolog is bizonyítja. Így Kossuthnak az a szövegbe ékelt megjegyzése (a 373. oldalon), amelyben Benyovszky szövegének odaiktatását kéri, és amit február 27-én apjához intézett levelében (lásd alább, a 44. szám alatt) meg is indokolt. Szövegünk befejező része továbbá szó szerint azonos Kossuth kéziratának BALLAGI, 1897. 437. oldalán hasonmásként közölt befejező részével. Végül, ami a legfontosabb: a replikatervezet felépítése, „rendje” megegyezik Kossuth korábbi, 1837 decemberében fogalmazott, ügyvédje által azonban már nem hasznosított tervezetével (lásd fentebb, a 39/a szám alatt), s Kossuth itt is felhasználta szinte valamennyi korábbi érvét.

A szóváltástervezet szövegét a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is több másolat alapján állapítottam meg. A nyilvánvaló – értelemzavaró – hiányok pótlására több esetben is felhasználtam a végső változat szövegét, egy esetben pedig – itt a végleges változat alapjául szolgáló másolatra, illetve közlésre sem támaszkodhattam – a perkivonat (OL Extr. Crim. 12149.) segítségével állapítottam meg az eredeti szöveget. A végleges változathoz Vörös Antal másolatát és K. Papp Miklós szövegközlését (K. PAPP, 1876) használtam, ezek közül is alapvetően az előbbit, amely megbízhatóbb. Ott azonban, ahol Vörös átszerkesztette a szöveget (vö. a fentebb, a 14. l. 11. jegyzetben mondottakkal), K. Papp egyébként számos sajtóhibát, értelemzavaró kihagyást tartalmazó, e vonatkozásban azonban hiteles közlésére támaszkodtam. Egy hosszabb szövegrész mindkettejüknél hiányzik. Hogy azonban ez a rész a tervezetből a végleges változatba is – legalábbis lényegében – átkerült, a perkivonattal való összevetés bizonyítja.

Az Alperesért: [I.] Nem kíván kételkedni az Alperes, hogy az appellata tétel körülményei akkép történtek, mint a Felperes előadja, s hogy az alperesi ügyvédnek az appellata beírására megbízottja (mert az Alperes maga világtól elszigetelve, fogságában csak egy hét múlva tudta meg vagy csak azt is, hogy ítélet hozatott)* nem jól fogta fel Ítélőmester Úr ő nagysága nyilatkozását. De így még fájdalmasabb a törvényengedte védelem egy részét, az appellatát be nem iktathatni, melly azonban mindemellett is csakugyan megtéve marad.

Lásd fentebb, 225. l.

Azt, mit Ítélőmester Úr ő nagysága a vallatás meghitelesítésekor az appellata el nem fogadhatásáról az Alperesnek mondott, az Alperes más értelemben nem veheté, mint abban, hogy ő nagysága véleménye szerint appellatának e kérdésnél helye nincs, és azért az Alperes, amint tisztelettel elismeri, hogy e kérdés eldöntése is a Tekintetes Királyi Tábla ítéletétől függ, [amint fájdalmasan esik előre tudnia, hogy ő nagyságának, a pert előadó Ítélőmester Úrnak kedvező szavazatjára, e részben nem számolhat, úgy]* lehetetlen meggyőződve nem lennie, hogy a megadás vagy megtagadás csak az összes törvényszék hatalmában van, s az alperesi ügyvéd azt ha szabad-e ezt vagy amazt védencze ótalmára a pörbe iktatni, [előleges bírálat alá terjeszteni nem tartozik, és a Tekintetes Királyi Tábla ítéletén kívül más ítéletet el nem fogadhat, mire nézve tehát ügyvédi hatósága szabad teljesítése iránt teljes tisztelettel ünnepélyes óvást tenni kénytelen].*

B: kimaradt.

B: egyedül a Tekintetes Királyi Tábla ítélete alá tartozónak ismeri.

Minden élő teremtményben személye s neme megtartásának ösztöne létezik, ez kényszeríti magát védenie, ha veszélytől fenyegettetik. Ez istenadta ösztönt teljesítve Isten törvénye teljesíttetik. Ember ne dicsekedhessék-e tehát csak illy ösztönnel? Egyedül ő ne védhesse magát észadta moralis paizsával? Avagy lemondott-e ezen természeti ösztönről társaságba léptekor? Vagy a társaság s így emberbaráti lehessenek-e azok, kik attól elzárhassák? Nem, ezt hinni nem lehet; hiszen a legborzasztóbb gonosztevőktől sem tagadtatik meg a védelem. Úgy de védelemnek csak azt nevezhetni, mellyet a törvény enged, ha szűkebb körre szoríttatik, mint minőre a törvény szorítá, akkor többé nem védelem, hanem olly morzsalék, mellyet egész jog helyett alamizsnáúl nyújt a kegyelem, s illy védelem mellett hatalom eltiporhatja a gyengét, de meg nem ítélheti, mert törvényeink szerint teljes tökéletes védelem nélkül ítéletet hozni nem lehet.

Ezen moralis paizzsali védelmet a gradualis defensa óvásokkali élés és a terhes ítélet felebbvitele teszik. Midőn tehát Mátyás 6-ik könyve 16., Ulászló 1-ő könyve 57-ik czikkelyei* az annak előtte határozatlanúl használtathatott repulsionak* számát kettőre szorítván azt mondják: „Inposterum qui in quacunque causa, etiam sententiae capitalis id facere praesumpserit, in prima repulsione marcam auri, si vero secunda vice tempore secundariae executionis repulsionem fecerit, in jacto potentiae convincatur.” Verbőczy 2-ik Rész 66-ik czímje pedig: In facto quoque et sententia notae infidelitatis eo praecise modo et ordine, quo in capitali sententia procedendum est; és az 1495: 3-dik czikkely a hűségtörésnek még azon eseteiben is, mellyek az ország gyűlésén és így a király és országos rendek összes legfőbb hatalmával ítéltettek, csak a novum judiciumot és salvus conductust*zárja ki, s amint igen világos, ezt is csak azért, mivel a két remediumot a fejedelem adja; nem látszott pedig következetesnek, hogy mit a fejedelem az ország rendeivel együtt elítélt, azt a fejedelem maga, az ország rendei nélkül, megmásíthassa: és azért Verbőczy 2-ik Rész 75-ik czímjében nyilván is kifejezi, hogy a Királyi Curia előtt folyó hűségtörési pörben igenis repellálni lehet: midőn továbbá rögtöni orvoslást kívánó esetekben is csak specialis törvények határozzák meg, mikor és hol lehet peremtorie (azaz óvásokkali élés nélkül) procedálni, és az 1622: 20. czikk még itt is, habár kétségtelen rebellisek zaboláztatása forgott is kérdésben, ha menteni nem tudnák magokat, védelmökre újabban elégséges határidőt adatni parancsolt; és ami legfőbb, még az illy tágítással szelídített rögtöni procedurát is, melly által hazánk Habeas corpus actája* mintegy felfüggesztetett, csupán a legközelebbi országgyűlésig divatozhatni engedé, midőn az 1715: 28-ik czikknek* 6-ik §-ból nyilvános, hogy törvényes óvásokkal csak olly perekben nem élhetni, mellyekben a fél vagy kötés által lemondott rólok, vagy ahol azokat világos törvény kirekeszti; midőn az 1723: 26. czikk* mind az articularis mind a fori extraordinarii perekben, [(mellyek sorába Kittonich „Methodica Directio” VI. 1., 2., 3., 4. §§ super prosecutione casuum notae* a notae pereket is számlálja)]* mindaddig, valameddig a törvények emendatiojában ellenkező nem fog rendeltetni, a törvényes óvások (remedia juris) használatát felhagyja, amint hogy több esetekben a legújabb időkben is valósággal használtattak; midőn végtére az 1790/1: 56. czikk nota perekben az appellatát nyilván is kiköti, ugyan ki tagadhatná meg a méltatlanúl üldözött Alperestől a fokonkinti ótalmat, ki állíthatná, hogy azt, mit ótalomkép tenni szabad, és így az appellatát is, a perbe iktathatni szabad ne légyen?

Az 1486:16. és 1492:57. tc.; az idézet az első törvénycikkből.

Visszaűzés: perorvoslat, amelynél a pereskedő kinyilvánítja, hogy nem engedi meg a bíróság által megítélt foglalás végrehajtását.

Perújítás; szabad menedéklevél.

Utalás az Aranybullára.

Az idézett törvénycikk felsorolja az ítélőmesterek bíráskodása elé tartozó ügyeket; ezek között azokat is „in quibus juridica remedia ex contractu vel de lege praescissa haberentur”.

Az idézett törvénycikk a Királyi Tábla elé tartozó ügyekről rendelkezik; további intézkedésig épségben tartja valamennyi jogorvoslatot.

Kittonich összefoglalására lásd a 91. l. 42. jegyzetet. A hivatkozást nem találtam meg.

B: kimaradt.

[II.] De azt mondja a Felperes Fiscus, minek itt az appellatát vitatni, miután a szabad védelem kérdése incidentalis, s attól felebbvitelnek nincs helye!* Tekintetes Bíróság! A felperes Fiscusnak hatalmas erőszakokban mutatkozó [pompás]* helyzetéből könnyű a szenvedőre hideg egykedvűséggel tekinteni, sőt ha szívindulata megengedné (mit róla az Alperes fel nem teszen), plauderet sibi, hogy másra szenvedés súlyát háríthatni elég hatalmas, de börtön sanyarúságát szenvedni nehéz, s annál nehezebb, mentől tisztábban áll minden magyar tekintete előtt, hogy az illy börtönöztetést világos törvények, az alkotmány sarkoszlopait tevő országos rendeletek, királyi hitlevelek, alkukötések tiltják, mert illy esetben a szenvedés míg physicailag a megítéltetés utáni fogsággal egészen egyenlő, moralis tekintetben sokkal súlyosabb, terhesebb, fájdalmasabb; amazt a bíróság igazságszeretetébeni megnyugvás némileg enyhítheti, de ezt a méltatlanság s törvénytelenség égető kínfájdalma kettőzteti. Incidentalis kérdés! Gyönyörű ír a vérző sebekre! Több évek szakadatlan fáradságai tőből megingatták az Alperes testi épségét, kivonult a természet csendes magányába, megpihenendő annak éltető anyai kebelén, hogy össze ne roskadjon a munka terhe alatt; a Felperes kiragadta őt éjjel, törvénytelen fegyveres erővel ragadta ki pihenő ágyából, s tömlöczre vetette törvény ellen; már 10 hónapja szenved sanyarú rabságot; olly hosszú idő, hogy vannak esetek, mellyekben a közbéke s csend fegyveres kézzel megháborítói embervért ontottak, vagy embervér ontásra okot adtak, s ennyi idejű fogság mégis a Főméltóságú Királyi Curia ítélete szerint elegendő büntetésnek ítélteték; e 10 hónapi szenvedés talán örökre javíthatatlanul aláásta az Alperes testi alkotását, roskadó tagjai gyengeségéből érzi, hogy 10 évvel közeledett az aggság korához 10 hónap alatt; háza népe természetes gyámolától megfosztva, idegen ápolásra [szorítva, az Alperes minden földi szerencserészi kötelei ízekre szaggatva,]* és ez csekélység!! Ez incidentalis kérdés! Incidentalis kérdés, melly arra kényszeríti az Alperest, hogy lemondjon sarkalatos alkotmányi jogáról, megtagadja a törvényt, megszegje a kötelességet, mellyel mint polgár nemcsak önmagának, de a hazát összesen s egyes tagjaiban fedező törvények szentségének tartozik; szóval: hogy magát a vádló Fiscusnak kényre kegyre megadja; de az Alperes kénytelen felkiáltani: vesszen inkább minden, csak a becsület s önérzés maradjon!

Az egyszerű közbeszóló ítélet (sententia interlocutoria simplex), amely a per érdemét nem illető (incidens) kérdésben született, nem volt fellebbezhető.

B: magas.

B: szorítva.

Azt veti ugyan ellen a Felperes, hogy az Alperes védelmezheti magát szabadon, korlátlanúl, mert hiszen minő szabadon íratott védelme. Erre elég volna azt felelni: nem igaz, hogy az Alperes magát szabadon védheti akkor, midőn a törvény s alkotmány által biztosított szabadságbóli védelmétől a Királyi Fiscus által megfosztatott. Extra legalem libertatem defensa non est libera. De különben is más az eddigi, más a velős tárgyú védelem. Az eddigire ti. a szabadságbóli védelem kérdésére kevés védfegyver összeszerzése, csak egy kis jogszerű önérzés [és egy kevés törvénytudomány]* szükséges, [amaz]* istennek hála van, [emezt, amennyiben csonka volna, ügyvédjének törvénytudománya pótolhatja és pótolja,]* de a meritorius védelemre nézve az Alperes szabadságát semmi sem pótolhatja.

B: kimaradt.

B: mi.

B: kimaradt.

Igenis Tekintetes Bíróság, az Alperes védelme e helyzetben természeti és erkölcsi lehetetlenség.

Természeti lehetetlenség, mert

1-ör: a Királyi Fiscus eddig hazánkban a hűségtörési vádak történeteiben mindennemű erőszak példák mellett is [példátlan, s a maga nemében első s egyetlen]* erőszakkal, mellynek mentegetésébe csak bocsátkozni sem mert mindekkorig, elfoglalta az Alperes minden irományait, és szentek előtte még a házi magányos élet ártatlan, de gyengéd titkai sem voltak, mire még korlátlan monarchiában sincs példa, mint egy legújabb porosz történetből látjuk. Készített ugyan elenchust, de készítette azt, valamint elkobozta az irományokat ellenőrség nélkül. Ezen elenchus ellen az Alperesnek több észrevételei lehetnének. Minő szellemben készült, mutatja csak azon egy példa is, hogy az egész tömegben egy levél van, Bács vármegyéből, mellyben tudtul adatik az Alperesnek, miképen folyamodását senki sem pártolá;* ennek tartalmát a Felperes Fiscus gondosan kijegyezte, de a 100 meg 100 ép ellenkező tartalmú levelekről csak amúgy szól: litterae hujus ad Ludovicum Kossuth, és ezzel vége. Mintha káptalan lehetne az Alperes elméje, hogy utasíthassa ügyvédét, mellyik levelet kérje [elő. Azon elenchusban több holmi nem foglaltatik, mire az Alperes világosan emlékezik, hogy volt irományai között; nevezetesen az Országgyűlési Tudósítások, s az országgyűlési ülésekben tett jegyzékek eredeti, mindenesetre nagybecsű gyűjteménye; mellynek a közgyűlésekeni beszédekre itt-ott volt (ámbár az Alperest nem érdekelhető) rosszallás megczáfolására hasznát vehetné, megmutogatná belőle, hogy illyen, sőt erősebb kifejezések az Országgyűlési Tudósítások által 3 s fél évig sokszor közrebocsájtattak, s közrebocsájtásuk miatt az Alperes vád alá nem vétetett; s így, ami tegnap szabad volt, törvény nem változván, ma tilos nem lehet. De ezt csak példáúl.]* Általában az egész elenchusra nézve azon észrevétele van az Alperesnek (s ezt, ha méltányosan akar gondolkozni a Felperes, rossz néven nem is veheti, az Alperes legalább nem személyét akarja észrevételével érinteni, mert személyét tiszteletben tartja, hanem az Alperes iránti hivatalos viszonyait), [mondom ez az általános észrevétele:]* a Királyi Fiscus vádló [s üldöző],* tehát ellenség gyanánt áll szemközt e pörben az Alperessel, mint ellenség, minden ellenőrség nélkül foglalta el az Alperes irományait, ellenőrség nélkül készítette az elenchust, az Alperes tehát ellenségének hitelt adni nem tartozván, azon elenchust sem arra nézve, hogy csak az ottfoglalt irományokat kobozta el, sem arra nézve, hogy helyesen készült, szóval: semmi tekintetben kielégítőnek s törvényes hitelességűnek el nem ismeri. De különben is mintegy kedvezés gyanánt említi a Királyi Fiscus, hogy ezen elenchust közlötte az Alperessel, s megengedi, hogy méltóságos előadó Ítélőmester Úrnál, amit kíván az irományokból, megtekinthessen; köszönjük a bőkezű liberalitást! Ez igen gúnyszívű ajánlás, mert azt, kinek a megtekintést szabadságában lenni mondja, azt, kinek a megtekintés, de nem megtekintés, hanem mint kinek sajátjaival kénye szerinti bánás érdekében áll, az Alperest ti. fogva tartja, az egész világtól, még édesatyja látásától is megfosztva, ami ismét absolutus országlás alatti tartományban is példa nélküli kegyetlenség.

B: példátlan.

Szucsics Károly megyei főügyész 1836. augusztus 19-i levele. MTAKKt. Ms. 4849/64. Beperesítve: 1838 augusztusában BBB. sz. alatt.

B: elő.

B: kimaradt.

2-szor: Természeti lehetetlenség az Alperes velős védelme, mert ügyvédjével csak katonai kormány (hazánk egész törvényes alkatjában, magános polgár ügyeire nézve ismeretlen hatóság) és a Felperes vádló ellenfél ellenőrsége alatt, atyjával pedig, legtermészetesebb tanácsadójával épen nem tanácskozhatik. De talán írásban, levél által tanácskozhatik? Nem, mert levelei ugyanazon katonai kormány s a vádló Felperes censuráján mennek keresztül; melly censurát a vádló Felperes kénye szerinti csonkításokkal s egész letartóztatásokkal is, hogy az önkénynek legsúlyosabb fokáig gyakorolja, az Alperes fájdalmasan tapasztalja, annál fájdalmasabban pedig, mentül igazabb, hogy a vádló Fiscus a perben nem titkot vadász, nem sötétséget fürkész, hanem nyilvánosságot [vett üldözésbe;]* titkolózásra sem ok tehát, sem szükség, s annál [fájdalmasabb az,]* mentől inkább szereti a Királyi Fiscus emlegetni, hogy az Alperes magát szabadon védelmezheti.

B: vet bosszúja tárgyának;

B: fájdalmasan tapasztalá az Alperes,

3-or: Az ügyvédével ekkép korlátolt tanácskozás mennyire nem nyújt az Alperesnek módot s eszközt szabad védelemre, következőleg mennyire physicai lehetetlenség védelme, eléggé mutatja az is, hogy mind azokról, mik védelme segédeszközeiül szolgálhatnának (mert azt senki sem fogja tagadhatni, hogy az ellenőrség nélkül elkobozott saját irományain kívül még igen sok más eszköze is lehet a védelemnek), 10 hónap alatt az Alperes semmit meg nem tudhatott, azok beszerzésére lépést nem tehetett; például a vádló Fiscus alaptalanúl azzal rágalmazza az Alperest, hogy Törvényhatósági Tudósításaiban a közgyűlésekről egyoldalú jelentéseket tett. Ezt az Alperesnek nem avégett, hogy magát hűségtörési vád alól mentse, mert egyoldalúságot hűségtörésnek állítani képtelenség, hanem hogy részrehajlást nem ismerő [lelkületét]* kitünthesse, meg kellene czáfolni, czáfolásúl hiteles bizonyítványokat kellene gyűjtenie, hogy a vád alá vett jelentések úgy adták elő a dolgokat, amint történtek. De maga nem gyűjthet, most fogva van, ügyvédével iránta nem tanácskozhat, mert meg kellene mondania, kitől, mikép, melly úton kell azon igazoló bizonyítványoknak beszereztetni. Azonban ezt csak a Királyi Fiscus megbízottja jelenlétében mondhatná [meg, s ezt a vádló Fiscussal előre tudatni annyi volna, mint a beszerzést lehetetlenné tenni, amit, nehogy kedvetlen specialitásokra menjünk, bővebben fejtegetni szükségtelen].* Továbbá: múlhatatlanul érdekében fekszik az Alperesnek tudni, azon szónokok közül, kiknek beszédei az üldözés alá vett tudósításokban közölvék, kiket vett a Királyi Fiscus és melly beszédek miatt vád alá, és minő vád alá, és ők magokat beszédeikre nézve mikint védelmezik; valamint azt is: a nemes megyék, mellyek azon tudósításokat pártolák, helybenhagyák, parancsolák, minő véleménnyel vannak, minő lépéseket tesznek iránta.

B: characterét

B: meg.

Azt mondja ugyan a Királyi Fiscus, hogy az említett vádperekhez az Alperesnek semmi köze, a megyékkel pedig viszonya nincs, mert ügye magános ügy. Azonban hogy ezen állításai még sophismáknak is alaptalanok, igen szembetűnő, mert

a) mi a pereket illeti: a Királyi Fiscus által olly fennhangon kárhoztatott s még írott közléseikben is hűségtöréssel vádolt gyűlési beszédek iránt, ha majd per velejére kerülünk, ezeket szükség az Alperesnek bebizonyítania:

1-ör: Hogy ami a törvény (1723: 58.) szerint palam publice történik, ha benne vétkesen történt volna is valami, tudni, s másokkal tudatni nem vétek, épenazért, mivel palam publice történt. Például: [Sáros vármegyében a megyének egy nagytekintetű s országgyűlési követségre is méltatott tagját, Piller László urat, azért, mivel a megyének statutuma lévén, hogy a magyarúl tudóktól csak magyarúl írott folyamodások fogadtassanak el, egy deákul írott beadást (exhibitumot) visszaadatni kívánt, egy királyi hivatalban volt vagy lévő személy, Ghillány úr megye közgyűlésén nyilván szamárnak, ostobának nyilatkoztatá, s tömérdek becstelenséggel illeté. Notabene: ez a becstelenítő úr egyike azoknak, kiket de recte sentiendi ratione et debita moderatione a Királyi Fiscus e perbeli szóváltásaiban annyira magasztalgat, hogy mindazokat, kik velők egyet nem értenek, lázadóknak nevezné. Ha tudósításait folytathatta volna az Alperes, bizonyára annak idejében e gyűlésről is tudósította volna levelezőit.* Ghillány cselekedete vétkes volt, mert becstelenítésére Piller úrnak törvényes keresete lehetett. De ugyan ki merné állítani: az, ki gyűlésből kijövén, a rút esetet másnak is elbeszéllette, vagy az, ki az Alperesnek megírta, vagy az Alperes, ki másoknak megírandó vala, Ghillány úr vétkében részes, és Piller úrnak törvényes elégtétellel tartozik.]* Nógrád vármegyében egy főszolgabíró [(Bory)]* több megyei tagokat csendbujtogató lázadóknak nevezett a közgyűlésen; az Alperes ezt tudósításaiban megírta,* és ki állíthatná, hogy írásával azon főszolgabíró becstelenítő kikeléseiben osztozott. És így tovább. Ami egy törvénysértésről, egy vétekről igaz, másról is igaz.

Az esetről nem maradt fenn tudósítás Kossuth elkobzott iratai között. – Piller László (1799–1860): később sárosi alispán; Ghillány: talán Ghillány Antal táblabíró.

B: kimaradt.

A megrögzött konzervatív Bory Pál főszolgabíró Nógrád megye 1837. április 4-i közgyűlésén „annyira ment, hogy azokat, kik a szólóval ellenkező véleményben voltak, szintúgy vétkeseknek, s a szerencsétlen ifjakra mért büntetésre hasonlóképp érdemeseknek mondaná, miután a megye rendei közül többeket czáfolgatva megnevezett”. KLÖM VI. 1028.

2-or: Szükséges lesz az Alperesnek bizonyítania, hogy ha azon beszédek, mellyek miatt bár nem ő szónoklá vagy készíté, hűségtöréssel vádoltatik, azon gyülekezetben, ahol mondattak mindazon erő mellett is, mellyel a szónoklat bája a hallgató indulataira hat, lázadást nem okoztak; mert egy gyűlés sem végződött azzal: „Menjünk, erigamus nos contra statum publicum Regis et Regni”, hanem ezzel végződött: „Folyamodjunk alázatos felírással Ő Felségéhez, kérjünk orvoslás végett országgyűlést”; vagy: „Jegyezzük fel sérelmül országgyűlésre”, amit erectionak contra statum publicum csak épen olly joggal nevezhetni, mint aminő joggal Aesopus meséjében a farkas vízzavarónak nevezte a bárányt; ha mondom ott a meleg szó nem támasztott lázadást, a néma papirosra mázolt holt betűk által másutt még kevésbé támaszthatott, s nem is támasztott.

3-or végre: Nem azért, mintha mások szavai az Alperest akármelly esetben is terhelhetnék, hanem csak azért, hogy a Felperesnek azon gúnyos vádját, mintha az Alperes mindent másra akarna hárítani, vállairól lerázza; s azért, mivel a Királyi Fiscus specialis kifejezésekre is kiszállong vádjában, az Alperes pedig válasz nélkül semmit sem akar, nem is hagyhat, kéntelen lesz az Alperes azon specialitásokra is észrevételeit megtenni. Úgy de mindezekre múlhatatlanúl szükséges, hogy az Alperes tudja, melly beszédek, melly kifejezések azok, mik miatt a beszélők vád és in specie notae vád alá vétettek, s ők magokat miként védelmezik? Mert az csakugyan a logicának mindenik kiadása szerint tisztán áll, hogy amelly szó miatt az, aki szóllotta, vád és in specie notae vád alá nem vétetett, amiatt az Alperes feleletre és különösen hűségtörésrőli feleletre csak nem vonattathatik, különben a dolog így állana: Péter ezt és ezt mondá. Én, Királyi Fiscus, ki mindenütt vétket s a kákán is csomót keresek, Pétert ezért nem vádolom, vagy nem notával vádolom, tehát Péter szava nem bűn, vagy legalább nem hűségtörési bűn. De mivel Péternek ezen nem bűnös vagy legalább nem hűségtörési bűnös szavát Kossuth Lajos Pálnak megírta, tehát Kossuth Lajost hűségtörőnek vádolom, nyilatkoztatom. Már illy logica felett, Tekintetes Királyi Tábla, csakugyan Heraclitusnak* is kaczajra kellene fakadni. Világos tehát, hogy az Alperesnek azon vádszereket okvetetlenül látnia, tudnia, ismernie kell. De úgy mondja a Királyi Fiscus: „Azon perek nyilvánosan folynak.” Ismét szépen köszönjük a liberalitást;* kinek ezen nyilvánosságot használnia kellene, világtól elszigetelve van.

Hérakleitosz (i. e. 540 k.–483 k.): epheszoszi filozófus, a dialektika alapelveinek első megfogalmazója.

B: folytatólag: a perek nyilvánosak, de az Alperes,

b) Mi a nemes vármegyékbeli viszonyt illeti: a dolog történeti oldala az egész ország előtt tudva van, s nem a Királyi Fiscus előterjesztéséből, mert ő nemcsak maga nézvén sárga üvegen át, mindent sárgának lát, hanem mások szeme eleibe is sárga üveget tart, hogy ők is sárgának lássák a világot; nem az ő előterjesztéséből tehát, hanem némelly ő általa is beiktatott oklevelek mellett [a 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12-ik szám alatti irományokból* (sok többeknek elmellőzésével)]* kitetszik. Már most ezek szerint a dolog így áll: az Alperest annak folytatásától, mit a törvény engedelme mellett s törvény paizsa alatt 3 1/2 évig nyilvánosan gyakorlott, egy szolgabíró eltiltja; az Alperes maga bíró lenni nem akart, hanem a dolgot a megyék s különösen azon megye elébe terjeszté, mellynek ama főszolgabíró hivatalos felelősséggel tartozik. E megye tisztviselőjének tettét [kárhoztatta,]* semmit érőnek nyilatkoztatta, s úgy az, mint más igen sok megyék, s általok mint alkotmányos organumok által a nemzetnek hsonlíthatlanúl nagyobb része ekkép határoztak: „Azon jog, mellyet te Kossuth Lajos 3 1/2 évek óta közmegelégedésünkre gyakoroltál, s tovább is gyakorlani kívánasz, minden hazánkfiaival közös nemzeti jog, ti. a nyilvánosságnak és szabad levelezésnek joga. Ezen jogot mi nagy becsben tartjuk, s magunknak és minden hazánkfiának számára megtartani, s az alkotmánynak törvényes őrjei levén, azt védeni, ótalmazni kötelességünknek ismerjük. A tilalom, mellyről panaszkodok ezen nemzeti jogot sérti, az tehát fejedelmünktől nem jött, nem jöhetett, mert urunk királyunk a törvényt, a nemzeti jogokat sérteni nem akarhatja. A tisztviselő, ki téged megtámadott, vétkezett hatósága köre, vétkezett a törvény ellen. Ő megyéjének fog arról felelni. De mi téged védeni tartozunk, minden alkotmányos módokkal. Azért tehát felséges királyunkhoz folyamodtunk, esedezvén királyi széke előtt, hogy a törvényeknek legfőbb őrje lévén, téged, ím e becses köznemzeti jogunk gyakorlatában hatalmas kegyelmével minden törvénytelen megtámadások ellen ótalmazni méltóztassék; téged pedig, ki mellett a törvény és 31/2 éves gyakorlatod áll, téged, ki ezen törvényengedte gyakorlat folytatásával magadnak a nemzet előtt szerzél érdemet, nekünk kedves dolgot cselekszel, ezennel felszólítunk, hogy Tudósításaidat folytasd, téged megyénk megbízott levelezőjének nyilatkoztatunk, s munkádban segedelmedre lenni kívánván, jegyzői hivatalunknak meghagyjuk, hogy a nevezetesebb közgyűlési tárgyakról értesítsen.” Egyes részleteket összefoglalva, a dolog tagadhatatlanúl így áll!* Ha így áll, kérdem már most a Királyi Fiscust, minő logica szerint állíthatja, hogy az Alperes, ki ezen megyei végzések következtében tudósításait csak azután, miután az eltiltó szolgabíró cselekedetét az illető megye sérelmesnek vette, kezdé el s folytatá, a nemes megyékkel semmi viszonyban nem áll? Hogy azon nemes megyék azótai működéseit, végzéseit ismerni érdekében nincs? Hogy azok védelmére szükségtelenek? S hogy ügye pusztán ridegen magános (isolált) ügy? Nem kevesebb joggal mondhatná az Alperes az e pörben felperesi részről dolgozó [Eötvös József]* királyi fiscalis úrnak, hogy midőn Alperes csendes mezei lakára sötét éjben fegyveres erővel reátört, s őt fogságra vetette, mint magános actus majoris potentiaet követe el; sőt nagyobb joggal mondhatná ezt az Alperes, mért midőn* az Alperest Ő Felsége parancsából fogolynak nyilatkoztatta, az Alperes pedig azon kegyes parancs előmutatását kérte: előmutatás helyett a környező fegyverekre mutatott e szavakkal: „Itt a parancs, minek ide más parancs.” Képzeli az Alperes, mikint a vádló Fiscus szokottan ismét ezt feleli: „Te nem valál azon megyék tisztviselője, törvénytelen megbízásnak engedni nem tartoztál.” Igenis, az Alperes nem volt tisztviselő, de a megyék megbízása nem volt ám törvénytelen, s mint alkotmányos ország polgára érzi azon tekintetet, mellyel minden igaz és törvényes dologban polgártársai ünnepélyes nyilatkozású óhajtásinak tartozik, de csak törvényes dologban; mert aminő bizonyos, hogy ha a nemes megyék törvénytelenségre bízták volna meg az Alperest, a megbízást magától bizonyosan elhárította volna, ép olly bizonyos az is, hogy ha tisztviselő volna, s törvénytelenség végrehajtására kapna rendeletet, törvény s hivatalos viszonya kötelességeit azáltal egyeztetné, hogy hivataláról lemondana, s Isten tág világában becsületes igyekezetével máskép keresne kenyeret.

Benyovszky itt az alábbi, Kossuth folyamodásáról határozó vármegyei közgyűlések jegyzőkönyveinek kivonatát peresítette be: Békés, 1836. június 22., október 26.; Pest, 1836. november 15.; Zemplén, 1837. február 13.; Heves, 1837. április 7.; Csongrád, 1836. július 4., október 18.; Sáros, 1836. december 12.; Arad, 1836. október 28.

B: itt megegyezik A-val (K. PAPP, 1876. alapján); Vörös Antal átszerkesztett szöveget hoz („számtalan megyék közgyűlési határozataiból”). Vö. a 14. l. 11. jegyzetben mondottakkal.

B: helyben nem hagyta.

B: folytatólag: Tekintetes Királyi Törvényszék!

B: kimaradt.

Folytatólag: királyi fiscalis úr

Hiában, Tekintetes Királyi Törvényszék! Hiába igyekszik a Felperes fonák okoskodásival, [mellyeknek támasza az ismeretes ultima ratio,]* ezen ügyet puszta magános ügy fokára süllyeszteni. Az Alperes személyében itt a nyilvánosság és írásszabadság nemzeti jogait vette a Királyi Fiscus e pörben vád alá, és vette a nemzeti pártfogás, a nemzeti hajlandóság becsét vád alá. Ha ez nem jő közbe, Tekintetes Királyi Tábla, az Alperes szegény személye sokkal csekélyebb, mintsem hogy őt a Királyi Fiscus czélul vette volna, mert hiszen lám 3 1/2 évig írt tudósításokat az Alperes, és ha a rémképben előállítani szokott, de specificumra sohasem reducalható újítás vagy szónoklatokbani erős kikelések volnának az Alperes üldöztetésének gyújtópontja [(focus)]* régen érezte volna a Királyi Fiscusnak letipró hatalmát, mert hiszen a múlt országgyűlés helyzete hozta magával, hogy sok új idaea forgott tanácskozásban, s jöttek elő beszédek, kifejezések, mellyeknek a megyei szónoklatok csak gyenge árnyéklatai, és mégis bántatlanúl volt közlésök miatt az Alperes. Miért? Mert a megyékkel érintésben, viszonyban nem vala, s ha az tovább is így maradt volna, békén írhatná tilalom után is az Alperes csekély becsű, s fontossá csak az üldözés által vált [lapjait]*; de ezen megyei viszony, ez a nemzeti pártfogás megbocsáthatatlan bűn, ez a szúró szálka a Felperes szemében. Mert oda jutottunk, Tekintetes Bíróság, hogy midőn a Királyi Fiscus egyrészről a törvényekre, élő törvényekre hivatkozás discussioját nyilván, minden szépítés nélkül otiosusnak mondja, másrészről az ő szemeiben az, ki a nemzet nagy részének helybenhagyását bírja, békeháborító, kit a nemzet törvényes pártfogásra méltat, lázító! Oda jutottunk, hogy a nemzet tetszése vétek, a közbizodalom bűn; az, kinek beszédjét egy megye közönsége tetszéssel fogadja, veszedelmes ember; de aki lemorogtatik, az akármit mondott légyen, az mindegy, csak azért, mert lemorogtatott, érdemes; aki a nemzet bizodalmát nem bírja, az recte sentiens, s a Királyi Fiscus pártfogására számot tarthat. Igenis, az Alperesnek minden bűne a megyék részvéte, a megyékkeli viszonya; és mégis most azt mondja a Felperes, hogy az Alperesnek a megyék végzéseihez semmi köze, s védelméhez azok nem tartoznak.

B: kimaradt.

B: leveleit

Az Alperes nyugodt érzéssel néz hazánk két legfőbb törvényszéke ítéletének elébe, mert ügye szent s igazságos; mert a tisztelt nagytekintetű [törvényszékekhez tiszta, őszinte bizodalommal viseltetik].* De akármint igyekezzék is a Királyt Fiscus ezen ügyet a maga valódi állásából s nézpontjából kiemelni, akármi legyen is ezen igyekezetének sikere: éltünk napjai hamar letűnnek, mindnyájunkat, az Alperest is, vádolóját is, s emennek vádjait, amannak szenvedéseit, napjainknak minden aprólékos súrlódásival az enyészet mihamar elnyeli a költő szavai szerint, „mint egy cseppet az óceán, mint egy sóhajtást az orkán”;* s ekkor személyeinkre nézve csak az egy örök Isten ítélete, az ügyből pedig annak csak historiai oldala marad fel, távol a nappal kelő, nappal szálló indulat hullámaitól, s ekkor akármint küzdjön is ellene most a Felperes, a historia kérlelhetetlen lapjai azt fogják kiáltani, hogy 1837–38-ban a Magyar Korona ügyvéde egy szegény [s emlékezetre sem méltó]* polgár személyében a nyilvánosság s írásszabadság nemzeti jogait támadta meg. Az Alperes, valamint a Tekintetes Királyi Tábla ítéletének, úgy a historia ítéletének is nyugodtan néz elébe, ámbár tudja, hogy meg vagyon írva: „Die Weltgeschichte ist das Weltgericht.”* De hála ama mindenható hatalom igazságának, mellynek mérlegében az emberek sorsa, nagyoké, kicsinyeké, egyeseké, nemzeteké felméretik szentül, igazságosan, ama nemzeti ügyek felett a magyar kétségbe nem eshetik; biztosítja őt efelől egyrészt a dicsőségesen országló királyi háznak igazságszeretete, melly a historia bizonysága szerint azon királyi házban első alkotójától mostani urunkig, királyunkig, firól fira örökségben szállott, s mellyben a magyar nemzet összesen és egyes tagjaiban, még a legszorongatóbb idők súlya alatt is végre mindig fellelte az édesatyai [ótalmat.]* Biztosítja 2-or a természetnek a historia minden lapjain mutatkozó azon örök rendje, miszerint minden fonák politica épen ellenkezőjét eszközli annak, amit eszközölni kívánt. A Királyi Fiscus nyugtalanságot képzelt, és bizodalmatlanságot az országban, miről mi, az országnak békés lakosi semmit sem tudtunk; s a képzelt rémet elnyomandó, erőszakhoz nyúlt; és mi lett a következése? Nyugtalanságot ugyan – hála a magyar nemzet törvényszerű szellemének – nem volt képes teremteni, de [egy bizonyos]* aggódás, személyes bátorság felőli [bizonyos]* kétkedés érzetét teremtette melly okozá, hogy lármás gyűlések eredtek. A Királyi Fiscus nem ügyelvén Ulászló I. könyve 59-ik czikkje* példájára, amelly előre bocsátván, hogy clamores fiunt (propter illicitas occupationes) per universum regnum, nem a clamort tiltja, nem a clamansokat veszi vád alá, hanem az illicita occupatiokat tiltván el, a clamor okait elhárította; és megfelejtkezvén Kálmán I. könyve 37-ik czikkjéről, melly ingravescens clamor populi esetében hasonlóan nem a clamans populust bünteti; a Királyi Fiscus erre nem ügyelvén, a clamor elnyomásához fogott; s mi következett belőle? Nagyobb clamor et publicae quaerelae comitatuum. A Királyi Fiscus ismét megfelejtkezvén az 1546: 25-ik czikkelyről, melly nem a publica comitatuum quarelát tiltja, hanem azokat, kik ellen illyes quaerelák tétetnek, büntettetni rendeli, a quaerelák elnyomására intézte lépéseit. Mi lett következése? Az Alperes fogsága magányában nem tudja, de amint egyrészről tudja, hogy a patak, mellyet gyeppel berakunk, a gyep alatt folydogálni meg nem szűnik, sőt egykor még erősebben kizuhan; amint reményli, hogy a jó Isten gondviselése, felséges királyunk igazságszeretete és a magyar nemzet törvényszerűsége mindazon bajokat elhárítja, sőt megelőzi, mik a Királyi Fiscus ama politicájából, különben a historia bizonysága szerint természetesen eredhetnének; és amilly forrón óhajtja ezen elhárítást az Alperes, mégpedig nemcsak hazájának, hanem különösen a királyi szék javának s dicsőségének érdekében is, minthogy meg van győződve annak igazságáról, mit az 1582: 8. czikkely szavai mondanak, ti. „commoda et dignitas Suae Majestatis libertatibus Regni sunt conjuncta”, úgy másrészről annyit tömlöcze magányából is el mer az Alperes mondani, hogy azon módokkal, mellyekkel a Királyi Fiscus a képzelt bizodalmatlanságot kiirtani igyekezett, bizodalmat bizonyosan nem teremtett és soha nem is fog teremteni. Így azon nyilvánosság és írásszabadság tekintetében is, mellyel itt e per által az Alperes személyében megtámadott, akármit mutasson is a hatalom csapásaira következett első egy-két nap, miről az Alperes semmit sem tud, annyi bizonyos, hogy ha azon nemzeti jogoknak fennállása felől kételkedhetett volna valaha az Alperes, ezek után, miket a Királyi Fiscus tett, többé nem [kételkedik, sőt ha még egy martyr szenvedései fogják azon jognövény gyökereit kövéríteni, akkor bizonyosan élni fog az ezredéves tölgyek sorában, mert az erőszak állandóságának nincs győzhetetlenebb ellensége, mint a martyrok haláljok után. Az Alperes a martyrkoszorút nem keresi, de ha erővel reá tolja a Felperes, mint jó keresztény imígy kiált fel: legyen meg a Te akaratod, én hálát adok Tenéked, Isten, hogy áldozatúl elfogadni méltóztattál!]*

B: törvényszékekben hazája törvényes ítélőszékét tiszteli.

„Hol a gigászi Örök vár | S chaoszába elmerít, | Mint egy cseppet az óceán | Mint egy sóhajtást az orkán.” Idézet BERZSENYI Életfilozófia c. verséből.

B: kimaradt.

Idézet SCHILLER: Resignation c. költeményéből.

B: oltalmat, s most is fel fogja találni.

B: kimaradt.

1492:59. tc.

B: kételkedik.

Ezek talán a felvett kérdéstől némilég eltérni látszanak, de a per jelen stadiumának egybefoglalt tekintetével csakugyan összefüggenek; s ha ezeket illő figyelembe venni szíveskedik a Felperes Vádló Úr, egyenességétől reményli az Alperes azon elismerést, hogy ezen ügy az Alperest pártoló s megbízó megyék későbbi cselekvéseivel szoros függésben van; és azok ismeretétől az Alperest elzárni annyit tesz, mint védelmét lehetetleníteni.

Azonban a sorban elszámlált okokkal megmutatott physicai lehetetlenségen kívül még moralis [(erkölcsi)]* lehetetlenség is akadályozza az Alperest abban, hogy magát fogházából védelmezhesse, mert arra, hogy ezt tehesse, a legsarkalatosabb törvények jóvoltáról kellene önként lemondania, pedig amint [egyrészt]* olly szent és szoros kötelesség arról le nem mondani, mit a törvény nyújt, és olly moralis lehetetlenség, hogy azt megszegni az Alperes hatalmában nincs. Ez országban, Tekintetes Királyi Tábla, [a szokás – jus consuetudinarium –]* nagy szerepet játszik; egyes perlekedők [hanyagsága s]* jogmulasztása az utódok ellen fegyverül [szolgál]* egyes esetekből [lesz a szokás, s ennek vonalában 2-ik eset soha sem lesz, ha az első nem volt]*. Aki hazáját szereti (legyen pedig átkozott, aki nem szereti), aki – mondom – hazáját szereti, az szereti azt a múltnak, a jelennek s a jövendőnek képében, szereti még azon hazát is, amelly lesz, midőn ő maga nem lesz többé; ezen szeretet a síron túl ható, olly szent, olly mennyei érzelem; ez a lélek halhatatlanságának talán legszembetűnőbb, legalább legszebb tanúsítmánya. Már ha hazánknak múlt időkrőli képe nagyszerű vonásaiban szívemelő, s még szerencsétlensége árnyéklataiban is igéző, még botlásaiban, hibáiban is érdekes a hazafi előtt, a jelen és jövendő nemcsak vonzódást kíván, de gondoskodást is parancsol. Ha földi életére nézve szerencsétlenné tenné a vádló Fiscus Úr az Alperest, engedje meg legalább, hogy átokmenten tartsa fel emlékezetét, engedje magát attól menten tartani, hogy évek s évek múlva egy szenvedő magyar így ne kiáltson fel: „Kossuth Lajos volt első, ki hűségtörési vád esetében sarkalatos törvényeink jóvoltát feláldozva, magát jogságból védelmezni elég gyáva volt; az ő esete én ellenem fegyverül szolgál; átkozott legyen emlékezete!” Nem, az Alperes ez átkot magára nem vonhatja, ez moralis lehetetlenség! Életét szűk körbe szorítá a gondviselés, és szűk tehetséget adott e körben is; nyom nélkül muland el, mint a vándor léptei a puszta homokán! Legyen szabad egyet kivívnia, azon egyet, hogy sírja fölött átok helyett minden helyes véleményű ember elmondhassa a költőnek ismeretes szavait: Justum et tenacem propositi virum s a t.,* híven ragaszkodott a törvényhez, nyugodjanak békén hamvai!

B: kimaradt.

B: egyrészt, ha ezekről lemondana, feloldozná egyszersmind a törvények oltalmát, úgy másrészt

B: a szokásra jus consuetudinarium gyanánt (habár törvényeink egész más értelemben veszik is) szeretnek sokan hivatkozni, és ez

B: kimaradt.

B: használtatik

B: vonatik le a szokás.

HORATIUS, Od. 3, 3, 1.

Nem incidentalis tehát a fentebbi tisztelt ítélet, Tekintetes Királyi Tábla, mert az

1-ör: A törvény szerinti védelmet physicai és moralis lehetetlenséggé teszi. Ahol pedig a védelmezés lehetetlenné van téve, ott a bíráskodás is lehetetlen; mivel nemo nisi legitime citatus (tehát notae vád esetében ante capturam) [et servato juris ordine convictus (tehát notae véd esetében szabadságbóli védelem után)]* in rebus vel persona damnificari potest.

B: kimaradt.

2-or: Nem incidentalis a tisztelt ítélet, mert terheltetést említvén, fél kárhoztatást említ, s azon terheltetés ellenében a törvényes védelmet elzárván a pör további folyamát zárja el; tehát peremtorius* erejű, éppen úgy, mint amelly ítélet praescriptióról]* végez, vagy olly ügyeletet (institutumot)* szállít le, melly ha meg nem áll, a keresetre semmi út sem marad fel. Pedig ha kifogásról hozatik is ítélet, ámbár a kifogás különben incidentalis kérdés, de peremtoria kifogásról hozatik, illy ítélettől feljebbvitelnek mindig helye van. Azt tehát a Felperes Fiscus által elleneztetni annál váratlanabb, mentől bizonyosabban mondhatja (szabad legyen egyszer az Alperesnek is a Felperes példáját követve, illy nyilatkozásokat említeni), hogy midőn előbbi ügyvéde, Ágoston József úr múlt évi június hónapban (boldog Isten, milly hosszú idő!) a szabad védelem iránti előterjesztést a pörben megtette, s a kérdésben rögtöni ítéletet kért, a királyi ügyek főigazgatója ő méltósága azzal igyekezett ügyvéd urat kérésétől elállásra bírni, hogy akárminő ítélet hozatnék – úgymond –, vagy én appellálnám, vagy az úr appellálná; a nagyméltóságú Hétszemélyes Tábla pedig e törvénykezési szakaszban együtt nem ül, így czélját semmi esetre sem érhetné el. S a Királyi Fiscus, aki mint morale individuum ugyanaz ma, aki tegnap volt, saját szava ellenére most a feljebbvitelt ellenzi?* Miért? Mert elég váratlanul az Alperes ellen ütött ki az ítélet.

Az ügy érdemébe vágó, végítélet jellegével bíró közbeszóló ítélet (sententia interlocutoria vim definitivam habens), amely megfellebbezhető.

Elévülés; az erre alapozott kifogás ügydöntő erejű.

Más néven perintézet, a kereset címe; az a jogszabály, amelyen a kereset alapul. Az institutum elleni kifogás általában leszállító erejű volt, néha azonban ügydöntő erejű is lehetett.

A történtekre lásd a 12. szám alatt mondottakat. - A jogügy-igazgatóság vezetését Beöthytől 1837 nyarán helyettese, Feyes vette át (vö. fentebb, a 82. l. 28. és a 150. l. 5. jegyzettel).

3-or: Nem incidentalis a tisztelt ítélet, mert a legsarkalatosabb nemesi szabadságot dönti el, azt, mellyet az Aranybulla minden jövendő időkre garantíroz, Verbőczy 1-ő Rész 9-ik czímje a legfőbb nemesi jogok egyikének mond, mellyet annyi törvények, s legújabban az 1715: 7., az 1723: 5. kétségtelen világosságú szavakban megerősítettek, mellyet Albert király 27-ik czikkje imígy fejez ki: „Nullus nobilium praeter talem, contra quem capitalis sententia lata fuerit, possit detineri seu quoquomodo captivari.” Ezen szabadság a constitutionalis polgári lételnek olly lényeges requisituma, hogy nélküle constitutionalis polgári létel nem is képzelhető, és ép azért a nagy tekintetű Aretin* az ítélet nélküli befogatást anticonstitutionalisnak nevezi, és amit a jus publicum constitutionale universale elvének említ, azt constitutionalis elődeink már 600 év előtt Magna Chartánkba iktatták, azólta pedig – és különösen a hűségtörésrőli vád esetére –- azt nemcsak egyetlen egy törvény sem törlötte el vagy szorította meg, hanem igen sok törvények nyilván és specifice kikötötték s megerősítették, s elannyira kétségtelenné tették, hogy egy nevezetes magyar törvénytanító, (Kövy)* kinek úgy a Királyi Ügyigazgatóság tanácsteremében, mint a Tekintetes Királyi Tábla asztalánál tanítványai ülnek, Jus privatum Regni Hungariae czímű könyvében ekkép szól: „Amit Cicero a római polgárról mond, ti. facinus est vincere civem Romanum, scelus verberare, prope paricidium necare”, azt törvényeink szerint a magyar nemesről tökéletesen el lehet mondani. Igaz ugyan, hogy a Királyi Fiscus a törvényre bár ismételve hivatkozás discussiojat otiosa munkának nevezi, és ezt az Alperes – fájdalom – tapasztalja is, mert a zsidók elfogván Szent Pál apostolt, midőn ez említené: „Romanus sum civis”, őt szabadon bocsáták; az Alperes pedig 10 hónap óta otiose emlékezteti a Királyi Fiscust: „nobilis sum Hungarus!” De azért engedelmével a Királyi Fiscusnak, az Alperes le nem tehet azon reményről, hogy magyar nemesekből álló hazai főtörvényszék előtt, mellynek dicső hivatása a törvényeket foganatba hozni, hazánk sarkalatos törvényeire hivatkozás discussioja otiosa nem leszen. Mivel pedig ezen törvényekkel világosan meg van mutatva, miképen az Alperes szabadságbóli magavédelmezhetését alkotmányunk sarkalatos czikkelyeinél fogva követelheti: kétséget nem szenved, hogy azon ítélet, melly a sarkalatos nemesi szabadságba, s ezzel alkotmányunk lényegébe vág, nem incidentalis ítélet; mert ha az alkotmány sarkalapjaiban feneklő sarkalatos nemesi jogot incidentalis ítélet által elvenni, felfüggeszteni lehetne, s ha erre nézve a törvény s bírói hatalom teljes oltalmát s így a felsőbb ítélőszék vizsgálatát is kívánni szabad nem volna, úgy nincs tárgy a magyar polgári életben, melly erre méltán számot tarthasson. A hű magyar institutióinak a haladó idő szükségei szerinti kifejtőzését és így a törvényváltoztatást vagy eltörlést is csak király és nemzet összes hatalmától, a törvényhozástól várhatja: reá nézve tehát constitutionalis életének halála volna, ha törvény, mégpedig sarkalatos törvény bírói incidentalis ítélet által eltöröltethetnék; és mivel minden igaz magyar alkotmányát saját életénél nagyobbra becsüli, az Alperes nem kétkedik ünnepélyesen kijelenteni, hogy reá nézve a tisztelt ítélet nemcsak nem incidentalis érdemű, hanem sokkal velősebb érdemű, mint egy végkárhoztató ítélet lehetne, mert ez csak személyét sújthatná, amaz az Aranybullát, az 1-ő Rész 9-ik czímet s ezekkel az alkotmányt függeszti fel.

Aretin, Johann Christoph, Freiherr von (1773–1824): bajorországi jogtudós, publicista, politikus. Fő műve: Staatsrecht der konstitutionellen Monarchie. Altenburg, 1824–1827; Benyovszky – jegyzeteinek (OSzKKt. Fol. Hung. 1085.) tanúsága szerint – ebből idéz.

Kövy Sándornak (1763–1829), 1793-tól haláláig a sárospataki jogakadémián a hazai jog tanárának (akinek Kossuth is tanítványa volt) ilyen című könyvéről nem tudunk.

4-szer: Még egy másik, nem kevésbé fontos constitutionalis tekintetből sem incidentalis a fent tisztelt ítélet; mert a Királyi Fiscus nemcsak hogy olly esetben fogatta el az Alperest, mellyben az elfogatás még törvényes tisztviselők által sem szabad, hanem ami több, katonaság által történt az elfogatás, katonai hatalom s katonai törvények alatt tartatik fogva az Alperes; melly bánásmód, ha sanctionáltatnék, a magyar alkotmány egész alapjának gyökerestőli felforgatását vonná maga után. Az Alperes aziránt előadta fájdalmas panaszát, és a tisztelt ítélet mégis az Alperesnek törvényes szabadságát vissza nem adatá, és így mellékesen a katonai hatalomnak polgári alkotmányunkba lett erőszakos beavatkozását bíróilag megerősíteni látszatik; ami olly fontos tekintetű dolog, hogy azt incidentalisnak mondani csakugyan nem lehet.

Tekintetes Királyi Tábla! A katonai hatalomnak csak a polgári hatóság, legalis regni jurisdictiók felszóllítására lehetvén azon jurisdictiók tisztviselőinek segedelmére használtatni, amint egyrészről a Királyi Fiscust jurisdictiónak senki sem fogja a magyar hazában állítani, úgy másrészről a katonai hatalomnak a polgári élet viszonyaiba egyébkinti avatkozása a világ akármelly szögletében, akármelly alakban létező constitutionalis élet természetével ellenkezik. Nem akarja az Alperes [mutogatni általános juris publici nézetekből, hogy Daunou* jeles munkája szerint]* a katonaság illy [beavatkozással szabadságrontás bűnébe esett;]* nem akarja [fejtegetni, hogy illy cselekvéssel az önkény vesz erőt a törvényen, az önkény pedig egy nagy író szerint olly kártékonyan hat a moralis világra, mint a vészmirigy a phisicaira. Az döntötte Montesquieu szerint Róma nagyságát, dicsőségét, az ellen szólaltak fel minden időkornak bölcsei Thucidides olta Bossuetig* s a legújabb időkig; nem akarja mutogatni],* mikint a befogattatásokbani önkény tette a spanyol inquisitiot utálatossá, mikint a titkos befogatási parancsok voltak a múlt század [borzasztó emlékű]* tizedének nagyrészében nemző [okai;* azt sem akarja fejtegetni, miképen a magyar Magna Chartával (Aranybulla) egyidős és egy természetű angol Magna Charta a szabad embert csak törvényes bíróságnak vetvén alá, hogyha Angliában bíró elébe állíttatik valaki, s a vádlott azt említi, hogy katonai hatalom fosztá meg szabadságától, a bíró őt anélkül, hogy vétke minőségének vizsgálatába ereszkednék is, azonnal szabadon bocsájtani parancsolja.]*

Daunou, Pierre Claude François (1761–1840): francia politikus, történész, publicista; hivatkozott munkája: Essai sur les garanties individuelles... Paris, 1819.

B: általános juris publici nézetekből fejtegetni, hogy

B: beavatkozása szabadságrontás bűne;

Utalás MONTESQUIEU: Elmélkedések a rómaiak nagyságának és hanyatlásának okairól c. művére; Thukididész (i. e. 460–400) az oknyomozó történetírás első képviselője; Bossuet, Jacques Benigne (1627–1704): francia író, hitszónok, az abszolutizmus ideológusa.

B: mutogatni

B: szomorú utolsó

Utalás a lettre de cachet intézményére; Kossuth felfogása szerint a francia forradalom egyik kiváltó oka az volt, hogy az ancien régime-ben nem érvényesült a személyes sérthetetlenség.

B: okai.

Mindezeket (ámbár az igazságnak épen az a legfőbb criteriuma, ha valami mindég, mindenütt és mindenek által igaznak tartatik) elmellőzvén, csak hazánk alkotmányáról s törvényeiről akar, s erről kéntelen az Alperes szóllani.

A magyar constitutiónak, [(alkotványnak)]* mint minden constitutiónak a világon, lényege abban áll, hogy csak a nemzet hozzájárultával alkotott törvény alatt álljon a polgárok becsülete, személye, vagyona. A kormány ezen törvények végrehajtásával vagyon megbízva. De mivel a korlátlan hatalom a korlátolt monarchia természetével ellenkezik, arra nézve, hogy a kormány rendeleteiben s működéseiben a törvényt ne sértse, különböző nemzetek különböző kezességet kerestek. A magyar nemzet alkotmányos kezességekül törvényeiben ezeket állította fel 1-ör: A fejedelemnek esküvel erősített ünnepélyes fogadását. 2-or: A nádori méltóság őrködő dicső tisztét. 3-or: Az országgyűlés sérelemorvosló hatóságát. 4-er: A municipalis [(polgári)]* rendszert, mellynek következésében minden törvény csak az ország törvényes hatóságai által hajtathatik végre. Ezen törvényes hatóság a magyar nemes személyére nézve a vármegye. Oda kell tehát jönni minden illető kormányrendeletnek, és ebben van alkotmányos létünk garantiája; mert a vármegye gyűlésén minden nemesnek szava van, a közönség pedig azon hatósággal bír, hogy a hozzá érkezett kormányrendeleteket a törvényesség szempontjából megfontolja, s ha azzal össze nem egyeztetheti, Ő Felségének azeránt alázatos előterjesztést tehessen. A király szentséges személyéről a fennemlített első kezességnél fogva is olly tántoríthatlan meggyőződést táplálván a magyar nemzet, hogy [törvénytelen kormányrendeletek elleni]* észrevételeinek meghallgatása felől sohasem kételkednék. Ha tehát megengedtetnék, hogy* az ország törvényes hatóságai elmellőzésével a katonai testület használtatnék, a legalis comitatuum consistentia, a jus repraesentandi, a municipalis rendszer, s vele az alkotmány megszűnne. Ez világosabb, mintsem hogy bővebben fejtegetni kellene.*

B: kimaradt.

B: a törvény elleni kormányrendeletekre tett

B: folytatólag: akármi nemű, de polgári viszonyú kormányrendelet végrehajtására

Kossuth itt azt az 1791/93. évi közjogi bizottság, majd az 1828/30. évi regnikoláris bizottság állásfoglalásaira támaszkodó, ez idő tájt a reformellenzék nagy része által osztott, Horváth Mihály által vármegyetannak nevezett gondolatmenetet fejti ki, amely a magyar államberendezkedés sajátosságát, sőt (amint ezt Kossuth is többször kifejezte) kifejezett pozitívumát abban látta, hogy a kormányzat polgári igazgatási intézkedéseit csak a törvényhatóságokkal hajtathatja végre, amelyek egyúttal törvényességi felügyeletet is gyakorolnak a kormányzat felett. Kossuth erre az alkotmányos elvre alapozta második eltiltása utáni eljárását, majd pedig a per során védekezését, amikor is tagadta a királyi parancs érvényességét, sőt létezését is.

De még arra nézve, hogy a katonai kormányzók s tisztek polgári hatóságba ne avatkozhassanak, s különösen hogy a nemeseket fogságra ne vethessék, fogva ne tarthassák, számtalan specialis törvényei is vannak hazánknak. Elég legyen a Királyi Fiscus meggyőzésére sok százak közül egyet-kettőt említeni. Az 1659: 15., 1608:koronázás utáni 2. és az 1649: 82. törvényczikk, s az ezekben idézett törvények meggyőzhetik Felperes Vádló Urat, mikint a katonai tiszteket hazánk nemeseinek s népének akárminemű háborgatásáért („quoscunque excessus patrantes” – mond az 1659: 15. törvényczikk) majd 500 Ft büntetéssel, majd tisztségök elvesztésével, majd fejvétellel is büntettetni rendelik.

Az 1609: 55. czikkely még a véghelyeken lakó nemeseket sem engedi meg a kapitányok által fogságra vettetni – captivari –, kivévén: si turbas excitaverint, amit ezen általános kifejezés elmagyarázásából eredett visszaélések eltávoztatására az 1659: 21. czikkely ekkint magyaráz: hogy az excitatio turbarum csak arra értessék, si cum Turca practicarent, seditiose insurgerent, vel in Confinii ruinam molirentur. Mondom, még a véghelyi nemesekre is csak ennyiben enged a katonaságnak hatalmat; és az 1681: 19. czikkely még általánosabban parancsolja, hogy a véghelyeken lakó nemeseket a kapitányok s tisztek törvény útján kívül ne háborgassák, sőt az 1655: 7. törvényczikkely még a stipendia merentes nobiles és így valóságos katonanemeseket is csak katonai dolgokban veti alá a katonai törvényeknek, generalisoknak s kapitányoknak. Az 1-ő §-ban megparancsolja, hogy a Haditanácsból a kapitányoknak kiadandó utasítások az ország törvényeivel egyezők legyenek; a 2-ik §-ban pedig erősen tilalmazza, hogy a tábornokok s azoknak tisztjei in jurisdictionem comitatuum sese nullatenus ingerant.

Az 1681: 18. czikkely a kapitányokról némelly, ott hosszasan elszámlált kicsapongások miatt, s ezek közt különösen megemlítve propter arestationem nobilium azt mondja, hogy ad tollendos tam praescriptos, quam alios illis similes in manifestum derogamen nobilitaris praerogativae s a t. vergentes, tam modernorum, quam futurorum capitaneorum et officialium militumque gregariorum excessus őket a nádor bűnök minősége szerint tisztségöktőli megfosztással és minden okozott károk megtérítésével is büntesse; a sértett nemeseknek a magános keresetet még ezen felül is fennhagyván.

Így az 1618: 20. és az 1655: 38. czikkelyének 4-ik §-ában világosan tilalmazzák, hogy a tábornokok, kapitányok s más tisztek a fő- és alispányok törvényhatóságába magokat beavatni s akármelly nemest személyében vagy vagyonában károsítani ne merészeljék.

Temérdek más illy törvényeket felhozhatna még az Alperes, de a Tekintetes Királyi Tábla bölcsessége előtt azok különben is tudvák levén, a Királyi Fiscus Úr pedig a törvényekre hivatkozás discussioját haszontalannak tartván, ennyi mindenesetre elég annak bebizonyítására, hogy az Alperes személyének katonaság általi elfogatása s letartóztatása alkotmányunk életébe vág, s lényeges [(essentialis)* s világos törvényekkel ellenkezik, következőleg, hogy azon tisztelt ítélet, melly az Alperesnek e részben tett lét-alapos könyörgését félreveti, nem incidentalis, hanem igenis elhatározó ítélet. Végre

B: kimaradt.

5-ör: Nem incidentalis a tisztelt ítélet: mivel nem kifogásról szól, mert az Alperes kifogással eddig nem élt, hanem a törvénykezésnek leglényegesebb feltételéről szóllott, mi nélkül őtet legitime audire et juris ordine convincere nem lehet.

[III.] Meg levén tehát mindezekkel mutatva, hogy a tisztelt ítélet nem incidentalis, mert 1-ör: az Alperes törvényes védelmét physice és moraliter lehetetlenné teszi; 2-ör: mert peremtorius erejű; 3-or: mert az alkotmány sarkoszlopát tevő nemesi fő szabadság felfüggesztését sanctionalja; 4-er: mert az alkotmánnyal ellenkező katonai beavatkozást s az Alperesnek természetes és törvényes polgári állásából kivetkeztetését meg nem szünteti, 5-ör: mivel nem kifogásról, hanem a pör folyamának lényeges feltételéről szól; mindezeknél fogva a feljebbvitelt kegyesen megengedtetni* kéri.

B: folytatólag: alázatosan.

Megengedtetvén pedig a feljebbvitel azon, tisztelettel fogadott ítéletnek felsőbb vizsgálat útján megváltoztatásáért esedezik a következendő okoknál fogva:

1-ör: Mivel azon sokszor idézett törvényekkel, mellyek a magyar nemest hűségtörési vád esetében megítéltetés előtt fogságra vettetni tiltják, s védelmét szabadlábról megengedik, a tisztelt ítélet merő ellenkezésben van.

2-ör: Azért, mivel magamagával is ellenkezik, amennyiben védelemre kötelezi az Alperest, de a törvény szerinti védelemre a törvény által kikötött szabadságot megtagadja, és így a kötelességnek, mellyet parancsol, teljesítését lehetetlenné teszi.

3-or végre azért, mert a tisztelt ítéletben felhozott gyámokok nem állanak, s ha (per inconcessum) állanának is, azokból a szabadságbóli védelem megtagadása nem következik, vagy részint épen ellenkező következik.

Itt az Alperesnek azon gyámokokra nézve alázatos észrevételeit megtenni kényteleníttetvén, mindenek előtt két óvást kell előrebocsátania. Az Alperes ügyvéde előbbi szóváltásában ezeket mondá: „Ha terheltetik-e az Alperes; akkor fogna kitűnni, ha a per érdemében derék védelmét [(meritoria defensa)]* előadhatná, mert a Felperes adatait ellenprobákkal ki is lehet erejökből vetkőztetni.” Ebből a Felperes Fiscus azt következteti, hogy az Alperes magát terheltetni elismérte. Az illy következtetésre ugyan a Nagyméltóságú Királyi Curia színe előtt méltán hallgathatna az Alperes, mert fonáksága magában szembetűnik, s nem egyebet mutat, mint azt, hogy a Királyi Fiscus az Alperes előterjesztéseinek törvényes súlyát érezvén, fűhöz-fához kap, csakhogy az Alperest leboríthassa; mindazonáltal nehogy hallgatásával a fonákságban megegyezni láttassék, az ellen ünnepélyes óvást teszen, s a Felperest nemcsak arra, hogy maga a felfogott állítás is feltételes, de a nyomban utána következő sorok is, hol ezek vannak: „ha terheltetnék is s a t.” utasítja. Azt pedig, valjon hűségtörésről vádló perben, hol embertársunk élete, vagyona forog kérdésben (bárha a vád nevetséges volta miatt veszedelemben nem is), hol tehát inductióknak, a szív érzelmérőli gyanakodásoknak nem, hanem csak a legvilágosabban kitűnő bűnös tettnek, bűnös szándéknak lehet határozni; az illy inductio s az ember élete üldözésében árnyék utáni kapkodás mennyire fér meg a humanitas erkölcsi kötelességével, s minő alaptalan, ingadozó állást árul el, a Felperes Fiscus saját elítélésére bízza.

B: kimaradt

Óvást tesz másodszor aziránt, hogy midőn a tisztelt ítélet gyámokainak czáfolgatásába ereszkedni kénytelen, a per meritumába sem nem ereszkedik, sem ereszkedni nem szándékozik, hanem csak azokat adja elő, miket az ítélet gyámokai megerőtlenítése tekintetéből elhallgatnia nem lehetett. Azt, hogy velős védelmének előadására, mikre legyen törvény értelmében okvetlen szüksége az Alperesnek, már fentebb különben is kibizonyítvák.

[IV.] Három gyámokot említ a tisztelt ítélet: 1-ör: Hogy a Felperes által beperesített irományok az Alperest terhelik. 2-or: Hogy a Felperes végső ítéletet kér. 3-or: Hogy az Alperes a per velejébe bocsátkozott. És ezekből következteti, hogy a sarkalatos törvényekre épült szabad védelmi kívánságnak helye nincs.

Ami az elsőt, ti. a terheltetést illeti: A tisztelt ítélet ki nem jelel semmit, mi az in specie, ami terhelő és mivel terhelő. Múlhatatlanul szükséges tehát a jelen per állását végig taglalni.

[IV/a] Legelől a Törvényhatósági Tudósítások tűnnének szembe. De ezeket a Királyi Fiscus maga sem tartotta elegendőnek vád támaszthatására, részint mivel (nem is említve az országgyűlés alatt 3 1/2 éves szakadatlan folytatást) azoknak kiadását 10 egész hónapig nyugodtan nézte, részint mivel tudván, hogy azzal könnyen bánhatunk, kit egyszer hatalmunkba kerítettünk, vádtámaszthatás végett törvényt törvény után sértve szükségesnek vélte az Alperest elfogatni Budán, s rögtön Pestre átszállítván hatalmát, az Alperes pesti szállására [hallatlan]* erőszakkal reá rontani, s minden irományait elkobozni, csak azért, mivel a Törvényhatósági Tudósítások nyilvános kiadásában vádra elegendő okot maga sem látván, reménylette (ha illyes valamit reményleni keresztény országban lehet), talál majd házi titkai közt valamit, amire keresetét némi színnel építhesse. Azonban elkobozván az irományokat s azokat 5 egész hétig végig meg végig kutatván, s végre irántok az Alperest sorról sorra vallatásra vévén – elannyira, hogy még ollyasmi iránt is faggatná: miért van egy idegen harmadiknak levelében egy sor egyenesen fekvő, másik sor hajlottabb állású betűkkel írva –, végre csakugyan minden kutatás és vallatás után is semmit sem talált az elkobozott irományokban, amit vádlevelében tárgyul vehetett volna; de vádolni már csak kellett valamivel azt, kit szabadságától megfosztani nem átallott; és így megint csak a Törvényhatósági Tudósításokat vette fel keresetlevelében alaptalan vádja tárgyául. Ha elismerné is az Alperes, hogy a Felperes fiscalisi praerogativáinál fogva az általa indított vádperben időközben támadott, vagy tudomására később jött más törvényszegést –amennyiben első vádjának természetivel egyenszerű –, pótlólag is felvehetné, de a jelen esetben, amint már említve van, semmi új felfedezés elő nem kerül, semmi későbbi történet nincs, a Felperes mindazt, amit allegatíve beperlett, per kezdete előtt bírta, végigvizsgálgatta, vallatás tárgyául tette, mégis azok közül keresetlevelében vádtárgyul semmit sem vőn fel mást, mint a Törvényhatósági Tudósításokat. Ha valahol tehát, itt bizonyosan áll azon törvényes axioma: actio regulat partes et judicem.

B: kíméletlen.

Tehát a Törvényhatósági Tudósítások levén a vádnak egyedüli tárgyai, gyanítanunk kell, hogy ezeket érti a tisztelt ítélet, midőn terhes határozatának gyámokáúl, terheltetést említ. Kérdés: hát lehetnek-e ezek terhelők?

Az Alperes minden tetteiben azt nézte, mit mondanak a törvények; mert emlékezvén egy régi bölcsnek ím e szavaira: „legum imperium optimum regimen”, és emlékezvén arra, hogy alkotmányos országban él, hitte erősen, jobb, biztosabb vezért a törvénynél nem választhat. Ha a törvények nem nyújtanak oltalmat s kezességet, az Alperesnek lehetetlen magát a sötétségben feltalálnia, és elmondhatja Horácczal: „Quid quisque vitet, nunquam homini satis cautum est in horas.”*

HORATIUS, Carm. II. 13. 13–14.

Csak az terhelhet, ami bűn; a bűnnek pedig (nem vallás, hanem törvény mezején levén itt) más helyes definitióját senki sem fogja adhatni, mint amit Vuchetich, egykori jeles tanító a magyar királyi egyetemben ekkép adott: „Omnis actio vel omissio libera et externa legibus Hungarorum sub comminatione poenae publicae vetita, est delictum.”*

Idézet VUCHETICH MÁTYÁS (1767–1824) büntetőjogásznak és jogbölcselőnek, 1808-tól haláláig a pesti egyetem római jog és büntetőjog tanárának Institutiones juris criminalis hungarici in usum academiarum regni Hungariae c. műve (Buda, 1819.) 41. lapjáról.

A Törvényhatósági Tudósítások a megyék gyűlésein nyilván történt dolgoknak írásbani másokkal közlése levén, arra, hogy ezek a tisztelt ítélet szerint az Alperest terhelhessék, szükségeskép ollyasminek kell lenniök, ami legibus Hungarorum sub comminatione poenae publicae [vetatur; mert]* ha valahol, bizonyosan ott, ahol illy nagy bűn követeltetik, leges sunt strictae interpraetationis.

B: vetatur; különben ha nem ilyen, nem delictum, ha pedig nem delictum, nem terhelhet, mert vagy dicséretes vagy indifferens, mindenesetre pedig szabad cselekedet. De még a jelen esetben nemcsak ollyannak kell lennie, ami legibus sub comminatione poenae publicae vetatur, hanem ollyannak, ami legibus Hungarorum sub comminatione notae infidelitatis vetatur. Mert

Ünnepélyesen kinyilatkoztatja az Alperes, hogy ha a Királyi Fiscus olly törvényt előidézni képes, mellyből bár a legerőszakoltabb logicaval is, nem [mondom]* tisztán következtetni, de csak homályosan gyanítani lehet, hogy a vármegyék közgyűlésein, nyitott ajtóknál, palam publice történő dolgokat akár pénzért, akár ingyen, akár előre meghatározott, akár határozatlan időszakokban másoknak megírni törvény által tiltva van (nyomtatásról nem is szólva, mert ezen eset itt fenn nem forog, különben arra is bátorkodhatnék az Alperes e nyilatkozását kiterjeszteni); [ha, mondom]* illyes törvényt mutatni képes a Felperes, annak bebizonyítását, ami egyébként múlhatatlanúl szükséges, t. i. hogy az illy tudósítás hűségtörési büntetés alatt van tiltva, el is engedi az Alperes, és nemcsak jövendőre követelhető (és ezennel fel is tartott) törvényes védelméről, s jelenleg sürgetett szabadsága visszaadásáról örökre lemond, hanem magára a követelt és nem követelt vétkek egész seregét – genus omne culpae – elvállalja, s magát a Felperesnek kegyre kényre* megadja.*

B: mondja

B: igenis ha

B: folytatólag: zúgolódás nélkül

B: folytatólag: Ez erős nyilatkozás, de elhatározó, s azért álljon.

Az Alperesnek csekély (meglehet hibás, de bizonyosan minden szándékos rossz akarattól ment) tudomása szerint azonban a dologról illynemű párbeszéd eredhetne: Van-e törvény, melly a megyéknek gyűléseit nyilvánosaknak rendeli? Igenis, van; az 1723: 58. azt rendeli: ut omnia comitatuum negotia palam et publice pertractentur”, éspedig előre bocsátja, hogy ezen publicitást a bonus ordo exigit, épen a jó rend kívánja, mellynek ürügye alatt a nyilvánosság használatáért az Alperes hűségtörésről vádoltatik! A gyűlések tehát nyilvánosak, s ezen nyilvánosságot a nemzet mindig egyik legfőbb kincs gyanánt becsülte. Úgy, de talán van törvény, melly ezen nyilvánosságot határok közé szorítja, melly megszabja talán, hogy csak addig terjed, ameddig a hallás érzéke hat, vagy csak egy bizonyos számára az embereknek, csak bizonyos hely kiterjedéséig? Illy törvény nincs, palam et publice, megszorítás nélkül. De talán van törvény, melly azt levélben másoknak megírni tilalmazza, amit kinek kinek hallani s meghallván elbeszélni szabad? Felelet: nincs. Avagy talán különbséget tesz a törvény egy levél és sok levél, ingyen vagy pénzért írott levél között? Felelet: korántsem; sőt az 1723: 59-ik czikk azt mondja: correspondentiae in fide publica radicantur, s privatus vagy publicus tárgyú egy vagy sok, pénzes vagy ingyen levél között különbséget nem teszen. Úgy, de talán a publicus tárgyu levelezésekre azt rendeli a törvény, hogy előre felsőbb engedelem vagy privilegium kéressék? Felelet: illyen törvény sem létez, akár az illy levelezést magános levelezésnek, akár időszaki lapoknak nevezzük is. Hát az usus [(szokás)]* valjon mit mutat? Felelet: ahol világos törvény van, ott szokást vizsgálni tán felesleges; de ha nem felesleges, úgy azt mutatja, hogy a palam et publice történő, nemcsak megyei, de söt országos tanácskozásokról is illyes levelezést, vagy ha úgy tetszik, időszaki lapot írni, s előre meghatározott árért, s időszakokban írva, szétküldözni, soha senki által nem ellenezteték, mert az Alperes ezt 3 1/2 évig köznyilvánossággal tette háborítlanúl, ellenzetlenül, [éspedig nemcsak szorosan historica előadásban, mint most, hanem gyakran criticai kis észrevételek kíséretében, gyakran saját véleményének kitüntetésével, gyakran magános felvilágosításokkal, sőt]* néha az országgyűlési dolgok körén is túlterjedve. [Így p. o. közlötte az ismeretes barsi revocationalis gyűlés eredményeit,* végzéseit, közlötte azon megtisztelő levelet, mellyel Erdélyből a szabad sajtó baráti egy ezüst serleg kíséretében egy hazánkfiának küldöttek,* közlötte két volt követ búcsúlakomájának és elutazásának történetét, éspedig (mivel baráti viszonyok csatolták mindkettőhöz) saját érzelmei ömledezésével s bánata jeléül lapjainak gyászszegélyt adva* s a t.]* De mindezek mellett soha sem hallotta, még kevésbé tapasztalta, hogy tudósításai elleneztettek, akadályoztattak volna, vagy hogy maga lázításérti váddal avagy csak fenyegettetnék, vagy pedig privilegium s felsőbb engedelemkérésre utasíttatnék.

B: kimaradt.

A kormányzat, miután Balogh Jánost 1835. június 22-i beszéde miatt hűtlenségi perbe fogatta, felszólította Bars megyét, válasszon Balogh helyébe új követet; a megye azonban a kormányzat erőfeszítései ellenére, 1835. július 23-án megerősítette követét tisztségében. Kossuth a gyűlésről az Országgyűlési Tudósításokon kívül (KLÖM IV. 610–612.), külön, Lovassy Lászlóval közösen írt beszámolóban is (uo. VI. 442–451.) tudósította olvasóit.

Az erdélyi ellenzék 1835 szeptemberében „Wesselényi Miklósnak a szabad sajtó baráti” feliratú serleget ajándékozott Wesselényinek; a hírt és a Jósika Miklós által fogalmazott kísérőlevelet lásd: KLÖM V. 320–322.

Utalás a követutasításuk reakciós irányú megváltoztatása után tisztükről lemondó Kölcsey és Eötvös Mihály szatmári követek tiszteletére 1835. február 9-én rendezett búcsúlakomára (KLÖM IV. 187–188.).

B: kimaradt.

De talán azóta időközben a törvény megváltozott? Teljességgel nem; sőt azon törvényt, mellynek paizsa alatt ezt tenni szabad volt, változást kívánónak sem a legfelsőbb kormány, sem a Királyi Fiscus nem is tartotta; mert ámbár a törvényhozó test 3 1/2 évig együtt volt, sem királyi kegyelmes előterjesztvény, sem koronaügyvédi postulatum iránta a diaetán elő nem fordult. De ha ez mind ekkép van, ha a megyék gyűlései nyilvánosok, ha a dolog természetében fekszik, hogy ami nyilvános, azt tudni s tudatni szabad, és a nyilvánosan történt dolgot tudónak s tudatónak azon dolog belső érdemét vagy érdemellenségét beszámítani épen olly kevéssé lehet, mint azon bécsi újságírót, ki a párisi istentelen királygyilkos nyilvánosan elkövetett merényletét* olvasóival tudatá, a gyilkos attentatum részesének nem mondhatni; mi törvénynél fogva vádolja a Királyi Fiscus az Alperest említett tudósításai miatt hűségtörésről? Felelet: azon törvénynél fogva, melly így szól: Qui semet contra statum publicum Regiae Majestatis, Sacrae Regni Coronae et Regni evidenter erigit et opponit, est notorius.*

Lásd fentebb, a 113. l. 15. jegyzetet.

A hivatkozott törvénycikk: az 1723:9. tc.-nek a Hármaskönyv I. rész 14. cím 2. §-t megerősítő 2. §-a.

És ezen törvénynél fogva a Királyi Fiscus nemcsak hogy tilalmasnak állítja a megyék nyilvános dolgainak másokkal írásbani közlését, de még épen erectionak contra statum publicum! Ezt ugyan megfogni nehéz, de ha csakugyan való volna, úgy e törvény sokkal különösebb valami, mint a Hercules saruja, mert mindenre reá illik. Az Alperes tehát mély alázatos tisztelettel kénytelen arróli kétkedését nyilatkoztatni, hogy őt a Tudósítások írása, kiadása terhelhetné, annyival inkább, mert nem lehet negyedik évben terhelő az, mit a Királyi Fiscus hallgatásávali elismerése szerint is 3 1/2 évig nyilvánosan s büntetlenül tenni szabad volt.

[IV/b] Igen, de azt mondja a Királyi Fiscus, ha az így volna is, a különbség abban van, hogy te Alperes 3 1/2 év múlva tudósításaidtól eltilttattál, mégpedig Felséges Királyunk parancsával tilttattál el, s a királyi parancsnak nem engedelmeskedtél, tehát notorius vagy; s ez az, ami terhel.

Engedelmével a Királyi Fiscusnak, nem áll, hogy az Alperes királyi parancs által eltiltatott, következésképen az sem áll, hogy [királyi parancsnak nem engedelmeskedett, s végre az sem áll, hogy]* aki királyi parancsnak nem engedelmeskedik (mert Mátyás királynak, azon Mátyásnak, kinél fejedelmeink dicső koszorújában talán egy sem ügyelt erősebben a királyi méltóság dísze és tekintete fenntartására, 1471-ki decretuma 31-dik czikkjének 3-ik §-ra s ezzel megegyező számtalan törvényekre az Alperes hódoló tisztelete jeléül még emlékezni sem akar), nem áll, mondom, hogy aki királyi parancsnak nem engedelmeskednék, notorius, [s mindig és minden esetben notorius]* mert a törvény mást mond, s az illy nem engedelmeskedőre más büntetést rendel.

B: kimaradt.

Constitutionalis monarchiában, minő édes hazánk, két fő tekintetnek kell szentnek lenni.

1-ör: A királyi név díszének, méltóságának, mivel monarchia.

2-or: Annak, hogy csak törvény által és törvény szerint kormányoztassanak az alattvalók, mivel constitutionalis. A constitutionalis monarchia törvényhozói tehát, hogy e két tekintetet összeegyeztessék, mindenütt arra intézték s voltak kéntelenek intézni gondoskodásukat; következőleg, hogy a polgárok soha se jöhessenek olly Scylla és Charybdis közti veszélyes dilemmába, miszerint királyi szó és törvény között legyenek kéntelenek választani, és így vagy a királyi díszt s méltóságot, azaz a monarchia elvét, vagy a törvényt, azaz a constitutionalitás elvét mellőzni kénteleníttessenek, melly 2-ik esetben egyszersmind a királyi díszt s méltóságot is sértenék, mert a királyi akaratot sértenék, minthogy a királyi akarat a törvényekben nyilatkozik. Elevenen fog mindig emlékezni az Alperes azokra, miket egykor a nagyméltóságú Magyar Királyi Curia körében bírói szájból hallott illy igékben: Rex Hungariae Dominus noster clementissimus voluntatem ac justitiam suam tabulis legum publicis mandavit, et huic suae voluntati tabulis legum publicis mandatae privative derogare nec vult, nes potest.

Az említett két fő tekintet egyesítésének nehéz kérdését alig van constitutionalis ország, hol a törvényhozás kötelessége szerencsésebben oldotta volna meg, mint felséges királyaink és őseink megoldották, midőn épen a királyi dísz fenntartása végett olly intézvényeket hoztak, mik szerint (három majd alább kijelelendő esetet kivéve) a királyi parancsok egyes polgárokhoz soha sem érkezhetnek, következőleg magános személlyel érintésbe soha sem jöhetnek, hanem az ország törvényhatóságaihoz, nemesek iránt tehát a vármegyékhez intéztetnek, mellyek meghallgatván irántok az érdeklett félt, a parancsot vagy haladéktalanúl végrehajtják, vagy ha azt a törvénnyel össze nem egyeztethetőnek vélik, Ő Felségéhez alázatos felterjesztést tesznek; melly felterjesztés erkölcsi alkotványos testülettől eredvén, a királyi tekintet díszét s méltóságát nem sérti, nem sértheti, a magános polgár pedig, kit a parancs illetett, érintés s ütközés nélkül marad.

A jelen esetben királyi parancs nem volt, s nincs, mivel annak a megye jegyzőkönyvében semmi nyoma; s nemcsak hogy az Alperessel (egyenes kérése után is) közöltetett, de még csak sehol ki sem hirdettetett, amiről tehát az Alperes semmit sem tud, semmit sem tudhat, az, legalább őreá nézve, nem létezhet.

Ha Zlinszky főszolgabíró úr, midőn attól, mit a törvény megenged, s mit a törvény engedelme mellett az Alperes 3 1/2 évig gyakorlott is, őt eltiltotta, [valamit előmutatott volna, mi kegyelmes királyi parancsnak látszhatnék,]* fentebbi kétségtelen és épen a királyi méltóság tekintetéből czáfolhatatlan alkotmányos alapelv szerint, meg ez esetben is az Alperes jogszerűn mondhatá vala: Uram! Tehozzád Felséges Királyunk parancsa, kivevén, ha mint bíróhoz szól, csak a nemes megye útján érkezhet; mert veled Felséges Királyunk nem levelez; az, amit előmutatol, a nemes megyéhez nem érkezett, tehát tévedésnek kell lenni a dologban; szíveskedjél azt, mint megyédnek felelős tisztviselője, a nemes megyének bemutatni, hogy a nemes megye meghallgatván a meghallgatandókat, azt vagy végrehajtsa, vagy ha törvénnyel nem egyezőnek vélné, iránta alázatos felterjesztést tehessen. De nem mutatván elő főszolgabíró úr a királyi parancsot, mellyet pedig az illető féllel a törvényhatóságok is közölnek, az Alperesnek még csak ezt sem vala szükség tennie, hanem minden amit tehetett, az vala, hogy az állított parancsot magával közöltetni kérte s végnyilatkozását ezen közléstől függesztette fel, mint az F. alatt* látható. Ezekből világosan kitetszik, hogy az Alperest királyi parancsnak nem engedelmeskedés súlya semmi esetre sem terhelheti, mert királyi parancsról semmit sem tud.

B: valamelly kegyelmes királyi parancs formát előmutatott volna,

Kossuth 1836. október 5-i tiltakozása újabb eltiltása ellen: KLÖM VI. 505–512.

Minő tisztelettel viseltessék az Alperes a királyi kegyelmes parancsok iránt, a Királyi Fiscus azt maga tapasztalta. Ugyanis az Alperes e per tárgyát tevő levelezéseinek elsikkasztása miatt a budapesti főposta igazgató ellen főszolgabírói szék előtt pöröket kezdett; tekintetes Pest vármegyéhez a nagyméltóságú Magyar Udvari Cancelláriától egy parancs érkezett, ezen pereket felküldetni rendelő; a nemes megye particularis gyűlése a felküldetést elhatározá, a perek az Alperesnél (ott felperesnél) voltak; s a megye által végrehajtatásra kiküldött szolgabíró azt véle kötelessége szerint közlötte. Az Alperes jól tudta, hogy a nagyméltóságú Udvari Cancellária Ő Felsége nevében bírói parancsokat törvény szerint kiadni szokott, de azt is tudta, hogy bírói parancsok mindig és egyedül csak a peres fél kérésére s bírói parancsot kérése következésében adatnak ki, melly esetben a nagyméltóságú Cancellária, hogy biztosabban határozhasson, salvificatoria clausula helyett a pert felkéri, erga instantiam NN sibi mandatum T. adplacidari petentis, comitatui injungitur, ut acta pro informatione submittat. Az Alperes látta, hogy a kérdéses parancs nem illyen; hogy a felek egyike sem kért bírói parancsot, hanem csak így szól: „Innotuit Suae Majestati, hogy Ludovicus Kossuth pert indított (pedig a parancs kiadásakor még nem indította meg), küldessék fel azon per. Az Alperes tehát jól emlékezvén azon törvényekre, mellyek szorosan meghagyják, ne cursus juris per politica dicasteria impediatur, s az illynemű politicai rendelet elfogadásától a bírót eltiltják, nem kételkedhetett, hogy a nemes megye kisgyűlésének határozátát a közgyűlés helybenhagyni nem fogja, s iránta alázatos felírást teend (ami meg is történt); kétségkívül felelheté a kiküldött szolgabírónak, hogy a kérdéses pereket alázatos észrevételeivel a nemes megye közgyűlésének be fogja nyújtani. De mivel látta, hogy csakugyan van ilyes királyi parancs, mert a megye gyűlésén felolvastatott, minden legkisebb kétkedés nélkül engedelmeskedett, s ügyvéde beírván a perbe, amit jogóvásúl szükségesnek itélt, a perek felmentek, s visszaérkezésükről legalább az Alperes semmit sem tud.* Ez bizonyságáúl annak, milly tekintettel szokott Alperes a királyi parancsok iránt viseltetni, mint magános polgár magános helyzetében.

Kossuth pesti postaigazgatóság ellen indított perének dokumentumai: KLÖM VI. 597–601. A kérdéses királyi parancs 1836. december 9-én kelt, míg Pest megye csak december 12-re idézte megjelenésre a pesti postahivatal vezetőjét.

Felfogván a megszakított fonalat, azokon kívül, mik a törvényhatóságok útján érkezhetnek egyedül, törvényeink csak három nemét ismerik az egyesekhez szóló kegyelmes királyi parancsoknak, mint az 1563: 78., 79., 80. czikkelyekből világos.

A 78-ik czikk azt mondja: „Jussit Sua Caesareo-Regia Majestas, modum inquirant Status et Ordines Regni, quo mandatis Suae Majestatis debitus honor et obedientia deferatur. Visum itaque est Statibus et Ordinibus Regni, triplicia esse Suae Majestatis mandata, et modum observationis uniuscujusque singularem.”

„Primi ordinis sunt illa, quae dantur ad judices et alios, qui administrandae justitiae et exequendis negotiis quibuscunque juridicis sunt praefecti publicaque gerunt officia.” Ezeknek meg nem tartására büntetésül van szabva: „Condemnetur in ducentis florenis, privetur officio noteturque in infamia.” (Hűségtörésről szó sincs.)

„A 79-ik: „Secundi ordinis sunt illa, quae Sua Majestas dare solet ad suos capitaneos, praefectos et officinales”; és ezekre nézve azt rendeli: „qui siquidem Suae Majestatis jurisdictioni tamquam speciales et adstricti ejusdem servitores immediate subjecti sunt, Sua Majestas plenam in hac re habet potestatem illos ad se vocare et pro delicti merito statim punire”. (Saját servitorairól szól a törvény, és mégis notaról szó sincs, hanem csak arbitraria büntetésről.)

A 80-dik: „Tertii generis sunt illa, quae in negotiis quaerelarum ad diversae conditionis et status fideles suos Sua Sacratissima Majestas ad expositionem supplicantium dare consuevit cum clausula justificatoria: rebus ut praefertur stantibus seque habentibus.” Ez relegaltatik „ad forum contradictorium, ut juridice discutiatur, utrum justam causam habeat”. (Notáról itt sincs szó.)

Már ha tagadhatatlanúl igaz, hogy „Delictum est, quod legibus Hungarorum sub comminatione poenae publicae vetatur”, igaz az is, hogy a királyi parancsnak nem engedelmeskedni bűn lehet, de épen olly igaz az is,* hogy ha volna is királyi parancs, (nincs pedig) annak nem engedelmeskedés miatt hűségtörési pert még a 79-ik czikkelybeni legszigorúbb esetek miatt sem lehet indítani, következőleg notae pörben királyi parancsnak nem engedelmeskedés terhelő nem lehet.

B: folytatólag: hogy a felebb elősorolt törvények sem a parancsok természetére, sem a személyekre nézve, kikhez azok intézhetők, a jelen esetre s az Alperesre legkisebbnyire sem alkalmazhatók; és

A Királyi Fiscus ugyan keresetlevelében hivatkozik az 1556: 23-ik czikkelyre, melly azt mondja, hogy „inobedientes et mandatorum contemptores puniantur”; de azt korántsem mondja, hogy hűségtörési büntetéssel minden esetben; hanem azt mondja: „juxta constitutiones praeteritorum conventuum puniantur” (melly kifejezéssel a törvény mindig és mindenütt ugyanazon fejedelem alatti előbbi országgyűléseket érti).

Előre kell ugyan bocsátani, hogy az 1-ő Ferdinand alatti törvények minden kivétel nélkül rebelliseknek azokat nevezik, kik Ő Felségének hűséget esküdtek, de később Zápolyához pártoltak, vagy magok kezére fegyvert fogtak. Inobedienseknek pedig azokat, kik 1-ő Ferdinandnak hűséget soha sem esküdtek, őt királyuknak soha el nem ismerték, hanem kezdet óta mindig Zápolyával tartottak. E törvényekre tehát a jelen pörben a Felperes Fiscusnak csak hivatkoznia is kár volt, mert ez igazán otiositas. Azonban lássuk, mit mondanak azon constitutiones praeteritorum conventuum, hogy kitűnjék, minő inobedienseket s mikép rendeli azon törvény büntettetni.

Articulus 1: 1527: Factiosis Zapolyianis pro praestanda fidelitate terminus ponitur, secus qua criminis laesae majestatis rei proscribuntur.

1: 1528: [Requisiti per Regem ad insurgendum, et non obedientes amittant bona.

2: 1528:]* Factiosi Zápolyiani obedientiam praestare recusantes sunt publice condemnati notorii.

A: egy sor valószínűleg kimaradt. B alapján.

4: 1528: Modul procedendi praescribitur.*

A hivatkozott törvénycikk is a János király hívei elleni eljárást szabályozza.

13: 1536: Qui admonitioni regiae in remittendis bonis resipiscentium non parent, contra illos procedatur peremptorie ad remissionem bonorum juxta articulos 10., 11., 12. ejusdem.

29: 1536: Qui ex dica Regis pro se arripiunt, sunt rebelles.

40: 1536: Qut conspirant, sunt notorii.

52: 1536: Induciarum violatores, seu jusjurandum Regis laedentes, et salvi conductus violatores, fiscalis Sacrae Coronae conveniat (de ítélet előtt elfogásról még itt sincs szó).

60: 1536: Fortalitia non demolientes notorii.

6: 1542 (Novisolii): Bona rebellium per auctionem vendantur.

47: 1542 (Novisolii): Qui ad tricesimas se intromittunt, per Regiam Majestatem puniantur.

51. ejusdem: Qui semet ad contributionem intromittunt, sunt rebelles.

3: 1542 (Posonii): Qui contra decreta Novisoliensia rebellant, juxta idem decretum puniantur.

Ez, és mind csak az, Tekintetes Királyi Tábla, ami foglaltatik in constitutionibus praeteritorum conventuum, mellyekre az 1556: 23., a Királyi Fiscus emez Achillese hivatkozik. Igaz ugyan, hogy a fejedelem az 1548-ki országgyűlésen ezeket az engedelmesség feltartására elégtelennek ítélte, s ezzel a Királyi Fiscusnak igen szép példát nyújtott, de követésre nem talált, mert a Királyi Fiscus az ítélet előtti befogatásról szóló törvényt elégtelennek ítélvén, nem kívánt új törvényt hozatni, s magának bővebb hatalmat adatni, hanem erőszakkal megtörte a törvényt, s inkább Nagy Sándor gordiusi tettét, mint dicső emlékű 1-ő Ferdinand királyunk példáját követte, kinek kívánságára azonban az ország rendei (15: 1548) azt mondák: „In proximis conventibus super punitione inobedientium tales constitutiones factae sunt, et tam ampla potestas Suae Majestati attributa, ut nihil plane amplius constituti posse videatur.”

Már most csakugyan különösen vágynék az Alperes hallani a Királyi Fiscustól, hogy a Törvényhatósági Tudósítások s a nemlétező királyi parancsnak nem engedelmeskedés ezen törvények szerint mikint kerülhettek notae vád alá, s mikint terhelhetik notae pörben az Alperest?

De Tekintetes Királyi Tábla! Hogy azon 1556: 23. czikk, midőn a mandatorum contemptores büntettetni rendeli, nem értette, és őseink sem értették azt soha, hogy hűségtörés súlyával büntettessenek, még világosabb abból, hogy ezen törvény után 6 évvel a már idézett 1563: 78., 79. és 80-ik czikkelyekben a királyi parancsnak nem engedelmeskedés büntetését részletesen kiszabták, de hűségtörésről egy szót sem szóllanak. Világosabb még abból, hogy sokkal későbben is az 1625: 4-ik czikk ezen kétrendbeli törvényeket együtt erősíté meg: „De mandatis regiis observandis articulus 23: 1556 (mellyre a Felperes keresetét építi) és articuli 78., 79., 80: 1563. renovantur, et strictissime observandi sanciuntur.” Világos továbbá abból is, hogy a hűségtörésről szóló törvények minden eseteket gondosan előszámlálván, a királyi parancsnak nem engedelmeskedést korántsem említik; ellenben a már idézett s még igen sok más törvényekben a non observatio mandatorum regiorum egészen külön s különböző bűn gyanánt jeleltetik ki, s más úton, s más büntetéssel büntettetni rendeltetik. Ámbár nem hibáznak olly törvények is, mellyek a törvénytelen parancsokat meg nem tartandóknak rendelik, s a feleknek megengedik, hogy az (1681: 30. törvénycikkely szerint) contra similia mandata cum honestate citra incursum alicujus poenae excipere possint.

Mindezeknek ellenében a Királyi Fiscus csak egyetlen egy törvényt se mutathat, mellyből avagy csak gyanítani is lehetne, hogy a tisztelt ítélet királyi parancsnak nem engedelmeskedést vehetne terhelőnek.

De pedig nemcsak törvényeink szerint nincs a királyi parancs meg nem tartása miatt hűségtörési keresetnek helye, hanem királyi kegyelmes rendeletek elismerése szerint sem hűségtörés a parancsok meg nem [tartása. Ugyanis a 13-ik szám alatt idecsatolt kegyelmes királyi rendelet is csak az 1599: 45-ik törvénycikkben szabott 1000 Ft díj alá vettethetőnek mondja a királyi parancs áthágóját. A 14-ik szám alatti rendelet szerint a királyi parancsnak nem engedelmeskedő csak 500 aranyra büntettetett; ugyanazon nem engedelmeskedő, miután más alkalommal is a királyi parancsnak ismét nem engedelmeskedett, a 15-ik számú mutatvány szerint korántsem notában, hanem csak beneficium sequestratiójában marasztaltatott.]* *

B: itt megegyezik A-val (K. PAPP, 1876. alapján). Vörös Antal másolatában a mellékletek megjelölése hiányzik (Vö. a a 14. l. 11. jegyzetben mondottakkal).

A perkivonat melléklete, a beperesített oklevelek lajstroma nem részletezi, mely dokumentumokról van szó. Későbbi utalásokból (lásd 521–526. L) kiderül, hogy a 13. számú melléklet az 1793. július 25-i, a magánnyomdák működtetését királyi kiváltságlevélhez kötő rendelet (lásd az 521 . I. 22. jegyzetet), míg a I 5. számú oklevél Andrássy László már korábban is idézett, és Benyovszky által később is hivatkozott (lásd 199. és 526. 1.) esetével kapcsolatos, hegy miként, nem állapítható meg.

Ha azt mondaná a Felperes, hogy ezen esetek különbözők, azokban ollyan büntetés van kiszabva, de a jelen esetben nincs, ez tehát hűségtörés, okoskodása így állana: amelly esetet a törvény tilt, s tilalma mellé büntetést szab, azt aszerint kell büntetni; de amellyet vagy nem tilt, vagy tilalma mellé büntetést nem szab, ezen esetben fejét kell venni, s minden vagyonát elfoglalni az embernek. Az Alperes nem hiszi, hogy illy okoskodás a keresztény moral 1838-ik esztendejében még az éjszaki szélesség 70-ik foka alatt is helyesnek találtatnék.

Hajdan Rómában Sándor császárnak Paulin ministere valakit azért, hogy a császár parancsát nem teljesíté, majestatis crimenre vonatott; s midőn ezen tettével dicsekednék, a császár a vádat elenyésztette, mondván: „etiam ex aliis causis majestatis crimina cessant meo saeculo”.*

MONTESQUIEU: A törvények szelleméről. XII. könyv. 9. fejezet. Sándor császár: Alexander Severus. Az érvet – jegyzeteinek (OSzKKt. Fol. Hung. 1085.) tanúsága szerint – Benyovszky szőtte a szövegbe. – Montesquieu forrása Justinianus kódexe volt.

Dicső emlékezetű 1-ő Ferencz királyunk, kinek dicsőségesen országló örököse uralkodásra léptekor azon nyilatkozásával, hogy felséges atyja nyomdokait követendi, a magyar nemzetet annyira megörvendeztette, mindazon férfiak közül, kik 1823-ban a királyi parancsnak nem engedelmeskedtek, sőt annak végrehajtását minden kitelhető módon gátolták, e miatt hűségtörés vádja alá nemcsak egyet sem vonatott, mivel a törvény szerint azt nem tehetőnek a szent Korona akkori ügyvédje tanácsából is meggyőződött,* sőt az ország színe előtt kinyilatkoztatván, miképen a történtek atyai szívének fájnak, többeket azon nem engedelmeskedők közül magas hivatalokra is emelt,* mert meg volt győződve, hogy ki a törvényhez hajthatatlanúl ragaszkodik, ahhoz bízni lehet, s az táplál hajthatatlan hűséget királyához keblében.

Dömötöri Németh János királyi jogügyigazgató, amikor felszólításra elkészítette a vádleveleket, üresen hagyta a hivatkozandó törvények helyét, mivel ilyenek létezéséről nem tudott. – Vö. Benyovszky 1837. március 21-i pesti felszólalásával (KLÖM VI. 992.).

Az utalás mindenekelőtt Somssich Pongrác személynökre, aki a Somogy, Platthy Mihály ítélőmesterre, aki a Bars, és Uzovics János helytartótanácsosra és esztergomi adminisztrátorra vonatkozik, aki a Nyitra megyei ellenállásnak volt egyik vezetője.

Ha ezen és más esetekben királyi parancsnak nem engedelmeskedés hűségtörési vád súlyával nem terhelt senkit, a jelen esetben annál kevésbé lehet terheltetést képzelni, minthogy itt királyi parancsot eddig még sem az Alperes nem látott, sem a törvényhatóság ki nem hirdetett.

Szolgabírói megintés királyi parancs nem létét nem pótolhatja, s annál kevésbé pótolhatja azt, mivel maga a megintő szolgabíró is az Alperes kívánságára azt nemcsak elő nem mutatta, hanem maga sem látta. A szolgabírónak parancsra hivatkozása, de annak elő nem mutathatása, sőt a parancsnak törvényeink által nem ismert szokatlan és rendkívüli úton és módon állított érkezése az Alperes mellett szóllanak; szükség tehát, hogy azon parancsot, mellynek állítólagi megszegésével vádolja az Alperest, eredeti valóságában a Királyi Fiscus előmutassa, és bizonyítsa be azt is, hogy az Alperes azt szemeivel látta.

Annál szorosabb kötelessége pedig ez a Királyi Fiscusnak, mivel az F. alatti felperesi mutatvány szerint, annak előmutatásától függesztvén fel az Alperes végső nyilatkozását, [még csak azt sem tudhatni: ezen esetre mit vala teendő az Alperes. A királyi parancsnak nem engedelmeskedés tehát mind subjective, mind objective csak futurum contingens lehetne, de most nem existál.]*

B: azt senki is bizonyossággal nem állíthatja, annyival kevésbé tudhatja, hogy a parancs ezen előmutatása esetében mit vala az Alperes teendő. Ezen körülményre az Alperes a mélyen tisztelt ítélőszék különös figyelmét kéri; mert ugyanis végső nyilatkozásának s maga elhatározásának ezen felfüggesztése épen nem engedetlenség szándékára, hanem inkább arra mutat, hogyha azt megláthatja, minek látásától függesztette fel további cselekvésmódját, egyébre határozza el magát, mert különben nem lett volna oka végső magaelhatározását azon parancs látásától függeszteni fel. A királyi parancs csak futurum contingens lehetne, de még most sem existál, s még nem existáló esetért büntetést követelni csakugyan absurdum.

Ha* lételét s közöltetését be fogja a Felperes bizonyítani, az Alperes mihelyt azon karba tétetik, mellyet védelem tekintetében törvény s alkotmány parancsol, elő fogja adni meritorius védelmét; addig lehetetlen hinnie, hogy a vádpont tekintetében terheltethetnék.

B: folytatólag: azon királyi parancs

Vagy talán az vétetik terhelésnek, hogy szolgabírói tilalomnak nem engedelmeskedett? Úgy, de ezen szolgabírói tilalom azon megye által, mellytől hatóságát veszi, s mellynek számadással tartozik, helyteleníttetett, megsemmisíttetett. De különben is minden tisztelet a szolgabírói hatóságnak, azonban annyi csakugyan igaz, hogy valamint egy szolgabírói admonitio törvénytelen dolgot törvényessé és így kötelességgé nem tehet, épen úgy egy szolgabírói inhibitio törvényes dolgot törvénytelenné, is így bűnné szinte nem tehet, hogy pedig épen hűségtöréssé tehessen, ez olly roppant képtelenség, mit ha a Királyi Fiscus állítana, a leganticonstitutionalisabb innovatio studiumát árulná [el, amelly ellen különben annyira kikel, de kikelésében csak hangot, nem specificus tárgyat üldözvén hasonlót tesz a híres manchai hősnek (Don Quijote) szélmalom elleni harczához.]*

B: el.

[IV/c] Valamint ez nem lehet terhelő, úgy az sem lehet terhelő, hogy a megyékhez törvényes pártfogásért folyamodott az Alperes. Valóban különös! [Ha mégis Pétervárába küldött volna az Alperes folyamodást, s a minden oroszok czárjától egy pár százezer kozákot kért volna személye s ügye pártolására, de egy* magyar polgár sérelmet gondolván szenvedni s olly sérelmet, melly egyszersmind a törvény biztosította nyilvánosságot, írásszabadságot és szabad levelezést sérti, ezért [törvényes pártfogásért esedezik a megyéknél, mellyeket erre az alkotmány rendelt ki, mellyek a királyi széknek legtántoríthatatlanabb oszlopai; hogy ez hűségtörés vádjával terhelhessen valakit: ezt hinni csakugyan nem lehet!]*

B: Egy

B: a megyékhez folyamodik, mellyeket az alkotmány rendelt ki minden magát előadó sérelem alkalmával felvilágosítólag és kérőleg a Felséghez járulni; a megyékhez, mellyek a királyi széknek erős oszlopai; s folyamodik azért, hogy azok, kiket illet a felírás, s kiknek felírási kérésök fontosabb, mint egyes személyé, tehessenek s tegyenek nyilatkozó s kérő felírást. Hogy ez hűségtörés vádjával terhelhessen valakit: ezt hinni csakugyan képtelenség. Arra is különös figyelmet kér az Alperes fordíttatni, miszerint azon folyamodásnak legfőbb oka az volt, hogy miután az Alperesnek levelezését s tudósításainak folytatását olly sok megyék pártolták, annak folytatására megbízták, sőt lekötelezték; s miután ezen nemes Pest vármegye, valamint mások is azon tudósítások további alapos folytathatásáért az Alperes számára hiteles adatok kiszolgáltatását rendelték, s azáltal az Alperes ezen közlési foglalatosságának hivatalossági természetet adtak, az Alperesnek magát mindazon számos pártolás, mindazon megbízások s felszólítások által úgy kellett tekintenie, mint azon megyéknek lekötelezettjét, tudósításait pedig úgy, mint azon megyék akaratjának következését, s azoknak tulajdonát; természetes volt tehát, hogy kötelesnek ismerte magát jelenteni; tulajdonokra nézve mi történt, s kérdést tenni a megyéknek, hogy mi tevő legyen. Valóban ezen folyamodás nem volt egyéb, mint a megbízottnak s lekötelezettnek megbízói s lekötelezői iránti kötelességének teljesítése.

Az Alperes bátran el meri mondani, miképen épen folyamodása által adta legszembetűnőbb jelét hódolatos tiszteletének; mert ámbár a jog, mire nézve megtámadtatott, törvény és saját hosszas gyakorlata szerint igen világos volt, mégis önítélete után indulni nem akart, hanem a hatóságok elébe terjeszté, kiket illyesbeni ítéletre az alkotmány felhatalmazott, s tudósításait csak az illető megye határozata után kezdette meg. Azon megyének, [határozata után, mellynek azon főméltóság, kinek rendelésére (de szintúgy csak puszta szóval) hivatkozik az eltiltó szolgabíró, főispánja, s]* amellynek egész közönségében az Alperes akkoron, nem [mondom],* barátokkal, de még csak ismerősökkel is alig dicsekedhetett.* A pártfogást tehát bizonyosan csak ügye igazságának köszönheté. Továbbá tiszteletét bizonyítá e folyamodással annál fogva is, mert az ügyet visszavitte azon alkotmányos útra, mellyről Zlinszky főszolgabíró úr letért, s miszerint ha később csakugyan felsőbb helyzetű viszonyok jönnének is szőnyegre, azoknak dísze, méltósága az egyes polgárrali érintéstől megőriztessenek, s az alkotmányos testületekkel értekezés mezején maradjanak.

B: kimaradt.

B: mondja

Kossuth az országgyűlés vége után, 1836 májusában költözött Pestre, a nádor május 31-én tiltotta el a Tudósítások kiadásától.

Nem lehet végre terhelő az, hogy a megyék felsőbb helyekre intézett alázatos felírásaikban törvényesen az Alperest pártolák. Sőt ezen pártolás az Alperes törvényszerűségének legfényesebb bizonsága. Mert Magyarország megyéi, s az ország 2/3-nál többet tevő megyéi hűségtörést nem pártolnak. Ha e részben többet szóllana az Alperes, a nemzeti becsület sértésének vétkébe esnék. De azt mégis lehetetlen forró köszönettel nem említenie, miképen olly megyékben is pártfogást talált, mellyekhez azért, mivel a tulajdonképeni Magyarország határain kívül fekvő társországi megyéket magyar folyamodásával terhelni nem akarta, nem is folyamodék, s mellyek csak más megyék levelezéséből tudták meg az ügyet, és azt mégis pártolák, ámbár őt nevéről sem ismerték, vagy ha igen, kedvező indulattal iránta bizonyosan nem viseltettek; mint p. o. nemes Varasd vármegye (amint ezt, ha szabadságában lesz, annak idejében meg fogja az Alperes bizonyítani).* Illy ügynek igazságosnak, illy ügynek nemzeti érdekűnek kell lenni! Fájdalom ugyan, kéntelen az Alperes gyanítani, hogy épen ezen élénk, de törvényes pártfogás az, mi a Királyi Fiscus neheztelését az Alperes ellen felébresztette; de magyar királyi ítélőszékhez intézvén alázatos szavait, lehetetlen emelkedett önérzéssel nem hinnie, hogy magyar ítélőszék előtt a magyar nemzet törvényes pártfogása magyar polgárt nem terhel, de véd s oltalmaz.

Varasd megye pártolására lásd: KLÖM VI. 761.

Ha tehát sem a Tudósítások, mivel minden tekintetben törvényesek, sem a királyi parancs állítólagos megszegése, mivel az nem létez, s ha létezne is, parancsmegszegés, de nem hűségtörés vádjára adhatna ürügyet, sem a törvényest törvénytelenné, annál kevésbé hűségtöréssé nem tehető puszta szolgabírói parancs, sem a megyékhez folyamodás, sem ezeknek hálás érzéssel tisztelt törvényes pártfogása nem terhelheti az Alperest: mi az, ami a tisztelt ítéletben terhelőnek mondatik.

[IV/d] Minden egyéb, mit a Felperes Királyi Fiscus, a magános levelezés barátságos gyengéd viszonyainak szentségét nem tekintve, beiktatott, mint már fentebb említteték, a Felperes saját keresetlevelének bizonsága szerint vád tárgyát nem teszi, és így általában nem is terhelhet. Különösen pedig:

Az Alperesnek mások által írott levelek csak nem terhelhetik, mert hiszen mások írták, s különben is, ha a dolog nem terhel, az abban írott levél sem terhelhet. Egyébiránt a Felperes Királyi Fiscus Úr úgy van az ezen levelkékből kiszemelt apró flosculusokkal, mint ama pozsonyi egykori censor, ki (amint Pozsonban lippis et tonsoribus notum) egy Magicus ezermester czímű könyvet bírálván, midőn a híres escamoteurök* nevei közt ezen szót: „Philadelphia” olvasná, azt kitörülte, mert úgymond Philadelphia nevű város is van, éspedig Éjszak-Americában, s erről írni veszedelmes. Vagy hogy közelebbi dolgot említsünk: az a másik bíráló, ki egy pár sort a szerző által Kölcsey verseiből mottónak használtat ugyan meghagyott, de ezen szót: „Kölcsey” kitörülte. Illy flosculuskákat a roppant hűségtörési vád tárgyául venni, a tizenkilenczedik században ember életével, szabadságával, illy allotriumok miatt így játszani, valósággal aki szenved, arra nézve borzasztó, aki csak nézi, nevetséges. De hiszen ha ezen flosculusok közt valami van, ami hűségtörési vádat támaszthat, a Királyi Fiscus, ki ollyan bőven osztja vádjait, hogy hasonlóra hazánknak még szerencsétlen emlékezetű, s amint az Alperes Felséges Királyunk igazságszereteténél s nemzetünk törvényszerűségénél fogva hiszi, örökre elenyészett revolutionalis időszakai sem képesek példát mutatni, a Királyi Fiscus, [mondom,]* kétségkívül azon flosculusok íróit hűségtörési vád alá venni nem késett.* Ők majd fognak magokért felelni, ha pedig az Alperest propter acceptationem et conservationem litterarum bűnrészesnek hiszi, szükség lesz őt accessorialiter mindenik illyen perbe meghívni. Az Alperes, ha szabadsága törvény szerint visszaadatik, s a vádpör érdemével megismerkedhetik, majd fog magáért felelni. De addig és itt e perben e levelek terhelőknek bizonyosan nem tekintethetnek.

(fr.): szemfényvesztő, hamisjátékos. – A német kiadás címében (Magikon oder die vorzüglichsten Taschenspieler Pinetti, Philadelphia, Enslin und Eckartshausen... Kassa, 1830) szerepel a kérdéses név; magyar kiadása nem ismeretes.

B: kimaradt.

Önmagában a Kossuthnál talált levelek miatt egyetlen levélíró ellen sem indult per, a vádlevél azonban Újházynak és Kosztolányinak is felrótta, hogy levelezésben állott Kossuthtal, végül a Fiskus Kosztolányi ellen hat, Wesselényi ellen két, Kossuthhoz írott levelét használta fel a per folyamán.

Avagy talán hát az terheli, hogy Szemere Bertalan kérésére a múlt diaetának rövid historiáját megírni ígérte? Ez sincs vádul véve a keresetlevélben, tehát nem terhelhet. Különben pedig könyvet írni csak nem tilalmas, tehát nem terhelő, hacsak ollyasmi nem íratik, ami törvénytelen. Úgy, de itt az ígért könyv nemcsak kiadva, de még csak írva sincs, annak tartalmáról tehát még maga az írni szándékozó sem tud semmit, annál kevésbé vádolhatja érte hűségtörésről a Felperes. De talán historiát írni akarni hűségtörés? Ez különös volna, átkot mondana arra, ami Cicero szerint „testis temporum, lux veritatis, magistra vitae”* Szegény historicusok! Avagy különösen országgyűlés historiáját írni terhelő? Úgy hát a diaetalis napló megmegannyi hűségtörési documentumok. Az 1791-ki országgyűlés leírása is Lipcsén jött ki;* notae vádról semmit sem hallottunk. Orosz József pedig legújabban az 1830-ki országgyűlés historiáját terjedékenyen leírta, s még egy kötet igen jeles criticus jegyzetekkel is kísérte, és németül írta, hogy a külföld is olvashassa, és külföldön adta ki;* de arról, hogy emiatt hűségtöréssel vádoltatott volna, semmit sem hallottunk, sőt a nyilvánosság érdekében közörömünkre azt tapasztaljuk, hogy egy igen jeles hírlap kiadására engedelmet kapott, privilegiumot nyert, s azt szép értelmi tehetségei szerint folytatja is, és különben is törvényes jogának kegyes pártfogás általi gyámolítását még azáltal sem veszítette el, hogy censori bírálaton is keresztül ment programmájában azon elveknek érdekében, miket meggyőződése szerint jónak tart, s ezek közt a haladásnak érdekében is nyilvános küzdést, vitatást, azaz [más szóval]* agitatiót ígért, s mint az a dolog természete szerint máskép nem is lehet, valósággal gyakorolja is.*

Orator, 2. 9.

Utalás GVADÁNYI JÓZSEF: A mostan folyó országgyűlésének satyrico-critice való leírása c., 1791-ben megjelent művére.

Utalás OROSZ JÓZSEF: Ungarns gesetzgebender Körper auf dem Reichstage zu Preßburg im Jahre 1830 c. kétkötetes munkájára, amely 1831-ben, Lipcsében jelent meg.

B: a Fiscus szavával

Orosz Józsefnek, Kossuth hajdani szerkesztőtársának lapja, a Hírnök 1837 júliusától 1845-ig hetente kétszer jelent meg Pozsonyban; 1838 elejétől Századunk címmel melléklapja is megjelent. A lap 1837 decemberében közreadott programjában az „alkotmányos monarchico-aristocratica kormányforma” hívének vallotta magát, és kinyilvánította, hogy „mindig harczolni fog mindazon theoriák ellen, mellyek a királyt az ország első tisztviselőjévé alázni törekszenek”. Ugyanakkor, a kialakuló liberális ellenzék megosztására törekedve, „politicai elvének és czéljának” az „óva haladást” nyilvánította, hozzátéve, hogy „annak eszközei és korláti: constitutiónk”. (Hírnök, 1837. 44. sz., 1838. 33. sz.) Noha óvakodott a nyílt kormánypártiságtól, az egykorúak is jól tudták, hogy a lap a kormányzat sokoldalú támogatásában részesül. Oroszt egészen 1848-ig a Polizeihofstelle fizette, a lap mindvégig évi több ezer forintos támogatást kapott. A lap enyhébb cenzori elbánást élvezett, továbbá Orosznak azt is engedélyezték, hogy – a magyar hírlapok közül elsőként – rendszeresen közöljön belpolitikai híreket, azaz beszámoljon a vármegyékben történtekről, méghozzá a Kancelláriára beérkező jelentések alapján (OL Kanc. eln. 1837:679., 1753.; 1838:129., 244.; 1839:180., 225.; Verwaltungsarchiv, Wien. Ministerium des Inneren, 2. 1848:471.).

Az Alperes nyilván megvallja, hogy Orosz úrnak az 1830-ki országgyűlésről írott s külföldön kiadott munkáját igen jeles műnek tartja, mellyből maga is sokat tanult, s mellyért különös köszönettel is tartozik, mert az nemzette Országgyűlési Tudósításainak első eszméjét, és ollyannak vallja, mellyel valamint a nemzet köszönetére, úgy a Királyi Felségtől nyert kegyelemre magának kétségtelen érdemet szerzett; csak azt meg nem foghatja az Alperes, hogy ha egyik polgártársunk országgyűlési historiájáért illy kegyelmet nyer, az Alperes azért, mivel hasonló, sőt nem hasonló, hanem csak rövid historiát akart, csupán akart és ígért, hogyan lehessen hűségtörő?

Első Don Pedro, Portugália királya idejében 1357 körül egy lissaboni kanonok azért, mivel egy csizmadiát megölt, arra ítéltetett, hogy esztendeig ne húzhassa kanonoki jövedelmét; a megöletett csizmadiának fia ezzel meg nem elégedvén, megölte a kanonokot, s halálra ítélték. Az igazságos király eleibe kerülvén az ítélet, imígy végzett: ha amottan elég büntetés volt a beneficiumtól esztendei suspensio, elég lesz itt is arra kárhoztatni a csizmadiát, hogy esztendeig csizmát ne varrhasson. Az alkalmaztatás a fennforgó esetre magából következik.

Vagy talán az terhelheti az Alperest, hogy ezen ígért, de csakugyan ígéretben maradt diaetalis historiának külföldöni nyomtatásában megegyezett? De hiszen nyomtatni in abstracto csakugyan nem lehet hűségtörés; nyomtattatni külföldön pedig szintúgy nem lehet, mivel azon felül, hogy ezt a törvény nem tiltja, még egy pár ezer példát is lehetne erősségül felhozni. Mert amióta Michael de Ungaria „Biga salutis” czímű munkáját* 1494-ben Augsburgban kinyomtatta, és nyomtatása miatt hűségtöréssel nem vádoltatott, a legújabb időkig bizonyosan vagy ezer darab könyvet nyomtattak külföldön magyarok; de hűségtörés alá egy sem vétetett. Magának Verbőczy Tripartitumának első kiadása is (ámbár már voltak sajtók a hazában) külföldön jött ki.* A legújabb időben pedig egy nagyérdemű hazafinak Stadium czímű munkája, miután itt a sajtó alól elkoboztatott, külföldön nyomtattaték.* Orosz Józsefnek 1830-ki országgyűlése s legújabban Terra incognitája,* mindez a budai censor engedelme nélkül, külföldön nyomtattatott; ez utolsó pedig nyilván kimondja, hogy Magyarországot, ezen terra incognitát a külfölddel megismertetni, ami szegény Szemere Bertalan levelkéjéből olly stentori hangon lázadásnak kiáltatik; és mégis soha sem hallottuk, hogy valaki ezen írók közül hűségtörésről vádoltatnék. Sőt még Austriában is, hol a császár akaratja, parancsa törvény, belföldi censura nélkül külföldön lett kiadása valamelly könyvnek, nem tartatik hűségtörésnek. Alkotmányos magyar hazánkban tehát, melly az ország rendei mindkét táblájának közmegegyezésével feladott sérelme szerint törvényes censurát a honban sem ismer, az Alperes ellen terhelő annyival kevésbé lehet, mivel csak puszta pium desiderium maradt.

Lásd fentebb, a 309. l. 2. jegyzetet.

Lásd fentebb, a 309. l. 5. jegyzetet.

Széchenyi a cenzúrán már átjutott művét nyomás közben, 1832 júniusában a nádor eltiltotta; a mű Z. kiadásában, Lipcsében jelent meg 1833 őszén; a Magyarországra került példányokat lefoglalták.

Lásd fentebb, a 309. l. 4. jegyzetet.

Avagy talán azon magános jegyzetkék terhelik az Alperest, mit Naplónak nevezünk? Tárgyul felvéve a keresetlevélben ezek sincsenek, tehát nem lehetnek terhelők. Aztán az levén a vád öszvessége, hogy az Alperes lázított, conturbavit animos s erexit se contra statum publicum. Ha ennek bizonyítványául azt mondaná valaki: áll a vád, mert íme, magános naplójában, mellyet senkivel nem közlött, mellyet soha senki, még csak történetből sem olvasott, s mellyet csak magának írt, olly magánosan, minők a gyónás titkai, mondom, ezen illy jegyzetekben ezt meg ezt írá, tehát felzavarta vele a közcsendet, conturbavit concivium animos; ezen állításával magát bizonyosan nevetségessé tenné; mert miként conturbálhat, lázíthat az, amit soha senki sem olvasott, s ami senki számára sem volt írva. Terheltetést tehát állítani sem lehet; de az mondhatlanul fáj, hogy a magános életnek ezen leggyengédebb oldala sem maradhat menten! Így tehát kéntelen lesz kiki naplóját megégetni, mert kinek naplójában nincsen ollyan, amit még legmeghittebb barátjával sem akar tudatni? Illyesminek legalább szentnek lenni kellene. Egyébiránt hogy azon jegyzetekben semmi sincs, ami hűségtörés színét viselné, s hogy a Királyi Fiscus mindent a leggyűlöletesebb, leghamisabb elcsavarással ád elő, p. o. hol a systhematicus dolgozásnak a múlt országgyűlés példája szerinti sikeretlenségéről van szó, azt mondja, hogy az Alperes a constitutio systhemáját, systhema constitutionalét gátolja, hogy ezt vagy amazt naplójában proclamálta (magános napló és proclamálta!) s a t.; ezek iránt a pör velejében tartja fel az Alperes védelmét.

Vagy végre az terheli talán az Alperest, hogy két vádlott ifjú szerencsétlen szülőitől megkéretve, nem tagadta meg csekély ügyvédi segedelmét? Ha azért, hogy egy szenvedő atyának résztvevő keblet tárunk, védkezünket nyújtjuk a vádlottnak, segédkarunkat siralmaiban a szenvedőnek, ha ezen emberi nemes kötelesség teljesítéséért szenvedni kell, ám legyen meg az Istennek szent akaratja, az Alperes örömest szenvedne, [ha bár azon sors várakozik is reá, melly a nemes lelkű férfiak legnemesbikét, az erényes Malesherbest* érte azért, mivel a fejedelmek legszerencsétlenebbikét védelmezni bátorkodott]* de hinnie lehetetlen, hogy ez terhelő, hűségtöréssel terhelő körülmény lehessen.

Malesherbes, Chrétien Guillaume de Lamoignon de (1721–1794): francia államférfi, 1775–1776-ban belügyminiszter, magas kora ellenére önként vállalta a perbe fogott XVI. Lajos védelmét, utóbb őt is kivégezték.

B: kimaradt.

[IV/e] Eszerint tehát mindenre nézve, mivel a Királyi Fiscus vád gyanánt fellép, meg lévén mutatva, hogy terhelők nem lehetnek, semmi sem marad fel, mint azon subsumptiók, inductiók, gyanítások, mellyeket a Királyi Fiscus ama nem terhelő adatokból kénye szerint levonva, egy elzárt fogoly fejére pazarlott bőséggel szórogat. Ehhez egy szegény fogoly ellenében nem nagy heroismus kell. Elég volna talán annyit felelni, hogy a tett maga nem törvénytelen, egyébről ítélni Isten dolga. Néha (távol legyen ezt magára nézve elismernie) törvényes cselekvésből is eredhetnek nem várt kedvetlen következések; ez fatum, ha előre láthatók nem voltak, [ítélethiány, ha láthatók voltak]* s mégsem láttattak; de sohasem bűn, a tett mindig törvényes marad.

A: E szavak valamennyi másolatból kimaradtak. A hiányt B alapján pótoltam.

Ha ezen Törvényhatósági Tudósítások történetét elbeszéllenők, és elmondanók, mikint keletkeztek a törvények oltalma alatt, s mikint végre a Királyi Fiscusnak nem tetszvén, anélkül, hogy a törvény megváltoznék, nemcsak elnyomattak, de szerkezőjök még világos törvény ellenére fogságra is vettetett; és ezen elbeszélést történetesen egy utazó hallaná, ki az újdon születő Görögországból* érkeznék, illy választ hallanánk: Görögország nem constitutionalis ország, a király saját akaratja szerint ad törvényeket; adott törvényt az időszaki hírlapok kiadásáról is; az újságírók éltek ezen törvény engedelmével, de éltek úgy, hogy valóságos forrongást, már itt-ott tettekre is kifakadást gerjesztének, korántsem a történt dolgok leírásával, mert hiszen ez csak historia, testis temporum, hanem saját epés indulatjok szerinti bizgatással. A király látván a törvény engedelme alatt gyakorlott cselekvés rossz következményeit, egybegyűjtvén statustanácsát, új törvényt adott jövendőre; de az, hogy akik a volt törvény oltalma alatt cselekedtek, a következések miatt feleletre vonassanak, soha senkinek eszébe sem juthatott; mert hiszen a törvény még élt akkorig. És íme tinálatok, kik alkotmányos léttel dicsekedtek, egy szabad polgár azt teszi, mit a törvény megenged, s cselekedetének ötödik évében, a közvádló azért, mivel káros következéseit véli (bár hibásan véli) a törvényes tettnek látni, nem azt eszközli, hogy a törvény megváltoztattassék s ekkép a vélt rosszak folytatása megszüntessék, hanem fogságra veti a törvény ellen a szabad polgárt, ki azt tőn, mit a törvény megengedett. Fájdalmas egyenvonal!

Görögország az 1829. évi drinápolyi béke értelmében nyerte vissza függetlenségét és alakult független királysággá; az uralkodó, a bajor uralkodóházból származó I. Ottó (1833–1862) azonban csak az 1843. szeptemberi felkelés nyomán fogadott el polgári alkotmányt.

De lássuk a Felperes inductióit. Az Alperes hűségtörő, mert ha Törvényhatósági Tudósításai mint cselekvés nem volna is törvénytelen, a czél, a szándék őt bűnössé teszi.Nem lehet elég sokszor ismételni: delictum est actio vel omissio externa s a t.* A cselekvés a tett maga, egyedül ez az, ami véges elméjű ember ítélete elibe tartozik. Amelly cselekvés törvényes, azt – törvényileg szólva – a legundokabb szándék sem teheti törvénytelenné; amelly pedig törvénytelen, a legjobb szándékkal sem lehet törvényessé. Világosan kitűnő gonosz szándék a beszámítás súlyát nevelheti, de arra, hogy beszámításról szólhassunk, bűn kell. Hol törvénytelen cselekvés nincs; bűn sincs; ahol ez nincs, imputatio fokáról szóllani csak a moral mezején lehet, a törvényén nem. De miként is áll ezen szándék ügye?

Lásd fentebb, a 346. oldalt.

Mátyás VI. decretum 13. czikkelye és Ulászló I. decretum 58. czikkje* így szól: De intentionibus praeter Deum nemo judicare potest. És íme, Tekintetes Királyi Tábla! A Felperes Vádló az Alperesnek nemcsak múlt törvényes tetteiben a szándékot veszi bírálat alá, de még a jövendőről is azt meri állítani: akármit mond a törvény, nem adhatom vissza szabadságodat, mert rossz szándékaid lehetnek. Ha igaz, hogy de intentionibus praeter Deum nemo recte judicat, kéntelen az Alperes felkiáltani: Ecce Deum! De megbocsát a Királyi Fiscus, ha azon parancsra is megemlékezik az Alperes; mellyet az egy örök Isten adott: „Ne légyenek tenéked idegen istenid énelőttem.” Az Alperes azt, mi légyen tudósításinak szándéka, akkor, midőn a később bekövetkezett s a Királyi Fiscus által, igenis egyedül ő általa előidézett kedvetlenségekről, s így azoknak következményeiről is még csak nem is álmodhatott, mert magát csak embernek vallja, a C. alatti jelentésben* nyilvánossá tette, később vallatásakor bővebben kifejtette; és az egyetlenegy szándék: a nyilvánosság. Óhajtaná az Alperes hogy szíve redőit mind felnyithatná, hogy keble minden részeit kitárhatná a Felperes szemei előtt, de ezek tárva csak Isten előtt lehetnek. Ám bírálgassa, rostálja hát a Királyi Fiscus minden tetteit az Alperesnek, bírálgatásának nyílt homlokát legszigorúbb, legméltatlanabb megtámadásainak az önérzés tiszta nyugalmát veti ellene, s harag nélkül s szelíd béketűréssel fogja hallgatni; de kéri tisztelettel, emlékezzék meg arról, hogy ő is csak ember; ne akarjon bevágni azon körbe, mellyet Isten magának tartott fel, s ezen praesumált hatalmától s ahhoz kötött sértegetéseitől méltóztassék megkímélni embertársát; mindenesetre pedig ne igyekezzék a törvény oltalmát, a szabad védelmet megvonni az Alperestől azon ürügy alatt, hogy ez és ez szándéka lehet az Alperesnek jövendőre, mellyet setét homály fed el az ember szemei elől örökké, és elfed pedig még a tettekre nézve is, nemcsak a szándékra nézve, mellyet még a jelenről s múltról is csak Isten ítélhet.

1486:13. és 1492:58. tc.

Kossuth 1836. május 15-i, a Tudósítások elindítását bejelentő körlevele. KLÖM VI. 462–465.

Igenis, mond a Királyi Fiscus, de a Te szándékod nyilvános, és ez a szándék agitatio. Az Alperes pedig azt mondja: az ő szándéka nyilvános, és ez a szándék nyilvánossá, mellyet hazánkban törvény, alkotmány s institutio 8 1/2 század olta folyvást védnek, s mellynek múlhatlan hasznát, sőt kikerülhetetlen kötelességét korunkban még absolutus kormányok is elismerik, mint a porosz kormány legújabbani cselekvései mutatják.* Azonban vannak olly szavak, Tekintetes Királyi Tábla, mellyekhez, minthogy a világ öt részének valamelly szegletéből egy olly emlékezet csatlakozott, melly előttünk kedvetlen, azokat a világ elébe rémként szoktuk állítani, remélvén, minthogy ijesztőt kiáltunk, nem meri senki közelebbről megtekinteni, s annál fogva meg sem fogja tudni, hogy azon magas fehér rémalak amott nem egyéb, mint szellőztetés végett póznára akasztott lepedő. Agitatio! Statusfelforgató elvek! Rajnán túli theoriák s a t. Ezek ama rémítő fegyverek, mellyekkel a Királyi Fiscus azokat le akarja mennydörögni, kik nem úgy gondolkoznak, mint ő; ha egy illyen felkiáltás argumentum, s a máskép gondolkozót nemcsak [letorkolni, hanem]* hűségtörővé tenni is képes, úgy valóban új logicát kellene tanulnunk és új moralt, és újat mindent, ha ismét ezen szó: újság, újítás hasonló rémszó nem volna. Az elvekről majd alább egy-két szót. Itt az agitatióról. Vannak bizonyos attributumai a tényeknek, mellyek nélkül azok megszűnnének lenni olly lények, aminők; de az emberi felfogás és szólásmód ezeket máskép kifejezni nem tudta, mint azáltal, hogy az adjectivumot substantivisálta, s magától a lénytől elválasztott külön nevet adott neki, mit aztán a balgatagság, babona és politicai türelmetlenség külön rémként állítnak elő. A felhajított követ visszaesni látjuk, s azt mondjuk, gravitál a föld felé, ezt gravitatiónak nevezzük, és úgy áll előttünk, mint egy külön valami, holott nem egyéb, mint attributum. Épen így van ez a rémítő kongású agitatióval is; ez az ember életének természetes attributuma. Az ember míg él, gondolkozik, aki gondolkozik és társaságban él, gondolatait másokkal kicseréli vagy szóval vagy írásban vagy nyomtatásban vagy festés vagy szobrászat vagy más úton; és mindez nem egyéb, mint agitatio; minden szó, minden hang, a gondolatnak minden kifejezése minden könyv, minden betű, minden praedicatio, minden olvasótársaság, s általában a könyvnyomtatás agitatio. Az emberi életnek ezen lényeges attributuma nélkül makkot ennénk az óvilági erdőkben még ma is. Az agitátio magában tehát nemcsak nem rossz, sőt az élet feltétele, a politicai világban pedig bűnné csak akkor válhatik, ha tárgya is bűnös, azaz törvény által tiltott, s eszközei is bűnösök, azaz törvény által tilalmazottak; mert mit hazánk törvénye nem tilt, az lehet bűn a gyónószékben, de törvényszékben sohasem.

Utalás arra, hogy a Droste kölni érsek 1837 novemberében történt letartóztatása (lásd az 534. l. 48. jegyzetet) nyomán kibontakozott éles sajtópolémiába a porosz kormányzat is belekapcsolódott. 1838 januárjának utolsó napjaiban eljárásának igazolására a korábban csupán a nemzetközi diplomáciában szokásos módon „fehér könyvet” adott ki (Darlegung des Verfahrens der preussischen Regierung gegen den Erzbischof von Köln. Berlin, 1838), amelynek tartalmáról Kossuthék az Allgemeine Zeitung 1838. február 2. s köv. számaiból értesülhettek.

B: befogatni, de még

Az Alperes mindig magas példa gyanánt tisztelte azon férfiakat, kik hideg és hosszas megfontolás után képeztek magoknak meggyőződést, de attól többé ingatagúl vissza nem léptek, és magokat soha meg nem tagadták, önmagokhoz hűtelenek sohasem lettek. Az Alperes sem lesz magához hűtelen, s keblét az agitatio tekintetében kitárja nyíltan, nem mond kevesebbet tömlöczéből, mint mondana barátai meghitt körében, s nem mondana ott többet, mint mond tömlöczéből.

Az Alperes azok közé tartozónak vallja magát, kik azt hiszik, hogy a magános érdeken, t. i. dics-, pénz- s kincsvadászaton kívül még más kötelességeink is vannak. Vannak különösen mint polgárnak hazánk iránt. És ez a kötelesség? A hon javának előmozdításán igyekezni. Vannak, kik az illy csekély emberre, mint az Alperes, gúnymosollyal tekintenek, gondolván: Íme a nyomorúlt porszem, miről nem álmodik! Nem bízták azt kendre; hagyjon fel azzal. Az Alperes úgy hiszi, a nagy épülethez egy-két téglácskát a leggyengébb ember is vihet s vinni kötelessége is, mert polgár, s kivált ha történetből magyar nemesnek született, meg kell emlékeznie arra is, mikint minden közdolgokbani részvétét alkotmánya parancsolja, a törvény pedig így szól: „Confoederationes dissolvantur, ut unusquisque liberius et sincerius rebus Majestatis Regiae totiusque Regni sui superintendere et providere possit” (1519: 44.). Amit tehát az Alperes a királyi szék s nemzet egymástól elválaszthatatlan javára a jelennek s jövendőnek szükségéhez képest jónak, igazságosnak, hasznosnak vél, arról (ha lehet) másokat is meggyőzni, a jónak, igaznak, hasznosnak útjában álló balvéleményt felvilágosítani, rossz akaratot kitüntetni, legmoralisabb kötelességének esméri. De valamint erre a törvény által tiltott eszközökhöz nyúlni sohasem kíván, s nem is nyúlt, úgy esze is van annyi, hogy mi légyen jó, hasznos és idvességes Magyarországnak. Arróli meggyőződését korántsem Morus Utópiájából meríti, s fogja mindig meríteni, hanem azon helyzetéből Magyarországnak, mellyben van, s mellybe azt nyelve, népszokása, alkotmánya és diplomaticai szövetkezései tették. És azért az Alperes a haszontalan üres theoriákkal sohasem foglalatoskodott, sőt örökké azt szerette mondani: a statustudomány a [legpracticusabb]* tudomány a világon, mert a factorokat, mellyekkel sokszorozunk, nem teremthetjük, hanem vennünk kell, amint előttünk vannak. Balgatag magyar politicus, ki azzal törődik, mi volna jó in abstracto: azzal törődjék, mi jót lehet tenni az országban, aminő. Ha ezen gondolkozást szabadon kinyilatkoztatni agitatio, úgy igenis, az Alperes szereti ezen agitatiót. De annak létesítésére törvények által tiltott eszközt nem használt, és használni még akkor sem fogna, ha a törvények letiprását épen úgy hatalmában lenni vélné, mint a Felperes vélte, midőn az Alperest elfogatta s fogva tartja. [És ha kívánja tudni, mi lett volna az Alperes ezen törvényes agitatiójának legislegelsőbb tárgya a jövő országgyűlésig, felelet az: arról capacitálni az ország nemességét, hogy saját érdekében fekszik, s vele az ország érdekében is az úrbér V-ik czikkelyének a múlt országgyűlésről elhalasztott 2-ik §-át törvénnyé tenni a legközelebbi országgyűlésen.* Az Alperes ugyan jól tudja, hogy ezen ominosus 2-ik §-ból eredtek a Királyi Fiscusnak minden megtámadásai, mert egy arról tartott beszéd (a Wesselényié) vétetett (hucdum inaudito exemplo) az első hűségtörési per tárgyául,* a többi azután vonalban következett; de mégis nem vonakodik azt megvallani, hogy igenis, az említett meggyőződésből törvényes úton másokat is meggyőzni szándékában volt. És úgy vélte: hogyha az új úrbér végrehajtásából itt-ott eredhető nehézségeket, amint a közgyűléseken előfordulandnak, másokkal is tudatja az Alperes, ez egyik jó eszköze lesz az agitatiónak azon meggyőződés erősödésére, hogy a már meglévő s még eredhető nehézségeknek mindkét részre leghasznosabban eleit veszi az említett 2-ik §.]* De fájdalom! Ezen agitatióját nem eszközölhette az Alperes, mert alig zárták be az országgyűlési. terem ajtaját, nyomba olly [váratlan]* tárgyakat szórt a Királyi Fiscus [egy kissé igen]* törvénytelen eszközű agitatióval a gyűlések asztalára, hogy még [az urbáriumot]* is elfeledték felette a saját biztosságuk iránt aggodalomba jött emberek. De ennek, t. i. az ő saját, épedig törvénytelen tárgyú, törvénytelen eszközű agitatiójának következéseit most az Alperesnek szeretné beszámíttatni a Királyi Fiscus, ami egy kevéssé mégis csak erős kívánság. Fegyvert sütött el a Királyi Fiscus; s annak ropogó hangját másra szeretné kenni. De csak feleljen kiki magáért. Annyi azonban bizonyos, hogy a Felperes Királyi Fiscus agitatiója miatt az Alperesnek, ha szándéka lett volna is, módja nem volt agitálni saját elveit, mint ezt az L. alatti tudósítások eléggé mutatják, minthogy ott csak kétszer jelent meg az Alperes, mint agitator; egyszer midőn Julius munkáját a javító házakról ajánlja;* másszor midőn a kisdedóvó intézetek iránt részvétre szólítja fel levelezőit;* az elsőnek meglehetős sikere volt, mert ő maga mintegy 60 példány megszerzésére lőn felszólítva; a másik sikerének tapasztalásától a Felperes Királyi Fiscus fegyverei elzárták az Alperest. Ha ezen két agitatiót a Felperes bűnnek tartja, legyen neki az ő hite szerint; a magyar törvény nem tartja.

Igy! B: legpositivusabb.

A rendek által 1833. november 30-án uralkodói jóváhagyásra felterjesztett, az úrbéri kötésekről szóló törvénycikk (lásd 1836:8. tc.) 2. §-a lehetővé tette volna az önkéntes örökváltságot; az uralkodó e javaslatot mint az úrbéri törvény körébe nem tartozót 1834. augusztus 28-án elvetette. A kormány egyúttal intrikákkal és lélekvásárlással elérte, hogy több megye megváltoztassa a követeinek adott haladó utasítását, és 1834. december 10-én a létrejött konzervatív többség visszavonta a javaslatot. Az ellenzéknek azonban sikerült elfogadtatnia az elv fenntartását és azt, hogy az örökváltság kérdését a jogügyi munkálatban fel fogják venni.

Wesselényit Szatmár megye 1834. december 9-i közgyűlésén mondott beszédéért fogták perbe, amelyben a megye eredeti, haladó követutasításának fenntartását igyekezett elérni.

B: kimaradt.

B: önérdekeiket.

Kossuth NICOLAUS HEINRICH JULIUS: Amerika’s Besserungssystem und dessen Anwendung auf Europa c. munkáját (Berlin, 1833) a Tudósítások 1. számában ajánlotta (KLÖM VI. 629.).

A kisdedóvó intézeteket terjesztő egyesület üléséről nyújtott beszámolóban (KLÖM VI. 857–858.).

Továbbá az Alperesnek szándéka volt a törvényes [nyilvánosságot terjeszteni törvényes eszközökkel].* Ha ez agitatio, az Alperes elismeri az agitatio szándékát, de más nemű agitatio szándékáról az Alperesnek, ha minden szavait visszaidézi is a Királyi Fiscus a múltnak örvényéből, még csak gyanúságot sem lesz képes gerjeszteni.

B: nyilvánosság.

Még csak azt jegyzi meg az Alperes, hogy dicső emlékezetű királyunk 1-ő Ferenc a magyar évkönyvekben a legszebb lapok egyikét azzal vívta ki magának, hogy agitált; mert Szent István királyunk idejétől fogva alig volt egy-egy szebb, jobb s erősebb agitatio, mint az, hogy Ő Felsége a systhematicum operatumok feletti véleményi harcznak a munkák közrebocsátásával, a megyékbeni vitatás megnyittatásával s minden egyeseknek véleményeik szabad beadására felszólításával szabad mezőt tárt.* Legyenek áldottak ezen agitatióért hamvai!

Kossuth az operátumok vitái jelentőségéről a 113. és 118. l. is szólt.

De különösen is áll ezen agitatio vádja, Tekintetes Királyi Tábla! Midőn a múlt országgyűlésen a vallásszabadság tárgya vitattatnék, egy nagyérdemű főpapi méltóság, kit – bár véleményében nem osztozik az Alperes – nemcsak magas állása, hanem meggyőződéséhezi hű ragaszkodása miatt is mélyen tisztel, és igen nagyra becsül, egy főpásztori levelet bocsátott szét az országban nyomtatásban (ha majd szabadsága visszaadatik az Alperesnek, hogy magát meritorie védhesse, elő fogja mutatni); nagyszerű színekben rajzolvák azokban a Karoknak és Rendeknek minden vallásosság felforgatására iránzott törekvései, s felszólítvák a hívek, hogy ezen törekvést minden kitelhető módon akadályozzák. Annyira ment ezen nyomtatvány hatása, hogy a nép egész vidékeken a legmélyebb aggodalomba esnék: a templomok ajtai éjjel-nappal nyitva állottak (saját családja tapasztalásából tudja az Alperes), hogy a nép a követi tábla törekvéseinek meggátlásáért éjjel-nappal imádkozzék Istenhez. Volt eset, hogy egy követnek, ki a Rendek táblája véleményében osztozott, az ingerlett nép útjában lovakat adni nem akart; másutt seregestül csődült egy követ gazdasági tisztjéhez, őt kérdőre veendő, ha igaz-é, hogy földesurok új vallást akar állítani az országgyűlésen s a t.* De arról, hogy a Királyi Fiscus emiatt agitatio, sőt hűségtörés vádjával lépett volna fel valaki ellen vagy épen valakit elfogatott volna, nehogy az agitatio tovább terjedjen, semmit sem tudunk. Nemes Turócz vármegye körlevelekben szólítá fel az egész országot, hogy az országgyűlés, azaz nemzeti törvényhozó hatalom anticonstitutionalis statusfelforgató törekvéseinek ellentálljon.* Agitatio vádjáról semmit sem hallottunk, s csak annyit tudunk, hogy nemes Békés vármegye azon körlevél czáfolatáért commissio alá került; de Istennek s Királyunk törvényességének hála, ez is következmény nélkül maradott.* [Most a legújabb időkben egész osztályok, mellyek eddig más magasabb érdekű hivattatási körök által elfoglalva a gyűlésekeni véleményi harczban ritkán, s csak kevesen vettek részt, most kötelességöknek esmérik a gyűlésen rendesen megjelenni, s a (hibásan) ún. oppositio ellen szóllani,* szavazni (joguk van reá, vétene, aki ezen felakadna, csak mások hasonló jogának is hasonló szabadságot engedne a Királyi Fiscus), mindezek]* és más temérdek, de a tömlöcz falai közül nem bizonyítható agitatiók miatt hűségtörési vádról, törvénytelen fogságokról semmit sem hallottunk; és helyesen is, mert ezek nem hűségtörés tárgyai. És íme, az Alperes egynéhány levélben megírja, nem azt, mit hiszen ő maga, hanem azt, ami nyilvánosan történt; és ámbár a nyilvánosan történő dolgot valamint sokaknak nem tudni lehetetlen, úgy még néhány másokkal is tudatni bűn csak nem lehet, mégis nemcsak agitator, de még hűségtörő is; nemcsak ez, de még a törvények oltalmára számot se tartható madár szabad ember, kit el lehet fogni, fogva lehet tartani, akármit mondanak is a törvények. Ismét eszünkbe kell jönni Don Pedro csizmadiájának.

Szepessy Ignác pécsi püspök 1833. július 1-i főpásztori körlevelében élesen kirohant a liberalizmus törekvései ellen; példáját Scitovszky János rozsnyói püspök is követte. (Az ügyre Benyovszky később visszatért, vö. alább, 549. l.). Még ez előtt, 1833 márciusában a klérus és támogatói Trencsénben a parasztságot is fellármázták azzal, hogy követük, a liberálisokhoz tartozó Borcsiczky István alispán új vallást akar rájuk kényszeríteni, és keresztülvitték a protestáns sérelmek orvoslását kívánó követutasítás megváltoztatását.

Turóc megye 1834. június 25-i közgyűléséről köriratot intézett a többi megyéhez: javasolta, hogy a személynök minden esetben jelentse a megyéknek, ha követük eltérne utasításától, mivel – úgymond – a követek a folyó országgyűlésen számos esetben utasításaikkal ellentétes, felforgató eszméket képviseltek. (A határozat: OL Kossuth-gyűjt. I. 49. /VA 233./ 261–262.)

Békés megye 1835. február 3-i körlevelében, amelynek szerzőit kinyomozandó az uralkodó királyi biztosként a megyébe küldte Szirmay Ádámot, valójában nem Turóc megye körlevelét (lásd fentebb a 68. jegyzetet) cáfolta, hanem az úrbéri törvényjavaslatok elbuktatásával vádolta meg az arisztokráciát és a kormányzatot, és arra szólította fel a megyéket, hogy saját hatáskörükben dolgozzanak a parasztság felemeléséért (KLÖM IV. 378., V. 58–59., 67–69.). A sérelem ügyében az országgyűlés alsótáblája kilenc üzenetet intézett a főrendekhez.

Utalás a papság és a királyi tisztviselőknek a vármegyei tanácskozásokba való bekapcsolódására, amelyet a kormányzat a kialakuló reformellenzék visszaszorítása végett szorgalmazott (vö. fentebb, az 1/g számú irattal).

B: Mindezek

Igen, de azt mondja a Királyi Fiscus: ezen nyilvános történeteket egyoldalúlag közlötte, tehát nemcsak hűségtörő, de el is lehetett fogni.

Ezen állításba az Alperes itten nem ereszkedik; ez a per velejére tartozó, s ép azért esedezik törvényes szabadsága visszaadásáért, hogy erre nézve védelmét előadni physicai és moralis tehetségben, azaz törvényes lábon állhasson. Most csak az forogván kérdésben, ha valjon áll-e a tisztelt ítéletnek első gyámoka? Az Alperes úgy hiszi, hogy az egyoldalúságot a tisztelt ítélet terhelőnek nem vehette, mivel egy szóval sem mutatván elő a Királyi Fiscus, hogy az egyoldalú előadásról vádolt történetek másképen történtek – e szempontot vizsgálat alá vehetni még a Tekintetes Királyi Táblának módjában sem volt. Erre nézve tehát a pör velejére tartván fel védelmét, most csak annyit felel: egyoldalúság miatt ostobának lehet valakit tartani, de hűségtörési vád alá venni, s még törvényes védelmét is megtagadni nem lehet.

[IV/f] Azonban a Királyi Fiscus azt állítja: hogyha mindezek így volnának is, az Alperest terhelik Törvényhatósági Tudósításainak következményei, ti. a gyűlésekeni élénkebb vitatások. Erre azon felül, mi a per velejére tartozik, s amit kijelelt az Alperes, midőn a vitatásban részes tagok perei s a nemes megyék azótai határozásai ismeretének szükségét megmutatta; a kérdés mostani állásában ezeket akarja megmutatni: 1. A Törvényhatósági Tudósítások következése magában sem terhelő. 2. Magában ha terhelő volna is, az Alperest semmi esetre nem terhelheti. 3. A vitatásokat a Törvényhatósági Tudósításokból eredetteknek mondani annyi, mint azt mondani, hogy a fiú atyját születésben megelőzte, vagyis physicai lehetetlenség. 4. Hogy ezen vitatásokat más okok, különösen a Királyi Fiscus okozta. 5. végre: Hogy azon alkalmaztatás, mellyet a Királyi Fiscus a vitatásokból von, törvényeink s nemzetünk historiája előtt ismeretlen újítás.

1. A Törvényhatósági Tudósítások következésében nincs semmi, ami magában is – in abstracto – terhelhetné. Mert a Királyi Fiscus manifesta erectiot contra statum publicum vevén fel vád tárgyául, itt csak illyesmi lehetne terhelő. Tehát kettőt kellene bizonyítania: 1-or, hogy hazánk 12 millió lakosai közül csak egy is van, aki (mitől Isten őrizzen) az uralkodó ház iránti hűségét felmondotta, s Ő Felsége, a Szent Korona s a haza ellen nyilván feltámadott. 2-or, hogy ezen feltámadó a Törvényhatósági Tudósítások következésében támadott fel. E kettőt bizonyítani sohasem fogja. Tyradák, rodomontadák* nem bizonyítás. Ha százszor mondjuk is, hogy a hold egy zöldes sajtgomolya, azért az sohasem lesz gomolya, hanem hold.

rodomontade (fr.): hetvenkedés, szájhősködés

2-or. Ha volnának is a Törvényhatósági Tudósításoknak káros következményei, azok az Alperest nem terhelhetik; mert annyi igaz és tagadhatatlan, hogy a vármegyék közgyűlésein nyilvánosan történő dolgokat megírni a törvény megengedi; ha tehát a törvény ezen engedelme használatának káros következményei volnának, ez vagy puszta fatum volna, miért ember felelősséggel nem tartozhatik, vagy pedig a törvénynek volna következménye, amiből, az következnék, hogy a törvényt meg kell változtatni, minthogy azt megbüntetni csak azon Xerxesnek jutna eszébe, ki a Hellespontust megvesszőztette.* A törvény által megengedett cselekedetnek következményét a cselekvőnek vétkül beszámítani nem lehet, legkevésbé pedig hűségtörés vétkéül.

Xerxesz (i. e. 485–465) perzsa uralkodó 480-ban, a görögök ellen indított háború kezdetén megbüntette a Hellészpontoszt, mivel a vihar szétrombolta a tengeren épített hidat (HÉRODOTOSZ, A görög-perzsa háború, VII. 35.).

3-or: A rosszallott élénk vitatásoknak a Tbrvényhatósági Tudósításokbóli eredete physicai lehetetlenség.

Akármint forgassuk is a dolgot, azon vitatások, miket a Királyi Fiscus bizodalmatlanságot terjesztőknek, a kormány és ítélőszékek tekintetét kisebbítőknek, csendzavaróknak s a t. mond, a hűségtöréssel vádolt ifjak elfogatása s pere, és legfeljebb még a kérdéses Tudósítások tilalma körül forognak. Ámbár az utolsót illetőknél még a hús limitatio tárgyában is hallottunk már élénkebb vitatásokat. Az Alperes levelezésének, vagy [ha úgy tetszik, időszaki írott lapjainak (mert e nevezettől épen nem remeg az Alperes) létesülése]* már tudatott közönségesen, még mielőtt az országgyűlés eloszlott volna. Annak sem létesülése, sem szándéka soha titok nem volt. Ekkor még az érdeklett két tárgyról, mellyeknek vitatásait a Királyi Fiscus nem szereti, senki nem is álmodott; kivevén talán az elsőre nézve magát a Királyi Fiscust; sőt ezen Tudósítások mikénti megjelenésének C. alatti kihirdetése majus 15-én 1836. menvén végbe, azon szerencsétlen ifjak elfogatását egy pár héttel megelőzte. És így a később beállott esetekből eredett s a Felperes által nem kedvelt vitatások gerjesztése sem czélban nem lehetett, sem a Tudósításoknak nem tulajdonítható.

B: aminek a Fiscus kereszteli, időszaki írott lapjainak létesülése

De nézze bár végig a Felperes Ügyész Úr az L. alatti XXIII darab levélben foglalt Tudósításokat; s ha ezt megtenni méltóztatik, látni fogja, mikint mindössze 29 megyékről és összesen 66 közgyűlésekről tétetett jelentés (az egy-két szóval vagy sorban említettek figyelmet sem érdemelvén). Ezen 66 gyűlésekrőli jelentések közül 20 ollyan gyűlésekről szól, mellyek a Tudósításoknak 1836-ki július 1-ő napján kijött első számát megelőzték, és így mint filius ante patrem ezen Tudósítások a vitára, következésképen a Felperes által képzelt agitatiókra, ingerlésekre okot ép úgy nem szolgáltathattak, mint a mai napkölte a tegnapi világosságot nem okozhatta. Tizenegy jelentés pedig a Tudósítások kezdetéhez olly közel időben tartatott gyűlésekről szól, hogy az első számú jelentés a gyűlést tartott megyékhez meg sem érkezhetett; s 35 jelentés tétetik összesen egy év lefolyta alatt már később tartatott gyűlésekről, de azok is többnyire olly későn kerültek (a Királyi Fiscus által váratlanul megszaporított vitatások bősége miatt) közlés sorára, hogy a legélénkebb gyűlésekrőli jelentés sokkal azután jött napvilágra, miután ugyanazon tárgyban más megyékben már szintúgy megtartattak azon élénk gyűlések, mellyeket a Királyi Fiscus mégis az akkoron még meg nem jelent Tudósításoknak szeretne tulajdonítani, s ha volna is egy vagy két jelentés (alig lesz pedig több), mellyről ezt nem mondhatni, az azokban foglalt pertractatiókat hideg megfontolás után csakugyan lehetlen a Tudósítások lételének, sőt kell s lehet csak egyedül a fentebb említett s a megyék által, már mielőtt a Tudósítások első betűje közrejött volna, törvényeinkkel meg nem egyeztethető kis történeteknek, és így legfőképen magának a Királyi Fiscusnak tulajdonítani. Ide járulhatnának még illyforma tekintetek is: mint például, hogy nemes Fejér vármegyének azon élénk közgyűlésekor, mellynek élénksége miatt a Királyi Fiscus (különös logicával) az Alperest vádolja; az egész vármegyében csak a volt 1-ő alispán és későbbi 2-ik alispán* tartották az Alperes Tudósításait, kiket azon megye fellázításával csak nem vádol talán a Felperes, [s kik közül az első, kit az egész haza egy szelíd, mérséklett, csillapult indulatú koros férfiúnak ismer, nemegyszer mondá az Alperesnek, miképen meg nem foghatja, miért tilalmaztatnak a Tudósítások, mellyek különösen a gyűlésekeni elnökség vitelét nagyon könnyítik, a legbokrosabb tárgyak iránt minden előfordulható körülményre már jó előre figyelmeztetést meríthetvén belőlök a megyei elnökség.]* De az illyen egybevetések, mint: hány megyébe járt csak egy vagy két levél, minő kezekbe, s minő datumok előtt, az Alperesnek jelen törvénytelen állapotjában módjában nincsenek, azokat tehát szabadsága visszanyeréséveli velős védelmére halasztja.

Szücs Lajos és Sárközy Kázmér, a megyéből rajtuk kívül Zichy Edmund gróf és Kempelen Gyula is járatták a lapot (KLÖM VI. 1039–1044.).

B: s kiket az egész haza szelíd, mérséklett s csillapult indulatú férfiaknak ismer.

Általában, ha tekintetbe vétetik, hány példányban s kiknek írattak a kérdéses levelek, ismét meg nem foghatni, hogyan származtathatott ebből a Királyi Fiscus olly rémítő terheltetést, minél fogva az Alperest nemcsak hűségtöréssel vádolná, de még szabadságától a legtörvénytelenebben meg is fosztaná. Eleinte alig vala 30–40 levelezője az Alperesnek; [elenyészett volna alkalmasint vagy ha nem is,]* legalább igen kevés kezek között forgott volna ezen levelezés, ha a váratlan tilalmazó beleavatkozás és a Királyi Fiscusnak ama szerencsétlen másik eset előteremtése általi agitatiója érdeket, terjedelmet nem nyújtanak. [Megye bizonyosan tán egyetlen egy sem rendelte volna meg azokat, ha a megtámadott nyilvánosság tekintete közbe nem jön.]* Országgyűlés alatt olly mértékben felülhaladta a Tudósítások érdeke a későbbieket, minőben egy országgyűlés hatósági köre egyes megyéét felülhalad; és mégis minden érdek, minden szorgalom mellett sem volt soha képes az Alperes levelezői számát 100-ra nevelni. S nézzük még egy kissé a megyei dolgokat, mellyekről a Tudósítások szólhattak volna, ha a Királyi Fiscus nem agitált volna. A perlekedő felek folyamodására érkezett királyi rendeletek, tiszti jelentések, tisztviselők számadásai, házi költségek elhatározása, adó kivetése, közmunkák iránti rendelet, repositiók, határjárások, tilalomtáblák, plana successio tárgyai, hídépítés, útcsinálás, vízszabályozás, protestatiók s apró administrationalis tárgyak; végre pedig, hogy a talán legtöbb vitákra alkalmat nyújtókat legutóbb említsük: az új úrbér behozása körüli általános vitatások a specialis alkalmazási esetek, [végre a követi jelentések, s ezekre hozott határozatok. De ezen utolsó tárgy egy pár hét alatt a vitatásokon átment, egy pár hónap alatt pedig a Tudósításokon is átment volna, ha a Királyi Fiscus más tárgyakat nem nyújt. Az urbáriumot pedig ami illeti:]* valóban nagy köszönetet érdemelne, ki annak alkalmazását, egyes eseteit, nehézségit, eredményeit a közönséggel tudatná [(amint ezt az Alperes C. alatti jelentésében* fő czélul is tűzte magának, s mennyire a Királyi Fiscus agitatiója engedi, meg is tette);]* ennél alig volna jelenben szükségesebb s idvességesebb valami. Ezek lévén az előfordulható tárgyak a lehetségnek csaknem egész körét felvéve; ugyan mivé lettek volna e száraz megyei dolgok körüli jelentések, mellyekre nézve a XXII-ik vagy XXIII-ik számú tudósítás szerint az Alperes legjobb baráti is kételkedtek, hogy kéthetenkint írandó egy levélre elég tárgyat leljenek.* Azért, hogy ezen kevés és érdektelen tárgyakról minden két hétben egy fél óráig olvashasson valamit, nagyon kevés ember lett volna hajlandó 50 pft-ot fizetni. Később ép azon két esetnek szőnyegre kerülte szaporítá a levelezők számát mintegy 160-ra (mit egyedül csak a tilalomnak és a Királyi Fiscusnak köszönhetni). De ezek között megye volt mintegy 30, dignitarius mintegy 20–30, privatusok pedig ollyanok, kik vagyonosságuk mellett tudományokkal, mély belátással, érett ítélőtehetséggel bírva, törvényes kötelességöktől, meggyőződésöktől sem levelek, sem beszédek által bizonyosan el nem tántoríthatók, s kik a dicsőségesen országló Austriai ház iránti buzgó s hódoló tiszteletöktől semmi által, még a Királyi Fiscus törvénytelenségei által sem, el nem vonhatók, ámbár ezen törvénytelenségek bizony senki kebelében sem fognak nyugodalmat avagy bizodalmat nemzeni; de a hű magyar hűségét el mégsem tántoríthatók. Járatták vagy olvasták ezen Tudósításokat a nagyméltóságú Magyar Udvari Cancelláriának, Magyar Királyi Helytartótanácsnak, nagyméltóságú Curiának is némelly tagjai, sőt járatnia kellett azt (ha talán más név alatt is) magának a Felperes Fiscusnak, s hihető több példányokban, mert ide L. alatt egy egész példányt csatolt, s mégis a Balogh, Kosztolányi notae, Rudnyánszky s többeknek, úgy Ráday, Patay, Ágoston infamiae pöreikben is tudott bemutatni némelly leveleket.*

B: ha el nem enyészett volna is,

B: kimaradt.

B: mellyekre nézve

Lásd fentebb a 60. jegyzetet.

B: mert

Vö. KLÖM VI. 1013.

Mind a Fiskus által beperesített, mind a kancelláriai felségsértési bizottság által használt példány a kabinetirodáról származik. A többi perre lásd alább a 88. jegyzetet.

A Törvényhatósági Tudósítások tartalmukat nem magok adták magoknak, hanem készen találták; s ami megtörtént, azt meg nem történtté tenni hatalmukban nem vala. Azt tenni, mit a törvény megenged, sohasem lehet ingerlő; ingerlő a politicai világba csak az, amit a Királyi Fiscus teszen, ti. a törvénysértéshezi ragaszkodás, melly a törvényes jogot képzelt rémek miatt megtámadja, s ezzel a sérült jogérzést újra meg újra sérti, ingerli, amivel áldozatokat [oszthat,]* s ezzel megszerezheti magának azon ismeretes magyar mondás gyönyörűségét: „Csak azért is megmutatom, hogy az enyim áll meg, akármi lesz belőle”, de bizodalmat s nyugalmat soha sem szerezhet.

B: szerezhet,

4-szer: De ki vagy mi okozta tehát ezen élénkebb vitatásokat, mellyeknek egész súlyát az Alperesre szeretné hárítani a Királyi [Fiscus, kiről e tekintetben, ha a vallásos érzelem engedné, majd-majd azt lehetne mondani: íme a bárány, ki elveszi a világ bűneit.]* Mi okozta hát azon vitatkozásokat? Felelet: az idők kérlelhetetlen folyama. Ha a múlt századnak utolsó s a mostaninak első másfél tizedeit elfogulatlan kebellel kísérné a felperesi ügyész, ha a hatalmában kábult bizakodású közös ellenség ellen, a fejedelmeikhez hű nemzetek

B: Fiscus

buzdítására közrebocsátott manifestumokat hideg elmével vizsgálná, ha a közelebbi időkbeni congressusok nyilatkozásait figyelemmel olvasná, ha Sándor orosz császár ő felségének a lengyelekhez 1815-ben intézett felszóllítását, s annak főképen következő szavait: „A francziák elleni szövetség czélja a nemzetek függetlenségének visszaszerzése; a függetlenség talpköve az igazság kiszolgáltatása s liberalis ideák terjesztése, mellyek hosszas katonai despotismus alatt a polgári jogok törvénykönyvéből kitörülvék” nyugodtan fontolgatná, ha megemlékeznék a lipcsei nagy ütközetben részt vett vitéz hazánkfiai mellét ékesítő érdemjel eme fölírására: „Europa libertate asserta” [(boldog Isten, mivé lett ezen szabaddá tett Europában az Alperesnek alkotmányunk biztosította szabadsága)]* Europa mostani intellectualis állásának okát, s eredetét pragmatice kinyomozhatná. Hazánkat különösen illetőleg pedig, ha megfontolná, miképen e most említett eseményekben e nemzet is nagy és áldozattal teljes részt vőn, következőleg azoknak eredményeitől illetlenül ő sem maradhatott, és tekintetbe venné az 1791: 67-ik czikkely* következésében az elmesúrlódásokra megnyílt s boldogult királyunknak idejében még tágabbra tárt mező természetes termesztményeit; kiváltképen pedig azon értelmi lökést, mellynek a 3 1/2 éves országgyűlés munkálódásaiból ezer csatornák s múlhatatlan hatás útján a nemzetre hárulni kellett, édes hazánknak mindennemű polgári és politicai életágakban nyilatkozó nagyobb elevensége okait könnyen átlátná; s ha végre ezen általános rugók mellett még közelebbről némelly polgártársainknak katonai karrali befogatásukat, mit a törvényhatóságok törvényszerű alkotmányunkkal nem egyeztethettek meg, valamint hogy az illy befogatást dicső emlékezetű VI-ik Károly császár és király is (noha valóban akkor a körülmények veszélyes szint mutattak) [a 16-ik szám alatti]* kegyelmes leírásában nem törvényesnek lenni megvallott;* és ha azon befogatottak ellen folytatott titkos procedurát, melly miatt a törvényhatóságok a személyes biztosság miatt aggodalomba estek, nem különben az Alperes levelezéseinek szolgabíró általi eltiltását tekinti, a gyűlések élénkebb folyamának okát könnyen kitapogathatja.

B: kimaradt.

Az 1791:67. tc. a rendszeres bizottságok kiküldéséről intézkedett és megszabta feladatkörüket.

B itt is megegyezik A-val (K. PAPP, 1876. alapján). Vörös Antal másolatából e szavak hiányoznak (vö. a fentebb, a 14. l. 11. jegyzetben mondottakkal).

Az uralkodó 1738. december 23-án kelt rezolúciójában elrendelte a Rákóczi Józseffel való szövetkezés gyanúja miatt az év márciusában katonai erővel elfogatott Szigeti Gyula István püspök, Bethlen Sámuel, Lázár János, Rhédey Ferenc és László, Thoroczkay Zsigmond és Tholdalagi Mihály szabadon engedését, egyúttal kijelentette: az esetre, mint rendkívülire, a jövőben nem lehet precedensként hivatkozni. (Az ügy szélesebb politikai összefüggéseire lásd: TRÓCSÁNYI ZSOLT: Kísérletek katonai uralom létrehozására Erdélyben (1732–1739). Századok, 1983. 1007–1011.) – Az esetről Kossuth saját jegyzete szerint Szilágyi Ferenc Klio c. évkönyve III. évfolyamában Erdélyi tragedia címmel megjelent cikkből értesült (MTAKKt. Ms. 4850/37.); az érvet felhasználta a Lovassy István számára készített, 1837. január 17-i beadványban (KLÖM VI. 550); ezt követően Benyovszky is élt az érvvel Pest megye 1837. márciusi közgyűlésén (KLÖM VI. 989.), majd az ő javaslatára Pest megye is hivatkozott rá a Kossuth elfogatása ellen tiltakozó 1837. május 22-i feliratában. (Közölve: SZÉKELY, 1895. 23–29.)

Tisztelt személyét a Felperesnek érinteni távolról sem akarja az Alperes, sőt erősen akarja hinni, hogy hazáját ő is úgy szereti, mint más (mert mellyik magyar nem szeretné hazáját); és erősen akarja hinni, hogy amik az utóbb említettekből következtek, s miknek következése a hatás örök szabálya szerint ki sem maradhatott, szándékában teljességgel nem valának, sőt azokat az Alperessel együtt fájlalja; a ezért bizonyosan rossz néven nem is veszi az Alperestől, ha minden kitelhető szelídséggel csak arra bátor kérni a Felperest: tegye szívére kezét, úgy mondja meg, ki volt indító oka ezen élénkebb vitatásoknak. S egyszersmind arra kéri, hogy ha követ lökött a csendesen álló vízbe, azon habgyűrűket, mik a víz színén a lökés miatt eredtek, ne kárhoztassa, mert hiszen azoknak természet szerint a lökésből eredniök kellett; de valamint bizonyos, hogy magokra hagyatván, lesimulnak, olly bizonyos az is, hogy ha ehelyett újabb követ fog a vízbe lökni a Felperes, lökésével nem a támadt habgyűrűt fogja lesimítani, hanem újabbat támasztani. Ennyit mondani kénytelenség volt, a kénytelenségért reményli az Alperes, nem fog a Felperes neheztelni.

5-ör: Akármi lett légyen is ezen hevesebb vitatások oka, a Felperes következtetései törvényeinkkel, historiánkkal ellenkeznek.

Minden neheztelt vitatások közt, az Alperes legalább egyetlen egyet sem tud, melly azt apostolkodná, hogy erigamus nosmet contra statum publicum, hanem szóllottak felírásról, országgyűlést kérésről s a sérelmek alkotmányos orvoslásáról, legfelebb némelly tisztviselők felelősségéről (ami hiszen ez alkotmányos hazában csak nem erectio contra statum publicum; sőt, aki azt el akarná törölni, az a constitutionalitást szüntetné meg). Igen, mond a Királyi Fiscus, de minő kifejezésekkel szóllottak! [Kifejezések tehát, íme, Tekintetes Királyi Tábla, a censor Philadelphiája s Kölcseye!** Vö. fenntebb, 356. l.* Tehát kifejezésekért indíttatnak vérperek a szelíd, felvilágosodott Europában, a 19-ik században! Távol legyen az Alperestől, hogy a köztanácskozásokbani indulatoskodást helybenhagyná (ámbár ugyan ez a népgyűlések természetében fekszik), meg van győződve, hogy a hideg logica fegyvere erősebb az átoknál. Egy nagyérdemű követnek a múlt országgyűlésen arról, mikint lehet bizodalmat nyerni s az elveszítettet visszanyerni, komoly mérsékletű beszédje bizonyosan súlyosabb, mint a legczifrább tyradák; azonban a véralkat nem egyforma; az ország igen nagy része úgy érezte, hogy a Királyi Fiscus lépései az ifjak ügyében sérelmesen fájnak a nemzetnek; s ezt úgy érezte, még mielőtt a Tudósítások első száma napfényre került; fájdalmában felszólalt törvényes orvoslásért, s itt-ott heves kifejezésekkel talán; hiszen, Tekintetes Királyi Tábla, [a fájdalom csak deszkaszínen énekel A-mollból,]* még a fa is nyikorog, ha erőszak éri, a féreg is görnyed, hogyha tiportatik, s íme, egy magyar polgár, fájdalmas szavai miatt hűségtörő, sőt nemcsak, hanem egy magyar polgár, mert levélben tudatá, hogy egy valaki így szóllott, de nyilvánosan szóllott, emiatt szabadságától megfosztathatik, s esztendős fogsággal kínoztathatik.

B: kimaradt.

B azonos A-val (K. PAPP, 1876. alapján); Vörös Antal másolata azonban e szavakat nem tartalmazza.

Arról, ha gyűlésekeni szó hűségtörés tárgya lehet-e, mint vélekedtek az országnak országgyűlési követei, tudva van;* mit nyomhat, mit nem nyomhat ez a Királyi Fiscus előtt, az Alperesre nem tartozik; annyit mindazonáltal tud, hogy valamint az, ha a Felperes az Alperest feláldozza is, ezáltal ama véleménynek derogálnia lehetetlen, úgy egyes polgárnak az ország követei ünnepélyes nyilatkozású véleményében osztozni nem vétek. De akármint legyen ez, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a hűségtörésről szóló törvény igen régi, mióta az fennáll, ezer meg ezer hevesebb vitatások voltak a mostaniaknál, s mégis megyei gyűléseni beszéd miatt hűségtörési pernek példája nincs az egész magyar historiában, s mivel nincs, az törvény szerint hűségtörés nem is lehet. Említé ugyan a Felperes Debreczenyi György példáját, de ezáltal csak azt bizonyította, hogy példát nem képes mutatni, mert azokon felül, mik erre már közbevetőleg felelve vannak, nem kell felejteni, hogy Debreczenyi országgyűlésen vétkezett, azon időben, midőn még az 1507: 12-ik czikk állott, melly ezt mondja: libertatem Diaetae turbare est nota infidelitatis.*

Az 1832/6. évi országgyűlés alsó táblája Wesselényi perbefogatása után – mindenekelőtt Deák indítványára (KLÖM IV. 504–509.) – 1835. június 23-i híres szólásszabadsági üzenetében és az ahhoz csatolt felirattervezetben szögezte le: nyilvános gyűlésen szóval hűtlenséget elkövetni nem lehet (KLÖM IV. 531–-533.).

Lásd fentebb, a 215. l. 9. jegyzetet.

Már említé általában az Alperes, hogy hazánkban voltak sokkal indulatosabb kikelésekkel teljes gyűlések, anélkül, hogy (a szelíd elnézésről többnyire nem vádolható) Királyi Fiscusok notapörről csak álmodtak volna is. [Most kéntelen egy pár példát felhozni, és ollyakat pedig, mellyek felett valamint az Alperes megbotránkozott, úgy kétségkívül minden humanus embernek meg kell botránkozni. Boldogult fejedelmünk uralkodása alatt 10 megye összegyűlt Mádon gyűlést tartani (10 megye! Ha most csak kettőnek is hasonló jutna eszébe, bezzeg hulna a hűségtörési vád záporral!); szóban volt, hogy önkéntes ajánlatok adassanak az akkoriban forrongó háború miatt; némellyek ellenzették azon törvénynél fogva, melly az ajánlást országgyűlésen kívül kemény büntetés alatt tiltja. 3 tag (egy nagy tekintetű nemzetség tagjai) ajánlásokat tettek; egy másik tag felállván ezt mondá: „Similia putrida rei publicae membra” s a t. „sicuti isti tres NN sunt, ense resecanda censeo”, s amellett kardját huzogatta hüvelyéből.* Oktalan, vad, dühös féktelenség kétségkívül, de hűségtörési vád alá nem vetetett. Egy másik gyűlésen (szintúgy idvezült királyunk alatt)]* arról vala szó, vajon a német katonaság, melly oda vala rendelve szállásolásra, befogattassék-e vagy visszautasíttassék? Némellyek azon törvényeknél fogva, mellyek a külföldi katonaságot honunkból tiltják, ellenzék. Egy tag így szóllott: „Be kell fogadni, de meg kell hagyni minden gazdának, hogy katonája fejét tarisznyájában hozza be a vármegye házához.”* Ez több mint féktelenség, ez borzasztó istentelenség, undorodással tölt el minden emberi szívet, akármi legyen is különben véleménye; undorodással mint a Bertalanéj,* vagy a siciliai vespera;* de következés nélkül hangozván el az indulatos dühösség szavai, notae vádról szó sem [volt.]* [De elég az illy embertelen jelenetekből, szelídebb, törvényesebb korunkról csak egy-két szót.]* 1823-ban átkokat szórtak közgyűléselven a szónokok, tettleges erőszak gátlá a királyi biztost széke elfoglalásától, kivettetéssel fenyegettetett; gyűlések tartattak szabad ég alatt; s bár fegyveres erő környezé a tanácskozásokat,* protestatiókat írtak stb.* Mutasson a Királyi Fiscus csak egyetlen egy hűségtörési vádat ezek miatt! Nem tud mutatni, s miért? Mert a törvény nem engedé,* és íme most Wesselényi, Balogh, Lipovniczky, Kosztolányi, Ujházy hűségtörési; Rudnyánszky, Ambró, Máriássy, Sebestyéni, Szabó, ifj. gróf Ráday, Patay, Ágoston, Kubinyi infamiae pörbe idéztettek.*

Kossuth Zemplén megye 1793. október 30-i közgyűlésére utal, amelyre korábban is hivatkozott (lásd a 200. l.). Az 1797. évi vizsgálat megállapítása szerint Szemere László perceptor magyarul ezt mondotta az Almássy fivérek felajánlásával kapcsolatban: le kell vágni a fertőzött tagokat, nehogy az egész test megfertőződjön (József főherceg nádor iratai. S. a. r. DOMANOVSZKY SÁNDOR. I. Bp. 1925. 141.).

B: Nem akar az Alperes azon számos kicsapongó közgyűlésekről s azokban történt helytelen, sőt ollykor vétkes indítványokról szóllani, mellyek törvényhatósági szép rendszerünket mocskolva, fájdalom, helyenként régebben történtek. Illy vétkes indítványok közül csak egyet említ meg, de olly undorítót, milyennek csak gondolására is, s annyival inkább kimondására eléggé gonosz ember most az egész országban bizonyosan egy sem létezik. Egy közgyűlésen (üdvezült királyunk idejében)

Rhédey Lajos (1763–1831) Zemplén megye egy 1791. évi közgyűlésén a Kavanagh-vértesek bekvártélyozása feletti vitában mondotta az idézett szavakat. Később büntetésből törölték a táblabírók sorából. Rhédey azonban, aki Szentmarjay Ferenc barátja volt, és akit az ún. piskolti levél szerzőségével is gyanúsítottak, később aulikussá vált; 1808-ban grófi címet kapott, és megkapta Bereg megye adminisztrátorságát (uo. I. 134., 262.; BENDA, 1952–1957. I. 267.). Az esetet a Hétszemélyes Táblán, Wesselényi perének tárgyalása során, 1839 februárjában Péchy Imre is idézte, annak bizonyítására, hogy régebben jóval súlyosabb szavakért sem indítottak hűtlenségi pert (JAKAB, 1876. II. 281.).

Több ezer francia protestáns Medici Katalin anyakirályné és a Guise-hercegek által irányított lemészárlása 1572. augusztus 24-én.

A legenda szerint a vecsernyére hívó harangszóra 1282. március 30-án kirobbantott népi felkelés a szigeten uralkodó franciák ellen.

B: volt, sőt ezen undok gonoszság javallója később fényes hivatalok polczára emeltetett.

B: Szelídebb, törvényesebb korunkról kíván az Alperes egy-két szót szóllani.

B: folytatólag: hangosan mennydörögték a szabad szót,

Tíz megyében a királyi parancsokat csak katonai segítséggel lehetett végrehajtatni; Zemplénben a nemesség megakadályozta, hogy Lónyay Gábor királyi biztos elfoglalja a gyűlés elnöki székét, Nógrádban ugyanettől tartva Wenckheim József báró biztos el sem ment a megyeházára (BALLAGI, 1897. 104., 109.).

Lásd fentebb a 42. jegyzetet.

Wesselényi Miklós ellen Szatmár 1834. december 9-i közgyűlésén mondott beszédéért 1835. május 5-én, Balogh János ellen Bars megye 1836. július 18-i, december 12-i és 1837. február 27-i közgyűlésén mondott beszédeiért, továbbá Kosztolányi Péter és Lipovniczky Vilmos ellen Bars 1836. december 12-i közgyűlésén mondott beszédükért 1837. augusztus 23-án, Újházy László ellen Sáros megye 1837. április 18-i közgyűlésén mondott beszédéért 1838. március 5-én indult per a Királyi Táblán. Rudnyánszky Flórián, Ambró Antal, Máriássy József, Sebestényi Ignác és Szabó János ellen Bars megye 1836. december 12-i közgyűlésén mondott beszédéért 1837. augusztus 23-án, Ráday Gedeon gróf, Patay József és Ágoston József ellen Pest megye 1837. március 21-i közgyűlésén mondott beszédéért 1837. december 11-én, Kubinyi Ferenc ellen ugyanezért 1838. március 5-én indult infámia-per a Királyi Táblán. A felsorolás Benyovszky alapszövegéből került át Kossuth tervezetébe. Benyovszky, aki egyébként a pesti perbe fogottakat is védte, feltehetően informálni is akarta a magyarországi politikai hírektől elzárt védencét arról, hogy kik ellen folyik per. – Utóbb, 1838. június 21-én hűtlenségi pert indítottak a Fejér megye 1837. október 2–3-i közgyűlésén történtek miatt a Madarász fivérek ellen is. Wesselényit 1839. február 9-én három évre ítélték, a többi perben nem született végítélet. Lipovniczky és Ambró perét kegyelmi kérvényükre 1838. július 13-án, Szabó Jánosét pedig 1839. május 13-án törölték, a többiek a citatio, illetve a judicatus ellen benyújtott kifogásokkal védekeztek, és dacolva a Királyi Tábla elmarasztaló közbeszóló ítéleteivel, sikerrel húzták el az ügyet az országgyűlésig. A pereket az 1840. április 29-i amnesztiarendelet (lásd a 81. szám alatt) szüntette meg (OL Bírósági levéltárak. Királyi Curia. Series Causarum Tabularium 243. köt.). Mivel régibb történeti irodalmunkban e vonatkozásban több félreértéssel találkozhatunk, meg kell itt jegyeznem, hogy további ellenzéki politikus ellen nem indult a Királyi Táblán per; az 1837. január 11-én hűtlenségi perbe fogott és Kossuthhoz hasonlóan elfogatott Borkó (v. Barkó) László nyírmeggyesi nemes (akit 1839. március 15-én háromévi szigorított fogságra ítéltek) és az 1838 elején elfogatott és 1839. március 16-án felségsértési perbe fogott Farkas Ferenc pesti ügyvéd, író (tehát nem Farkas János jurátus, a Tudósítások expeditora) nem állt semmilyen kapcsolatban az ellenzékkel.

Az más eset volt, mond a Királyi Fiscus. Igenis más, halada a mostanit, mint 50 halad egyet, s mégis notae pörnek nyoma sincs.

Ha már nincs példa, hogy megyegyűléseni beszédért illy esetekben is hűségtörési vagy infamiae vád indíttathatnék, mikint képzelhetné az Alperes, hogy mások beszédeit ő ellene, ki azokat nem tartá, hanem csak mivel nyilvánosak és így mindenki által tudathatók voltak, néhány embernek megírá, a tisztelt ítélet terhelőnek tekinthesse.

Egyébiránt velős védelmét az erre nézve fenn előadott körülménytől felfüggesztvén, nyilván fenntartja.

[IV/g] És így a gyűléseni vitatásokat sem tekinthetvén terhelőknek, mi marad fenn végezetül? Az elvek és az elvek terjesztése, mond a Felperes. Íme ismét egyike azon rémszavaknak, mellyek üresek! Akaratlanul is eszébe jut az Alperesnek, miképen VI-ik Henrik angol király idejében a pórlázadás vérengző vezére, Cade Jakab Say lordot megölette, mondván: „Te ollyan embereket tartasz magad körül, kik nyilván nomenekről s verbumokról s a keresztény szívet borzasztó más illyen szörnyűségekről mernek beszélleni; te veszélyes ember vagy, halálra veled.”* Íme ezeknek az embereknek még elveik is vannak, hűségtörők tehát, fogságra velök.

Utalás a Jack Cade vezetésével 1450 júniusában–júliusában lezajlott kenti parasztfelkelésre.

Elveket az idő szül, nemzetek pallérozódása s a közvélemény. A Törvényhatósági Tudósítások elveknek nem szülője, hanem szülöttje. Ím, amott keleten kitörik a kelő Nap sugára, és reggel van; az óra hatot mutat; a pacsirta felszáll csevegve üdvözleni a kelő tűzgolyót. De van ember, aki szerette volna, hogy az éj tovább tartson, mert hiszen a [fülesbagoly huhogása]* olly kedves volt, s mivel ezt szerette volna, az órát földhöz zúzza, s a szegény pacsirtát lelövi, mondván: ha te hatot nem mutatsz, s ha te nem csevegsz, a Nap föl nem kel. Szegény pacsirta, szegény óra! Pedig ez nem mese ám! Az elvek függnek az individuum meggyőződésétől [s a t. Ide jöhetne Benyovszky úr munkájából az, mi a 13., 14., 15., 16-ik lapokon van, ezen szavakig: „Curae leves loquuntur, ingentes stupent”]* [A meggyőződés egy harmadiknak hatalmában nem áll. Közpéldabeszéd: quot capita, tot sensus; valamint a Felperesnek van önmeggyőződése és egy tulajdon elve, úgy van az másnak is, s valamint őtet nem téríthették ki elveinek sorából a Törvényhatósági Tudósítások, úgy másokban is feltehet annyi erőt s annyi belátást, hogy ők is a Tudósítások által eltántoríttatni, s elveiktől elpártoltatni magokat nem engedték. De különben is a Tudósításokban minden ellenkező gondolkozásúak okoskodásaik s szólásaik, és így különböző elvek, tehát azok is, miket a Királyi Fiscus tart helyeseknek, említvék s előadvák (mint ez s pör velejébeni szabad védelemből ki fog tetszeni), szabad választása volt kinek-kinek az olvasók közül elfogadni a Fiscus elveit vagy nem. Ha nem tették, annak az Alperes nem oka, tehát az innen levont argumentum is menti inkább, mint terheli az Alperest.

B: csalogány csattogása

B: kimaradt.

Vagy talán az újítás s igazítás óhajtását véli annyira veszedelmesnek? Szóljunk előbb általánosan, úgy azután az Alperes elveiről. Miután az ég alatt semmi tökéletes sincsen, miután az ember mint legnemesebb élő teremtmény magát tökéletesbíteni moralis destinatiójánál fogva köteles; midőn azt, mit hibásnak, hiányosnak lát, tapasztal, jobbítni, kiigazítni törekszik, nemcsak nem vét, sőt kötelességében jár el; nem lehet vétkül tulajdonítani egy magyar hazafinak is, ha azt, mit magok az ország rendei századok óta világos törvényekben, p. o. Albert király 1-ő és 4-ik, az 1486: 2., Ulászló VII: 63., 1527: 3., 1548: 21., 1563: 30, 1608: 16., 1609: 69., 1715: 10., 24. és 124., 1723: 24., 34., 81. és 123., 1790: 67., 1825: 7., 8., 9.* czikkekben hibásnak s igazítni valónak már százszor megismertek, kiigazítandónak állít. Valamint egyes emberek, úgy a nemzetek is hosszas tapasztalásaik után hiányt, hézagot, sőt hibát is moraliter és physice sejdítettek; a hiányok, a hibák, azoknak kipótlásuk s helyreigazításuk szükségét, a szükség vágyat, a vágy közvéleményt szültek, ebből pedig a korszellem változása következett.

Az 1439:1. tc. az ország régi szokásainak visszaállításáról, a 4. tc. a káros újítások eltörléséről rendelkezik; az 1486:2. tc. a proclamata congregatiókat és a rövid perbe hívást törölte el; az 1514:63. tc. és az 1527:3. tc. az ország dekrétumainak összegyűjtését és kiigazítását, az 1548:21. és 1563:30. tc. a Tripartitum revízióját, az 1608:k. e. 16. és 1609:69. tc. az ország dekrétumainak és törvénycikkeinek rendbeszedését írja elő; az 1715:10. tc. a Neoacquistica Commissio, az 1715:24. és 124. tc. a jogügyi bizottság felállításáról; az 1723:24. tc. a. Hétszemélyes Tábla újjászervezéséről, a 34. tc. a kerületi táblák felállításáról szól. Az 1790/1:67.; 1825/7:8., 9. tc. a rendszeres bizottságok kiküldéséről intézkedik, míg az 1825/7:7. tc. az országos összeírást rendeli el. (Az 1723:81. /Nyáry Zsigmond követelése/ és az 1723:123. tc. /honfiúsítások/ idézése tévedés vagy szövegromlás eredménye.)

Volt idő, midőn a bardok és troubadurok énekei tették az élet kellemeit s a korszellemet. Ezen renyhe és puha élet módját száműzte a nemzetek vándorlásából keletkezett s a keresztes hadak által edzett lovagidő és ezen korszellemhez alkalmazott harczjátékok. Ezekből erő s bátorság fejledezett; az erő érzete a gyengébbek megvetését s felette uralkodási vágyat, hasonlók vagy hatalmasabbak iránt pedig irigységet szült. Innen a moral hiánya miatt következtek egymásközti czivakodások, rablások, miket az 1435: 5., 1647: 76., 1659: 18., s számtalan törvények gyakorta kárhoztatnak, sőt fejedelem elleni szegülések s a közcsend zavarása is nem ritkán keletkezett. Végre a nyomtatás-mesterség tökéletesedése, a világ újabb részének föltalálása, és ezáltal a kereskedés elevenebbítése szorosabb kapcsolatokkal egyesítvén a nemzeteket, mindinkább felvilágosíták az embereket az élet kellemeiről, kényelmességről, s ezeknek hiányiról, hibáiról s mindezek orvoslása s jobbítása módjáról. Ekkép volt a physicai, ekkép a moralis világban; amott a test, itt a lélek szükségeit pótolandók, változtattak, javíttattak; szóval: az idő szelleme változott. Más korszellem volt akkor, midőn még a scholastica philosophia uralkodott az intellectualis világban; más korszellemnek kell jelenleg lenni, Leibnicz, Locke, Kant, Reinhold, Fichte, Schelling* idejök után.

Leibniz, Gottfried Wilhelm (1646–1716): német filozófus és természettudós; Locke, John (1632–1704) angol filozófus; Kant, Immanuel (1724–1804), Reinhold, Karl Leonhard (1758–1823), Fichte, Johann Gottlieb (1762–1814) és Schelling, Friedrich Joseph Wilhelm (1775–1854): a klasszikus német filozófia képviselői.

Bresciai Arnold* Rómában mondott praedicatiójában megmutogatta már, hogy a keresztény moral alapítója, a mi megváltó urunk Jézusunk volt az első újító; megmutogatta azt is, hogy az emberiség czélja s jogai ismeretének kútfeje a Szentírás. De közelebbről a székesfejérvári nevendék papságnak tudós tanítója, Gózon György is néhai székesfejérvári püspök Horváth János ő excellentiája ösztönzésére 1835-ben a nagyméltóságú Helytartótanács censurai engedelme mellett írott munkájának 2-ik részében, a 25-ik czikkben így szól: „Nem tagadhatni, hogy szükséges volt Luther idejében reformatio, sőt szükséges lesz az ezután is, mert gyarló emberek vagyunk, s természetünknél fogvást egy helyen nem állhatunk. Igaz, hogy nagy és sok visszaélések voltak, megszaporodott a konkoly a kereszténységben. A papok, püspökök udvarában sok ollyas történt, aminek történni nem kellett volna. Erre az erkölcsök megromlottak.”* Természeti ösztön az emberi kebelben a fejlődés ösztöne; aki ezt egyes embereknél tagadni meri, úgymond Brunus Jordanus,* nem ismeri az embert, nem ismeri az életet, s aki az egész emberi nemzetnek kifejlődési ösztönét tagadja, sem a historiát, sem a jelen időt nem ismeri az.

Arnold, bresciai (1100 k.–1155): Ágoston-rendi szerzetes, Abélard tanítványa, radikális vallási reformer.

Idézet Gózon Szózat. Milly kilátás, minő lépés katholikus és protestánsra nézve a vegyes házasság (Székesfehérvár, 1835) c. művéből.

A hivatkozást a Benyovszky jegyzeteivel (OL Benyovszky-cs. 109. t.) való egybevetés után azonosítottam, és javítottam ki az eltorzult névalakot: az idézet lelőhelye a Der Völkerfrühling und seine Verkünder. Frühlingsgruß an Deutschlands Redner von Jordanus Brunow. Nürnberg, 1831. című liberális röpirat.

Egy másik író pedig azt mondja: „Szerencsés uralkodó, akinek kormányi tisztjei az idejökkori ideákat felfogni s használni tudják.” Második Fridrik burkus király a kor szelleméhez alkalmazott új criminalis codexet behozandó, hogy a hibás régi melletti előítéletet legyőzze, a hibás régit közcritica alá eresztette;* s ezzel nemcsak nem rontott semmit, sőt új szabályainak nagyobb tekintetet szerzett. A megboldogult bajor király, országának újabb rendszert, újabb törvényeket adandó felszólítá a tudósokat, jutalomdíj mellett írnának javallatokat, s munkáik kivonatát terjesztette az országgyűlésnek tanácskozása alá.* Újítanak minden nemzetek, maga a pápa Ő Szentsége is néhány évekkel ezelőtt új törvényeket szabott.*

A porosz jogrendszer II. Frigyes (1740–1786) által 1780-ban kezdeményezett reformja széles körű nyilvános vita után, 1794-ben az Allgemeines Landrecht életbeléptetésével valósult meg.

II. Miksa (1799–1825) 1818-ban léptette életbe az első alaptörvényt német földön, amely biztosította a törvény előtti egyenlőséget és a személyi sérthetetlenséget.

Az utalás valószínűleg a kora eszmeáramlataival egyébként általában szembenálló, a Mirari vos (1832) és a Singulari nos (1834) kezdetű enciklikáiban különösen élesen szembehelyezkedő XVI. Gergely pápa (1831–1846) által 1834. november 10-én kibocsátott Regolamenti legislativi e giudiziari degli affari civili című, a polgári törvénykönyvet és a perrendtartást újraszabályozó rendeletre vonatkozik.

A javítást nem tartja talán a Felperes is szükségtelennek s czéliránytalannak, s nem tartja azt bűnösnek. Ha ezt megismeri, nem tagadhatja az ideáknak és így a korszellemnek változását is. Ez ellen törekedni sikertelen, de káros is. John Fox* 1793-ban a francziákkali háború ellen tartott beszédében igen elmésen említé: Ha a francz-elvektől félnünk kell, épen terjesztésökért fognánk harczolni.

Fox, Charles James (1749–1806): angol liberális politikus, a Pitt-kormány forradalomellenes politikájának ellenfele.

Ha az igazítás, sőt újítás bűn volna, valjon mi végre rendeltetett volna az 1790-ki 67-ik czikk által országos küldöttség, s munkálatai minek nyomtattak ki? Miért neveztetett az 1825-ik 7., 8., 9-ik czikkek által újabb országos küldöttség? Minek szólította a boldogan elhunyt jó emlékezetű király ezen operatumok közlése mellett a megyéket aziránt fel, adnák véleményeiket? Minek kellett volna a múlt országgyűlést csupán csak avégre egybehívni? És minek kellett volna a most uralkodó Felségnek országlása kezdetén két esztendeig az országgyűlést együtt tartani?

Minden érdekesebb tárgy feletti tanácskozásokba jőnek különböző nézetek s vélemények közbe. Ez elkerülhetetlenül szükséges, mert contraria juxta se posita magis elucescunt. Vannak a régi szokásoknak pártolói, vannak az újításnak is oltalmazói. A többség véleménye határozatot szül, de innen nem következik, hogy a győztes felekezet a győzöttet ellenvéleménye miatt, melly hasonlókép a nézetek különböző voltukhoz képest a status boldogítására vala intézve, számadásra vonhassa. Nem fér ez meg az osztó igazsággal, mellynek egyforma mértékben kell egynek úgy, mint másnak szolgálni. „Jus semper quaesitum est aequabile, neque enim aliter esset jus”, mondá Cicero.*

Az idézetet nem tudtam azonosítani.

A vélemények különbözőségéérti háborgatás nem fér meg a constitutionalis szabadsággal, mert ez teszi szükségessé a tanácskozást; a tanácskozás ideája pedig épen azt teszi fel, hogy különbözők a vélemények, s hogy azt ki-ki szabadon kimondhassa; II-ik Fridrik király* mondá: „Der frei denkt, denkt gut” – az gondolkozik jól, aki szabadon gondolkozik. A genfi philosophus* kérdeztetvén, micsoda mesterséget tud, hogy olly szépen ír, azt felelé: mondám, amit vélék. A vélemények közti versengések nem egyebek, mint csak privatusok közti s vérontás nélküli kis harczok, mellyek amint Filangieri* megmutatta, csak respublicákban lehetnek ártalmasok, monarchiákban sohasem; s Lord Russell* is igen jeles munkájában nem alaptalanul fejezte ki magát: „a korcsmai beszédek, a választáskori veszekedések, a szabad ég alatti gyülekezetek s a lármás processiók felforgatással látszanak fenyegetni az országot; azonban a lármával vége van a képzelt veszedelemnek, s az ezt megszokta nép olly nyugodtan folytatja kötelességét, mint millyennel evez szélvészkor a hajóslegény. Illy tünemények hasonlók a bőrnyavalyákhoz, mellyek láthatók és nem veszedelmesek.”

Frigyes (1740–1786) porosz uralkodó.

Rousseau, Jean-Jacques (1712–1778), a francia felvilágosodás kiemelkedő képviselője.

Filangieri, Gaetano (1752–1788) olasz jogász, a felvilágosodás büntetőjogi nézeteinek Beccaria mellett legjelentősebb összegezője.

Russell, Lord John (1792–1878): angol liberális politikus, 1836–1839. belügyminiszter, 1846–1852., 1865–1866. miniszterelnök, számos történeti munka, tragédia, esszé szerzője.

Úgy látszik, a magyar gyűlésekről írta szavait. Kibuzogja magát gyűlésen a magyar nemes, s ha elhatároztatik a felírás, azt véli, megmentette a hazát; de akár határoztatik, akár nem, korántsem támad fel a status ellen, hanem békével hazamegy, három hónap múlva ismét szól, és ismét hazamegy békével.

Az erős az illyes tüneményeket, elmejátékokat, zsibongásokat, élékeny versengéseket neveti. Richelieu Como mellékén, bokrétás száraz fa felállítása alkalmával hallván, hogy az Tell emlékfája, süveget vevén, tréfásan mondá: Bon jour mon ami, heureusement tu ne fleuris pas.

Száz meg ezer efféle történetek erősítik annak igazságát, hogy a különböző vélemények kifejlése rosszat sohase, hanem csak jó következtetéseket szül; s ha kifejlésekor némi élénkebb vitatások keletkeznek is, azok épen nem veszedelmesek, sőt kevésbé ártalmasok mint a bánatos hallgatás. Seneca szerint: „Curae leves loquuntur, ingentes stupent.”* *

Ezt a szövegrészt az A alapjául vett másolatok nem tartalmazzák; B alapján iktattam A-ba, amelynek értelemszerűen szintén része volt.

Phaedra, 615. – Ezekkel a szavakkal végződik az a szövegrész, amely teljes egészében és változatlan formában Benyovszky alapszövegéből került át a Kossuth által kialakított tervezetbe. Az ezután következő, az „Ez a revolutio definitiója.” mondattal végződő szövegrész Kossuth munkája. Emellett szól a szöveg jellege, hangvétele, de más érvek is ezt a megállapítást támogatják. Először is a szöveg közvetlenül követi a Benyovszky által fogalmazott szövegrészt; ha emez is az ügyvéd tollából került volna ki, Kossuth bizonyára nem másolja le, hanem – az előbbihez hasonlóan – csupán helyét jelzi a szövegben. Másodszor: nyilvánvalóan erre, a Fiskust különösen felbőszítő szövegrészre vonatkoznak Benyovszkynak a következő, 1838. szeptemberi-novemberi alperesi szóváltás legelején olvasható mentegetőző sorai: a Fiskus azért támadja őt, mivel „a Felperes kezén által hozzá jutott, s a Felperes által másolatban alkalmasint birt feleleteit az Alperesnek, mellyel az keserűségében írt, a perbe iktatta” (lásd alább, a 425. oldalon; vö. még a hivatkozott szóváltás bevezetésében, a 424. oldalon mondottakkal).

[Ezeket általában az elvekről s véleményi harczról előadván, az a kérdés: ha valjon az Alperes elvei terhelők-e? Mert csak így felkiáltani: studium innovationis, csak: zavaró doctrina, rajnántúli elvek – ez nem elég, meg kell mutatni, mellyik az a rettenetes elv, melly miatt az Alperesnek a törvény oltalmától meg kell fosztatnia.

Még egyszer ismétli az Alperes: önmagához hűtelen nem volna, önmagát meg nem tagadná, ha az oubliettek* küszöbén állana is. Ha tehát politicai hitvallást kell adnia, tartózkodás nélkül kimondja: politicai vezérelve e szó: igazság; politicai vezérelve e szó: alkotmány! Érti pedig e szót úgy, hogy a magyar alkotmány historiai fejleményű, azaz nem egy napon született, mint a francziák chartája, hanem letétetvén a status első alkotásakor talpkövei, lassan fejlett idővel s emberekkel lépést tartva előre, mellynek tehát a tökéletesedés természetében van. Ezen alkotmány oltalma alatt ment által a magyar monarchia a királyválasztási zavarokból az örökösödő monarchia nyugodalmára; ez alatt törlötte el a czikket, melly az alkotmány kezességéül volt felállítva eleinte;* ezen alkotmány oltalma alatt emelte fel a nemesség a királyi városokat az országos rendek sorába; ez alatt adott később a jász-kun, sem nemes, sem királyi városi polgár kerületeknek részt a törvényhozásban* s a t. Az Alperes tehát azt hiszi, hogy ezen alkotmány oltalma alatt, s az általa nyújtott törvényes eszközökkel szükség a nemzetnek jövendőre is a tökéletesbülés mezején haladni, minden más eszköz szerencsétlenségre vezetne. Akik a magyar institutiókat az alkotmányok illy nyilván mutatkozó természetével ellenkezőleg vagy a tökéletesség legfőbb polczán hiszik lenni, vagy örökös veszteglésre kárhoztatni akarják, ezeknek véleményében nem osztozik, de azt is erősen hiszi, hogy az országot mint már meglévőt kell tekinteni, s az előmenetelben és javításban nem azzal vesződni, mit tennénk egy országban, amelly [még nincs vagy másutt, vagy másképp van, hanem azzal, mit jó tenni ezen országban, melly]* itt és így van, amint van. A teendő iránt azonban saját véleményének csalhatatlanságot nem követel, de a visszaélést rosszallja, s leginkább a nemzetnél p. o. a tisztválasztásokban, mert tudja, miként a szabadságnak a visszaélés legnagyobb ellensége; de a visszaéléseken sohasem kíván azzal segíteni, hogy a szabadság vétessék el, mert ez annyit tenne, mint megölni az embert, hogy beteg ne legyen. Végre tudja, hogy a magyar alkotmány ezen helyezeténél fogva a haladás lassú; de azt is tudja, hogy annál bizonyosabb, biztosabb.

oubliettes (fr., tsz.): vesztőhelyre buktató, süllyesztő középkori várakban.

Utalás az Aranybulla ellenállási záradékára, amelyet a Habsburgok örökös királysága törvénybe iktatásával együtt, 1687-ben töröltek el.

Az 1790/1-es országgyűlésen, a 29. tc.-ben.

Ez a 15 szó mind az A, mind a B alapjául vett másolatokból, illetve szövegközlésből hiányzik. Az értelemzavaró kihagyást az OL Extr. crim. 12149. alatti perkivonat (98.) alapján pótoltam.

Ezek az Alperes elvei; ha ezek statusfelforgató elvek, úgy ám viselje súlyát az Alperes. Azonban ismét bocsánatot kér a Felperestől, ha kénytelen a Királyi Fiscus némelly elveit ezekkel ellentétbe tenni. A Királyi Fiscus azt mondja: a kormány (ami magyarul nem regimen) és a fejedelem egy; az Alperes azt feleli: ezt az irtózatos emlékezetű Marat* tanította; de a Királyi Fiscus azt mondja: habár az 1723: 5-ik s a t. azt mondják is, hogy hűségtörési vád esetében szabadságbóli védelemnek van helye, de én a hűségtörési vád alá vett Alperesnek szabadságát vissza nem adom, mert gyanús előttem, hogy szabadságával visszaélhetne. Az Alperes azt feleli: ez nem más, mint theoria de suspicione suspiciositatis, mellyet a borzasztó revolutioi tribunál vádügyvéde Hébert tanított.* A Királyi Fiscus azt mondja, hogy ő az Alperest (törvény ellenére) megfoszthatá szabadságától, mert a közjó tekintete azt kívánta. Az Alperes azt feleli: ez Caligula s Nero idejéből minden despotának theoriája, mert nem tapostatott még el törvény, nem nyomatott el nemzeti szabadság, mellynek a közjó tekintete ne lett volna kéntelen ürügyet szolgáltatni. A Királyi Fiscus a közbizodalmat notae perekkel, és így tehát hóhérpallossal akarja helyreállítani. Az Alperes azt feleli: ez II-ik Fülöp és Alba herczeg* theoriája, következménye pedig vagy kettőztetett bizodalmatlanság vagy csend, de minő? Sírcsend s a czinterem nyugalma; s e két utolsóra nézve még azt feleli az Alperes: constitutionalis országban minden despotiatheoria épúgy revolutionalis, mint az anarchia theoriája. A Királyi Fiscus nyugtalanságot s bizodalmatlanságot gerjeszt, s másokat vádol miatta; vádolja különösen azt, aki megírta, mi történt nyilvánosan; az Alperes azt feleli: ez azon ember theoriája, ki Fáy András Paróka czímű meséjében a denevér.* A Királyi Fiscus végre a neki nem tetszett törvényeket nem törvényhozás útján változtatja, hanem fegyveres erővel törli el. Ez a revolutio definitiója.]*

Marat, Jean Paul (1743–1793): a francia forradalom kiemelkedő képviselője; a törvényhozó és végrehajtó hatalom egyesítésének, s egyben a terror szükségességének szószólója.

Hébert, Jacques René (1757–1794): publicista, politikus, a jakobinusok szélsőséges szárnyának vezetője, 1793 őszétől kivégzéséig a párizsi községtanács helyettes ügyésze.

II. Fülöp (uralk. 1556–1598): spanyol uralkodó, az ellenreformációval összekapcsolódó feudális abszolutizmus jellegzetes képviselője. Alakja a XIX. században – nem kevéssé Schiller Don Carlos c. drámája nyomán – a szellemi szabadság elnyomásának megtestesítőjévé vált. Fernando Alvarez de Toledo, duque de Alba (1507–1582): spanyol hadvezér és államférfi; 1567–1573. Németalföld helytartójaként véres kézzel kísérelte meg a szabadságharc elfojtását.

E mesét nem találtam meg Fáy András összes szépirodalmi munkáiban (Pest, 18472), sem pedig az 1820-as években megjelent két meséskönyvében.

Ezt a szövegrészt sem Vörös Antal másolata, sem pedig K. Papp Miklós közlése nem tartalmazza. A perkivonat (OL Extr. crim. 12149. 98–99.) tanúsága szerint azonban – legalábbis nagy része – átkerült a beiktatott replikába is.

Már most méltóztassék a Felperes ezeket az Alperes elveivel egybehasonlítani, és méltóztassék az Alperes egész életéből csak egyetlenegy, a magáéhoz hasonló elvet előmutatni.

De hiszen a Törvényhatósági Tudósítások csupán mások közgyűlési beszédeit adván elő, azt vádolva, saját elvekről az Alperest nem is vádolja, tehát saját elvei nem is terhelhetik; mások elveit pedig ami illeti: fájdalom, bizony új elvek kifejtőztetésére a Királyi Fiscus időt nem is engedett, mert az országgyűlés berekesztése után olly lépéseket tőn, mellyek következésében azolta folyvást a közgyűléseken új elvek, javítások, újítások elő sem fordulhattak, hanem mindig csak sérelmek orvoslásáról vala szó, úgyhogy az L. alatti XXI-ik számú tudósítás szerint egy szónak, ki a Királyi Fiscusnak tetsző véleményűekhez tartozik, ép azt vetné fel rosszalva, hogy miért nem foglalatoskodnak a megye rendei már egyszer javítási elvekkel.*

Kossuth Dercsényi Pálnak az 1837. március 21-i pesti gyűlésen mondott beszédére hivatkozik (KLÖM VI. 978.).

Mindezeknél fogva tehát meg levén mutatva, hogy a Törvényhatósági Tudósítások sem külsőleg, sem belsőleg nem terhelhetik az Alperest, hogy a többi allegativus felhozások szinte nem terhelők, de a vádnak tárgyát sem teszik; hosszasan bár, de szembetűnőleg meg van mutatva, hogy a tisztelt ítélet első gyámoka nem áll.

Ha a Királyi Fiscus azt mondaná, hogy ezen részletes előadással a pör velejébe ereszkedett az Alperes, ünnepélyes óvását ismételi. Az Alperesnek feladása volt a tisztelt ítélet megváltoztatásáért esedezni, s e végett elő kellett adnia, miképen az, ami a tisztelt ítéletben gyámokul felhozatik, nem áll, s e kérdésről máskép szóllani nem lehetett. Mi tartozzék a meritorius védelemre, azt, amint pontonkint szóllott, gyakran kiemelte, minél fogva az is kitűnt, hogy a velős védelem az Alperesnek szabadságba visszahelyezése nélkül nem történhet.

Azonban föltéve – de meg nem engedve –, hogy a tisztelt ítélet első gyámoka áll; hogy a felperesi irományok valósággal terhelik az Alperest, ebből nem csak nem következik az, hogy magát szabadságból, szabadon, mint az törvényeink engedik, ne védelmezhesse; sőt épen ellenkező következik, mert:

a) Az említett törvények a valóságos hűségtörés legvilágosabb, legterhelőbb eseteiben is garantírozzák a szabadságbóli védelmet.

b) Mert épen annak van védelemre szüksége, aki terheltetik, és mentől inkább terheltetik valaki, annál nagyobb szüksége van arra, hogy magát védelmezhesse, hogy tőle meg ne tagadtassanak a védelemnek azon módja s eszközei, mellyeket a törvény illyes esetekre minden kivétel nélkül általános szabályul tőn.

Ezek szerint a fent tisztelt ítélet első gyámoka nem az Alperes ellen, hanem épen mellette szól.

[V.] Az ítéletnek 2-ik gyámoka az, hogy a Felperes végső ítéletet kér.

Valjon egyik perlekedő fél kérelme megfoszthatja-e a másik felet a törvény oltalmától s törvényes jogaitól? Valjon az 1715: 7. és 1723: 5-ik törvényczikkelyek megszűntek-e törvények lenni azáltal, hogy a Királyi Fiscus végső ítéletet kér?

Ezt a Felperes minden perben így szokta tenni, s e szokást követve kért itt is a Királyi Fiscus már vádlevelében, s kért a levatában is végítéletet. Ha a Felperes illyetén kérelme elzárhatná a fokonkinti védelem útját, szükségtelen volna az idézés, felesleges volna a megjelenés, sőt a Királyi Fiscussal soha perbe nem lehetne szállani.

A Királyi Fiscus nem fölötte, hanem alatta van ép azon törvényeknek, mellyek alatt áll minden egyes polgárja hazánknak. Köteles ő minden formalitásokat megtartani s meg is engedni, mellyeket a törvény kinek-kinek enged s tulajdonít, sőt tiszti hivatása törvényeink szigorú megtartására jobban szorítja őtet, mint akárkit mást. Azon körülmény, hogy ő erősebb, hatalmasabb s tisztéhez képest méltóságosabb, mint egyes polgára hazánknak: őt a törvény szabálya alól nem csak fel nem oldja, sőt azoknak korlátjai közé még inkább szorítja, mert törvény nem a hatalmasabb támogatására, hanem inkább a gyengébbnek hatalmas ellen oltalmazására hozatik. Ha pedig egy magános polgárnál hatalmasabb voltát tekinti, emlékezzék meg Caesarnak, miután vágytársain győzedelmeskedett, a római tanácsban mondott s Dio Cassiusban megírt szavaira: „Kinek engedhetőbb, úgymond, kevésbé hibája, mint a hatalmasnak? Kinek kell okosabban használni a szerencsét, mint akinek legtöbb szerencse jutott? Nem lehet tartós szerencse, ha mérsékleten nem alapszik.”* Emlékezzék meg egy régi bölcs író mondására: „Nec utendum imperio, ubi legibus agi potest.”* Így hát ezen gyámok sem fosztja meg az Alperest törvényengedte szabadságbani védelmétől.

Dio Cassius (155–229) római történeti összefoglalásának 39–4. könyvében ír Caesar kormányzatáról.

Minui jura, quotiens gliscat potestas, nec utendum imperio, ubi legibus agi possit. TACITUS, Ann. III. 69.

[VI.] A harmadik gyámok, hogy az Alperes a pör velejébe bocsátkozott.

Előbbi szóváltásában bőven megmutatta az Alperes, miképen szabadságát visszakérni nem pör velejébe bocsátkozás, oda hivatkozni tehát ezúttal is elég.

De lenne bár úgy, hogy a per velejébe bocsátkozott volna az Alperes, ebből csak az következnék, hogy exceptivákra vissza nem térhetne. Úgy, de az Alperes sem idézés, sem levata, sem keresetlevél, sem bíróság, sem ügyelet, sem actoratus ellen (pedig csak ezek a kifogások) kifogást nem tőn, hanem csak törvényes szabad védelemért esedezett, ezt pedig törvényeink az exceptivák számába nem teszik, sőt ez olly lényeges requisituma a pör folyamának, hogy nélküle ítéletet sem hozhatni.

Az Alperes semminemű visszalépést nem tett, s nem is akart tenni, mert a levata napján a megjelenés pillanatában, midőn még a Felperes egyetlen oklevelet sem iktatott be, első szava volt: „törvény szerinti szabad védelemért könyörgök”; s ez az, amit az Alperes azolta is szakadatlanul sürget, s amiért most is esedezik.

A tisztelt ítélet gyámokai tehát nem állanak, és ha állanának is, belőlök nem következhetik annak megtagadása, mit a törvény megenged, amint hogy a törvényt nem törvénnyé semmi gyámok nem teheti; mert bíróság előtt sohasem az a kérdés: quid consilii, hanem mindig csak az, és egyedül csak az: quid juris. Juris est vero, quod lex dictat, ezt a Felperes sem fogja tagadni.

[VII. ] Nem hagyhatja végre szó nélkül az Alperes azokat, miket a Felperes utóbbi replicájában mond.

Miután az Alperes törvényes észrevételeire semmit sem felelhet, mert hiszen a világos törvény ellen nehéz is szóllani, azon ürüggyel áll elő, hogy az Alperestől meg kell a törvényt tagadni, mert ahhoz nem a védelmi szabadság végett, hanem más szándék miatt ragaszkodik; s ez a czél: agitatio. Hogy ez csak amolyan dicteriumocska,* mellyet azért mondunk, ne tacuisse videamur, magában világos. Ismét fel lehetne kiáltani: Ecce Deum! De engedelmével a Királyi Fiscusnak, borzasztó dolog látni, hogy illy nyomorult ürügy miatt tagadtatik meg egy szabad polgártól életének legfőbb kincse, a törvényes szabadság. Vád, vád után, rágalom rágalom után halmoztathassék tehát a szenvedő fogoly fejére, s midőn ez azért könyörög, hogy tétessék azon törvényes állapotba, miszerint megmutathassa, hogy a vád nem áll, elég legyen annyit felelni: nem, mert agitálnál! Holott épen a szabad törvényes védelem fogná bebizonyítani, hogy a Királyi Fiscusnak agitatióróli s perturbatiókróli képzelgése csak képzelgés. És ez a legum imperium, ez egy alkotmányos országban történhetett! Valóban sok dolog van ég és föld között, mikről philosophusaink nem álmodnak – mond Hamlet; de hogy ez, s általában ezen pör lehetséges volt egy alkotmányos országban, azt soha sem fogja hinni a maradék; illy pernek példáját nincs kor, nincs tartomány, melly mutathassa.

(Lat.) élcelődés, szellemeskedés.

Walpole miniszter, midőn a parlamentben Wyndham és Shippen ellene élénkebben kikelének, így szóllott: „Azt hiszik ezen tisztelt gentlemanek, hogy engem ingerelni fognak, de csalatkoznak”.* Midőn a Királyi Fiscus az említett ürüggyel fellép, midőn azt hiszi, hogy eget-földet összelármáz az Alperes, ha szabadságába tétetik, midőn így elmélkedik: lám minő élénken beszél még a fogságából is, hát ha még szabadságba tétetnék; azt mutatja, hogy általában nem ismeri az emberi természetet, és az Alperest különösen. Ha jelen s előbbi előterjesztéseiben netalán élénken szólalt fel fájdalmában, azt tulajdonítsa a Felperes a méltatlanságnak, a törvénytelen szenvedés keserű érzetének, ha szabadságból védheti magát az Alperes, bizonyosan hideg nyugalommal várja vala törvényes bíráinak igazságos ítéletét; de midőn azt látja megtagadtatni magától, miről az alkotmány elmagyarázhatlan világossággal [minden polgárnak]* kezeskedik, lehetetlen, hogy ne fájjon, s a fájdalom keserűséget ne szüljön, mert [még egyszer legyen mondva, a fájdalom csak deszkaszínen énekel A-mollból, és]* még egyszer legyen mondva, meg nem tagadni, mit a törvény megad, sohasem lehet ingerlő, ingerlő csak a törvénynek képzelt rémek miatti megtámadása. Ezen szempontra ügyelve, nem fog neheztelni a Felperes Úr azokért sem, mik felőle e szóváltásban talán élesen mondvák; szabadságából úgy mondandó azokat az Alperes bizonyosan nem vala, de személyt most sem akart érinteni, azt ünnepélyesen kinyilatkoztatja.

Walpole, Sir Robert, Earl of Orford (1676–1745): whig politikus, 1715–1717, 1721–1742 (az államkincstár első lordjaként) kormányfő; Wyndham, Sir William (1687–1740) és Shippen, William (1673–1743) jakobita politikusok.

B: kimaradt.

Ami azon letartóztatott levelet illeti, melly miatt az Alperes olly csípős dorgálásokkal s fenyítésekkel illettetett s a pörben is olly méltatlanul sértegettetik,* fájdalomtelt kebellel kénytelen Alperes kinyilatkoztatni: írt egynéhány sort, mindössze tán egy nyolczadrész ívnyit e részben, mellyeket alkalmatosnak vélt, szüleit s testvéreit az 1-ő decemberi váratlan ítéletből eredett fájdalmukban vigasztalni; és íme, már ez is lázítás! Valóban különös korban képzeli a Királyi Fiscus a magyar közönséget, midőn azt véli, hogy ezt egy nyolczadrész ívnyi nyomorult levélke, mellyet szüleinek ír gyermekök, ha nyilvánosságra kerül, fellázíthatja vagy nyughatatlanságra gerjesztheti. Ez hasonlít ama monomaniacushoz, ki hónapokig sem lefeküdni, sem megtámaszkodni nem mert, mert azt képzelé, hogy hátrészei üvegből vannak, végre egy barátja jót húzott a hátára a betegnek, ki is végigtapogatván testét, s látván, hogy el nem tört, meggyógyult. Egyébiránt kijelentvén a Felperes, hogy ama méltatlan dorgálások nem a katonai kormánytól, hanem őtőle eredtek, az Alperes azon kormánytól bocsánatot kér; de valóban midőn vele egy német Praesidial-Befehl a katonai kormánytól közöltetik, lehetetlen volt gyanítania, hogy a magyar szent Korona ügyvédje értekezzék egy magyar nem katona polgárral; minden esetre e körülmény is igen különös színben mutatja az Alperes helyzetének alkotmányosságát, törvényességét. De akármint legyenek is ezek, annak, hogy a Felperes [legkisebbet is terjeszthessen a Tekintetes Bíróság elibe, úgy, hogy az Alperes azt előre ne látta, iránta észrevételét a perben előadta volna,]* ezen új törvénytelen elvnek ünnepélyesen ellene mond. Azon levélnek a perhez kell csatoltatnia, mert az Alperes azt a maga oltalmául kívánja; oda kell csatolni, ha nem lázító, de még inkább, ha lázítónak tartja a Királyi Fiscus, mert ekkor meg kell mutatnia, mi az az exorbitatio, mi az a lázító, s az Alperesnek magát iránta védenie kell, de a peren kívül manipulálgatni nem lehet.

Az 1837. december 8-i levelet lásd a 36. szám alatt, a Fiskus észrevételeit a 327. lapon.

B: pörön kívül bármit terjeszthessen is a Tekintetes Bíróság elébe,

Utoljára még azon alperesi nyilatkozásra, hogy ha a törvény parancsolta szabadságba nem tétetik, magát nem is védheti, így szól a Királyi Fiscus: „Simili declaratione seu praefidens seu pervicax dicatur, vindicativae justitiae cursus sisti nequit.” Kár volt ismét ezekkel a praefidentiákkal, pervicatiákkal előállani; ez a dologhoz nem tartozik, s a Felperes fogva nem levén, nincs oka ingerültnek lenni, de ha már felhozatott, kénytelen az Alperes így felelni: „Az Alperes csak azt kéri, mit a törvény parancsol, és így: denegata legali defensa, vis et potencia Fisci Regii, seu ex legis et juris neglectu praefidens seu pervicax dicatur, potest victimam cedere, sed legalem juris et justitiae administrationem operari nequit". És ezért ismétli az Alperes, hogy ha a szabadságbóli védelem tőle megtagadtatik, nincs egyéb hátra, mint [Isten akaratjábani teljes megnyugvással várni az áldozat óráját.]*

B: sorsát az Isten akaratjábani teljes megnyugvással várni.

Mindezeknél fogva tehát, mivel a fent tisztelt ítélet nem incidentalis, mert a velős védelmet physice és moraliter lehetetleníti, mert peremtorius erejű, mert a nemesi fő szabadságba és így az alkotvány sarkoszlopába vág, mert idegen természetű katonai kormánynak a polgári hatóság körébe vágását sanctionálja, mert végre nem kifogásról szól; a fellebbvitelt kegyesen megengedtetni kéri; és mivel azon tisztelt ítélet gyámokai sem állanak, s ha állanának is, a szabad védelem megtagadása belölök nem következne; mivel önmagával is ütközésben van, de legfőképen azért, mivel a legvilágosabb törvényekkel ellenkezik, azt a legfelsőbb ítélőszéken megváltoztatni, az Aranybulla 2-ik, az 1715: 7. és 1723: 5. czikkeket a Verbőczy 1-ő Rész 9-ik czímjét, mint sarkalatos törvényeket teljesítésbe hozatni, s ekkép az Alperesnek arra, hogy magát törvényszerűleg szabadságban védhesse, lehetséget adatni s módot nyújtatni újabban s újabban esedezik [a törvényes további védelem feltartása mellett csupán és egyedül e kérdésben ítélet alá bocsátván.]*

B: s a törvényes további védelmet fenntartván, csupán a felebbvitel kérdésében ítélet alá bocsátja.

A) Egykorú másolatok: OSzKKt. Fol.
Hung. 1388. 35r–58r; 1897. 27r–51 v.
és MTAKKt. Jogt. Ált. 4° 64. 31r– 50v. alapján.
B) Egykorú másolat. OL Kossuth-gyűjt. I.
45/a (VA 229.) 146–228. Közölve: K.
Papp, 1876.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem