a) Pest, 1839. február 19. A Királyi Tábla tanácskozása.
a) Pest, 1839. február 19.
A Királyi Tábla tanácskozása.
A Királyi Tábla tanácskozása.
Kossuth pere 1839. január 24-én került a Királyi Tábla elé. Előbb Kossuth január 21-i revocatiojáról döntöttek (561. l.), majd a Wesselényi perében hozott ítélet után a per egésze került referálásra. A farsangi szünet után, február 19-én hozták meg az ítéletet.
A tanácskozás és a szavazás lefolyását minden bizonnyal a jelenlévő jurátusok egyike örökítette meg. Az itt készült jegyzetek alapján nyilván azon frissiben állították össze ezt a jegyzőkönyvszerű beszámolót, amelyről azután – a per iránti hatalmas érdeklődés kielégítésére – számos másolat készült. Ezek számos részletben eltérnek egymástól, a lényeget tekintve azonban azonosak. A szavazás lefolyását több változat alapján közlöm; ahol közlésem nem az általában legmegbízhatóbb változaton (A) alapul, minden esetben külön jelzem.
Végh Ignácz nádori ítélőmester* mint a pör előadója befejezvén, Somssich Pongrácz personális elnök* így nyilatkozott: Hosszas vita volna az egész pört előadni, tehát csak a mostani állását kívánom röviden előterjeszteni. Alperes szabad lábra tételét sürgette, de ez ítélet által meg nem engedett, az Alperes ezért apellálni akart, de ez szinte ítélet által nem engedtetett meg. Az Alperes magát ez által terheltnek állítja. Egész pör alatt allegálja, hogy a Fiscus semmivel sem terheli, mégis a per meritumába ereszkedett; a Fiscus próbáit egyenkint taglalta, miért neki terminus praeclusi adatott; maga is meg lévén győződve, hogy többet ellene nem mondhat, revocálni akart, hogy ismét az exceptivákra mehessen, de annak criminalis perben nincs helye. Kétszer is megintetett a referens ítélőmester által, hogy a revocatiot húzza vissza, s magát védelmezze; de ezt tenni nem akarta. Más merituma nincs ezen pernek, mint a Fiscus próbái. Már most a Királyi Tábla előbbi ítélete szerint ezen pernek csak meritorialis revisiójába ereszkedhetünk.
Végh Ignácz, verebi (1789–1842): Fejér megye főjegyzője és az 1825/7. évi országgyűlésen követe; 1828-tól kancelláriai titkár, 1830-tól ítélőmester, 1839-től a Hétszemélyes Tábla bírája, majd a Váltófeltörvényszék elnöke.
Somssich Pongrácz, 1845-től gróf (1786–1849): az 1822/3. évi rendi ellenállás somogyi vezetője, 1824–1830. a megye alispánja, az 1825/7. országgyűlésen követe; 1830-tól alnádor, 1833-től királyi személynök, 1839 áprilisától a Staatskonferenz tanácsosa.
A Királyi Fiscus vádja három fő részre oszlik:
1. Hogy consociatio, titkos társaság, contrentatio volt bizonyos princípiumok gyarapítására s terjesztésére kitűzve.
2. Előbbi nádori, azután királyi parancsolat által inhibeáltatott; az ellen protestált, és így facto is resistált.
3. Lázítási, rossz czélból s vétkes törekvésből a constitutio felforgatására, és in despectum regiae dignitatis, továbbá minden legalis auctoritas legyalázására és a főtörvényszékek lealacsonyítására törekedett; erigálta tehát magát pagelláiban a status publicus ellen, s így természetesen notorius.
Már most egymás után historice adom elő ezeket: Ami az elsőt illeti, ti. a consociatiót: az bizonyítva van a Fiscus által:
a) az Alperes hírlapjának programmája szerint, mellyel különös concentratiót alapítottak bizonyos veszedelmes princípiumok terjesztésére. Próbák erre: az Ágoston levele, az Alperes benevoluma s naplója. Voltak hát összejövetelek, volt társaság.
b) Bizonyítják a Fiscus ezen vádját számos correspondentiái, mellyek szerint társai az Alperest kútforrásnak nevezték, mellyben contrentálva voltak.
A vádlott mentségül hozza fel:
1. A programmára nézve, hogy a diatealis újság continuatiója volt. Volt összejövetel Wesselényi erdélyi követsége ügyében; de a Fiscus azt mondja, hogy több is volt; veszedelmes voltát magok is elismerik, minthogy különböző helyeken akarták tartani. A correspondentiára nézve: azt mondja, hogy némellyeknek fizetett a levelezésért, többen nem ismerték egymást, s többeket ő maga sem.
2. A resistentiára nézve, Fiscus bizonyítja az 1687: 4. czikkely értelmében a királyi parancs áthágását. D. E. alatt előadja a nádori inhibitiót, junius 2-ről 1836. Ez ellen az Alperes a jurisdictiókat fellovalta, egyenesen fellázította, provocálta, hogy őt oltalmazzák, conserválják; és így ezáltal magát a fenséges nádori parancs ellen erigálta. A második inhibitio, miután pagelláiban kicsapongó beszédeket közlött, történt october 2-kán 1836. Ahelyett, hogy ezen parancsolatnak engedelmeskedett volna, G. alatt protestatiót adott be Pest vármegyéhez a királyi parancs ellen, ami szokatlan Magyarországban. A jurisdictiókat újabb ellenszegülésre provocálta, és így ezen actussal respective resistált. Először a protestatio maga is világosan mutatja, hogy a királyi parancsolatot tudta; a jurisdictiókat is így értesítette, lovalta, lázította, hogy ellene, mint gravamen ellen repraesentáljanak; sőt pagelláiban nyilván kijelentette, hogy újságját folytatni fogja, a parancsnak nem fog engedelmeskedni „nec minae me terrebunt, nec aurum me movebit”.* Nem existált királyi parancs – úgymond – mert nem közlötték vele, nem ollyan ez, mint az 1687: 4. czikkely tartja; a pesti alispán is, ki manipulálta, privát parancsnak mondotta; a királyi commissionariusok is paritionalis mandatum mellett operálnak, mégsem nota nekik engedelmeskedni.
Kossuthnak a per folyamán többször is idézett kijelentését lásd: KLÖM VI. 819.
3. A rossz czél, vétkes törekvés kitetszik újságjaiból, mellyel az egész országot lázította. Ezeket a Fiscus bizonyítja:
Először programmájával, mellynek czélja a concentratio vala bizonyos princípiumok terjesztésére. És millyenek legyenek ezen princípiumok, kitetszik az Alperes naplójából, mellyben később kiadandó historiájára nézve adatokat gyűjtögetett.* Kitetszik ebből, ha a Tekintetes Királyi Tábla megolvassa, hogy tele van insultatioval, erdélyi Geszlerrel, tele olly újításokkal, mellyek jó csendes polgárral meg nem férnek.
Lásd Kossuth önkéntes vallomását, 121. l.
Másodszor: kitűnnek princípiumai továbbá correspondentiáiból, mellyeknek mindenikében egy bizonyos princípium, egy czél van. Correspondensei mind ellenszegülői a kormánynak. Czéljok constitutio felforgatása, kormány elleni bizodalmatlanság terjesztése volt. A józan felekezetből még csak egy levelezője sem volt. Czélja tehát nem az volt, hogy a történeteket adja, hanem hogy princípiumit verje a nép fejébe, buzdítson, lázítson, izgasson.
Harmadszor: kitetszik princípiuma az újságlapokból. Dicséretekkel halmozta azokat, kik a csend, rend ellen felkeltek; bitófára kötötte, gyalázta, kik constitutionalis beszédeket mondtak, és a régi mellett maradni akartak; kik pedig ő ellene szóllottak, azokat rágalmazta. Így hát benevoluma, újsága, naplója által megvan a rossz czél, vétkes törekvés bizonyítva. Most tehát az a kérdés, mikint lázított?
Lázított pagelláiban constitutióval, ország systemájával ellenkező olly beszédek közlésével, mellyeket egész megyei közönség el sem fogadott, vagy a király commissio által visszahúzattak, mint Barsban,* vagy mondóik megactióztattak. Rendszerint a megyei lármás gyűléseket hosszasan, a csendes, rendes gyűléseket röviden vagy épen sem közlötte. Kárhozatos volt azokat in despectum regiae dignitatis elmondani, annál inkább közhírré tenni, elhinteni, gyarapítani. Mennyire sokszorozott, concentrált volt tehát a vádlott bűne, ki azokat annyi sok embernek promulgálta. Hozzájárult a Fiscus szerint azon különös malitia, hogy havonkint, sőt minden két héten írt, s így az országot folyvást agitatióban tartani, s a hű nemzetben a királyi dignitas despectusát meggyökereztetni akarta.
Lásd fentebb, a 78. l. 2. jegyzetet.
Lázított Lovassy dolgában, előbb a befogatás, később a sententia ellen, ezt igazságtalannak hirdette. E dologban ártalmas befolyást gyakorlott, ámbár nem volt az ifjaknak procátorok, tehát nem is volt szabad neki tudni, mi történt itt, mégis kihirdette. Ifjakat csábított el, hogy az elítélt ifjak mellett vállalandó kezességért instantiát adjanak a Királyi Táblára, mit szinte ő tett fel; Lovassy atyját bizgatta, nevében Bihar rendeihez folyamodott,* ennek tudjuk micsoda következése lett; s ez csak ürügy volt, hogy pagelláiban a dolgot kihirdethesse.
Lásd: KLÖM VI. 502–504., 563–569.
Wesselényivel nexusban volt. Ez már előfordult Wesselényi sententiájában is.* Kossuth eszköze volt a pörnek a vármegyékhez küldözgetésében, az EE. alatti levelet, mellyben Wesselényi a német orról rágalmazólag emlékezik, megtartotta.* Ezt hát imputálni kell.
A Wesselényi perében született ítélet (JAKAB, 1876. l. 313–315.) felrótta az elítéltnek, hogy kapcsolatban állt Kossuthtal.
Wesselényi rendszeresen informálta a törvényhatóságokat pere állásáról: Kossuth néhány alkalommal közreműködött a tájékoztató expediálásában; utalás továbbá Wesselényi többször is idézett 1836. december 1-i levelére (JAKAB, 1876. II. 43.).
Legnagyobb lázítást követett el a maga dolgában mindkét alkalomkori eltiltás után. Már akár látta a királyi parancsot, akár nem, az mindegy; de tudta s úgy veszi protestatiójában, mint praeexistenst, s így lázította a jurisdictiókat is ellene repraesentálásra. Praeexistens parancs ellen kikelni nem [bűnös]* tett-e? Nem lázítás-e ez, mondja meg akárki. Továbbá a maga jussa megsértését a köz nemzeti sérelemnek praetendálta; újságait nemcsak jurisdictiókhoz, hanem privatusokhoz is küldözte, és így azokat is in despectum regiae dignitatis természetesen informálta és concitálta. Ez a legfőbb vád.
B alapján.
Az Alperes ezekre feleli:
1. Hogy ő olly dolgokat publicált, mellyek vármegye gyűlésein nyilvánosan mondattak, hogy azok nem az ő factumai; feleljen érte, aki mondta; ollyakat nem írt, ami való nem lett volna; ha újság volna is, mindössze csak censura áthágásáért lehetne büntetni, minek büntetése Austriában is csak 6 hónap, s nem nota.
2. Hogy privát correspontentia sehol sem bűn, Lovassyakkal, kiket nem ismert, nexusa nem lehetett, folyamodásokat mint procátor tett fel. [Wesselényinek csak factumait közlötte.]* Az inhibitióra feleli, hogy a jurisdictióknak csak azt jelentette be, mi történt. Legfőbb argumentuma, hogy ő a diéta alatt 3 1/2 évig hasonló tudósításokat szerkesztett.
B alapján.
Ez lévén a per állása, most már méltóztassanak ítélni:
1. Az ítéletben a revocatio megemlíttessék-e?
2. A notát a Fiscus evincálta-e?
3. Mi a büntetés?
Báró Vay Miklós táblabíró:* Méltóságos Personalis Úr, Tekintetes Királyi Tábla! Amint Méltóságod mondta, az itt az első kérdés, revocatiónak lehet-e helye? Véleményem az, hogy criminalis pörökben helye nincs, másrészről, Méltóságos Uram, ha mint bíró látnám, hogy defensát nem használt, akkor kénytelen volnék kinyilatkoztatni, hogy nem defendálta magát; de szinte más részről meg kell vallanom, hogy ritkán láttam nyomósabb, kimerítőbb defensát.
Vay Miklós, báró (1802–1894): 1827-től Zemplén megye alispánja, 1830-ban országgyűlési követe; 1832-től a Királyi Tábla, 1841-től a Hétszemélyes Tábla ülnöke, 1844-től koronaőr, 1860–1861-ben kancellár.
Mi már magát a dolgot illeti, a Fiscus sok vádja alól kénytelen vagyok Alperest felmenteni, némellyeket pedig imputálni.
1. A Fiscus imputálja, hogy privilegium nélkül, censura mellőzésével újságot adott ki. Itten censura s privilegium feletti kérdésekbe nem akarok ereszkedni. Mi engem illet, azért, hogy tudósításai írva voltak, újságnak tartom: mert írott, nyomtatott újságok között nem teszek különbséget. Újságnak maga is elismerte az Alperes, levelezői is annak tartották, maga is többször journalnak nevezte; nevezetesen saját ügyében folytatott pennaharczban (Foglárral).* Hogy az újságírásra szükséges privilégiumot kérni, elismerte a Fiscusnak azon kérdésére adott feleletében: miért nem kért privilegiumot? Azért – úgymond – mert nincs kedve. Kétségkívül azért, hogy így a censurát ki lehetett kerülni. Mint bírónak, csak azt kell vizsgálnom: bűnös tette-e az, vagy nem, hogy negyedfél évig országgyűlési tudósításokat adott, aztán vármegyeieket? Kettő között nem nagy a különbség, ezért vétkesnek nem állíthatom.
Lásd: KLÖM VI. 865–866. – Vay hivatkozása célzatosan pontatlan: Kossuth csupán idézet keretében említette a Tudósításokat újságként, maga mindig levelezésnek nevezte.
2. Legnagyobb vétke, Méltóságos Uram, a resistentia, mit meg kell vallanom, egyesek inkább nem nyilváníthatnak, mintha ezt kimondják: „Nec minae me terrebunt, nec aurum me movebit.” Ki így resistál, mint a Királyi Fiscus mondja, notorius. Nem tagadhatom azt sem, hogy kétszer inhibeáltatott, először a fenséges nádor nevében, aztán Ő Felsége parancsa következtében; mit recursusa fragmentjében maga is elismer azáltal, hogy ezen eltiltás ellen jurisdictiókhoz folyamodott; de az mégis igaz marad, hogy királyi parancsot nem látott, az vele nem közöltetett, midőn előmutatását kérte, a szolgabíró azt mondá, hogy az alispánnál van, [ki azt maga is privat parancsnak mondá. Mint bírónak ugyan hinnem kell, hogy az alispánnál volt a királyi parancs, de ez próbálva nincs.]* Ha nincs királyi parancs, nincs is minek resistálni; ha nincs resistentia, a bűn megszűnik.
B, C alapján.
De a 3-ik, ti. a rossz czélzat, a lázítás áll. Igaz ugyan, hogy valaki czéljait megtudni, meghatározni bajos, sőt lehetetlen, minthogy senki kebelébe nem láthatni. De lássuk politicai hitét, melly nyilván mutatja czéljait. Ez programmban pedig világosan kifejtve. [Nyilvánosság fő elve. Ezen elvet: „Ami nyilván történik, nem bűn”, legszabadabb statusban sem lehetne állíthatni;]* ki azt mondja, hogy a municipalis alkotmány gátja, akadálya a haladásnak, s ezért concentratiót akar alkotni az agitatióra, s az által javítani nálunk; ki a mechanismusról azt mondja: „Befreiung von dem Mechanismus des Systems ist der erste des Fortschritts”;* az az alkotmány életerébe vág. De ezek csak privat érzései. De azért szabad-e ezen elveket Magyarországban terjeszteni, akárki átláthatja. [Hogy hát illyenekbe bűnös, kitetszik:]*
B, C alapján.
Lásd: KLÖM VI. 587.
B alapján.
Pagelláiból, hol minden alkalmat megragadott a királyi tekintet, Királyi Tábla s kormány lealacsonyítására, s azoknak, kik vele egy értelemben nem voltak, legyalázására. E részben bűne igen-igen világos.
Kitetszik Lovassy nevében Bihar rendeihez beadott folyamodásából. Mik lettek ennek következései, amit itt és más vármegyékben beadott, igenis jól tudjuk. Ennek nem más, hanem ő az oka. De pagelláira nézve azzal menti magát, hogy ő nem maga szavait közlötte, hanem mások beszédeit, tetteit, tudósításait, másokra provocál mint evictorokra, feleljenek – úgymond – azok, akik mondták. Ez ugyan a Fiscus által letartóztatott leveleiből is kitetszik, de mivel el nem tette, privat characterében is kételkedem, ezt csak azért tette, hogy magát szépítse. De a Fiscus, hogy azokat ő mondotta volna nem is controvertálja; csak azt, hogy terjesztette, nem dugta, s nem hallgatta el. Sokat másképen is közlött. Consociatio, mivel nem ismerték egymást, nem volt. Én mint ember, Méltóságos Uram, azt, hogy más correspondentiáiért ő maga szenvedjen, nem helyeselhetem. Ha bűnös, bűne szigorú büntetést érdemel, azonban nézetem szerint itt a notae ordinaria büntetésnek helye nincsen, én tehát még az eddigi szenvedésen felül 3 esztendőre ítélem.
Niczky János alországbíró* (tótosan): Mi Alperesnek szabadlábra tételét illeti, arra már meghozta a Tekintetes Királyi Tábla ítéletét. Revocatiónak helye nincs. Mi tetteit illeti:
Niczky János (1780–1860): Vas megye alispánja és három országgyűlésen követe; 1836-tól a Királyi Tábla bírája, 1838-tól alországbíró, 1841-től szeptemvir, utóbb a Konzervatív Párt alapító tagja.
1-ször: Kossuth Lajos C. alatt 1836-ban olly körlevelet bocsátott ki, hogy a diateai tudósításokat Törvényhatósági Tudósítások neve alatt fogja folytatni, fizetésért havonkint olly czélból, hogy a jövő diaetáig a közvéleményt készítse elő. Nem levelezés hát, ami szóban van, hanem újság.
2-szor: Bizonyítva van ellene, hogy egyenesen a nádor nevében az alispántól kiküldött Zlinszky szolgabíró által szoros felelet terhe alatt eltiltatott, mégis 40 vármegyéhez folyamodott, az ellen segedelmet keresett, nemsokára tilalom ellen resistálva de facto tudósításokat adott ki.
3-szor: Ő Felségének az alispánhoz érkezett parancsa következésében ugyanazon szolgabíró Zlinszky által tiltatott el a Törvényhatósági Tudósítások folytatásától, s hogy ezen ellenszegezés egyenesen a királyi parancs ellen leszen, tudtára adatott; de ezzel ő nem gondolt, hanem újságát folytatta, sőt azon bátorságának fokára vetemedett, hogy azon vármegyéket is felszólította, mellyek azelőtt nem pártolták, a pesti közgyűlésben az eltiltásnak nyilván ellene mondott. Mutatja azt a büszke kifejezés: fogom is, nec minae me terrebunt, nec aurum me movebit.
(Negyedszert nem mondott.)
5-ször: Olly gondolatokkal volt, hogy az aristocratia megdöntésére, s az egyenlőség terjesztésére legalább in parte, így a nemesi jólét felforgatására törekedett. Szerencsénk, hogy ennek nagyobb következései nem voltak.
6-szor: A tüzes beszédeket megszerezte, kihirdette, gyűléseket tartott, illyenekben tanácskozott. Ágoston eziránt meg is intette, és így magok előtt is gyanús volt. Mostan átmegyek a Törvényhatósági Tudósításokra. Törvényhatósági Tudósításaiban a Felséges Austriai Házat sértette a zempléni s barsi gyűlés szavaival. [Feltalálom én ez s ez lapokban (itt lapokat idézgetett sorra)]* a király sértését, királyi jus megszorítását, a Királyi Curiának hitszegéssel, törvénytelenséggel vádoltatását, constitutio felforgatását, a kormány s ministerek megvetését, a nemesi jogok mellett szólók lepiszkolását. Ámbár azt mondja az Alperes, hogy csak azokat közlötte, miket mások mondottak, azokat mégis változtatva, maga ízlése szerint czéljához képest csipkedve adta elő. Úgy van, Tekintetes Királyi Tábla, a constitutio eldöntésére czélzó beszédeket, mellyekben a legfőbb törvényszékek hívtelenséggel vádoltatnak, közlötte, azokat, kik gyűléseken constitutio mellett szóllottak, gyalázattal illette. A felséges uralkodóház egyik tagját és a kormányt, főtörvényszékeket naplójában is sértegette; Lovassy ügyében a kormány lépésit, curialis ítéleteket feszegette, vellicálta; Wesselényivel összeköttetésben volt, mutatja ezt annak német orras levele; pörét köztudomásra eresztette.
B alapján.
Látom én mindezekben, Tekintetes Királyi Tábla, a nagy veszedelmű törekvést, a nagy lázítást, a nagy ellenszegülést; noha ez úgy, mint a Fiscus allegálja, bizonyítva nincs, mert nem közöltetett vele a királyi parancs. Kérte ugyan az Alperes a királyi parancsot, de nem azért, hogy annak engedelmeskedjék, hanem hogy arra észrevételeit megtegye. Illy nagy bűnben, vétekben, hogy ellenszegülés legyen, szükséges lett volna a Felség egyenes parancsát vele közölni. De hogy ez történt, arra nincs próba. Könnyebbítésére szolgál az is, hogy az eltiltás a pesti gyűléseken rostáltatott,* az alispán is, mint privat parancsot hajtotta végre, s érte mindig megdorgáltatott; Ő Felsége más illy esetekben is megkegyelmezett; végre az, hogy mint allegatióiból s benevolumából megtetszik, hírlapját élelme megszerzéséért folytatta. Én tehát őt az actionalis büntetés terhe alul felmentem, de vétkéhez képest eddigi szenvedése betudásával még három esztendőre ítélem.
Így! Talán rosszallatott helyett.
Szögyény László személynöki ítélőmester:* A formalitásokra nézve a méltóságos tabulae baro úrral* vagyok egy értelemben, mi a vádat illeti az három fő részre oszlik.
Szőgyény László, Szőgyény-Marich (1806–1893): kancelláriai titkár, majd 1836-tól ítélőmester, 1840-től a Kancellária tanácsosa, 1847–1848-ban és 1860–1861-ben alkancellár; a konzervatívok egyik vezetője.
Vay Miklóssal.
1. Az Alperes engedelem nélkül, a fennálló [rendszabások]* kijátszásával adott ki újságot.
B alapján.
2. Alkotmány elleni veszedelmes rossz elveket terjesztett.
3. A nádor és Ő Felsége nevében kétszer eltiltatott, de nem hogy engedelmeskedett volna, hanem ellentmondott, újságját folytatta, s a parancs ellen a vármegyékhez folyamodott.
Az első pont szorosan véve nem is tárgya a vádnak, mert censura-áthágás nem nota; ő maga is azt mondja, hogy ő nem újságot, hanem a törvény paizsa alatt privat levelezést folytatott, s negyedfél évig folytatott. De hogy újság volt, megtetszik onnan, hogy programmával, előfizetéssel, hírlap formában adta; maga is vállalatnak, nem levelezésnek nézte; barátai újságnak mondták; sőt maga is, Foglárral való tollcsatájában illyennek állítja, benevolumában magát szerkesztőnek nevezi. Tudta, hogy privilegiumot nem kap, azért legfelsőbb engedelem nélkül s a censura kijátszásával írá újságát. Tilalom nélkül neki írni nem lehetett azért, hogy negyedfél évig a kormány nem gátolta, mert ami negyedfél évig nem káros, nem bűn, ötödikben azzá lehet; és így amit negyedfél évig folytatott, attól ötödik évben körülményekhez képest közcsendesség fenntartása tekintetéből s a haza javáért el lehetett s kellett tiltani; és így szerkesztése törvénytelen, helytelen és bűnös volt.
Hogy czélja nem pénz, nem kenyérkeresés, hanem szellemi volt, megtetszik programmájából, mellynek iránya közvéleménykészítés, elágazott erők egyesítése volt. Veszedelmes elveket terjesztett, ami különösen kitűnik ezen állításából is: „Ami világos törvény által tilalmazva nincs, az a nemzet joga.” Ez minden statust felforgat, minden kormányt megbuktat! Egy helyen a kormányt despotismussal vádolja, más helyen Neróhoz hasonlítja, ki a levegőt s árnyékszéket is adó alá veti, s több effélékkel csúfosan gúnyolja. Erre ugyan ő azt mondja, hogy mások mondják, s ő is csak úgy közlötte. De szóról szóra, hangról hangra úgy mondották-e? Mert egy szó, egy hang is sokat tesz. Továbbá mondattak ugyan azok, de korlátozva elhangzottak s refutáltattak; továbbá, ha mások által mondattak is azok, de sokaknak ő adta szájokba, s ő volt, ki ezen elveket felfogta, terjesztette, örökösítette; ő volt, ki azokat a haza középpontjáról, mint sugárokat eresztgette ki magától. Ezen tett igen-igen bűnös.
A nádor s Ő Felsége parancsa közöltetett-e vele egyenesen vagy nem, mindegy; maga elismeri, hogy volt parancsolat a vármegyékhez intézett protestatiójában. Tudja, hogy az alispánnál van, mégsem ment oda megnézni, sőt protestált ellene s folyamodott; a tisztviselő pedig különösen is hitelességgel bír, mikor törvényesen procedál, s így ha kételkedett az Alperes, neki kellett volna meggyőződést szerezni.
[Viceispán is mondta, hogy annak tartalma közöltessék, tehát ott megtudhatta volna, de azt nem tette, hanem a parancsot törvénytelennek, nem létezőnek nyilvánította, s az ő izgatására a pesti gyűlés is.]* Én meg vagyok győződve, hogy parancs volt, s Kossuth tudta, csak azért nem nézte meg, hogy azt különben is silány védelmére a bíróság előtt használhassa; ha látta volna a parancsot, annak mégsem engedett volna, mint megtetszik ezen szavaiból: „Nec minae me terrebunt, nec aurum me movebit.” Belső meggyőződésem, hogy minden társaságban kell egy ollyannak lenni, aki parancsoljon s minden alattvaló tartozik engedelmeskedni a Felségnek; ha a polgár megtagadja az engedelmességet, vége az országnak, anarchia lesz, felbomlik minden társaság. Az 1687: 4. törvényczikkely szigorú büntetést rendel a nem engedelmeskedőkre; én tehát őt csak alig-alig menthetem fel az actionális büntetés alól. Könnyebbségére csak azon kettő szolgál:
B alapján.
1. Hogy ámbár belső meggyőződésem szerint az inhibitio tökéletes voltát senki kétségbe nem hozhatja; de az eljárás megsem minden kifogás nélkül történt meg.
2. Hogy a megyék pártolták, noha azt én helyben nem hagyhatom. Kénytelen vagyok tehát megvallani, hogy én három esztendővel teljességgel be nem érhetem, hanem legalább öt esztendőre ítélem, persze eddigi szenvedésén kívül.*
E hiteles beszámoló nyomán teljesen hamisnak kell tartanunk Janotyckh hibáktól és ferdítésektől egyébként is hemzsegő előadásának azt az – utóbb Hentaller, majd a tőle legújabban Sík Ferenc által átvett – állítását, amely szerint Szőgyény Kossuth halálra ítélése mellett szavazott. (JOHANN JANOTYCHK VON ADLERSTEIN: Chronologisches Tagebuch der ungarischen Revolution. Wien, 1851. I. 101.; HENTALLER, 1894. 49.; SIK FERENC: Kossuth Lajos, az ügyvéd. Bp. 1978. 176.)
Gróf Nádasdy Leopold táblabáró* (tört magyarsággal): [Én az egész pert nem akarok megtaglalni. Némellyek nincsenek világosan bebizonyítva, mint például a parancs közlése, de igen sok van, amit imputálni kell; annyira, hogy én három évet kevesellek, hanem legalább, mint az előttem szóló méltóságos úr, öt esztendőre szavazok.
Nádasdy Lipót gróf (1802–1873): 1825-től a kőszegi kerületi tábla, 1832-től a Királyi Tábla, 1839-től 1846-ig a Hétszemélyes Tábla bírája. 1837-től Komárom megye (örökös) főispánja. A Konzervatív Párt alapító tagja.
Imputálandók pedig:
1. Journált adott ki privilegium nélkül, programmával, előfizetéssel: maga is, correspondensei is elismerik; a Foglárral volt pennaharczban azt mondja, hogy ő a magyar journál-élet kezdője.
2. Lázító beszédeket hirdette, maga észrevételeket hozzátette, constitutionalis beszédeket röviden közlötte, sophismákkal adta elő.
3. Mindazon lármás gyűléseknek szerző oka volt, mellyekben correspondensei a csendet, rendet felforgatták.
4. Nem engedelmeskedett; ámbár simplex inhibitio volt. Úgy hiszem, ha a parancs közöltetik, a megyék is engedelmességgel viseltettek volna, de ő 40 s több vármegyét is a Felség ellen felbujtogatta. Mentségére szolgál az, hogy nem effective inhibeáltatott, hogy a nyomtató kőprés kifizetése- s elvételekor az írás neki respective megengedtetett. Én tehát imputálom az eddigi fogságot, melly sokkal kevesebb volt, mint Wesselényinek 4 évig actio alatt léte, és még ezen kívül őt 5 esztendőre ítélek.]*
B alapján.
Dókus László személynöki ítélőmester:* A vádlott mondja, hogy két tanúval is be tudná bizonyítani azon beszédét, miszerint újsága folytatásától megszűnik, ha szorítják, és a megyék nem pártolják. De factuma nem ezt mutatja, hanem az ellenkezőt, mert az eltiltás után mindjárt kiadta a 8-ik számot. Igaz ugyan, mondása szerint is, hogy nem maga beszédeit közlötte, de ám ettől is eltiltatott, és az eltiltás után még kárhozatosabb beszédeket közlött; mert azon kicsapongó és beperesített beszédeket, mellyeket talán mondóik meg sem fontolták vagy meg is bántak, ő leírta, írás közben meg is fontolhatta volna, mégis annyi megyéknek megküldözte, és így nem a közvéleményt, hanem a közveszélyt terjesztette. Védelmére szolgál az, hogy társai a sok tömjénezés által hiúságát gerjesztették; s miután már az Országgyűlési Tudósításokat is élelme megszerzéséért adta, házi körülményei is kényszerítették annak folytatására, mivel máskép nem tudott volna élni. Mindezek véleményem szerint bűne büntetését szelídítik, és én őt ennélfogva csak 3 évre ítélem (felszólítás után), praeter imputationem perpessae captivitatis.
Dókus László (1775–1858): 1831-től Zemplén megye alispánja, majd 1832–1835. országgyűlési követe; 1836-tól a Királyi Tábla bírája, 1837-től ítélőmester, 1841-től szeptemvir, 1850 után az eperjesi Oberlandesgericht elnöke.
Zalay Alajos:* Mi a formalitásokat illeti, különösen a revocatiót kénytelen vagyok az eddig mondottakhoz megjegyezni, hogy ő egész defensáját úgysem húzta vissza; hanem csak azokat, mellyeket időnap előtt mondott, és így in merito allegált, és így előbbi confessiójához most is ragaszkodik, mit constitutionalis országban tűrni nem lehet. Az abban allegált állításokat úgy pertractálom, mint juris publici kérdéseket.
Zalay Alajos: előbb jogügy-igazgatósági ügyész, 1833-től helyettes jogügyigazgató, 1836-tól a Királyi Tábla bírája; 1840-től ítélőmester, 1844-től a debreceni váltótörvényszék elnöke, 1850 után az Oberster Gerichsthof ülnöke.
Mi a királyi parancsra nézve a régi törvényeket s eseteket illeti, az nem áll, mint a Méltóságos Ítélőmester Úr (Szögyényre mutat) igenis bölcsen megjegyzé, constitutionalis országban egynek kell lenni, aki parancsoljon, ez mindig a király, nem Kossuth; mindig királyunkat illeti az utolsó szó, nem Kossuthot; királyi parancsnak mindenki engedni köteles; maguk a jurisdictiók is csak repraesentálhatnak ellene, s az országgyűlésre mint gravament vagy postulátumot vihetik. Ezen tette az Alperesnek notát redoleál, ezért be lehetett fogatni, mert impossessionatus embert befogatni szabad. Ez az én confessióm.
Kormány s fejedelem közti differentiáról eleget beszéltek már Wesselényi pörében. Ők ugyan csak véleményi harczot emlegetnek, de a véleményi harczok, mint a vallásiak, politicai véres harczot szoktak szülni. Továbbá nem igen békés haladásra mutat az illyenek felhordása: Napóleont, mikor Elbából kijött, a Moniteur először szörnyetegnek, tigrisnek, farkasnak, majd usurpatornak, s végre császárnak, császár ő felségének nevezte. Hogy vélemény, ha tettet nem húz maga után, nem vétkes, s ha igen, büntetést érdemel, de csak ekkor érdemel büntetést; ezen okoskodás nem áll, mert ebből az következnék, hogy a revolutio sem bűn, ha nem succedál.
Az inhibitióra nézve magam látom, hogy a királyi parancs nem közöltetett vele; de tudjuk, hogy történt a kősajtó kiadása is; most is kívánta ugyan, hogy a parancs közöltessék vele, de csak azért, hogy rá észrevételeit megtehesse. Ezt én igen nagyon inputálom. Hogy protestatióval kikelt a királyi parancs ellen, igen világos, tehát resistált, s notára lehetne húzni, ha a formalitásban ezen kis hiba nem történt volna. Hogy a jurisdictiók pártolták, az sem mentség; mert többnyire revocálták.* De tekintetbe kell venni, hogy neki hízelegtek, társai majdnem imádták, és így ifjúi tüzében ezen tömjénezés által könnyel elragadtathatott, házi körülményei szűkültek volna, pénzre volt szüksége. Ezek a concitatiót is enyhítik, ámbár az annyira van bizonyítva, hogy jobban kívánni sem lehet; mert in disertum despectum regiae majestatis, fő törvényszékek, főtisztviselők ellen felkelt. Így el van követve minden, mit a nota definitiója megkíván.
Mint ezt Kossuthék bizonyították (lásd fentebb, 522. l.), alig néhány megye vonta meg támogatását Kossuth vállalkozásától; az 1839. júniusban összeülő országgyűlés alsó táblája pedig sérelmesnek nyilvánította Kossuth eltiltását (lásd az alább, a 81. szám bevezetésében mondottakat).
Társasági consociatio, bár a Fiscus egész per alatt ezt persequálta, és sok vádját ezen alapítja is, nézetem szerint tökéletesen probálva nincsen; de nagyon gyanús. Ő ugyan azt mondja, nem ismerték egymást, de én ezt nem akarom hinni, [csak Szemere kéri levelében, hogy őt Deákról informálja; a többiek]* bizonyosan ismerték egymást; azért állottak össze, hogy az országot felpiszkálják. A lefoglalt levelek is ezt bizonyítják. Többek közt Török „Nálunk hatalmas felrázás kell; azt tenni el nem mulasztom. Sankát most nyertük meg részünkre; hiúságának neve kitételével áldoznunk kell, az aristocratiát törnünk kell.” Besze őt az egyesület kútfejének mondja.
B alapján.
Újházy ezeket írja: Hallom, hogy a baltaczim meszes kősziklán legjobban terem; én a főrendek feje felett szeretném magvát elhinteni, ott bővebb aratást volnék nyerendő, mint jelenleg gazdaságomban. Szükséges a rosszat bitófára állítani. A másik (Deák) azt írja, hogy a népnevelést a kormány és a papság kezéből ki kell ragadni vagy legalább controlleria alá húzni.* Kossuth sok tárgyra maga is tett észrevételeket, s a józan részt piszkolta. Ezekből kitetszik hát, hogy mind egy részre dolgoztak; és nyilvános, hogy a vétkes törekvésű társaságnak vestigiuma van. De mint méltóságos Dókus ítélőmester úr mondja, hogy hiúság meg kenyérkeresés subversál, meg hogy társai respective imádták. Én tehát praeter imputationem hucdum perpessae captivitatis csak 5 esztendőre ítélem.
Hivatkozás Török 1836. június 22-i, Besze 1836. októberi, Újházy 1836. május 26-i és Deák 1837. január 25-i leveleire (MTAKKt. Ms. 4849/32., 110., 26., 168.).
Noszlopy Ignácz* [(tudós arczvonatokkal)]:* Az eddig elmondottakon kívül még egyre figyelmeztetem a Tekintetes Királyi Táblát: az nem argumentum, hogy negyedfél évig szabad volt diaeta alatt írni, mert valamint országgyűlésen összejönni szabad, úgy azon kívül minden összejövetel tilos, és conventiculum lesz [úgy amit diaeta alatt szabad volt írni, diaeta után tilalmas és vétkes lesz].* Én is tehát őt az eddig kiállott fogságon kívül 3 esztendőre ítélem.
Noszlopy Ignác (1797–1878): Veszprém megye főszolgabírája és követe az 1832/6. évi országgyűlésen; 1836-tól a kőszegi kerületi tábla, 1837-től a Királyi Tábla bírája, 1842-től a soproni váltótörvényszék elnöke, 1848-ban szeptemvir, 1850 után az Oberster Gerichtshof ülnöke, 1856-tól a budai Urbarial-Obergericht elnöke.
C alapján.
C alapján.
Széll Imre:* Először is meg kell említenem, hogy revocationak criminalis perben nincs helye. A két törvénykönyvben meg van írva: regi obediendum, és így királyi parancsolatnak nem engedni resistentia. Jurisdictiók is csak repraesentálhatnak, privatus ezt sem teheti. No, de meg kell vallani, hogy a resistentia teljesen nincsen probálva; nem tudta a parancsot és attól függesztette fel engedelmességét; ámbár folyamodásában egészen mást mond; [és így nem nota, hanem nagy bűn].* Hogy negyedfél évig folytonosan hasonló tudósításokat írt, nem menti; ha nyakon ragadták volna a végett, hogy folytassa, akkor igen; de ő inhibeáltatott, és mégis folytatta és a negyedfél évi ususra hivatkozott, pedig quod in se vitiosum est, tempore non convalescit. Tudósításai, mik a corpus delicti, világosan bizonyítják a concitatiót, mégpedig ollyat, millyet csak képzelni lehet. Az efféle kifejezéseket is: „Nec minae me terrebunt aurum non movebit” mások tőle tanulták, s utána ismételték. [Azt beszélik ezek az emberek, hogy mi minden bokorban revolutiótól félünk, hogy ők békés úton akarnak haladni, nem fegyverrel, hanem véleménnyel harcolni.]* De nem concitatio-e az, midőn néhányan társaságba állva állandó diaetát akarnak, hogy az 52 vármegyét véleményben együtt tarthassák, a publica opiniót impregnálják, s amit diaetán kívül ki nem vihettek, így vihessék ki. Ámbár még ezeken felül több imputálni való volna, mégis én ultra perpessam captivitatem három esztendőre ítélem.
Széll Imre (?–1856): Vas megye főjegyzője és követe az 1832/6. évi országgyűlésen; 1836-tól a Királyi Tábla bírája, 1840-től ítélőmester. A Konzervatív Párt alapító tagja. 1850 után az Oberster Gerichtshof ülnöke.
D alapján.
B alapján.
Boronkay János:* Minthogy az inhibitióban hiba volt, a nota alól felmentem, hanem magam is azokhoz állok, kik eddigi fogságon kívül még három esztendőre ítélik.
Boronkay János (?–1844): korábban Bars megye másodalispánja, 1836-tól a Királyi Tábla bírája.
Kelemen János:* A tárgy annyira ki van merítve, hogy szükségtelen volna róla többet beszélni, én is még három esztendőre ítélem. Sombory Imre,* Justh Ferencz,* Ocskay Ignácz,* Jeszenszky János,* Gyurcsányi Gábor* röviden három esztendőre voxoltak; Reviczky Imre:* Úgy van (kezével az asztalra ütve)!
Kelemen János, szerepi: korábban jogügy-igazgatósági ügyész, 1838-tól a Királyi Tábla ülnöke, 1842-től ítélőmester.
Sombory Imre: korábban Bihar megye második, majd első alispánja és az 1825/7. és az 1830. évi országgyűléseken követe, 1833-tól a Királyi Tábla bírája, 1842-től a debreceni kerületi tábla elnöke 1846-tól Szabolcs megyei adminisztrátor.
Justh Ferenc: korábban Turócz megye alispánja és négy országgyűlésen követe. 1836-tól a nagyszombati kerületi tábla, 1837-től a Királyi Tábla bírája, 1850 után a pozsonyi Oberlandesgericht tanácselnöke.
Ocskay Ignác: korábban Nyitra megye második, majd első alispánja s az 1830. és 1832/6. évi országgyűléseken követe, 1836-tól a Királyi Tábla bírája.
Jeszenszky János (1793–1866): Tolna megye másodalispánja és követe az 1832/6. évi országgyűléseken; 1836-tól a Királyi Tábla bírája. A bírák közül egyedüliként Wesselényi halálára szavazott. 1861 után szeptemvir.
Gyurcsányi Gábor (1789–1855): korábban Nógrád megye alispánja és követe az 1825/7. és 1830. évi országgyűlésen, 1832-től a Királyi Tábla, 1840-től a Hétszemélyes Tábla bírája. A Konzervatív Párt alapító tagja.
Reviczky Imre: Reviczky Ádám, a korábbi kancellár bátyja, 1833-tól a Királyi Tábla, 1843-tól a Hétszemélyes Tábla bírája.
Sommsich Pongrácz personalis: A notabilis többség praeter imputationem perpessae detentionis három évre szavazott. Én is a többséghez adom szavazatomat. Azonban, még a dolgot illetőleg meg kell vallanom, hogy ámbár a parancs vele nem közöltetett, de mint felebb kifejtém, lételét tudta; s mégsem engedelmeskedett, és így természetesen vétkes. A concitatio pedig világosan be van bizonyítva. Revocationak illy perben helye nincs. A pör meritumába pedig annyira beereszkedett, miszerint meg kell vallanom, hogy nagyobb elmésséggel s tudománnyal készített védelmet ritkán láttam. Polemicus disputatióba, melly szerint pörébe a kormányt, censurát, publicitást belekeveri, mint bíró nem akarok ereszkedni; csak azt kell vizsgálnom perpetráltatott-e a factum? A lázítás, az ellentállás és így a principalis vád világosan bizonyítva van. [Ő más dolgokban is eszköz volt, más volt a principalis.]* Mentségére szolgált, hogy amit tett, (gúnyosan) szükségből, élelemkeresésből tette, háznépét nem tudta máskép tartani, mint ez benevolumából s naplójából is kitetszik. A kősajtót is csak pénzért adta ki, csak azért, hogy megfizessék, nem azért, hogy parancsolták. A Királyi Fiscus is mondja, hogy körlevelek által az egész ország adakozott családja számára.
B alapján.
Végh Ignácz nádori ítélőmester: Sajnálom, hogy a sententia kimondása előtt meggyőződésemet s véleményemet ki nem fejezhettem, most hát már voksomat csak a többséghez adom.
Hanem már most, Tekintetes Királyi Tábla, a sententiában miket számoljunk elő imputatióul?
Zalay Alajos (nevetve): Méltóságos Úr jobban fogja azt tudni! Azt már csak bölcsességére bízzuk.*
A Királyi Tábla tagjai közül Németh György főpapon és Feyes Antalon kívül Ragályi Tamás alnádor, Gosztonyi Miklós ítélőmester, Földváry Ferenc (vö. fentebb, a 128. l. 52. jegyzettel) és Platthy Gáspár nem vett részt az ítélethozatalban.
Egykorú másolatok: A) OL Kossuth-gyűjt.
I. 45/a (VA 229.) 387–410. B) OL Kossuth-gyűjt.
I. 53. C) OszKKt. Quart. Hung.
1375. 17r–25v és D) OSzKKt. Fol. Hung.
1388. 116r–120v alapján.
Közölve: Kerékgyártó Elek: Kossuth
főbenjáró perének tárgyalása. Hazánk, IX.
1888. 19–30.
I. 45/a (VA 229.) 387–410. B) OL Kossuth-gyűjt.
I. 53. C) OszKKt. Quart. Hung.
1375. 17r–25v és D) OSzKKt. Fol. Hung.
1388. 116r–120v alapján.
Közölve: Kerékgyártó Elek: Kossuth
főbenjáró perének tárgyalása. Hazánk, IX.
1888. 19–30.
