103. [Budapest], 1848. május 10. Irányi Dániel hivatalos tájékoztatója a hitelintézetről és az intézet alapszabályainak kidolgozá…
103.
[Budapest], 1848. május 10.
Irányi Dániel hivatalos tájékoztatója a hitelintézetről és az intézet alapszabályainak kidolgozására kiküldött bizottmány munkájáról.
[Budapest], 1848. május 10.
Irányi Dániel hivatalos tájékoztatója a hitelintézetről és az intézet alapszabályainak kidolgozására kiküldött bizottmány munkájáról.
Hitelbank.
A múlt országgyűlésen hozott 14-ik t. cz. felhatalmazta a ministériumot egy hitelintézet felállítására.* A ministérium tehát első gondjai közé sorozta, ezen intézet szabályainak kidolgozására egy bizottmányt küldeni ki. Tagjai: Ghyczy Kálmán, Trefort Ágoston, Weiss Bernát, Fogarasy János, Mannó István, Malvieux, Kern, Spitzer s alulírt, mint tollvivő. Ezen bizottmány, tanácskozási fonalul vevén az 1844-iki országgyűlésen kidolgozott hasontárgyú munkálatot,* egy tervet készített, a pénzügyministernek jóváhagyás alá terjesztendőt.
A törvénycikk kimondja: „A hitelintézet felállítására, úgyszinte szükséges tartaléktőkéjének 500.000 ft-ig megszerzésére, a ministerium felhatalmaztatik.”
A földhitelintézet tervét Széchenyi István vetette fel. Az intézet alaptőkéjét úgy akarta előteremteni, hogy telekdíjat szednek nemestől és a nem nemestől, erre az összegre 100 millió forint kölcsönt vesznek fel és a tartozást a telekdíjból 35 év alatt letörlesztik. Így az országnak nagyobb megerőltetés nélkül 35 év alatt 100 millió forintos beruházási tőkéje lenne. A tervezett földhitelintézet a beruházásból fennmaradó összegből jelzálogkölcsönt nyújtana a birtokosoknak. Kossuth támogatta a tervet, de azzal kívánta kiegészíteni, hogy a jelzálogkölcsönre szánt összeg felét jobbágyok kaphassák meg örökváltság céljára. Az 1843–44. évi országgyűlés országos választmányt küldött ki. A választmány kidolgozta a földhitelintézet tervét, a javaslat azonban azon bukott meg, hogy az intézet igazgatóját az országgyűlés akarta megválasztani és az országgyűlésnek akarta alárendelni. Ebbe viszont a bécsi udvar nem egyezett bele. Vö. Viszota Gy.: Gróf Széchenyi István írói és hírlapírói vitája Kossuth Lajossal. Budapest, 1930. 257., 259. l.
A magyar olvasó közönség nagyobb része bankdolgokhoz eddig nem igen értett; – nem lesz tehát talán haszontalan munka a hypotheca-bank iránt némi általános fogalmakat népszerű modorban előre terjeszteni, hogy különösen a földmívelő osztály, mellynek érdekében leginkább czéloztatik felállíttatni a bank, annak czélja és haszna felől felvilágosíttassék. De ezen általános fogalmakon túl, elő fogom adni a tervnek nehány főbb elveit is a végett, hogy a szakértők ahhoz idején hozzászólhassanak, mielőtt t. i. a szabályok végkép megállapíttatni s illetőleg az intézet életbeléptettetni fogna. És mivel a szakértők idegenajkúak is lehetnek: jó szolgálatot tennének az ügynek a német lapok, ha ezen czikket hasábjaikba átvennék.
A hitelintézet (Hypothekenbank) közvetlen czélja: a földbirtokosoknak, tökéletes biztosíték mellett, kölcsönöket adni; közvetett czélja pedig: pénzt teremteni, s ez által a forgalmat élénkíteni. Az eszközlés módja ebből áll. – A birtokos, kinek olcsó pénzre szüksége van, kimutatja, hogy neki annyi és annyi tulajdon földbirtoka van. A hitelintézet, meggyőződvén az előadás valóságáról, megszavaz annyi kölcsönt, hogy ez tökéletesen biztosítva legyen, p. o. a birtok értékének egy harmadrészeig. Ekkor a földbirtokos kötelezvényt ad az intézetnek, mellyben arra kötelezi magát, hogy a kölcsönvett öszletnek kamatját pontosan fogja fizetni. De nehogy örökké maradjon adós, a kamaton felül fizet évenként p. o. száztól 1 forintot, úgy, hogy ha hatos a kamat, körülbelül 34 év múlva semmivel sem marad az intézetnek adós, s ha a kölcsönt el nem prédálta, hanem gyümölcsözőleg a földbe fektette, gyermekeinek tehermentes és virágzó jószágot fog hátra hagyni. Hogy az a kötelezvény első helyen betábláztatik; azt mondanom sem szükség, miután tökéletes biztosságot említettem felebb: már pedig, hogy ha az adós a kamatot és a törlesztési járulékot nem fizetné, azt csakugyan meg kell rajta venni, s azért szükséges a biztosítás. De hát hol az a sok pénz, a mivel az intézet segíteni akarja a földbirtokosokat, mert ha csak nehányon segítene, avval készpénzt kölcsönözni, legalább nem főleg azt, hanem ad a biztosított öszleg s illetőleg a kötelezvény erejéig hitelleveleket (Pfandbriefe), egyet-egyet p. o. 100, 500, 1000 ftról. Ezen hitellevelekben az intézet arra kötelezi magát, hogy annak, ki azokat elő fogja mutatni, ugyanannyi kamatot fog fizetni, mennyit a kölcsönvevő fizet a kötelezvény után, vagy ha a földbirtokos a maga kölcsönét egyszerre leteszi, akkor az azon kölcsönre kiadott hitelleveket beváltja, azaz kifizeti. Ezen hitelleveleket pedig a földbirtokos eladja, s kap érte kész ezüst- vagy más papírpénzt, vagy ha fizetése van, fizet a hitellevelekkel. S ki az, ki az illy hitelleveleket nem fogadná el szívesen készpénzül, midőn azok földbirtok által tökéletesen biztosítva vannak? Hiszen a bankjegyek rendesen csak 1/3 résznyi értékkel vannak fedezve, s mégis névszerinti értékben fogadtatnak el. A hitellevelek jobb keletre számíthatnak, háromszoros és pedig valóságos ingatlan földbirtok által levén biztosítva.* S e fölött megannyi apró kötelezvények vannak, mellyekben az intézet a kamat félévenkénti fizetését ígéri. Ez azért van, mert különben a hitellevél birtokosának mindannyiszor nyugtatványt kellene írnia, holott így azt a lejárt szelvényt a többitől elvágja, s odaadván, az intézettől a kamatot felveszi. Meg aztán azért is, mivel ha a földbirtokosnak p. o. 3 forintot kell csak fizetnie valakinek, leszeli a legközelebbi félévben lejárandó szelvényt, s a 3 ft meg van fizetve; és ezen szelvények, úgy mint a hitellevelek is, pénz gyanánt kézről kézre foroghatnak. És ez által szaporíttatik a pénz, és élénkíttetik a kereskedés, s azért nemcsak a földbirtokosnak, hanem a kereskedőnek is használ a hitelintézet.*
A tervezet sebezhető pontja, hogy a hitellevelek (helyesebben: záloglevelek) értékesítésének 1848-ban alig voltak meg a feltételei. Külföldi tőkére nem lehetett számítani, Magyarországon pedig hiányzott a megfelelő tőkepiac. Az összehasonlítás túlozza a záloglevelek megbízhatóságát a bankjegyekkel szemben. Az igaz, hogy a tervezett zálogleveleknek jó biztosítéka lett volna a fedezetként lekötött háromszoros értékű ingatlan földbirtokban. A birtokos ugyanis csak birtoka 1/3 részének értékében kaphatott kölcsönt. De a bankjegyeknek nemcsak nemesérc, hanem külföldi pénzkövetelések, váltók stb. is a fedezetét alkotják. Ezt különben Kossuth maga is kiemelte, amikor igyekezett megnyugtatni a közvéleményt a bécsi bankjegyek megbízhatóságáról. (Ld. a 132. számot).
Irányi elképzelése, hogy a záloglevelek és kamatszelvények kézpénzként foroghatnának, nem volt megalapozott. Ilyen megoldásra a valóságban nem került sor. A záloglevelek értékállandóságát, beváltási lehetőség hiányában, nem lehetett volna biztosítani.
Ez beavatásul, remélem, elég.
Átmegyek már most a bizottmány munkálatára s azt a dologértők bírálata alá terjesztem.
Az idézett 1848-ki 14. t. cz. 1. §-a felhatalmazza a ministériumot a hitelintézet felállítására s tartalék-tőkéjének 500,000 ftig megszerzésére; a 2. § pedig azt mondja, hogy alapszabályait megvizsgálása és helybenhagyás végett a legközelebbi országgyűlésnek mutassa be. Ez nyilván ellenmondás, mert előbb életbe kell léptetni az intézetet, az alapszabályokat pedig megvizsgálás végett csak azután terjeszteni a törvényhozás elébe.
Ezen két ellenkező szerkezetből az következik, hogy a törvényhozás az alapszabályokon változtatást tehet ugyan, de miután a múlt országgyűlés a ministériumot az intézet felállítására hatalmazta fel, ha és mennyiben azon változtatásokból egyesekre bármi kár háramlanék, azt az állodalomnak pótolni lesz kötelessége. Illy szempontból ítélte meg a bizottmány s hihetőleg a ministérium is a törvénynek szerkezetét.
De lássuk immár a tervet.
Az 1. § szerint: az 1848. évi XIV. t. cz. alapján az állodalom ótalma alatt és jótállása mellett Budapesten országos hitelintézet állíttatik fel.
A 2. § szerint: a hitelintézet földbirtokosoknak 6 pct kamat mellett, évenkénti 1 pctes törlesztéssel összekötött kölcsönöket ad, és pedig háromszoros értékű hypothecára kiadott kötelezvények alapján, s a kölcsönvevő kívánatához képest, részint szinte 6 pctes hitellevelekben, részint, a mennyiben lehetséges, készpénzben.
A bank tehát egyedül földbirtokra ad kölcsönt s így sem épületekre, sem erdőkre, szőllőkre, annál kevésbbé tehát fundus instructusra.* Azonban a föld, mellyen az épületek, fák, szőlőtőkék állanak, természetesen csak úgy szolgál kölcsönnek alapul, mint bármelly más föld. S mire való e szigorúság? Azért, mert a házak, erdők leéghetnek, s habár tűzbiztosítva lennének is, nem egy eset van rá, hogy nagy városok leégése következtében magok a tűz-kár ellen biztosító intézetek is megbuktak. A szőlők pedig azért nem szolgálhatnak biztosítékul, mert ha egy két évig elhanyagoltatnak, tönkre jutnak, az intézet pedig a műveltetésre nem ügyelhet. Ezen szigorra annál inkább el kelle magát határozni a bizottmánynak, minthogy a felállítandó bank maga nemében az első intézet lesz Magyarországban, mellynek tehát, hogy hitele legyen, a lehető legnagyobb biztosítással kell bírnia. S habár ezen szigor mellett sok vagyon fogja is nélkülözni az intézet jótékonyságát, de ezen jótékonyság annál nagyobb lesz az abban részesített birtokra s illetőleg birtokosra nézve, mert a hitellevelek annál jobban fognak kelni, minél tökéletesebb, azaz, semmiféle viszontagságoknak alá nem vetett alapon lesznek kiadva.
Gazdasági felszerelés.
Hogy a birtokos azonfelül más intézeteknél, u. m.: p. o. a takarék,* alapítvány-tárak* s magánosoknál a bank által kizárt egyéb realitásokra is nyerend kölcsönt, mint nyert eddig, azt említeni is felesleges.
Magyarországon a harmincas évek közepéig csak az Osztrák Takarékpénztár fiókjai működtek. Az első nevezetesebb hazai alapítású takarékpénztár Fáy András kezdeményezése volt, amely 1840-ben kezdte meg a működését. Ezt megelőzően csak az 1836-ban alakult Brassói Takarékpénztár működött. A közintézetek mellett magánbankárok is voltak. 1848-ig 33 takarékpénztára volt az országnak.
Az alapítványok olyan vagyont jelentettek, amelynek tiszta jövedelmét valamely meghatározott célra kötötték le és amely elidegeníthetetlen volt. Alapítványokat kezeltek: az állam és a törvényhatóságok. Az alapítványi vagyonból, amennyiben egészében, vagy részben készpénzből állott, kölcsönöket lehetett adni.
A hitelintézet továbbá – a bizottmány javaslata szerint – csak olly földbirtokra ad kölcsönt, melly semminemű per alatt nem áll; összeírva, felmérve, s megbecsülve van; és az illető törvényhatóságok telekkönyvébe bejegyeztetett. Mert ámbár az 1848: 14. t. cz. szerint a hitelintézet követelése minden más követelést megelőz, kivéve az elsőbb helyen bejegyzetteket; minthogy azonban a 15. t. cz. az ősiségi pereket* meg nem semmisítette, hanem csak felfüggesztette, s így ezek iránt a jövő törvényhozásnak miképen rendelkezését előre tudni nem lehetne: tanácsosabbnak vélte a bizottmány a birtok permentességét kikötni. Én részemről az idézett törvénynek azon rendelkezésében, mihez képest a hitelintézet követelésének kiváltsági elsőség biztosíttatik minden más követelések felett, az ősiségi igényeket is benfoglalva értem, s a permentesség kikötését nem látom szükségesnek, annál is inkább ne, mivel nem kétlem, hogy a jövő törvényhozás a sicuti possidetis elvet fogja törvénynyé emelni.
Azok a perek, amelyek az ősiségi jogviszonyokból következtek. Az ősiséget az 1351. évi törvény mondta ki, korlátozva a birtokos rendelkezési jogát az ősi birtokról. Az ősiségi perek rendkívül sokáig elhúzódhattak, a birtokok korszerűsítésének és a tőkés termelés bevezetésének akadályát jelenthették. Az 1848: XV. tc. kimondta, hogy az illyen perek, amennyiben még végítélettel nem nyertek befejezést, függőben maradtak és új pereket indítani nem lehet, kivéve az 1836: XIV. tc. által megjelölt eseteket, vagyis, ha a per tárgya: vérrokonok osztatlan öröksége, leánytestvérek örökösödési része, ingó és ingatlan jószág, amennyiben jussának minősége kétséges. Az 1852. november 29-i 247. számú császári nyílt parancs (ősiségi pátens) a birtokviszonyokat a tényleges helyzet (sicuti possidetis) alapján rendezte.
Hogy az intézet biztosítása telekkönyveket föltételez, azt bizonyítgatni nem kell: s miután a megyékben illyenek eddigelé nem léteznek, addig is, míg törvény által és általánosan behozatnak, a kölcsöntkérők kénytelen lesznek illy telekkönyvek behozatalát az 1840: 21. t. cz. 19. §-a értelmében eszközölni.*
Az 1723: CVII. tc. vezette be, hogy az adósságokat nemesi vagy polgári birtokokra azokban a megyékben, illetve városokban kell betáblázni, amelyekben az adós teher alá veendő javai fekszenek. Az 1840: XXI. tc. pedig részletesen szabályozza a betáblázást, amely szabályszerűen a megye közgyűlésén, illetve a városi tanács rendes ülésén történhetik. A korábban betáblázott követelésnek elsőbbsége volt a későbbivel szemben. A megyei közgyűlések előtt történhettek általános betáblázások, amelyek az adósnak a megyében levő összes ingatlan javaira kiterjedtek. A szabad királyi városokban viszont meg kellett jelölni az adósnak azt a vagyonát, amelyre a hitelező a betáblázást intézni akarta. A városok a betáblázási könyv mellett telekkönyvet (Grundbuch) voltak kötelesek vezetni. Vö. a 169. számmal. A betáblázásról szóló törvénycikk az 1855. december 15-i telekkönyvi rendelettel hatályát veszítette.
Az 1843/4-ik munkálatban a kamat 5%-re javasoltatott tétetni, a jelen bizottmány 6%-es kamatlábot indítványoz. Remélem, hogy az a magyar földbirtokos, ki eddig alkuszdíjakkal együtt 10, 12, 15 sőt 24%-et is volt kénytelen, és pedig elegendő biztosítás mellett, fizetni, s még e mellett a felmondástól is kellett tartania: a 6%-es kamatot nem fogja sokallani, annálinkább nem, mivel a kölcsönt körülbelül 34 év alatt a kamaton felül fizetendő 1 pcttel végkép letörlesztheti. S az intézet is 6 pctet fizetvén a hitellevelekre, a földbirtokos annyit kap, a mennyit fizet. De a 6 pctes kamatot még azon tekintet is javasolja, miszerint a 6 pctes papiros jobb áron, s a biztosíték tökéletességénél fogva, hihetőleg al pari-n felül fog kelni, holott az 5 pctes hitelleveleket talán névszerinti értéken alól lenne kénytelen a kölcsönnyert földbirtokos eladni, s így a miatt, hogy kevesebbet fizet kamat fejében, aránylag többet kellene engednie a tőkéből, vagyis veszítene a cursusnál. Egyébiránt a hitelintézet, ha idővel czélszerűbbnek fogna mutatkozni, későbbi operatiót leszállított kamatláb szerint is fogja intézhetni.
A törlesztésre nézve azon könnyebséget véli a birtokosoknak megengedhetni a bizottmány, miszerint azt tetszésök szerint, akár tüstént, akár pedig 5 év múlva kezdhessék meg; de ha egyszer elkezdik, azután, és pedig sem többet, sem kevesebbet, mint 1 pctet ne törleszthessenek; az egész kölcsönnek egyszerre való lefizetése azonban bármikor elfogadható levén. Máskülönben a kezelés, a számvitel mód nélkül meg lenne nehezítve.
A kölcsöntnyerő kezelési és tartalék tőke fejében egyszer mindenkorra fizet 1 pctet.
A kamat és törlesztési járulék félévenként a tőke teljes törlesztéseig és előrefizetendő.
Az intézet 200 ftos kölcsönnél kisebbet nem ad; maximum nincs meghatározva.
A hitellevelek 100, 500 és 1000 ftról fognak szólani, és nem a kölcsönvevő nevére, hanem a bemutatóra (au porteur) lesznek kiadva.
Ezt a papirosok könnyebb foroghatása igényli, s az elvesztés esetére a sor és számszerinti megsemmisítés joga marad fenn.
A kamat és törlesztési járulék mindig készpénzben fizetendő, a tőke visszafizetése pedig hitellevelekben is történhetik.
Mindazon hitellevelek, mellyek ugyanazon egy kölcsönhez tartoznak, külön sorozatot (Serie) képezendenek; kisebb mennyiségű kölcsönöket azonban az intézet a sorshúzásra nézve összesíthet.
A hitellevelek sorshúzás útján fognak beváltatni, s e sorshúzások határnapjai, a törlesztési terv szerint, mindenik kölcsönre külön fognak meghatároztatni.
Ha a hitelintézet adósai a felvett tőkéket a rendes törlesztési időszak előtt fizetnék vissza, a hitelintézetnek joga lesz az eképen visszafizetett kölcsönöknek alapján kiadott hitelleveleknek visszaváltását, a törlesztési terv szerint meghatározott sorshúzási határnapok előtt eszközölni.
Azon nézet, miszerint a húzásnál nem kell arra lenni tekintettel, hogy csak azon hitellevelek húzassanak, mellyek a visszafizetett kölcsön alapján voltak kiadva, hanem hogy az összes kiadott hitellevelek közül annyi értékű húzassék, a mennyi befizettetett, nem vergődött többsége a bizottmányban.
A tartaléktőke czélja: a hitellevelek kamatjainak fizetésére s a törlesztésre fordítandó öszleteket, a mennyiben be nem folynának, előlegezni, s az intézet a pénztárban készen kell lennie; a mennyiben azonban pótlásra nem igényeltetik, gyümölcsözőleg kezelendő, úgy azonban, hogy könnyen folyósítható legyen.
Az intézetet igazgatóság kormányozza. Ez, valamint annak egyes tisztviselői, ügynökei, felelősek. Az igazgatóság az intézet folyamáról félévenként tesz tudósítást, ezt, úgy az évenként készítendő mérleget (bilance) is hírlapok útján közzéteszi. Az intézet természetesen a felelős minister alatt áll.
Hogy az illy elvek alapján működendő intézet s illetőleg papirosai méltán a legjobb hitelre számolhatnak, bizonyításra nem szorul.
Nekem nem volt szándokom a hitelintézet alapszabályait, habár vázolatban is leírni, csupán nehány s azon elveket kívántam megemlíteni, mellyek fontosságuknál fogva megvitatást érdemelnek. Szívesen veendi a bizottmány, melly a szerkezetet átvizsgálandó, a munkálatot még be nem nyújtá, de szívesen veendi, remélem, a pénzügyminister is, ha az illetők a tárgyat sajtó útján megvitatni fogják, és pedig haladék nélkül, mert a földbirtokosok pénzszük helyzete az intézetnek hováelőbb felállítását igényli. – Irányi Dániel.
Pesti Hírlap, 1848. május 10. (52. szám)
421. l.
421. l.
A bizottmány elkészítette a hitelintézet alapszabályait. Kossuth a pénzügyminisztérium munkájáról szóló beszámolójában megemlékezett a hitelintézetről is. (ld. a 535. lapon). A hitelintézet megvalósítására azonban nem került sor. A Magyar Földhitelintézet megalakítását az uralkodó 1862 augusztus 20-án engedélyezte és az intézet a következő évben kezdte meg a működését.
