141. Budapest, 1848 május 24. Kossuth válaszirata a péterváradi főhadparancsnoksághoz az ezüstkiviteli tilalom ügyében.
141.
Budapest, 1848 május 24.
Kossuth válaszirata a péterváradi főhadparancsnoksághoz az ezüstkiviteli tilalom ügyében.
Budapest, 1848 május 24.
Kossuth válaszirata a péterváradi főhadparancsnoksághoz az ezüstkiviteli tilalom ügyében.
Hat mitrovicai kereskedő 1848 május 8-én azzal a panasszal fordult a péterváradi határezredparancsnoksághoz, hogy a magyar minisztérium tilalma folytán 50 forintnál többet nem vihetnek ki és így megszakadnak régi időtől meglevő kereskedelmi kapcsolataik. A szerbiai és boszniai kereskedőktől ugyanis rendszeresen hitelbe vásárolnak állatokat és eladás után egyenlítik ki árukat. A magyar kormány intézkedése veszélyezteti a kereskedelmet és a határvidéki kereskedőket létérdekükben érinti. Azt kérik, hogy legalább a tilalom előtt átvett szállítmányokért fizethessenek. A péterváradi főhadparancsnokság indokoltnak látta a kereskedők kérelmét és pártolólag a pénzügyminiszterhez terjesztette fel. Kossuth így válaszolt:
A határőrvidéki kereskedőknek a szomszéd török tartományokba ezüst kivitel tilalma miatt tett panaszára, ezen hadi főparancsnokság részéről f. é. Majus 18-káról Z. 1531. sz. alatt, a ministeriumhoz tett véleményes feljelentésére ezennel válaszoltatik:
A Február óta Európa szerte elterjedett nyugtalanság Ő cs. kir. Felségének austriai birodalombeli kormányát még múlt April elején arra bírta, hogy az arany-ezüst pénznek a birodalombóli kivitelét Ő Felsége egyenes parancsára megtiltaná.
Midőn a magyar ministerium életbe lépett, ezen tilalom már létezett; s April közepén a magyar ministerium az austriai kormány által megkerestetett, hogy ezen tilalom a magyar határszéleken is fentartasassék.*
Vö. a 23. számmal.
Ezen megkeresésből eredett a részemről is kiadott tilalom, mellynek tehát eredete nem – mint a folyamodók mondják – a magyar reformok következése, hanem olly kénytelenség, mellyre minket a bécsi tilalom részint egyenesen felkért, részint kényszerített.
Kényszerített mondom: mert midőn egy részről a Bécsi bankjegyeknek hitele a közbizodalomban megcsökkenvén: a Bécsi Bank s annak Magyarországbani fiók hivatalai, az ezüst pénzrei váltás végett, már mintegy harmad fél hónap óta olly folytonos ostrom alatt tartatnak, hogy a Bank ezüst készletei a folytonos ostrom kiállására már már elégtelenek, elannyira, hogy e jelen perczben már a Bécsi Bank egy embernek egyszerre 25 ftnál nagyobb öszveget váltani vonakodik; – más részről meg a bécsi kormány az ezüst kivitelét eltiltja, – ha mi ezen tilalmat részünkről is fel nem tartjuk; egyenesen azt eszközöltük volna, s eszközölnénk most is, – hogy az országból minden ezüst kis idő alatt – kifolyván, más részről pedig a bécsi bankjegyek folyvást beszivárogván – ezen bankjegyek a felváltás megtagadása miatt már régen devalvatio alá kerültek volna; s az ország pénzviszonyaiban olly zavar, a status jövedelmeiben olly csökkenés okoztatik; miszerint az egész országot lázadás borítaná s mi csak a katonaság díját és zsoldját sem volnánk képesek, – az ezüst pénz kiszivárgása miatt fedezni.
Hozzá járultak most az alvidéki zavarok. – Ezen fő hadi parancsnokságnak, de más azon vidéki hatóságoknak jelentéseiből is folytonosan arról értesülünk; hogy azon vidékek szerb ajkú lakosai lázas forrongásban vannak, s ebben a szomszéd szerbiai lakosok által nyíltan támogattatnak. Ezerenkint jönnek által a határőrvidékekre pártütő gyűléseket tartani; a Magyar Szent Korona földjén a szomszéd Szerbia lakosai patriarcha, vajvoda választásába elegyedni; az ország integritása ellen nyíltan összeesküdni merészelnek,* – a mint épen azon vidékekről az illető hadi parancsnokságok által értesíttetünk, fegyveres beütés van Szerbiából készülőben,* – melly az ország határvidéki várainak véd állapotba tételére s tetemes hadi erő öszehúzására kényszerít; maga ezen tisztelt fő hadi parancsnokság is Péterváradnak megrohanásával fenyegettetik; – szóval azt lehet mondani, hogy Szerbia ellenünkben már most is nyílt ellenségeskedésben áll, s az ország bánáti s határszéli lakosságának egy része által polgárháború iszonyatosságaival határos lázongásokkal, bujtogatásokkal és összeesküvésekkel gyámolíttatik. – Illy helyzetben valóságos öngyilkosság volna még arra is engedelmet adni, hogy saját hazánkból – az annyira szükséges ezüst pénz – ellenségeink kezeibe vándoroljon.
Utal a szerbek május 13–15-i karlócai gyűlésére, amely patriarkának kiáltotta ki Rajačićot és szerb vajdának választotta Stevan Šuplijkac ezredest, egyúttal kimondta, hogy a szerb nemzet a Habsburgok uralma alatt politikailag szabad és független, megerősítette a horvátokkal, szlavónokkal és dalmatákkal kötött szövetséget, és főodbort (ideiglenes kormányzati szervet) nevezett ki. Stevan Šuplijikac császári tiszti volt, aki a mozgalom élén álló Rajačić patriarkával együtt elárulta a szerb nemzeti mozgalmat, kiszolgáltatta az ellenforradalomnak, eszköze volt a bécsi udvar politikájának.
A magyarországi szerb felkelők május végén segítséget kértek Karagyorgyevics Sándor szerb fejedelemtől. Szerbiában megindult az önkéntesek toborzása és miután Szerbia felé a határzárlat megszűnt, az önkéntes csapatok júniusban hadüzenet nélkül jöttek át Magyarországra, a szerb táborokba. Vukovics Sebő Emlékirata. 203–206. l.
Midőn tehát a panaszkodók kérelmének ezúttal még hely nem adattathatik, egyszersmind a köz béke, s a királyi szék s közös hazánk érdekében ezen fő hadi parancsnokság hivatalosan felkéretik, – ne terheltessék a tilalom eredete iránt fenforgó balvélemény felvilágosítani, s a kereskedőséget arra figyelmeztetni, mikint immár saját esetökben is, úgy magok, mint a szomszéd ország kereskedőség tapasztalhatják, minő károsan hat kivált a határszéleken a kereskedésre minden nyugtalanság, lázongás és ellenségeskedés; – s hogy ha ez Szerbia részéről folytatódik, ben pedig az országban a vétkes nyugtalanság meg nem szűnik – ebből a kereskedelmi forgalomnak teljes megakadása fog következni; minek kárát az egész ország is ugyan, de főkép Szerbia, s az ország végvidékei érzendik legkeservesebben, s azért saját károsodásuknak eltávolítására legsikeresb eszköz az leszen, ha úgy innen, mint túlnan a rajongó lázongásoknak lecsillapítására, minden békés érzelmű polgár erélyesen közre hatand; – s azon szép virágzó vidékeknek szerencsétlen vérpiaczokká süllyedését, a lakosság saját érdekében akadályozni ügyekvendik.
A többség mindenütt békes hajlamú.* Csak indolentiájából kell kivetkőznie, miszerint meggátolja, hogy a forrongó kevesebbség végetlen szerencsétlenségbe ne bonyolítsa.
Ez az álláspont Kossuth nemzetiségi politikájának egyik fogyatékosságára világít rá. De a hiba általában jellemző a középnemességre, és a radikálisok sem voltak alóla mentesek. A fogyatékosság: nem ismerték fel a nemzetiségi mozgalom gyökereit, helyét a nemzetiségek társadalmi fejlődésében. A mozgalmak mögött kalandorokat kerestek, a bécsi udvar kezét gyanították, nem látva, hogy a nemzetiségek, ha hátrább voltak is, a polgári-nemzeti fejlődés útját járták, és mint a magyarok, nemzeti fejlődésükért harcoltak. Ebből a félreismerésből következett, hogy a magyar nemzetiségi politika 1848-ban nem tudva felmérni a tényleges helyzetet, nem lépett közvetlen érintkezésbe a nemzetiségek vezetőivel, a nemzetiségek törekvéseitől elszakadva tett lépéseket. I. Tóth Z.: Kossuth és a nemzetiségi kérdés 1848–1849-ben. K.-Eml. II. Budapest, 1952. 284–285. l.
Mihelyt Szerbia részéről a békés, barátságos viszony helyre áll, – a velöki kereskedés akadályai azonnal elháríttatnak. De olly tartományba, melly ellenünk ösze esküszök, Országunk ércz pénzének kivitele meg nem engedtethetik. – A ki segít, hogy a végvidékeken a béke és nyugalom helyre álljon, az egyszersmind a kereskedés áldásait hozza visza azon vidékek lakosaira. – Mi semmit sem óhajtunk inkább, mint ennek elérését; – de ellenségeinknek kezökre játszanunk nem lehet.
A panaszkodók kérelme ez idő szerint nem teljesítethetik.
Kelt Budapesten, Majus 24-k 1848.
Kossuth s. k. fogalm.
O. Lt. Pénzügymin. Elnöki 620/1848.
O. Lt. Pénzügymin. Elnöki 620/1848.
