195. Budapest, 1848 június 16. A pénzügyminisztérium hivatalos közlése a törvényhatóságokhoz a kincstár megváltozott helyzetéről.
195.
Budapest, 1848 június 16.
A pénzügyminisztérium hivatalos közlése a törvényhatóságokhoz a kincstár megváltozott helyzetéről.
Budapest, 1848 június 16.
A pénzügyminisztérium hivatalos közlése a törvényhatóságokhoz a kincstár megváltozott helyzetéről.
Pénzügyministeri értesítés.
Az ország jelen körülmények miatt a hon polgárai hazafiúi áldozatokra levén felszólítva,* tapasztaltatott: mikint némelly megyékben az állodalmi fekvő javak igazgatói szintúgy felhívatnak, hogy a kezelésök alatt levő kincstári javak részéről ajánlatokat tegyenek.
Vö. a 120., 136., 137. számmal.
Míg a királyi kincstár nem az ország értékének tekintethetett; míg minden egyes közczélra különös rendeltetésű különös kivetés, vagy ajánlat által kellett gondoskodni, helyesen történt, hogy a kincstár bármelly más magánbirtokossal egyenlő vonalra állíttatott, s a közterhek viselésében aránylag részesíttetett.
Most azonban a kincstár az országé; mellyben a nemzetnek adandó számadás, és felelőség mellett minden országos közjövedelem egyesül, hogy belőle minden országos közköltség fedeztessék; – s midőn a nemzet a kincstárba adózik vagy adakozik, nem másnak, mint önmagának adakozik.
Önkényt következik tehát, hogy midőn az ország rendkívüli szükségeit a kincstár mostani jövedelmei nem fedezhetik, s e miatt a hon polgárai ajánlatokra szólítatnak fel, a kincstári javak kezelőit arra venni igénybe, hogy azoknak jövedelmeiből a kincstárnak ajánlatokat tegyenek; egészen haszontalan; mert azon javaknak minden jövedelmei szintazon pénztárba folynak, mellybe az ajánlatok folynak, s mindazon költségek fedezésére szolgálnak mellyekre amaz ajánlatok is fordíttatnak. És így ha valami a kincstár országos tulajdoni eszméjét czéltalanul zavaró eljárás volna, azt onnan kiadni, a végett hogy törvényhatósági körutat téve, oda ismét visszatétessék.
Midőn erre a törvényhatóságok ezennel figyelmeztetnek, egyszersmind arra is emlékeztetnek, hogy a közigazgatásban sok bajnak és zavarnak eleje vétetik, ha a kincstárról fogalmak megváltoznak, a kincstár elkülönözött személyesítéséről leszokik a közvélemény, s azon alkotmányos fogalommal barátkozik meg; hogy a pénzügyi ministerium kormányzása alatt levő mindennemű kincstári kezelés nem egyéb, mint a közigazgatás egyik ága; melly úgy országos állása, mint felelőssége s függetlensége tekintetében a közigazgatás bármelly más ágától semmiben sem különbözik.
Melly észrevételek kellő szemügyben tartására, a törvényhatóságok annál inkább figyelmeztetnek, mivel ez által azon hajdani surlódások folytatásának legnagyobb részben eleje vétetik, mellyek* a hajdani kormányrendszer alatt csak azért voltak napi renden, mert a nemzetnek nem számoló kincstár eszméje az ország eszméjével ellentétbe helyeztetett, a kincstár hatósága az ország hatósága csorbításának tekintetett, s a kincstárt valamelly teherben részesíteni annyit tett, mint az ország polgárainak terheltetésén könnyíteni.*
Az eredetiben: mellyben.
Arra utal, hogy a kincstár az országnak nem tartozott számadással és minthogy idegen kézben, idegen érdekeket szolgált, az ország jogainak csorbítását jelentette. A magyarországi jövedelmek jelentős részét külföldre szállították és így az ország érdeke volt, hogy a terhek minél nagyobb részét hárítsák a kincstárra. A pénzügyigazgatás önállósításával az eddig idegen kincstár az országé lett.
Most a dolog megfordítva áll. A kincstár bármelly ágazatának jövedelmeit szaporítani annyit tesz, mint az ország polgárainak közterhét enyhíteni; – ha a kincstár rendes jövedelmei szaporodnak, kevesebb adónak kivetésére lészen szükség, ha pedig amazok fogynak, több adónak kell kivettetni, mert az ország közszükségei fedezetlenül nem maradhatnak.
Ezen felvilágosítás utasításul szolgáland arra nézve, hogy a kincstári javak, a most gyűjtögetett ajánlatoknál igénybe ne vétessenek.
a pénzügyi ministerium által.
Közlöny, 1848. június 18. (10. szám) 38. l.
