252. [Budapest], 1848 július 2. Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában: a király ne hallgasson tévútra vezetők tanácsára, álljon a m…
252.
[Budapest], 1848 július 2.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában: a király ne hallgasson tévútra vezetők tanácsára, álljon a magyarok mellé.
[Budapest], 1848 július 2.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában: a király ne hallgasson tévútra vezetők tanácsára, álljon a magyarok mellé.
AZ ILLYR PÁRTÜTÉS.
Zágrábból junius 22-kéről biztos kézből azon hírt vettük, hogy a fanaticus illyrek bőszültségökben provisorius kormányt alkottak, s küldöttségeket neveztek ki Inspruckba s Olaszországba, innét visszahívására a határőrvidéki katonaságnak, onnét visszakövetelésére Jellasichnak.* A küldöttségek 22-én már útnak indultak.
A zágrábi tartományi gyűlés arra a hírre, hogy a szerbek segítséget kértek Hrabovszky ellen és a király Jellacsics ellen június 10-én manifestumot adott ki, Jellacsics visszatéréséig ideiglenes kormányt alakítottak és ügynököket akartak küldeni Itáliába a horvát katonák visszahívására. Horváth M.: i. m. I. 266–267. l.
Ebből láthatja az uralkodó ház, mit jelentenek a dynastia iránti hűség azon vallomásai, mellyeknek üres csengése még akkor is szédítő gőzt okoz bizonyos körökben, midőn azoknak ürügye alatt a királyi ház jövendőjét ássa alá a bősz pártütés.
Ha az illyreknek sikerülne Olaszországból a határőrvidéki katonaságot a harcz mezejéről tömegestőli elpártolásra csábítani, ki ellen hoznák e sereget haza? Mi ellenünk, magyarok ellen; a magyar korona ellen.
Ám de akkor előáll reánk nézve az önfenntartás kötelessége; a legszentebb kötelesség mindenek között, midőn nem egyénről, hanem nemzetről van szó. – Nemzetről, mellynek a világtörténetben másodszor jut az áldozatosan magasztos hivatás, vérével őrzeni meg a nyugoti polgárisodást.
És azon perczben, mellyben a határszéli seregek megindulnának, hogy a prédálás iszonyait a szegény zaklatott olasz falvakból magyar hazánkba tegyék át, a magyar seregek is kell, hogy útnak induljanak hazájuk védelmére, bármelly pontján legyenek is az ausztriai birodalomnak.
Ezt a nemzetgyűlés egy pillanatig sem halaszthatja.
És leszen egy általános seregvándorlás, minden faj menend hazája felé; és romlás és népínség és átok jelölendi soknak útjait. – A magyarét nem; mert ez csak fegyveres ellenség ellen emeli fegyverét; gyámoltalan földnép ellen nem.
De Radeczky serege szétfoszlik, mint ha fergeteg fútta volna szét, szétfoszlik azon perczben, midőn egy becsületes békekötés lehetségének küszöbén állott.*
Az észak-itáliai hadszintéren ekkor még nem dőlt el a helyzet. Az osztrák csapatok Radetzky vezetésével már kezükben tartották a kezdeményezést, de az erőviszonyok még kiegyensúlyozottak voltak. Arra is lehetőség látszott, hogy angol–francia közbenjárásra béketárgyalások indulnak.
És az austriai monarchia bomlásnak indul menthetetlenül.
Lássa meg a dynastia, hogy mit cselekszik.
Átkozott legyen azoknak emlékezete, kik az uralkodókat csalóka gőzkörrel köríték, hogy füleik csak csalárd mézes szavakat halljanak, szemeik csak bókokat lássanak, hogy ne látnák soha a valóságot, ne hallanának nyílt férfias őszinte szót; ne szemlélnének bátor homlokot, mellyről az igazság fénye villámlik.
A körülmények rohannak a királyi szék felé, mint hógörgeteg az alpesekről.
Isten hatalma homloktérbe állított a vész reggelén. És mi és magyar társaink a férfiú hűségével figyelmeztetők a hatalmasokat; a férfiú hűségével figyelmeztetők, melly nem hízeleg, de mond igazat. És kijelölénk a menekvés eszközeit.
Hallgattak, de meg nem hallgattanak.
Gondolák: még lesz idő tenni, a mit tanácslánk, ha minden roszra fordul.
Késő, késő!! – Isten kiereszté az ítélet villámát; s annak megállj-t ő maga sem kiálthat többé.
Olaszország elveszte már hónapok előtt bizonyos volt. Akkor a veszésért még árt adtak volna, bőt és gazdagot.
A hűséggel kérkedő illyrek haza csábítják seregeiket, a magyart megtámadni, a magyar haza jövend hazáját megvédeni – s Olaszország elvész minden ár nélkül.
És a birodalom utána dől. Nem annak dől utána, hogy Olaszország elveszett, hanem annak, hogy miként veszett.
A mentségnek még egy módja van. De csak egy, a végső, az utólsó.
Vesse magát a dynastia nyílt őszinteséggel, a magyarnak karjai közé.
A magyar soha senkit sem csalt meg. Királyát nem fogja megcsalni.
A magyar kebelben van egy érzelem, a nemes kegyelet szent érzelme. Századok bús emlékét törli ki emlékezetéből a bizalmas közelítés percze felett.
Urunk király! Megszentesítéd a magyar szabadságát. Bízzál a magyarban; vesd magadat atyai bizalommal magyarjaidnak karjai közé. – E karok megvédenek a pokolnak minden kapui ellen.
De bízzál bennünk; bizalmaddal tedd lehetővé, hogy e hont számodra megőrizhessük; – hogy házad dicsőségét megalapíthassuk és saját szerencsénken, egy szabad nép szerencséjén, emelhessük fel trónodat, magasabbra, – mint valaha volt.
A király Budán, s a király és felséges háza mentve van.
Így áll a dolog ma. Miként fog holnap állani? Isten tudja. –
A harcz, melly ma még a királyé volna, holnap önlétünk harczává lehet; s a kinek létele forog a koczkán, azt menti meg mindenek felett – megmenti úgy, a miként lehet.
Egy bizonyos; bizonyos, mint a halál.
A pánszlávelem az austriai háznak nem ad jövendőt. Ha bukik, bukásába ragadja, ki reá támaszkodott. Ha győz, idegen számára győzött. – Kossuth
Fölül Kossuth írása vörös tintával:
Cicero J. czikk
Kossuth s. k. fogalm. O. Lt. Kossuth-gy. II. R.
Kossuth Hírlapja, 1848. július 2. (2. szám) 5. l.
Közli K. L. l. XIII. 495–497. l.
Kossuth Hírlapja, 1848. július 2. (2. szám) 5. l.
Közli K. L. l. XIII. 495–497. l.
