282. [Budapest], 1848 július 10. Kossuth felszólalása a képviselőházban: a válaszfelirat vitája előtt saját előterjesztésének meg…
282.
[Budapest], 1848 július 10.
Kossuth felszólalása a képviselőházban: a válaszfelirat vitája előtt saját előterjesztésének meghallgatását kéri.
[Budapest], 1848 július 10.
Kossuth felszólalása a képviselőházban: a válaszfelirat vitája előtt saját előterjesztésének meghallgatását kéri.
A július 2-ra összehívott országgyűlést István főherceg nádor és királyi helytartó mint királyi biztos és a király képviselője július 5-én trónbeszéddel nyitotta meg. A képviselőházban július 6-ról 10-ig előkészítő munkák folytak (a megbízólevelek megvizsgálására kiküldött osztályok jelentése, bizottság kiküldése a ház rendszabályainak kidolgozására, a tisztikar megválasztása). A július 10-i ülésen az új elnök, Pázmándy Dénes bejelentette, hogy Kossuth a következő napi ülésen indítványt akar tenni a haza védelme ügyében. Felvetette, hogy ez az indítvány a következő ülés egyik tárgya legyen, befejezése után pedig térjenek át a trónbeszédre adandó válaszfeliratra (adresse). A következő ülés napirendjének megállapításában megoszlottak a vélemények, egyesek (főleg a baloldali ellenzék) a válaszfeliratot akarták először elővenni, mások viszont a Kossuth által felvetett indítvány tárgyalását kívánták elsőnek. A vita során Madarász József sárkeresztúri képviselő, aki előbb a válaszfelirat tárgyalását kívánta és ebbe akarta bekapcsolni a honvédelem kérdését, olyan kijelentést tett, hogy a haza védelmére szívesen szavaz pénzt és katonát, de ahhoz nem járulhat hozzá, hogy ezt az erőt „Európa felkelt szabadságának leküzdésére” használják. A bécsi udvar ugyanis ismételten azt követelte, hogy a magyar kormány további csapatokat küldjön Olaszországba. A baloldali ellenzék joggal tartott attól, hogy a megszavazott katonaság első egységeit az olaszok elleni hadszíntérre irányítják. Beszéde közben Madarász kijelentette, hogy a pénzt és a katonát nem ajánlja meg, „ha – mint bizonyosan tudjuk – az ármány kezeli e hazának a múlt országgyűlés óta nehol rábízott képviseletét”.
A vita közben, Nyáry Pál Pest megyei (ráckevei) képviselő beszéde alatt érkezett meg Kossuth, akit az alsóház nagy éljenzéssel fogadott. Nyáry után Kossuth szólalt fel:
Uraim! egészségem állapotja nem engedte meg, hogy a részemről nem várt vitatásnak kezdet óta tanúja lehessek: ezért bocsánatot kérek, ha csak röviden,* és bocsánatot, ha valami ollyat mondanék, a mi talán nem egészen illenék a vitatások folyamába. Úgy értesültem, hogy arról van szó, miként én az elnököt megkértem, kérne engedelmet a háztól, hogy én a holnapi nap indítványt tehessek azon ügyre nézve, melly ügy a ministeriumnak kötelességévé tette a házat összehíni rendkívüleg, rendkívüli körülmények közt, – és úgy értesültem, hogy ezen indítványomnak ellenébe a válaszfeliratnak nyílt háználi vitatása tétetett indítványba. Nem tudom, úgy van-e? (Általános felkiáltás: úgy van!) Én erre nézve szavazatot kívánok. (Közhelyeslés.) Azt hallom, volt egy követ, ki az országnak e rendkívüli körülményei között hivatva érezte magát azt mondani itt a házban, a komoly vitatások első perczében, hogy a múlt országgyűlés óta nagy részben ármány kezelte az országnak reá bízott képviseletét. – Én a felelősségtől vissza nem ijjedek sem isten, sem ember előtt. (Éljenzés.) Azt gondolom, hogy tartozom vele az országnak, tartozom vele a nemzet becsületének, hogy a holnapi napon – miután azon a kérdésen, mellyet én szóba hoztam – átestünk, azon követ urat szólítsam fel, bizonyítsa be állítását (zajos helyeslés) – külömben kinyilatkoztatom isten és ember előtt, hogy a ki e szót kimondotta és be nem bizonyítandja, azt én az ország belbékéje felháborítójának és jövendője kockáztatójának fogom nyilatkoztatni. (Közfelkiáltás: úgy van, helyes!) Uraim, nem olly időket élünk, hogy holmi aprólékos párttekintetek s pártszenvedélykék miatt e nemzetnek jövendőjét koczkáztatni engedhetnők; míg én e nemzetnek ministere leendek, fejemmel felelek minden lépésemért, de rágalmat nem tűrök. (Igaz, helyes, éljen!) Megvárom tehát holnap – mert uraim! én a parlamentáris felelősséget nem úgy nézem, s nem úgy értem, ha rosszul értem, mondják meg nekem, s én pirulva lépek le székemből, de ha nem – a mit hiszek istenben, hogy nem, akkor én a parlamentaris felelősséget mondom, nem úgy nézem, hogy a ministerek állása – kiknek kezébe van adva a nemzet és király bizalmánál fogva a kormány – megtámadhassék akép, hogy az az ország békéjét compromitálhassa. Az illyen ember ropant felelősséggel játszik; – isten őrizzen bennünket a dictatorságtól, én dictator lenni nem akarok, és valamint én dictator lenni nem akarok, úgy az illyent tűrni nem akarom és nem fogom. (Közhelyeslés.) Uraim! ezen rövid egy pár szó a ház előtt tisztába tehette azt, hogy férfiakkal van dolga, férfiakkal, kik fejüket adják oda a nemzetnek parancsára, ha a nemzetnek vétettek, férfiakkal, kik becsületökkel játszani nem akarnak s férfiakkal, kik a felelősségtől vissza nem riadnak. (Közhelyeslés.) Elvárom tehát azon szót, s fogom reá kérni a nemzetnek ítéletét. Egyébiránt a válaszfelirati vitatásokban sok vagy kevés súly, sok vagy kevés fontosság fekszik, a szerint, a mint azt a nemzet neki tulajdonítani akarja.* A franczia talán, mert heves vérű, talán, mert attól tart, hogy a hosszas ülés fáradalmai ki fogják fárasztani lelkesülésöket, az országgyűlés első perczeiben szokta, midőn még trónbeszédekkel volt dolga, összepontosítani a fő harczot, s ezen alkalom volt a válaszfeliratot eldöntő ütközet, melly egész évi parlamentaris táborozása felett határozatott. Az angol ellenben hidegebb vérű, de talán kitartóbb; ez ünnepélyes bóknak tekinti a válaszfeliratot, mintha mondaná: belépek a terembe s üdvözlöm barátomat s ellenségemet egyaránt, – majd ezután munkához térek; – náluk 24 óra alatt vége szokott lenni a válaszfelirati vitatkozásnak. Meglehet, hogy ez utóbbi gyakorlatibb, a mennyire szabad hivatkoznom a tapasztalásra, hogy e nemzet, melly így szokott eljárni – egy parányi szigetről, melly alig nagyobb mint Magyarország, a fél világot nem csak meghódítani tudta, de a meghódítást fel is tudta tartani. Meglehet, hogy a franczia jobban illik hozzánk, s hogy a franczia vér rokonabb velünk – én ebbe nagy fontosságot nem helyheztetek, sőt még csak véleményt sem örömest mondok felőle, azért, mert szerintem utólsó analízisában a dolognak a dolog egyre megy ki. A parlamentarlis harczban a ministerek megszámolásának meg kell történni, történjék bár az egyes specialis kérdésnél vagy az egyes kérdéseket öszpontosító válaszfeliratban, mind egy, meg kell történnie és kell, hogy történjék, ezt a ministeri felelősség természete hozza magával; és épen azért nem is örömest mondok felőle véleményt, ne hogy oda magyaráztassék, mintha a ministerium abban keresné az erőt, hogy ő defigálja a tért, mellyen a harcz vele történik, mert a tér defigálása nem valami lényeges; én azt oda adom akárkinek, nincs reá szükségem. Azért azt hiszem, azon kérdés, a mellyet, ha jól fogtam fel, az én indítványomnak elébe tettek, hogy t. i. nyílt háznál akarják a válaszfelirat vitatását, az én indítványomnak ellentétbe nem áll, – én csak elsőséget kívánok, és szavazatot arra: akarja-e a nemzet mielőtt a válaszfelirat fontosságának meghatározásába – mielőtt a válaszfelirat feletti vitatkozás formájának meghatározásába – mielőtt magába a válaszfeliratba – s mielőtt akármibe, a mi Isten és pokol között van – bebocsátkoznék – akarja-e tőlem a nemzet hallani, hogy a haza veszélyben van. (Igen, igen.) Többet nem szólok, hanem – mert az idő becses, most perczeink közepette nemzetek sorsa fekszik mérlegen, én akarom látni: hogy áll a többség e tekintetben? (Általános megindulás, a többség szavazatot sürget, nehány baloldaliak: meg vagyunk támadva; Madarász József szót kér; – Kossuth visszatér a szószékre – s szól): – Uraim, legyenek azon szívességgel s igazsággal, hallgassák meg az érdemes követet szavazat előtt: de ha ollyas valamit mondana, a mire felelnem kell, a törvény által adott azon jogomat, hogy reá felelhessek, feltartom.
Kossuth Ferenc szerint, aki Kossuth beszédeit kiadta, itt hiányzik: szólok.
Az eredetiben: nem akarja.
Madarász József ismételten kifejezte, hogy szavait nem a kormányra értette. Ezután Pázmándy elnök azt javasolta, hogy a ház két kérdésben szavazzon:
Az első kérdés lesz ez: kívánja-e a ház, hogy a trónbeszéd következtében az adresse felett tanácskozások tűzessenek ki holnap napi rendre, vagy nem; ha azt nemmel fogja eldönteni a ház, akkor a másik kérdés ez lesz: kívánja-e a ház, hogy a hazának védelmét tárgyazó s immár bejelentett ministeri előadás tűzessék ki holnap napi rendre, vagy nem? (Némellyek: Ez az első kérdés.)
Mielőtt az első kérdést szavazásra tette volna az elnök, Kossuth felszólalt:
(Bocsánatot kérek –) a kérdés sorozatára nézve, azt gondolom, hogy elnök úr által jól volt feltéve, azért, mert megvallom gyengeségemet, minden részére az ideiglenes szabályoknak nem emlékezem, de felteszem, hogy más alkotmányos nemzetek szokása szolgáltatott némileg példát s mindenütt úgy szokott lenni, hogy ha az indítvány ellenében módosítás javasoltatik, ezen módosítás el- vagy nem fogadása felett kell legelébb határozni s így a sorozat maga jól áll. De a kérdés thesisére van észrevételem. Egyáltalában nem vagyok az ellen, hogy a holnapi napon e válaszfelirat kérdése is tanácskozásba vétessék, hanem indítványom az, hogy mielőtt a ház abba bocsátkozik, engedné meg nekem, hogy indítványt tehessek az ország védelmi állapotjára nézve. Itt az elsőség, nem az ellentét kérdése forog fenn, mert ha a ház azt mondja, hogy indítványomat meg akarja hallgatni s felette határozni, ha határozott felette s ha holnapi nap engedi, én magam kívánom, hogy vegyék önök a válaszfeliratot tárgyalás alá, de annak ellene vagyok, hogy elébb jöjjön, mielőtt a ház engem méltóztatott volna meghallgatni. (Elfogadjuk.)
Az elnök a javaslatot elfogadja és arra hivatkozik, hogy a vita indításakor maga is így tette fel a kérdést. Szavazást kér abban a kérdésben, hogy a válaszfelirat legyen-e az első napirendi kérdés. Miután a ház többsége ellene szavaz, az elnök bejelenti, hogy a következő napi ülésen elsőnek a pénzügyminiszter fogja megtenni előterjesztését, azután veszik sorra a válaszfeliratot.
Közlöny, 1848. július 11. (32. szám) 134–135. l.
Közli (Kossuth első felszólalását) K. L. I.
XI. 175–178. l.
Pap D.: Nemzetgyűlés. I. 61–63. l.
Közli (Kossuth első felszólalását) K. L. I.
XI. 175–178. l.
Pap D.: Nemzetgyűlés. I. 61–63. l.
