292. [Budapest], 1848 július 14. Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a prágai szláv kongresszus felhívásáról.
292.
[Budapest], 1848 július 14.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a prágai szláv kongresszus felhívásáról.
[Budapest], 1848 július 14.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a prágai szláv kongresszus felhívásáról.
A SZLÁVOK ELSŐ GYŰLÉSÉNEK PROCLAMATIÓJA
EURÓPA NÉPEIHEZ
EURÓPA NÉPEIHEZ
A „Prager-Zeitung” ez idei 3-ik száma egy proclamatiót közöl, mellyet az ottani első szlávgyűlés Európa népeihez intézett.*
A proklamáció június 12-én kelt. Közli Rapant, D.: i. m. II. 2. 144. sz.
E fölhívás a szabadság, egyenlőség és testvériség jelszavával homlokán úgy az egyes embernek, mint egész népeknek természeti jogaikat elidegeníthetleneknek nyilvánítván, ha csupán e téren maradt volna, örömmel üdvözlenők a szózatot.
Ámde vannak abban történetileg hamis, vannak rágalmazó állítások, mellyeket, a mennyiben minket – magyarokat – érdeklenek, nem lehet mellőznünk hallgatással, nemzeti becsületünk teszi tisztünkké a gyors felszólalást, visszautasítást.
Panaszkodik a szláv gyűlés, hogy midőn a román és germán népfajok a fegyvernek hatalmával alkotmányos létet és önállást vívtak ki magoknak: a meghódított népek irányában önkényt s az erősebb jogát gyakorlák. A szlávfajok ellenben századok lefolyta alatt egyik a másika után fosztatott meg függetlenségétől, míg végre maga a harczias szellemű lengyel nemzet is elveszté politicai lételét.*
Lengyelországot 1773-ban. 1793-ban, és 1795-ben osztották fel. A harmadik felosztással megszűnt Lengyelország; Poroszország, Ausztria és Oroszország osztozott rajta.
És uraim! itt van a történettel ellenkező hamisság, hogy a Magyarországban és kapcsolt részeiben létező horvát, szláv és szerbekről említés nem tétetik e helyen.
A magyar nemzet – közel nyolcz százada – meghódítá a déli szláv tartományoknak egy részét;* s a historia kérlelhetlen bírói széke elé idézzük mindannyiát, tagadhatják-e, hogy valaha zsarnok szerepet játszottunk volna irányokban, nem voltunk-e olly hosszú időkön át testvéries indulattal egymás iránt, nem osztoztunk-e jó s bal szerencsében egyiránt.
Horvátországot és Dalmáciát I. László és Kálmán magyar királyok a XI. század végén, a XII. század elején foglalták el.
Voltak idők, az 1809-ik év, midőn a franczia hatalom elszakasztá tőlünk a Száva melletti tartományokat, és midőn azok később tettleg az ausztriai birodalomhoz kapcsoltattak, ők is óhajták s mi is egy akarattal elhatározók azoknak a magyar korona alá leendő visszahelyezését.*
Az 1809. október 14-én kötött szerződésben I. Ferenc császár többek között kénytelen volt lemondani Horvátország-Száván túli részéről, Fiuméról, a magyar tengerpartról, Istriáról és Krajnáról Napóleon javára. A franciák ezekből a területekből Illyriát alapították. Napóleon bukása után, 1814 óta Fiume és Horvátország részei lstriához tartoztak. A magyar korona fennhatósága alá 1822-ben kerültek vissza.
S ez megtörtént.
Volt idő, az 1830-ki országgyűlés, midőn a horvát követek forrón kívánták a magyar nyelvnek, Horvátországbani terjesztését.*
Az 1830-i országgyűlésen fontos kezdeményezés történt a törvényhozás nyelvének magyarrá tételére. Horvátország, Pozsega és Verőce megye követei a magyar nyelv bevezetésének elhalasztását kívánták, amíg az általuk képviselt területek, ahol az iskolákba akkor akarták bevezetni a magyar nyelv tanítását mint rendes tárgyat, megtanulnak magyarul. Miskolczy Gy.: i. m. 1. 112. 1. Az 1830: VIII. tc. kimondta a magyar nyelv használatát, kivéve azokat a bíróságokat, amelyek gyakorlatában eddig a magyar nyelv nem volt használatos. A törvény nem terjedt ki Horvátországra.
De ez nem történt.
Bátran fölhívunk mindenkit, fejlődhetett volna-e magában az összes szlávságban annyi politicai önérzet, ha amott a horvátoknál a szláv literatura terjesztésének ürügye alatt gyűléseket nem tarthattak.*
Az illyrizmus a művelődés vonalán igyekezett előretömi. Gyors egymásutánban olvasó egyesületek alakultak Horvátországban, ezek szerb, cseh, lengyel nyelvű lapokat járattak. Uo. 221. 1.
A lengyel nép gyászos eleste után, hol volt Európa országai közt csak egy zúg is, hol a szláv népfaj az alkotmány aegise alatt szabad létnek örvendhetett.
Zágráb volt a hely, hol a szláv népek apostolai háboríthatlanul összejöhettek, tanácskozhattak.
És ha vádoltatnunk lehet, talán épen túl engedékenységünk vétke hozá reánk a mostani borús napokat.
Ha van hibánk: az lehet, hogy a szláv irodalom fejlesztésének köpenyébe burkolt, de valósággal ellenünk irányzott tendentiáknak ideje korán gátot nem veténk.
És e mulasztásunkért nehezedik reánk az isten súlyos keze, épen akkor, midőn a mocsoktalanul kivívott szabadságot testvériesen megosztani szándékozánk a korona alatti minden, népfajokkal.
Épen onnan emelkedni anyagyilkos kezek ellenünk, honnan az elismerésnek legkitűnőbb jeleit volt jogunk várhatni.
Lássuk tovább a szláv gyűlés proclamatióját.
Az mondatik ott, hogy a szláv népség nem vágyik mások feletti uralkodásra, nem szándékozik hódítani.
Szép szavak! vajha a tények ne bizonyítnának ellenkezőt.
De miért hát a muszka hatalommali szüntelen kaczérkodás? Fog-e az adni népeinek szabadságot?
Nem. Sőt ki akarja az terjeszteni hatalmának hideg, vas kardját a polgárosult Európa minél számosb országaira, sajnosan érzik annak súlyát az eddig is közvetlen uralma s protectorátusa alatt álló nemzetek.
Nem uralkodási, nem hódítási vágy-e ez? Odavetni az isten és természetadta legszentebb jogokat, csak hogy egy hatalmas nagy birodalomba olvadhassanak, s elmondhassák, hogy egyik kezökkel napkeletet, másikával nyugotot érinthetik.
Nem hódítási vágy-e, a sajátkép Magyarországhoz tartozó, de a szláv népieséggel határos néhány megyéinket is a képzelt nagy Szlavia kiegészítő részeül számítani.
És e proclamatióban fölhívás intéztetik ministeriumunkhoz az iránt, szüntesse meg ama rettentő rendszabályokat, miket a magyarországi szlávfajok, különösen a szerbek, horvátok, tótok és oroszok irányában kiadott.
Kár, igen nagy kár, hogy a prágai szláv congressus meg nem fordítá inkább a fölhívást. Inkább illett volna azt mondania: horvát, tót, szerb, orosz rokonaink! hagyjatok fel ama dühösséggel, mellyel a köztetek lakó magyar faj ellen viseltettek; ti irgalmatlanul száműzitek mind azokat, kik az anyaország iránti rokon érzelemnek csak legkisebb jelét is adni bátorkodnak. A ti lázadástok feldúlta az ország nyugodalmát, elraboljátok a közpénztárak jövedelmeit, sőt megraboljátok saját véretöket. – Példa Milos hg.* – És vad kanibáli kegyetlenséggel pusztíttok és gyilkoltok olly helyeken is, mint az Alibunari mellett fekvő Sz. Mihály s Antalfalva helységekben, mellyek pedig semleges állásban voltak mindaddig.* – És ha most a magyar nemzet fegyvert ragad, s a törvény- és nemzet jogok védelme alatt, szigorúan megtorlandja vakmerőségteket, tudjátok meg, hogy csupán isten igazságos ítéletének végrehajtója volt.
Miloš Obrenović. Vö. a 260. számmal.
Szentmihályt július 1-én rabolták ki. Antalfalva (Kovacsica) lakóit július 5-én megfenyegették, hogy ha nem csatlakoznak, a szentmihályiak sorsára jutnak. Kossuth Hírlapja, 1848 július 14. (12. szám) 52. 1. Antalfalva ellen későbbi, július 29-i támadás ismeretes. Thim J.: i. m. I. 168. l.
Úgy legyen.
Mondhatnánk még, oh igen sokat, mondhatnánk az előttünk fekvő szláv proclamátio felett, mellyek bővebben igazolnák azon fenebbi állításunkat, hogy e felhívásnak reánk vonatkozó része merőben rágalmak.
De ennyi is elég.
Ki többet kíván, megolvashatja a „Prager Zeitungnak” ugyanezen számában a Magyarországról írt, s a horvát küldöttségnek insbrucki útja leírását tartalmazó czikket.
Mi csak azon csodálkozunk, miként állhat e czikk ugyanazon lapban olly közel egymás mellett?
Stuller F. fogalm. O. Lt. Kossuth-gy. II. R.
Kossuth Hírlapja, 1848. július 14. (12. szám)
51. l.
Kossuth Hírlapja, 1848. július 14. (12. szám)
51. l.
A cikk aláírás nélkül jelent meg. Vörös Antal szerint, aki összeállítást készített Kossuth cikkeiről, Kossuth írta. (Kossuth Lajos dolgozatai a Kossuth Hírlapjában 1848-ban. O. Lt. Kossuth-gy. II. V. 1. b. – 575.)
