A követigazolások során az igazoló osztály érvénytelennek véleményezte Vajdahunyad követének, Papfalvi Constantinnak megválasztását, mert utasítást fogadott el és megtartására esküvel kötelezte magát. A vita során Berzenczey László marosszéki követ arra mutatott rá, hogy Erdélyben a választási rendszer kialakulatlan, Papfalvi Constantin nem érdemelné meg követté választásának megsemmisítését. Javaslata: az ügyet függésben kell tartani, amíg Papfalvi kieszközli, hogy utasítását vonják vissza. Ehhez a véleményhez csatlakozik Kossuth:
Ha azon véleménynek elfogadásával, mellyet a marosszéki követ indítványozott, olly praecedens állíttatnék fel csak elvileg is, a minőt egy képviselő tagtárs feltett, hogy itt az utasítás elve elfogadtatik, akkor egyenesen azt mondanám: meg kell a választást semmisíteni. De nem így áll a dolog, mert épen az ellenkezőnek praecedense állíttatik fel, midőn a ház azt mondja, hogy a képviselőt nem lehet utasítani, s ezen elvet kijelentvén, módot s alkalmat nyújt a hiba helyrehozására. Elv tehát nem rontatik, sőt inkább a nem utasítás elve consolidáltatik. Szóljunk igazán; Erdélyben a törvények közhírré tételére jóformán mód és alkalom sem volt, de még a magyar ministeriumnak activitása is alig van behozva, következéskép a törvény értelmében nem intézkedhetett, s igazán mondva volt erdélyi hazánkfiai mintegy csak ösztönükből merítették a magyar törvénybeli tudomásukat, tehát azt gondolom, nyújtsunk nekik alkalmat a hiba helyrehozására. De a midőn ezen alkalmat nyújtjuk, nem volnék hajlandó azon elvet követni, hogy lehet utasítás, mivel én úgy vélekedem, hogy nem lehet, mert ha utasítás adatott, s a követ azt elfogadta, ha ki sem jelentette volna is, hogy ragaszkodik azon utasításhoz, de mihelyt elfogadta az utasítást, a választás érvénytelen. Én ezen elvet szentül kívánom fentartani, de azon vélemény elfogadásával, mit a marosszéki követ előadott, meg van adva egyszersmind az alkalom is, a hiba helyrehozatalára. Véleményem nem az, hogy a választás elfogadtassék, és megerősíttessék, hanem, – mint Berzenczey követtársunk mondotta: függesztessék fel – lehet időt is kimondani, – bizonyos időre. Ha küldőit az utasítás visszavétele s eskü alóli felmentése iránt capacitálja, akkor képviselőségét megtarthatja, különben követsége megszűnik. (Helyes!)