500. Pest, 1848 szeptember 13. Batthyány Lajos miniszterelnök átirata Mészáros Lázár hadügyminiszterhez: kéri, hogy továbbra is v…

Teljes szövegű keresés

500.
Pest, 1848 szeptember 13.
Batthyány Lajos miniszterelnök átirata Mészáros Lázár hadügyminiszterhez: kéri, hogy továbbra is vállalja a miniszterséget.
Az utóbbi napokban történt eseményekről rövid elősorolásban kívántam Hadügyminister urat tudósítani.
Megjövén Bécsből mind én és Deák minister társunk, mind az országos küldöttség, – miután azon válasz mellett, mellyet Ő Felségétől kaptunk, az ország kormányzását folytathatónak nem láttuk, én, Deák, Klauzál és báró Eötvös, ministeri tárczainkról leköszöntünk. Gróf Széchenyivel szerencsétlen állapotja tétette le már elébb a tárczát. Megtartotta hivatalát Kossuth és Szemere, azon indokból, nehogy az ország egészen kormány nélkül maradjon. A képviselők háza Kossuthot ministerelnöknek kiáltotta ki, s kineveztetése és a ministerium alakításávali megbízatása végett a főherczeg nádorhoz küldöttséget intézett.* Ő főherczegsége a kérelmet nem teljesíthetni nyilvánítván, tegnap estve újólag engem bízott meg a ministerelnökséggel s az új ministerium alakításával, azon ígéret mellett: hogy báró Jellachichnak és seregének visszavonulását kieszközölendi. Ezen feltétel alatt tehát én a ministerelnökséget Ő Felsége jóvá hagyásáig ismét elvállaltam s az ország kormányát átvettem. És ennek következtében Hadügyminister urat is, a legszívesebb barátsággal kérem: miszerint nemcsak eddigi tárczáját tovább is megtartani, s így engemet, épen a jelen perczben, hol több minister nem létében az egész ország kormánya reám nehezül, főként az általam kevésbbé ismert hadi ügyekben el nem hagyni, de egyszersmind általam igen hálásan elismert buzgó hazafiságánál, tiszta jó szándékánál és terjedt ügyismereténél fogva a hon és nemzet javára mindent elkövetni, különösen pedig oda működni méltóztassék: hogy a szenttamási rácz tábor seregeink által bevétessék, s így minden disponibilis erő a már három helyen betört Jellachich ellen fordíttathassék.*
Ez a leírás nem pontosan adja Vissza a történteket. A minisztérium lemondása után Szemere és Kossuth megtartotta tárcáját és a képviselőháztól megbízást nyertek, hogy az új minisztérium kinevezéséig a kormányt vezessék. Ezt jelentette be az országgyűlési küldöttség szeptember 11-én a nádornak, akinek ugyanakkor tudomására hozták, hogy az országgyűléshez intézett levelét (a minisztérium lemondása után maga veszi kezébe a hatalmat) mint az 1848: III. tc-kel ellenkezőt az országgyűlés érvénylennek tekinti. A nádor visszautasította, hogy letért volna a törvényesség vonaláról és még azon a napon a kormány vitelét ideiglenesen Batthyányra bízta. Vö. a 496. számmal.
A dunántúli magyar haderő főparancsnokának, Teleki Á. vezérőrnagynak szeptember 12-i jelentése szerint Jellacsics szeptember 11-én a varasdi hídnál kelt át a Muraközbe mintegy 20 ezer emberrel. Serege Perlaknál és Légrádnál is kísérletet tett az átkelésre. A magyar haderő Nagykanizsa felé vonult vissza. Közlöny, 1848. szept. 15. (98. szám.) 497. l.
Ezen kérelmemet annál bátrabban hiszem intézhetni Hadügyminister úrhoz, mert Melczer Andor ezredes urat is sükerült a hadi tárczának ideiglenesen tovább is megtarthatnom.*
Melczer Andor ezredes, a hadügyminisztérium államtitkára volt. Áruló magatartását hamarosan bebizonyította, néhány nap múlva lemondott és Bécsbe távozott. Majd az osztrák csapatokkal tért vissza.
Még egy kérésem van. A Jellachich serege ellen csak úgy működhetünk szerencsésen, ha táborunkat ügyes szakértő emberekkel látjuk el. Mire nézve Hadügyminister urat arra kérem: méltóztassék a Kiss Ernő ezredes úr mellett lévő Generalstabler Kohlmann kapitány urat a Dráva melletti táborba rendelni, – tehát haladék nélkül úgy intézkedni: miszerint az említett kapitány tüstént Dunántúlra gróf Teleki Ádám vezérőrnagy úrhoz menjen, s a hadi működésekben neki kellő segedelmére legyen.*
A hadügyminisztérium már 13-án parancsot küldött Kollmann (Kohlmann) József századoshoz, hogy haladéktalanul menjen a kanizsai táborba. Bár Kiss Ernő kérte a parancs megváltoztatását, azzal az indokolással, hogy szüksége van reá, Kollmann valóban átment a Dunántúlra és a pákozdi ütközet idején Móga, majd Görgey „táborkari vezére” volt. O. Lt. Mészáros L. verbászi iratai 136/1848.; K. L. Ö. M. XIII. 53., 200. l.
Pest, September 13. 1848.
Jászay
Fogalm. O. Lt. Miniszterelnökség 604/1848.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem