ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
A Kossuth Lajos 1848/49-ben kiadványsorozat* ezzel a kötettel válik teljessé. Ez a kiadvány eredetileg az Országos Levéltár kiadványtervében szerepelt, szűkebb gyűjtőkörrel, csak Kossuth sajátkezű pénzügyminiszteri iratait ölelte volna fel és a terv szerint 1948-ra jelent volna meg. Az Országos Levéltár centenáris kiadványtervének szűkítése folytán a kiadvány az anyaggyűjtés kezdeti szakaszában megakadt. A Magyar Történelmi Társulat 1951-ben vette fel a kiadványi tervébe, hogy a Kossuth Lajos Összes Munkái sorozatban előrehozza a Kossuth 1848/49-i szereplését megvilágító iratok kiadását. Így kaptam 1951 nyarán újabb megbízást a kiadvány elkészítésére és ezzel párhuzamosan tanulmány írására a Kossuth Lajos születése 150. évfordulójára tervezett emlékkönyvbe. A tanulmányt 1951–52-ben megírtam* és a kiadványhoz az anyaggyűjtést megkezdtem. A munka azonban a vártnál sokkal lassabban készült el. Ennek egyik oka az volt, hogy a kiadvány gyűjtőköre túlnőtt a Kossuth-Emlékkönyvben megjelent tanulmányom határain. Másik oka, hogy 1951 szeptemberében az Országos Levéltárból a budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára neveztek ki. Így érdemlegesen, csak amennyire egyetemi munkám engedte, főleg a nyári hónapokban foglalkozhattam a kiadvánnyal.
Eddig megjelent kötetei: Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen. 1847/48. (Kossuth Lajos Összes Munkái XI. Sajtó alá rendezte: Barta I.) Budapest, 1951. Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. I–II. rész. (K. L. Ö. M. XIII–XIV. Sajtó alá rendezte: Barta I.) Budapest, 1952, 1953., Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai. (K. L. Ö. M. XV. Sajtó alá rendezte: Barta I.) Budapest, 1955.
Kossuth az önálló pénzügyek megteremtője. Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára. I. Budapest, 1952. 87–173. l.
A kiadvány Kossuth működését 1848 áprilisától 1848 szeptember közepéig kíséri, az első felelős független minisztérium megalakulásáról az Országos Honvédelmi Bizottmány megszervezéséig. Ez alatt az idő alatt Batthyány Lajos kormánya állott az ország élén és Kossuth a kormány pénzügyminisztere volt. Kossuth nem kereste ezt a feladatkört, „természeténél és hajlamainál fogva” – írta – irtózott „a hivatal-viselés gondolatától”.* A Batthyánynál tartott márciusi értekezleten, ahol a minisztérium végleges névsora kialakult, Kossuth csak annak az érvnek engedett, hogy nélküle a minisztérium nem számíthat az ország bizalmára.* Kossuth utólagos feljegyzései a minisztérium megalakulásáról meggyőznek arról, hogy nem a pénzügyminiszterségre, de a belügyminiszterségre sem vágyott, amivel gyanúsították. Viszont István nádor április 3-i előterjesztése az udvarhoz világosan mutatja, hogy a két legfontosabb miniszteri tárca, a belügyi és a pénzügyi közül miért az utóbbit szánták Kossuthnak. A nádor szerint Kossuth jövendő minisztertársai és a magyar politika 48 előtti vezetői azt remélték, hogy Kossuth mint pénzügyminiszter nem fog személyesen érintkezni Béccsel, társainak ellenőrzése alatt fog állani, s így befolyása nem lesz jelentős. A belügyminiszteri tárca viszont igen nagy hatalmat adna Kossuth kezébe. Ennek birtokában irányíthatná az országgyűlési választásokat, megkísérelné, hogy a minisztériumot radikális irányban átalakítsa.* A pénzügyminiszterséggel eleget akartak tenni a közvéleménynek, amely Kossuthnak feltétlenül helyet kívánt a kormányban. De egyúttal Kossuthot félre akarták állítani. Sőt azt remélték, hogy pénzügyminiszteri intézkedései ártani fognak páratlan népszerűségének.
Kossuth Lajos utólagos feljegyzése: Irataim az emigráczióból. II. Budapest, 1881. 270. l.
Uo. 271. l.
Károlyi Á.: Az 1848-diki pozsonyi törvényczikkek az udvar előtt. Budapest, 1936. Okiratok. 19. sz.
Ezek a reménységek azonban nem teljesültek. A magyar pénzügyek függetlenítése, a Bécshez fűződő kapcsolatok megszakítása, az önálló bankjegykibocsátás a várakozáson túl megsokszorozta a magyar pénzügyminiszteri tárca jelentőségét. Kossuth ugyan ismételten kifejezte, hogy csak azért felelős, ami pénzügyi téren történik, a többi nem az ő dolga. „Az én hivatásom csak az – írta Mészáros Lázár hadügyminiszternek – hogy a hadügyminister úr javaslatára hozott ministeri rendeletek szerint zsold felemelésére pénzt teremtsek; ha kaszák vétetnek, azoknak árát, ha fegyverek szereztetnek, azokét kifizettessem, – de annak meghatározása, hogy ki hol vegyen fegyvert, reám nem tartozhatik.”* A valóságban Kossuth hatalma messze túlnőtt a pénzügyminisztérium hatáskörén. A Batthyány-kormány saját helyzetének megerősítésére használta fel Kossuth népszerűségét, ő képviselte a kormányt a képviselőház előtt a legnehezebb ügyekben (pl. a képviselők tájékoztatása az országgyűlés megnyitása előtt, az olasz segély vitája). Kossuth többször át is lépte a saját hatalmi körét. A minisztertanács áprilisvégi egyik üléséről naplójának rapszódikus, gyakran befejezetlen félmondataiban Széchenyi István azt jegyezte fel, hogy Kossuth szembenáll Béccsel, a nádorral, a bánnal, a bankkal, szembenáll Gajjal. Széchenyi felkiáltójellel és kérdőjellel hozzá is tette „ő, a pénzügyminiszter!?”* Később már arról panaszkodott, hogy Kossuth valósággal kézben tartja az egész magyar minisztériumot.* Valóban Kossuthnak több olyan kérdésben döntő szava volt, amelyek távol estek a pénzügyminiszteri tárcától. Kossuth politikai felfogása több ponton egyezett a Batthyány-kormány politikájával, nem egy ponton azonban eltért, legfőképpen abban, hogy kezdettől fogva bizalmatlan volt a bécsi udvar iránt és semmiféle engedményt nem akart tenni az ország függetlenségének rovására. Hogy önálló politikai álláspontját hirdethesse, július 1-én lapot indított a lap irányát pontosan kifejező Kossuth Hírlapja címen, és a lapban a saját neve alatt és név nélkül sok cikket, közleményt tett közzé.
Forrásanyag 240. sz.
Gr. Széchenyi István döblingi irodalmi hagyatéka. I. (Gr. Széchenyi István Összes Munkái VII. Szerkesztette: Károlyi Á.) Budapest, 1921. 305. l.
Uo. 344. l.
A kiadvány is igyekszik tükrözni, hogy Kossuth működése nem szorítkozott a pénzügyminiszterségre. A pénzügyminiszteri feladatokon túl Kossuth részt vett a kormány egész politikájának intézésében; mint Pest város képviselője élénk szerepet játszott a július 2-ára összehívott népképviseleti országgyűlés életében; mint laptulajdonos és hírlapíró a Kossuth Hírlapján keresztül a közvéleményt igyekezett irányítani. A kiadvány első darabja Kossuth sajátkezű levele Batthyány Lajos miniszterelnökhöz április 2-ról, a Batthyány-kormány alakulása idejéből, az utolsó darab pedig Duschek Ferenc pénzügyminisztériumi államtitkár jelentése ugyancsak Batthyány Lajos miniszterelnökhöz szeptember 23-áról. A Batthyány-kormány szeptember 11-én lemondott, Kossuth és Szemere azonban nem tette le a miniszteri tárcát szeptember 12-ig, Batthyány Lajos miniszterelnöki újabb megbízásáig. A kiadvány nem zárult le szeptember 12-ével sem, hanem figyelemmel kíséri Kossuthnak mint nem miniszternek a honvédelmi harc előkészítésében játszott fontos szerepét, amely egyik döntő tényezője a szeptemberi fordulatnak. Egyúttal pedig követi a papírpénz kibocsátása érdekében tett intézkedéseket. A gépezet, amelyet Kossuth indított el, tovább működött azután is, miután Kossuth elhagyta a miniszterséget. A korszakhatárt a forradalmi kormányszerv, az Országos Honvédelmi Bizottmány megalakulása jelentette, ezzel kezdődik a kiadványsorozat következő kötete.
A kiadvány a Magyar Történelmi Társulat 1951. évi határozata értelmében és a kiadványsorozat megjelent köteteinek példáját követve lehetőleg teljes képet igyekszik adni Kossuth sokszínű, gazdag írói oeuvre-jéről. Közzéteszi Kossuth pénzügyminiszteri felterjesztéseit, átiratait, rendeleteit, utasításait, a pénzügyminisztérium különféle osztályainak elvi jellegű fontosabb elintézéseit. A pénzügyminiszteri iratok esetében felvethető Kossuth szerzőségének kérdése. A pénzügyminisztérium május 9-i ideiglenes ügykezelési utasítása* pontosan meghatározta, hogy milyen ügyekben volt szükséges a miniszter elhatározása. Ezek volt a rendkívüli pénzutalványozások; az olyan intézkedések, amelyek a pénzügyminisztérium rendelkezési jogát hosszabb időre megkötötték; minden olyan ügy, amely az érvényben levő közigazgatási elvvel nem egyezett. A miniszter döntése alá tartoztak továbbá a kinevezések és az olyan ügyek, amelyek lényegének megítélésében az üggyel foglalkozó osztályon belül ellentét volt. A miniszter döntésére fenntartott ügyekben az osztályok az elintézés tervezetét bemutatták a miniszternek. Később Kossuth „minden érdekesebb tárgybani intézkedések”-be előzetes betekintést kívánt és az elintézett ügyek lajstromát bekérte.* Így tehát a vezetés nem volt névleges és a pénzügyminisztérium valóban Kossuth irányítása alatt állott, elgondolásait váltotta valóra. Ez indokolta a pénzügyminisztérium fontosabb, közvetlen nem Kossuthtól származó iratainak felvételét a kiadványban Kossuth pénzügyminiszteri működésének bemutatására. Nélkülük nem látszanék egészében az a nagyszabású munka, amit Kossuth az ország pénzügyeinek megszervezésében, jövedelmi forrásainak rendezésében és a honvédelmi harc anyagi alapjainak megteremtésében végzett.
Forrásanyag 100. sz.
Uo. 106., 412. sz.
Egyúttal azonban a gyűjtőkör ilyen megvonásával nehéz volt kiválasztani: a nagyszámú iratból melyek érdemesek a közlésre és melyek nem? Minden ilyen elhatárolás egyéni és kérdéseket hagy nyitva maga után. A pénzügyminisztérium iratanyagán belül Kossuth írói működését elsősorban sajátkezű elintézései világítják meg. Itt is vannak árnyalati különbségek. Nem egyszer Kossuth szóbeli utasítása vagy néhányszavas feljegyzése alapján titkárai, Stuller Ferenc és Rákóczy János foglalták írásba álláspontját. Kossuth az elintézéseket gyakran sajátkezűleg átjavította, kiegészítette. Vannak azonban sajátkezű elintézései, amelyek a legközvetetlenebbül mutatják a politikust és az írót, elválaszthatatlan egységben. Ha aláírása, láttamozása, kiadmányozása szerepel valamely darabon, az kétségbevonhatatlan bizonyíték, hogy foglalkozott az üggyel. Hiszen nem egyszer megtörtént, hogy az általa fogalmazványban átjavított és kiadványozott darabot, amikor tisztázatban aláírásra kapta, újból átolvasta és újból kijavította. A kiadvány minden esetben jelzi, hogy melyek azok a darabok, amelyeket Kossuth sajátkezűleg fogalmazott vagy javított, kiegészített. A javítások és kiegészítések feltüntetése a szövetben technikailag nagy nehézséget okozott volna, úgyhogy csak néhány fontosabb esetben mutatom be: mi a Kossuth javítása, kiegészítése. Nem volna azonban pontosan kifejező Kossuth szerzőségének leszűkítése a saját írású, javítású iratokra, hiszen sok darab a megszövegezés technikai részén kívül – egészen Kossuth munkája.
A pénzügyminiszter hatáskörén túlmenően Kossuthot a kormányzat és az ország összes fontos kérdései foglalkoztatták. Ahogy Széchenyi naplófeljegyzések mutatják, tevékeny szerepet játszott a Batthyány-kormány belső ellentéteit feltáró, nem egyszer viharos minisztertanácsokon. Ezért helyénvalónak látszott a minisztertanácsi jegyzőkönyvek közlése, még akkor is, ha a határozatok mögött nem látszanak a viták, amelyek között a határozatok megszülettek.* Részt vállalt Kossuth a minisztertanácsi határozatok végrehajtásában, átnézte és kiegészítette minisztertársai ilyen jellegű szövegét, királyi kéziratok, kiáltványok, nádori rendeletek fogalmazvány-tervezetét készítette el. Könnyű dolog megállapítani Kossuth szerzőségét, ha megmaradt Kossuth sajátkezű fogalmazványa, nem egyszer azonban csak közvetett adatokból lehet következtetni. Így az osztrák minisztérium felhívására a horvát kérdésben adott válasz tisztázata* Kossuth titkárának, Rákóczy Jánosnak írása, ami arra mutat, hogy a válasz szövegét vagy Kossuth írta, vagy Kossuth utasítása alapján Rákóczy. A minisztertanács július 5-i határozatáról az olasz segély kérdésében más forrás mondja el, hogy Kossuth szövegezte.* Az ilyen daraboknak természetesen a kiadványban van a helyük, viszont meghaladják a kiadvány gyűjtőkörét a kormány felhívásai, rendeletei, amelyek az összes miniszterek aláírásával jelentek meg, kivéve, ha az ilyen felhívás a pénzügyminisztérium munkáját közvetlenül segítette. Ezért kaphatott helyet a minisztérium a Szemere Bertalan belügyminiszter felhívása az országos gyűjtésről és kölcsönjegyzésről, Szemere Bertalan belügyminiszter rendelete a kétforintos bankjegyek védelméről.* A Batthyány-kormány lemondása utáni időből bevettem Kossuth és Szemere szeptember 12-i kiadványát, amely hírt ad az új helyzetről*, viszont nem vettem be Kossuth és Szemere utasítását szeptember 12-ről Teleki Ádámhoz és Csányihoz, mert a fogalmazványon Kossuth kezének nincsen nyoma, a tisztázaton szerepel ugyan aláírása: Kossuth Lajos pénzügy minister, de az aláírás erősen elüt Kossuth ismert írásától és nyilvánvalóan más kéz írása.* Ugyanígy nem vettem be Kossuth és Szemere utasítását St. Millenkovics ezredes, Zimonyi parancsnok részére,* akit a belgrádi török kormányzóhoz küldtek ki. Az utasítást Szemere Bertalan fogalmazta és a fogalmazványra fekete irónnal feljegyezte: Kossuth és Szemere írtuk alá. A saját személyét, családját érintő és más bizalmas ügyekben Kossuth gyakran sajátkezű levelet küldött fogalmazvány, iktatószám nélkül. Ezek az írások rendkívül jellemzőek Kossuthra, felfogására, őszinteségére. Az ilyen leveleknek is a kiadványban van a helyük.
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek hiányosan, nagyrészt Vörös Antal másolatában, kisebb részben egyes minisztériumok iratanyagában maradtak meg. Most külön gyűjteményben vannak elhelyezve. A kiadvány nem közli az összes jegyzőkönyveket, a nem általános érdekű, kisebb jelentőségű ügyekről szóló minisztertanácsi határozatok kimaradtak. Az ismert minisztertanácsi jegyzőkönyvek jegyzékét összeállította Ember Gy.: Az 1848/49-i minisztérium levéltára. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai I/1.) Budapest, 1951. 52–53. l. E jegyzék azonban nem véglegesen lezárt.
Forrásanyag 258. sz.
Kovács L.: Gróf Széchenyi István közéletének három utolsó éve 1846–1848. I. Budapest, 1889. 159. s köv. l.
Forrásanyag 120., 487. sz.
Uo. 490. sz.
Fogalmazványa O. Lt. Belügymin. Elnöki 865/1848., Csányi Lászlóhoz elküldött példánya O. Lt. Csányi L. korm. biztos iratai, Komáromban lefoglalt iratok 494. sz.
O. Lt. Belügymin. Elnöki 865/1848.
A kiadványban szereplő iratok jórésze válasz valamely leiratra, átiratra, beadványra vagy levélre és a válasz teljes megértéséhez ismerni kell a választ kiváltó írást. A Kossuthoz intézett iratokat, amennyiben megtaláltam, aszerint, hogy mennyire fontosak és mennyire kapcsolódnak a kötet gyűjtőköréhez, teljes szövegben vagy kivonatban közlöm. A teljes szövegű közlést választottam olyankor is, amikor Kossuth vagy a pénzügyminisztérium válasza csak a döntést tartalmazza és a tárgyat érdemben nem ismerteti, vagy ha a válasz szövege nem ismeretes. Két esetben nem Kossuthhoz vagy a pénzügyminisztériumhoz intézett jelentés is szerepel. Az egyik (2. sz.) a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány április 10-i jelentése Batthyány Lajos miniszterelnökhöz. E jelentés felvételét az tette indokolttá, hogy a pénzügyminisztériumot közvetlenül érintő és később erősen foglalkoztató kérdésekről is szó van benne. A másikban (499. sz.) Batthyány Lajos miniszterelnök szeptember 13-án tájékoztatta Mészáros Lázár hadügyminisztert a kormány lemondásáról és kormányalakításra történt újabb megbízásáról. Ez az átirat azért került be a kiadványba, mert Kossuth szeptemberi helyzetének megértéséhez ad segítséget. Azokat az iratokat és részleteket, amelyek nem Kossuthtól vagy a pénzügyminisztériumból valók, más betűtípussal szedve közli a kiadvány, úgyhogy a különbség a külsőben is tükröződik. Ezen az alapon más betűtípussal szerepelnek a kiadványban a minisztertanácsi jegyzőkönyvek is.
A közölt anyagnak jelentős részét alkotják Kossuth törvényjavaslatai, országgyűlési beszédei, felszólalásai, köztük Kossuth szónoki művészetének maradandó alkotásai. Ezt az anyagot az 1848. június 8-ától kezdve folyamatosan megjelentetett hivatalos lap, a Közlöny alapján teszem közzé. A Közlöny a beszédeket gyorsírók jegyzetei alapján közölte és az országgyűlési tárgyalásokról a Közlönyben megjelent szöveget az országgyűlés hivatalos naplójának tekintették.* A gyorsírói feljegyzések előnye, hogy pontosan követték az élőbeszédet, hitelesen foglalták írásba Kossuth beszédeit, felszólalásait, bejelentéseit, javaslatait. Viszont a közzétett szöveg kötetlenségben és pontatlanságban is követte az eredetit és más szöveg hiányában nehéz kirostálni a nagyszámú sajtóhibákat és tördelési hibákat. A kiadvány a Közlöny szövegét veszi alapul és csak ott tér el, ahol a szöveg összefüggéséből megállapítható, hogy a közlésbe hiba csúszott. Az ilyen eseteket a lapalji jegyzetek feltüntetik. A Kossuth Ferenc sajtó alá rendezésében 1905-ben megjelent Kossuth Lajos beszédei c. kiadvány* egyrészt szemelvényesen közli Kossuth országgyűlési beszédeit, másrészt tagoltabb és csiszoltabb formában és így itt-ott lényegesen változtat a beszédek eredeti stílusán. A Közlöny szövege az eredeti beszéd hitelesebb megörökítése. Nehezebb feladat a zárt ülések tárgyalásának megismerése. E titkos ülésekről a Közlöny nem adott hivatalos közlést. Lefolyásukra és az üléseken Kossuth szerepére közvetett források (hírlapi közlés, visszaemlékezések stb.) segítségével lehet valamelyes fényt deríteni.* A képviselőház egy-egy ülésén Kossuth többször is felszólalt több különféle tárgyban, a kiadvány e felszólalásokat tárgykörök szerint külön-külön szám alatt közli, minthogy Kossuth írói oeuvre-je szempontjából minden beszéd, felszólalás külön egységnek számít. Az a tény, hogy egy ülés keretében hangzottak el különféle tárgyú beszédei, ebből a szempontból nem elsődleges jelentőségű. E kiadványban Kossuth munkáinak bemutatása és nem az országgyűlés történetének ismertetése a cél. Így is igyekeztem azonban feltüntetni, hogy Kossuth az ugyanaznap tartott többféle képviselőházi ülés közül melyiken (zárt ülés, esti ülés) mondotta el beszédét. Ha Kossuth beszédei, egy-egy zárt tárgykörben elmondott hozzászólásai külön egységként szerepelnek is, nincsenek kiszakítva a környezetből, amiben keletkeztek, a kiadvány összekötő szövegben felvázolja azokat a kérdéseket, amelyek vitájában a közzétett felszólalással Kossuth bekapcsolódott és ismerteti a vita fejlődését Kossuth felszólalásig és felszólalásának elhangzása után.
Siklóssy L.: Az országgyűlési beszéd útja. Budapest, 1939. 320. l.
Kossuth Lajos Iratai XI. Budapest, 1905.
A zárt üléseket felsorolja Beér J.–Csizmadia A.: Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Budapest, 1954. 523 s köv. l.
A pénzügyminiszteri iratok és országgyűlési beszédek mellett a harmadik nagy forráscsoportot Kossuthnak a július 1-én megindított Kossuth Hírlapjában napvilágot látott cikkei jelentik. Kossuth az újság tulajdonosa volt és a lap az ő politikájának szócsöve. A május 17-én közzétett előfizetési felhívásban elmondta, hogy hivatalos elfoglaltsága miatt maga nem szerkesztheti a Kossuth Hírlapját, a felelős szerkesztő Bajza József lesz, „de e mellett – ígérte – lapommal folytonos érintkezésben állandok. Hírlapom politicámnak, nézeteimnek, közvéleménynyeli érintkezésemnek organuma leend”.* Maga is több elvi fontosságú cikket írt a Kossuth Hírlapjába. E cikkek egyrészt a saját neve, vagy nevének kezdőbetűi alatt jelentek meg, másrészt azonban névtelenül. Minthogy a lap politikai irányvonala nem egyszer élesen szembenállott a minisztérium hivatalos álláspontjával, és e miatt minisztertársai bírálták is Kossuthot,* a nyilvánosság előtt kisebbíteni kellett Kossuthnak a lap szerkesztésében játszott szerepét. Ez volt a célja a július 17-i közlésnek, amely hangsúlyozta, hogy Kossuth tulajdonosa, de nem szerkesztője egyúttal lapjának, „következőleg annak sem egész tartalmáért, sem egyes czikkeiért, mellyek felől neki előleges tudomása nincs is, semmi tekintetben nem felelős… csupán a nevével aláírt czikkek tulajdonítandók.”* Feltehetőleg a minisztériumon belül meglevő ellentétek kiélezését akarta elkerülni, amikor névtelenül is írt cikkeket. Kossuth cikkeiről levéltárnoka, Vörös Antal összeállítást készített,* és ebből látható, hogy milyen mérvű volt Kossuth hírlapírói munkássága. Az összeállítás nem egészen pontos, van benne ismétlődés és hiányzik belőle olyan cikk, amely Kossuth neve alatt jelent meg.* Hiányzik továbbá olyan közlés, amely névtelenül jelent meg ugyan, de amelynek megmaradt Kossuth saját írású fogalmazványa.* Vörös Antal Kossuth cikkei közé számít Sz. F. és Sz. L. kezdőbetűk alatt napvilágot látott cikkeket is. Az azonban nagyon valószerűtlennek látszik, hogy Kossuth idegen nevek kezdőbetűi mögé húzódva írt volna cikkeket a saját hírlapjába. Ellene szól, hogy az említett betűk Kossuth két munkatársa, a Kossuth Hírlapjába cikket író Szarvady Frigyes, illetve Szeberényi Lajos nevének kezdőbetűivel azonosak.* Továbbá, hogy az egyik ilyen kezdőbetűkkel ellátott cikk megállapításait a szerkesztő cáfolja, illetve enyhíti.* Az is valószerűtlen, hogy „A szerkesztő” aláírással megjelent cikk mögött szintén Kossuthot kell keresni. Sokkal valószínűbb, hogy a szerzőség kérdése itt ugyanúgy jelentkezik, mint a pénzügyminisztérium sok elintézése esetében. Kossuth megbízást és irányelveket adhatott, mint ahogyan titkárainak a pénzügyminisztériumban, és a cikkek írójuk kezdőbetűivel jelölve láttak napvilágot. Vörös Antal pedig az ilyeneket Kossuth cikkei közé számította. A kiadvány felvette mindezeket a cikkeket, sőt a pénzügyi tárgyú egyéb közléseket is, kivéve a pénzügyminiszteri jelentést, amely a költségvetés keretében benyújtott és a kiadványban teljes szövegében közzétett hivatalos jelentés kivonata.
Forrásanyag 119. sz.
Károlyi Á.: Németújvári gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnök főbenjáró pöre. I. Budapest, 1932. 241. l.
Forrásanyag 305. sz.
O. Lt. Kossuth-gy. II. 1.b.–575. (Régi jelzete: Vörös A. gy. 1761.)
Vö. Dezsényi B.: Kossuth, a forradalmi publicista. Irodalomtörténet 1953. 50. l. Dezsényi elfogadható megállapítása, hogy Vörös A. egy cikket kétszer vett fel és viszont Kossuth cikkei közt nem sorolta fel a szeptember 14-i számban megjelent közlést (Értesítés e lapok olvasóihoz). Nem látszik azonban eléggé megalapozottnak Dezsényi állítása, amely szerint Kossuth és Szemere felhívása, továbbá az augusztus 12-i számban megjelent Pénzügyminiszteri rendelet ezüstpénz kivitele ügyben vagy a pénzügyminiszteri jelentés kimaradt volna Vörös Antal jegyzékéből. Ezeket nem lehet Kossuth cikkeinek tekinteni, s feltehetőleg ezért nem szerepelnek a Kossuth munkáját közvetlenül figyelemmel kísérő Vörös A. felsorolásában.
Ld. a 250. b) számot.
A Kossuth Hírlapja munkatársait felsorolja Dezsényi B.: i. m. 54. l., továbbá Dezsényi B.–Nemes Gy.: A magyar sajtó 250 éve. I. Budapest, 1954. 103–104. l.
Forrásanyag 317. sz.
A kiadványban az itt ismertetett meggondolással igyekeztem közzétenni Kossuth hivatalos iratait, leveleit, beszédeit, hírlapi cikkeit, sajátjait és az irányítása alatt, szellemben keletkezetteket. Elvi jelentőségű döntésekkel és fejtegetésekkel mindennapos adminisztratív jellegűek keverednek. De ezekben is a magyar pénzügyigazgatás alárendeltségének megszüntetéséért folytatott harc, az új igazgatási rend kiépítésének nehézségei tükröződnek. Kimaradtak viszont – még akkor is, ha Kossuth aláírását, esetleg megjegyzéseit viselik magukon – az olyan iratok, amelyekkel a pénzügyminiszter hozzá befutott, de nem tárcájához tartozó ügyeket az illetékes miniszterhez eljuttatott. Továbbá az olyan iratok, amelyekkel valamely már érvényben levő pénzügyi rendelkezés érvényét hosszabbították meg. Az olyan iratok, amelyek valamely a kiadvány szereplő rendelet végrehajtásának részleteire vonatkoznak és érdemben nem adnak újat a rendeletben foglalt kérdés megvilágításához. A szabályszerű, ismétlődő utalványozások, amelyeket az említett ideiglenes utasítás is az osztályok hatáskörébe utalt, a kinevezések alsóbb állásokra. Bár értékes anyagot adnak, nem tartoznak e kiadvány keretébe a kormány felhívására megindult gyűjtés és kölcsönjegyzés részleteredményei, amelyekről a pénzügyminisztérium előbb a Pesti Hírlapban, majd a Közlönyben folyamatosan beszámolt. A kiadvány nem vállalkozhatott arra, hogy a pénzügyminisztérium gépezetét és működését egészben bemutassa, inkább betekintést akart adni abba a sokrétű és nagyvonalú munkába, amelyet Kossuth mint miniszter, képviselő és laptulajdonos végzett az első magyar minisztérium időszakában.
De nemcsak a válogatással maradtak ki iratok a kiadványból, hanem azért is, mert a korszak számításba jövő anyagának csak egy részét ismerem. Kossuth országgyűlési beszédei (leszámítva a titkos üléseket) és hírlapi cikkei hiánytalanul megvannak; a Közlöny és a Kossuth Hírlapja ezeket megmentette az elkallódástól. A korszak iratanyaga azonban nagyon hiányos. A kiadványhoz átnéztem az Országos Levéltár számításba jövő anyagát, így a minisztériumok levéltárát, a kormánybiztosok, az 1848/49-i népképviseleti országgyűlés, az erdélyi főkormányszék és az erdélyi főkormányszék és az erdélyi kincstartóság iratait, a Kossuth-gyűjteményt, az 1848/49-i nyomtatványokat. Ezekből a sorozatokból és gyűjteményekből került ki a közölt iratanyag zöme. Néhány darabot közöltem a Hadtörténelmi Intézet Levéltárából, a Budapesti 1. sz. Állami Levéltár és a Székesfehérvári Állami Levéltár irataiból, továbbá az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárából. Az iratanyag hiányaira jellemző, hogy a legtöbb darabot adó, közel 220 iktatószámmal rendelkező pénzügyminisztérium elnöki anyagnak egyharmada sincsen a helyén. A valóságban nem ilyen méretű ugyan a hiány, mert egyes darabokat elintézésre átküldtek a pénzügyminisztérium különböző osztályaihoz, esetleg más minisztériumhoz. Az is tisztázatban a címzett hatóságnál, hivatalnál vagy személynél esetleg megmaradhatott. De még így is a pénzügyminiszteri elnöki anyag nagyobb részéről csak az iktatókönyv feljegyzése tájékoztat. Teljesen hiányzik továbbá a Duschek Ferenc pénzügyminisztérium államtitkár vezetése alatt állott só- és pénztári osztály elnöki anyaga, az s. p. e. betűkkel jelzett iratok fogalmazványa. Pedig ennek az anyagnak fokozta jelentőségét, hogy mióta Pulszky Ferenc államtitkár a külügyminisztériumhoz távozott, Duschek helyettesítette Kossuthot. A megmaradt iktatókönyv sejteti, hogy milyen komoly értékű iratanyag volt. Sem irat, sem iktatókönyv nem maradt a P. t., Pm. T., M. t. jelzésű miniszteri titkári iratokból, pedig Kossuth titkárai a miniszter megbízásából sok fontos kérdésben intézkedtek. A hiányok okát egyrészt az 1848/49-i forrásanyag küzdelmes sorsa magyarázza, másrészt az, hogy a Habsburg-önkényuralom a szabadságharc leverése után átválogatta az anyagot, bizonyítékokat keresett a szabadságharc szereplői ellen.* Egyes iratsorozatok hiányossága az iratkezelés átmeneti lazaságából is következhetett. Pl. a bécsi kapcsolatok megszakításáról szóló miniszterelnöki rendeletnek (Vö. Forrásanyag 77. szám) a miniszterelnökség anyagában nincsen nyoma. A hiány okát maga a miniszterelnökség sejteti. A vallás és közoktatásügyi minisztériumnak, amikor tájékoztatást kért a miniszterelnök Krassó megyéhez intézett egyik áprilisi rendeletéről, július 18-án a miniszterelnökség így válaszolt: „A Miniszterelnöki hivatalnak ápril elején rendezetlensége miatt a kívánt rendeletnek sem eredeti fogalmazata, sem másolata meg nem tartatván, az nem közöltethetik”. Azt ajánlotta, hogy a minisztérium forduljon kívánságával Krassó megyéhez.* Nem utolsó sorban pedig azt is számításba kell venni, hogy az 1848-as magyar pénzügyminisztérium Magyarországon maradt anyaga sem tudta elkerülni azt a nagymérvű selejtezést, amin a magyar kamara osztályai 1861–1877 között átestek és aminek során több, mint 4000 csomó iratot semmisítettek meg.* A kiselejtezett iratok kivételével a többi hiányok nem jelentik minden esetben a hiányzó darabok végleges megsemmisülését; nem egyszer az iratok megmaradtak, de esetleg olyan gyűjteményben vagy őrzőhelyen, ahol a kutató szem nem is sejtheti. A fontos sorozatokat és gyűjteményeket, amelyek a legtöbb felhasználható iratot ígérték, darabonként néztem át, ugyanígy válogattam át a segédkönyv nélküli anyagot is. A kiadvány szempontjából másodrendű anyagokban a segédkönyvek felhasználásával kerestem a kiadvány gyűjtőkörébe tartozó darabokat. Ez is könnyen lehet hibaforrás.
Ember Gy.: i. m. 14. l. – Az iratanyag szétszóródására néhány adat: A volt kamarai épület tanácstermében 1849 augusztusában különféle iratokat és könyveket találtak (O. Lt. Decr. Cam. 37/1848)., a minisztérium anyagából iratokat találtak, a pesti Széchenyi-házban, továbbá Cegléden és Derekegyháza pusztán. (U. o. 36., 39., 41/1848). – Amikor a magyar külügyminisztérium 1848 októberében Bécs elfoglalása után elhagyta Bécset, iratokat meg is semmisítették. Vö. Wirkner L.: Élményeim. 2. kiadás. Pozsony, 1880. 227. l.
O. Lt. Miniszterelnökség 368/1848.
Sinkovics I.: A magyar kamara selejtezéseinek története. Levéltári Közlemények 1939. 127. l.
A közlés alapjául minden darabnak a végleges formáját vettem. De vannak esetek, amikor nem elegendő a végleg kialakult forma, az ügy megértéséhez szükség van az eredeti szövegezésre és az azon történt változtatásokra. Ez a kérdés a kiadványban általában egybeesik Kossuth sajátkezű javításainak és kiegészítéseinek kérdésével. Amennyiben indokolt volt, feltüntettem a szövegváltozatokat. A fogalmazványok szemmeltartása olyankor sem felesleges, ha történetesen megmaradt az illető darab elküldött tisztázata, mert az irat létrejötte, és minthogy az irat nem öncélú, rajta keresztül egy ügy fejlődése csak a fogalmazvány segítségével világítható meg. A darabok a kiadványban szoros időrendben következnek egymás után, a keltezetlen iratok pontosan vagy hozzávetőlegesen megállapítható helyükre kerültek a közölt darabok sorában. Az egy napi kelettel ellátott darabok sorrendje: minisztertanácsi határozatok, a minisztérium rendelkezései, pénzügyminiszteri iratok, magánlevelek, képviselőházi beszédek, hírlapi cikkek. A pénzügyminiszteri iratok között első helyen Kossuth sajátkezű írásai, majd az általa javított, kiegészített, aláírásával ellátott darabok következnek, azután a pénzügyminiszteri rendeletek, a pénzügyminiszteri titkárok, a pénzügyminisztériumi államtitkárok és végül az osztályigazgatók elintézései.
A kiadvány a közölt darabokat teljes szövegükben teszi közzé. A nyomtatott vagy kőnyomatos rendeleteket, a hírlapi cikkeket címmel, aláírással, teljesen az eredetinek megfelelően. Az iratokból viszont a kiadvány elhagyta azokat a formai részeket, amelyek a kísérő és magyarázó szövegben különben is szerepelnek. Így a pénzügyminisztérium május 9-i ideiglenes utasításának megfelelően fent jobbfelől megadott hivatali szám a szöveg után a jelzet-sorba került, a címzettet és a keletet (pontosan ragaszkodva az eredeti helymegjelöléshez) a regeszta (cím) tünteti fel. A kelet zárójel nélkül csak akkor szerepel, ha az eredetiben is ki van téve, – különben szögletes zárójelben. A kiadvány minden iratnál igyekezett bemutatni, hogy Kossuthnak milyen szerepe van az irat létrejöttében. Jelzi Kossuth sajátkezű írását, javítását, kiegészítését, aláírását, vagy hogy az irat pénzügyminiszter (pénzügyminisztérium) aláírással, továbbá a pénzügyminiszter helyett, vagy a pénzügyminiszter megbízásából kelt-e? Az említett ideiglenes utasítás szerint fent balfelől szereplő: A pénzügyminisztertől megjelölést elhagyta, minthogy az irat jellegét a regeszta pontosabban meghatározza. Elhagytam továbbá az iratokon a szövegen kívül levő kancelláriai jegyeket, feljegyzéseket, kivéve ha az ügynek vagy folytatásnak megértéséhez hozzátartoznak. Megtartottam viszont a formai részeket is teljes egészükben Kossuth saját írású irataiban, a levelekben és ahol ezek a részek a szokásostól eltérőek.
Az iratokat, országgyűlési beszédeket, hírlapi cikkeket a kiadvány az eredeti helyesírás megtartásával igyekezett közzétenni. A magyar polgári forradalommal lezáruló két emberöltőnyi időben kovácsolódott teljesen egységessé és vált alkalmazásában is egyetemessé a magyar nemzeti nyelv. A helyesírás erősödő egysége tükrözi a nyelv fejlődésé egységét, és egyúttal előmozdítja ezt a folyamatot. A helyesírás egységesebbé válásában jelentős szerepe volt a Magyar Tudós Társaság 1832-ben megjelent és már 1848-ig több kiadást megért helyesírási szabályzatnak, amelynek szerzője Vörösmarty Mihály volt. Nyitott kérdés, bizonytalanság azonban továbbra is nem egy téren maradt.* A kiadvány anyaga még sejteti azt a vajúdást, amelynek közepette az egységes nyelv létrejött. A helyesírásban a betűjelek már egységesek, de kettőzésben, a j használatában a szavak egybeírásában és különírásában, a nagybetű alkalmazásában erős az ingadozás. Ez megmutatkozik ugyanannak az írónak egyetlen szövegében, megmutatkozik a kötetlenebb fogalmazvány és a kötöttebb szabályokhoz igazodó tisztázat, még inkább a szerkesztő kezén keresztülment hírlapi közlések és az írott szövegek között észrevehetően jelentkező különbségekben. A tisztázatok, még inkább a hírlapi cikkek helyesírása viszonylag következetesebb, kialakultabb. A fogalmazványok helyesírása egyénibb, ingadozóbb. A kiadvány a magyar nyelvet ebben az egységgé forrásában, helyesírásának ingadozásában mutatja be. A közlés lényegében betűhív, de nem mindenben követi mereven az eredetit. Elhagyja a különben is már csak szórványosan használt hiányjeleket, általában a mai helyesírásnak megfelelően alkalmazza a mondatvégi írásjeleket, a hosszú és a rövid ékezeteket, elhagyja a felesleges nagy kezdőbetűket, különösen mivel az írott szövegben gyakran megnyugtatóan nem lehet eldönteni: milyen az ékezet, nagy vagy kis kezdőbetűt akart-e írni az író.
Deme L.: A XIX. század első felének harcai a nemzeti nyelvért. (Nyelvünk a reformkorban.) Budapest, 1955. 23. l., Az irodalmi nyelv hangállománya és a nyelvjárások (Uo.) 30., 41–46. l.
Megtartja a kiadvány a hónapok nagy kezdőbetűivel, latinosan írt alakját, a következetes használatot megbontó eltérő formákkal együtt. Általában tükrözi a közlés a mássalhangzók hosszúságának jelölésében mutatkozó viszonylag nagyobbfokú ingadozást; főleg a kétjegyűek kettőzésében (pl. visza–vissza–viszsza, rosz–rossz, anyi–annyi, egy–egygyeztetni stb.), a fokozás, a múlt idő jelének, valamint néhány képzőnek és ragnak írásában (pl. irántunkki, harcal, egyé stb.), továbbá a j-s hangkapcsolatokban jelentkező különbségeket. Kiküszöböli viszont a már szinte általánossá vált cs írásmóddal szemben nagyon szórványosan még itt-ott felbukkanó ts jelet. Megtartja az eredeti szövegek ingadozását a szavak egybeírásában, így pl. az igekötők és a mutató névmások stb. írásában ezen a téren mutatkozó különbségeket. Csak ott változtat, ahol az eredeti írásmód értelemzavaró lehet, vagy ahol ugyanabban a szövegben az író következetesen egyformán írt valamely összetett szót és csak kivételképpen, egyszer-kétszer eltérő módon. Ilyenkor a kiadvány lehetőleg a következetesen használt alakban közli a kérdéses szavakat. Itt azzal is számolni kell, hogy a kézzel írt szövegben gyakran nem lehet pontosan megállapítani: külön szót (szótagot) akart-e írni az író, vagy pedig csak felemelte a tollát. A közölt szöveg különösen Kossuth sajátkezű írásaiban igyekszik ragaszkodni az eredeti helyesíráshoz, amely Kossuth javításaiban, betoldásaiban olykor archaikusabb színezetével is elüt a szöveg többi részétől. A nyilvánvaló elírásokat és íráshibákat viszont a kiadvány mindenütt külön megjegyzés nélkül kijavította.
Hogy a kiadvány a jelzett nehézségek ellenére is elkészült, abban nagy része van annak a segítségnek, amelyet munkám minden szakaszában élvezhettem. A Magyar Történelmi Társulat, amelynek kiadványsorozatában ez a kiadvány napvilágot lát, végig figyelemmel kísérte munkámat, segített a nehézségek leküzdésében, módot adott, hogy a munkát időbeosztásomat követve végezhessem el. A Levéltárak Országos Központjának szívességében filmmásolatban hozzájuthattam az Allgemeine Oesterreichische Zeitung egyik cikkéhez és a bécsi Finanzarchiv néhány iratához. Felbecsülhetetlen értékű segítséget kaptam az Országos Levéltár vezetőségétől és minden alkalmazottjától, volt munkatársaimtól, akikhez csak kéréssel vagy tanácsért fordultam. Ugyanígy a kutatóknak járó köteles támogatást messze felülmúlta az a segítség, amiben a Hadtörténeti Intézet levéltára és a felkeresett állami levéltárak részesítettek. A korszak szakértői és kutatói közül többektől kértem tanácsot, útbaigazítást és mindenütt nagy jóindulattal és önzetlen segítőkészséggel találkoztam. Voltak olyanok, akik kutatómunkájuk során sem feledkeztek meg a kiadványról, több olyan darabra hívták fel a figyelmet, amelyeket különben nem találtam volna meg. A kiadvány lektorai Barta István, Spira György a kiadvány hiányaira, következetlenségeire és hibáira nemcsak figyelmeztettek, de egyúttal segítséget is adtak kiküszöbölésükre. Ugyanígy komoly segítséget kaptam Varga Istvántól, aki a közgazdasági tárgyú darabokat nézte át, és Terestyéni Ferenctől, aki a szövegek közlési módjára adott tanácsokat. Hála és köszönet mindazoknak, akik a kiadvány készítésekor mellettem állottak.
Budapest, 1956. szeptember 29-én, a pákozdi győzelem száznyolcadik évfordulóján.
Sinkovics István
