258. Budapest, 1848 november 12. Kossuth vezércikke a Kossuth Hirlapjában a kamarilla politikájának ellentmondásairól.
258.
Budapest, 1848 november 12.
Kossuth vezércikke a Kossuth Hirlapjában a kamarilla politikájának ellentmondásairól.
Budapest, 1848 november 12.
Kossuth vezércikke a Kossuth Hirlapjában a kamarilla politikájának ellentmondásairól.
A bécs-olmützi ármány-officina égbekiáltó vétkeit naponként jegyzi az időszaki sajtó, a nélkül, hogy ebben magát megerőtetnie kellene. Mert annak gonoszságait felfödözni nem áll egyébből, mint mindennapi tetteit regestrálni, és e sorozatból olly jesuitai cselszövény-csoport áll elő, millyent Sue Ödönnek* teremteni is alig volna lehetséges.
Sue Eugčne (1804–1857) a múlt század negyvenes éveiben izgalomhajhászó kalandregényeivel tette magát ismertté világszerte. Magyarországon is sok olvasója volt, sőt követője is akadt Kuthy Lajos személyében.
Ki azonban e fondorkodásoknak csak felszinét tekinti, könnyen azt hiszi, hogy factorai a gonoszságban legalább következetesek. De csalatkozik, mert ott fön igen gyakran elárulják, hogy elméjök gyöngesége is olly nagy, miszerint azt egyedül gonoszságuk képes fölülmulni.
Ez oldalára a bécs-olmüczi machinatióknak a hirlapiradalom kevesebb figyelmet fordit; azért nem fog ártani, ezt is egy kissé leleplezni, hadd álljon előttünk e példátlan szörny egészen a maga iszonyatos meztelenségében.
Az olmützi bünmühely legújabb találmánya azon szemtelen ámitás, melly szerint azt akarja elhitetni a népekkel, hogy mi a törvényesség teréről lelépve, terrorismussal akarjuk részünkre hóditani a magyarországi lakosságot. És ők ezt meggátlandók, sereget küldenek ellenünk.
Oh együgyüség!
Bár léptünk volna föl terrorismussal a haza árulói ellen, bár semmisítettük volna meg a reactio fekélyét keletkeztében, midőn néhány gaz halálával elfojtottuk volna az általok élesztett pártütés vésszel fenyegető lángjait. Ha ezt tettük volna, most már békénk volna és nem kellene ártatlan ezreknek vért ontani, melylyet a haza védelmében a szabadság istenének hoznak áldozatul.
De éppen az volt bajunk, hogy a terrorismustól jobban iszonyodtunk, mint a reactiotól.
És ti, ti terrorismussal akartok vádolni bennünket, kiket csupán tulzó loyalitás, fölösleges kegyelet vezetett az örvény fölötti sziklára, bizonyosan jóstehetséggel birtok, hogy ellenünk azonnal készíttettétek Horvátországban és az alvidéken véres zsoldosaitok által a seregeket, előbb, mintsem kormányunk Budán letelepedett, annál kevésbbé, hogy működni kezdett volna.
A mult tavaszal, midőn a szabadság kikeletét hirdető vihar mennyköve az osztrák birodalom fölött megdördült, hatalmunkban állott teljes függetlenségünket kivívni azon hatalomtól, melly háromszázados szenvedéseken kívül más emléket nem képes kebleinkben előidézni, és az osztrák birodalom atomusokra porlott volna. De tulságos kegyeletünk beérte egy részével a szabadságnak, hol azt egészen birhatta volna, s ti most azzal vádoltok, hogy mi a törvényesség teréről leléptünk, s azért külditek szegény népünkre pusztító csordáitokat.
Ki lépett le akkor a törvényesség teréről, midőn Lamberg, midőn Jellachich, midőn Récsey és Windischgrätz, s ki tudja még, hogy nevezik ezeket a ti creaturáitokat? – kineveztettek?
Nem juttatja-e az eszetekbe Virgil ama mondását: Quidquid delirant reges, plectuntur achivi?
Nem vagytok-e ollyanok, mint Aesop farkasa, melly a nála alább álló bárányt azon ürügy alatt támadta meg, hogy vizét megzavarta?
Mindenfelé kerestétek a megtámadás ürügyét, hogy belénk köthessetek. A szerbeknek és horvátoknak, újabban pedig az oláhoknak azt hazudtatok, hogy mi nemzetiségöket akarjuk elnyomni. És miután láttátok, hogy e nemzetben több erő van, hogysem az illy álutakon megsemmisithetnétek, midőn látjátok, hogy e megtámadásoknak megfelelni akarunk is, képesek is vagyunk, kínotokban felkiáltotok: mi a magyar terrorismust akarjuk elpusztítani, mi csendet és rendet akarunk eszközölni.
Bécs elég világosan mutatja, millyen rendet tudtok ti csinálni, tudjuk, hogy a temetőben is csend uralkodik, de nekünk illy csend nem kell.
Igy működtök ti, és az illyen működésre rá fogja sütni a szégyen bélyegét a história.
Ha nyiltan kimondanátok czélotokat: mi a szabadságot akarjuk elfojtani, mi uralkodni akarunk, mi a jogosan gyöngitett hatalmat vissza akarjuk szerezni: akkor legalább következetességtekért tudna becsülni az utókor, melly gonoszságotoktól utálattal fog elfordulni.
A törvényesség eszméjére nézve, mellyről állítástok szerint leléptünk, még meg kell említenünk, hogy a nemzet soha sem lép le, soha sem léphet le a törvényesség teréről.
Törvény és törvényesség, tiszta fogalom szerint, a nemzet többségének kifejezett akarata, mellynek a kisebb rész, legyen az bárki, engedelmeskedni tartozik. A nemzet tehát még akkor is, ha a szokott formáktól eltér, nem lép le a törvényesség teréről; de igenis lelépnek azok, és lázadók, pártütők azok, kik magokat a nemzet akaratának alávetni nem akarják, kik a nemzet akaratát teljesiteni, bármi ürügy alatt, vonakodnak.
És mi kézzel-foghatólag durván rejtegetitek ti czélotokat! Annyira együgyüeknek tartjátok-e a népeket, hogy a mázolt álarczot nem fogják megismerni?
Lássunk erre is egy példát.
Windischgrätz, miután Bécset a legnagyobb barbársággal összerombolta, azt mondja proclamatiojában, hogy ez csak átmenetel az alkotmányossághoz.
Hallottatok illyen gunyt valaha?
A bécsi nép különös áldással fog megemlékezni ez átmenetről az alkotmányossághoz. Mi nem akarjuk itt árnyékát adni azon átkoknak, mellyek az elnyomottak kebeleiből a zsarnokok fejére száll.
Még csak egy példát hozunk föl az udvari ármány következetlenségének bizonyitására, melly a többi nélkül, magában is elegendő volna. Oct. 16-án egy hallatlan sértő (hogy keményebb kifejezést ne használjunk) irat bocsáttatik ki Olmützben, mellyben Magyarország pártütéssel, lázongással s tudja isten, mivel, vádoltatik, úgy, hogy olvasásakor az ember könnyen VII. Gergely bulla excommunicatoriájának tarthatná. *
V. Ferdinánd nevében a kamarilla okt. 16-án manifesztumot adott ki, amelyben az uralkodó elítélő szavakkal nyilatkozott a bécsi és a magyarországi forradalomról és bejelentette, hogy Windischgrätz parancsnoksága alatt a birodalom minden részéből csapatokat vont össze a forradalmak leverésére. (A kiáltvány német szövege először a Közlöny okt. 24-i számában jelent meg.)
Mi történik másnap?
Jő egy leirat a magyar hadügyministerhez, mellyben, mintha semmi sem történt volna, az az által tett kinevezések a király által megerősíttetnek. *
A célzás arra az esetre vonatkozik, hogy október 17-i, illetve 20-i kelettel beérkezett Pestre néhány Mészáros által korábban felterjesztett tiszti kinevezés királyi megerősítése. Mészáros hadügyminiszter az udvari bürokráciának ezt a zavarát rögtön felhasználta arra, hogy a csapatokhoz intézett körrendeletében rámutasson, hogy a király őt továbbra is törvényes magyar hadügyminiszternek tekinti. V. ö Gelich R.: Magyarország függetlenségi harca 1848/89-ben. I. k. 378. s köv. l.)
Úgy hiszszük, az illyenekhez nem kell magyarázat. Ki ezeket látja, lehetetlen meg nem győződnie arról, hogy bizony kuruczul állhatnak ott a dolgok, hogy illy következetlenségek elkövettetnek.
De minél nagyobb az ármány, minél kegyetlenebb vadság követtetik el, annál bizonyosabb, hogy Magyarország teljes szabadsága közel van; mert csatánk a védelmezett népjog csatája, mellyet szent eskü, szent kötés ellen tipornak. – Sz. L. *
Ezt a cikket Vörös Antal – aki 1848 tavasza óta Kossuth közvetlen munkatársa volt – a Kossuth által írt cikkek között sorolja fel. (O. Lt. Vörös A.-gyüjt. 1761. sz.) Kossuth szerzősége azonban ennek ellenére sem tekinthető bizonyítottnak, mert a Kossuth Hírlapja hasábjain később is jelenik meg Sz. L. jelzésű cikk, amelyről viszont bizonyos, hogy nem Kossuthtól származik. (Pl. az Erdély elestének körülményei c. cikk a dec. 7-i számban.)
Kossuth Hírlapja nov. 15. szám.
