260. Budapest, 1848 november 12. Kossuth szózata a Felvidék szlovákajkú lakosaihoz.
260.
Budapest, 1848 november 12.
Kossuth szózata a Felvidék szlovákajkú lakosaihoz.
Budapest, 1848 november 12.
Kossuth szózata a Felvidék szlovákajkú lakosaihoz.
Tormay György, a vágujhelyi honvédelmi egyesület elnöke levélben kérte az OHB-t, hogy Kossuth személyesen intézzen kiáltványt a szlovák néphez. A kiáltványt Kossuth irányelvei szerint Ábrányi Kornél fogalmazta meg.
Az országos hadi robaj közül baráti szót intézünk hozzátok, felvidéki tótajkú testvéreink! Szólunk hozzátok nem harag, avagy gyülölség nyelvén, hanem a polgári testvériség s a keresztényi szeretet nyelvén, intvén titeket, hallgatni az igazság szavára, s követni a becsületes polgári kötelességet.
Fájdalommal hallottuk s értesültünk, hogy a felvidék tótajkú lakosai között felmerült alacsony bújtogatóknak és hazug izgatóknak sikerült némileg bizalmatlanságot és ingerültséget gerjeszteni köztetek, a magyar nemzet és a hon szabadságát s függetlenségét jelenleg védő igaz honfiak törekvései ellen.
Vajjon mostohán bánt-e veletek valaha Magyarország, hogy illy aljas bújtogatások által magatokat tévútra vezetni engeditek, s miattok megfeledkeztek a jótevő magyar hazáról, sőt érdekei ellen feltámadtok?
Emlékezzetek csak a közelebb időkre vissza. Talán valaha nagyobb adót fizettetek, mint más akármellyik ajkú, vagy magyar lakossá a hazának? Nem. Sőt azon hiányt, is a többiek pótolták az ország kincstárába vissza, mit rajtatok szegénység, vagy időnkénti rossz termés miatt behajtani nem lehetett. Talán aránytalanul többet katonáskodtatok, mint a magyar? Nem. A kötelesség egyenlő volt; valamint a magyar kiváltsággal sem bírt soha kevesebb ideig szolgálni, vagy hamarább tisztté lenni, mint a tót. Emlékezzetek csak vissza, midőn éhség állott be a felső vidéken; ki adott nektek, gyermekeiteknek kenyeret, hogy éhen ne vesszen el? ugy-e a magyar? – Ha lementetek az alvidékre, nem minden magyar faluban megtelepedett-e egy kettő közületek, s szomszédja lőn a magyarnak, ki őt testvérileg segítette! – És ha az ország évenként sok ezereket adott és ad ki a felvidéki lakók segélyezéséül, vajjon nem innét a magyar nép vagyonából, nehéz adójából fize-tetett ki ez számotokra? És im ennyi jótett fejében ti gyülölségre hagyjátok magatokat ingereltetni a magyar haza s annak szabadság melletti küzdése ellen, holott ez szintugy a tietek is, mint a mienk!
De mi történt legközelebb? A magyar nemzet tavasszal kinyilatkoztatá Pozsonyban, hogy törvény előtt legyen minden ember egyenlő; szünjék meg a robot s dézsma; és legyen a szegény ember deszkás gunyhójának szintúgy tulajdonosa, mint az ur bádogos kastélyának. – És vajjon e törvény jótékonysága alól kivette-e a tótokat? Épen nem. A törvény nem tesz különbséget a Tisza, vagy Garam és Vág melletti lakosra; egyenlő mindegyik; a robot s dézsma megszünt mindenütt; s egyik sem szolgál hajszálnyival sem többet, sem kevesebbet, mint a másik, – legyen az tót, magyar, vagy akármelly ajkú s fajtájú népe e hazának. – És im ennyi jótétemény, nemes-lelküség, közös szabadság s egyenlő igazság fejében ti mégis gyülölségre vagytok hajlandók a magyar nemzet ellen!
De tudjuk mi biztos adatok nyomán, honnan szívárgott szívetökbe ez igazságtalan s istentelen törekvés a haza közszabadsága ellen. – Azért is hű testvérekhez illőleg kérünk, intünk titeteket, lássátok be a veszélyt, mellynek szélén állotok, s térjetek vissza a polgári kötelesség s istenparancsolta becsület ösvényére.
Azon rosszlelkű emberek, kik tavasszal rajtatok uralkodtak, – ma bosszut forralnak az egyenlőség, népszabadság, robot s dézsma eltörlése ellen. Mert ők továbbra is uralkodni akarnának, a népet igában tartani, s keresetének zsírját ellopni titkon, vagy elrabolni nyiltan. És mivel ezt a magyar nemzet által hozott törvények miatt nem tehetik, megesküdtek, inkább magát e nemzetet kiirtani, csakhogy gaz czéljok szerint a régi szolgaság számotokra, s a kegyetlen uralkodás számukra visszaállíttasék.
Czéljok pedig semmi más, mint megölni a szabadságot mindenben, a hol van. A népben, vallásban, a piaczon, a templomban, a közéletben, s a magánviszonyokban – mindenütt. Visszaállítani a régi rossz időket, midőn a király törvény nélkül uralkodott, önkényes kormánya egyedül volt mindenható az országban, valamint a nagy ur a városban, a kicsiny pedig falujában. A nép pedig semmi sem volt az egész országban, koldus a városban, s nehéz robot, s dézsma alatt görnyedő emberi állat saját falujában.
És tudjátok meg atyánk fiai! a régi szolgaság jármának, a robot s dézsmának korát csak úgy hiszik ezek visszaállíthatni, ha a Magyarországon lakó külön népeket egymásra uszítva, sikerül nekik egyiket a másik által elnyomni, vagy megölni. Ez emberek gyávák is, gyengék is, s hogy győzzenek, közöttünk keresnek czinkosokat gonosz czéluk kivitelére.
Mi nem hittünk álnokságaiknak, mellyekkel minket ellenetök ingerlettek de ti könnyenhívők vagytok, s verembe fogtok esni, mielőtt gondolnátok. – Vajjon miért rabolnók el nyelvetöket? Ha Isten annyiféle nyelvet megszenved egymás mellett a földön, miért akarná kiírtani az ember? Vajjon a magyar nemzetnek lehet-e abból haszna vagy kára, ha ti a Vág mellett, vagy a Kárpátok aljánál tótul szóltok egymáshoz? S nem kedvesebb-e előttünk, ha ti tót nyelven, de tiszta buzgósággal felszólaltok a haza szabadsága mellett, mintha rátok erőszakolt nyelven ezt vontatva tennétek? Nem erőszakoltuk soha reátok nyelvünket, s szavunkat adjuk, hogy jövőben is sértetlenül hagyjuk tót nyelvetöket. – Újabban nyert szabadságaitokat pedig egyenesen általunk bírjátok. S az eltörlött dézsmát és robotot miért akarnók ma visszaállítani, midőn néhány hónap előtt önkényt szabadítottunk föl alólok? – Innen láthatjátok atyámfiai! minő gazság az, melly veletek űzetik s minő hazugságok azok, mellyekkel ellenünk ingerlenek.
Láttátok Hurbánt, Hodzsát, Sturt és Simonicsot seregével, – ezek akarnak titeket ördögi czéljaikra felhasználni. Láttátok, mint rontottak be dulva, rombolva életet s vagyont, az országba. Becsületes czélt akarhat-e az, ki kardot – öldökleni, s kanóczot – gyújtogatni hoz kezében? Nem alávaló rossz emberek-e ezek, kiket rablókként le kell verni irgalmatlanul, habár király vagy császártóli megbízást hazudnának is! És láttátok őket, minő gyáván szaladtak el a gálád rabló czinkosok csak félelmes nevétől is a magyar nemzet közelgő hatalmas seregének.
És illy gaz lázítók, illy hazaárulók, gyáva, istentelen emberek által engeditek magatokat a magyar nemzet szabadsaga s függetlensége ellen felingereltetni! Illy rossz lelkű bújtogatók szavára nem rettegnétek ti vétkezni a magyar nemzet irányotokban annyiszor tanúsított jószívüsége ellen?
Ha a bújtogatóknak hisztek, s azok után cselekesztek; önszabadságtokat ássátok alá, de a miénknek nem fogtok árthatni. – A magyar nemzet szabadságának ügye szent, mellyet koronás királyunk V-ik Ferdinánd esküvel szentesitett, s az igazságos Isten segedelmével győzni fog ez nélkülötök – sőt ellenetökben is.
Ti pedig szerencsétlen, elcsábitott atyámfiai! csak veszteni foghattok. – Mert ha diadalt nyer is azon istentelen ügy, melly mellé ellenünk szegődnétek: ti akkor is vesztetek, mert saját vezéreitek Hurban, Hodzsa, Stur és Simonics vissza fogják állítani a régi szolgaságot, mellynek igáját mi levettük nyakatokról; s ismét robotot fogtok, még nagyobbat szolgálni, és dézsmát még többet, mint tavasz előtt fizetni csalóitoknak, kik magokat most szabaditóitoknak hazudjak!
Ugyanazért is – utoljára testvérileg szólunk hozzátok a magyar nemzet nevében: legyetek velünk együtt serény őrei a hon szabadságának; s egyesüljetek mind különbség nélkül a többi hű polgárokkal s hazafiakkal, megvédésére a hon függetlenségének a király és haza nevében. *
A kiáltvány nyomtatott példányait az OHB megküldte terjesztésre a felvidéki megyéknek; Turóc megye azonban tiltakozott ellene a birtokos osztályt illető részei miatt, erre terjesztését beszüntették.
Kelt Pesten, november 12. 1848.
Az országos honvédelmi bizottmány rendeletéből
Kossuth Lajos
bizottmányi elnök
Kossuth Lajos
bizottmányi elnök
Ábrányi Kornél fogalmazványa és egykorú
nyomtatvány. O. Lt. OHB 1848: 2915.
Közli Steier. L.: A tót nemzetiségi kérdés, II. k. 175. l.
nyomtatvány. O. Lt. OHB 1848: 2915.
Közli Steier. L.: A tót nemzetiségi kérdés, II. k. 175. l.
