300. Budapest, 1848 november 17. Kossuth utasítása Vetter tábornoknak a délvidéki hadműveletekre vonatkozólag.
300.
Budapest, 1848 november 17.
Kossuth utasítása Vetter tábornoknak a délvidéki hadműveletekre vonatkozólag.
Budapest, 1848 november 17.
Kossuth utasítása Vetter tábornoknak a délvidéki hadműveletekre vonatkozólag.
November 14-ről Nagybecskerekről tett és sok kedvetlent magában foglaló tudósítására sietek válaszolni.*
A tudósítás nincs a fogalmazvány mellett.
Senki nálamnál a bánsági körülményeknek veszélyes voltát jobban fel nem foghatja, és mégis fájdalommal vagyok kénytelen kijelenteni, hogy tábornok ur ismételt sürgetéseinek a segéderő küldése iránt csak igen kis mértékben felelhet meg a honvédelmi bizottmány.
Tizenegy oldalon viselünk háborút, nem mert így akarjuk, hanem mert a legistentelenebb gonoszságok által ennyi oldalon vagyunk kényszerítve védelemre.
Mindenik veszélyes, mindenüvé erő és segítség kell; istenek nem vagyunk, nem teremthetünk, annálfogva kénytelenek vagyunk mindenütt tenni valamit, de a legnagyobb erőfeszítést oda vagyunk kénytelenek irányozni, a hol a veszély legnagyobb. A veszély nagyságáról az ország kormányának kötelessége – nem egyeseket, s egyes vidéket érő szerencsétlenség – hanem az ország statusi lételére hárulható következményekből mérni.
Így nézve pedig bizonyos, hogy mégha az egész Bánátot elveszítenénk is, irtózatos csapás volna ugyan, de általa a magyar nemzet még nem veszne el; ellenben, ha itt fent a Lajtánál az ellenségnek ellent nem állhatnánk, a nemzetnek létét dönthetnénk el. Azért természetes, hogy mindenek felett a felső tábor erősítéséről kell gondoskodnunk. De még hogy csak ezt is megtehessük, időre van szükségünk, miszerint az ujonczokat fölszerelhessük, fölfegyverezhessük, s begyakoroltathassuk. Ember van elég, de csak ujoncz, s még hogy csak mint ilyen is, táborba szállhasson, idő kell reá.
Elvül vette fel a honvédelmi bizottmány, hogy mindenek előtt a bácsi táborból egy pár ezer emberrel a felső tábort megerősíti, helyébe az ott lévő többi sorezredbeli zászlóaljakat ujonczokkal kiegészítvén. Ennek rögtönös teljesítése végett alkalmas tiszteket küldött le, azonnali végrehajtásul. Egyszersmind állíttatnak folyvást ujonczok, hogy télen át úgy a felső, mint a bánsági táborbani lovas és gyalogos sorzászlóaljak, úgy a honvéd bataillonok is tökéletesen kiegészíttessenek, s csak ha minden meglesz, fognak a honvéd zászlóaljak szaporíttatni.
Ez eljárásunknak rendszere, melyet bizonyosan tábornok ur is helyeselni fog. Vegye még ehhez tábornok ur, hogy Komáromot, Lipótvárát, Eszéket, Péterváradot erős garnisonnal kell ellátnunk, Várasd ellenében a stayer és horvát beütést visszatartanunk. Erdélyben az oláh lázadást a lehetségig fékeznünk, s bizonyosan által fogja látni, hogy a Bánátba rögtön újabb és újabb erőt nem vethetünk.
Tudomására adom tehát tábornok urnak, mi az, a mire néhány napok alatt számíthat, miszerint magát operatióiban tájékozhassa.
1. Egy zászlóalj honvéd Hrabovszky őrnagy vezérlete alatt már 10 nap előtt Szolnokra küldetett, onnan gőzhajón Szegedre szállítandó. A gőzös még csak felét bírta Szegedre leszállítani, a másik fele parancsot kapott rögtön szekereken utána menni; tessék Szegeden rendelkezni, hogy ezen zászlóalj onnan hová forduljon. Hiba volt Szegednél egy gőzöst hadihajóvá alakítás végett letartóztatni, mert legalább két hónap kell, hogy azt oly karba tegyék, miszerint azt egy ágyugolyó el ne sülyessze, akkorra pedig már a Tisza fagyva lesz, holott most emberek, ruhák, ágyuk szállításában ezen letartóztatás miatt nagy a felakadás.
2. A debreczeni honvéd zászlóaljból 3 század már elment, a többi 1 hét mulva indul.
3. Az óbecsei zászlóaljnak Pethő őrnagy alatt már tábornok urhoz meg kellett érkezni. A nagyváradit, a mint tábornok ur jelentéséből látom, lehetetlen lesz leparancsolni.
4. Egy lovas tüzér üteget 3 nap alatt leindítok Arad felé.
És mivel Lippa elestével az aradi ügyeket a bánságival egynek kell tekintenünk, azt, a mit Aradra nézve rendeltünk, alább következendő észrevételeim nyomán egyszersmind tábornok urnak adott segítség gyanánt is kell tekintenünk. Tudósítom tehát
5. Hogy egy székely zászlóalj 800 ember, mely a felső dunai táborból Nagyvárad felé volt volna hazaküldendő, innen holnap indul Arad felé; ott és környékén, útjában az oláhok ellen, különösen Lippa visszavételére is, szolgálatot teendő. Viszen magával ágyukat is.*
November 16-án utasította az OHB a Pesten tartózkodó székely zászlóalj parancsnokát, Szilágyi őrnagyot, hogy a korábbi parancsoktól eltérően ne Nagyvárad, hanem Arad irányába induljon haza és ott csatlakozzék a Délvidékről Erdélybe induló másik székely zászlóaljhoz. (O. Lt. OHB 1848: 2533. sz.)
6. Bakonyi tábornok ur parancsot kap, hogy az 1-ső székely gyalogság ott lévő 5 századját, 686 embert, melyből most 4 század Verbászon, 1 pedig Feketehegyen van, szinte útnak indítsa, hogy az említett 2-ik székely zászlóaljjal Arad táján egyesüljön.
7. Ennyi az, a mit most rögtön tehetünk, azon kívül a legnagyobb erélyt fordítsuk arra, hogy a tábornok ur seregében lévő huszárok, sorgyalogok és honvédek a lehető hamarabban completiroztassanak. Holnap után még alkalmasint 2 század lengyelt fogunk küldhetni, de ez még ma nem bizonyos.
Így állván a dolgok, a honvédelmi bizottmány ugyan távol van attól hogy innen a távolból ütközni terveket improvisáljon, s ezt annál kevésbbé akarja tenni, mert tábornok urnak úgy meleg hazafisága, mint haditudományi tehetségei iránt a legnagyobb bizalommal van. Hanem politicai szempontból mulhatatlanul szükségesnek látjuk, kitenni az irányt, melyet a körülményeknél fogva tábornok ur által követtetni kíván.
És ezen irány a következő.
A kezünknél lévő kimutatás szerint tábornok ur seregében van 5219 rendes gyalogság, 8960 nemzetőrgyalog, 1026 rendes lovasság, 1173 nemzetőr lovas, 508 tüzér, 330 lóval és 32 ágyuval.
Tábornok ur a hányszor megütközött, mindig győzött, mégis a veszély nem kevesbedett, hanem növekedett, tért nem nyertünk, hanem vesztettünk, sőt a dolog annyira jutott, hogy Lippának elvesztével már a Maros vonala is veszélyeztetve van, s tábornok urat elől, hátul és oldalt ellenség veszi körül.
Miért van ez? felelet: azért, mert közel 20,000 főre menő hadserege Törökbecsétől Fejértemplomig irtózatos hosszú vonalon el van szórva s az eldarabolás által annyira meggyöngítve, hogy a mint megütközéssel látjuk, magában Nagybecskereken – pedig ez eddig főpontnak tartatott – csak 3 század honvéd és másfél huszár van.
A honvédelmi bizottmány odautasítja Tábornok urat, tessék a bánáti hadviselésnek ezen eddigi rendszerét, melyet a temesvári mozgalmak tarthatatlanná tettek, merőben megváltoztatni és a véghetlenül hosszú hadviselési vonal helyett egész erejét alkalmas pontra concentrálni.
Fáj az ember lelkének, ha ez vagy amaz város, vidék, vagy éppen vármegye elvész, de ezzel a haza még nem veszett el; concentrált erőnek sorban lépésről lépésre győzelem lesz következése, az eldaraboltságnak örökös térveszteség.
Mik legyenek az erő concentrationak pontjai, azt tábornok ur belátása szerint fogja elhatározni, a honvédelmi bizottmány csak annyit jelent ki határozottan, hogy ha például Fejértemplom, Versecz, vagy éppen Becskerek is, nem tartható a nélkül, hogy ennek tartogatása miatt Temesmegye, a nagykikindai kerület, vagy éppen Arad, s a Maros vonala is elvesztetnék, meg kell magunkat adni a kéntelenségnek, fel kell adni Torontál és Temesmegyének alsó részit s oly positiot venni, honnan O Becse és Török Becse által a két tábor összeköttetését minden esetre fentartva, Torontál és Temes felső részit megtartani, Aradot megszabadítani, a Maros vonalát biztosítni, s ha ez megtörtént, tömegestőli előnyomulással Temesvárt is vissza venni, s utóbb a feladott alsó vidéket is visszafoglalni lehetséges.
Meglehet, hogy tábornok ur ennél fogva talán Nagykikindát, talán Haczfeldet fogja fő hadi szállásul választani, ebbe a bizottmány nem ereszkedik, de azt tábornok ur lelkes hazafiságától s eréllyétől megvárja, hogy egyes hellyek védelme végett erejét ne oszlassa meg, hanem concentrált erővel tegye mozdulatait, s a mint ekként lépésről lépésre tért foglal, a fellázadt helységekben mindenütt kérlelhetetlen szigorú igazsággal lépjen fel, sbüntessen.
Ha eszerint intézi tábornok ur hadi tervét, akkor az aradi tábort tábornok ur serege kiegészítő részének kell tekintenünk, minél fogva azt az oda küldendő erővel egyetemben főparancsnoksága alá helyezettnek tekintse, a székelyekre megjegyezvén, hogy azoknak rendeltetése nem a táborban maradni, hanem haza menet, útközben, minden lehető szolgálatot tenni, annyival inkább, mert ennek sikerétől függ jó részt a haza juthatásának biztonsága is. Tessék azt tehát a Maros mentében használni, hogy ellenséget is verjen, s úti irányát is megtartsa.
Nekünk hivatásunk gondoskodni, hogy tábornok ur hadserege hiányt ne szenvedjen, hogy ezt megtehessük, világos kimutatást kell birnunk, mi hiányán vagyunk öltözetben, fegyverben s egyebekben. A fegyverekre különös gondot kérünk, inkább pénzzel kell megváltani a legénységtől azon fegyvereket, miket az ellenségtől elveszen, de rendes felfegyverzés czélra kell fordíttatniok s evégett a létszám iránt folyvást világosságban lennünk, mert a fegyver reánk nézve élet kérdés.*
Az egész utasítást v. ö. azzal a levéllel, amelyet Kossuth nov. 16-án Vukovics Sebőnek írt. (L. előbb, 295. sz. alatt, 461. l.)
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 2966.
