301. Budapest, 1848 november 17. Kossuth utasítása a hadügyminisztériumnak a székely zászlóaljak útirányának megváltoztatásával k…

Teljes szövegű keresés

301.
Budapest, 1848 november 17.
Kossuth utasítása a hadügyminisztériumnak a székely zászlóaljak útirányának megváltoztatásával kapcsolatban.
A körülmények változtával úgy rendelkezett a bizottmány, hogy a jelen itten lévő 2-ik székely ezred zászlóallya ne N. Váradnak, hanem Aradnak mennyen hazájába, hol is az alsó táborból szinte haza felé vonuló 1-ső székely zászlóallyal egyesülve fognak haza menni, – ennél fogva már meg tettem a rendelést, hogy az itt lévő székely zászlóally még ma itt maradjon, s csak holnap reggel indullyon meg, hogy így a Ministerium is rögtöni intézkedései által az aradi vonalon ezen sereg számára is szükséges élelmi szereket, szekereket s lovakat eleve megrendelhesse, – azért az új üti terv tüstént elkészítendő, s a székely zászlóally parancsnokának át adandó, – egy másolat pedig Br. Vay kormánybiztosnak küldendő Erdélybe. – A nagyváradi vonalon ezen sereg számára tett rendelések is tehát vissza vonandók.
Az első székely zászlóally útba indítása végett tegye meg a ministerium mindjárt akkép a rendeléseket, hogy annak Bánátban s Bácskában fekvő részei azonnal Arad felé útba indíttassanak, hol is egyesülve a 2-ik székelyekkel, a további rendeleteket veendik, a zászlóally pedig oda utasítandó, hogy úti tervet a szükséges belátás végett tüstént küldje be a bizottmánynak. – Az első székely ezred elvonulása által az alsó táborban keletkező hiány jelenleg rendes sereggel nem pótoltathatik, – azonban a Bácsi nemzetőrségi főparancsnok, Bezerédy alezredes oda utasíttatott, hogy egy zászlóally rögtön mozgóvá tétetvén, a hiányt pótollya, miről a tábor parancsnok tudósítandó. A Ministerium pedig gondoskodjék, hogy a legelébb ismét felszerelendő új zászlóallyakból az alsó táborba pótló sereg küldessék. A Bánátból kivonuló egy század pótlása a tábor parancsnokra bízandó.
A Ministeriumot felszólítom, hogy ezen zászlóally azonnali útba indítása végett rögtön intézkedjék, akkép, hogy az minden esetre a legrövidebb idő alatt megindulhasson, az alsó táborból beküldendő bárminő remonstratio figyelembe nem vehető.
Miután holnapra egy fél ágyu üteg útba indítása is el volt rendelve, tehát ez úgy lesz elrendezendő, hogy az elmenő székely sereggel együtt mennyen, miért is a szükségesekről eleve kell gondoskodni.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 3160.
Ered. tiszt. O. Lt. Hadügymin. 1848. D 323: 9684/3584.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem