5. Budapest, 1848 szeptember 24. Kossuth kiáltványa a magyar néphez*.
5.
Budapest, 1848 szeptember 24.
Kossuth kiáltványa a magyar néphez*.
Budapest, 1848 szeptember 24.
Kossuth kiáltványa a magyar néphez*.
A kiáltvány elkészítését a szept. 16-i ülés határozta el (V. ö. Közlöny szept. 19. sz.)
Atyámfiai, Véreim! Polgártársak! Az örökkévaló istennek nevében, ki az igazságot védi, és megbünteti az árulást, fegyverre szólítom fel a nemzetet, szegény magyar hazánk megvédésére.
A magyar nemzet háromszáz esztendőn át sokat szenvedett. Török és tatár dúlta édes hazánk kebelét; és a királyok idegen gonosz tanácsosai és a hazának hálaadatlan fiai sokszor elárulták e szegény nemzetet: de a mióta isten e világot megteremtette, soha még olly ocsmány árulást nem hallott az embernek fia, mint a minővel most hazánkat meg akarják ölni a hitszegők.
Ha most a magyar nemzetnek minden fia, a ki csak karját bírja, fel nem kel hazáját védeni: akkor kiirtanak saját hazádból, szegény magyar nép! Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással szétdarabolják. A magyar földet, mit véres verejtékkel míveltél, s mit a magyar nemesség, a király gonosz tanácsosai daczára, szabaddá tett, rácz rablók és illyr pártütők közt osztják ki, s téged, szegény elárult magyar nép, ki fognak irtani az élő nemzetek sorából, hogy szegény hazádnak még csak neve se maradjon fenn.
Nem! ezt az örökkévaló isten nem engedheti. Magyar nemzet, mellynek hűségéért, hosszas, türelmes szenvedéséért, most ily alávaló hitszegéssel, illy rut hálátlansággal fizetnek, nem lehet olly gyáva, hogy védtelenül hajoljon meg a gyilkosok előtt, és veszni hagyja szegény hazáját, hitvány zsákmányul az árulóknak.
Még a nyomorult féreg sem tűri, ha lábbal tapodják. A magyar nép nem leszen, nem lehet gyávább a féregnél. A ki nem akar hontalan vándor koldussá lenni; a kinek szívében a becsületnek legkisebb szikrája ég; a ki nem akarja a szolgaságnak keserves bilincsét hordani; a kinek nője, gyermeke van; a ki nem akarja apái sírját megfertőztetni; a ki nem akarja, hogy gyermekei megátkozzák; ki szabadságot kíván e földön, s üdvösséget vár a másvilágon: az fel fog kelni isten és a haza nevében, a rablókat, pártütőket semmivé tenni, és megbosszulni a hitszegést és Magyarország függetlenségét, és a magyar nép törvényes szabadságát megvédeni.
Atyámfiai hallgassátok meg szavaimat!
Én a nép javáért éltem, szenvedtem, cselekedtem egész életemben. Én nektek igazat szólok, mintha isten előtt állanék.
A magyar nemzet 300 esztendő előtt oly feltétel alatt választott királyt a most is uralkodó házból, hogy Magyarországot, mint szabad és független országot saját törvényei szerint kormányoztassa.
Ilyen föltétel alatt engedte meg a magyar nemzet azt is, hogy a királyság firól fira örökségül szálljon.
Ilyen föltétel alatt szállott a korona a mostan uralkodó királyra is
Tizennégy király megesküdött az örökkévaló istenre, hogy az ország szabadságát, az ország törvényeit meg fogja tartani. De nekünk a királyi eskű semmit sem használt.
Mert a királyok – eskűvel fogadott számtalan ígéreteik ellenére – mindig külföldön laktak, ott idegen tanácsosokkal vették magukat körül, a kik hazánkat nem szerették, a népet sanyargatták, törvényeinket lábbal taposták, Magyarországot minden szabadságából kivetkeztették.
A nép fizette a terhes adót, tartotta az idegen katonát, ki miatt a szegény népnek saját házában sem volt soha nyugodalma.
De a keservesen fizetett adóból a nép javára soha egy fillér sem fordíttatott. Soha a nép adójáról a király számot nem adott. Legnagyobb részét a népnek elnyomása végett tartott idegen katona emésztette fel: a többit pedig kiküldték Bécsbe; ott költötték el s a népnek örökös inséggel kellett küzdeni.
A ti fiaitokat, testvéreiteket elvitték katonának: de nem a végett, hogy szegény hazánkat az ellenségtől oltalmazzák, hanem a végett, hogy más nemzeteket a karjaitok közől kiragadott magyar katonák által, járomban tartsanak és sanyargassanak, ép úgy, mint titeket idegen katonák által járomban tartottak és sanyargattak.
És a nemzetnek soha senki számot nem adott, hogy hova fecsérelték a magyar vitézeknek, a ti fiaitoknak vérét.
Idegen országokban vesztek legnagyobb részben s azon országok népeinek átka kísérte őket sírjaikba; a kik pedig sok esztendő mulva haza kerültek, koldusok gyanánt tértek meg helységeikbe, s nem volt, a ki őket szenvedéseikért megjutalmazza; a ki nekik egy keserves darab kenyeret adjon.
Ti robotoltatok, dézsmát adtatok, uriszéknek voltatok alávetve; ki voltatok zárva a polgári szabadság minden malasztaiból; a föld, melyet véres verejtékkel míveltetek, nem nektek jövedelmezett; szolgák voltatok, mint szolga volt a föld, melyet míveltetek.
De a nemességnek igazságos része fel akart titeket törvény által szabadítani.
Én is egyike voltam azoknak, kik szabadságtokért küzdöttek sok esztendők óta.
De a király idegen gonosz tanácsosai ellentállottak törekvéseinknek, ellentállottak szabadságtoknak, sőt sokakat közülünk üldöztek, sanyargattak, tömlöczczel kinoztak, azért, mert szegény nép mellett bátran és hangosan mertünk szólani.
És mivel e szerint a nép maga ki volt rekesztve a szabadságból, mi nem lehettünk elég erősek szegény hazánk szabadságát megótalmazni.
És szegény elárult hazánk minden szabadságából kivetkőztetett. Olyan volt, mint egy fejőstehén, melyet a külföldi gonosz tanácsosok számára hitszegő magyarok vérig fejtenek.
Szegény magyar hazánk inség, nyomoruság, szolgaság tanyájává lett.
Ez volt a régi keserves állapot, Atyámfiai!
Végre az örökkévaló isten megsokallotta szenvedéseiteket, megszánta szegény magyar hazánk szenvedéseit.
A mult országgyülésen még csak a nemesség hozott törvényeket, de a nemesség követjei és a mágnások között számosan valánk, a magyar népnek igaz barátai.
Elhatároztuk, inkább meghalni, mintsem azt tűrni, hogy a magyar nép tovább is szolgaságban szenvedjen.
Elhatároztuk szegény árva hazánk szabadságát vissza szerezni; de visszaszerezni nemcsak a nemesség számára, de az egész népnek számára.
A nagylelkü nemesség elhatározá: a néppel minden szabadságot megosztani, és a nép minden terheiben megosztozni.
És semmit sem kíván egyebet a néptől, mint azt, hogy szeresse magyar hazánkat, és segítsen az árulók, zsarnokok ellen megvédelmezni.
Isten megáldotta igazságos küzdelmeinket.
Magyarország, Erdély-, Horvát-, Tótország népeit szabaddá tettük.
Robotot, dézsmát eltörültünk. Az adófizetés terheiben megosztoztunk. – Az ország védelmének kötelességében megosztoztunk. – És a népet minden alkotmányos szabadságnak részesévé tettük.
Hogy pedig a népnek, az országnak ezen szabadságát idegen gonosz zsarnokok meg ne ronthassák, felelős ministeriumot alkottunk, valóságos nemzeti kormányt, mely oly emberekből álljon, kik a nemzet többségének bizodalmát bírják, kik a népnek barátai, kik annak javát, szabadságát szívből, lélekből előmozdítsák.
És ezen nemzeti kormányt felelőssé tettük, hogy a nép s az ország szabadságát szentül megőrizze; a nép adóját a nép javára fordítsa.
És hogy ezen felelős kormány hazafiui kötelességének megfeleljen: a népnek azon hatalmat adtuk, hogy válasszon képviselőket, kik a kormánytól számot vegyenek, s a nép javára törvényeket hozzanak, melyek szerint a ministerium az országot kormányozni tartozzék.
Ezt tettük a mult országgyülésen. Ilyen törvényeket alkotánk. A királynak elébe terjesztettük; és a király e törvényeket megerősítette, és királyi esküjével szentül fogadta, hogy örökre meg fogja tartani.
Tette ezt a király szabad akaratból, tette esküvel erősített kötelessége szerint.
A szerencse igazságos kívánatainkat csak annyiban segítette elő, hogy ekkoron a királyt nem vették körül hajdani gonosz tanácsnokai, mert azokat a türelmét vesztett bécsi nép akkoron elkergette.
De alig mult el néhány hét, a magyarnak halálos ellenségei, mint a kígyók, ismét összesereglettek a király körül, és összeesküdtek szegény magyar hazánk ellen, összeesküdtek a magyar nép szabadságai ellen. És ezen árulóknak az összeesküvés borzasztóan sikerült.
Mert a király e nyáron megbetegedvén, maga-magával annyira tehetetlenné lett, hogy szegény hazánkat a hitszegő tanácsosok a király nevében gyilkolnák meg.
Tudjátok, hazámfiai! szegény hazánkat minő irtózatos szerencsétlenségbe sodorta immár az árulás.
A vad ráczokat, a rabló szerbeket, a király nevében lázították fel, a magyar nép kiirtására.
És irtják a magyar népet. Gyilkolják a férfiut, asszonyt, gyermeket. Porrá égetik a magyar falukat; s el akarják a magyar nép földét foglalni.
A király nevében esküdött össze ellenünk a hazánkban tanyázó idegen katonaság, melyet véres verejtékkel fizettetek és tápláltatok.
A király nevében választották ki Jellachichot vezérül a szegény magyar nép ellen intézendő irtó háborunak.
A király nevében lázították fel az ország ellen a horvátokat, kik velünk az ország minden közös szabadságaiban megosztoztak, kiket mi magyarok testvéreinkül fogadánk, s kiknek még több szabadságot adtunk, mint a menynyivel magok a magyarok birtanak. Ők csak fél annyi adót fizetnek, mint a magyarok; katonát nem tartanak; az ő földükről a kálvinista s lutheránus magyar vallása ki van rekesztve, mint a bélpoklos; nekik külön országgyülésök is van, és saját nyelvükön szabadon intézik dolgaikat.
Mindezen jótéteményeket pedig azzal hálálják meg, hogy a pártütő Jellachich vezérlete alatt, mint vad ellenség, rohanták meg országunkat, s rabolják, pusztítják a magyar népet. A király nevében lázították fel a magyar ellen az oláhokat, s a király nevében rohantak be a felföldre fegyveres cseh rablók a tót népet fellázítani.
Szóval a király nevében van hazánk vérrel és lánggal minden oldalról elborítva.
És tódul a sok fegyveres rabló, a sok háládatlan áruló, minden oldalról bellebb és bellebb a magyar népre, hogy őt kipusztítsa a föld hátáról.
E pusztításnak pedig végczélja az, hogy visszaállítsák a régi keserves állapotot, fegyveres kézzel rontsák le a magyar szabadságot, melyre a király megesküdött; és a kit közőlünk le nem gyilkolnak, azokat a régi szolgaságba, régi járomba, régi nyomoruságba visszataszítsák.
El vagyunk árulva minden oldalról.
Ha önmagunkat meg nem óvjuk, kiirtanak, kipusztítanak; nemzetünket kitörlik az élők sorából.
Védelmezd hát magad, szegény elárult nép! Védelmezd magad, ten tűzhelyedet, gyermekeidet, feleségedet elszántan, rettenthetetlenül: mint a hogy védelmeznéd magadat, midőn utonálló rablók támadnak meg.
Ha véded magad, nincs mitől félned, mert veled isten és az igazság.
De ha magadat nem védelmezed: az isten maga sem védelmez meg.
Fel hát fegyverre, szegény elárult, de bátor magyar nép!
Kaszára, kapára, kinek mie van.
Keljen fel tömegben a magyar nép: és megmenti magát, és megmenti ez árva hazát.
De ha fel nem kel, ha saját életét, vagyonát, hazáját gyáván feladja: ugy én, ki a népért küzdöttem egész életemben, mielőtt szívem hazám elvesztése felett megszakadna, egy átkot mondok, egy rettenetest, melynek minden szava teljesedni fog.
A magyarnak neve e földön annyit fog tenni, mint szégyen s gyalázat neve;
a magyar nép megfertőzteti ősei szent emlékét, és isten büntetésül azt fogja rá mondani: vessz, – bánom, hogy teremtettelek;
az isten el fogja e népet átkozni, hogy a levegő méreggé váljék, mikor beszija; hogy kezei alatt a termő föld ne teremjen mást, mint hitvány kórót; hogy a forrásvíz bűzhödjék meg, midőn ajkához viszi; hogy bujdossék hontalanul a föld hátán, hiában kérje az alamizsna szent kenyerét; meg fogja őt isten átkozni és alamizsna helyett arczul csapandja őt az idegen faj, és leszen saját hazájában egy vándor koldus, kit, mint a gazdátlan ebet, büntetlenül verend agyon bármelly gazember; az ebeket fogják reá uszítni, s olyanná lészen, mint bélpoklos, a kit minden ember kikerül. Hiában imádkozandik istenhez! neki a vallás nem adand vigasztalást. Isten, kinek teremtését gyávasága által meggyalázta, nem bocsátandja meg büneit sem ezen a világon, sem a másikon; a leány, kihez szemeit felemelendi, seprővel hajtandja el a küszöbről, mint a rühes állatot; neje utálattal köpend gyáva szemei közé; gyermekének első szava az lesz, hogy apját megátkozza; és holt teste heverend temetetlenül, míg a vadállatok, vagy az ég madarai megemésztendik.
A könyörület istene hárítsa el az átkot mirólunk! de nem fogja máskép elhárítani, mint ugy, ha bátor karokkal megvédelmezitek a szegény elárult magyar hazát.
Először megjelent: Kossuth Hirlapja szept. 24. és röpiratként is.
Újra kiadva: Pap D. Okmánytár, II. k. 72–78. l.
Újra kiadva: Pap D. Okmánytár, II. k. 72–78. l.
