510. Budapest, 1848 december 24. Kossuth válasza Perczel dec. 23-i leveleire. *

Teljes szövegű keresés

510.
Budapest, 1848 december 24.
Kossuth válasza Perczel dec. 23-i leveleire. *
V. ö. előbb, 867. l. 1. jegyzet.
Perczel tábornok urnak Körmendre.
A 44-ik és 45-ik zászlóaljak, mellyeknek Tábornok ur seregénél léttökről a kormány semmit sem tudott mert oda voltak szánva, de még nem voltak oda rendelve – s pedig azért nem mert felszereletlenek, fegyvertelenek, ide Pestre rendeltettek, nem a végett, hogy itt maradjanak – hanem azért mert Tábornok ur seregénél léttökről a kormány semmit sem tudván (holott tudnia kellene, mert különben, ha minden Generalis egy egész vidéknek ujonczairól a kormány tudta nélkül külön rendelkezhetnék, akkor olly zavart idéznének elé, mellyből okvetlenül a haza elveszése következnék) – más részről meg az ellenségnek Vas és Zala megyékbe beütésétől tartani kelletvén, természetes, hogy minden ilyen fenyegetett vidékről a még fel nem szerelt zászlóaljakat kötelessége volta kormánynak biztos helyre elrendelni, ahol felfegyvereztetvén, felszereltetvén az ország védelmére fordíttathassanak – ott és azon ponton, hová ezt a haza java a veszélynél fogva leginkább kívánandja.
Most, minthogy ezen zászlóaljak már Tábornok urnak seregénél vannak s így reményljük, hogy a Tábornok ur vitéz vezérlete alatt levő fegyveres sereg által fedeztetni fognak: ha még el nem indíttattak ide Pest felé, nem is szükség elindíttatniok.
A kormány azonban szükségesnek látja megjegyezni, mikint fegyvertelen erőnek tábornok ur seregéveli együttjárását, Tábornok urra nézve nem erőnek, hanem akadálynak tartja; s így jobbnak vélné, ha a fegyvertelen zászlóaljak hátrább – például Veszprémben – állomásoznának, vagy Pápán – mind addig míg fel nem fegyverezhetjük.
A kormány igen aggódik a felett, hogy Szekulics 3 fegyvertelen zászlóaljjal maradt az ellenség torkában – mert mikint álljon majd ellent fegyver nélkül? – féltő, hogy az ellenség martalékává ne essék. Fegyvert pedig kérni könnyű, de teremteni lehetetlen; kivált miután most egy hét alatt ismét Schlick ellen egy egész ármádát valánk kénytelenek teremteni, mi végett már a Budapesti nemzetőrséget valánk kénytelenek lefegyverezni * – és itt semmi katonai erő nem lévén most, néhány napra a fővárost egész fedezetlen hagyni.
V. ö. 402/a sz. 635. l.
Azonban minden emberi erőt össze véve 1000 szuronyos fegyvert újólag kiteremtettünk. Ez holnap indul Paus spediteur által Tábornok urhoz, Veszprém felé, azon utasítással, hogy a Veszprém városi magistrátusnál keresse Tábornok ur avisoját, a további hová szállítás végett. – Tessék tehát Veszprémbe írni eziránt.
E szerint most 10 napnál előbb újra 1000 fegyverről nem disponálhatunk; – Eszékről pedig – a mint Batthyány jelentéséből látom, fájdalom, Tábornok ur semmi fegyvert nem kapand, mert a November végérőli hivatalos kimutatás, egy régi czopfos papíros malaszt, mellyet holnapról holnapra átírogattak míg a fegyverek már régen felhasználvák; következik, hogy Szekulics dandárja egészen fegyvertelenül marad, még vagy két hétig.
Tessék tehát akkint rendelkezni, hogy ezen 1000 fegyver vagy a Szekulics dandárjához küldessék, vagy pedig egy fegyvertelen zászlóalja, Tábornok ur két dandárjából egy fegyveressel felcseréltessék, ha a fegyvereknek magokbani leszállíttatása biztos nem volna. Mert Szekulics elvész, ha fegyvert nem kap, mi pedig külön most nem adhatunk, mert nincs; ez elég ok.
Különösen kérem Tábornok urat, hogy kimutatásaiban legyen szíves pontos egyenlőséget tartani. Dec. 20-kai harcz rendje szerint első két dandárja nyolczad fél ezer emberre mutattatik ki, s a kísérő levél azt mondja, hogy e közt 2000 fegyvertelen. * 22-kei becses levele szerint pedig e két dandár csak 5000 emberből áll, s a közt 1000 fegyvertelen, – különbség 2500 ember; s az első szerint volna hatod fél ezer fegyveres, a második szerint csak 4000. És ez minden hadseregnél ekkint variál. Soha két kimutatás nem egyezik és én, ezernyi gondjaim között majd megbolondulok, hogy a valódi létszámot, s a valódi szükséget soha sem ismerhetem, dispositioimban örökös bizontalanságban vagyok – s ha Isten volnék sem lehetne a seregekről jól gondoskodnom.
Perczel dec. 20-án felterjesztett hadrendje 6463. sz. alatt van iktatva, az iratok közül azonban hiányzik.
Így van a ruházattal is. Tábornok ur 2000 emberre való ruhát kívánt. Elküldtük. Útban van. Most ismét azt írja, hogy a 3-ik dandárnál 3000 ember ruhátlan. Soha sem tudunk eligazodni. – Pedig 30,000 ujoncz vár ruhára, azon kívül a sok defectus a seregekben! Forrón a mult napokban egy legényünk az őrálláson fagyott meg; míg másutt a variáns kimutatások miatt a sok lamentatiora oda küldött ruhából talán száz meg száz a magazinumban hever, mi pedig majd megbolondulunk a teremtés nagy munkájában. Méltóztassék tehát a most küldött 2000 complet öltönynél is a Szekulics dandárjára reflectálni, s minket a valódi szükségről positive értesiteni.
Hasonlóan vagyunk a pénzzel. Tábornok ur Szekulicsnak 20,000 pftot kér, * Szekulics meg futárt küld s 40,000 ftot kér. * – Tábornok urnak egy pár nap előtt meg küldtük a 60,000 ftot mellyet kért, most ismét 100,000 ftot kér a nélkül hogy tudnók az említett öszvegek ebbe beszámítandók-e vagy pedig nem. Az illyen bizontalan aversionális kívánságok miatt annyira ment már a dolog, hogy naponként a költség 600,000 pft!! – Lehetetlen ennyit készíteni; s aztán még mindenki ezüstöt is kér, meg apró bankót, mellynek szintúgy csak az ezüst készlet lehet alapja. Ha tábornok urak rendes számvevőséget, s intendanturát nem állítanak, csak aversionális öszegekben szóllanak; s még azon felül négy hétre való provisiokat kívánnak, nehogy küldeniök kelljen minden 14 napban – lehetetlenné válik a kormányzat. Én legalább inkább főbe lövöm magam, mint így kormányozzak. Kormányozzon aki tud, én így nem tudok.
L. OHB 1848: 6464. sz. alatt.
Szekulics kérése OHB 6423. sz. alatt van iktatva, az akták közül azonban hiányzik.
Végre még a töltéseket a mi illeti, 900 ember folyvást patront csinál, SzMihály nap óta november végéig 5 1/2 millio osztatott ki – és mindig csak azt kapjuk, hogy küldjünk kapslikat száz meg száz ezerenkint. Honnan? Ötven csempész jár kél Európában e végett szerte, ezernyi ezer forint vész el sikertelen kísérletekben; s mi minden nehézség daczára megszereztük a készítés titkát, be hozattuk a maschinákat, ügyes de drága munkásokat; Január elején annyira leszünk hogy minden nap 100,000 darabot készíthetünk, de addig honnan? 9 seregünktől csaknem mindennap jőnek levelek, és egy sem anélkül, hogy ne sürgetnének pénzt, töltést, ruhát, fegyvert, kapslit. Lehetetlen győzni. Megbolondulok bele.
Azért rendet és gazdálkodást ajánlok, vagy ha ez nem lehet, úgy gondoskodjék az ország más kormányról. – Én Isten nem vagyok; pedig amit ember tehet, azt gondolom, hogy én megtevém.
Küldtem Tábornok urnak néhány nap előtt 30,000 kapslit, tegnap előtt a ruhákkal ismét 30,000-et. Holnap az ezer fegyverrel megyen 40,000 kapslis, 30,000 zünderes, 30,000 kovás patron. Tessék a zászlóalj parancsnokoknak szoros gazdálkodást lelkökre kötni.
Még egy szót engedjen Tábornok ur. Azt tetszik írni, hogy hadserege csapatairól senki sem rendelkezzék Tábornok uron kívül. Helyes. Egy kivétellel. Tudniillik hogy a Nemzet, meg az ország kormánya. – Ki legyen a Kormány? az a nemzet dolga, bár én ne volnék benne. Mert unom, hogy életem, mindenem feláldozása mellett, még neheztelésekkel is bajlódjam. De a kormánynak rendelkeznie kell.
Mi volna belőle – ha én most Kistől, Esterházytól sok seregeket rendelvén ide Windischgrätz ellen, nekem azt felelnék: hogy seregeikkel senki se rendelkezzék?
Nervosussá kell lennem az ezernyi baj között.
Kérem Tábornok urat, a Görgey seregével szoros folytonos rapportba tegye magát, mert csak combinált concentrativ összeműködés mentheti meg a hazát. – A kormány az egésznek áttekintéséből majd fog intézkedni, de pontos végrehajtásra számít, mert ha mindenki külön felé dolgozik, az Isten legyen hazánknak irgalmas.
Köszönöm a Nemzet nevében eddigi gyors és tapintatos mozdulatait így már gondolom onnan rögtön a főváros nem félthető. Itt 10 nap alatt lesz egy reserve ármáda vagy 10–12,000 emberből.
Vasba Albrecht századost küldém guerillákat organisálni, a Bakonyba Nemegyei őrnagyot amannak számára Vidos rendelkezése alá 100,000 ftot assignáltam Győrött.
E levélben sok titok van. Méltóztassék elégetni.
Isten lelke a hazával.
Kossuth s. k. fogalm. O: Lt. OHB 1848: 6505.*
Kossuthnak ez a fogalmazványa – bár az OHB iktatószáma rajta van – a Vörös Antal gyüjteményében volt, 1078 sz. alatt s csak a közelmultban került vissza a helyére. Valószínű, hogy Kossuth a fogalmazványt bizalmas jellege miatt magánál tartotta – ezt bizonyítja az is, hogy az iktatókönyvben a puszta számon kívül semmiféle bejegyzés nem szerepel – s tőle került később Vörös Antalhoz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem