1846.01.23. péntek, 7. sz.
1451846.01.23. péntek, 7. sz.
Vezérczikk. (Kamatbiztositási rendszer.) Közlekedési eszközökök czélja: járkelést, levelezést, forgalmat, kereskedést előmozditani. Ezeknek gyorsá, olcsóvá, biztossá tétele nélkül, különben legdúsabb országban, is a közjólét, sőt a szellemi kifejlődés is, lehetetlen.
Ebből azon axioma következik, hogy a közlekedési eszközöket nem csak nem kellene pénzjövedelmi forrásnak tekinteni, sőt nem is volna szabad jövedelmet hozniok, elannyira, hogy ha valamelly közlekedési eszköz, például vasut, jövedelmet hoz, a statusnak az áll érdekében, hogy az utivám mind addig leszállittassék, mig az utfentartás költségeinek fedezésén felül, semmit sem jövedelmez, – mert az ekkint eszközlött közlekedési olcsóság közvetve sokkal több s nagyobb hasznot áraszt az országra, – mint a legbővebb jövedelem, mellyet a közlekedést drágitó utivámból kaphatott volna.
146E nézetből ismét az következik, hogy minden status hibáz, melly a közlekedési eszközöket akár egyenes jövedelemforrásnak tekinti, akár pedig speculatio s financialis vállalat tárgyává teszi. –
Következőleg a statusnak magának kell a közlekedési eszközöket elő teremtenie, s nem kell azoknak létesitését, magán-vállalkozókra biznia; mert ezek természetesen nyereségre számitanak, jövedelmet kivánnak befektetett tőkéik után, érdekök tehát a status érdekével egyenes ellentétben áll, melly status-érdek más nem lehet, mint az, hogy a közlekedés minél könnyebb, minél gyorsabb, minél biztosabb, s minél olcsóbb legyen.
Én hát mindig szerencsétlenségnek tartottam, s fogom tartani, ha valamelly status vagy nem tud, vagy nem akar azon cselekvőségre emelkedni, hogy a közlekedési eszközöket maga létesitse, s ha magán-nyerészkedő vállalkozástól várja, mit önmagának kellene tennie.
Ezen tant hirdeti a B. P. Hiradó. És ezen tanban igaza volna, ha azon méltánytalansággal nem kötné össze, hogy tanját csak nem mindig és állandóan a fiumei vasut-társaság ellen intézett felszólitásaihoz csatolja. – Ez pedig méltánytalanság, mert én, kinek a fiumei vasut körüli agitatioban s cselekvésben is, ekkorig – mondhatnám – legtöbb részem volt, e tant, hogy t. i. a status építse a vasutakat, ugyan ezen okokkal, mellyeket fent előhordék, sokkal előbb folytonosan hirdetém, mielőtt isten a magyar nemzetet jó kedvében (+) a B. P. Hiradóval megajándékozá, sőt azon folyamodásban is, mellyet a fiumei vasut-vállakozók 147részéről, az ország Rendeinek az illető országos választmány utján benyujtottunk; ép akkor midőn a vállalkozó társaság számára engedélyezésért folyamodánk, legfőbb kérésünk mindig az vala, hogy az ország maga épitse a fiumei vasutat.
Érdekünkben áll a közvéleményt meggyőzni, hogy a vukovár-fiumei vasuttarsaság mindig a legloyalisabb téren állt, s azért megbocsát a nyájas olvasó, ha az emlitett engedélyezési folyamodásból nehány sort idézek.
„Alulirottak – igy szól a folyamodás – azon esetre, ha a Duna-fiumei vasut országos költségen nem épitetnék, annak felépitése iránti egyezkedésre legalázatosabban ajánlkozunk. Azonban hiven a czélhoz és irányhoz, melly küldőinket (a társaságot) lelkesiti, ez uttal sem mulaszthatjuk el a n. m. országos választmány előtt mindenek felett az iránt esedezni, hogy ezen vasutnak egyenesen országos költségeni épitésére, bölcsesége szerint sikeres módokat találni, s azt az ország Rendeinek hathatósan ajánlaní méltóztassék; mert nem kétségeskedünk abbeli meggyőződésünket nyiltan bevallani, hogy az illy nagyszerű vállalat magány-merénylet utjáni létesitéséhez szükséges tőkepénz csak a pénzláb europai conjuncturaitól s honunk közköztudomásu hitelállapotjától korlátozott feltételek mellett levén kiállitható, magány-vállalkozók soha és semmi esetben nem nyujthatnak a közönségnek közlekedési olcsóság tekintetében egészen olly alacson feltételeket, mint a status nyujthat, melly a közlekedési eszközöket egyenes jövedelemforrásnak is tekinteni nem kénytelen, s áldozatainak, ha ugyan áldozatnak tekinthető, mi a közjóra történik – bő jutalmát aratja azon körülményben, hogy a kereskedést felvirágoztatá, s általa az ország közjólétét eszközlötte.” –
„Ismételjük pedig ezen alázatos esedezésünket annyival inkább, minél bizonyosabban meg vagyunk győződve, hogy a nemzeti akarat, még azon esetben is találhat módokat ezen közhasznú vállalatnak országos erőveli létesitésére, ha a statuskölcsön eszméje idegenkedésre találna, mert a biztos alappal fedezett hitellevelek, vagy pedig a kamatbiztositott vasut-részvényeknek egyenesen az ország általi kibocsátása, melly a köz- s magány-vállalkozás fényoldalait egyesiti, – mindkettőnek árnyékoldalait pedig a lehet ő legkisebb fokra szállitja, több más módok között kiviteli eszközűl önkint ajánlkozik stb.”
Igy nyilatkozánk az ország Rendei előtt, s ugyanakkor, azt, ha az ország magára nem vállalná a fiumei vasut épitését, szerenscétlenségnek nyilatkoztattuk: igy valánk s vagyunk e tárgyban mindig lelkesülve; azt gondoljuk tehát, a B. P. Hiradó nem méltányosan cselekszik, midőn a status általi vasutépités tanát, melly a mi tanunk is, némelly külföldi magányvállalkozók zsebelő botrányaival hozva logicai kapcsolatba, épen a fiumei vasut-társaság elleni kikelésekre szereti felhasználni, épen mi ellenünk, kiknek azon meggyőződés, hogy a fiumei vasutra az országnak mulhatlan szüksége van, szivvérünkkel összeforrván, minden tehetségünkben állót elköveténk, hogy az ország azt maga épitse, s csak azon szerencsétlenség miatt vevők vállainkra a nagyszerű vállalat létesitésének óriásu munkáját, mivel adómentesitési s kölcsönforgalmi szomorú viszonyaink mellett, nem volt s nincs legkisebb kilátásunk is, hogy az ország saját erejével vasutépitésekbe már ereszkedjék. – Eljövend kétségtelenül ezen cselekvésnek ideje. Istenünk 148adja, hogy közel legyen, de most nem volt s nincs reá kilátásunk, a fiumei vasut körül pedig a késedelem halálos csapás. – Vállalkozánk tehát, de mint a társaság képviselője azt hiszem, egy társam s megbizóm sem fog meghazudtolni, midőn ujolag s most is kijelentem, hogy bár volna országgyülésünk, s bár vállalnák ma el a vasutépitést az ország Rendei, mi a legnagyobb szerencsénknek tartanók a törvény iránti bizodalommal tett költségeink megtéritése mellett visszaléphetni; s „Isten téged áldunk”-at mondandunk, hogy reánk szükség nincsen. – De ha egyszer mélyebben s mélyebben bonyolodánk a költségekbe, társaságunk többé igy nem nyilatkozhatnék, az természetes. –
Illy társaságot tehát, azt gondoljuk, egy kis méltányosság még a B. P. Hiradótól is megilletné. Azonban a tan igaz, hogy a vasutakat a statusnak kellene épiteni; s baj, kár, hiba és szerencsétlenség, ha nem ő épit, mint magánosok. – Okulni kell mások hibáin, s ugy kell intézkedni, hogy ne épitsen drágábban. És elvégre ha ugy volna is! ez csakugyan ezernyi ezerszer kisebb baj, hiba, és szerencsétlenség, mintha speculativus vállalkozásra bizván az épitést, a közlekedést megdrágitja.
Ámde ha csakugyan nem akar a status építeni, – mi a kisebb rosz? s mire kell illy esetbena statusnak gondoskodását intéznie?
Kettőre véleményem szerint: egyik az, hogy a magánosok által épitett vasutat, mi hamarébb visszakapja saját rendelkezése alá, saját birtokába, – másík az, hogy addig is, mig magánvállalkozók birtokában leend, az utvám rajta minél olcsóbb legyen.
Mert kérdem én, mi jobb: az-e ha a közlekedési eszközök hosszabb, vagy ha rövidebb ideig vannak el vonva a status rendelkezései hatalma alúl? az-e, ha drágább, vagy ha olcsóbb rajtuk időközben is az utivám? – Azt hiszem, a felelet nagyon könnyü.
Már most vegyünk egy vállalkozó társaságot, mellynek vasut-vállalatba fektetendő roppant tőkéjétől a kamatláb szerinti legkisebb jövedelmet sem biztositja a status; mit fog ezen társaság tenni? mi által igyekezendik a jövedelem bizonytalanságának veszélyét ellensulyozni? Természetesen az által, hogy minél több évet köt ki magának a vasut birtokára, s a lehető legjobb utvám szabályzatot s lehető legszabadabb kezet igyekezendik magának kieszközölni. –
Ellenben, vegyünk egy másik társaságot, mellynek a kamatláb szerinti legkisebb jövedelmet a status biztositotta, ez a veszteség veszélyének nincsen kitéve, nyereségre pedig kilátása van, tehát igen természetes, hogy kevesebb évre szoritott tulajdoni joggal is beéri, olcsóbb vámszabályzatot is elfogad s méltányos ellenőrködéstől sem vonakszik.
Mellyik rendszer jobb hát, nyájas olvasó? Első esetben, az utvám drágább, s az utróli szabad rendelkezés hoszabb időre ki van a status kezéből véve; második esetben az utvám olcsóbb, az utróli szabad rendelkezés jogát a status hamarébb vissza kapja, s időközben is több befolyással lehet a szabályzat mérsékletére, mert garantiája viszonozásaul szabhat maximumot, meddig ha felhág a nyereség, az utivám leszállitassék. – Mellyik jobb nyájas olvasó?
149A B. P. Hiradó azt mondja, hogy az első jobb – ez a kamatbiztositási rendszer. – Én nyugton várom a józan ész, s a közvélemény itéletét.
Itt van például a budapesti lánchid-vállalat. Báró Sina és társai kamatbiztositás nélkül építik. A vámtarifa, mellyet az ország elfogadott, bizony elég magas; és ha jól emlékszem 85, vagy 87 esztendő van kikötve a vállalkozó társaság tulajdonaul. Közel egy századra lemondott a status tulajdoni, tehát szabad rendelkezési, jogáról. – Tegyük fel, hogy status a 3-ik, 4-dik s 5-dik percentet garantirozta volna báró Sinának, ugyan kérdem, nem örömestebb elfogadott volna-e a báró alacsonyabb tarifát, s 85 helyett 65 vagy tán 60 esztendőt? – Én azt hiszem, igen. S most kérdem, mi volna jobb a statusra? – A B. P. Hiradó azt mondja, hogy az első; én azt mondom, hogy a második. Itéljen a józan közvélemény.
Igaz, nem tagadom én, hogy a kamatbiztositás a vállalkozónak nagy jótétemény; mert a macao-játékosokat kivéve, minden ember örömestebb adja pénzét olly vállalatra, mellynél egy bizonyos jövedelem garantirozva, azon felüli nyereségre pedig még kilátás van, – mint ollyanra, hol nagyobb nyereség is lehetseges, de egy fillér sem bizonyos. – Ez tisztán áll. S azért mi is a fiumei vasutnál bizony kérendjük a kamatbiztositást, mikint azt az ország Rendei, a mult országgyülésen megajánlották. őm de ebből nem következik, hogy ez roszabb rendszer a másiknál, mert a status nem lesz olly kába, hogy ezen jótéteményt ingyen adja, s érte cserébe más javadalmat ne követeljen. – Do ut des, adok, hogy adj igy szól a leczke. Biztositok kamatot: de szabok olcsóbb tarifát, és rövidebb idő alatt vissza követelem a vasutat saját országos tulajdonomul.
Illy nemü adok, hogy adj szerződéseknél utolsó elemzésben a politicai számtan határoz; ha olly nagy a kamatbiztositási veszély és áldozat, hogy vele a kevesebb esztendő, és utvám-olcsitás status-haszonban fel nem ér: ugy kábaság volna biztositani, ha ellenben a kevesebb esztendő és utvám-olcsitás olly beneficium a statusra, melly felér a kamatbiztositás veszélyével, akkor azt hiszem, hiba volna nem biztositni. Ez az én nézetem a dologról. Hogy a fiumei vasut kitünőleg ezen második eset alá tartozik, azt sokszor megmutattuk, s megmutatandjuk még ujolag is. – Most legyen elég egy értekezésnek, a mit mondottunk. – Legközelebb midőn e tárgyról szólandunk, még thesisünket tovább viendjük, s meg hisszük mutathatni, hogy a kamatbiztositás általi vasutépittetés egyenesen a status általi vasut épitésnek egy neme, s pedig olly neme, melly financziális tekintetben, legroszabb esetben is, olcsóbb (de azért nem mondom hogy jobb), mintha kölcsön venne pénzt, s azon épitené. – Illy kérdések felett vitatkozzék a B. P. Hiradó, ha hivatva érzi magát; világositsuk fel a dolgot minden oldalról; hadd tegyen a nemzet ugy a mint legjobb, de ne gázoljon becsületes jellemü társaságunk hitelében; ne gyanusitson, ne kisebbitsen, ne kényszeritsen olly visszatorlásokra, minőre mult számunkban a sértett becsület érzetében kényszeritve valánk.
Kossuth Lajos
Drágaság és gabonakereskedés.
A Pest-megyei takarékpénztár közgyűlése januar 18-án.
Egyesületi mozgalmak.
Fővárosi hirnök. (Jan. 22.)
Tanácslatok, és hiányfelderitések a répaczukorgyártásban.
Jótékony ajánlat a Magyar kereskedelmi társaság részéről.
Világ-kereskedelmi hirek.
Pesti piacz.
Pénzkelet.
