Tan-ügy.
Tan-ügy.
Kezünkhöz került és előttünk fekszik egy becses alkalmi beszéd illy czimmel: Szózat, mellyet 184 5/6 iskolai év végnapján a sátor-alja-ujhelyi kir. középtanoda teremében tartott Hutter Antal kegyes rendbeli tanító, középtanoda s elemi iskola-igazgató. Nyomt. Werfer Kassán. 1846. – Szónok igazgató ur azon szerzetnek tagja, melly magának oktatási pályán a magyar haza irányában már eddig is számlálhatlan érdemeket szerzett, s becsületes és buzgó törekvéseivel naponkint tetézendi azoknak mértékét: maga pedig szónok igazgató ur azon férfiu, ki a derék szerzet érdemes tagjai legérdemesebbjeinek egyike.
Engedje meg szerénysége a tisztelt érdeklett férfiunak, hogy minekutána egy tényben több tanulság van mint száz okoskodásban, példáján, melly előttünk régóta tiszteletben áll, indulva, olvasóinkhoz példát mutathassunk fel arra thema fölött: milly örvendeztető ha oktatók rendeltetésük fontosságát helyesen felfogják. – Több éve már, hogy mi a lelkes szerzőnek eszközléseit figyelemmel kisérjük, s azt tapasztalánk, hogy ő egész lélekkel felkarolván tanitványainak egyetemes nevelését és oktatását, a rájok gyakorolható hatást soha semmi alkalommal sem mulasztotta el, sőt keresett alkalmakat, mellyeket hallgatóinak
okulására, erkölcsi és tudományos kiképzésére a legerélyesebben felhasználhasson. Illy jól használt alkalom az is, mellyel az előttünk fekvő buzditó szózat mondatott. És illy alkalmakkor az ifjuság kebele nyitva áll a jó tanácsnak, melly nem a szigoru engedelmesség utján, hanem inkább baráti, atyai szivből a szeretet ösvényén jő.
Forró köszönet a lelkes szónoknak, hogy az illy alkalmakat nem hagyja siker nélkül elosonni, s tettben tanitja hogy az ifju kebel órák hosszából s tanitások tömegéből soha sem merit annyi jót, mint egy kedvező alkalom pillanatából. És lássuk miként szokta ez alkalmakat a sz. felhasználni. Előttünk fekvő szózatában, minekutána az ösztönző jutalmak érdeméről és sikeréről szólt, igy fordul tanitványihoz, – és végre a tanitókhoz:
„Midőn pedig előttetek ez iskolai év végpillanatiban nyájas szeretettel ölelt serdülő ifiak! ernyedetlen fáradalmaitok eredményében nyert győzelmeiteken örömtől dobogó keblem érzelmeit kitárnám; egyszersmind szivetek belsejébe vésni főleg ohajtom: hogy keveset használnak, bár legcsillogóbb jutalmakkal koszoruzott munkásságtok, ha azokat a tiszta, szilárd erkölcs szent ihlete át nem lengi, s baráti frigybe nem fogadja. Mit sem ér a halandók dicsérete s magasztalása, ha csak a felettünk őrködő nem segitőtök, nem jóváhagyótok, – mit sem ér pályakoszorukra szert tenni, mellyek muló csillám gyanánt enyésznek, vagy mint ősz virányai a fagy lehelésétől illetve csak hamar elhervadnak, ha azon enyészhetlen s hervadhatlan koszorut megszerezni nem iparkodtok, mellyet az ég kegye adand azoknak, kik bőmérékben kapott elmetehetségöket az ő dicséretére s a vallás tiszteletben tartására használják.
1118Ime itt áll a maga legragyogóbb szinében s ti ipartokon örvendező szentséges vallás, és ha ennek, melly nélkül ember számára megelégedés s boldogság nem is képzelhető, őszinte tisztelői vagytok, egész éltetek folytán bár minő ékes koszorukat, bár minő fényes jutalmakat nyerendetek, mind az ő szűz kebelébe mint iránta tartozó hűségtek s erényességtek zálogát legnagyobb készséggel rakjátok le. És ti kedveseim! kiket nem kevésbé szeretünk jó ifjak! kik buzgó törekvéstek által a kitüzött pályaczélt csak közelitőleg értétek el, ne csüggedjetek, annál inkább kétségbe ne essetek. Az erény és szorgalom magában hordja a jutalom csiráját. A küzdést bár merre hordjon a szerencse, vigyen a sors vas törvénye, vallásos és tudományos érzelmektől lelkesitve ernyedetlen buzgalommal, hű karokkal, meleg szeretettel, virasztó gonddal ujitsátok meg, mert higyétek a szorgalom s kitartás mindenen diadalmaskodik, az isteni gondviselés a küzdelem utján hűn haladónak bajnok erőt s pályalombot nyujt. Örvendjetek velem ti is örömérzettel üdvözlött nagy érdemü hallgatók, hon és tudományos müveltség baráti, diszei! kik magatokat megalázni, igen becses jelenlétetökkel a mai nap diszét, ünnepélyünk fényét nevelni kegyesek valátok, fogadjátok figyelmetökért halás köszönetünket, – jelenlétetök által eléggé kitüntetitek mennyire becsülitek a hasznos tanulmányokat, mennyire szivből ohajtjátok azok előmozditását, felvirulását. Örvendjen mindenki, ki a vallást, hont, serdülő tanuló ivadékot szereti.
És most még csak egypár szavam van hozzátok tisztelt sorsosim, nagy érdemü tanárok! ti vagytok mint vezércsillagok közvetlen honunk boldog jövőjét s a szülőknek szent szerelmök legszebb zálogát kebleteken hordva ez örömünnepély előteremtői; ti vagytok, kik e tanodai ifjuságot édes közanyánk s a jelenkorszak igényeihez, főkép a nemzet, szellemi fejlődés magas ügyéhez hiven a javitott neveléstan elvei szerint a gyakorlati élet lobogó szövétnekénél nemesitettétek, ismeretekkel gazdagitottátok, jellemöket szilárditottátok, szóval: a vallásosság, jó erkölcs, tudományos müveltség s a hazai érdekek szeretetére buzditottátok, – ti tisztitottátok meg fattyu növéseitől e csemetét, hogy egykor a nemzeti boldogság kies kertjében ép fák az idők viharai ellen nőhessenek, – ti vagytok mondám ez örömünnepély előteremtői, hisz midőn az erény és szorgalom ösztönző jutalmakkal, érdemszerinti sorozatban helyosztással koszoruztatik, tulajdon buzgó törekvéstek s a tanuló ifjuság iránti szerelmetek legszebb virágait s örömeit szeditek. Hálasztó, szives köszönet néktek tisztelt tanárok mindezekért, édesen nyugtató s egyedül boldogitó öntudat mellett méltányos elismerés ernyedetlen hazafiui fáradalmaitokért. Tartsa honunk egyetlen reményét, szivünk legdrágább kincseit a nyájas szeretettel ölelt tanuló ifjuságot a felettünk lebegő s olly kitünőleg védő isteni gondviselés sokáig a hon és szülők örömére, füzze szent érzelemmel gondjait szebb jövőhez, hevitse a jóra fejlő vágyaktól, vezesse szünetlen a vallás, erény s tudományok ösvényén, mert csak igy teljesülhet lantosunk jóslata:
„Még jőni kell, még jőni fog egy jobb kor, melly után bugó imádság epedez száz ezrek ajakán!”
De menjünk egy kissé vissza, – tavalról is birunk egy illy szózatot. Szülők, vagy baráti az ifjuságnak, kik 1119ebben a haza jövendőjét tisztelitek, halljátok mint buzditja őket szerzőnk:
„Szeressétek mindenek előtt a mukásságot! munkásság azon eltető elem a természetben, melly az erőket fentartja, edzi és hatalmasokká teszi, azon legyőzhetetlen hatalom, mellynek működése az ember testi és lelki előmenetében csudálatos, azon polgári erény, melly főképen magyar hazánkban első rangu. Hogy mind magatok boldogok lehessetek, mind másokat boldogithassatok, legyetek munkások, ez ugy szólván alapja a boldogságnak, s kezdete azon kimondhatlanul édes gondolatnak, hogy az ember a jót saját erejével tette, eszközlötte, vagy mást benne részesitett. A kedvező körülményeknek, a szerencsének, igaz, gyakorta minden hozzájárulásunk nélkül előálló adományait adja munkásságunkkal nemesiteni, s mit a szerencse tőlünk megtagad, becsületes igyekezettel megszerezni olly szükség, mellynek minden becsületes ember, minden jó polgára a hazának, kinek a jóra törekedni mindenek feletti kötelessége, egyenlőn alá van vetve. Voltak idők, midőn a polgári élet szükségei kevesebb erő-fejlettséget, kevesebb munkát, kevesebb ipart igénylettek, midőn gondolkozó fők gyérebben mutatkoztak, midőn az életszükségek az emberben lappangó erőket sokkal kisebb terjedelemben hivák munkásságra: de most a föld kerekségét hatalmas szellem árasztotta el, korunkban a gyakorlati élet uj szükségek szülemlésével uj alakokat vőn magára, minden pálya, minden munka- és isméretkör, minden állapot hatási láthatára terjedni kezd, egész néptömegeket mélyebb, szélesebb gondolkodás fogott el, s az ismeretek országa óriásilag kiterjedt, hozzá járul mindezekhez hazai szegénységünknek, főkép keleti kényelmeinken s a véletlenre bizakodásunkon növekedő szegénységünknek nyommasztó érzete – s mind ezek hangosan buzditják a jóravalót szünetlen munkásságra, béketürésre, kitartásra. Legyetek pedig a munkában valamint pontosak, ugy csüggedetlenek, különben is küzdés az élet, melly igazságot még azok is érzik, kik a mindennapiság széles országutján a sokaság között egy napról másra meghatározott állandó alakokban bolyonganak a nélkül, hogy szemeiket valami uj és szokatlan pálya felé felemelnék. Bátorság a férfiunak jellemében disz, de állandóság és kitartás nélkül csak látszatos valami, melly következmény-teljes tettet létre sem hozhat. Hiába tapodtál meg kezdetben minden félelmet, ha előbukkanó akadályok ellen is mind végig küzdeni képes nem vagy. Isten segitsen benneteket ezen legfontosabbjában a polgár-erényeknek.
És a munkásság vezércsillagánál haladjatok a jó erkölcsökben! A szelidség, melly kedvessé, kellemessé, s kivánatossá teszi az embert az életben, főbélyege az ifju derék lelkületének, s képessé teszi őt, hogy mind saját életét, mind a másét szépithesse; képessé teszi, hogy hatalmába hódítva a heveskedő indulatokat a társadalmi viszonyok emberies oldalát élvezhesse és élveztethesse; képessé teszi, hogy lelki csendességben a dolgokat ugy látván mint valósággal vannak, az igazság felkeresésére és követésére biztosan indulhasson; és igazságra törekedni az ember rendeltetésének egyik fénypontja! Az igazság szeretete verjen erős gyökeret szivetekben! Mutassa bár valaki magát istenfélőnek, szemérmesnek, szelídnek, jótékonynak, buzgó hazafinak: ha egyenesség s igazságszeretet nincs benne, mind azon s egyéb más szép tulajdonok is merő külső kéreg és csalárd máz gyanánt még 1120veszedelmesek. Nyilt sziv, egyenes lélek, igazmondás az emberi erényeknek legdrágább gyöngyei. A hazudság a vétkek legundoritóbbika, vétek az embernek maga ellene, vétek az egész emberiség ellen, vétek az isten ellen, ki az embert saját képére teremtette. Hol a polgári erények méltányoltatnak, az igazságszeretet a polgári erénynek kupján legfelül áll.
Lássunk egy két példát. A római birodalomban Augustus császár egykori győzedelmekor egy egyiptomi papot is a foglyok között vittek, kiről az a hir szárnyalt, hogy életében soha sem hazudott, s lön a győző római nép között nagy magasztalás, és csudájára jártak e ritka ember-példánynak, s végre még emlékoszlopot is emeltek neki, hogy az utóvilágra vigyék át tiszteletét. Néhány évvel későbben ugyan ott Claudius császár uralkodása alatt élt egy Pamphylius nevü ember, kit mint szokásos hazugot minden ember ismért, utált és került is, kiről azt mondták, hogy soha életében igazat nem szólt. A császár ezt megtudván rendelést adott ki Pamphylius halálakor, hogy az embernek teste el ne temettessék, hanem ragadozó állatoknak vettessék, jószága mind elkótyáltassék, lakása földig lerontassék, felesége és gyermekei örökre számüzettessenek, s neve soha senki által se emlitessék, hogy igy még emlékezete se maradjon fen az illy szörnyetegnek. És én szeretném az ékesszólás lángnyelvén eleitekbe rajzolni undokságát és veszélyes voltát a hazudságnak, és kérem az istent, hogy lelketeket ezen fertelemtől őrizze meg!
Az engedelmesség ifjuban, ki még az életben tapasztalatlansága, meg nem állapodott meggyőződése, még erőtlen itélő tehetsége és okossága miatt saját esze után bizton nem járhat, szép és szükséges erkölcs. Boldog, kinek ismeretlen utakon becsületes, értelmes és szeretetteljes vezetőre akadni jutott szerencse. – Keveset beszélni, sokat gondolkodni és cselekedni, a tökéletességre biztos ut. A ki sokat beszél, vagy sokat tud, vagy sokat hazud. Gondolni mindent lehet bátorságosan, de gondolatot szóvá, tetté változtatni kétes következményü dolog. Mit, és mikor, és mikép kell szólani és tenni? ez a bölcseség nagy titka, miről még azok sem adhatnak szabályokat, kik azt jól értik. Régi jó tanács, és vajmi ritka követi: eszed járjon előbb nyelvednél s tettednél. Van idő, midőn hallgatni s látszó veszteglésben lenni bölcseség.
Az ősz hajdankor bölcsei módkivül ajánlották ifjaknak a hallgatást, s azzal tartottak, hogy ifju tanuló soha hasznosabbat nem cselekedhetik, minthogy ha magába vonul, mással keveset, önmagával sokat beszél. Van ugy mondák a hajdaniak a beszédnek valamelly ragadó édessége, melly az emberre mintegy rá tapad, s tőle nehezen tisztulhatni, de vele sokat bekeverhetni; és a hajdankori bölcseknek nagy részben igazságuk volt: sokat gondolkodni, keveset beszélni, szorgalmatosan cselekedni legbiztosabb utja a tökéletességnek. – Becsülni másokat annak, ki megbecsülésre szinte számot tart, okosság törvénye szerinti kötelessége. Kiki szereti magát; mert önszeretet az emberiség legegyetemibb vezetője, ugyan azért senki sem akar mástól ollyasmit szenvedni, a mi becsületét lejebb szállitaná. A ki másnak tulajdon szeretetén sebet ejt, gyógyitsa bár azután akármelly drága orvosló irekkel, s akármelly szorgalommal: bizonyos lehet benne, hogy fenmarad a sebhely, mellyet legkisebb 1121időváltozás is ujra kifakaszt, s melly a legkisebb érintésre is érzékenyen fog sajongni. Azért legyetek emberségesek. Három dolog teszi az életet kellemetlenné, bontja fel a társadalmak gyengédebb kötelékeit, s keseriti meg az élvezet kedvesebb gyümölcseit: a kevélység, melly a nyiltszivű leereszkedést elzárja, a hiuság, melly mindenben különösséget keres, s másoknak fölibe emelkedik, a durvaság, melly másnak a megérdemlett becsületet meg nem adja: az emberség mind a hárommal ellenkezik, azért teszi az életet kelIemessé.
Több is van még mit a jó erkölcsökről szólva ezeket szivetekben meggyökereztetni akarva emlithetnék, s ajánlhatnék, de ezekre mind alkalmazható amaz is, annyira hogy emberi szivben a jó erkölcsök mindegyült egy szép és nemes egészet képeznek, mellyből csak egy sem hibázhatik a nélkül, hogy az egész ne vesztene nagyszerü becsében. De koronája az emberi tökéletességnek a vallásosság. A vallásnak pedig tárgya az isten, az egész mindenség teremtője, megtartója és kormányzója. A vallásnak felséges czélja, hogy az ember szándékát nemesitse, őt boldogitó eszközök által vigasztalja, s azon tökéletességre vezérelje, melly ez árnyék-világban kezdődik, a jó erkölcsnek, erénynek utján nevekedik, mig a siron tul teljes dicsőséggel megnyilik; és a czél nyiltan mutatja a vallásnak méltóságát, isteni voltát, melly sok millió halandónak nyugalmat, áldást, és vigasztaló reményt nyujt, melly visszatartja az elbizakodásra hajlandó lelket a szerencsében, erősiti a gyengét a bal sors csapásai alatt, melly indit, lelkesit, táplál, és éltet. Belső valóságát pedig a vallásnak az igazság és jó erkölcs tevén, világos, hogy az igazságot keresni, követni s szeretni, a jó erkölcsöt pedig gyakorlani kell; mert az igazság és jó erkölcs nélkül ember számára boldogságot még csak nem is képzelhetni. Ha az igazságot az ész maga erejével, a nélkül hogy másra szorulna, feltalálhatja, akkor tudalom támad; ugy de vannak olly igazságok is, mellyeket mi gyarló véges eszünkkel fel nem érhetünk, de mellyeket még is a legtökéletesebb ész, mellynek képére van az emberi ész teremtve, az isten valóságosaknak lát: im itt az alap-ok, hogy a vallásban hinni is kell.
A hit s a tudalom egészitik ki a vallás összegét, valamint a sziv ád neki fenséges voltához illő lakat. Fenséges voltához! – mert lehet-e fenségesebb valami annál, mi az emberben szendergő isteni szikrát eleveniti, mi az embert jobbá, tökéletesebbé, érdemesebbé teszi, mi az embert a legmagasabb jókhoz, az erényhez, a boldogsághoz, az istenhez közel viszi? Isten gyarapitsa lelketekben a vallásnak tiszta érzetét, hogy ezzel az igazságra, jámbor életre, jó erkölcsre szüntelen törekedjetek, hogy általa békések, szeretetteljesek, szelidek, szivben és észben vidámak, szóval boldogok legyetek! – Az erénynek és vallásnak summázata a szeretet, minden ember iránti őszinte szeretet, melly mintegy kisugárzása az isten iránti szeretetnek. Az emberiséget szeretni, elengedhetlen feltétele minden nemes szivnek, s igaz is, az emberiségnek egésze nem levén egyéb számtalan háznépre oszlott nagy nemzetségnél, ennek mindenik tagja rokonunk, vérünk, s szeretetünkre és szolgálatunkra egyenlőn számot tart; de más részről az ember véges állat levén, hatása csak bizonyos meghatározott körben munkálhat; azért ámbár a föld egész kerekségén lakó minden 1122embernek testvérei vagyunk: még is szeretetünk kiáradásában, a szolgálat-tételben maga velünk született lényeges végességünk által már bizonyos határok közé van szoritva.
A nap temérdek égi testeket bevilágit, de a világ-egyetem minden részére még sem hat ki: igy az ember, ha nagy erőt nyert az édes anya-természettül örökül, s a sorstól erejének megfelelő állást vőn, ezrek sőt milliók előtt jótékonyan világithat, de az egész emberi nemre jótékony behatást gyakorolni, ez a nagyok legnagyobbikának sem adaték. Az emberi tehetség csak a végességhez alkalmazott körben és viszonyokban működhetik áldással. Bizonyos határozott helyhez és néphez kell kapcsoltatnunk, hogy azt állandó világitással boldogithassuk, mert minden, mi szerfeletti sok részre oszlik, önkicsinységében enyészik el. Igy a szeretet is. Hol az ember, ki magát a föld minden országainak és népeinek szentelni akarván forró szenvedelmet hordozhatna irántok kebelében? Leonidás csak egy Spártáért, Regulus csak egy Rómáért, Zrinyi csak egy Magyarországért halhatott meg. Erre szükségtelen hosszu bizonyitás. Tekints szivedbe! s ott leled a természettől olly világos bizonyossággal beoltott érzést, melly egy háznéphez, s ezentul egy hazához csatol. – Szeressétek a hazát, szeressétek a haza háznépét! higyétek el, e szóban: haza foglaltatik az emberi szeretet és ohajtás tárgyainak egész összege; szülőink, kik szeretettel ápolgattak bennünket csecsemő korunktól fogva, a föld melly terményeivel táplál benünket, a ház hol az élet első örömeit izlelénk, barátink, rokonink és polgártársaink, kiknek öröme és szenvedése egy a mi örömünkkel és szenvedésünkkel: egyről egyig csak egészitő részei a hazának! és hogy lelketekben mind ezen jó alapos meggyőződésen erősen álljon: szerezzetek ismereteket, legyetek ernyedetlenek a tudományok megszerzésében.
Dicsérni a tudományokat, mellyeknek megszerzése végett gyültetek ide, felesleges volna, mert hiszen azoknak disze és szüksége hasonlón a világitó naphoz világos, s a szükséget, melly birhatásuk iránt olly igen érezhető, magatok is érzitek, csak néhány tanácsom lesz még, s az előttetek tanulási tárgyul forgó tudományok fontosságának kiemelésére segitő vezér-szempontok kijegyzése.”
(Vége következik.)
