Irodalom.

Teljes szövegű keresés

Irodalom.
A magyar zsinagóga. Kiadja Löv Lipót főrabbi. Pápán 1847. Első füzet 88 l. ára 30 kr. pp.
Mióta a tudományok virágzásnak indultak, nem mutathatnak a történetek olly korszakot, melly azokat buzgóbban dajkálta volna minden specialitásaiban, mint korunk. Nyilvános bizonyságot tesz erről a tudományos könyveknek a tudományok érdekeihez és a tudni vágyók igényeihez mért szaporasága, elősegitése és kelendősége, melly kivált az idő óta, hogy a béke Europa kebelébe visszatért, szembetünővé lett. És ebben hazánk is nemesen vetélkedve kezdett pályát futni a külfölddel. De itt sem állapodott meg a tudománybeli miveltségre törekvés. Még a legkisebb fejtegetéseket, vizsgálódásokat, felvilágositásokat, jegyzéseket is homályban hagyni, feledékenységbe temetni, sajnos veszteségnek ismértetett, és hogy e morzsalékok se veszszenek el, számukra még magánosak körében is levéltárak és könyvtárak szereztettek, mellyek segedelmével azon kicsinyszerü de nyomos dolgozatok is folyvást összeszedegettetvén mind most közönségessé tétessenek, mind a jövő kor számára fentartassanak. A szép vegyitéknek közé tételére folyóirások kezdettek meg, mik a tudvágyat folytonosan ébresztgetvén, számtalanokat észrevételnül hasznos olvasásra édesgettek, és az aprólékoknak is menedéket szolgáltatván az elméket munkára, merésre, szabadabb szárnyra kelésre ébresztették, tanitgatták, és igy a tudományos miveltséget hatalmasan előmozditották. E hasznos folyóirások sorában tünik most fel a 268Magyar Zsinagóga, mellyet ezennel hazafiui érzelemmel üdvezlünk és tőle nemcsak a saját felekezete vallásosságának előbbvitelét, hanem mint egyik tüzetes czélzatát a magyarság terjesztését is bizton reményleni jogositva érezzük magunkat. A kiadó szerkesztő szándékának nemes voltáról és vállalkozásának érdeméről mind vallási, mint magyar hazafiusági szempontból szólhatni és pedig csak dicséreteset. Ama nem körünkbe tartozik: imezt méltánylani és honfitársaink kellő figyelmébe ajánlani kötelességünknek érezzük.
Tartalma ezen első füzetnek következő:
I. A pápai zsinagóga felszentelése. II. Felszólitás a szentirás magyar forditására. III. Joel forditása. IV. Egy izraelita atya igénytelen észrevételei a gyermekek hitbeli neveléséről. V. Néhány szó a magyar izraelita-nevelés körül. VI. A hon és királyéirt ima. Mind jeles dolgozatok.
Fogadja a derék, eddigi érdemei után is különösen tisztelt kiadó szerkesztő, kézszoritásunkat, kivánjuk hogy vállalatát a legvirágzóbb erkölcsi siker koszoruzza.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem