Necrolog. (Sárváry Pál.)
Necrolog. (Sárváry Pál.)
Ékes tollu derék tudósunk Schedel Ferencz a magyar academia teremében következőleg hirdeté (jan. 4.) Sárváry Pál halálát:
Tekintetes Academia!
„Bacsányi után e testület legidősb tagja Sárvári Pál, a mult hó 19-kén pár napi gyengélkedés után elhunyt. Egyike szállt vele sirba e haza azon sokat tanult, tapasztalt és működött férfiainak, kik uj irodalmunk bölcsejét, fény és haszon, gyakran talán a siker reménye nélkül is belső hivatásból, a legtisztább szeretettel s teljes magok-odaadásával ringatták. Ez levén Sárvárink köre, nem jegyzik érdekes történetek életét, melly a tanoda és irószoba közt oszolván fel, hatásaiban közvető volt s igy zajtalan, de értelmiségünk öszvegéhez, habár sok egyes szálai miveltésünk szövetében többé ki nem ismerszhetők, hathatósan járult.
Társunk october harmadikán született 1765-ben, Biharnak Piskolt nevü falujában, hol atyja, János, reformatus pap volt. Ettől ő nemcsak lételt veve, hanem első magvait azon szerencsésb kiképeztetésnek is, melly őt gyermektársai közt egykor kitüntetendő volt. Azon kor uralkodó szelleméhez képest, a kedély vallási melengetése mellett, a classicai előidő ismerete volt azon mező, mellyen minden miveltség kerestetett. Ehhez folyamodott egy izben mint gyógyszerhez a gondos atya, midőn észrevevé, hogy a kisdednek lelkét a babona rémei elfélénkitették: s a hellen hitrege nyájas képei gyakor szemléltetésével igyekezett képzelmét felderíteni s lecsendsiteni egyszersmind: mi sikerült, s ezen kivül a mythosi régiségre is felébresztetett a fiu gyermekei elméje. Egyébiránt az első négy iskolai év gyengélkedések 265közt folyt el Patakon, Dadán, Hajdu-Böszörményben; honnan tizenkét esztendős korában Debreczenbe vitett. A reformált miveltség e székes helyén öt év alatt a középosztályokat végezvén, 1782-től 1785-ig a felsőbb tudományokat űzte, mik közül a történetet és régi irodalmat a hires Sinai, a bölcsészetet, mér- és természettant pedig a szinte hirben állott Hatvani István alatt tanulta. Ekkor akadt Sárvárinak alkalma egy birtokos ur két fiát a késmárki főiskolára nevelőként kisérhetni, hol élvén a kinálkozó alkalommal, a német és franczia nyelvekkel barátkozott meg, egyszersmind az akkor nagy nevü Podkoniczki Ádám, bölcsészeti, természettani s országtudományi leczkéit hallgatta Két évvel utóbb Debreczenbe visszatérvén, itt a hittudományi tanfolyam lőn végezve, e mellett első évben Sárvári már maga is tanitóskodott a német nyelvben, másodikban a könyvtárnál viselt őrséget, a következőkben fokonkint az ötödik s hatodik osztály közönséges tanitója volt, utóbb Sinai két évig pótlotta, seniorságot viselt, s alig fejezvén be 1792. sept. 17. collegiumi egész pályáját, már más nap rendes tanárnak hivatott meg a mér- és természettani székre, mellyhez mindig előkelő vonzalmat érzett. Sárvári örömmel kapott diszes ajánláson; s e már most szakjául kitűzött tudományokban bővebb maga-kiképzése végett, protestans hazánkfiainak eléggé nem magasztalható intézetéhez képest, külföldre sietett. Göttingen, a Némethonban akkor első rangu csillagával, a maga Georgia-Augustájával, volt a czél. Az ut Bécsen, Prágán, Dresdán és Lipcsén vitte keresztül a svoár keblü ifju férfit, s már itt, a német tudományosság e legrégibb székhelyén, rövidebb tartózkodás mellett sem mulaszta el látni s hallani mindent, mi őt, az annyi oldalról már előkészitett férfit, vonzhatta. Göttingenben ott érte még az agg Kästnert, ki a mértanban hallgatott, a felsőbb analysisben Rehbeintől külön leczkéket vett, a gyakorlati földmérés és hadtudományi encyclopaediában Müller, a természet- és égtanban Lichtenberg, a vegytanban Gmelin, a gyakorlati csillagászatban a csillagásztorony igazgatója, Seyfer, a gazdaság- és műtanban Beckmann, a növénytanban Hoffman, végre az állat-, ásvány-, csont-, élet- és hasonlitó boncztanban Blumenbach leczkéiket hallgatta. Időközben elhala Debreczenben a bölcsészet tanitója, Milesz József, a superintendentia Sárvárit szólitá fel, terjesztné ki készületeit e tanszékre, hogy azt is, mig a került máskép intézkedhetnék, ő láthassa el. Meglőn. Feder lett tanitója a bölcsészet minden részeiben, Meiners a tapasztalati lélektanban s az emberi nem történetében, Buhle a criticai philosophiában, s e kettő egyszersmind a bölcsészet történetében is, Gatterer és Spittler a történeti tudományokban, Schlözer az országtanban,Waldeck az Institutiókban, Heyne az ó irodalomban, végre Borheck az épitészetben: mind ezek mellett a franczia, olasz és angol nyelvek is tanulása tárgyai voltak. – Mennyi név, tekintetes Academia, a tudományos század élén szivhatni azokat! Melly sikert kellene az illy oskolákban kiképzett embereinknek átültethetni hozzánk, ha e haza földe fogékonyabb volna a tudomány magvaira, és napja melegebben sütne le azokra! De minden foganat nélkül az igy szerzett ismeretek nem maradtak. Sárvári ugy volt visszatérendő, mint ki hontársait szakjában sikersen tovább vezérlendi, ha csodákat nem mivelhet is. S kiállván harmadfél munkás év után a szigoru vizsgálatokat, s május 9. 1795. 266bölcsészettanárrá avattatván, melly alkalommal illy czimü latin értekezését védette: Commentatio de summis cognitionis humanae principiis, az egyetemet oda hagyta.
Sárvári harminczadik évét élte, midőn valamennyi, az általános emberi kiképzés alapjait tevő, s néhány szaktudományokban teljesen felavatva, Göttingából kiindult. Eddig ő Horácz méhszorgalmu ifjaként multa tulit fecitque… sudavit et alsit: most az életbe lépendőleg az élettel és világgal is bővebben meg kivánt ismerkedni. Idejét s pénzerejét tehát egy terjedelmesebb utazás kivitelére határzá forditani. Cassel, Gotha, Erfurt, Weimar, Jena, Hála, Wittemberg, Potsdam, Berlin, Hamburg jegyzik a szárazon tett vándorlásait, honnan Cookshavenben hajóra szállván, az agg Albiont látogatta meg, s itt nemcsak Londont és Windsort, de Oxfordot is, a kisded, de Herschelről világjelentességre vergődött Slowt. A kor viszonyai nem engedvén Francziaországot láthatnia, e helyett Holland valamennyi nagy városai s egyetemei lőnek figyelme tárgyai, honnan egyenesen közép Németország felé fordulván Bamberg, Erlangen, Nürnberg és Regensburgon keresztül sietett hazájába, hol nov. 17. megérkezvén, nyolczadnapra a reá várakozó mér-, természettani s bölcsészeti tanszékeket ünnepélyesen elfoglalta. A mértan mezeje volt akkor idétt leginkább elhanyagolva a debreczeni főtanodában: Sárvári mindenek előtt erre forditotta erejét, s olly sikerrel, hogy köztanárok és gyakorlati mérnökök is meglátogaták előadásait, s iskolájából olly férfiak keletkezének, millyen Őri volt, a magyar vizépitők egyik legjelesbje, Tanárky elhunyt jeles társunk, és kit ezek előtt kell vala emlitenem, Győry Sándor, ki valamint egykor a debreczeni tanodának, ugy most a nemzeti academiának egyi fődisze. Nem kevésbé hatott ő a bölcsészetben is. Üres szemlélődésektől távol, mint természettudóshoz illett, a physiologiát bocsátotta a tapasztalati lélektan elébe, jól tudván, hogy valamint az, ki tapintható elemeken tul nem akar erőket ismerni az élő természetben, terméketlen egyoldaluságban vesz el, úgy még inkább, ki a szellemet akarja anyagi létegeitől külön választani: az ekkép kettő alapjaival felmutatott emberi szellem volt tehát az, kit Sárvári a bölcsészet alarányul úgy mint tárgyaul hirdetett. Az észtanról ő, a Leibnitz, Wolff és Feder tanain keresztűl vezette hallgatóit Kant rendszerébe; leghúzamosabban pedig az erkölcsi bölcsészetnél maradozott, mellyet ő minden bölcseség virágának s koronájának tartott. Ez uton lepte meg őt 1797-ben május elseje, azon emlékezetes nap, mellyen a tiszántuli ref. kerületnek soha eléggé nem magasztalható bölcsesége, és soha eléggé meg nem hálálható bátorsága a magyar nyelvet a tudományok székébe beülteté. Örömmel késném e pont mellett, ha tárgy és idő nem intenének a haladásra, s azért csak egy szóval hadd üdvezeljem a lelkesek emlékezetét, kik fél századdal megelőzve a közhazát, a nehéz kezdetet elhatározák; hadd üdvezeljem e jeles hazai főtanodát, mellynek férfiai olly szívesen fogtak kormányukkal kezet, s meg kezdék törni az utat, mellyen utódaik olly könnyüséggel járdalnak immár Sárvári sem eléglé be az általa előterjesztett fontos és terjedelmes tudományokat élő magyar szóval hirdetni azontúl, hanem mint iró is buzgott ez új mozgalomna maradandósítani hatását. Erkölcsi philosophiája, melly két elég vaskos kötetben e század második és negyedik évében látott napvilágot, e hálátlan nemzedék által el van felejtve: de a tudós, ki csendes falai közt olly szívesen nyomozza elődinek tetteti, tisztelettel 267nevezendi őt mindenkor bölcsészeti irónk’ sorában, s eltekintve a műnyelv gyarlóságai s darabosságaitól, örömmel vallandja, hogy Sárvári Erkölcsi Philisiophiája nemcsak tan és szellem dolgában kora élén állott, hanem előadásaival a legjobb magyar tanmunkák közt előkelő rangot foglal el, mind két oldalát együtt tekintve pedig irodalmunk classicus művei közé méltán számitható. S ezután bátran mellőzhetem egyéb apróbb munkáit: tudománytörténetünkben ez jegyzi ki Sárvári helyét, s azon érdem, mellyet ő mint első magyar tanitója a bölcsészetnek hazánkban szerzett. Ez érdeme meg van örökítve Ercsei Dánielben, ki az ő iskolábáól lépett a bölcsészet tanszékére, meg a debreczeni főtanoda többi oktatóiban, kiket kivétel nélkűl mind ő avatott a tudományok alaptudományába.
Mikor az academia felállott, Sárvári hatvanöt éves aggastyán volt. Testi erei engedtek, s vele az akarat ereje is. A tiszteletes ősz nem birta többé a korlátlanságra törekedő fiatalság kihágásait megzabolázni. Visszavonúlt tehát; de érdekemi elismeréseűl a kerület által illő nyugdíjjal tiszteltetett meg. Időközben a tek. Academia által taggá választatván, eleinte gyakrabban, utóbb ritkábban részesült megbizatásokban: de ő azokat mindenkor pontosan s folyvásti lélekéberség jelei közt teljesítette. Csak az imént láttuk őt Csokonai emlékezetének egy életirati munkában áldozni. A kegyelet e műve hattyuéneke lőn. Három derék, az irodalomban is némi becsre méltán kapott fiú állta őt körül, lélekben legalább, midőn a nyolczvanegy évet meghaladt, gyenge de folyvást élénk lelkü ősz, egy olly emlékezésekben gazdag, hosszu és hasznos élet után, miknek bájjátéki között az ember egészen boldogtalan nem lehet soha, csendesen elszenderült. Áldás a kifáradt munkásnak hamvaira, a tudomány és irodalomnak pedig minél több Sárvári!
