Vezércikk: (Igazolás.)
Vezércikk: (Igazolás.)
A haza és szabadság iránti csüggedetlen hűség példánya az öreg Lafayette nem egyszer mondá, hogy ő inkább csodálkozik azon, miérthogy az elmélet emberei között olly nagy a véleménykülönbség, mint azon, hogy az alkalmazás cselekvő férfiai olly ritkán találkoznak a kivitel modorának egyenlőségében. Ez igazságot mi is erősen érezzük. Mennyi gúny, mennyi gyanusitás, mennyi káromlás keletkezék ellenünk, mivelhogy országgazdászati tanunk egyik sarkalatos tételeül állitottuk fel, mikint legelső gond legyen a gyülöletes urbériségből országos financialis közbejövetel segitségével a földesurak kármentesitésével kibontakozni. Vannak, kik a gyülöletes epitheton miatt keltek a criminatiók legnagyobbikára; vannak, kik magát az urbériséget igen boldog állapotnak hirdetik. Ez utóbbiak nagyon jámborok, kiknek röviden azt mondjuk a nép nyelvén,hogy mi koránsem hagyjuk magunkat üres szavakkal elámittatni, mert a polgári szabadság és boldogság korán sem abban áll, hogy azt egy levél-papirosra felirják, és a keresztutra kifüggeszszék. A polgári szabadság és boldogság nem olly hirdetés-czédula, minőt az utczaszegleten olvasunk. Élő hatalom az, mellyet magunkban és körülöttünk érezünk, védő angyala hajlékunknak, megjutalmazója becsületes munkánknak és biztositója a társasági jogoknak, sőt első ezen jogok között.
Azoknak pedig, kik a gyülöletes szón akadnak fen, tanácsolni bátorkodunk, hogy a dolgok állásában ne csupán tárgyilagos felfogással elégedjenek be, hanem a dolognak subejctiv mivoltára is forditsanak figyelmet. Az egyoldaluság magán-ügyeinkben is sikerhervasztó tulajdonság, a haza közügyeiben pedig épen bajszövő kártékony szer. Nem mind boldog az, kit mi a mi saját fogalmunk szemüvegén ollyannak látunk. És a boldogságot, valamint az állapot gyülöletességét, nem minden kebel a mi mérőnk szerint szokta érezni.
A tulajdonnak bizonyossága, a munka-tehetségnek kiki 274belátása és érdekei szerinti használása egyesek és a köz boldogságának kincsforrása.
Ezt megszerezni országnak minden áron törekednie kell, ha nem csak multjában akar kaczérkodni, hanem jövendőjét erős alapra állítani erős elhatározott szándéka.
Kényszeritett munkán nincs isten áldása. A boldogság pedig nagyon egyéniségtől függő. Azt mondja egy legujabb munkájában épen az, ki modorunkat folytonos ostrom alatt tartja, hogy ő a mennyeknek országát sem fogadná el, ha abba erővel akarnák bekorbácsolni. Hallanók csak a népet szólani az urbéri viszonyok terheiről, hallhatnók csak a tudtunkkal levő keserves panaszokat, és az erőteljes vágyakat, bizonyosan nem kellene annyi tentát és időt pazarolnunk a kölcsönös capacitatiora. És az urbériségből való kibontakozás fontosságát nem egyesek véleménye, hanem az europai conjuncturákban elevenen nyilatkozó korszellem s a többség meggyőződése hirdeti – ez pedig melletünk áll.
Csak önámitás altathatja meg magát, és e nemzetet azzal, hogy a népterheiben igazságos megosztozást, az egész igazságot még sokáig halaszthatni. Isten megilleté az igazság erejével e hon jobbjainak szivét, s ezek nem szünendnek meg riadoztatni a trombitát, mig a balitélet falai összeomlanak. Igenis a közös teherviselés diadala, a nemzeti kiengesztelődés örömünnepe közel van, és kikerülhetetlen, és bizonyos. S a törekvésnek csak oda kell irányoztatni, hogy ezen diadal isten előtt kedves önáldozat legyen, melly a polgárisodás évkönyveiben egy fénylapot vijjon ki a magyar nemesség számára, mellyhez hasonlóval a föld kerekségén egy nemesség emlékezete sem dicsekhetik.
Legyen aztán e diadalnak következése az urbéri viszonyokbóli kibonyolódás, a földesurnak teljes kármentesitése, a földmives munkájának felszabaditása, és idővel s szorgalmával belátása szerint intézkedhetése: akkor az ügyek állapotának helyes felfogásából, a nemzeti érdekek megértéséből s az egész igazság iránti szeretetből önként emelkedik a magyar aristocratiának dicsőség-szobra, melly az idők viharában is fentartva megálland. –
És valjon e dicsőséget a magyar aristocratiának ohajtani, őt a kor és polgári conjunctrurák feltartózhatlan menetére figyelmeztetni olly vétkes merénye e, millyennek azt még a vélemény-szabadság emberei is keresztelik?
Valjon az austriai örökös tartományokban legközelebb közre bocsátott általános intézkedés a robot és a dézma megváltásáról csupán csak ő felsége atyai jóságának és kegyelmességének, 275mellyel alattvaló népeit boldogitani teljes szándéka, ujabb nemes és hálára buzditó emléke-e? és nem egyszersmind kiszámolt statusbölcseségen alapuló megértése e az idők viszonyainak?
Légyen e hazában a teherviselés közös, légyen ez isten előtt kedves egész igazságnak közvetlen áldása az urbéri viszonyokbóli kibontakozás: és hosszas epesztő szárazság után egy kellemes eső szálland a magyar földre, és az ég vize megfrissiti ezt és terményenynyé teszi.
És az igazság a szeretettel, és a béke és a szabadság fognak fakadozni a soká szomjuhozottak kebleikben.
