Vallomásim.
0402Vallomásim.
The first step towards good is a complete
knowledge of our depravity.
knowledge of our depravity.
Ugy írom a sorokat, mintha az isten itélő széke előtt állanék. – Bűnöm sokkal borzasztóbb, semhogy annak iszonyusága előtt a legmegrögzöttebb rosztevő is titkolódznék: – Nemzetem ellen vétkeztem, s nemzetem előtt akarom magamat, a mennyire a körülmények mentenek, olly őszintén mintha – ismétlem – teremtőm előtt állanék, igazolni, szerencsétlenségemet s a dolgokat pedig azon világosságba állitani, mellyből hazám megitélheti: valjon örök kárhozást, vagy szánakozást érdemlek-e? Most midőn szeretett szülőimtől, barátimtól s drága hazámtól elszakadva idegen távol országok; a sors s örökös gyötrelem hullámai vad dühhel csapdossák árva lelkem naszálját hol a kőszikla szirtjeihez, hol a tenger feneketlen mélységébe, a nélkül hogy csak egyetlen egy részvevő tekintet vigasztalást nyujtana e kétségbeesés örvénye kikerülésére; most, midőn széles e világon egyedül állok, és nem lelek más társt, mint azon duló kinokat, mellyek keblemet éjjel nappal zuzzák s szagggatják; most mondom, midőn teremtőmen kivül senki sem véd, senki nem segit, senki nem szánakozik rajtam, s közelebb állok mint valaha, e sivatag s tövises pálya veszélyei közt, a mindenható előtt meg jelenni; a halandók nagyobb száma, mellynek szivében könyörületesség s jámborság rejlik, meggyőződendik, hogy vallomásaim tiszták és őszinték, hogy lelkismeretem legbensőbb forrásából folynak, és hogy csak szigoru, kiméletlen s elfogulatlan megfontolás, s önbirálat után bátorkodon azokat nemzetem elibe bocsátani.
És ha őszinteségem iránit meggyőződést birnék biráim keblében gerjeszteni, akkor szabad lesz reménylenem, hogy ha nem is bocsánatot, de legalább szánakozást nyerendek. Már pedig csak ha ez utolsó kegyelmet vivom is ki ez irat által, agyon zuzott lelkemről a fájdalmak olly hegyláncza gördül le, melly szüntelen megsemmisitéssel fenyeget.
Azért is tévedésemet, de az igazságot is minden chamaeleon-féle szinezettől szeplőtlen adandom elő, s a nap déli fénye elébe tárom ki lelkemet; – ez kötelességem szülőim és jótevőim mentségül, de kötelességem pokoli kinokat szenvedő lelkem lecsendesitése végett, és végre különösen 403a tekintetből, hogy kiki tudja, mikép állottak a körülmények eltávozásom pillanatában.
Tehát csak néhány pillanatnyi türelemért és könyörületességért esengek e sorok átolvasására. Arczomat láng boritja, kezem reszket, – de lelkismeretemről minden zár lehullott, s vallási ájtatosság ömledez keblemben. Uram istetenem, segits szülőim s hazám bocsánatát megnyerni!
Ismerőseim mindnyájan tudják, mikint gyermekkoromban természetes hajlamnál fogva, ép olly vallásos mint igénytelen fiu valék. Drága szülőim tanusitását természetesen nem hordhatom fel e tekintetben. – Mint Győr városi iskolák tanitványa nem fejtesztettem nagy szorgalmat haladásra, s ez volt oka, hogy atyám kereskédői pályára bocsátott, mihez kedvem mutatkozott. – Itt a gyakorlat s tapasztalás dús czélját látván előttem, a tudomány szomja meglepett, mi annál inkább növekedett, mert érzettem bennem a csirát a mindennapiságon felül emelkedni. Nem csak hazámban, de külföldön is részint viseletem s személyem által gerjesztett, részint atyám körülményeiből reám háromlott bizalomnál fogva több pénztárt becsülettel kezeltem, s nincs ember a földön, ki ez ellen a legkisebb kifogást tenni képes volna. – Ezen előzmény okvetlen szükséges jellemem birálatához.
Hamburgból Triestbe tértem vissza, s minthogy az akkori sürü bukások: ez utolsó helyen kedvező kilátást nyitottak megtelepedésre, Deangely Jakab urral társaságba állván, nagykereskedést becsülettel üztem folytonosan, s itt ismét felhivom az egész világot: valjon vethet-e ez időszakban is valamit szememre? A mindenható itélő-széke előtt nyomorgó lelkismeretem bátran súgja: nem.
1841. évben szülőim látogatására tértem hazámba, s K. nevét hallám dicsőiteni páratlan hazaszereteteért, s politikai valamint journalisticai tehetsége végett, s megolvasván többször hirlapját Triestbe hozatám más magyar lapokkal együtt, s minthogy a politikai szabadelvü vitatkozásokban hirlapok olvasása által már rég élénk részt vettem, meglepett a hazámban támadó ujabb időszak, s látván mikint nemzetgazdálkodási tárgyakra is forditatik az olvasó közönség figyelme, irásbeli ajánlatokat tevék K. urnak közremunkálásra, mit ő csakugyan szives is volt elfogadni. – Irtam több czikkeket; s én figyelmeztetém főleg nemzetemet Fiume és a magyar tengerpart fontosságára, melly alkalommal többek közt azt is megemlitém; miszerint külkereskedésünket legkönnyebben egy kereskedelmi társaság mozdithatná elő, miről, hol kevés pénz forog most is meg vagyok győződve. K. ur. felszólita nyilvánosan: tennék lépéseket illy vállalat meginditására, mit megtiszteltetésnek tekinték, de foganatba nem vehetém, mert nem valék hajlandó triesti kereskedésemet feloszlatni. – Azonban teremtőm máskép rendelkezett! mert 1842. év julius hó végén felejthetetlen hugomat magához híván, épen midőn látogatásra családom körében valék, szüléim felszólitására, de most már – egyetlen gyermek levén – kötelesség tekintetéből is elhatározám magamat hazámba visszatérni. – S ekkor kellemetesb feladatot nem ismerék, – mint K: ur felszólitását teljesiteni.
Nagy ügygyel bajjal megalakitánk az intézetet; – ki valék téve számtalan gyanusitásoknak s piszkolódásoknak, a nélkül hogy közelebbről ismertek volna. – Elviselém mind 1) mert a mérges nyilak öntudatom tisztaságán elpattantak, 2) mert észrevevém, hogy az ellenzék által megmozditandó efféle gyakorlatos vállalatnak fel kellett riasztania a kormány 404embereit, s a német kereskedőket, kik terméketlen vidékeiknél fogva a magyar forgalomban, keresik jövendőjök biztositását. Ezen okok megnyugtattak, ámbár később a szenvedélyek folytonos korbácsolása után kinyilatkoztattam K. ur előtt, miszerint véleményem szerint illy körülmények közt nem tanácsos kereskedői átalános hitelen alapuló intézetet meginditani, s 1844. év februarius hó 1-ső napján, midőn kiki visszaléphetett, visszavonulási ponton állék. De K. ur s mások előadák, mikép alkotmányos országban illy jelenetektől nem kell elriadni, s a gáton megmaradtam. Bár meg mentett volna az ég e sorstól!! – A közönség megnyugtatására K. ur a fiumei vagy triesti kormányzótól azon biztositást vette, miszerint sem moralis sem financzialis tekintetben ellenem nincs kifogás, sőt hogy Triestben mindig józan csendes férfiunak tekintettem. – Tegyenek bár a kinpadra vagy üssék dobra tulajdonaim jellemzését, ezen időszakig sem más, sem enmagam, istenemre mondom, nem pirithatja arczomat. Triestben visszavonultan, s egyedül kereskedésemben s tudományok gyüjtésében leltem boldogságomat, s hazámbani megjelenésemkor annyi tőkém volt, hogy a m. k. t.nál az aláirt összeggel hibázás nélkül részt vehettem. Ezt bizonyitja Degiacomo ur k. t. raktárnok, ki kereskedő házamban ugyan e tisztséget viselé. Ő, ha szivére teendi kezét, többet is mondhat javamra.
Mindazáltal bukottnak, veszélyes embernek kiáltottak ki, s kiáltanak ki most inkább elleneim, most midőn nulla calamitas sola, s a szerencsétlentől a legjobb barát is elfordul, és sarat dob rá, s légből hálózott vádakkal terheli. – Tiszta lelkismerettel hivatkozhatom tehát Triest városa lakosságára s törvényszékére annak bebizonyitására, miszerint bukott állapotban soha sem valék.
De az ellenem felzúdult szenvedélyeknek fő kutforrását, fájdalom! csak későn valék képes elismerni! mert ámbár szegény atyánmak is iparkodása s szerencséje, de talán könnyen fellobbanó tüzes természete miatt is, nem csekély számu ellenségei vannak; mindazáltal a rákfene, az átok nem ott rejlett, hanem rejlett egy összeköttetésemben, mellyet a ritkán csalatkozó népszava – isten szavakint – előre rosszalt, s melly a legroszabb eredményeket következtette, minélfogva már a priori káromra kellett itélnie.
De azért – Isten látja lelkemet – megrögzött rosztevő nem vagyok, s azelőtt gazság soha sem becstelenité jellememet, sőt lelkismeretem, meggyőződésem, elveim s erényrőli nézeteim mindig harczoltak alacsony tettek ellen, s leginkább enmagamat terheltek tantalusi kinokkal. A körülállások ördögi hatalma azonban szélvészkint ragadt azon mélység torkolatához, mellybe sülyedni kénytelenitettem. – Drága szeretett hazám itéletére hagyom, hol az emberiség, kereszténység s philantropismus elvei mind inkább terjednek valjon efféle esetben egy, bár iszonyatos tévedésért a megtérőt örök kárhozatra kell e taszitani, vagy a javulás ajtaját megnyitni, hogy az eddig fellázadt, de fenekében ép lelkismeretét kigyógyithassa, hogy botlásait a mennyire lelki s testi ereje teljes megfeszitéséből kitelik, helyre üthesse, hogy szeretett hazájának, szülőinek, – s legyen szabad mondanom – barátinak ejtett sebeiket orvosolhassa; – szóval, hogy javulhasson, s az élet utolsó perczeiben tisztán jelenhessen meg a felső biró előtt, ki kegyelmességben páratlan, s nem sujt, hogy megsemmisitsen, hanem hogy javitsa a halandót. –
405Midőn a bajok fejem fölé nőttek, s a föld lábaim alatt ingadozott; azaz midőn a legirtózatosb kinok közt nem láttam egyéb menedéket, mint vagy az egész világtól, vagy csak drága szülőimtől, hazámtól s barátimtól talán örökre megválni, midőn a fájdalmak villámkint szurták s mardosták zavart lelkemet, s nem birtam elég lélekerősséggel valakinek botlásimat bevallani, mert keblem belseje nem rosz, de tévedésimtől enmagam is visszaborzadtam, kétségben valék, melly utat válaszszam? Azt e, melly a szenvedéseknek örök véget vet, de a jövendő javulás kapuit is elzárja, vagy azt e, melly teremtőmmel igen is, de rokonimmal, barátimmal nehezen békitend ki? S minthogy nem tudám magamat akkori helyzetemben rögtön elhatározni, mindkét utra kellett elkészülnöm, s csak eltávozásom után, midőn néhány perczig kevés nyugodtságot nyerék, a mennynek olajfájához ragaszkodtam, s ugy hiszem, hogy nem roszul cselekvém. Tőled függ óh hazám! ez ágat széttörni, vagy növelésre hagyni kezemben.
Az utolsó negyedévig járandó fizetésemen kivül nem vittem 3000 pftnál többet magammal, mit a behajtott 5000 pftos bankutalványból azon részvények s követelések fejében bátorkodtam magamnak tulajdonitani, mellyeket a leebb előforduló jegyzék szerint 2000 pfttal hátrahagyék. Mintegy ennyi volt szükséges, hogy hontalan vándorlásom alatt, mig nyugalmat s kenyérkeresetet nyerendek, el ne veszszem, mert sejtém, mikép csak távol világrészben hajthatom szegény bűnös fejemet valamelly kemény kőre. Ha testileg lelkileg javithatatlan ember volnék, nem hagytam volna ott a 2000 pftot, sem az 5000 pftos látra szólott budai bankutalványt, melly iróasztalomon feküdt, de czimzési erőmnél fogva még több kárt is okozhaték vala. Mig a körülmények forgásának játéklapdája valék, megfelejtkeztem a becsületről, meg lelkismeretem nyughatatlanságáról, – de néhány hónappal előbb – azonban fájdalum, még is későn észre jöttem, s irtóztam cselekvényeimtől. Jövő boldogságomra esküszöm ezennel ünnepélyesen, hogy többet nem vittem magammal a m. k. t. vagyonából. Zavart, kétségbeesésig szerencsétlen állapotomban elfelejtém néhány adósságaimat kifizetni; – bocsánatért könyörgök tisztelt hitelezőimtől azon őszinte kijelentéssel, hogy életem minden perczét lelki s pénzbeli adósságom lerovására használandom. Megválásom utolsó pillanatában a bajok vizözönkép nőttek, s elvesztém lélekéberségemet, melly több hibáktól megmentett volna.
A m. k. t.nak tartozó adósságaim ekkép állanak:
| Werth bécsi bankárra tukmált két váltóért | 12,000 pft |
| Szilágyi JÓzsef repczeszerződésére | 8,000 pft |
| Fehér György | 2,600 pft |
| Pancsovai disznó-zsir-szerződésre | 2,000 pft |
| Magammal vittért | 3,000 pft |
| összesen | 27,000 pft |
ellenben szolgálhat lerovásul:
| 22 darab m. k. t. részvényeim | 6,600 pft |
| 2 tengerhajózó t. részvényeim | 100 pft |
| 25 iparműtári részvényeim | 125 pft |
| 1 gyáralapitó részvényeim | 625 pft |
| 21 Balaton hajózó részvényeim | 100 pft |
| a fiumei vasut részvényeim | 500 pft |
| 1 váltó H.–ra részvényeim | 250 pft |
| 4061 váltó Gy.–ra | 127 pft |
| 1 váltó D.–re | 800 pft |
| Butoraim, könyveim stb. | 1,500 pft |
| Lovaim, kocsim | 1,000 pft | 11,727 |
| 15,873 pft. |
Ezen számadás ellen támadhatnak ugyan kifogások*, de egy szerencsétlen irányában, hiszem, hazám nagylelkü leend, s én szent kötelességemnek tartandom fedezésére körmeimmel a földet is ásni.* Ezen összeg, mellynek támadása az intézet első éve végétől származik, s tetemességétől most enmagam is irtózom, de mit visszapótolhatni okom volt reményleni – elfecséreltetett (bár mikép törekedtem is erszényemre a gordiusi csomót szoritani) azon társaságban, mellynek főszemélye szüntelen fukarsággal vádolt, s kinek ujjai közt viz gyanánt rohamlott a pénz keringésbe. –
Mennyiben tudtunkkal az érdeklett részvények kelete az értéken alól áll, valamivel kevesebbre üt ki. W.
Édes atyja, id. Szabó Pál által a társaság már kármentesitve van. W.
Bár sokat mondhatnék mentségemre, de mint emlitém, nem szándokom váddal, hanem épen ellenkezőleg esengéssel fellépni. Ki bocsánatért könyörög, annak kebléből ki kell irtania minden keserűséget. – Azonban nem vonakodhatom felvilágositásul megvallani, miszerint a válisztmány néhány tagjainak különös nézetei, mindjárt az intézet megnyitásakor, kezdték azon árkot ásni, mellybe besülyedt. Mig egy részről a vállalat állitólag csekély tőkéje mellett a gazdálkodás elve anynyira tulfeszitetett, hogy tervezetem ellen egyedül állék az igazgatás élén, s enmagamnak kellett a kézi munkát is teljesitenem, más esetben pedig rendkivül nagylelküleg rendelkezett. Reám nézve e szerint Scylla s Charybdis támadt, s kézi dolgozatuk mellett nem birván elég felügyelettel átkarolni az intézet rögtöni terjedését, zavarok keletkeztek, mig más részről a választmány példája szerint gyakran elvesztém szemeim elől a szoros gazdálkodás irányát. A T. bajainak kutfeje egyébiránt azon kötelezések, mellyeket első évben, tehát a kormányzó választmány tisztsége alatt, elvállalt, s tévedtem elvállalni főkép azért, mert kézi munkával levén éjjel nappal csaknem másfél évig (mig egy derék munkatárst szerezhettem 2000 pft fizetés mellett) halmozottan elfoglalva, nem vizsgálhattam meg szorosan s pontosan a dolgok állását, s igy 1845–1846 évre olly kötelezések voltak teljesitendők, mellyek tetemes áldozatokkal jártak öszszeköttetésben. Ehhez csatlakoztak az anversi ügynöknek ama hamis s buzditó közlései, mellyek állitották, mintha e vagy ama triesti kereskedőház jövő évre bizonyos repczemennyiség szállitását vállalta volna el, melly stratégia hibás következtetéséből hasonló szállitásokra versenyeztettem, végre pedig kitünt, mikép az ügynök közleményei mind hamisak, legalább alaptalanok voltak. Ezen veszteségek helyrepótlása, a conjuncturák rendkivüli változékonysága, s végre gonosz szellemem folytonos sarkalása, lesodrott a szerencse pályájáról, s midőn az utolsó mérleget elkésziténk, s a veszteség nek roppant összegére pillanték, ugy rémlett előttem, mintha a föld megnyilt volna tátongó sötétségébe temetendő. Ekkor a kétségbeesés s örök ingerültség közepette ismét tévedtem; minek terhét egyedül magamra kell vállalnom. – Nyugodtnak látszottam, de keblemet tűzokádó hegyek pusztiták. – 407Egyébiránt azoknak véleménye daczára, kik a társaság alaptőkéjével csak váltókat akartak leszámitolni, első évi működéseim eredményére mindazáltal vigasztalással tekintek vissza, mert ennek kivivásához a választmány saját meggyőződése, s közgyülési vallomása szerint, keveset járult, s minthogy ez érdememen foltot nem lelhetni fel, bebizonyitám: a m. k. t. s a magyar tengerpart czélja, iránya, feladata üdvös s kivihető – s reménylem az istentől, mikép elleneim később fognak még inkább meggyőződni, hogy törekvéseim iránya s ujságilag terjesztett nemzetgazdálkodási elveim leendenek – minden szerénységgel legyen mondva – hazám jövendő gyarapodásának sark-kövei. Nem kalandozás vagy szédités végett, hanem tiszta, őszinte szándokból lángol halálomig szivem hazámért s nemzetemért; s lelkismeretem megnyugtat e részben teremtőm s enmagam előtt. – Dolgoztam testileg s szellemileg annyit, hogy mindenről megfelejtkezém, s munkásságom közepette nem volt időm a hálózó kigyóra figyelmes szemeket vetni. E tekintetben tehát nincs mivel lelkemet gyötreni; – de egyetlen egy tévedt lépés utánam gördité a fonalgombolyt, s most – most számüzve a magyar haza virányiról, számüzve nemzetem haladási szinpadáról, számüzve a tisztelet legdrágább kincsétől, szülőimtől, nevemet talán átok terheli, s a világ más részében kell egyedül, elhagyva, idegen emberek közt vándorlanom, nyugalmat sehol sem lelendő. Óh de borzasztó bünhödés egy tévedésért, mellynek gyökere – más keblében rejlett.
Azóta a bú s bánat évtizedeket gördite vállaimra, s testileg lelkileg megtört állapotom keserűbb a halálnál. Kimondhatatlanul szomoru de csalhatatlanul ovó példakint szolgálhat sorsom nektek, fiatal hazámfiai! kiknek keblében a legmagasztosabb de egyszersmind a legveszélyesebb érzelem kezd gerjedezni, mi hős tettekre, de aljasságra is birja a férfiut késztetni. Ünnepélyes s vallási kötelesség marad olly szenvedélyeket elnyomni, mellyek érzelmeinkkel, állásunkkal s hivatásunkkal meg nem férhetnek. Kinek saját szerencsétlenségén kell okulnia, az az ég legszánandóbb lénye. Nincs bocsáthatlanabb gyengeség, mintha a roszhoz vakon ragaszkodunk annak daczára, hogy meg vagyunk győződve hibás cselekvényeinkről; igazságtalan enmaga ellen az ember, s veszélyes az erkölcsre nézve is, hahogy önző indokok végett ártatlannak hisszük azt, kinek tévedései már rég ismeretesek. Több férfiak pecsételték már ekkép le makacsságuk s nevetséges hiuság által a nyomor oklevelét. – Ne veszitsétek soha egy pillanatig sem szemetek elől azon rendithetetlen igazságot, miszerint felelős teremtvények vagyunk, hogy az erény áldozatok sorozatából áll, s hogy a legnagyobb boldogság az öntudatban rejlik, miszerint kötelességeit mint keresztény, gyermek s hazafi becsületesen teljesité; – mert rövidek a botlások mámorai, – de örök a bú.
Berekesztésül nehány esengő szót drága hazámhoz, szülőimhez s volt barátimhoz.
Tévedéseimet nem lehet menteni, kivéve ha annyi könyörületesség gyakoroltatnék, mint Krisztus urunk a keresztfán bizonyitott, midőn mennyei atyját kérte gyilkosainak megbocsátani. Egy egész nemzet előtt hullok térdre, s rebegő ajkaim bocsánatot kérnek. Tekintsetek a legdurvább érczre vagy legdrágább kőre; a tüzből tisztább s szilárdabb alakban használhatjátok bár mi czélra. Mózes egy rokonát gyilkolván meg Egyptusból Palaestina s Arabia határaira 408kénytelenitetvén magános számüzésbe, vándorló fajták sátrai alá futamlani, onnét mint jósló s törvényhozó tért vissza a zsidók körébe. Én csak homokhordókint ohajtom hazámban adósságaimat leróni, tévedéseimet helyreütni, s kötelességeimet teljesiteni; – engedjétek a haladás s keresztény vallás korszakában megadni azt, mi Mózesnek urunk születése előtt sem tagadtatott meg, s az ég áldani fog benneteket. Tudom Cicero is elveszitette volna Ligarius perét, ha Caesar helyett Verres előtt kellett vala föllépnie; – azonban, legyen szabad reménylenem, hogy szerencsétlenségem a legkeményebb sziveket is meginditja. Megfoghatatlan erős vonzalom lángol keblemben hazámért, nemzetemért, s idegen földön ugy élek, mint hal a szárazföldön, vagy mint a szabad léghez szokott madár zár alatt. – Nyujtsatok vigasztalást csak pár szóval, – legyetek irgalmasok.
Bár mikép határozzon is nemzetem egyébiránt jövendőm fölött, s bárhol találjam is siromat, mindenütt hazám javára szentelendem pillanatimat, s utolsó leheletem szülőimhez s hazámhoz fog sietni – bocsánatért. Isten veletek!
Ifj. Szabó Pál.
Eddig a „vallomások.” Megrázók és tanulságosak ezek mindenkire nézve, ki az emberi gyarlóságot szem előtt nem téveszti, és ki az emberi kebelben a fiui szeretetnek és a haza iránti ellenállhatlan vonzalomnak a sors vas akaratával küzdését képzelni képes, és kinek erkölcsi törvénye önmaga iránt szigorúnak, mások iránt elnézőnek lenni, végre ki meg nem feledkezik, hogy „homo sum, humani a me nihil alienum puto”. – Hogy ezen vallomások az emberi gyarlósággal kiengesztelődést eszközöljenek, a részvét rokon érzelmével kivánom.
Wargha
