Vezérczikk: (Fonákság.)
Vezérczikk: (Fonákság.)
Az osztrák Lloyd lapjában Wildner tanár osztrák szellemben és érdekben, kétség kivül igen okosan, leczkézi az e részben ugyan ott sikra lépett bécsi iparüzőket, miért nem hajlandók a monarchia kebelében gátok nélküli kereskedés oltalma alatt, minden ugyan annak egyéb részeiben keletkező iparfejlődést az ő erősbödött iparukkal elfojtani; nálunk pedig a másik oldalon iszonyu szép ajánlgatásokat irnak a dohánymonopolium elfogadására, és unszoló utmutatásokat a direct adó alóli kibuvásra s koránsem a tehetősebbek fényüzését, hanem a gyámoltalanabb, nyomottabb osztályt sujtó dohány-adó behozatalára.
És ezen körülményben nem ábrándozás reményt helyezni, miként bár mint ohajtanák is némellyek, nem olly áron jutunk egykoron termesztést és ipart ápoló kereskedéshez, vagy is inkább amaz olly hő hazafiui vágygyal várt eredményhez, melly a termesztés, és műipar, és kereskedés kölcsönösen ébresztő, éltető és erősitő, egymásra hatásából szülemlik.
Még ugyan okokat nem hallottunk a másik oldalról, mellyek csak legalább irányozva is lettek volna annak kimutatására, hogy azon 12,000 mérföldnyi érdekekkel biró területre szoritott kereskedelmi szabadság a magyarnak alkotmányszerűleg nyujtand biztositékukat a nemzeti productiv erők kifejtésére, világkereskedelmi jelentősségre, ebből következő előnyökre, a munka jutalmazó gyümölcsözésére, a termények értékesitésére a nemzeti gazdagság gyarapodására.
Ok ő nálok ez: „A kereskedés maga is képes országokat boldogitani, a gyáripar egyedül nem.” (B. P. Hiradó 595-dik sz.) Ugyan, ki e tételt hosszu fejtörés után feltalálta, tudna-e példányul boldog országot felmutatni, mellynek csak kereskedése van, de ipara nincs? Vagy tud-e nagyon eleven képzelődésében is magának példát alkotni, 666hol e két tényező a factum (boldog nemzet) előidézésére nem kölcsönösen kivántatnék meg?
Hogy némellyek a történetet épen nem tekintik az idők tanujául és az élet mesteréül! És pedig vajmi világosan tanitja ez, hogy alkotmány áldásaiban részesülő nemzetek mindenkor azon meggyőződésben voltak, miszerint a műipart és kereskedést különös gond és ápolás alá kell magának a törvényhozásnak vennie, virágoztatására különös czélszerü rendelkezések és kor- s hely-szerű intézkedések kivántatnak, mellyek által a műipar ápoltassék, a kereskedés pedig bizonyos irányt kapjon. És hol ezen utóbbinak, az iránynak kezelésébe a status a helyett, hogy magánosak erejének szabad kifejlést engedne, egyenes intézkedéssel bele avatkozott, sőt egyenes vállalkozásai által, (millyet ohajtana a B. P. Hiradó a magyar dohány-monopuliumnál,vagy mint ő neveti, a dohány-ügy országos kezelésénél) egyesek foglalkodásait elnyomván, maga lőn gyárnokká s kereskedővé, mindenütt hibába esett.
Illyen a status részéről tulságig űzött műipari és kereskedési hévnek legelevenebb példáját adja Francziaország Colbert ministeriuma alatt*. A gyárak, fogyasztás, concurrentia s egyéb helybeli körülmények számbavélele nélkül ugy állitattak elő, mint valami vár-erősitmények, olly véleménynyel, hogy további virágoztatások már magában a felállitásban és folyamatba tételben talál elegendő biztositékot, mint a vár védelme az erős fölépítésben. A gyártásmód a legkisebb résztelekig mint valamelly közintézet alapszabályok által kiszabatott s meghatároztatott. Semmi sem mulasztatott el, hogy egyedárusságok, elővételek, be- és kiviteli vámok, jutalomdijak s. t. ef. által a mű- és gyár-ipar ugy vélt előmozditása, készitmények kelendősége s fogyasztása sikeresen eszközöltessék. Szóval mi sem mellőztetett el mit az eldivatozott vélemény mint czélszerűt, s hasznost tekintett, csak a műipar és kereskedés két éltető elve a szükség és nyereség nem jött figyelembe. Nem csuda tehát, hahogy Angliának a természeti szabad kifejlés alapjai szerint intézett s kellő védelem alatt növekedett gyárai s gyármüvei csak hamar megdöntötték Francziaországnak mesterségesen rendszerezett, de nem a közizlés kivánataihoz illesztett, s nem a productionak a nép szabad munkásságában alapuló 667értékesitéséhez alkalmazott kézmüvészetét. Illy fonákságokat puhatolhatnának ki elleneink figyelmeztetéseül a jó szándéku kormánynak.
Újabb példát látni erre a Hetilap 145-dik számában közlött Törökország iparviszonyai czimü czikkben. S példát arra, hogy a népben kell a vállalkozási szellemet ébreszteni és erősiteni.
És kipuhatolhatnák saját tanaikból azon fonákságot, miszerint alkotmányos országban a vámviszonyok elintézését és rendezését, nem az ország érdekeiből természetesen következő feltételek szerint a törvényhozásra, hanem ellenkező érdekeknek is kötelezett hatalom egy oldalu rendelkezésére hajlandók bizni, a nélkül, hogy kivánnák miként az austriai ház uralma alá nem tartozó idegen tartományokba eszközlendő kivitelünk vámjait törvényinkkel minmagunk szabályozzuk, és a tarifákat koronkint törvényhozásunk utján revideáljuk; és a nélkül, hogy az austriai tartományokon keresztül külföldre folytatandó átmeneti kereskedésünk biztositásáról csak szót is tennének, hanem megelégszenek törvénykivüli rendelkezéssel, minél ártalmasabbat a kereskedésre, már csak ingatag és önkényes voltánál fogva is alig képzelhetni.
És végre miután olly széles jó kedvük van elleneinknek a fonákságok felkutatására, valjon miért nem látják világos napfénynél tanaikban ama fonákságot, melly szerint állitják, vagy legalább fölteszik, hogy a mi nyers terményeinknek Austria elég bő piaczot adni képes, és ennélfogva tanácsolják, hogy a világ piaczától magunkat bizvást elzárathatjuk. Ez már aztán ama nagyitások sorába, való mellyekről Beranger mondja, hogy hegyeket képesek omlasztani és tengereket apasztani.
