Egy iparüző elmélkedése.
Egy iparüző elmélkedése.
(Nyilt levél Párisba N. barátunkhoz.)*
Egy derék ifiu iparüzőtől vettük e levelet, hogy ennek hasábjainkon helyet adnánk. Ő még (azért mondja, hogy a kontárok osztályához tartozik) mester-jogot nem nyert, mihez hogy minél előbb juthasson, szivesen ohajtjuk. Szerk.
Ime 12 éve már, hogy vándorbotot adott kezünkbe a vágy, melly mesterségünkben tökélyesülésre ösztönözött. Emlékezhetel a tavaszi reggelre, mellyen bus merengések közt száltunk gőzösre Pesten, s ezt elhagyván bánatosan néztünk vissza Budapest pompás épületeire, és néma kérdés támadt keblünkben, vajha láthatjuk e még hazánk fővárosát e viruló Pestet, – és minő fényben? – Jöttek maradtak vidékek, városok és faluk, miknek szemléletébe merült figyelmünk, mig Pozsonyt elértük, hol a gőzösről kiszállván, utunkat a kitűzött czélig gyalog kelle folytatnunk, miért? az tudom még nálad sincs feledve. Elérvén hazánk határát, előttünk állott a szomszéd német föld, mellyet mielőtt lábainkkal illetnénk, bucsut kelle vennünk hazánktól; poharat üriténk még egyszer – te igazán az utolsót – virágzásáért hazánknak annak földén, és hogy bucsunkat ünnepélyesebbé tedd, te ki érzelgő szavak helyett tréfásakat használsz, mondád: „megálljunk! csizmáinkat porozzuk le előbb!” mit harmadik társunk félreértvén, reá kitörő boszus szavakra fakadt. De én értélek barátom, szavaidra „igen! s ezzel induljunk”-kal feleltem, s nehány lépéseket téve még hazánk földén, a német földön látánk magunkat, s másnap reggelére a kitűzött czélnál az osztrák székvárosban, honnan azonban a sors ismét szét-szóra bennünket, és te most is Párisban vagy, én pedig itt Pesten, mert hazám szerelme vezérlett vissza, meghozni hazámnak azt, mit csekély erőmmel szerezheték.
727Gondolod talán, hogy most már czélomat értem, – s családi örömek közt eszem szorgalmam-adta kenyeremet, és a valódi inas évek, meg a vándorlás által arczomra vont redők ki vagynak simitva? – Oh nem, erre itt három, négy év nem elegendő, de mit mondok? tiz is kevés, ha ennyi év gyüjteményéből nem birsz annyit megtakaritani, mennyivel a szokásos követeléseket kielégitheted. De még ez is mind kevés, számos ősz férfiakat találsz, kik más czéhrendszabályok mellett jeles polgárai lehetének vala hazájoknak, kik kifáradván az utána-járás költségeinek terhe alatt, és kifogyván türelmükből családosokká lettek, s igy maradtak örökös ugy nevezett kontárok. Hány jeles iparüző lett semmivé ezen a kor igényeihez nem idomitott intézkedés mellett? Hány jeles iparüző magyarnak, kinek helyét középszerü idegenekkel betölteni, bizonyos sympathiáknál fogva sokan olly hajlandók, záratott már el az ut ügyessége után kereshetni mindennapi kenyerét! Hány derék tehetség fojtatott el már igy zsenge korában, nem levén ki a gátolók kezeitől megóvja! –
De hogy még nyiltabban szóljak, hogy veled körülményeinket jobban megismertessem, tehát kérdezed, pártolják-e Magyarországon az ipart? Oh barátom! Igen szép időket érünk, megdicsérnek müvedért, s az egekig magasztalnak, igy pártolják már nálunk is az ipart, de az iparost? Erre pirulás nélkül nem felelhetek. – Vérzik szivem, ha elgondolom, hogy itt e magyar hazában, köztünk a mesterségünket jól kitanult, dicséretet, kitüntetést, érdempénzt nyerő egyének is itt kontároknak, vagy háborgatóknak (Stöhrer) neveztetnek, ha elég pénzük nincs, hogy mesterekké lehessenek, sőt mondani merem, ha hatalmas pártfogójuk nincs. Itt igen nagy baj, hogy csak sok költséggel és nagy pártfogással lehetni mesterré, s ha mesterré lettél, czimed ugyan van, de dolgod nincs, mivel pénzed nem lévén, munkát nem vállalhatsz, a szükségeseket meg nem szerezheted, dolog nélkül pedig meg nem élsz.
Mit kezdesz tehát? Mesterségedet, mellyet inas éveidben nem igen kedves körülmények közt tanulál, folytatod? ámde ha ezt teszed, vagy ügyességed által szerzett ismerőseidtől másod vagy harmad magadra való munkát vállalsz el, vagy ha betegséged, s két kezed munkájának családod eltartására, elégtelensége miatt mások segédével élsz, ugy még börtönbe is juthatsz. Igen igen börtönbe. Nem loptál, nem gyilkoltál, nem henyéltél, sőt dolgoztál, s dolgot és élelmet adtál másoknak is, ezért jutsz börtönbe. – Hanem igaz, hogy kiszabadulhatsz. Váltsd ki magadat. Igen de hiszen pénzed nincsen. Hát segits magadon; add el magadról, nődről, gyermekedről a ruhát, add el szerszámaidat, s ennek árából fizesd a büntetés-pénzt, azaz dijat azért, a miért megbüntettek, bebörtönöztek: s ekkor kibocsátnak.*
A kép egy kissé tulságos, tisztelt iparüző barátom, és hiszszük, hogy a czéhek ma már sokkal felvilágosodottabb előjárókkal birnak, hogysem az ó kor szennyeit a czéheken tűrni akarják. Szerk.
728Sokszor meg esik, hogy azon mester hurczoltat hatóság elébe, kinek remekét te készitetted.
Azért, hogy mesterségedet folytathasd adót fizetsz, mind a mellett is azt kérdik tőled „ki adott rá szabadságot”?
Én láttam czéhbeli mestert is napszámosok közt görnyedve talicskát tolni, a nélkül, hogy ezért a czéh őt bebörtönöztette, s kérdezte volna, hogy „ki adott rá szabadságot.”
Az utczai favágó édesdebben eszi száraz kenyerét, mivel, bár harmad magával fürészel is, senki sem kérdi tőle „ki adott rá szabadságot.” – Oh czéhreform jöjjön el valahára a te országod!!*
Tegyünk és tenni ne szűnjünk: és el jő. Szerk.
De barátom azért még is szép időt értünk, az ipar pártoltatik, s az érdem elismerve és jutalmazva van a kontárban is. Hirlapok közlik, hogy junius 13-án fog tartatni a mult 1846-dik évi országos iparműkiállitásban érdemlett dijak ünnepélyes kiosztása, és az érdempénzt nyertek közt, mind a mellett is hogy kontárnak csufoltatom, az én csekély személyem is helyet foglaland. – De már most kérdem tőled, mit mondana a müvelt franczia, megtudván, hogy ha én magam kitüntetésem következtében megrendeléseket kapok, és hogy azoknak eleget tehessek egy két segédet fogadok, a czéhbeli, de érdempénzt, sőt még dicséretet sem nyert mester, engem jogosan bebörtönöztethet, mivel az elavult, korunk szükségeihez, igényeihez nem idomitott czéh-szabályoknál fogva azt tennie szabad. – A franczia nagyot nevetne az érdempénzzel diszesitett kontár sorsán, megértvén a kontár szó jelentését, s annak csufosan reánk ruháztatását, és tenéked szégyen boritott arczal szótlanul némán kellene előtte állnod, s hazád e részbeni szégyenét szenvedned*. Nekünk is csak türnünk és panaszolnunk kell, s legfölebb sohajtanunk szabad, hogy czéhreform jöjjön el a te országod! –
A franczia, minthogy alkotmányos elemben született, s alkotmányos elemben él, legfölebb azt mondaná: csináljatok jobb institutiókat! addig pedig türjétek mulasztástok terhét. – Szerk.
Én politicus nem vagyok, hanem csak kézmüves; a nemzet dolgairól is csak tartózkodva s félelemmel szólhatok, azt sem tudom, mikép fognak intézkedni irányunkban a honatyák, mit szándékoznak tenni átalában az ipar és mit a kézműipar gyarapitására, felvirágoztatására, ez kitünik majd akkor, ha az ipartörvények megszületnek; nem tudom olylyan rendszert állitanak e mint nálatok Párisban van; – ezt mind nem tudom, jós sem vagyok, de ha a czéhrendszer szigoru átvizsgálásnak alá nem vettetik, s ha kézzel fogható ipart ölő hiányai miatt a kor és szükséghez nem módosittatik, javittatik: ugy Magyarország ipara kétség kivül elsatnyul, és temérdek szép remény meghervad, mielőtt gyümölcsözött volna. Adjon isten szebb jövendőt a magyar iparnak! –*
Nekünk pedig erős és állhatatos jó akaratot. Szerk.
...z.
