Mit tegyünk hogy virágzó kéz- és gyárműiparunk legyen?
Mit tegyünk hogy virágzó kéz- és gyárműiparunk legyen?
E kérdésre már többször adatott kimeritő felelet, többször és több helyütt fejtegettetett és tárgyaltatott elmaradásunk ipar tekintetében, kimutattattak az akadályok, valamint az utak és módok is, mellyeken virágzó gyár- és kézmű-iparhoz juthatunk. Ezeket azonban a B. P. Hiradó ignorálja, minthogy ő „a Hetilapot ritkán olvassa”; igy aztán csakugyan nem is csuda, ha ő még most is azt tartja egyedüli orvosságnak, minek elégtelenségéről már kivüle mindenki felvilágositva van.
A Hiradó azt mondja, hogyha az ősiség eltöröltetik, s jó közlekedésünk lesz, lesz virágzó kéz- és gyárműiparunk is.
Én, habár a Hiradó „theoreticus”nak bérmáljon is, bátorkodom más véleményben lenni, s azt mondani hogy mindaddig mig az adóösszegnek 83 percentjét az iparüző és paraszt viseli mindaddig mig az iparüző személyére s vagyonára nézve a törvénykezésben és törvényben, készitményeire nézve pedig a vámokban védelmet és biztositékot nem lel; mindaddig sem a nyereségre biztos kilátása, sem a munkára elég bátorsága és kedve nem levén, az iparűzésre elég ösztöne nem leend; e nélkül pedig a gyár- és kézmű-ipar létezhet ugyan, de nem virágozhat.
Tegyük föl ugyanis, hogy hazánk jó kőutakkal, csatornákkal, vaspályákkal behálózva, az ősiség pedig eltörülve van, lesz-e már azért virágzó kétmű- és gyár-iparunk? Én nem hiszem.
Az ősiség eltöröltetvén a nagy birtokból több apró birtok lesz, – ez által a földmivelés sokat nyer, ez igaz, mivel az eddig parlagon hevert puszták feltöretvén, egy nagy sereg proletarius – ki eddig csak abból élt a mit más termesztett, ezután arra nem szorul, hanem részint mint kis bérlő, részint mint cseléd foglalkozást nyervén, magát és övéit eltarthatja, és ez egy nagy nyereség. De nem csupán annyit termesztend mennyi családja eltartására kell, hanem többet is, miből mások elélhetnek, és ez a második nagy nyereség a földmivelésre nézve. – Az iparra nézve 1153annyiban nyereséges, hogy az ekkép földmivelőkké lett napszámosoknak talán némi szükségük leend iparczikkekre is.* – A termesztés tehát szaporodott, azaz van mit eladni, csak legyen a ki megvegye.
Népünk ugyanis nem csak földmives, hanem „faragó, varga, szijgyártó, szücs“ sat. is, a mennyiben szerszámait, eszközeit, öltözetét maga javitja ki, sőt néhol egészen maga késziti. T. M.
Lesz az is, hiszen vannak jó közlekedési eszközeink, könnyen a felföldre szállithatók terményeink, ott ugy is kevés terem, majd megveszik ott. – Meg biz ott, csak legyen min. Egy kevés nem mondom hogy el ne keljen, de a legnagyobb rész csak ugy fog elkelni ha ingyen adatik, mivel pénz nem levén nincs min megvenni. – A földmivelésből nincs pénz, mert a föld és égalj mostoha levén az alföldről kénytelenek – ut figura docet – venni gabonát – talán hát a gyáriparból van pénz? Igen, de hiszen a gyáriparnak még csak most kell támadnia, a jó közlekedés mellett, és az ősiség romjaiból, a Hiradó szerint. –
Tagadhatatlan azonban, hogy egyéb intézkedésekkel együtt, a jó közlekedés közvetve igen elősegiti az ipart. A kézmű- és gyáripar ugyanis, – mint a földmivelés is – csak ott virágzik, hol a czikkeknek jó keletük van, jó keletet eszközöl az élénk kereskedés, ez pedig csak jó közlekedés mellett lehet élénk.
De bármelly keresetág is csak akkor virágozhat, ha nem csak bilincseiből szabaditatik ki, hanem még előmozditatik, gyarapitatik is. A gyár- és kézmű-ipar egyik legnagyobb bilincse a személy, vagyon és üzletbeli bizonytalanság, ebből azt kiszabaditani – ipartanodák iparműkiállitások* védvámok által kell, hitelintézetek és jó közlekedési eszközök által pedig elősegiteni.
Ipartanodát, iparműkiállitást köszönhetünk sziparegyletnek, ezt pedig köszönhetjük az „ábrándozó“ „theoreticusnak“ kiáltott egyén és pártja buzgalmának: mig a „gyakorlat emberei“ itt is a kerék-akasztó (Hemm-schuh) szerepét vitték. T. M.
A közlekedési eszközök tehát legutolsó helyen állnak a kézmű- és gyáripar szükségletei közt; nálok nélkül lehető, sőt volt is műipar, de személy- és vagyonbátorság nélkül nem volt.
Az ököljog korában ugyanis szinte volt műipar a városokban, de falun nem, noha itt a nyers anyagot első kézből kapta volna a műiparos, és igy nem fizetett volna a szállitásért. Miert vonultak mégis, miért fészkelték magukat az iparűzők városokba sánczok és falak mögé, miért nem maradtak inkább falun? Talán azért mert a városban jobb közlekedési eszközők voltak, s ősiség nem volt? Ezt nem mernők állitani.
Avvagy talán azért, mert városon minden, üzletükhez szükséges eszközöket, és segédeket is inkább kaphattak mint falun? – De, ha három vagy négyféle kézműves kellett is egy bizonyos iparczikk elkészitésére, miért nem ment e három négyféle mester ember együvé falura, hiszen az üzletükhez szükséges eszközök, szerszámok falura szállitása csakugyan kevésbé lett volna fáradságos; mint ellenkező esetben, a nyers anyagnak városba szállitása?
Felelet: azért, mert városban falak és sánczok mögött, azontul szövetségük által is személyüket s vagyonukat védhették az ugynevezett zsivány-vitézek (Raubritter) zsarolásai és nyomorgatásai ellen; mig falun nem védhették volna.
1154Később midőn (a zsiványvitézek hatalma megtöretvén) annyira mennyire a rend helyre ált, a műipar is vidorabb szint öltött; mig ujabb időkben, midőn az erőszakoskodások ellen tökéletesen védve van a műiparos, külföldön t. i. a müipar a tökélynek bámulatos fokára hágott s kifejlett és elterjedt annyira, hogy arról a döntő magyaroknak fogalmuk sem volt.
Az áldott béke és rend oltalma alatt, a (habár hiányos) vagyon- és személy-bátorság mellett nálunk is szépen kezdett már a müipar fejleni, leginkább legujabb időkben az ugy nevezett „theoreticus”ok és „ábrándozók” rendszabályai következtében, több nagyszerü gyárak ujonnan támadtak, még többen tágitattak, és igen sok apróbb mühelyek jöttek létre, és az eredmény még sokkal örvendetesebb leendett, ha a „gyakorlat emberei” hazafiuságból a harangokat félre nem verik.
Ezek után ugy hiszem eléggé világos, hogy nem a közlekedés hiánya, és az ősiség miatt nincs leginkább gyáriparunk, hanem az üzlet- a vagyon- és személybeli biztosság hiánya miatt. Személy- és vagyonbeli biztosság nem lesz mind addig, mig az választ birót, ki müipart nem űz és mig a műiparos a biróválasztóval törvény előtt egyenlő nem leend. Jog- és törvény előtti egyenlőséget pedig a kézmű- és gyáripar felvirágoztatására mulhatlanul szükségeset a Hiradó nem akar adatni, mert ezzel szerinte az adózási egyenlőségnek együtt kell járni; egyenlőn megadóztatni pedig a nemes földbirtokost a nemnemes földbirtokossal s iparossal szerinte nem lehet, mivel az első akkor „mulhatatlanul tönkre jutand”. Tönkre jutnia azonban ismét nem szabad, mert a Hiradó vezérének vele egy igen szép „plánuma” van.
Igen „gyakorlati” igen „practicabilis” eszme! Arról, ki az adó alatt „mulhatlanul tönkre jutna” föltenni, hogy „független” leend. – Adó-képtelenség és függetlenség. Fából vas karika.
A vagyon-, személy- és üzletbeli bizonytalanságot tehát a kézmű- és gyáripar virágzásának akadályát jog- és törvényelőtti egyenlőség, (itt egyenlő adóztatás) rendszeresitésével elháritani kell minél előbb; nem pedig csak valami nyolczvan év mulva, mint a „practicus” Hiradóék tanácsolják saját hasznukért. –
Azon teendők közül pedig, mellyek a gyáripar virágoztatására szükségesek, legfőbb tekintetet érdemlők a védvámok, minthogy a becsületes nyereségrei biztos kilátás az üzlet biztosságával egyetemben egyik leghatályosabb eszköze iparunk gyarapodásának. Itt ismét a practicus Hiradó ollyat tanácsol, minek a kivánttal ellenkező eredménye leend; t. i. vámmentességet. A vámmentességet köztünk és az örökös tartományok közt tiltja az igazság, pedig ez, felséges urunk királyunk jelszavakint „regnorum fundamentum” Mi joggal lehet ugyanis az iparostól, ki eddig (igaz hogy a paraszttal együtt) 8,500,000 frt adót fizetett, s ezért (hacsak igen gyengén is) vámok és harminczadok által védetve volt, azt kivánni, hogy ezután directe és indirecte 12 millió adót fizessen (szinte a paraszttal együtt) noha ezután vám s harminczad által védetni nem fog. – Nem annyit teszen-e ez, mintha egy valaki, p. o. D. ur kibérli egy nagy alföldi városnál a pálinka mérést 8,500 frtért; később a haszonbér 12,000re emeltetik, és ezen fölül még a szomszéd helységbelieknek is megengedtetik bér és vám nélkül pálinkát 1155mérni ugyanott. Miből fogja illy esetben D, ur a 12 ezer ft árendát bevenni, s megfizetni? Fiat aplicatio.
Azonban ha a Hiradó előtt az igazság bizonyitja; – de ha már nem sokat nyom is, gondolja meg, hogy a vámmentesség által mi magyarok, az osztrák iparosok irányában, ismét csak „misericordiánus fraterek” gunos szerepét játszanók; erre pedig kedvünk nincs.
Ismétlem ezeknél fogva, hogyha először az előbbi sulyos adó sem hogy csökkenne, sőt inkább még majd annyival szaporodik, ha 2-szor az, iparosok e szaporitott adózásukért semmi jótéteményben sem részesitetnek; sőt 3.-szor még az előbbi csekély jótéteménytől (vám és harminczad) is megfosztatnak, kik azonban, az ország közszükségeihez semmivel sem járulnak; ha végre 4-szer mindezen adozásuk és nélkülözésükért vagyon- üzlet- és személybátorságot de annak még csak közel jövendőjét sem nyerhetnek, akkor a jó közlekedési eszközöknek a műiparra egyéb befolyásuk nem leend, minthogy rajtok az iparosok az országból nyakra a főre kitakarodnak, még pedig oda, hol 1-ször mindenki, még a dologtalan is adózik, nem pedig csupán a munkás, 2-szor az adóért – – a külföld ellenében védelmet nyer; végre 3-szor adójáért – még a nemes emberrel és főurral is törvény előtti egyenlőséget, üzlet- vagyon- és személybiztosságot nyer.
Ha pedig a hazai iparosok az országot itt hagyják, akkor 1-ször a jó közlekedési eszközök mellett sem fog nálunk a kézmű és gyáripar felvirágozni, – 2-szor nem tudom, ki fogja helyettük az adót fizetni. Én ugyan nem.
T. M.
