Czéhkényszer és iparszabadság.
Czéhkényszer és iparszabadság.
A Hetilap olvasója, ki a „czéhügy” és „czéhszabályzati paralellák” czim alatt eddig megjelent igénytelen előadásainkat netalán figyelmes olvasásra méltatta,tudni fogja már, hogy mi a czéhiséget távolról sem tartjuk az iparköri szabadsággal ellenties olly intézménynek, melly már természeténél fogva korlátozná az iparszabadságot, – melly az azonegy iparág műnökei közti versenyt még csak azon vetélkedésből, melly már két pályatárs között is olly természetes, sem engedné kinövekedni, melly az iparos müvesség mezőin olly jótékony tudományos müveltségnek akár szükségét kizárná, akár hatását lehetlenné tenné, melly mind e mellett a czéhben álló müveseket olly zárt testületté alakitaná, melly a fogyasztó közönség igényeinek, akár a munkák jósága, akár az árak jutányossága tekintetében, daczosan ellentállhatna. Mi mind ezt valóban nem tudjuk a czéhek természetéből származtatni, tehát nem is engedjük a czéh intézmény eredendő bűneül tartatni. Nem vagyunk ugyan olly vakok, miszerint a czéhek körében ártékonyan ható visszaéléseket ne látnók, olly szűkkeblüek sem vagyunk, hogy az általunk is bajosoknak, vagy vétkeseknek fölismert czéhviszonyokat illyeneknek lenni be se vallanók, sőt eddigi elmélkedéseink közben is már többeket jelöltünk ki el nem türhető ártalmakul, s lesz alkalmunk még többeket ezután is fölfejtegetnünk. Hanem mi mind ezen károsságot betegségnek tartjuk, mellyet gyógyitani lehet; visszaélésnek jellemezzük, melyet meg kell akadályozni, ki kell küszöbölni.
Illy meggyőződésben bántó volt ránk nézve egy német lapban olly vádakat olvasni a czéh-intézmény ellen, mellyek egyenesen annak természetéből származtatnak. S mivel e lap bár nem hiszszük, hogy hazánkban nagyon el volna terjedve, még is épen az iparos körökben forog, ha forog, leginkább közöttünk is, és a B. P. H. által gyakran idéztetik az iparköri, kivált kereskedelmi szabadság ügyében, 1514ezért nem tartottuk czéltalannak, némelly vádjainak alaptalanságát, rövid észrevételekben megismertetni, s közleni egy javaslatát, melly az iparköri föltétlen szabadság iránt sürgetett tanait, ritka következetlenséggel maga tagadja meg.
Igy ir pedig e lap:
„Mint a világforgalomban a szabad kereskedés rendszere mind inkább keresztül hatolni látszik, ugy a gyarapodott iparszabadság rendszerével is ez történik szűkebb körben. Közel rokon is e kettő, mert e czéhkényszer mi egyéb mint véd-rendszer a czéhben létező mesterek számára, mint gátló eszköze a szabad versenynek, mint adózás, mellyet a fogyasztók az által fizetnek, hogy a készitményeket drágábban és roszabbul kapják. Hol szigoru czéhkényszer uralkodik, ott az ugyanazon iparág mestereinek száma erősen meg van határozva, s minden uj mesternek fölvétele teljesen a többiek önkényétől függ. Természetes, hogy ezek az uj fölvételt minden módon neheziteni igyekeznek, mert hiszen érdekökben van minden uj versenyzőnek megtelepülését akadályozni; mert ez az ő foglalkodások egy részét magához vonná, vagy épen olcsóbban és jobban dolgozniok kényszeritené. Azért van, hogy minden helyeken, hol szigoru czéhkényszer uralkodik, a müvesek közönségesen igen hátra vannak műszakjaikban, az uj segédeszközöket, miket az erőszet és vegytan teremtének, nem ismerik, vagy nem akarják alkalmazni, hanem régi slendriánjokban kényelmesen maradoznak, minthogy minden kellemetlen concurrentiától meglehetősen mentek. Ellenkezőleg van ott, hol teljes iparszabadság van, – itt a vetélkedésnek széles mezeje ált nyitva, – itt minden erő, legyen az tehetség vagy pénz, szabadon fejlődhetik s ez által a productio hatalmas lendületet nyer. Minden előre tör, előre hajt, minden uj bizonyosan használtatik, mindenütt jól és olcsón dolgoznak, s a közönségnek mindenben legnagyobb a haszna.”
Igy szól a czéhkényszer gyalázása, igy ellentétleg az iparszabadság magasztalása.
Ne várjon a nyájas olvasó teljesen és gonddal kikerekitett czáfolatot folyó iratban, hol gyakran kerül szőnyegre ugyan azon tárgy, hol eddig is sokszor tárgyaltatott az, s ezután is alkalmasint több izben kerülend szóba, sem illendő, sem szükséges mind annyiszor kiczirkalmazott theoreticával rendszeres értekezéseket gyártani. Csak futókakint fogjuk ez uttal körülindázni az imént kitüzött karóját annyi alaptalanságnak.
1515Miért fogják rá a czéhiség eszméjére mind azon szükkeblüséget, melly a középkorban bélyegzé, nem az institutiót hanem a vele visszaélő embereket, s melly ha a mostani nemzedék egyéneiben is megvan, csak ezekre magokra nézve gyalázó, az institutiótól azonban távol tartathatik s czélszerü rendezkedések mellett távol is tartatik. „A czéhtagok száma meg van határozva, hol czéhek állanak.” A szűkkeblüségről ekkint vádoltatik a czéh. De példaul nálunk, kivéve csak egy két üzletet, mellyet a rendészet akar különösebb őrködés alatt tartani, mellyik közönséges iparág van bizonyos számu egyénekre szoritva? – Sem szabók, – sem csizmadiák, sem bodnárok, sem asztalosok, sem ácsok, sem kovácsok rtb. nincsenek meghatározott mester számmal. E megállapitott számot a czéhszabályzat is tiltja. A czéheknek magoknak pedig nem szabad ellenkező végzést hozni. Tehát a vádlott szűkkeblüség, a kizáró czéhiség nem fekszik magában az institutio eszmejében, s még kevésbé annak polgári organismusában. – „De az uj mesterek fölvétele a már a czéhben létező mesterek önkényétől függ, kiknek pedig érdekökben van, minden ujabb versenyzőt eltávolitani” – Megengedjük; hogy a czéhben már benlevő mesterek nem szivesen veszik, ha számuk szaporodik, – de az érdeklettség e ridegsége csak az egyének kebelében van, – az emberi önzésünk sajátsága, ha ugy tetszik, gyöngesége, de nem a czéh-institutióé. Nem pedig azért, mert a például nálunk fönálló czéhszabályzat korán sem a már czéhbeliek önkényétől függeszti föl az uj czéhtagok fölvételét. Már előbbi egyik czikkelyünkben megismertettük a szabályokat, mik szerint minden mesterlegény, ha a mesterré létel föltételeit teljesitette, joggal bir a czéhbe vétetni, s ha a czéh e jogát meg nem adná, a hatóság tartozik közbe lépni. Tehát a kizárás önkénye nincsen a czéhorganizatióban a már czéhbelieknek akár megengedve, akár lehetségesitve. Ha az a fölötti biráskodás, hogy a mesterré létel föltételei vannak e vagy nincsenek teljesitve, talán hibásan van elrendezve, ez, mint önkint látszik, javitható gyarlóság, kipótolható hiány, korán sem eredendő elválhatlan büne az institutiónak. S ezen fölül nálunk a tapasztalás azt mutatja, hogy a legtöbb czéheknek, mellyeknél az üzlethez tőke vagy épen nem, vagy csak kis mértékben szükséges és egyéni képességgel is boldogulhatni, annyi tagjai vannak, miszerint számuk már maga is megható, a concurrentia pedig olly annyira nincsen megszoritva, hogy a legszámosabb mestertárs valóban nyomoruságos szegénységben kényszerül tengődni csak azért, mert munkát nem kap. Tessék akárkinek végig nézni példaul a pesti szabók, csizmadiák, asztalosok névsorát, tessék megtekinteni a legtöbbeknek valóban örömtelen helyzetét, s állitásunk valóságát kétségbe nem vonhatandja. –
Látszik innen, hogy mit a fölebbi vád állit, mintha a czéhiség, a concurrentia kizárása által, a készitmények roszaságát, drágaságát, s igy a fogyasztó közönségnek egy sajátnemü megadóztatását eredményezné, nem áll, nem azért mert a concurrentiát nem zárják ki a czéhek szabályilag; s mert ott, hol a mestertársak igen nagy része a munkátlanság szegénységével küzd, a concurrentia nem léte áltat okozott drágaságot föltenni logicátlanság volna.
Nem azt akarom állitani az iméntiekben, hogy a mit a czéhi mesterek szolgáltatnak, az jó és olcsó is. De azt nem ismerem el, hogy a czéhiség lehetlenné tenné a jó és 1516olcsó dolgozást annyira, miszerint a czéhiség volna oka a rosz és drága készitésnek. Sőt inkább magában a czéhrendszernek vizsgálati szükségében már azon biztositék van meg, ha kellőleg kezeltetnek a vizsgálatok, hogy a mesterré lett egyén jól tudjon dolgozni, mert különben a czéhbe nem juthata. Mig ellenben a korlátlan, rendszerezetlen iparszabadság, ha és mennyiben az üzletjogot vizsgálat-tételektől nem föltételezi, e biztositék nélkül is teljesen szűkölködik, a minthogy ezt ott, hol az iparszabadság ovatlanul hozatott be, a közönség igen gyakran maga kárán tapasztalhatta.
Lássuk ellenben, mindig a mi viszonyainkra vonatkozva, a czéhiség nem-léte minő mértékben támasztott concurrentiát. Mert hiszen nálunk is van igen sok iparágakban iparszabadság, mellyet a czéhiség nem akadályoztathat. Példaul Pesten az élénken üzött virágcsinálás, serfőzés, vegyszergyártás, vasöntés, ószer-müvesség, harangöntés, arany s ezüst-sodronyitás, aranyverés, vésnökség, hajmüvesség, lárvakészités, enyvfőzés, csillárkészités, szobafestészet, márványozás, piperészet, gépészet, tésztaművesség, füzüny-szabóság, mécsgyártás, orgonászat, papirfestés, bormüvesség, tükörmüvesség, csipkekészités, keményitő-gyártás, aczélmüvesség, harisnyatakácsság, faórakészités, aranyozás, műszerészet, gyufagyártás, stb. mind czéhtelen iparág. Budán mind ezek, s még egyéb iparüzletek is czéhtelenek, kutmestereknek, zongorászoknak, ráspolykovácsoknak, diszmüveseknek, hangszerészeknek, sárgarézöntőknek, gombosoknak, kártyafestőknek, kosárfonóknak, késkovácsoknak, tűmüveseknek, szegkovácsoknak, paszományosoknak, selyemfestőknek, szerkovácsoknak, czukrászoknak stb. sincsen czéhök. Tehát van elég mező, hol a czéhtelenség és iparszabadság áldásait a czéhség és szabadatlan iparállapot átkaival öszve lehet hasonlitanunk.
Lássuk tehát, ismételjük, hogy áll az iparszabadság mezőin a concurrentia? Fuvócsináló Pesten csak 3 van, csukoládgyárnok talán 4, burnótszelencze készitő csak 2, zománczozó csak egyetlen, harangöntő csak 2, aranysodronyító csak egyetlen, aranyverő csak 3, aranyhimző csak 2, hajmüves csak 2, lárvagyárnok csak 2, enyves csak 3, csillárkészitő csak 1, márványozó csak 1, orgonász csak 3, papirfestő csak 2, füzönyszabó talán 3, bormüves csak 5, műszerész csak 5. stb. Pedig itt nincsen czéhiség, nem kell remekelni, az illető müvestársak önkényleg nem zárhatják el az üzlet szabadságát. S ime, még sincs nagy concurrentia!
Vagy hasonlitsunk, ha ugy tetszik, olly iparágakat, mik Pesten czéhiek, Budán czéhtelenek. – Budán van 5 szinező, Pesten 14, sárgarézmüves van Budán 5, Pesten 11; gombos Budán 4, Pesten szinte 4. Kártyafestő Budán 3, Pesten 12. Kosárfonó Budán 2, Pesten 7. Késkovácsok Budán 9, Pesten 7. Tűmüves Budán 3, Pesten 10. Szegkovács Budán 2, Pesten 6 stb. Ime a budai iparszabadság nem támasztott nagyobb concurrentiát mint csak a minő is van Pesten a czéhes állapotban. Sőt nem is igy akarom kifejezni az állapot minőségét, hanem csak ez állitásra szoritkozom a pesti czéhesség nem akadályozta a concurrentiát ugy, miszerint a budai czéhtelenségnek fölötte bár mi csekély előnye volna.
A czéhesség és czéhtelenség még a müvességi előhaladás tekintetében sem szolgáltatnak olly összehasonlitási adatokat, mellyek az utóbbit ajánlatosabbnak mutatnák az előbbi fölött. Például a pesti eczet- s pálinkafőzés czéhies 1517üzlete áll e aránylag alább mint a czéhtelen serfőzés? Bizonyosan nem, sőt az eczetgyártást még méltányolni is tartozunk, annyira jó. Vagy az asztalosok mestersége Pesten, noha czéhies, hátrább állitható-e, mint akármelly más iparág, legyen az czéhes vagy czéhtelen? – Az asszonyszabók, ámbár czéhben vannak, roszabbak e mint a füzönyszabók, jólehet ezek nincsenek czéhileg bilincsezve? – S folytathatnók még a kérdezkedést igy tovább is, a nélkül hogy félnünk kellene, hogy iparosságunk átalános viszonyai között a czéhies üzletek hátrább tolathatnának a nemczéhies iparágaknál.
Távolról sem jut eszünkbe állitani, mikint mesterségeink a tökélynek valami igen magas fokán vannak, noha egy kettőre nézve nincs, miért piruljunk, hanem e részbeli hátramaradásunk okát más okokból származtatjuk, mint a czéhi institutio természetéből vagy csak visszaéléseiből is. Egyebeket nem emlitve, annak hogy mesterségeink emberei nem ismerik a tudományok utmutatásait, nem a mechanica, nem a chemia ujabban teremtett segédeszközeit, okát abban keressük, hogy nálunk eddig az iparos oktatás teljesen el volt hanyagolva s a czéhtelen iparágak üzői sem voltak képesek a mechanica s chemia ujabb fölfedezéseit alkalmazni.
Ne használjuk tehát olly meggondolatlanul, olly divatossággal a czéhkényszer, a czéhies korlátoltság, kizárás, monopolium-gyülöletes és még is üres szavait akkor, mikor az iparos állapotok fejleményéről elmélkedünk s osztunk tanácsokat. Mert hiszen a higgadtabb combinatiok mihamar kimutatják a csalódásokat.
Csak a kérdésbe fogott czikkelyke is mi fenhangon kezde szólani a szabad kereskedés és szabad ipar rendszereinek győzelméről, holott az angol vámszabályzatokban, a franczia rokontárgyu intézkedésekben, a németországi kamarák tanácskozásaiban stb. mindig a védrendszert látjuk alkalmazva, látjuk többségben, holott a mi az iparszabadságot illeti, maga e czikk is igy folytatja fentebb megszakitott előadását:
„De a teljes iparszabadságnak, bár elvileg olly fontos és bár olly sok jót eredményez, még is megvannak árnyékoldalai s belőle nem csekély ártalmak keletkeztek. Különösen Berlinben, hol a leföltétlenebb iparszabadság hozatott be, s mindenkinek ki pátenst váltott, s a helybeli polgárjogot megnyerte, tetszése szerint üzhetett akármelly mesterséget a nélkül, hogy azt tanulta volna, igen szomorun bizonyodott ez be. Minden iparágra, melly csak némi nyereséggel igérkezett, rárohantak a tőkepénzesek, s tulnyomóságukkal lenyomták a mestereket. Tőkepénzesek alapitottak asztalos, szabó, csizmadia-műhelyeket, ezeket nagy szabásokban foglalkodtatták, legényeket s munkásokat fogadtak lehetőleg olcsó bérért, dolgoztattak gyorsan és olcsón, s elnyomták pénzök sulyával, kevés idő alatt a tulajdonképeni mesterembereket. Igy történik, hogy Berlinben ugyan csinosan és jutányosan dolgoznak, de vannak is egész iparágak, melylyeknek körében alig van önálló mesterember, mert minden csak birtoktalan gyármunkás és gazdag tőkepénzes, mit azonban mindenki, ha az e részbeni viszonyokat megitélni képes, szerencsétlenségnek kényszerül tartani. Épen a mi időnkben, mikor a gazdagság és szegénység közti hézag mindig iszonyubbá válik, és – ne titkoljuk – veszélyesebbé lesz: a kettőnek kiegyenlitésére jelesül az iparkörben, ól magabiró, birtokos mesteremberi osztályra nagy szükség 1518van épen ugy, mint a földbirtok körül tehetős kisebb gazdákra. Ezért belátták Poroszországban is, miképen eme teljes iparszabadsággal, bár olly természetes is az, kissé siettek, s azért azt ismét minden módon korlátolni igyekeznek. Nekünk egyelőre valami középut látszik legtanácsosabbnak. Hagyassanak meg a czéhek lehetőleg szabad rendezettel s jelesül vétessék ki a mesterrélevés kijelentése a czéhbeliek önkénye, vagy a czéhbeliek számának meghatározása alól. Minden, ki polgárjogot nyert és bebizonyitani képes, hogy a választott iparágat tanulta, s azt maga is tudja üzni, kell hogy annak gyakorlatára jogot nyerhessen. – Ekkint a versenynek szabad játéka lesz, ellenben a puszta tőkepénzesek ki legyenek zárva. – Minden egyéb megszoritásoknak, vallási, remeklési s egyéb pénzbeli föltételeknek meg kell szüntetniök. Ellenben a czéhek előnyei, mint segély-pénztáraik, közös szállóik megtartandók. Igy fenmaradnának ugyan a czéhek, hanem minden czéltalanságuk, elavultságuk kitisztáztatnék. Igy készülnek most tenni Hamburgban is. stb.”
Mi egyebet bizonyitanak mind ez egészséges, talpraesett nézetek, mint hogy a czikkiró előadásának elején a Hamburgban olly annyira kegyelt szabad kereskedési divatos eszméknek engedte magát át, s ömledezett a napi szőnyegen forgó üres szavak roppant árjában, de midőn ezekből immár kibugyogta magát, visszanyerte józanabb eszméletének természetes kifejezéseit, s öntudatlanul tagadta meg az utóbbi helyes előadásban az előbbi alaptalanságokat.
Mi is azt mondjuk: czélszerüen javitott és kijavitott czéhrendezetben teljesen és diszlőleg virágozandik föl az ipar szabadsága is.
Weisz Ferdinánd.
