Bilakon (Doboka megyében) a mult 23. vérlázító esemény ment végbe.
Bilakon (Doboka megyében) a mult 23. vérlázító esemény ment végbe.
A kolosvári „Ellenőr” 51. számában adja elő ez embertelen kihágást. Maga a szerkesztő egy bevezető czikket irt hozzá, ki maga több barátai előtt halgatta ki a panaszlókat, hat bilaki lakost, s feladásukat szóról szóra egyezőnek találta a czikk tartalmával, a czikk irója pedig etédi Gotthgárd József ügyvéd a 6 küldöttel együtt fejével állt jót, mint mondja, állításainak igazságáról. A gyalázatos tény röviden ez:
Gr. Lázár Móricz, a bilaki szász és oláh ajku közönség volt földesura, az emlékezet óta közösen bírt határt 1842ben akkép rendezte, hogy az adó-rovatban felírva volt szántó és kaszáló helyeket összeszámítván, az igy kijött összeg az örökségek után a határt egyik részében minden minőség- és mennyiségrei tekintet nélkül a lakosok között egyformán felosztassék, elvevén tőlök az előtt birt rétjöket, kiszoritván őket a közösen használt erdőből sat. legelőt is, mint mondá, csak kegyelemből hagyván nekik, az ugynevezett Fazsét nevű helyen, melly szinte közös birtok volt eddigelé. E legelőt a közönség ez idő óta háborítlanul használta egész jelen hónap 16-ik napjáig. Ekkor eszébe jut a grófnak vagy praefectusának a nevezett legelőt elfoglalni, s onnan a közönség marháit behajtatni, mit az egybegyülekezett nép megakadályoztatott, s a rájok puskát fogott praefectust, neve Simon Lajos, lefegyverezvén, mind két fél békésen haza ment.
A falubeliek még az nap négy követet küldöttek a járásbeli szolgabiró Fogarasi Istvánhoz, kérvén őt, jelenjék meg nálok s tegyen igazságot. Ez azonban a főispánhoz utasítá őket, hova nem mentek. Az atyai szolgabiró pár nap mulva jul. 18-kán tudtára adja a falu birájának, hogy szombaton reggel 60 lovas katonával, a főbiróval, két adóiró biztos és két nemesúrral meg fognak jelenni executióra, a fennevezett marhabehajtás megakadályoztatásáért. A helység hiába remonstrált 6 követe által a főszolgabirónál, neve Cserényi Dániel, kérvén őt, menne hozzájok, nyomozza ki a történteket, ők mindenek alávetik magokat, ne engedjék rájok katonákat vitetni. De a főbiró csak azt felelé: én nem merek hozzátok menni, mert azt hallottam, hogy fel akartok kelni!”
Másnap reggel megérkezett a tábor, beszállásoltatott, étellel, itallal, mellynek egy részét a lakosok a szomszéd faluból szereztek be, elláttattak, s harmadnap megkezdetett a vallatás, az emberek külön külön zárt ajtóknál kérdeztettek ki, némellyeket ben a szobában agyba főbe vertek, másokat kün padra fektetve egy rémítő súlyos kezű kocsis által 12–31-ig botoztattak. Névszerint – mint a szerkesztő az emberek feladása után megjegyzi – Gubus Gyirko, tizenhét éves ifjura 31 bot, Hirter Hanzira 25 bot, Rank Tódorra 20 bot, Geleczán Vazulra 17 bot, Zegran Györgyre 15 bot, Genisz Hanzira 15 bot, Weisz Háhnra 13 bot, Krecz Vazulra 12 bot, Gubus Hanzira 10, Batosi Mikére két izben 10 bot, Batos Vazilia arczára pedig a főbiró uri kezével annyi pof, hogy szegény embernek orrán száján megindult a vér, mellyet magok a tisztek mostak le.
Vége levén a vallatásnak, kedden reggel vettek rajtok 80 cz. ftot, a sok ételt, italt ide nem számítva. A birák kérték a főbirót, adja ki nekik másolatban a vallatást. A főbiró összeszidván őket, azt mondá: „Gazemberek ez nem vallatás, mert ez nyomozás, ebből nem adok párt; a pénzről adok nyugtatványt, s ha valamellyik még csak egyet mer szólani hírem nélkül ezen dologért vagy bármiért valahová instantiázni mentek, ötvenig vágatlak s tömlöczbe küldelek. Most pedig ezen 6 embert külön börtönbe.” Eddig az emberek. A dolog most kérelem alakjában kir. biztos v. Bay Miklós előtt van, érdemlik-e ezen emberek, hogy magyaroknak neveztessenek? Valóban nem tudjuk, a poena talionis, vagy rögtönitélet volna-e illő büntetés az illy kihágásra! A tett, fájdalom, elkövettetett, de azért hisszük, hogy szász és oláh rokonink nem fogják azt a nemzet rovására róni, mit néhány méltatlan fia követett el, kik reméljük, szigorún és igazságosan fognak büntettetni emberietlen tettökért.
