Maglód (Pest ugy) jul. 7.
Maglód (Pest ugy) jul. 7.
Soha sem voltam barátja azon mystificatiónak, melly szerint némellyek azon ámítással ügyekeztek a honpolgárokat a nemz. őrseregbe édesgetni, hogy lakhelyök határából egy lépésnyire sem fognak kimozdulni. Pest vármegyének más nézete volt, s hogy e nézet nem volt a leghelyesebb, mutatja a következés. Megjött a rendelet, hogy az őrsereg egy része mozgóvá tétetvén, a lázadók ellen küldessék. Valamint az első magyarázatot, úgy e rendeletet is a jegyzők tudatták a néppel, melly magát ezek által tartotta megcsalatottnak, s kész volt a gyúanyag a kedélyek ingerültségére. A sorshúzás által választott nemzetőrök kivált a fönnevezett helyen a hon maradandók ellen dühöngeni kezdtek, ezt is csalásnak tulajdonították, s fölkerekedve több hon maradandó lakost támadtak meg, követelvén, hogy számukra úti költséget, név szerint egynek egynek 600 frtot adjanak. Mitől midőn ezek vonakodtak nemcsak őket, de a helybeli bírákat is vasvillás őrizet alatt vezették a helység házába. Szeberényi Andor helybeli jegyző, ki mint önkénytes készült velök a táborba erről tudósíttatván, sietett a méltatlanul szenvedőket megszabadítani. Ekkor őt támadá meg a dühös csoport, s midőn a kiszabadítottak egyikével haza felé ment, illy értesítést nyert tőle: „Uram, vigyázon magára, mert életére akarnak törni, különösen Rimár János (egy gyanús életű festő, ki társait arra is fölszólítá, hogy a ráczokat ne bántsák, mert azok a tótoknak nem ellenségei) megfogadta, hogy önt vagy a táborban, vagy ha oda el nem megy, visszajötte után agyonlövi, mivel önt okozza csak, hogy besoroztatott.” Illy előzmények után a jegyző készebb volt hivataláról lemondani, mint illy zsiványok közt jegyző lenni, mit a birákkal is közlött. Nem sokára laka felé közeleg a részeg és dühös csoport, s azon kérdéssel támadja meg: miért nem jő bajtársaival a kocsmába inni? Mire azt válaszolván, hogy közte s a helység közt minden viszony megszünt, Lipthay Sándor tisztje Kois Albert szitkok közt „fegyverre!”-t kiált, és a sereg eloszolván, néhány percz mulva fölvasvillásozva és baltázva kezd laka felé nyomulni, úgy, hogy életét csak futással mentheté meg. Tegnap a járásbeli főszolgabiró erélyes fenyegetésére elindult ugyan a dühöngő csoport, magával vive az erőszakosan kicsikart pénzt, de mind ők, mind a honmaradtak egyre agyonütéssel fenyegetik az őket állitólag megcsalt jegyzőt, ki most családostúl hivatal nélkül maradt. Fog-e róla most a vármegye gondoskodni? Hasonló ámbár csekélyebb, zavarok történtek Ecseren, Soroksáron és Péczelen; a czinkotai és r. keresztúri nemzetőrök pedig épen nem mentek el. Némellyek a maglódi eseményeket, hol az indulás előtti éjjel még a pap is megtámadtatott, s az egész éj puskadurrogások és baromi ordítások közt telt el, hajlandók egy részint bizonyos gróf úrnak tulajdonítani, ki a lakosoknak az hirdetgeté, miszerint az összeiráskor ellenszegültek büntetésének egyedűl a jegyző és pap okai. Az egészből pedig az a tanulság, hogy legjobb az egyenes út.
