POLITICAI ELEMZÉSE A DÉLAMAGYARHONI SZLÁV LÁZADÁSNAK.
POLITICAI ELEMZÉSE A DÉLAMAGYARHONI SZLÁV LÁZADÁSNAK.
Az Allgemeine Oesterreichische Zeitung előbb Schsarzer, most Hübner által szerkesztett, de sokak hite szerint a Schwarzer minister organumának tekinthető lap, jul. 29-ről nagy figyelmet érdemlő s igen érdekes egy czikket hozott, a fentebbi czím alatt, mellyet olvasóinkkal alább közölni szükségesnek találjuk. Bizonyít ez legalább annyit, hogy Bécsben is kezdik immár felfogni a szláv mozgalmak közös irányát, s kezdik érteni, hogy az szintugy ellenséges Austriára nézve, mint mi reánk.
E felfogás, az austriai politica fordulását jelöli-e, vagy csak egy épszeműnek magános nézete marad-e? erre a következő napok fognak felelni. –
A czikk igy szól:
Míg a camarilla bazilisktojása Zágrábban kitöltés végett az úgynevezett hazánkfiak alá tétetett, mig e helyről, ugyanazon időben számtalan emissáriusok széledtek el az összes Slavoniába, a bácsi a bánáti határőrvidékekre, hogy a földet a lázadásra előkészítsék és képesítsék, addig Austriában és névszerint Bécsben, a democratia a régi Zopf s az april 24-kén ujon teremtett nemesség és pairség ellen, elhatározó csapást tőn, melly a császárnak Bécsbőli ezt követő elraboltatásával egyelőre a birodalom alapjait ingatta meg; azután a reactiót, a tartományokban általánosan nyilvánuló rokonszenv utján, a hir szerint személyesen sértett monarchia iránt, a május 36-ai törekvésekre bátorította.
E közben a főnemesség pártja lázas ingerültségbe hozta a cseheket is, s e nép nemzeti érzéseit nyilt gyűlöltséggé fokozta fel a németség ellen: következőleg az állodalom éjszaki részén a „hű” horvát nemzetet s határőrvidéket, a szabadelmű magyarság ellen állította sorompók közé.
Illy körülmények közt, ha más események és okok nem léteztek volna is, a szláv fajok Csehországban s a Kárpátok alján, rokonszenvre gyultak volna a Dráva, Száva és Duna melletti szlávok iránt, s összes eredetök, ugymint jelen hanyatlásuk fel leende idéztetve emlékezetökben. Mennyivel inkább kelle ennek történni ott, hol évek során át, egy éjszaki változatlan gondolat a pánslavismus eszméjét feltalálta, s vas következetességgel, nyiltan és titkon elterjesztette; s ott, hol a szláv népnek földje arany ekével táratott föl, s egy ujra felállítandó, nagy szláv birodalom eszméjére fogékonynyá tétetett.
Ki az annyira különböző s nyelv, vallás és szokások tekintetében, egymáshoz nem hasonló ivadékait Sláva anyának ismeri, tudja, mikép csak kevés évvel ezelőtt nyilt ellenségeskedésben voltak egymás közt.
Az eredeti s bigotteriáig orthodox romai catholicus horvát, ki határkörében semmi díszentert meg nem szenvedett, gyűlölte fajrokonát, a szerbet, s az óhitű illyrt; s igy a tót a csehet, a cseh a sarmatát, s mindnyájan öszvesen az oroszt
S íme az orosz aranynak s az orosz kül- s belföldi emissáriusoknak sikerűlt harmoniát és testvériséget idézni elő ezen ellenséges fajrokonok közt: egy hihetetlennek látszó, s mégis kevés év lefolyása alatt olly szerencsésen végrehajtott munka volt ez, mikép csak kevéssel ezelőtt láttuk, hogy a karoliviczi görög metropolita, egy catholicus horvát bánt igtatott hivatalába, s Prágában egy görög protapop görög szertartás szerint misét mondott catholicus egyházban.
Valóban ama csoda megtörtént, hogy a nép s fajszeretet legyőzte a vallási gyűlölséget, s minden szláv népnek egy nem sokára keletkező nagy éjszaki s délnémethoni szláv birodalomról álmodoztak. Sőt komolyan szó volt róla Zágrábban és Karlóviczon: minden vallási különbséget eltörölni, s minden délmagyarhoni szlávokat, egy szláv patriarcha alatt a görög egyházban egyesíteni.
Azonban, magok a szlávok vezetői, átlátták, mikép e tervök csak a loyalitás, a trón s dynastia iránti szinleges hűség és csatlakozás zászlója alatt leendének kivihetők. Ez okért engedék magokat az austriai udvari s nemességi párt által felhasználtatni, s úgy Csehországban a német Austria s annak népministeriuma ellen léptek föl, mig Horvátországban s a határőrvidéken ugyanazt tevék Magyarhonnak úgynevezett elpártolása s elbizakodása ellen.
Csehországban felmondatott az engedelmesség az austriai ministeriumnak; Horvátországban a magyarnak, – ott a császártól elpártolt nép ellen szónokoltak, – itt a királytól elpártolt egész kormány ellen: itt és ott a monarchia minden engedményei kényszeríttetnek, s azért semmiknek s nem létezőknek nyilvánították.
Austriának Németországgali egyesülését igyekeztek meghiúsitani, hogy így, még törvényes úton is, a német Austriából szláv austriát alkothassanak. Magyarhonban pedig, használva a régi Austriától mindig kiskorúságban tartott országnak pillanatnyi gyengeségét, hadi erővel s nyilt lázadással léptek sorompóba, hogy a szabadelmü magyar s német elemet kiirtván, a szláv hatalmat állisák helyébe.
Végre, hogy semmise hiányozzék, Magyarország s Austria közt viszálkodást s egyenetlenséget igyekeztek gerjeszteni, s e két országot, mellyek, csak egyet értve, s mindkét részrőli függetlenségöket nem akadályozó szövetségben lehetnek erősek, egymással összeveszíteni az által, hogy horvát és Tótországot a magyar állodalom-összességtől elszakasztani s Austriával egyesíteni akarták, minden figyelem nélkül arra, ha valljon Austria, vagy legalább az osztrákok eszélyesebb része, hajlandó-e a dalnok e veszélyes ajándokát elfogadni, vagy nem? – Igy minden láthatólag a legjobb útban volt, hogy az udvari párt érdekében, az absolutisticus trón helyreállittassék; valóságban pedig azért, hogy ugy Austriában, mint Magyarországban a szláv elem túlsúlya s uralkodása a fekete-sárga lobogó védő aegise alatt biztosittassék.
Az austriai nemességi pártnak szándoka, midőn a szláv népeket fellázította, világosan az volt, ezeknek vak s eddigelé pusztán szláv tevékenységét ugy használni, mikép a mesében a macska használtatott, hogy a sült gesztenyét a forró hamu alól kihúzza; ezen jó urak bölcsességökben feledték, hogy a csodáknak e században, még a szláv népekben is felébredhetett az önállóságrai sovárgás.
De a szlávok vezetői, kik nem csak szent Venczel és Libussa történetét tanulták, mint Palacky, hanem karddal is gondoltak bánni tudni mint Jellasich, nem akarták karmaikat (Krallen) elégetni a nélkül, hogy a gyümölcset is élvezzék. A mit ezen férfiak legtitkosabb szívredőikbe zártak, a mit Gay Lajos olly régen előkészített, s czél felé vezetett, az egy természetes sympatheticus összeköttetés útján ezer jelben és tettben nyilvánult, s nem sokára alárendeltebb vezetők ajkairól is, kik kevesebbé diplomaticusok lévén, mint főnökeik, szíveuik tulajdonképi vágyait roszabbúl is tudták titkolni, annyira, mikép a hűség s trónhozi csatlakozás ezer meg ezer erősitései daczára, mind monarchia, mind az egész uralkodó család azon meggyőződéshez jutott: mikép, a szláv lázadás Csehországban ugy, mint Horvátországban, a monarchia és dynastiájára nevét csak pajzsúl használta arra, hogy mögötte bűnös honárulási szándékait, egy független szláv birodalom alakítására elrejthesse.
Az udvari s nemes párt tehát, midőn a szláv elemet mint eszközt akarta használni, az ármányos szláv vezetőktől maga mint eszköz használtatott s rászedetett, a mi bizonyítja, mennyire ügyetlen e párt még cselszövényekben is, bár elébb ezek által uralkodott, mellyeknek szövéséből áll a régi diplomatia s politica egész mestersége.
Alig szükség fejtegetni, május 26-kának – e Bécsre nézve örök dicsőségű napnak – minő fontossága volt a szláv kérdés kibonyolodására. Ha a népügy máj. 26-án megbukott volna, akkor Prága és Karlovicz ágyuztatása is elmaradna, s a maj. 7-ki, s jun. 10-ki manifestumok is alig látandnak világot. De aztán mi történt volna? s valljon a dynastia a szláv özönvíz hullámain egy bárkát s egy Aratát hegyet talált volna-e, mellyen magának egy új tanyát üssön, e fölött még az avatlan sem lehet kétségben. Hol, mint a szláv fölkelésnél mozgalmak élén, dicsvágygyal teljes, de jellemtelen férfiak állanak, ott a historia jancsárok és praetoriánusokra elég példát kaphat. Erről egy szót se többet.
Keveset kell még mondanunk, hogy feladatunkat bevégezzük; de e kevés szón hosszú darab jövő függ. A trónok, nemzetiségek, s vallás védelmére, a tömegeket szólították, s a nép söpredékét izgatták föl. De aztán, ha a trónnak e védőkre szüksége nem leend, ha a szlávok nemzetiségét s vallását biztositja, le fogják-e velök a fegyvert tétethetni? lehetend-e azt a tömegek kezeiből kifacsarni, s a fellázadt oceánt puszta szavakkal lecsillapítni? De akarni fogják-e a fegyvert letenni, vagy pedig, most, miután a fátyol elesett, nem fognak-e nyiltan a szláv birodalom mellett, s monarchia ellen, mikép az Zágrábban s Pancsován kimondatott, sorompóba lépni? Milly kárpótlást leendnek képesek a néptömeg legalitásaért ajánlani, hogy azt csatára vezethessék? – Hm! én azt hiszem, hogy Rajasich patriarcha, a népnek a mennyei örömöket, a világi főnök pedig az ország kizsákmányolását igérendi, s akkor el fog a proletáriusok harcza a birtokosok ellen kezdetni. Ki leend a harczban győztes, a felett kétség nincsen, mert ez egyszersmind a servilismus és liberalismus csatája leend, miképen már ezt más helyen kifejtettük.
Azonban, az ultima ratio regum már fölemelte szavát; Prágában, Karloviczon, Verseczen mint Perleszen embervér áztatta a földet. – Mind e pontokban a szlávok kudarczot vallottak. De hogy e részben áttekinthető rajzot nyerjünk, s hogy még a legutóbbi időkben is kétértelmű politicáját az udvarnak megitélhessük, s abból következtetéseket hozhassunk, e czikk folytatásában tartjuk föl magunknak a további fejtegetést.
Végezetre még hangom egész hatalmával kiáltom az osztrákoknak és magyaroknak: Legyetek ébren és készen, mert ellenségeitek nem alszanak. Ugyanazon ellenség, ki a némettől Austriában a levegőt lélekzésre, a földet rakásra irigyli, nem más, mint az, a ki Magyarhonban a magyar s német fajt kiirtani, a szabadságot megsemmisítni, s a kancsuka kormányát behozni akaja. – Ezen ellenség hatalmas és ravasz palotákban és kolostorokban lakik, s mindent gyűlöl, a ki nem hisz az absolut monarchia s egyedűl üdvezítő hierarchia szükségessége és csalhatatlanságában.
J. W.
