BEVEZETÉSÜL
BEVEZETÉSÜL
Midőn hirlapunk’ első száma megjelenik, előnapját éljük az első nemzetgyülésnek, mellyre a nép’ képviselöi egyegyültenek, hogy ítéletet mondjanak az első magyar felelős ministerium’ sáfárkodása felett.
Ez ítélet irányt fog szabni az ország’ kormányzatának s ez irány a nemzet’ jövendője felett határozand.
Legyen szerencsés e hármas találkozás. – Legyen annak jósjele, hogy a nemzet’ képviselői, a végrehajtó hatalom, a szabad sajtónak minden becsületes organuma, kivetközve személyes gyarlóságukból, egyetlen gondolatban forrandnak össze. S e gondolat a haza’ megmentése.
Ami a ministeriumot illeti: annyit mondhatok, hogy ránézve a hivatalban maradás nem személyes érdek’ kérdése.
Ez legalább minden vészszel, minden fáradsággal, minden felelősséggel szembe szállani kész, ha polgári kötelessége ugy parancsolja; a melly perczben szivem’ vonzalmára hallgatnom szabad elszen,. Jutalmúl nemzetemtől nem kivánandok mást, mint azt, hogy engedje nekem a mindenkitől felejtett magány’ nyugalmát.
Én nem küzdön ministeri tárczám’ megtartásaért. Nekem nem kell kevesebbségben maradnom, hogy lelépve másnak engedjek helyet; vegyen bár körűl a nemzet’ egyetemes helyeslése, még is lelépek, mihelyt gyanithatom, hogy utódomat is hasonló támogatás fogja kisérni.
Talán lelépek e nélkül is. De ez nem ide, nem e lapra tartozik. Csak annyit akarék nyilatkozatommal kifejezni, hogy nem a hivatalhozi ragaszkodás’ vágyával lépek a nemzet’ képviselői elé.
És ugy van – gondolom – az egész ministerium.
Ha tehát volnának gyönge emberek, kik a hon’ nagyszerű perczeit kicsi szenvedélykék’ mérlegén mérve azon azon szándok’ előérzetéb en kéjelegnek, hogy az első magyar nemzetgyülésen ministeri tárcza-harczjátékkal mulattatandják a közönséget, számitásukban csodálatosan csalatkoznak.
A hazát védendém, oktalan fogalmak, s a valóság béklyóit feledő légvár-ábrándok ellen: de ministeri tárcámat nem.
Elannyira nem, hogy hirlapom’ első számát arra kivánnám hsználni, miszerint rövid hivatalom’ fogyatkozásait magam elmondjam.
Az állodalmi kincstár’ minden ágaiban tömérdek reformokra van szükség. – A sóárulási kezelést egészen át kell alakítani; az állodalmi javak– A sóárulási kezelést egészen át kell alakítani; az állodalmi javak’ gazdálkodását legnagyob részben bérrendszerre kell átváltoztatni; a bányászat’ viszonyaiban gyökeres javitásra van szükség; magának a pénzügyi ministerium’ központi organismusának sokkal gyorsabban, sokkal pontosabban kell forogni; a pénzügyi kezelés’ külső mozgásában még nem minden bonyodalom van egyszerítve, nem minden haszontalan költség megkímélve; nem minden visszaélés eltávolítva nem minden seb orvosolva, mellyet a mult rendszer igaztalanul sajtolt; nem minden panasz elintézve; nem minden méltányos kívánság teljesitve. Maga az adórendszer is, mellyet az országgyüllés’ elébe terjesztek, nincs minden részleteiben kellő szabatossággal formulázva; sokat bíz az életre, sokat föltételez a tapasztalástól, és számvetései igen sokban önkényesek. Sőt többet mondok: a pénzügy-ministernek midőn üres kincstárt veszen át, s minden éljjel azon gond kiséri ágyába, honnan fogja a legközelebbi hetek rendes költségeit fedezni, talán az volt volna kötelessége, hogy minden uj kiadás ellen kézzel lábbal szabdkozzék. Én ezt nem tevém, sőt ellenkezőleg magam unszoltam az illetőket, hogy minél több honvédet állítsunk, minél erősebb sereget vonjunk össze Szegedhez, a Bácsban, Bánátban; s amott a Drávánál az igényeiben szint olly sürgető, mint erélyében kimerithetetlen Csányinakrendelkezése alá; nem szabadkoztam a lázadások’ elnyomására alkalmazott hadsereg’ zsoldjának nevelésétől, nem a tábori ellátás’ költségeitől; magam unszoltam az ágyútelepek’ költséges fölszerelését, a várak’ élelmezésének elrendelését. Fegyverérét szivesen odaadtam volna a kincstár’ utolsó fillérét; fizettem előre, itt fegyvergyár’ alakitására, amott ágyúsgőzösök’ megszerzésére; fölemeltem a salétrom’ árát, hogy a puskapor-készités gyorsabban menjen; nem gondoltam egy kis kárral, csak hogy nagyobb mennyiségben kiteremtsem az ónt, melly golyóalakban reüljön a hálátlan pártütők felé; nem kiméltem a költségeta rendelet gyors küldeményezésétől, fegyverek’, töltések’, pénzek’, katonák’ drágább de gyorsabb szállitásaitól, szóval, ha pénzt kértek a hon’ védelmének fenntartására; ha kérdeztek, birom-e fedezni a kiadást? Csak azt fontoltam meg, mellyik utmód jobb, mellyik czélszerübb; de feleletem mindig az vala: „Csak rajta! Rajta!! A haza védelmére van pénz, lesz pénz, nem hagy el a nemzet, s ha elhagyna, teremtünk az egekből,s ha az ég elhagy a poklokból is.” – És mégis, mindőn a tömérdek költség, s kevés jövedelem irtózatos gondjai közt a bécsi bank 12 1/2 millió ft kölcsönt ajánlott bankjegyekben kamat nélkül; visszautasítottam ajánlatát, mert azt kivánta bérül, hogy tiszteletben tartsam a bécsi bank’ privilegiumát, miszerint 1866-ig kirekesztő jogot igényel bankjegyek kibocsátására, az austriai császár s magyar király’ minden tartományaiban; és ajánlatát vissazutasítva, nyakrafőre csináltatom a magyar pénzjegyeket; de csináltatom olly alapon, mellynek vezérelve nem az, hogy minél több legyen, hanem az, hogy minél szilárdabban alapított legyen, úgy hogy a bécsi bankárok azt vetik szememre, miként financz munkálatim szerfelett szilárdak s azért nem korszerüek.
Im elszámláltam büneimet; magam fedezém fel igazgatásomé hiányait; s most ha valaki ugy vélekedik, hogy a hon’ védelmének szükségeire nézve is, inkább féknek kellett vona lennem, mint sakantyúnak, ha ugy vélekedik, hogy az összes kormányzat’ gondjaiban kevesebbet kellett vala osztoznom, s többet lennem az administrationális javitásokban: s hogy általában a pénzügy-ministeriumnak 6000 tárgynál többet kellett volna végeznie nyolcz hét alatt: én még csak védeni sem fogom magamat a vádak ellen, hanem örvendni fogok, ha akad ember, a ki fölemelt fővel elmondani kész, hogy ő hasonló körülmények között többet és jobban lesz képes tenni.
Illy gondolatokkal lépek a hirlapi térre is, mellyet – ha isten segít – tovább tartandok meg, mint a ministeri tárczát; s minden hibámat, minden tévedésemet – magam viendem első a nyilvánosság biráló – magam viendem első a nyilvánosság biráló’ széke elé.
És ekként is merem lelkesitve az egész ministeriumot. A perczek’ isolált befolyása sok emberrel azt hiteti el, hogy feltalálta a bölcsek’ kövét. Állítsátok őt a komor valóság’ szövevényei közé; s nagyokat rendelend az első huszonnégy órában, és a másodikban megáll, nagy bámulással, hogy zavarnál nem teremtett egyebet.
Országot kormányozni illy körülmények között nem gyermekjáték. Zavarni könnyü, csomót oldani nehéz, teremteni pedig és nem csalatkozni csak isten képes.
Mi nem kérkedünk istenség’ tulajdonával; de sok csomót oldánk; minek nehéz müvére nemes önérzettel tekintünk vissza.
Nincs ország Európában, mellynek uj viszonyait a lefolyt harmadfél hónap alatt szilárdulni indultak volna. Otthonunkban jóformán megszilárdultak. A reactióval párosult féktelenség a kör’ külső vonalán dühöng; a test maga bántatlan erőben áll; sőt erőben még növekedhet is, ha isten is ugy akarja, talán polgárvér nélkül csillapodandnak le a szélek is. Ha máskép akarja, a nemzet készen áll vérfürdőn keresztül is megörökíteni a magyar szabadság’ diadalát.
A nemzet készen áll a harczra; s ez a békére leghatalmasabb lépés.
A nemzet lelkesülve van az áldozatra; s ez az erőnek kimerithetetlen forrása.
A nemzet lelkesedése közben rendet tart; s az a magyarnak dicsősége, minővel most más nemzet nem dicsekhetik.
A nemzet tömege fegyelmet ismer; s ez a győzelemnek záloga.
Bizzunk magunkban, s ha magunkhoz hivek leszünk, megtartjuk a mit nyerénk; a mi még hátra van, az megszerezzük; s a nemzet’ lelkesült erejével kivívandó béke szent5 ölén, a háromszázados eldaraboltságból összefogott magyarhon’ szabad földe kevés évek alatt paradicsommá virúl.
De a paradicsomért küzdeni kell. Isten a szabadság’ égi malasztját csak nehéz munkának adja bérül. Legyünk készen a küzdelemre! –
Kossuth
