FŐVÁROSI UJDONSÁGOK
FŐVÁROSI UJDONSÁGOK
Magyarország napjainkban annyira átalakult, hogy ma szent István és nagy(?) Leopold királyaink, kiknek a mennyek’ országában a netálán ott mulató venerabilis clerus még a mult uj év’ napján is szerencsét kivánhatott, az országokban uralkodó ősi stabilitáshoz, sem ismernének reá. S miután országok’ helyzetét és alakját határok képezik, ugy hiszem, ezen átalalkulás’ roppantságát hivebben festeni nem lehet, mint leirván határai’ roppantságát hivebben festeni nem lehet, mint leirván határai’ változását. Nem tehetek róla, de soha sem hittem, hogy hazánk’ határai azok volnának, mellyeket a földirások és abroszok tűznek ki. Szerintem országunk’ nyugoti határa volt a dohány-monopolium, mellynek őrködni kelle, hogy földünkről semmi jó ne menjen ki, s a pozsoni országgyülés, mellynek ügyelni kell vala, hogy honunkba semmi rosz vagy tilos ne csusztassék be, de miután három, gyakran több évig össze nem gyült, nem gátolhatá, hogy Bécsbből sok rosz és tilos portéka, utoljára harmincz, bécsi decretumokba s a törvényesség’ álarczába rejtett administrator ne csempésztessék be, melly nagyszerü csempészet volt a későbbi határváltoztatás’ egyik oka. Éjszakra határosak voltunk Siberiával, honnan fő-fő kormányzóink melegitő bundákkal láttatak el, hogy magokat a minden becsületes ember’ szivében maguk iránt tapasztalt hidegség ellen óhassák. Keletre határunk volt egy fekete sárga 3bureauraticus sorompó, melly édes testvéreinktől választa el. Délra az úr isten’ fekete serge, s az ausztriai császár’ burnótszin frakkos katonái voltak határaink. Az első a zágrábi püspök megyei fő és főtelen tisztelendő urak’ alakjában, kik Gay lajost fogadták fel mint végörharambasát. A másik a bécsi ütközetvesztő czopfos Hofkriegsrath tizennégy század Terézia-rend és mogyoró bottal németté dressirozni szándékolt végvidéki ezred’ képében. Ezen illy szépen körülhatározott ország fővárosa feküdt Ausztriában, Bécsben magyar cancellaria néve alatt, hol Metternich’ és Kolowrat’ bureaucratico jesuitico moscoviticus igéje testté lett a magyar nemzet boldogitására. Vol ugyan sok becsületes magyar ember, ki ősi jámborságánál fogva mindig Budát hitte hazánk’ fővárosának, de ez amollyan csak peleskei notarius féle eszme volt, mit legkevésbbl hittek azok, kiknek Budán a fővárost kell vala képezniök.
Marczius óta azonban igen változtak – mint már emlitők – végeink. Nyugotra ugyanis igen kiterjedt hazánk, mert még a Bécsben párisi divatlapok szerint épitett torlaszokon tul is, közbvetlen határosak vagyunk a frankfurti német és prágai tót congressussal. Az utóbbi ránk nézve annál fontosabb, mivel maga is szíveskedett határainkat kiszabni. Az illető panszláv törvényczikk körülbelül igy hangzott volna:
„Magyarország északi határa legyen Pestmegye’ déli része, déli határvoinala pedig Bácsmegye’ északi széle.” Vagy képzelve azt a melodicus cseh nyelvet még rosszabbul hangzott volna, szinte kár hogy Windischgrätz olly korán e (lő) porozta a jegyzőkönyvet.
Éjszakról fájdalom még mindig Siberia maradt határunk, mert lengyel szomszédaink, mennyire hálából a prágai bartáságos határosztásban részt nem vettek, még most is részint kijelelt, részint valóságos polgárai e regényes tartománynak csakhogy mostani kormányunk onnan bundákat nemigen várhat; inkább szeretné a vallás és politicában annyira orthodox czár őket velünk együtt oda hűtőbe vinni.
Keletre ledőlt a sorompó s ismét eggyé forrtunk testvéreinkkel, s ott határainkon bérczei közt 400,000 székely tanyáz, élesebben villogtatva fegyvereit a pétervári, raoktól imádott álnap felé, mint az ormok’ madara szemei az égi nap’ sugárai felé. – Délra csak a szerepek változtak, nem a határ, mert a zágrábi fekete sereg ön művébe veszett, mint az egyszeri kuruzsoló, ki saját lapdacsaitól veszett el; mert Gay hajdani harambasájok felülkerekedett, s pénzöket, mit hajdan koldult, most erőszakkal rabolja el; de heylébe a népe’ jobjaitól is megvetett rácz patriarcha lépett, fanaticus és fanatizáló pópáival, s ki már olly hatlomra jutott, hogy a zágrábi gyülésen a hajdan mindenható ctholicus eyház egy fő praelatusa bartáságfentartása’ kedvéért nem általlá ezt mondani: „A szent létek’ származását ugy sem foghatja fel emberi és, tehát ne gondoljunk vele, legyen az bár ki’ fia.”
A bécsi bizony nem istenben boldogult hadi tanács is meghgyá határoszlop gyanánt emlékét. Ez Jellsasich a volt bán, a király, hű alattvalója, hatalmas és becsületeességben szinte Gayval vetekedő financier, lángeszű illír költő, és jeles hadvezér, kit mint likai ezredest a bosnyákok ezredestül ugy beszorítottak egy mocsárba, hogy béka hátán uszhatott kia posványból; némellyek azt állítják, hogy Jellasich ezen expeditio óta utálja a vizet.
Ezek volnának honunk mostani határai. S e határok közt a főváros ha nem is az ös Buda, de mint ifjult nemzethez illik, az ifju Budapest. Itt székel magas lakában, hozzá méltónak bizonyult lélekkel a nádor, ki midőn a réginek a felelős kormány mellett enyészni kell, mint már valóságos királyi helytartó, phoenix gyanánt ujult hatalommal őrködik felettünk. Itt van a kormány, itt lesz a nemzetgyülés. S miután a hajdani cancellaria’ butorait alkalmasint torlaszokul használták fel a bécsiek, a szabadság’ kivívására, mellyek olly sokáig voltak bástyái az absolutismusnak, innen kormányoztatik a nemzet.
Csak most lett valóságg ezen czim: ’ Fővárosi ujdonságok.” Mert mint korunk, a szegény zsidókat kivéve, minden emancipált, emancipálá az ujdonságokat. Nem lesz azoknak többé kirekesztő tárgya: egy a dunaparton megfutamodott ártatlan csirke, a vámosok’, hajduk’ s hajósok’ gorombasága és Saphiréval vetekedő humora, nem egy elcsent hengeróra, nem olly apróságok mint zsemlyék és mászors-mértk, nem egy kissé vígabb korcsmai zaj, mellyet talán egy ujságiró’ közel lakó hystericus barátnéja nem türhetett, egy szóval nem komolyan szint öltött korunkhoz nem illő hiuságok. Érdekessé teendik azokat az ikervárosi nép’ és közgyülések’ leiráras, mindennemü életjelenetei; körökbe vonhatunk a méltányosság’ határai közt minden embert, minden tényt, a kormány’ főtagjaitól le azon budai józan polgárokig, kik a felderült szabadságot, először is egy a szab adság mellett szót emelet polgártársuk’ kilökésére használták. Egy szóval, midnent, mi e város’ falaiban létezik, sőt azokonk kívűl is, példaért a budai hegyeken felirásokul használt uj magyar nyelvet, melly ilyetén szavakból áll: „mulatóka, intőke, pihenőke, ülőke.” S ezt mind neked köszönhetjük, isteni sajtószabadság, s azért midőn átalakult fővárosunknak hű képét festeni iparkodunk, kezdjük először is a te műveiden.
De miután aczikk bevezetésnek annyira hosszu volt, hogy talán a sajtószabadság’ ajánlatára épen nem szolgálhat, hagyjuk jövőre folytatását, mert mindent mérsékelve kellvén használni, még a sajtószabadságot is, minek egy pesti magyar lap’ szerkesztője fényes példáját adá, ki a felszabadult sajtónak még egyéb hasznát nem vevé; minthogy segédei és szolgája fizetéséből valamit lehuzott, gondolván, hogy a censura eltörlése után kevesült dolgok, amazoknak nem kellvén a törléseket pótolni, ezeknek pedig nem a censorhoz futkározni; én is okulva ezen szép tapasztalásu uri ember’ példáján, a mérséklésben annyira erőt veszek magamon, hogy czikkemet ezennel flébeszakasztván, a tisztelt közönséget jövő alkalomig türelemmel lenni kérem.
– Tegnapelőtt jun. 26. este a főnsége, a nádor királyi helytartó, gróf Széchenyi és báró Eötvös ministerektől kisérve, Insbruckból megérkezett.
– Ő felségének julius’ folytán Budára költözése igen valószinű. Jelenleg azonban gyöngélkedés miatt, országgyülésünk’ folytán Budára költözése igen valószinű. Jelenleg azonban gyöngélkedés miatt, országgyülésünk’ megnyitására meg nem jelenhetett.
– Ő felsége a nádor kir. Helytartót méltóztatott az országgyülésnek megnyitásával megbizni; egyszersmind arról is meglévén ő felsége győződve, hogy a jelen körülmények közt az országlási intézkedések gyakran sem halasztást nem szenvedhetnek, sem a távolból nem igazgathatók; valamint az ausztriai császári tartományokban János főherczeg van ő felsége’ teljhatalmú képviselőjeül kinevezve: ugy Magyarországra s a vele egyesült és hozzákapcsolt országokra s tartományokra – a határ őrvidéket is világosan ide értve – István főhg nádort méltóztatott – addig, míg ő felsége’ betegeskedése által, az országlás’ fáradalmaiban akadályozva lesz – legfelsőbb kir. Képviselőjeül teljhatalommal kinevezni; s őt ugy az országgyülési állapodások’ megerősitésével, sanctiojával, mint szinte azon hatóságok ideiglenes gyakorlatával is megbízni, mellyek az 1848: 3-ik t. czikkben egyenesen ő felségének vannak feltartva (kivéve azonban a 7-ik §-szt). – A nemzet meleg hálával fogadandja ő felsége’ ez ujabb kegyelmes gondoskodását, s bizonyosan semmit sem óhajt inkább, minthogy ős Buda várában ő felségét rendithetetlen hüségével körülvehesse.
– Tegnapelőtt éjjel 29-kén ministeri tanács volt, melly éjfél után egy órán túl tartott. – A mint értesülve vagyunk, a tanácskozás az országgyülésre vonatkozott, s azon politicára, mellyet az illir pártütés, irányában a ministerium a nemzeti gyülésnek ajánlani fog.
– Meg vagyunk bízva, tudatni a közönséggel, miként azon hit, mintha a pénzügyminister már most lemondott volna, nem valósúl. Ámbár mindinkábbroskadozó egészsége aligha nem kényszerítendi a ministerumból kilépésre.
– A törvényes szokás szerint 3 megjelenési nap megtartván, az országgyülés julius 5-kén nyittatik meg.
– Jól értesült kútfőből tudjuk, miként a képviselőház’ elnökségére Pázmándy Dénes a minsiterum’ jelöltje. Ő már a ministerium’ alakításakor értesíttetett ezen combinatió felől.
