FELELŐS MINISTERIUM ÉS MUNICIPIUM.

Teljes szövegű keresés

10FELELŐS MINISTERIUM ÉS MUNICIPIUM.
Kimondhatatlan, mennyi zavar uralkodik honfitársaink között e’ két eszme körül, holott az egész, felfogásom szerint, igen egyszerű elvre visszavezethető.
Igaz, hogy olly municipium, melly a minsiterium’ parancsaitól megtagadhatná az engedelmességet, a felelős ministerium’ eszméjével össze nem fér. De következik-e ebből, hogy a municipium, a törvényi korlátain belől, belügyeit ne izgazgathassa, hasznos ujításokat be ne hozhasson, és ha a ministerium a törvényes uttól el találna térni, az ellenfel ne szólalhasson?
De sőt igen, a felszólalhatási jognak a municipumnál meg kell maradnia. Mondják, hogy azt a sajtószabadság pótolni fogja. A sajtószabadságnak nincs e hazában őszintébb barátja nálam; de nem hihetem, hogy az időszaki sajtó valaha a közvélemény’ tiszta, elegendő, egyedüli organuma lehessen. Hiszen majd minden lapnak más iránya van; a hirlap szerkesztőjének és dolgozó társainak véleményét mondja ki, de nem a nagy közönségét. Ha a minsiterium’ valamelly törvényellenes lépése ellen az ország’ valamennyi municipiumai, vagy azoknak nagy többsége fel fog irni, hiszem, hogy ennek egészen más hatása lesz, mint a hirlapok’ bár egyhangu, tiltakozásának; mert a municipiumok’ követei országgyülésen feleletre vonhatják a ministereket, de a hirlapok’ szerkesztői nem.
Azért, a municipiumok’ fenállása az alkotmányos szabadság nagy és nélkülözhetetlen biztositéka. De ha nélkülözhető volna is, mégis kár volna azt eldobni; mennél több a garantia; annál jobb. Ehhez járul, hogy a municipiumok’ fenállása nagyon könynyíti a kormányzást. Mit azok jól elvégezhetnek, azzal nem kell a kormánynak törődni. Ők fentartják a közszellemet, a szabadság’ szeretetét; mert csak igaz marad az, hogy az ember a szabadságot otthon is élvezni kivánja, nem csak az országgyülésen.
Fabriczy Sámuel

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem