Pest, julius 2-kán.
Pest, julius 2-kán.
Az országgyülés tagjaivali folytonos közvetlen érintkezésre a ministerium részéről a pénügy-minister bizatott meg.
Ennek következtében, tegnap estve a pénzügy-minister szállásán a követek igen nagy számban összegyültek s értesitettek a politicának irányáról, mellyet a ministerium a kapcsolt országokbani pártütés ellenében, s általában az ország csorbátlan épségének, s a nemzet becsületének, és tekintetének sértetlen megóvására követni szándékozik.
Ezen politica röviden abban összpontosúl: tartasanak a kapcsolt országok törvényes tartományi gyülést, hol minden vélemény szbadon nyilatkozhassék; rendezzék ott el törvény értelmében az országgyülési követválsztást: küldjék törvényesen választandó követeiket az országgyülésre, adják ott elő kivánataikat s a mennyiben azok a korona egységével, s Magyarország és a kapcsolt országok közötti jogszerü historiai kapocs természetével nem ellenkeznek, a minsiterium minden igazságos és méltányos kivánatnak pártolására nyilatkozik, s ha Horvátország a magyar korona iránti hüségre, s a törvény iránti engedelmességre visszatér, örömest veti a feledés fátyolát a multakra; de pártütőkkel nem alkuszik; fegyverre, fenyegetésre, erőszakos elszakadási törekvésekre fegyverrel felel, s a nemzetet arra hivja fel, hogy minden erejét, ha kell, személy szerint tömegestől is, kiállitva, nagyszerü köznemzeti eltökélléssel határozza el magát, utósó csep vérig harczot vivni ha kell, egy világ ellen inkább, mintsem a magyar korona épségéből, jogaiból, önállásából, szabadságából egy morzsányit is engedjen.
A ministerium arra kivánja felszólítani a nemzet képviselőit, hogy az örszággyülés első perzében mindjárt a nagyszerü körülmények szinvonalára fölemelkedve, a nemzet ezen komoly eltökélésre határozza el: ruházza fel a kormányt kellő hatalommal és eszközökkel, hogy a magyar hadsereget a nemzetőrségnek tökéletes organizatioján kívűl 200,000 főig emelhesse, ezen erőből mindjárt 40,000 embert kiállíthasson, a többit pedig a szerint a mint a körülmények kivánandják. Legyenek igazságosak és méltányosak minden népfaj iránt, olvasszák egy testté az országnak minden lakosait a közös jogban, közös szabadságban és testvériségben; de pártütést ne tűrjenek, pártütőkkel ne alkudjanak, s óvják meg a nemzet becsületét, a nemzet szabadságát és önállását ármány és támadás ellen.
Míg ez meg nem lesz, addig semmi más kérdésbe ne ereszkedjenek, ezen erők felajánlását ne kössék a kormány akrá mostani, akár jövendőbeni személye iránti bizodalomhoz, ne feltételezzék bizalmatlanságtól; hanem határozzák el minden enetualitások esetére, s azután vessenek számot a ministeriummal, azután határozzák el, álljon-e vagy változzék a ministerium? De először tökéljék el magokat hazánkat, szabadságunkat, önállásunkat, becsületünket megvédeni minden áron.
A jelenvolt képviselők erre egy szívvel, lélekkel készeknek s határozottaknak nyilatkoztak.
Már most tehát lássák meg a horvátok mit cselkszenek. A magyar nemzet veszni készen inkább, mint magát megbecstelenítni engedje, baráti kezet nyujtand feléjök.
A testvéri kiengesztelődés olajága, vagy harcz és fegyver életre halálra.
Mellyik tetszik?
Jól meggondolják mit cselekszenek. Ha mi nemezetiségöket bántanók, ha elleneznők, hogy beldolgaik közigazgatásában, municipalis önkormányzattal s az ország összes kormányában is kellő befolyással birjanak, vagy ha azt mondanák ők, nekik a magyarral közös szabadság kevés, képesek volnánk megérteni a mindent felejtő fanatismust, mellynek béke nem kell, melly inkább a kétségbeesés harczához nyúl. De ha megfontoljuk, hogy a polgárvérnek özöne folyjon, hogy Horvátország a belháboru iszonyaiban vérezzék, szenvedjen, nem másért, mint csak a végett, hogy Horvátországnak pénzügyeiben, s Horvátország hadseregével a bécsi ministerek parancsoljanak, – a bécsi ministerek, kik egy városban sem képesek annyi rendet tartani, hogy a legjobb legkegyesebb fejedelem hontalan vándorként ne legyen kénytelen ősi várától búcsut venni, – a bécsi ministeriumtól, mellynek erőtlen kezei közt a monarchia összedől, melly gyermekes ingatagságában az Aulától veszi parancsait, ha éljen-e, vagy meghaljon? – hogy egy illy kapocs a szabadság kapcsa legyen, – hogy egy illy függés méltó legyen arra, miszerint a horvátok ellenünkben élet halál harczára keljenek? Ezt megvalljuk érteni nem volnánk képesek.
Pedig hiszen ez az, mit Jelasich és társai Insbruckban átadott petitiójokban kérnek.
Hogy a szabadság vágya fanatisálhat, ez megfogható; de hogy a szolgaság vágya fanatisáljon, erre még nem mutat példát a história. Illy czél végett csak az lázadhat fel, kit egy dühöngő párt fanatismusa akasztófával fenyeget, ha fel nem lázad; de legyen a horvát nép önmagához hű, rántsa le a leplet azoknak arczáról, kik őt akasztófa igéretével fanatizálják, s azután feleljen meg önmagának, ha méltó-e, hogy a polgárháború iszoyaira pazarojuk mindkét részről a vért, pénzt és erőt, mellyet testvéries egyetértésben közös boldogságunkra fordíthatnánk, hogy helyrehozzuk, mit egy mostoha rendszer századokon át mulasztott, hátráltatott akadályozott, oktalanul és hálátlanúl.
Csak egy órányi higgadt weszméletet adjon az isten Horvátországnak, és lehetetlen, hogy köztünk béke ne legyen, s ha még sem lesz; szálljon a kiontott vér átokként isten itélőszéke előtt az árulókra, kik nemtelen czélokból jobb sorsra méltó népek sorsával játszani nem iszonyodtak.
