PEST, JULIUS 3.
PEST, JULIUS 3.
A nemzet képviselői érkeznek minden felől, s mert a tettvágy nemes ösztöne unja békétlenül a tétlen várakozást, alakulni kezdenek az értekező csoportozatok.
És ez rendén van. Csak attól mentsen meg az ég, hogy ezen csoportozati alakulások az istenben boldogult ő franczia modort utánozva, hosszadalmas válaszfelirati meddőségeket teremtsenek, mellyeknek szótenger árjában az ország elvész.
Ez országgyülésnek hivatása a hazát megmenteni.
Olly komoly, olly nagyszerü hivatás, mellynél a nemzet élete halála perczektől függ.
Amaz ő franczia modorú választfelirati viták hasonlitanak a torna játékhoz, hol az ékesen szólás leventéi, játszi lándsákat törnek nagy ünnepélyesen.
Igen szép mulatság, majd a békének sátoros ünnepnapján, midőn a nemzetnek más dolga nem lesz.
Előbb egy nagy dolog vár reá. Meg kell a hazát mentenie. A magyar név becsületét fentartania; tekintélyét megalapítani; szabadságát és önállását megszilárditania, hogy sem ármány, sem árulás, sem vakszenvedély, sem hódítási vágy ne merjen hozzá nyulni.
A nemzet képviselőinek mindenekelőtt fel kell emelkedniök a körülmények szinvonalára.
Érezniök kell, hogy a magyar nemzet, ha önmagához hű leszen, elég erős arra, miszerint el lehessen róla mondani, hogy csak öngyilkossággal halhat meg.
S kiről ezt el lehet mondani, az gyáva, ha feladja életét; háromszor gyáva, ha harcz nélkül adja fel.
A magyar nemzet gyáva nem volt soha, s én hiszek istenben nem lesz azzá a szabadság reggelén.
Én belőlem nem harcz vágya szól. Magyarország jövendője nem hódítások utján feküszik. – Nekem a szabadság békéje kell, nem keresem a véres dicsőséget. – És nem izenek hadat senkinek. De ha valaki a magyar koronához hozzá nyúl, ha önállásunkat, szabadságunkat, nemzeti becsületünket megtámadja; ha kihivó daczzal keztyűt vet lábainkhoz; azt mondom: vedd fel nemzetem, s dobd a kihivónak arczához, ha mindjárt az ó világ mesés óriássa volna is, ki Ossát Petionra halmos ellened.
Én lelkelmben meg vagyok győződve, hogy csak egy illy nagy nemzeti elhatározás, mellynek az országgyülés testet ad, mondván: „ennyi pénz, ennyi katona” – csak egy illy nagy nemzeti elhatározás képes nemcsak a hazát megmenteni, hanem egyszersmind a magyar egy lépéssel az elsőrangú nemzetek sorába emelni, mellynek barátsága keresett, kedves leszen; ellensége pedig ollyan, mellyet a ki hóditási negédből provocálni akarna, tizszer meggondolja, míg megtenné.
És én ez állást nem hiú dicsvágy végett ohajtom a nemzetnek, hanem azért, mert ha ez állást most el nem fogadja, sem szabadságát, sem önállását, sem territorialis épségét nem fogja megtartani, hanem minden szomszéd olly kenyérnek fogja őt tekinteni, mellyből az szel, a kinek tetszik, s a mi felmarad, az morzsává porlik, mit darabonként még a hangyák is széthordanak.
Midőn tehát azt mondom: hogy a nemzetképviselőinek mindenek előtt pronunciálniok kell: s nemzetnek erős elhatározását, hogy ha akár koronájának épsége, akár önállása, akár szabadsága megtámadtatnék, azt ég s pokol ellen utósó csepvérig védeni fogja – s ezen komoly elhatározásnak megfelelő készületeket kell elrendelniök, – midőn igy szóllok, akkor én nem izenek hadat senkinek; hanem azt fejezem ki: hogy ha nekünk akráki hadat izen, azt visszaverjük, habáraz alvilág minden serege feltámadjon is ellenünk.
Én becsületes békét akarok; s mivel ezt akarom, okvetlenül szükségesnek tartom, hogy nagyszerü harczra készülünk mindenekelőtt.
Ha készülünk, nem fogunk megtámadtatni; ha nem készülünk, megtámadtatunk. – A gyöngének békéje kegyelemtől függ. Az erős békéje biztosítékát önmagában hordja. Alvóval, habár óriás is, senki sem fél. Az erőssel alkusznak; a gyöngének parancsolnak Készületlenség több, mint gyengeség. Készületlenség bizonyos halál.
Miért merik Zágrábban olly fennen lobogtatni a pártütés zászlóját? Miért mer, Bácskát s a Banátot megtámadni gyülevész rabló csoportok? Miért merik a camarilla romjai reactiót forralni? Miért mernek Bécsben arról álmodni, hogy a pénz és hadügyi tárczákat visszakerítik? Miért kecsegtetik magokat az austriai követek Frankfurtban azzal, hogy megnyirják országunkat, s egy foederatióba beleolvasztanak, mellyben egyenlők legyünk a többiekkel a gyengeségben? … Miért történik mind ez? Azért, mert tudták, hogy készületlenek vagyunk, mert tudták, hogy a mait országgyülés a ministeriumok útnak eresztette, mint az indus rege szerint isten az első embert pénz nélkül, hadsereg nélkül, fegyver nélkül; mert látták, hogy az ó rendszer makacs bűnei miatt rohamnak indult gyökeres változás közben, midőna régi rend nincsen többé, az uj pedig még meg sem szilárdult, itt vallás, amott nyelv és népsiég, és magánérdek, és miden indulat ki akarandja zsákmányolni a lázas állapotot; s azt hitték, hogy az egyetemes bomlás közepett kicsi bár, de compct erőnek győzni könnyü lesz. Mert tudták, hogy Horvátországban kész gyakorlott fegyveres erejök van, míg minekünk mindent semmiből kell teremtenünk; tudták, hogy a mi gyakorlott hadsereg van országunkban, annak legnagyobb részében nem bízhatunk; tudták, hogy azon szellemnek ezen viszonyokban keresztülszőtt hatását imposant erő ellensúlya nélkül egy vágással nem lehet kiirtanunk, melly szellemmel a hadszerek századokon át saturáltatott; tudták hogy a magyar háromszín ellenben a sárgafekete színre hivatkozniok annyit teszen, mint a megszokott esküre, megszokott kegyre, megszokott disciplina erejére hivatkozni; mert tudták, hogy országgyülés nélkül a belső bomlásnak, külső támadásnak, ármány s árulásnak ezer oldalról torlódó vészével szmbeszállani készületlenek vagyunk. Tudták, hogy nincsen egyetlen fegyvergyárunk; tudták, hogy külföldről fegyvert nem kapunk;v tudták, hogy váraink bástyái porlásban vannak, magtáraik üresek, védjeik idegenek; tudták, hogy a népnél e szó „katonaállitás” keserves emlékezetek nyomása, nem a 14polgári jogok legszebbikének, ha nem szolgaság kínjának ézetik, s azért népünk a katonaság eszméjétől rendszeresen elidegenítve, még az urbéri felszabadítást is gyanúval fogadja; – tudták, hogy ha Napoleon Dijonnál 3 hónap alatt hadsereget volt képes teremteni, melly Marengónál győzött, csak azért volt képes, mert készen tálálta a constriptio rendszerét, s elég volt azt mondania: „a 18 évesek korszaka álljon sorba”; nálunk ellenben honvédrendszer nincs, a ministerium katonává senkit nem kényszeríthet, s ha sereget kiván állítani, más módja nincs, mint az önkénytesek toborzásához nyúlni; a mi szintolly lassú, mint költséges, pénzt pedig az országgyülés rá nem adott. – Szóval: azért mertek ellenünk ármánykodni és pártot ütni, mert tudták, hogy készületlenek vagyunk, istenek pedig nem vagyunk, kiknek dobbantására a fűszál fegyveres vitézzé válik, s tenyerökben kincs és aratás terem.
És mégis, mert a rend az országban szilárdulni indult, mert néhány magyar ezredet minden nehézség daczára behoztunk, a katonaság áthelyezésével a kétségeseket láb alól eltevők, s helyökre biztosabb erőt vontunk, 12,000 honvédet kiállítottunk, felruháztunk, lefegyvereztünk, a népet önvédelemre lelkesítettük, s amott Szegeden alul és amott a Drávánál tekintélyes erőt táborba szállítottunk; az országgyülést pedig egybeszólitók, hogy adjon módot nekünk nem nekünk az mindegy – csak adjon módot, a hazát megmenteni, és mind ezt alig rövid 9 hét alatt – szóval, mert készültünk, a mennyire emberi erő készülnünk engedett; mi lett a következés? Az, hogy a pártütés amoda le a szélekre szorult, s hazánkat vérrel el nem boritá.
Igy találják a nemzet képviselői az országot. – Nekem a vérpadon vagy a betegség halálos ágyán, mindig nemes önérzetet adand, s amott a kérlelhetetlen örök biró előtt is, flemelt fővel mondandom el az istennek is, egyike vagyok azon sáfároknak, kik e vészes időben a hazát így adták át, hogy képviselőikből csak önmaguktól függne azt megmenteni.
Lássák meg a nemzet képviselői, mit cselekszenek. – Nem csak mi ministerek vagyunk felelősök; ők is azok, felelősebbek mint mi, mert a mi hatalmunkat törvények irják körül, ők pedig a törvényt magok hozzák.
Ki előtt a parlamentaris tárcza harcz-mulatsága elsőbb, fontosabb dolog mint a haza megmentése; ki a haza megmentésének kötelességét azon bizodalom szerint méri, mellyel Péter erejéhez vagy Pál szelidségéhez viseltetik, ki előtt becsesb a fitogtatás, miszerint első perczben megmutassa, hogy ő senki zászlójához nem esküdött, az ám csináljon e kérdésben mindjárt szakadást, ha neki tetszik, de mielőtt tenné, tiszszer fontolja meg, minő játékot játszik.
Egyesüljünk a haza megmentésében mindenek előtt. Ha ez megvan; akkor ám nyiljék a parlamentaris harcz sorompója, s történjék kihivás bármelly alakban, készen talál, készen nem ministeri tárczaért, hanem a haza boldogságaért küzdeni.
Még egyszer mondom: én nem izenek hadat senkinek.
Még egyszer mondom: én nem akarom harczba keverni az országot.
Én békét akarok, de becsületest; békét, melly koronánk épségét, országunk önállását, nemzetünk szabadságát biztositsa.
De a szolgaság békéjét nem akarom; s mivel azt nem, amazt pedig akarom, százszor meg ezerszer azt kiáltom a nemzetnek: „Harczra készüljön! Élet halál-harczra minden erővel; ha készül, békéje lesz; ha nem készül, béke helyett irtózatos háborúja lesz.
E készülés nem a horvát lázzadás kérdése csak, e készülés minden veszélyek elháritásának eszköze.
Tőlem távol van a gondolat még akkor is jogot, igazságot sérteni, midőn a felkészült nemzet elég erős volna ezt megtenni, ha elég nemtelen volna ezt akarhatni. – Nem; nem!… Minél erősb leszen a nemzet, annál inkább engedékeny legyen a csábítottak, tévedők iránt, – igazságos pedig és méltányos mindig legyen.
Én nem akarok Irlandot látni a magyar korona altt; hanem testvériesen szabad, boldog népeket; kik közől senkinek se legyen joga a másikra irigy szemmel tekinteni.
De a míg karomat bírom, a míg fejemben egy gondolat, szivemben egyetlenegy cseppvér él, a magyar korona épségének, országunk önállásának, nemzetünk szabadságának becsületének bántalmát gyáván elnézni soha nem fogom. – Inkább veszni, mint magamat megadni kész.
Ha ez a ti politicátok veletek vagyok, ha nem ez, ellenetek.
Kossuth
