SZERETET ÉS EGYENLŐSÉG.
SZERETET ÉS EGYENLŐSÉG.
PEST, julius 5-én. Természetesnek találom, hogy most semmit sem szeretünk örömestebb olvasni, vagy hallani, mint a miben szenvedély van. A testvériség szelid hangját haradg, boszú, a csalódás fjádalmai vagy inkább dühe váltotta fel. Az erkölcsi világ tengerében a legroszabb szenvedélyek zivatarra fürdik s a fölvert hullámok kioltani fenyegetőznek a csillagokat.
Illy időben a béke hangjai, a komolyabb szózatok elhangzanak. És mégis mellőzhetlen, sőt kötelesség higgadtabb lélekkel körültkinteni, jellemezni a mozgalmakat és törekvéseket, hogy legalább a nemzetek ügyének apostolai, a szabadságszerető férfiak, s kik a valódi szabadság terjesztésében s meggyökereztetésében fáradoznak, értsék egymást.
A hirdetett testvéri szertet helyét a gyülölség, erősebb mint valaha, kezdi elfoglalni. Vizsgáljuk meg, a szabadság ügyének szolgál-e, ki gyülölséget ébreszt, vagy táplál?
A gyülölség gyülölséget terem. Most a népfajok, majd a nemzetek hasonlanak meg, gyülölség miatt, mellyel a bujtogatók hazudott rémképek és elérhetlen üdvök csábjaival élesztenek. Ha egyszer sikerült a népeket saját érdekeik s jövendójök iránt elámítani, nem fognak késni a leghalálosabban gyülölni azokat, kik ellenségeikül tüzetnek ki.
A népek s általában az emberek egymásiránti gyülölete a zsarnokok ereje. Az emberek, népfajok, nemzetek egymásközti szertete az országok jóllétének kútfeje, a zsarnokok visszarettentője. –
Kisértse meg valaki a testvéri szeretet szellemében rendezni a nemzetek ügyeit, az alku-kiegyenlités nem lesz szerfelett nehéz; kik szabadságot szeretnek, zsarnoklat, visszarettentője. –
Kisértse meg valaki a testvéri szeretet szellemében rendezni a nemzetek ügyeit, az alku-kiegyenlítés nem lesz szerfelett nehéz; kik szabadságot szeretnek, zsarnoklat s hóditási nagyravágyás nélkül, könnyen meg fognak egyezni. A béke nem lehetetlen különböző érdekek mellett is, ha ezen érdekek kiegyenlitéséhez józan értelem, jóakarat, testvériség járul.
De mivel szabadság elleneinek sikerült a testvériséget, a béke ezen szelíd galambját talán hosszu időre elrezzenteni, tekintsük végig mint sáfárkodtak annak ellenkezőjével, a gyülölettel.
Magyarhon függetlenségét századok óta csaknem megszakadatlanul királyi eskü biztosította. Az ujabb időben Magyarhon a szolgaivá süllyedt cancellariai s helytartósági kormány fhelyett felelős ministri kormányt állíta fel. A koronázati eskühöz lelkiösmeretesen hű király megerősité az uj kormányt, s a hon függetlensége e változás által nem csikartartott ki, csak visszaállíttatott.
Mit tőn ezen kívűl Magyarország? Szabaddá tette az embert, szabaddá a földet, minden vallás- és fajkülönség nélkül, közössé a terhet és jogokat, s a rögtönözés minden hibái mellett is olly alapot vetett, mellyen a nemzet jólléte felvirágozhatik.
Magyarország nem hirdetett gyülölséget, nem fenyegtőzött hóditással, nem zavarta a felbomlásnak indult birodalmat, mit sem óhajtván hőbben, mint hogy az átalakulás vértelenül s minél kevesebb ingazodással történjék meg, minden honban, a szabadság minél előbb megszilárduljon s gyökeret verhessen.
Mi örültünk Austriát a nagy német nemzettel szorosan egyesülni remélvén, s azt híve, hogy illy kiváló humanitásu s magas müveltségü nemzet a világ sorsára csak jó hatással lehet.
S mit tőn Bécs? Minden elemeit nem ismerjük. Hinnünk kell, hogy nagy számmal vannak, kik a szabadságot s nem a hódítást szertik. Azonban hirlapi nyilatkozataik a szabdság első napjaiban már gyülölséget, háborút hirdetnek ellenünk, adósságot követelnek, mellyet nem csináltunk, melly eszköz volt elnyomásunkra inkább, mint fölsegélésünkre. S ezen adósságot követelik akkor, midőn országunkat pénztől, fegyvertől, katonától üresen s kifosztottan hagyták.
Azokhoz, kik a régi bécsi kormányt elkergették, nem illenék a régi kormánynak nyomába lépniök, a régi alattomos elnyomást nyilt gyülöletté változtatniok, s igy a régi kormány büneinek részesévé lenniök.
Eddig Bécs henye test volt, melly magát az elnyomott országok zsirjával táplálta, most Bécsnek egy munkás taggá kell válnia, melly a ’ nagy Némethon törzsökéből erőt és gyarapodást nyerjen.
A bécsi pénz-aristocratia a nép gyülöletének alapján akarja visszanyerni előbbi hatalmát.
Mi Csehországnak a szabadságot sosem irigylettük. Ez évi országgyülésünk híven kifejezte ebbeli ohajtásunkat. A hajdan hatalmas Csehország a nemzetiségnek s fennátllhatóságnak historiai alapjával s öntudatával bír.
Csehország irányunkban s szomszédai iránt nem volt illy méltányos. Csehország épen úgy mint a bécsiek romlott töredéke a hódítás terére lépett s telhetetlen vágyaival és szenvedélyeivel keserü napkat hárított magára. Csehország elutasítá a néemt szövetséget, mellyhez tartozik, összeveszett s nem egyezkedett Austriával s gyűlöletet és fanatismust hirdetett Magyarország ellen. Vakmerő álmában egyik kezével a fekete tengert; másikkal a német-szövetséget érintvén, egy déli szláv birodalomban hirdeté felolvasztani Magyarországot. Csehország egyszerre összeveszett minden szomszédjával: gyülölte a’ németet, gyülölte a magyart, s tervei mindkettő megrontására nyilvánultak. Szabadságot terem-e a gyülölet? Az idő mutatja meg.
Leghalálosabb gyülölőink az ilyrek. Vezéreik gyűlölete egy fő okból származik, abból hogy utjokban állunk egy roppant szláv birodalom létesítésében. A nép gyólölete vak s nem is általános; mert a nép egy s tán még most is nagyobb része ragaszkodik hozzánk. A szerencsétlen nép nem tudja, miért gyűlöl. Minket avval ijesztenek a rácz bujtogatók, hogy ki fognak irtatni, saját népöket avval, hogy mi akarjuk őket kiirtani; mi, kik minden jogainkat megosztottuk velök, kik a népnek szabad földet av földesúrnak kárpótlást biztosítottunk. De a bujtogatók azt hazudják a népnek: nem a magyar országgyülés törölte el a robotot és dézmát, hanem ők s ennek megerősitéséről pecsétes leveleket osztogatnak. Hol voltak ők akkor, midőn mi örök váltságot, s a nemesek adóztatását sürgettük? A becsületes érzelmü horvátokat kivéve, kik egy ideig Zágrábban fölülkerültek, az ilyre voltak minden szabadelmü eszmének ellenzői. S ha olly igen szeretik a szabadságot, mért nem segítették az utósó boldogtalan galicziai föleklésben, hol a jobbágyok felszabaditása hirdettetett, saját rokonaikat, a lengyeleket? Olly ügyes izgatók levén, mért nem bírtak Bosnyák-, Bolgárországban csak egy legyet is felszabaditani? Mert ez soha tervükben nem volt. Rabszolgái a muszka befolyásnak s csak ideiglenesen hű eszközei a régi bécsi kormánynak; ők sohasem akartak egyebet, mint mit uraik parancsoltak: az elnyomás és szolgaságot. Nem akartak egyebet, mint bennünket Európa ezen erkölcsi és politicai sivatagában a szsabad eszmék egyedüli fentartóit megrontani.
Azonban hazudságaik nyilt szemtelenségben végződtek. Elnyomatásukról, nemzetiségök elfojtásáról panaszkodnak a magyarok ellen, kik házi dolgaikban a magyar nyelvet nem követelik; ők ellenünk panaszkodnak, az élhetetlenek, kik a határvidéken a német nyelvet és német kormányt zúgolódás nélkül megszenvedték?
Hol maradt itt a bátorság és a nemzetiségi féltékenység?
Illy következetesek az ilyr nép vezérei. A boldogtalan nép nem látja, mi sor vár reá, ha nem magyar kormány alá jutnak. E boldogtalan nép mindent elhisz, mit vezéreitől hall.
E vezérek végre kivallják, hogy nekik nem kell egyéb, csak hogy a had- és pénzügy a bécsi ministerium által kezeltessék.
Ebből végre látjuk miért tápláltatott a gyűlölet irányunkban. A gyűlölet vak, nem kérdve, nem keresve, viszi a fanatizált népet saját érdekei, szabadsága legyilkolására.
Mit akarhatnak azok, kik e gyülöletterjesztés élén állanak, egyebet, mint mit mindig akartak: Gyülöljétek egymást, népek, marakodjatok, mi majd uralkodásunk. Magyarok, németek, szlávok megértitek-e ez intő szózatot?
Micsoda öröme lehet a szegény horvátnak és rácznak abban, hogy a pénzügy Bécsben kezeltssék? Bécsben a fekete bankók hazájában, a mindent megzabált s most még is éhen maradt Bécsben, melly, ha jobb érzésü fiai meg nem mentik e gyalázattól, ugra visszatér gonosz étvágyához s henye pók gyanánt fog a népek szivén ülni, hogy véröket kiszíhassa.
Az árulás nem tartja többé szükségesnek, hogy ügyesen hazudjon, nyílt szemtelenséggel követeli Bécs számára az absolutismus jogait, daczára a királyi szent szónak, ellenére a magyar koronának, mellyhez annyiszor hűséget hálálkodott. Kinek érdekében s biztatására történnek ezek, az idő nem sokára fellebbenti a fátyolt*.
Az idő óra mutatója rohanva siet. Azon pár nap óta, hogy ezt írtuk, a fátyol önkint föllebbent. Most már tudjuk, miért igértek az illyrek Bécsben és Innsbruckban pénz- és hadügyi központosítást: bőröket féltették; tudták, hogy a pártütő, ki bánságot bitorol, és czimborái, kik a király világos parancsainak ellenszegültek, raboltak s a király öccsének képét – hatalom levén kezökben – megégetni engedék, nem aradnának megtorlatlanul. S ime, hogy menekültek a kelepczéből: oda igérték Bécsnek a magyar birodalom pénzét és vérét, mi – nota bene – nem övék, – s az uralkodóház hőseiként távoztak el. A jó bécsiek kaptak az alkalmon: ismét haragudni kezdtek ránk nagyban, imádni az illyreket. Mit tesznek azonban az illyrek? Ép bőrrel s könnyű szivvel, mert időt is nyertek, haza érkezvén, szidatai hallják a sváb királyt, s hihetőleg magok is javában szidják, s dictatorokat tesznek muszka protectio alatt. Az izlés nem megvetendő. – Nos tisztlt bécsi szombszédaink, hogy tetszik a czimboraság, s még most sem értitek, hogy a ti legtermészetesebb szövetségestek először is a nagy Németország; de azután nyomban Magyaroszág? Vagy még most is tart az ábránd? Az vagy ostobaság volna, vagy a legsötétebb árulás, mit rólatok – legalább Austria valódi és romlatlan részéről – feltenünk nem szabad. – De nekünk magyarokul mi marad egyéb hátra, mint istenben és magunkban bizva, becsületes hűséggel megállnunk a helyet, melly a sors által számunkra rendeltetett.
Az uralkodó háznak nyilatkoznia kellene jó királyunk mellett, tiltakoznia illy árulások ellen. A népek megrenditett bizodalma nem alapja többé a tróoknak: alig kivétel nélkül Magyarország az, hogy e bizodalom érintetlen kincs, mellyből még semmisem költetett el. De a kincset el lehet pazarolni, e kincs letűnik, ha tisztátalan kezekkel közelitünk hozzá.
Nekünk a szabadság nem kevésbé kell, mint a rend. Tiszteletet kell szereznünk a törvénynek, tisztelet a király s királyi helytartói rendeleteinek. Szigorú eljárás ketté fogja vágni az ármányokat. Minden ellenszegülő most ellenség, kit jogunk van megfékezni.
De a jog erő nélkül semmi. Katona és pénz, pénz és katona! E jelszót halljuk mindenfelé. Éjjeli nappali gondunk legyen, hogy ezt kitremtsük. Most nem szabad azt mondanunk, hogy nem lehet. Lehetni kell mindennek, mi a haza megmentésére kerülhetetlenűl szükséges. Miután helyzetünket megismertük, nem habozhatunk megragadni az eszközöket, megfeszíteni minden erőt, hogy ármánykodók, árulók és pártütők kezéből a diadalt kicsikarjuk.
A nép talán ki fog ábrándulni, megismerendi jólléte és szabdsága ellenségeit; de meg lehet, hogy ez akkor történik majd, midőn már késő lesz.
Gyorsaság és szigor, mellyel az ármánynak, ellenforradalomnak eleje vétetik, legjobb mód a nép ki ábrándítására.
Akár katonai, akár polgári tiszt, vagy tisztviselő, ki az új rendszernek nem barátja, távozzék vagy távolíttassék el. Egy rosz tisztviselő egész vidéket megronthat, roszszellemű tiszt egész sereget mészárszékre vihet, vagy maga konczoltatik fel, ha sergei árulását észreveszik.
Őszinteség, szigor, kegyetlenség nélkül, még rendbe hozhatja dolgainkat. Zavaros időkben a nép inkább tűr zsarnokot mint lágy vezéreket, kiktől ótalmat nem várhat. Lágy kezekből elrepül a szabadság, erélyes kezekben lángként harapozik el a rosz, s a népet magával ragadja. Ne feledjük ezt, midőn a nép bizodalmára építünk. A nép csak erősekben bízik, a gyengéhez csatlakozni fél. –
